Mohács és Vidéke, 1894 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1894-01-01 / 1. szám

XIII. évfolyam. 2VV I. szám.L Szerkesztőség: H'ová H lap szellemi részét illető közlemények küldenünk KoS8U­h-nt(H M 8*/ . Kéziratok vissza nem k fi Idein­eh / 74 Kiadó hivatal : Hová H 1 Kp in ejjb­en ítélések és hirdetések küldendők: Brandl János könyvnyomdájában. Előfizetés KljfAsz óvrfi 4, félévre iM£yedév,re­­­rrt Egyes szám 10 kr. Egyes példányok Blandl János közt'­ v n­yomdájában kaphatók. Hirdetések ára : :■ Á­llaláhos petit sor egyszeri megjelenéséért 10 kr., három szeri 4, tizezekiért 3 kr. fizetendő Bélyegdij külön 30 kr. A nyilttér egy petit sora 10 kr. Pécsi Állami Levéltár Mohács, 1894. január 1-én.­­ Egy Fordulónál. Az egymásután következő évek folyása alatt alig van nevezetesebb időpont, mint midőn kifáradott aggként sírjába hanyatlik az ó év és ifjan, vidám arccal beköszönt az uj esztendő, melytől rendesen több jót várunk, mint a­mennyit az elmúlt esztendő adott. Az új esztendő összekötő kapocs múlt és jövő között az idő szakadat­an folyásában. Újévkor a múlt és a jövő között, állunk, ismerjük a letűnt, múltat, annak eseményeit, míg a jövőbe rövid látó szemeinkkel be nem tekinthetünk, de biztat a gondviselésbe vetett hit és a folyton biztató remény, hogy a jövő elfeledteti velünk a múlt keserveit, és áldásait bővebben árasztja reánk mint előde, a letűnt esztendő. Ezért van, hogy a jobb jövő iránt táplált reménynyel s üresen üd­vözöljük a beköszöntő újévet. Az újévet váró emberek között sokan vannak olyanok, akiknek csupán keserű emlékeket hagyott a múlt esztendő, mégis az attól való megválás szokatlan érzelmeket támaszt belűlünk, miert,, 5!­venkív ön" j­ö­ttek fel előttünk egy átélt esztendő esem­é­nyeinek kedves, vagy fájó em­­kei, melyek arra tanítanak minket, hogy nem szabad tel­jesülhetetlen reményekkel magunkat kecseg­tetni a kétes jövő iránt, és nem szabad ma­gunkat a jövő eseményeinek könnyelműen kitenni, hanem a múltból merített tapaszta­latok alapján okosan felhasználni töreked­jünk a jövő év minden napját. Vannak emberek, kik nem okulnak a múlt tapasztalásain, holott, boldog ember az, a­kinek tapasztalatai vannak az életből és azokhoz alkalmazkodni tud,aert az ilyen nem dobja oda életét a véletlen játékának és az élet esélyeinek, hanem kiz,hoa alapon igyek­szik megállani a jöhető követő vagy ked­vezőtlen eseményekkel szemben. Az ilyen ember ha panaszkodik is a múlt eseményei felett, sem kétségbe nem­ esik a jövő bi­zonytalansága miatt, sem­­er­estib­ rutién re­ményekkel nem fogadja a jö­vő napjait. Az okos ember tudja, hogy megélheté­sének egy­ik legbiztosabb alapja a szorgalom, ezért nem várja összedugó­ kézzel, hogy Isten különös módon segí­te­­ rajta, hanem dolgozik és munkája után várja szorgalmá­nak gyümölcsét. A dologbahn, kötelességét elhanyagoló ember számára az év sem fogja áldások özönét hozni,­­ az a föld még a szorgalmas munkást is szokna­­ hűan szokta mostanába­n jutalmazni. Dolgozzunk, telje­sítsük az életben elénkbo­n­t­ köteles­ségeket, akkor remélhetjük, hogy az isteni gondviselés nem fog rólunk megfeled­tezni ez új esztendőben sem. Midőn saját javunkért szolgaltassan mun­kálkodunk, nem szabad felednünk, hogy lesznek kötelességeink a újévben is me­lyeknek teljesítését, meg teU tőh'i.ik a ..