Mohácsi Hirlap, 1913 (3. évfolyam, 1-103. szám)

1913-01-01 / 1. szám

III. évfolyam f. szám. Szerda. ■I u ÁCSI HÍRLAP A MOHÁCSI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48^1 PÁRT HIVATALOS LAPJA. Előfizetés. Egy évre.................10.— kor. Félévre .................5.— > Negyedévre .... 2.50 » FELELŐS SZERK&j J :- DR. BECK ALa OS Szerkesztőség: Kossuth Lajos-utca. Telefon 100. Kiadóhivatal: Kardos Kálmán u. 148. Telefon 67. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Száma : 10 fiilé -. Hirdetések árszabás szerint. Nyilttérnek petitsora 60 f. Előfizetési felhívás. Az igazi függetlenségi politika jegyé­ül született meg, közel ötfertálv esz­tendővel ezelőtt a „Mohácsi Hírlap“ a azóta a függetlenségi hírlapok elsejei, az igaz magyar hazafiak legjobbjai közzé küzdötte fel magát. Nem hosszú az út, amelyet a lap ennállása óta megfutott, de ki tagadhatná: nennyi göröngye volt eddig. Simulnak □ár e göröngyök, mert Mohács város és laranya vármegye jó érzésű, hazafias kö- önsége mellénk állott és szeretettel segi- :tt nekünk a nehéz munkában. Amidőn ennek a közönségnek a se- tő munkáért köszönetét mondunk és a ’kor továbbra is kérjük támogatását, ■yben megígérjük újból az igaz, magyar ggetlenségi politikának becsületes és idithetetlen szolgálását is. A lap előfizetési árai a lap fején mshatók. Hazafias üdvözlettel: A Mohácsi Hírlap szerkesztősége és kiadóhivatala. T Á R C Z A. Az újévi malac. Irta: Magyar Gyula. Houuét vette eredetér, ma már alig le­an tudni, csakhogy régi szokás, hogy uj- indő napjáu piros ropogósra sült, gyönge lc kerül minden valamire való magyar 3r asztalára. Azt tartja ugyanis a néphit, a malac még sült állapotában is szeren- jclenr. Annál a tulajdonságánál fogva ;, hogy életében előre túr mindenféle s-féle állat és sohasem hátrafelé, hát az tendei malachagyomány szintén előre törekvésre inti az időméretnek uj sza- ban az emberiséget. Ha már most vala- k házba újév reggelén először egy szur- gánygyerek, azután meg kormos kémény­köszönt be s délben ott pirul a fehér- tes asztalon az illatos malacpecsenye; ikor a falusi kalendáriumcsinálók szerint n eshetőségnél bizonyosabb, hogy abba isztendő folyamán beüt a nagy szerencse, adóleány van, az ahhoz megy férjhez, íz a zúzája vonzza, ha házasulandó le- az gazdagon feleségesedik. A tehenek tporodnak s a lovak táltosokat hoznak ;ra. Búza annyi lesz, hogy annak a •, a bor meg annyi, hogy annak a pince szűk és elégtelen. De ne adja a Gond- hogy ujesztendő reggelén valami öreg­féle, Panna néni, Kata néni, vagy Lucza néni tegye át először a küszö­Szilveszter éjszakája. Változatlanul röpül ef az idő fejünk felett, hiába állítunk határt ona-lakat elibe — a magunk vigasztalására. Csak addig tart az Ó-esztendő nyomoríts: Iga, mondja a mindig reménykedő embpr — mig el­jön a várva-várt újév és akkor minden megváltozik : öröm, szerencse váltja fel a bajt, bánatot. De még azok is, akik már nem hisz­nek az újév varázsos erejében, felhasznál­ják Szent Szilveszter éjszakáját — egy kis lum, olásra. Nagyon elkeseredett hazafi az. aki éjfél előtt fekszik le ezen az éj­szakán. Teli vannak a k: véházak és a nagyobb vendéglők, minden ember izga­tottan lesi azt a pillanatot, mikor tizen­kettőt üt az óra s az vjév mosolygó angyala elröpül az ablak e ott. Kialszanak . vmainus jampák, a fér­fiak éljeneznek, az asszonyok visítanak, végre újra kigyulladnak a villamos lámpák, kigyullad az újévi fény s az emberek sietnek egymásnak szerencsés és boldog újévet kivánni. Azután pedig a gazdagabb osztálynál nagyokat durrannak a pezsgős palackok, megtelnek a kristálypoharak, a szegényebb osztálybelieknél pedig meg­telnek a poharak idei savanyu nedűvel s a társaság vidám lelkesedéssel üdvözli az uj esztendőt. Felszabadul az eddigi feszült hangu­lat, vad-idegenek egymás nyakába borul­nak, kiabálás, ujjongás váltja fel a csen­det, az émhereket részegítő mámorba ejti a kitörő öröm, pedig még tulajdonképpen nem is ittak, csak most kezdik isten­igazában a murit. Vér helyett aludttej folyik annak a magyarnak az ereiben, aki ezen az éjsza­kán nem mutatja meg, hogy mi az igazi virtus. Csörömpölnek a poharak, a cigány rázendít valami jóhangu mulató nótára, táncra perdül a fiatalság, az öregek meg borba fojtják a bánatukat, mert hát régen volt az, mikor még ők is fiatalok voltak. Hej de más idők voltak akkor. A magyar nem marta egymást úgy, mint most. Ha bajban volt, összetartott. A törvénytelen Cíiciüktiuött.