Mohács és Vidéke, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-06 / 1. szám

XIV. évfolyam. 2- I. szám. Pécsi­ Állami Lettértár [ Mohács, 1895. január 6-án. Társadalmi heti lap. Meg­jelen minden vasárnap. Szerkesztősig : Hnv» H |H|­ Hz ellem­i­rással illető közlemények kfilden­­ek Kossuth-nt.ee . Kásiistalt vinni» nem küldetnek Kiadó hivatal : Hová » *«| inejfiendeláeek á. Iiirdetáeek küldendők: HUndJ ______________János könyvnyomdájában. Eldflzetns Kgyes Avte 4. tálévre jt, negyedévre I frt Fgyes azám 10 kr. K^yrtH példány­ok Hlandl .linen If ra»ty­vny­omdáj­ál.hu kn^tiMtAk Hirdetések éra : Kgv X ti hm 4 tie­s petit sor egyszeri megjelenéséért!S kr szeri 4. tizszeriárt 3 kr. fizetendő, Helyestdi­ külön 30 kr. A nyilbér egy petit sora 10 kr. Néhány őszinte szó iparosainkhoz. Rövid idő óta vagyok csak azon sze­rencsés helyzetben, hogy maga urat a mo­hácsi iparostanonciskolai tanítótestület tag­jának nevezhetem, s e rövid időközben is már alkalmam nyílott nem épen épületes tapasztalatokat szerezhetni. Sajnosan tapasztalom, hogy Mohácson dacára annak, miként az iparostanonciskola a törvény rendelkezései értelmében mér jó ideje, hogy felállíttatott, mégis az iparosok részéről az aránylag hosszú idő lefolyta után is ezen intézmény ellen bizonyos — alig leküzdhető — ellenszenv mutatkozik. Mi oka lehet ennek? Tartom a mohácsi iparosokat annyira képzetteknek, hogy az iparostanonciskolát, mint törvényes intézményt a most felnövő generáció részére áldást hozó tényezőül te­kinteni képesek. Mi lehet tehát mégis oka ennek a lépten nyomon nyilvánuló ellen­szenvnek ? Azt hiszem nem tévedek, ha azt állítom, miként az iparosmesterek és a tanítótestület között okvetlenül szükséges kölcsönös ki­bb­ia, tisztelet és becsülés hiánya szülte az iparosok ellenszenvét s ezen ellenszenv okozta egyéb bajokat. Tudom, hogy a kérdés, melyet megfej­teni és tisztába hozni óhajtanék, rendkívül kényes, mégis belenyúlok a darázsfészekbe ; egyrészt, mert a mostani áldatlan állapoto­kat tarthatatlanoknak ismerem, amikor nem­csak az iparostanonc, hanem mestere is a tanítókat valóságos ellenségeiknek tekintik ; másrészt mert az egyik féllel, a tanítókkal ezen áldatlan állapotok szülte következő lé­nyeket és bajokat igy is úgy is meg kell osztanom. Némely iparosok azon állítását, hogy ők iparostanonciskola nélkül is magukat az élet minden körülményeiben kiismerő iparosokká lőnek, nem cáfolom meg, csak arra kérem, vegyék figyelembe azt, hogy mennyi káron és bajon kelle keresztülmenniök, amíg ma­gukat a mostani nívóra felküzdhették. Az iparostanonciskola célja pedig az, hogy annyi elméleti ismerettel lássa el az iparostanoncot, hogy az a lehető legkeve­sebb megpróbáltatással tilthassa fenn magát nemcsak a mai nívón, hanem azon ön fejé­ből fokozatosan emelkedhessék is. Mindehez alapot és e­l­m­­é­l­e­t­i ismeretet ad az iparostanonciskola, a gyakorlatot az iskola nem adhatja meg, azt magadja az élet. De az iparostanonc sokkal könnyebben jut célhoz, ha az élet küzdelmeihez szüksé­ges alapkellékekkel rendelkezik, mint ha azokban szűkölködik. Az iparostanoncisko­lát mint törvénye­sen bevezetett intézmény senki által ki nem kerülhető. ›«&?