Mohács és Vidéke, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905-01-01 / 1. szám

XXIV. évfolyam.21fiV I. szám. Mohács, 1904 januárius I. MOHÁCS ÉS VIDÉKE Pécsi „ / / IL* ( Alcim! Levéli POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. / r ^ a Szerkesztőség: .A, 1A Mozes. Kossuth Lajos­ utca 82/74. szám alatt. A lap szellemi részét illető közlemények ide küldendők. Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Elő­fli­­tísi dij: Egész évre 8 korona. Fél évre - ona. Negyed évre 2 korona. Egyes szám u. . 20 fillér. Kiadóhivatal: Brandl János könyvnyomdája Mohácson. A lapmegrendelések és hirdetések ide küldendők. Egyes példányok itt kaphatók. Hirdetései: díjszabás szerint számíttatna!.. Nyilttér petit sora 20 fillér. Olvasóinkhoz! A Jelen számmal beléptünk pályafutásunknak huszonnegyedik évébe. Ebből az alkalomból teljes bizalommal fordulunk a nagyérdemű közönséghez, hazafias pártolását, anyagi és szellemi támogatá­sát kérve az új, huszonnegyedik évfolyamra is. Mi nem támaszkodunk senkire­­, előfizetőinken kivil. Lapunk minden irányban független. Politikai tekintetben a szabadelvű párt elveit valljuk ugyan, de cikkeinket senki és semmi más nem irányítja, mint saját legszentebb hazafias meggyőződésünk. Nagyhangú, beválthatatlan ígéreteket nem tettünk és neki teszü­k, de jó lélekkel mondhatjuk, mindig arra törekedtünk, hogy a kor s az iro­dalom színvonalán álló s városunk és várme­gyénk érdekeit híven képviselő közlönyt bocsássunk közönségünk rendelkezésére. Elfogulatlanul és minden személyes él nélkül bíráljuk a közéletünkben mutatkozó ferdesé­­geket, kitartással lelkesedünk a közügyekért s arra törekszünk, hogy olvasó közönségünket a mindnyá­junk üdvét képező közügyek istápolásával magunk­hoz kössük. Emellett a vallásos érzület s a tiszta erkölcs fejlesztése, az önzetlen hazaszeretet élesztése, a fele­baráti szeretet s a jótékonyság ébresztése, a becsü­letes munka méltánylása, a nemes törekvések és érdekek oltalma és istápolása, mind egyenlő célunk. Lapunk emellett nem feledkezik meg arról sem, hogy nagyrabecsült olvasó közönségét élénk tárcákkal és gondosan szerkesztett hírrovattal szó­rakoztassa s a városunkban vagy a vidéken tör­­tén d események kel fi te.?'*, informálja. ■ . .. '.. . . .... .. A­­ déki lapok legjobbjai sorában foglaljon helyet. Hogy haladásunik biztos és akadálytalan le­hessen, ez 1. olvasó közönségünktől függ. Hozzáfordulunk tehát egész bizodalommal és kérjük, hogy lapunkra a jövőben is előfizetni s annak új barátokat szerezni szíveskedjék. Mi az előfizetők szerzésének napjainkban „már nem szokatlan“ módjától, a házalástól irtózunk és közönségünkhöz más uton és módon, mint lapunk hasábjain kérést intézni nincs hatalmunkban. Ezt is csak nagy ritkán tesszük. Hátralékban levő megrendelőinket tisztelettel kérjük hátralékaik kiegyenlítésére. Lapunk előfizetési ára annak dacára, hogy az jó idő óta az előfizetési árhoz arányítva nagyon is terjedelmes lett, mégis a régi marad, vagyis egész évre 8 korona, negyed évre 2 korona. Új esztendő napján. Haldoklik az év,a­midőn ezeket a sorokat írom. Végtagjai már egészen hidegek. Nem állják körül a kórágyat kényező rokonok, nem sajnálja senki elvesztését. Emberi természetünk­ben rejlik, hogy ne szánakozzunk