-kct ijöiü ..iii le, hí-uem irgalom nélkül keresztül ment azon, aki törvény­telenségeket mert elkövetni. Milyen más világ van most. Mennyire megváltoztak az emberek. És lassanként — minél többet öntözik torkukat — hazafiui lelkesedés váltja fel az imént még vidám hangulatot, hej, nem jól van ez igy! Soha sincs jól — jobb lesz-e valaha? Dehogy lesz jobb, mindig rosszabb. hőn a lábát. Akkor minden balfelül, szeren­csétlenül üt ki. A leányzó pártában marad, a legényt kikosarazzák. A tehén, sertés és a kanca mind idétlent ellik. A huzavetést elveri a jég, megeszi a rozsda, a bortermő szőlőt pedig a késői fagy teszi halálosan tönkre. Már ilyen a világsora némelyütt faluhelyen, már tudniillik ott, ahol a boszorkányrontások­ban hisznek. Ez alkalommal azonban nem a fönti dolgokról, hanem csupán az újévi malacról, még pedig csupán egy újévi malackáról lé- 8zeu szó. Ez az egy apró kis sertés rövid háromhetes kora dacára kivált társai közül. Először is szép lehajló, úgynevezett konyitó, vagy riska fülei valának. Másodszor nem volt szőke malac, hanem fehér és feketetarka, olyan, aminők a bibliabéli Jákob báráuykái valának. Harmadszor a szeme nagy és ragyogó volt, sőt az alvégi Panna néni meg is esküdött rá, hogy ezek a szemek úgy ragyognak, mint v. piros, tűzben égő karbunkulus, sőt még éji éjszakáján világítanak is. Aztán meg visítani, hogy tudott? Nos hát olyan visítást még nem hallottak hét falu, hét puszta határábau sem. Ez a nevezetes kis röfögő állat úgy kivágta a magas C-ét, hogy még a leghíresebb talián tenorista sem különben. Történt ugyanis, hogy az özvegy rnol- uárné, Kerekes Pálnó asszony — aki csík <> egy hónap eföfr veszítette el a hites férje urát — ujes^eqdő előtt két nappal látoga­tást tett tisztemfjs uréknál s ott keserves ártalmakat zokogott el özvegyi állapotáról. Hog^öt gy Hűekkel maradt; öt neveletlen I árvácskává .** kik moí aujy hervadoznak, mint | az őszi virágszái. Hogy a szegény özvegyet, árvát még az ág is huzza. Az őszi nagy viz- áradás összetörte a nagy, alulcsapó kereket s most meg befagyott a patak s ha volna mit, még akkor sem lehetne őrölni. Bizony, hogy éhen ne halljanak, a szükség rávette, hogy még az utolsó magdisznaját is el kellett adni a múlt hónapi palotai vásáron. — Bizony annyira vagyok, tisztelete« uram és tiszteletesné asszonyom — zokogott keservesen a molnárné — hogy most már ujesztendei malacot sem tudok vágni. Oh, mi .eszmeiem, mi lesz öt neveletlen árváim­mal r . . . © Ekkor már kiértek e belső házból a szépen kikövezett, üveges ambitusra. És ekkor történt az is, hogy a csudamalac, a tarka malac, a rubintos, világító szemű malac ret­tenetes sivitással előretörtetett valamelyik sarokból. — Oh, de gyönyörű malac! — csodál­kozik a molnár özvegye. — Oh de szép kis állat. Ha ilyet adna nekünk a jó Isten uj- esztendőre, hát a lelke is repesne az öt ne­veletlen, apátián árvámnak. Somogyi Ádám tiszteletes uram és fele­sége, a tiszteletesné asszony összenéztek. És ez összenézés alatt a szemeik beszéltek valami nagyon szép, épületes angyali dolgot, úgy, €? hogy a tiszteletesné asszony selyempillái alól még ragyogó, szép gyémántgyöngyök: könyek is gördültek elő. A tiszteletes ur pedig meg­szólalt azon a szép, mélységes hangján, mely- lyel nagy ünnepeken megzokogta hiveit: — Tudja mit, molnárné asszonyság ké­rem. Ne vesse meg a szivünk jó szándékát 0 j

Next

Sign up   
/
Thumbnails
Contents