Mohács és Vidéke, 1910 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-02 / 1. szám
XXIX. évfolyam Mohács, 1910 januárius 11. szám. MOHÁCS ÉS VIDÉKE « Pécsi I fite!» POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. —------------------—------------------------------------------------------------te- ■ ■/ V '--------Szerkesztőség: MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Kiadóhivatal: Szerkesztőség: Mohács, Kossuth Lajos utca 82/74. szám alatt. A lap szellem részét illető közlemények ide küldendők. Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza. Telefonszám 12. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési díj: Brandl-könyvnyomda b. t. Mohácson. A lap megrendelések és hirdetések ide küldendők. Egyes példányok itt kaphatók Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyedévre 250 korona. | Hirdetések díjszabás Szerint Számíttatnak. R filtér pitit BOM 20 fillér Egyes szám ára 20 fillér. | Telefonszám 67. T A R C A. Hangulat. Esős, unalmas téli nap . . . Az égbolt szürke, a föld sáros, A szél süvít, a varjú károg — Meghalt a hangulat. Nem él más, csak az unalom — Szivet lelket befog S a szív s lélek legott Magába száll az unalmas napon. A szivekben valami ébred És ismeretlen bús érzésnek Nyit lassan kintutat . . . A lélek érzi ürességét, Bántja a vágy, bántja a kétség — És föltámad a hangulat. Honthy István. E szonettekre hosszú élet nem vár — Kik ma olvassák, felejtik már holnap. Csak te ne felejtsd el őket, míg élünk S a dal ne hagyja lantom el, úgy éljünk. Ez a dicsőség nékem és elég. Hattyúdalom írasd rá sírkövemre, Az utolsó szonettet elmerengve Hadd olvassa, ha arra jár, a nép. Honthy István. Szonett. Szonettet írtak szép szerelmesük Dicséretére mind a régi költők És bárha múltak évek s emberöltők, A szonettekben ma is él nevük. Szonettet irok én is hát te rólad, De mert a tollam santom gyenge szerszám a Uj év napján. A idő kerekein ismét leforgott egy esztendő, egy uj év kezdetén állunk ismét. Kronosz telhetetlen, még önmagát is fölemészti. Éveket évek után, évtizedeket évtizedek után, századokat századok után nyel el s igy halad tovább végnélküli célja felé. Útja az enyészet s újjászületés útja. Lát nagyszerű természeti tüneményeket előállani s eltűnni; lát mesterséges alkotásokat születni s elmúlni. Nemzedékek támadnak és tűnnek el egymásután, csak az idő folyása látszik végtelennek, így áll elő s változik át avagy tűnik el minden az idők folyamán. Sőt a föld legtökéletesebb teremtményét, az embert is — a ki lángeszével uralmat szerzett magának a földön s a természeti tárgyakat s elemeket hatalmába kerítve céljaira használja föl — mint a természet nagy műveinek egy parányi atomját elnyeli a Kronosz telhetetlen torka s idővel az emlékezést is eltörli: volt és nincs, csak az utódokban él, így telt le egy év a maga örömeivel vagy fájdalmaival s itt áll előttünk egy uj év a maga titokzatosságával. Vájjon mit rejt titokzatos méhében az uj év? Titkába nem láthatunk be, leple alá nem tekinthetünk. De azért szívünk reménységgel van tele, jobb időt, jobb évet várva a tavalyinál. A beköszöntő új évtől az ember mindig jót remél. Sőt ekkor jót is szoktunk egymásnak kívánni. S várjon teljesedett-e a tegnap bezárult ó év első napján kifejezett jó kívánság! Bizony nagyon kevés teljesedett belőle. Az 1909-ik esztendőt nem számíthatjuk a jó esztendők közé, különösen nem hazánkra nézve. A fenyegető háború veszedelmétől megmenekültünk ugyan, de e helyett rossz termés, takarmányhiány, gazdasági pangás sújtotta hazánkat. Ehhez járultak még a nagy, kiegyenlítetlen politikai ellentétek, a majdnem háromnegyed éven át húzódó válság elposványosodása, a törvényhozás meddősége, a szociális eszmék forrongása, a vallásfelekezetek torzsalkodása, a társadalmi széttagoltság növekedése, szóval minden, ami nem jó. Hanyatlott a vallásos érzület, meglazult az emberekben az erkölcsi érzés, mesésen megnőtt az önzés. Rut gyűlölet, irigység, szeretetlenség, hatalom utáni vágy, a gyors meggazdagodásra irányuló hajsza vezérelték a múlt évben az embereket. Egy hazának a fiai egymást gyűlölték a legszentebb dolgokért, torzsalkodtak önző érdekekért. íme, ilyen borús volt hazánk belső életének ege a múlt évben.. Bizony-bizony szomorú a múlt, vájjon szebben fog-e festeni az új esztendő képe ? Ez a kép csak úgy fog szépen festeni, ha hit, remény, szeretet s az egymás iránti bizalom hatja át az emberi szíveket ; ha szeretetteljes egyetértésben