Mohács és Vidéke, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-03 / 1. szám

XI. évfolyam. ZOO Mohács, 1892. január 3-án. CS ÉS VIDÉKE. Társadalmi hetilap, égj e­­­e­n minden vasárnap w o Szerkesztőség : h­ovjá h I h j) szellemi részét illető közlemény­ek küldendők ném­et- nt.cM 8*/ Kéziratok vissza nem küldetnek / 74 Kiadó hivatal : Hová H I-ij"n­~jri hím­elések és hi­rdetések kííldendők : Hlandl ____ János köny­vnyo­m­ (Iájában. Előfizetés: H’i^ész évre 4, félévre 2, jegyedére 1 irt Egyes szám it) ki. Egyes példányok Blandl .János k. iyvnyomdá­jáh«n k«pliHt.«Sk Hirdetések ára : Egy * IiRsáhoH petit sor egyszeri megjelenéséért f» *u.. Bár «», szőri 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő, Bélyegdij külön 30 kr. A nyilttér egy petit sora 10 kr. Újév. Miért tódulsz te nép korán reggel Is­ten házába, miért, sietsz szent oltára elé, miért bocsát­asz oly forró imát Urad zsá­molya elé, miért ragy­og az arcod, miért nyílefikölnek szemeid örömteli fényben, mi­ért sugároz ITetsMitaL az a lelki emelkedett­ség, mely csak égi és néni földi lényé le­het ? Avagy tévedek, káprázik tán a saját szemem, avagy álomkép­e az, hogy e nap elütő a többi verítékes naptól? Hisz ebben is egy perc boldogít, vagy boldogtalanná tesz egyéneket, családokat. Nem, nem tévedek. Rég dívik a szokás, vagy tán helyesebben a szokásjog, hogy az újév hajnalpk­ját üdvözöljük, az ember bőr­csőjétől a sírig remél és a hitben és re­ményben találja bű kísérőit, melyek azt ébren tartják, serkentik a tettre és bátorít­ják oly nemes cselekmény­ekre, mik csak az Isten képmására teremtett embernek ju­tottak osztályrészéül. I de mit hiszünk, mit remélünk? Ama gondviselő láncolat, mely az embert egy m­ash­oz köti ; ama kitörülhetően természeti törvény, mely­ nemzedékről nemzedékre át­megy és azt hagyja meg, szegődjél az ü­d­vözitő emberiség szolgálatába ; ama kiolthat­ja a szeretet, melylyel egy másnak kölcsönös segítségére vagyunk ; ama szent ige, mely teremtőnk földi kertjén el nem hervadozó virágja marad a világ kezdetétől a végte­lenségig, t. i. „szeresd felebarátodat, mint ten­­magadat“, azt a bitet ébresztik bennünk, hogy föld­tön élünk, folyton haladunk és tökéleteskedü­nk. E bit nem kényszerítő törvényen alapul, gyökere mélyen fekszik érző szívünkben, az egyén alanyi meggyőződése és megdönt­hetően ny­ilvánulása, mely az egyén halálá­val úgy nem szűnik meg, mint a száz éves tölgyfa gyökerét kiirtani nem leh­et. Mit remélünk? A hitben van a remény is. Remélünk, mert hiszünk, remélünk, mert erős meggyőződésünk az hogy­ a melóban állandó az emberiség, r­mélünk, mert cél­jaink nemesek, remélünk, mert az erre ve­zető eszközök birtokában vagyunk — a ne­mes igyekvésnek, — remélünk, mert igy véljük elérni azt a lépcsőt, melyről lepil­lantva igyekvésünk édes sikerét láthatjuk. E remény a társadalom alap- és létköre, a hit és remény az Istenséghez vezető Utak. Újév ébredt reánk, egyenes fővel, tiszta lelkiismerettel, szeretettel teli szivvel tekintünk fel az égboltoza­tra a magyarok Is­tenéhez. Hiszünk és remélünk a magyarok Istené­ben ; az a gondviselő kar mely az évszázados viharokon keresztül Ullim tartotta fenn a nemzetet ; az a rendültetlen bizalom, melylyel a legsz­erencsistenebb napokban sem csüggedt, el ; az a szivósság, melylyel­­ a természeti?- van felruházva: m­inden' ne­mcsak megér­­­te, 'ne­gy eltéréssé tette azt a hitet, hogy az Isten akarata tel­jesedik, hogy a magyar él, mert élnie kell, mert Európa, civilizált államai között a ma­gyarnak is megvan a rendeltetési helye. E hitben fekszik a jövőjéhez kötött re­ménye is. Haladni a törött után, haladni sa­ját erejével, nemes aspirációkkal; haladni a kor megkívánta igények szerint, haladni minden külső idegen bepiszkító máztól men­ten saját nemzeti szellemében, haladni a tudományok és ismer­tete világosságot ter­jesztő fáklyáival, haladni a társadalmi és politikai téren, hogy megvalósuljon hazánk­ban az ige: „una natio, una lingua“, ez hivatásunk, legmagasztosabb célunk Ha e