*!» által * nir-USihet-f?, ;va3-ir-¡ hogy alkotmányos államban a törvénynek a király felkent személyétől kezdve a leg­utolsó koldusig mindenki feltétlen engedel­mességgel tartozik, s hiszem, hogy a mellá ősi iparosok is mindenkor és minden tekin­tetben eleget tesznek törvényszabta köte­lességeiknek. Nemcsak az elemi iskolánál áll az a pe­dagógiai megdönthetetlen axióma, hogy a szülői ház és az iskola, illetve a szülők és a tanító között a lehető legjobb, legőszintébb viszonynak kell fennállnia, hanem áll az két­ségtelenül az iparostanonciskolára nézve is. Gondolkodó emberek lehetetlen, hogy igazat ne adjanak nekem, ha azt állítom, hogy olyan tanonccal, aki mestere házában egyebet sem hall, mint tanítója szidalmazá­sát és gúnyolását, a tanító jelentékeny ered­ményt elérni képes legyen mert a tanon­­cok részéről a tanító iránt táplált tisztelet és becs­ülés képezi minden iskolá­ban a tanítási eredmény elérheté­sére nézve az elengedhetlen alap­­feltételt. Ha a tanonc szivéből kiirtják a tanítója iránt tartozó tisztelet érzetét, úgy is)o­rostanoncaink maradnak oly durvák, va­dak, mint eddigelé voltak, s a tanítási ered­mény a lehető leggyarlóbb leend. Bizalommal fordulunk tehát iparosaink­hoz, s kérjük őket, hogy tanoncaikban a tanítóik iránti tiszteletet felkeltsék és ápolják. Viszont biztosak lehetnek arról, hogy az is­kola a tanoncokban mindenkor fejleszteni fogja a mestereik iránti köteles tiszteletet s engedelmességet. Előfordulnak bajok a mulasztások kö­rül is. Nem hiszem, hogy valaki részrehaj­lással vádoljon, ha azt állítom, hogy ebben sok része van az i­dai­oszaeste­rek­nek is. Sokan közü­lök tanoncaik ellenőrzési könyvecskéjét meg sem nézik, ha azok az iskolából hazamennek. Holott elég eset tör­tént, hogy az iparosmester tanoncát el­küldi az iskolába, de az bízva gazdájának iránta nyilvánult bizalmában, vagy annak esetleges hanyagságában: elmegy bárhová inkább, csak az iskolába nem. Csak akkor van aztán harag­­­s boszankodás, ha az ipar­hatóságtól megjön az idézés, és az azt kö­vető pénzbírság. Természetes, hogy ennek senki más nem oka, mint az a sokat szidalmazott tanító, TÁBOR. Egy engedély. Eredeti tárca. Alig, hogy ügyvédi irodámat megnyitottam, eljegyeztem magamat, és pedig olyan „előnyö­sen“, hogy egy fővárosi háztulajdonosnak egyet­len leányát voltam az­ül veendő. Anyósom azzal akarta megtetézni irántam való jóságát, hogy elhatározta, miszerint az udvari kis épületet a mi Számunkra adja oda lakásul, és elrendelte, hogy az számunkra átalakíttassék. Aztán leg­alább rendes lakástok lesz, a­mint egy előkelő polgári család gyermekeihez illik . . . Punktum ! igy lesz ! Addig még szót se a lakodalomról. —Hiszen ez nem is baj! — felelem, — úgy sincs még dolga az irodámnak, lesz legalább egy »ügy“! — Adjunktus úr! itt van egy konceptus, fontos és sürgős, Írja gyorsan, vigye gyorsabban, hogy még e héten itt legyen az engedély ! Az engedély nem jött azon a héten, hanem jött egy nagy lelet, mert a sietségben elfeledtem bélyeget tenni! Elindultam emezt lefizetni, amazt sürgetni. A fizetés hamarább ment mint a sür­getés, mert sehol se találtuk az ügyet, node azért nem veszett el, mert a harmadik sürgető kérvényemre értesítettek, hogy tévedésből a ka­tonai ügyosztályba küldték az építési ügyosztály helyett. Mikor azonban — 2 havi veszteséggel— az viszszaérkezett,itt rögtön elintézték azzal,hogy kiadták a szépészeti albizotts­ágnak. Nem kellett egy hónapi utánjárás sem, itt kimondották, hogy „szépészeti szempontból nem nehezményeztetik“ !