‘.a.1-:ri. •'.'v'ü’j■ v..i* .'«.a ^ ••*** ■ -i'Ctw magának, övéinek és a társadalo­mnak szen­teli. A tevékeny ember­­okra k­épes, sokat, érezhet, ha karjaiba erőt a közjó iránt való lelkesedés önt. A tevékeny ember tudja, hogy csak úgy éltünk haszonnal, ha az egy­más után haladó éveit minden napját hasz­nosítani iparkodtunk a magunk és ember­társaink javára ; mert az idő drága, a­ki azzal gazdálkodni nem képes, nem várhatja Istennek áldását, nem számukat az emberek elismerésére elkövetett jó cselekményeiért. Igen, vannak kötelességeink magunk, csa­ládunk tagjai iránt, de vannak kötelességeink városunkkal, hazánkkal szem­ben is. Ha arra törekszünk teljes erővel, hogy családunkat boldogítsuk, városunk felvirágoztatásához hozzá­járuljunk, hazánk iránt való köteles­ségeinket beváltsuk , akkor a jövő év nap­jai nem fognak felettünk értékesítetlenül elrepülni, mert téved az, aki azt hiszi, hogy a közjónak előmozdításán csak a nagyok munkálhatnak, hozzájárulhat ahoz mindenki, akiben van fogékonyság a közjó iránt. Ilyen gondolatokkal eltelve üdvözöljük mi az új év beköszönését. Üdvözöljük és kérjük az idők urát, hogy tegye ez esztendőt áldásossá minden rendű, rangú és foglalkozású tagjáva e nemzetnek. Legyen ez év a béke és jólét esztendeje ha­zánkra, nemzetünkre. Ez év folyása alatt virágzást nyerjen vármegyénk és szeretett városunk, hogy a reménynyel üdvözölt új­évet kedves emlékekkel kisérjük egykor sírjába. TÁ ItOA. M e s e.*) Mondok egy mesét szép megess iban. Hallgassatok rá, jól ügyeljetek I t-.zük kis szobáiban, keskeny zugolyban járnod,,t.t egykor egy szőke gyerek. Előtte fekszik könyve kitárva, Mohón betűzi mindegyik sorát. Elviszi álma egy szebb világba, Köztetek múlat, hősök, daliák. Oh az a könyv nem hagyja pihenni ! Szomjaz babérra, hős koszorúra; Vágya szárnyát szélnik ereszti, Lázban ég szeme, arca kigyúlva. „Hős leszek én is! Annyi az ellen: Viszály, önérdek, szolgaság, közöny . . . Hadseregem nincs. Majd megteremtem S a harc terét kinn vérrel öntözöm.“ Nevessetek csak ! A szike gyermek Olyan bohó volt, derén álmodott; Ábrándos vágya kit igy megejthet, Nevessétek ki, mosolyogjatok ! . . . S mégis beváltja, sorra beváltja Hős fogadalmát a hősi gyerek : Harcba vegyül el, büszkén megállja — S fegyvere toll csak fényes kard helyett. Nincs hada, serge? Nevel magának. ,,Álmaim büszke, deli hősei, Lékemben élő alakok, árnyak éledjetek fel, jertek küzdeni!M­i is megjelennek. Látjátok őket? *) A mohácsi kaszinó-egyesület által karácsony más napján rendezett Jókai-ünnepélyen szavalta dr. Philipp­­e-A szerk. Kárpáthy Zoltán ott van legelül ! Vijja, a várat lomha közönynek. Hős diadalra elsőnek repül. Nézzétek őket ! Csodát mive­lek : Sza­badság nyilik a h­ii alatt; Uj e­izmék földjén uj zászló­, lenget kőszívű ember, mindegyik