az év kimú­lásán. Az alacsony kunyhó arasznyira pislogó mécsének fényétől kezelie föl egészen a palo­ták szemkápráztató csilláráig mindenütt a meg­könnyebbülés vágyakozó érzetével szemlélik az elmúlást. Volt! Ennyiből áll a nekrológja. A halálból támad az új él ' És mégsem léphettük az újszülött böl­csőjéhez szívet derítő regénnyel, ha legalább egy röppenő óranegyedet nem szentelünk a haldoklónak. A költő azt mondja, hogy a köny és mosoly határfák a kedély világában, amaz a fájdalmat, emez az öröm­t jelzi. És ezek a határfák sohasem állanak egy­máshoz oly közel, mint az év utolsó napján. Pedig nem is a haldoklót siratjuk. Ha van könyezésre ok, akkor az legföljebb fájó emlékeink módosuló sirmantjainak fölidézése ál­tal sötétedik felénk. E Iz­­et nincs okunk kár­hoztatnunk, nincs oki­­k megsiratnunk. Reánk nézve m­­it­­ haldokló év egy-egy ufjabb levelet fűz abba rntuskoszomba, mely­nek köröszije alul az e­­lsek bőséges forrása medgyug fejenk. Ha egyes emberek és családok kesereg­nek is az idő változásán, egy nemzetnek, kü­lönösen a magyar nemzetnek nem szabad kényeznie az elmúláson, hanem ellenkezőleg: az új évvel új reményt kell élesztenie egy jobb jövő iránt. És ha nemzetünk érdekéből tekintjük a lefolyt évet, bizonyára nem írhatjuk azt be arany betűkkel történetünk lapjaira. Nemcsak az anyagi elszegényedés sötét árnya rémíi, de a politikai zavarok, parla­mentarizmusunk züllése miatt is aggódó szív­vel tekintünk a jövőbe. Mert az 1904. év ne­héz esztendő volt, egy hosszú obstrukciós láz­álom, mely elsorvasztotta az ország erőit, meg­bénította egészséges szervezeti működését. Nem látunk egyebet zavaroknál, destruktív munká­nál, válságos helyzeteknél, sivár állapotoknál — minden vonalon. Az óév eredménytelensége so­káig fogja éreztetni káros hatását. Úgy állunk az újév hajnalpirkadásánál, hogy nem láthatjuk előre ma, mit hozhat a holnap. De azért nem szabad egy jobb, szebb jövő iránti reményünket föladnunk. Vigaszt kell merítenünk a megpróbáltatás napjaiban. A nem­zetek élete is ugyanazoknak a törvényeknek van alávetve, mint a természet. Tél után ta­vasz, ború után derű, árny után fény, halál után a dicső föltámadás. Ha nemzeti létünk ez idő szerint elszo­morító is, de annyira mégsem jutottunk, hogy a föltámadás reményéről is le kelljen mon­danunk. A sivár jelen csak időleges, csak téli álom, mely után következni fog az éltező ta­vasz. Fényes múltúnk záloga szebb és dicsőbb jövőnknek. Ez lelkünk megingathatatlan hite, keblünk szent meggyőződése. Csak kettőre van szükségünk, hogy le­­győzhetetlenek legyünk a harcban: az 1848-ik népképviseleti alkotmány alapját képező parla­­mentarizmus alapelveinek tisztán való megőrzé­sére és a nemzeti szellem ápolására. ’ - *- ............... •*. » m „• 1 ... ». fi Xn/j/Ai tir/n Cl Ije \ C1H/Cj AvMILg j • La­ran nézhetünk a jövőbe. Aki pedig tájékozottan akar belenézni a jövőbe, annak ismernie kell a múltat, ismernie kell a történelmet. Lehet minden hálátlan a nemzet iránt, csak a történelem nem lehet soha az. Ez fölszedi a hálátlanok által eldobott em­léket, megtisztítja azokat a reájuk tapadt sár­tól és penésztől, megállapítja valódi értéküket s elhelyezi azokat azoknak a nemzeti műkin­cseknek sorába, amik egyenként és összesen megalkotják a nemzet