az összetartozandóság érzését ápoljuk, ha a társadalmi ellentéteket kiegyenlíteni, a polgári társadalomnak vallásfelekezetek, klikkek és osztályok szerint való eddigi széttagoltságát megszüntetni iparkodunk, ha megbecsüljük egymásban az Isten képmására teremtett embert és megragadunk minden alkalmat, mely bennünket egymáshoz közelebb hozhat. Meg kellene gondolnunk, hogy mindnyájan egy anyának — az édes magyar hazának — vagyunk gyermekei s a haza megerősödése mindnyájunknak érdekében fekszik; a haza pedig csak akkor lehet erős, csak akkor lehet boldog, ha fiai megfeszített erővel a haza javára dolgoznak, egymást megbecsülve áldoznak a hazaszeretet oltárán, a szeretet életre fakasztó melegítő sugarai mellett, abban a tudatban, hogy: „A nagy világon kívül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell.“ Minden ború után derű következik. Így reméljük, hogy a hazánk egén most mutatatkozó borút is nemsokára derű fogja fölváltani. Az együttérzés fonala ismét eggyé lesz, igyekezni fogunk egymást megérteni s az összetartozóság érzetét ápolva egymást megbecsülni. / # Ápoljuk a testvéri együttérzést és egyetértést, s akkor törekvéseinken, munkánkon a magyarok Istenének áldása lesz és szétfoszlik az a sötét felhő, mely a jövő képét oly szomorúnak mutatja. Abban a reményben, hogy ez igy lesz, kívánunk boldog újévet! Szilveszter. Szilveszter úr nagyon öreg, már 60 éves s hogy agglegény — az bizonyos. Kényelmes lakásának nappali szobájában a belülfülő kályha előtt ül öblös karosszékében s bár amaz csak úgy sugározza a meleget s a nyitott ajtón kivilágit a lobogó tűz lángja, az öreg mégis fázik, didereg. Meleg pokróc takarja térdeit, amelyen sovány, hideg kezei nyugszanak. Körmei élettelen fehérek, a vér már odáig nem kering. Előtte kis asztalon pazar hideg vacsora áll. Sonka, hal, kaviáros szeletek, vaj, piritós kenyér és a finom illatos tea, de nem bir enni s olyan fáradt, hogy a kezét sem birja fölemelni érte. Inasa kiment s a doktora még nem érkezett meg. Boszankodva nézi az órát — már hét óra, senki nem törődik vele. Az utcáról nagy sokaság járásának zaja hangzik föl hozzája, a templomból hazatérő nép moraja ez. — Szegény nép, gondolja Szilveszter úr, ismét a jövendő menybéli jókkal ámitgatták őket; pedig itt a földön van a jó, a menny és pokol egyaránt. Az utóbbiból sokaknak kijut, bár érdemetlenül. S a jó szintén érdemetlenre hull, azt én tudom legjobban. Hej, mig fiatal, szép legény voltam, mily pompásan mulattam azokban a kis külön szobákban. Azok a pezsgős francia ebédek fölemésztették apai, anyai örökségemet s a kokottok megölték testemet, lelkemet — Ma csak egy rom vagyok — fűzte tovább gondolatait — fáj minden tagom. Most már szánom és bánom bűneimet. Vagyonom felét a szegényeknek kellett volna adnom, férfierőmet egy jó kis feleségnek: ma családom körében lehetnék s unokáim itt játszadoznának lábaimnál. — Az élet forgatagában, nagy önzésem közepett — monologizált tovább — ravndig csak magamra gondoltam s azért vagyok most ilyen árva s nyomorult beteg. De halk kopogás után bejön az orvos s az inas is a lámpával Az orvos csinos fiatal ember s részvéttel tapogatja Szilveszter úr pulzusát. A beteg pedig aggódva lesi a diagnózist. Végelgyengülés, gondolja az orvos, de fönhangon azt mondja : — Uraságod gyomra üres, innen van a lassú vérkeringés, tessék csak sonkát enni s egy pohár tokajival leönteni. — Enném szívesen, de nem tudok s lássa, ezzel ver a természet törvénye; megettem egy vagyont s most a favágómat irigylem, ki jó étvágygyal eszi a kenyerét; irigylem feleségét, gyermekét, unokáját. Most a tizenkettedik órában bánom csak igazán, hogy agglegény maradtam. A válság. Akik azt hitték, hogy Lukács László, a dezignált miniszterelnök megegyezett a Justh elnöklete alatt álló függetlenségi párttal s akik ehhez képest remélték, hogy Lukács és Justh csütörtöki audienciája meghozza a kibontakozást s a válság végét — ezt pedig leginkább remélte és várva várta maga a Justh-párt, azok nagyon csalatkoztak. Mert ime Justh audienciáján kitűnt, hogy áthidalhatlan nézeteltérések forognak fönn a korona és Justh álláspontja között. Bár Justh Gyula lemondott az önálló bank terminusának fixírozásáról, a király ezen engedékenységgel szemben is mereven ellenzi a különválást mind a bank, mind a vámterület tekintetében. Ez is döntés ugyan, de nem olyan döntés, mely a kibontakozást, a válság végét jelentené. Lukács kapott ugyan megbízást a királytól, hogy