­sSazel visszajött az ügyosztályba. — No most már kérem az engedélyt! — Lassan a testtel ! Hisz még csak elvi vé­lemény van az átalakítás fölött, most műszaki szempontból kell vélemén­y és így a mérnöki ügyosztály fog nyilatkozni! — No az jó lesz! — gondolom, — ott sok jó emberem van, akikkel együtt sörözök a Me­zítlábasban, majd kiszorítják azok az én ügyemet ! Potom egy hónap alatt meg is bírálták a tervet s műszaki szempontból ugyan nem kifogá­sdltatott, azonban . . . — Nagy egek ! hát még egy „azonban“ van? . . . Hiszen ma holnap itt az ősz és akkor nem lehet építeni. — No hát tessék akkor sürgetni a közmunka tanácsnál, melyet meg kell kérdezni, hogy nem esik-e szabályozási vonalba a dolog? A krajcáros hidvám mellett is 1 frt 46 krt adtam ki a Budán székelő tanácsnál tett vizi­tekre, a­hol sajnálták, de nem intézhetik el, mert a Tanács „elhirtelenkedte“ a dolgot! — El—hir—te—len—ked—te?! . . —nyög­tem busán — mikor egy egész év elmúlt a be­adás óta! ? — Hja kérem, még nem volt az ügy a köz­egészségügyi osztályban, mi pedig nem tudhat­juk, nem volt-e az épület valaha istálló, mely esetben — — Én miattam már lehetett. Itt volt a tél, most már nem lehetett falat húzni, el is múlt a tél, és nem volt engedély. Kedves jegyesem pityer­­gett egész nap, anyósom dühös volt s kijelenté, hogy ne merjek addig a szeme elé lépni, mig ezt a rongyos ügyet nyélbe nem ütöm ! . . Nem is mentem én oda nézni s csak levésileg értesitem kedves jegyesemet, hogy------­„Most már a közegészségi ügyosztály is nyi­latkozott !“ „Most már közrendészeti albizottság is hoz­zájárult !“ „Most már visszament a közmunkához, az ügyosztályba, az építési alosztályba, a Tanács elé. Mit tudom én hány fő-, al- és mellékosztály nyilatkozott, véleményezett és kifogásolt rajta, de annyi igaz, hogy sok dolga lehetett vele va­lamennyinek, mert most, már nem hónapok, ha­nem évek teltek el, és nem hittem, nem hihettem a füleimnek, midőn az idei tavaszon egy kézbe­sítő azzal állított be, hogy hozza az átalakítási engedélyt! — Igaz az te ember ! ? . . Lehetséges az ? ... — Tessen olvasni! Mohón kaptam ki a kezéből, borravaló he­lyett megcsókoltam őt örömömben és rohantam anyósomhoz, jegyesemhez, ki eddig el volt zárva előlem azon tilalom által, hogy addig ne mutas­sam magam, a­mig nincs engedély! — Van már! van már! Lihegve rohantam be anyósomhoz a lobog­tattam a papirt kezemben, amint azonban előt­tem állott még nem látott jegyesem : — a kezem lehanyatlott, a papírt leejtettem . . . Jegyesem meg félre húzta száját és közönyösen elfordult. Én — megkopaszodtam, ö — megf­őszült azóta ! Ezért nem örültünk a viszontlátásnak, ezért nem kellett már a „kisürgetett“ engedély. Máig is nőtlen vagyok még, s ha netalán megnősülnék, nem veszek el olyan lányt, a­ki­nek anyja házat akar építtetni a számomra! tím E­r.

Next