múltját, ezredéves örö­meit, fájdalmait. Az a tudat öntsön belénk bátorságot föl­emelkedni a föld rögei közül, hogy egy fényes T A R C A. Újságíró Szilveszteréje. (Szilveszteréji emlék.) — A „Mohács és Vidéke“ eredeti tárcája. — Valami messziről előtörő zsibongás, élénk csengő hangok zűrzavara, robogás, dobogás hatott fülembe, amint Sziveszter estén az utcán végigmen­tem. A hó csikorgott lábam alatt, a szél fütyült füleimbe. A vendéglők és korcsmák ablakai mö­gött gőzös, füstös fény csillogott, s cigányzeneka­rok­­népies motívumait szedegette a szél dara­bokra . . . Úgy tetszett nekem, mintha a népdal egyes taktusai, amint a fagyos légbe hatoltak, megfagytak, meghaltak volna. Lehelletem egész felhőt képezett; a szó, a hang, amint kijött a számon, önkénytele­nül megfagyott és nagyot koppanva hullott a fagyos földre . . . Ez a Szilveszter éj! A pezsgő, a fánk, a vigalom és a csörgősipka éjszakája. Minden ember ambícióját képezi, hogy ezen az estén mulasson Nem tudom, hogy miét örülnek az emberek az évforduló óráiban ? Az utolsó órában mindenki mulat! Az első órában mindenki mámoros! Csak az újságírónak kél józannak lenni örökké! Ujságiró létemre magam is be akartam állani a mulatók közé, de sehogysem sikerült. Valami kobold ült a mellemen s örökké sugdosottt a fü­lembe. — Valami nagy esemén­y történt — kiál­totta egyszerre — öngyilkosság, gyilkosság, muszka háború! . . . Végre is kénytelen voltam befutni a redak­cióba. A telefoncsengőt izgatottan csavartam meg néhányszor. Egy munkatársamat kértem szóhoz. — Halló! Ki az? — kérdem a visszacsen­­geték után. Halk nyöszörgés és közbe-közbe csörgés jutott a hallókészülékből a füleimhez. — Ki beszél? — Én — válaszolt a nyüszörgő hang. — A ördögbe is ! Mondja a nevét! — Szilveszter. — Hát mit akar? Én a Hírmondó szer­kesztőségének valamelyik tagjával akarok beszélni. — Mentsen meg kérem ! Egy csörgősipkás suhanc föl akar akasztani a telefon drótjára! — De az ördögbe, én most sem tudom, hogy ki ön ? — Én az év utolsó napja vagyok. Szilvesz­ternek hívnak. — Micsoda! Megbolondult? — Nem, hanem mindjárt meghalok. Segítség ! Segítség! Segítség! Az utolsó kiáltás elhallatszott a messzeségben s egy pillanatra, mintha fény sugárzott volna a tele­fon beszélőjéből. Szemem káprázott, fülem­ csengett. Különös hang ! Mintha millió ezüstcsengetyű verődnék össze bűvös melódiába, s mintha ezer m­eg ezer angyal énekelné a legszebb mennyei him­nuszt. — Szerbusz hé! — Halló! Ki az már megint ? — Ki? Én vagyok. Éppen most születtem. Pezsgőben, mámorban fürösztöttek meg; szép leányok csókján ébredtem föl életre; kedves me­nyecskék ölelő karja, hófehér keble volt az első ringatom! Sirolin A legkiválóbb tanárokt és or­vosoktól mint hathatós szer: tüdőbetegség­eknél, légzőszervek humtos baj­ai­n­á­l, S­id a 11 br­oneli­­­tis, szam­á­rhuru­t csakSe­r­­­á­b­bad o­,, A­U n A 1 i„fl n­om­/o ,, 4 e n ajánl­­atik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a ko­­/I 0 K 11 a 1 1II i 1 11 \j 11 Zi d a 111 d II petet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó íze miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban 4'— koronáért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva . F. Haffmsítsi-Les Roche Co* vegyészeti gyár Saséi (Svájc).

Next