Mohács és Vidéke, 1913 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-05 / 1. szám

XXXII. évfolyam. --NA­O . 1. szám . fi­ad Levéltár Mohács, 1913. januárius 5. MOHÁCS ÉS VIDÉKE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. V­T Szerkesztőség: Mohács, Kossuth Lajos­ utca 82/74. sz. alatt. A lap szellemi részét illető közlemények ide küldendők. Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza. Telefon­szám 12. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési díj: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyedévre 2*50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Kiadóhivatal: Rosenthal Márk és Fia könyvnyomdája, Mohácson. A lap megrendelések és hirdetések ide küldendők. Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak. Nyílttér petit sora 60 fillér. Telefon­szám 59. Pécsi Felhívás előfzetésre. Lapunk XXXII-ik évfolyamának kü­szöbén bizalommal fordulunk tisztelt olvasóink­hoz, hogy előfizetésüket megújítani szívesked­jenek. Bizalommal tesszük ezt a múltért, mert lapunk immár 31 éven át szolgálta a közügyet,­­ és tesszük a jövőért, amelyben ismét híven akar a közügy szolgálatában állani. Feladatunk az lesz ezután is, ami volt: istápolni olyan törekvést, mely városunknak, vi­dékünknek meg vármegyénknek és ezzel közvetve édes hazánknak is javát igyekszik előmozdítani. Ennek a feladatnak teljesítéséhez az erőt abból a támogatásból merítjük, melyet olvasó­­közönségünk nyújt. Azért kérjük bizalommal elő­fizetésének szíves megújítására. Egyúttal kérjük azokat a t. olvasóinkat, akiknek lapunkat már régebben megküldöttük s az előfizetési díjat még nem küldötték be: szíves­kedjenek hátralékos tartozásukat lapunk kiadó­­hivatalába (és nem a szerkesztő címére) beküldeni. A választójog reformja. 1. Történelmi pillanatnak lehet nevezni a lefolyt év utolsó napját, midőn Lukács László miniszterelnök az országgyűlés képviselőházának külön erre a célra egy­behívott ülésén a választójog reformját tartalmazó törvényjavaslatot a Ház aszta­lára letette. Történelmi pillanat ez a mozza­nat különösen azért, mert erre a javas­latra már jó ideje vár a nemzet s az mint korszakalkotó mű a politikai érdeklődés­nek homlokterében áll hazaszerte, sőt ez elé az alkotás elé fordul az európai köz­vélemény figyelme is. A választójog kérdése nálunk Ma­gyarországon olyan központtá lett, amely körül fordul az egész politika. Az a pont ez, amelyből a mostani ellenzék Archi­­médeszei megpróbálták és megpróbálják kiforgatni és a maguk javára fordítani a politikai világot. A választójog különösen abban a formában, amit általános, egyenlő és titkosnak nevezünk, szinte észrevétle­nül, egész sajátságosan került erre a ki­tűnő fontosságú helyre anélkül, hogy a napi politikát vezető emberek akarták volna. A darabont kormány belügyminisz­tere, Kristóffy vetette az eszmét az akkori zavaros politikai viszonyok forgatagába, fölkapta a koalíciós kormány, amelynek belügyminisztere gróf Andrássy Gyula a prularitás elvére fektetett tervezetet készí­tett is, de amely azután senkinek sem kellett. Midőn aztán a koalíció végnapjaiban az országos nemzeti munkapárt megala­kult, ez kötelességet vállalt, a parlamenti reform megalkotására s ennek a kötelezett­ségnek teljesítését gróf Khuen-Héderváry miniszterelnök fölvette programmjába is. És midőn Khuen-Héderváryt a minisz­terelnöki széken fölváltotta Lukács László, miniszterelnöki programmjában ő is megis­mételte ezt a kötelezettséget és megígérte azt is, hogy a választójog reformja olyan időben lesz törvénnyé, hogy az új általá­nos képviselőválasztások már az új ala­pon legyenek megejthetők. Ez az időbeli meghatározás paran­csolólag megszabta, hogy a parlamenti réfe­g megalkotása el nem odázható. A választójognak jelenté­keny kiterjesztése az új alapon megejtendő általános választáshoz olyan óriási elő­munkálatokat kíván meg, hogy a közigaz­gatásnak elegendő időt kell adni, hogy ezt a munkát a jelenlegi országgyűlés mandátumának lejártáig elvégezhesse. Ennek tudatában Lukács László mi­niszterelnök több ízben is megígérte, hogy még 1912-ben a képviselőház elé terjeszti a választójog reformjára vonatkozó tör­vénytervezetet. Ezt az ígéretét a minisz­terelnök meg is tartotta, midőn december 31-én elaborátumát a Ház asztalára letette. Természetes, hogy azok, akik teljes meggyőződéssel az általános, egyenlő és titkos választójog alapján állanak, de azok is, akik még egy-két év előtt a magyar szupremáciát szem előtt tartva nem vol­tak hívei ennek az alapnak, de most a kormány ellen való gyűlölségből és kor­tespolitikából a legszélsőbb elvet vallók mellé állottak: kígyót, békát kiáltanak Lukács javaslatára. Pedig ez a javaslat tényleg az általános választójog elvére van fölépítve és mint ilyen valóban sza­badelvű és demokratikus. Hogy