Mohács és Vidéke, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-07 / 1. szám
XIX. évfolyam. I. szám. Mohács 1900. januárius 7-én |T' Pécsi | Állecni L?V: Társadalmi hetilap. ZMeg'jeleni. min.d.e.n. ■vsisáraa.sip-Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők!: Kossuth-utcza 82|74. Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadóhivatal: Hová a lapmegrendelések és hirdetések küldendők : Blandl János könyvnyomdájában. Előfizetés: Egész évre 8, félévre 4, negyedévre 2 korona. Egyes szám 20 fillér. Egyes példányok Blandl János könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára: Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 10 fillér, háromszori 8 fillér, tízszeriért 6 fillér fizetendő. Bélyegdíj külön 60 fillér. A nyílttér egy petit sora 20 fillér. A társadalom romlottsága. A közerkölcsi romlás napról-napra újabb áldozatokat szed és a szenzációt hajhászó lapoknak elég anyag jut hasábjaikat betölteni. Párbaj, öngyilkosság, szöktetés, halottrablás, gyilkosság stb. képezik a napi botrányokat, melyek mint pusztító bacillusok rágódnak a társadalom gyökerein, hogy megbontsák, megsemmisítsék azt a társadalmi rendet, mely hivatva van az államok erkölcsiségét, létét és civilizációját istápolni. Szomorú dolog, de való! És vájjon mi az oka e tespedésnek, hol keressük a hibát? Mindenesetre ott, ahol felütött, ahonnan ezek a kóros állapotok kiindulnak, magában a társadalomban. A túlhajtott humanizmus teremtette ezeket, a hiányos nevelés, mely a humanizmus alapjára van építve, de elég rosszul, rossz anyagból, mely reakciót szülve, a társadalom megmérgezését eszközölte. Az önérzet túlságos kifejlődése, a jellemerengedél, mely a sorssal való küzdelmet nem meri fölvenni, a kapzsiság és pénz utáni vágy képezik kiindulási pontját ama károknak, melyek a társadalmat ilyeútul megbélyegzik. Ehhez hozzájárul a büntetések gyenge alkalmazása is, amely pedig legfontosabb eszköze az erkölcsi gyengeségek gyógyításának; fokozza a humanizmus túlhajtását még az a bánásmód, melyben az új büntető perrendtartás serint a társadalmi rend megrontói, a gonosztevők a hatóságok és bíróságok részéről ezentúl részesítendők lesznek. Maga a társadalom is enyhén bánik azokkal, akik ebbe a kórba estek, változó szeszélylyel elkényeztet egyes alakokat, kik aztán annyira elbizakodottá lesznek, hogy gyakran egy csekélység miatt is már önérzetükben sértve érzik magukat, vért kívánnak és vagy saját életük ellen törnek, vagy bűnre vetemednek, hogy hiúságukat kielégíthessék. A társadalom pedig rendesen későn jő rá a hibára, akkor, midőn az illető már bemocskolta a társadalmat. Az alacsonyabb néposztály bűnösei leginkább lélek és érzéki szegénység miatt, ritka esetben tudatlanságuk folytán esnek a bűnbe. Rendesen erkölcsi romlottság vezérli a bűnre és vagy a megélhetés könnyebbítése vagy pedig pénzvágyuk kielégítése céljából vétkeznek. Erőt vesz rajtuk az ösztön, kivetkőzve emberi alakjukból elfelejtik a bűn súlyát és szenvedélyük hevében követik el a bűnt. A bűn a bűn mindenkinél. Akár a műveltebb, akár az alacsonyabb osztályhoz tartozik az, aki bűnt követ el, egyaránt bemocskolja a társadalmat: úgy az egyik, mint a másik. A társadalom — sajnos — ezt a legtöbbször külön választja. Míg a párbajozóknál a vérontást lovagiasságnak minősíti és a törvény állófogházra ítéli őket, addig a verekedőknél a vérontást könnyű vagy súlyos testi sértésnek minősítvén, közönséges fogházra ítéli azokat; lehet, hogy a körülmények és viszonyoknál fogva ugyanazon ok vitte az illetőket a vérontásra, csak a mód és kivitel különbözik egymástól, amazok párbaj címén pisztolylyal vagy karddal, az utóbbiak verekedés közben bottal, vagy késsel intézték el ügyüket. És így van ez egyéb bűnöknél is, különféleképpen osztályozzák. A művelt embernél mindig több enyhítő körülményt hoznak föl, mint a tudatlannál, pedig lehet, hogy egy és ugyanazon érzés vitte a bűnre. Nehéz probléma ez, melyet a társadalomnak kell megoldani, de megoldható csak akkor lesz, ha a társadalom nem lesz oly túlságosan humánus és a büntető eszközök megválasztásában oly túl kíméletes, de leginkább akkor, ha intenzívebb nevelési rendszert állít föl. TÁRÓA. Sírva kelek . . . Sírva kelek, sírva hajtom Nyugalomra fejemet. Környék között emlegetem A te édes nevedet. Vesztett üdvöt gyászol szivem, Boldogságom