fiad. Megtér a nábob. Táblabi­ráknak Érdese egy már a szegény néppel; Uj földesurak sorainkba álnak ! Mozog a föld még! Nem­ vesztünk még el ! Durva szokások, parlagi élet, Ostromolatlan ti se maradtok: Asszonyi szivek, női erények Veletek vívják meg a nagy harcot, Szép kis N­o e m­i, bus Tímeával, Cynthia grófnő, Z­b­o­r­ó­i Blanka . . . Ilyen sereggel, ily katonákkal Nem tehet menni, csak diedalra ! . . . Mondtam egy mesét, szép mese-szóban. Nem mese volt az, tiszta valóság! Hit az a gyermek, küzdött valóban, Diadal hintett útjára rózsát. Ks az a költő, él, a mienk még, Lant­a nekünk szólt, hősei nekünk. Kívüle nincs, kit méltón ünnepelnénk,­­t ünnepelni egyre kész szi­vünk ! Koszorút fonunk . . . Gyönge kezekkel, Apró virágból fonjuk te néked ; Porba ne dobd el, porbul emeld fel . Koszorú, virág megillet téged! S hogy neved nem lesz soha feledve, Mindnyájunk ajkán kél e fogadás. S téged dicsérve, téged ünnepelve, Koszorút fonva őszülő fejedre Háláját ime lerójja Mohács­­ Buday László. Szőlőink újra telepítése. in. A imát hetekben a francia parlamentben ). /u : i . /. * i ” '.."f, ..».o. ........«•.— -j­­­nisztermmot az iránt, hogy nyit szándékozik tenni a francia boroknak Ausztria Magyaror­szágba való kivitele érdekében, várjon ke­resztül viszi e a francia borok részére a kedvezményesebb vámot, mint az az olasz borokra jelenleg fennáll? Franciaország és borkivitel! Mindnyájunk előtt köztudomású dolog, hogy bortermelés tekintetében a fillokszera először is Franciaországot tette tönkre. A hetvenes években lépett fel, de az 1870. évi bortermelés oly dús volt, hogy hektó­literjét 12 —14 frankon vesztegették. Ezu­tán jöttek a fekete napok. Az egyes borvi- Az ünnepi est. Ünnepi mezbe öltözve, ünneplő lélekkel, négy emlékektől megindult szívvel mi is ott voltunk a hiv magasztalok között, kik szeretettel, meghatva fonnak gyönge, szerény koszorút nagy ünnepnap­ján. Írói pályája ötve­n esztendős fordulóján Jókai Mórnak. Ünnepet tartottunk. A kiknek el nem kérgese­tlen a lelkük, a kikben még van őszinte meleg fogékonyság nemesebb eszmék iránt, azok mind egybegyűltek ünnepelni, dicsőíttni őt. Kötelesség volt ez a dicsőítés, koszorúfonás, ez a csöppnyi ügyelem tőlünk, kik másképp meg nem fizethet­jük azt a sok megmérhetetlen kincset, mely a nagy költő írói pályájának tartalmából lelkünk része lett. Az ünnepet a mohácsi kaszinó egyesület ren­dezte, városunk első, legintelligensebb szellemű egyesülete. Karácsony másnapjának estéjén volt a jubileum, néhány nappal előbb a fővárosinál, talán azért, hogy résztvevőkben népesebb, lelkes hangulatban őszintébb legyen. Magyarországon a fiatalság kévül legmelegebben poézis, irodalom, nemes eszmék iránt : hadd legyenek hát a fiata­lok is ott a lelkes ünnepen, mikor leginkább rá­érnek, mikor szent karácsonyra messze vidékek­ről városunkba megtérnek. S az ünnep népes, az ünnep lelkes volt ele­jétől végig.* Este nyolc óra után a kaszinó termei hamar megteltek. A hölgyek színes, világos toelettje tarkán és jókedvűen keveredett a sok fekete frakk közé.

Next