haladásunkban nem fáru­lünk el, ha hangyaszerű kitartással nem rettegünk vissza az elénk gördülő akadályoktól, ha erős akaratunk mellett a lelki erőnk nem hagy cserben, úgy üdvözöljük a magyar nemzetet az újév hajnalán, üdvözöljük a magyart, kinek szíve a hazáért itt, üdvö­zölj­ük egymást mint honfitársakat, mert hi­tünk erős, bizalmunk tántoríthatlan, remé­nyünk csalhatatlan. Kívánjuk azt, hogy Magyarország magyar legyen és maradjon ; kívánjuk, hogy az a legszorosabb kapocs, mely a polgárokat egymáshoz fűzi — a nyelv — egy legyen és kívánjuk, hogy minden honpolgár csak ez édes nyelven ér­tesse egy’mást. Dr. Molnár J­á k­ó. T­ÁBOR. Dalok. .. Jó anyám, vigyázzon jobban a fiára, Ne hagyja, ne hagyja Oly gyakran magára! Az a barna kis lány Atka lesz még néki, tízereimét gúnyolja, tíz évét bántja, tépi . . . Gyönyörű a szeme Annak a kis lánynak, Elvette nyugalmát Ez a szem már hánynak! Fiára is rászállt A búbánat éje, Be talál még egyszer Lőni a szivébe . . . II. Nem lövök be mégsem A szivembe érted, Oh mert barna kis lány, Ott van a te képed . . . És e kép előttem Oly végtelen drága, Érette veszett el Szivem boldogsága . . . Durva erőszakkal, t­zentségtelen kézzel, Barna kis láng, képed Nem törhetem én el Szivem, lelkem fájjon, , Szemem’ köny­v il­ öszsze,. . . . Mégsem töröm képed' Önkezemmel össze! Zoltán Vilmos Bölcs mondások. „A szerelem sötét verem“, motelja a költő, azért csak Diogenes lámpásával ment feléje, * Ne gúnyold asszonyka anyósodat, mert az jövőd fotográfiája.* Ha feleségeddel békésen akarsz élni, mi­dőn ő keletnek megy a fürdőbe, te menj nyu­gatnak Ha valakit nagyon kívánsz tisztelni, tartsd magadat távol tőle, mert a közelség kisebbíti a nagyság nimbuszát. A pápát is orránál fogja a szent atya borbélya. Ha terhes neked az adófizetés, játszd el a vagyonodat. Választási mozgalmak. A mostani országgyűlés napjai meg vannak számlálva; véget ér, mielőtt mandátuma lejárt volna. Úgy a képviselőház, mint a főrendek háza holnap tartja utolsó ülését és másnap —■ január 5 én — a király ünnepélyesen, trón­beszéddel rekeszei be az országgyűlést; két c­apta rá kúriára az új választásokat, melyek január 26 án kezdődnek és tíz nap alatt az egész országban be kell fejeztetniük, úgy, hogy az utolsó választások február hó - án lesznek. Az új országgyűlést a király február hó 18-án sze­mélyesen, trónbeszéddel nyitja meg. Bár az ellenzék, kivált a nemzeti párt már jóval előbb indította meg a választási mozgalma­kat, általános ez a mozgalom mégis csak azóta lett, mióta a kormányelnök a karácsonyi ünnepek előtti utolsó ülésen bejelentette, hogy az ország­­gyűlést a kormány január hó elején föloszlatja. S így ma már országszerte megindult a válasz­tási hadjárat. Vármegyénkben a mohácsi választókerület volt az első, melyben a választási mozgalom a nemzeti (Apponyi-) párt sze­­­vezkedés­e és kép­viselőjelölt megnevezése által pozitív alakot öl­tött. Közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt az itteni nemzeti párt egy-két vezérlésfia a kép-Mivel a valódi barátot c­sak bajban lehet megismerni, soha se keresd az alkalmat a meg­ismerésre. A­ki azt mondja, hogy a pénz csak „ebi mára“, az úgy látszik, jobban ismerte meg ezt, mint amazt.*­­ M­­ire vagy büszke? kérdezi az egyik barát a másikat s ez azt feleli: „magamra“. „Te bolond“, mondja az első, „nézd meg magadat a tü­körb­e, a mikor eszel s akkor légy büszke !“* Inkább kérj kölcsönt az uzsorástól, mint ba­rátodtól , mert annál a külcsön csak pénzbe ke­rül, ennél a barátságba. Ha egy kereskedésben nagyon dicsérik a kelmét s egy házban a hányt, akkor menj itt is ott is egy házzal tovább. Mohácsi K. Történet­ politikai tanulmányok Eu­gen, Szavoya hercege életrajzához. Csinos kiállítású könyv fekszik előttem, mely e cikk élén álló címet viseli, tartalma pedig Ba­logh Károly György, előbb raohác­i, most zentai ügyvédet dicséri mint irót. Figyelemmel kisérve a régi és újabb —­ Eugen hercegre vonatkozó — történet irodal­mát, s abban a különböző álláspontokat, melyek-

Next