a választó­jog kiterjesztésében a javaslat nem megy el addig a határig, amelyet az újonnan egyesült(?) ellenzék tűzött ki magának, ezt könnyen megértheti mindenki, aki a miniszterelnöknek a reform terjedelmére vonatkozó eddigi kijelentéseit figyelemmel kisérte s a­melyekben a hazafinak a to­vábbi kiterjesztéstől óvó aggodalma nyi­latkozott meg. Mindnyájunknak ideálja az egységes magyar nemzeti állam. Küzdelmeink és áldozataink ezt a magasztos célt szolgál­ják, intézményeinkben és kormányzatunk­ban ez a vezéreszme dominál. Megvalósí­tani, megalkotni igyekszünk mindent, ami közelebb visz az ideál felé. A választójog kiterjesztése messze időkre, hazánk jövő fejlődésére kiható, sőt döntő kérdés. Hát­terében lappang az az igen nagyjelentőségű kérdés, amely a nemzetiségi kérdés s a közpolitizmust hirdető radikalizmus szférá­jába vág. Itt az egységes magyar nemzeti állam kiépítésének szempontját kell mérle­gelnünk. A törvényhozásnak s egyáltalán a magyar politikának jellege forog itt kockán, holott annak megőrzése és mű­üveg pezsgőt a Kaszinóban, részt vett a Deák szállóbeli szilveszteresti mulatságon, ivott valahol kocsis bort, úgy emlékszik, hogy a Koronában is megfordult, benézett a Központiba és hallgatta egy darabig a bajai tambura zenekart, az Ott­honban is megfordult, hazafelé betért a Muskát­liba, ahol három kupica szilvapálinkát hör­hetett le. Szóval látott az éjszaka sok embert, de katzen­jammeres, kóválygó agya sehogyan se tudta emlé­kezetébe idézni ezt a szakállembert. Végre magá­tól a jövevénytől kért információt kilétére nézve. — Kicsoda maga ! Miért kíván nekem bol­dog újévet ? — Én, kérem, éjjeli­őr vagyok s az éjszaka segítettem a tekintetes úrnak megkeresni a kapun a kulcslyukat és azért kívánok boldog újévet, hogy tessék egy kis borravalót adni. — Ehol van egy korona és most hagyjon aludni. A szakáll ember elment s az agglegény azzal a szilárd elhatározással fordult a fal felé, hogy elalszik és még Gábor arkangyal kedvéért sem ébred föl legalább délig. Még a szemét sem hunyta le, amikor megint nyikorgott az ajtó és valaki megszólalt: — A levélhordó van itt kérem. Gábor arkangyalért ugyan nem ébredt volna föl, de a levélhordó kedvéért elhalasztotta néhány percre az elalvást. Fölült. — Kérem a levelet. — Nincsen levele a tekintetes urnák. — Hát akkor mi a sárga fenéért ver föl az álmomból ! ! — Kérem, ma van újév, az esztendő legszebb napja, hát gondoltam, boldog újévet kívánok. — Itt van a forintja és menjen, hagyjon aludni. A levélhordó ment és jött egy fekete ember. — A kéményseprő vagyok, boldog újévet kívánok. TÁRCA. Legyen enyém . . . Legyen enyém az élet minden gondja; Felhő ne szálljon fehér homlokodra, Mit bánat tíz oda. Legyen enyém az élet minden terhe; Tanyát ne üssön a te kis szivedbe’ Az aggódás soha. Legyen enyém a csalódásnak átka; Lelked fehéren tiszta sátorára A kétség árnya sohase boruljon. Legyen enyém a vágyak rombadőlte; De pici lábad te sohse üsd köbe, Utadra mindig virágeső hulljon. Nehéz az alku. Részt akarsz belőle, Ha homlokomra a gondok felhője Teríti fátyolát; S a mi tehert a vállaimra rá rak Az élet, abból egy részt gyenge vállad Szívesen venne át. Nehéz az alku. De mégis megkötjük. Sokféle a gond, válogatunk köztük, S akár ha mind meg is marad nekem. Csak harcolok s csalódás, vesztett vágyak Dús kincset érő kárpótlást találnak, Gyenge vallódra ráhajtván fejem! Honthy István: Újév reggelén. Hajnalodik, A reggeli szürkület még vias­kodik az éj homályával, de végre győztesen kerül ki a tusából és végleg elűzi a homályt. Téli reggel van. A hajnali szürkület utat tör magának az ablakon át és bekandikál az agglegény garszonlakásába. Fura rendet talál ott. Lehetne költői rendetlenségnek is mondani. Az egyik cipő barátságos egyetértésben hever a föl­dön a nyakkendő mellett, míg az ingről levált gallér dúsan hajlik­­— az Isten tudja hogyan, milyen módon — az asztalra került másik fél pár cipőre. A­hány darab ruha, annyi felé hever szana­szét a szobában. A szoba lakója a fejére húzza a takarót és alszik. Alszik mélyen, olyan mélyen, hogy akár ellophatnák s a Dunába dobhatnák. Talán még arra sem ébredne föl A szoba ajtaja óvatosan fölnyilik s egy bajuszos-szakállas fej bukkan be. A fej után jön a test is. A szakáll a bajusz tulajdonosa tétován tekint­­get körül, majd — hogy meglátja az alvó gaz­dát — halkan szóra nyitja száját: — Boldog újévet kívánok a tekintetes úr­nak ! Csönd. Most hangosabb lesz az atyafi. — Adjon Isten sok szerencsét, boldogságot az uj esztendőben! — Rahahah. — Boldog uj esztendőt kívánok — bömböl most már teli torokból az atyafi. Az álmos ember végérvényesen fölébred és bambán bámul a boldog újévet kívánó emberre. Ki lehet ez ! Az éjszaka, Szilveszternek szent éjszakáján sok mindenfelé megfordult. Ivott egy

Next