siratom ; Mikor intesz már felém is, Te, csendes kis sirhalom?! . . . Sírva kelek, sírva hajtom Nyugalomra fejemet. Hej, csak egyszer csókolhatnám, A te kicsi kezedet! Meggyógyulna árva lelkem, sS bánatfelhőím oszlana . . . Árva szívem akkor redd Örök áldást mondana! . . . Körmendy Pál. Az elvesztett fogadás. A „Mohács és Vidéke“ eredeti tárcája. Irta: K. Mártonffy Imre. Hárman ültünk az asztalnál a „Sas“ vendégfogadóban. Ménesi bort fogyasztottunk és a korcsmáros is mellénk telepedett, hogy „segítsen“, nekünk. Mint mondom, hárman voltunk, hadd mutatom be őket. Magamról nem szólok, költő vagyok (mikor pénzem van), író is vagyok, írok humoreszket, karcolatot, novellát, regényt, tragédiát, színművet, drámát, operát, szóval mindent. Másik barátomat Pallos Menyhértnek hívják, a „Petőfitársaság“ tagja (ami nem nagy érdem) és a Kutyabagosi Szemle tiszteletbeli fizetésnélküli munkatársa és kritikusa, harmadik barátom Pamacs Olivér udvari festő (talán néhány korcsma-udvart festett), különben olyan vékony, mint egy cérna. — Fiúk! — kiált föl örömmel Pallos — ma nagyon jó estét fogunk csinálni. — Sajnálom, hogy ma nem maradhatok fönnt sokáig veletek, mert fáradt vagyok, — mondd a festő. Pár napja, hogy éjjel-nappal dolgoztam, de még holnap Tatába kell mennem, mert a gróftól megbizást kaptam, hogy színháza számára néhány diszletet fessek. — No oda nem mennék, jegyzé meg Pallos ravasz szemhunyorítással, mert egy ilyen híres magyar festő, mint te csak nem fogsz német színház számára festeni. — Inkább akárhol festek, mintsem a „Petőfi társaság “-ban valami sületlen kritikát írjak. Én mindig több vagyok, mint te tintanyaló, oly szilárdul állok, mint a rhodusi kolosszus. — Csakhogy vékonyabb vagy annál, jegyző meg Pallos csipősen, így folyt a beszélgetés, telve szarkasztikus megjegyzésekkel. Majd a vérmérsékletről folyt a téma, mire Pamacs megjegyzi, hogy ő annyira hidegvérű, hogy senki ki nem sodorja flegmájából. E pillanatban lépett be a háziszolga, Kakasfi, s mély hajlongással üdvözölt minket. * Pamacsot leginkább kitüntette lekötelező mosolyával, mert tudta, hogy a borravaló biztos. — Kakasfi — szólt hozzá Pamacs — holnap reggel pont ötkor költsönfok mert hat órakor vasúton kell lennem. Tehát se előbb, se később. — Szolgálatára mondá Kakasfi, mint egy művelt házi szolgához illik. — Nem tartozom a szeles pincérek közé, kik csupán a borravaló kedvéért tesznek meg mindent. Holnap a mondott időben fölkeltem, tessék nyugodtan lenni. Még egy palack bort hozattunk. Midőn az óra tizenegyet ütött, akkor fölkelt Pamacs és kezét nyújtva mondá: — Nem lehet máskép barátom! Jó éjt, a viszontlátásra ! Ah, jól fogok aludni! — Mondd csak Olivér — szólt Pallos — azelőtt azt mondtad, hogy rendithetlen flegmád van; az ellenkezőt állítom. Miben áll a fogadás, hogy ingerültebb, epésebb vagy, sem mint gondolnád ? — Lehetetlen barátom! viszonzá Pamacs mosolyogva. De ha akarod, fogadják hat üveg pezsgőbe ! — Jól van, tartom — kiáltá — Pallos. — Elvesztetted barátom! — mosolygó Pamacs és evvel távozott. Ketten maradtunk, Pallos mosolygott magában és gondolatokba merült. — Nos min töröd a Tejedet megint, nógatám. Talán csak nem valami esztétikai tanulmányon? — Ohó! mondá, azt hiszem, az én munkáim mindig többet érnek, mint a te verseid, vagy novelláid. Tagja vagy te csak egy írói társaságnak is? Ugye nem! Az ilyen versfaragót nem is fo- A Mohácsi Iparosok Olvasóköre és hivatása. A Mohácsi Iparosok Olvasóköré -t bátran számíthatjuk az elsők közé a maga nemében. Vezetősége tetterős, mely lankadatlan szorgalommal és ambícióval elkövet mindent, hogy a vezetése alatt álló egyletet a lehető legmagasabb nívóra emelje. Ez az állításom nem túlzás; ennek valóságáról meggyőződhetett mindenki, aki ennek a nagy egyletnek működését komoly figyelemre méltatta. Mindez szép és jó ugyan, de nem elég. Többet óhajtunk, többet várunk a Mohácsi Iparosok Olvasókörétől, többet várunk azért, mert tudjuk, hogy még többet is tehet. Szívesen elismerjük, hogy a Kör vezetősége hivatásának tudatában van és hogy sok minden eszközt fölhasznál a kitűzött cél megvalósítására. No de még se mindent, mert van valami, amit kihagyott a programmjából(de csak a legutóbbi időben,mert tulajdonképpen mindig benne volt a programmjában. A szerk.), ami pedig nagyban hozzájárul a fiatal iparosok és keres-