Mohácsi Hirlap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-01 / 1. szám

Mohács, 1916. január 1. VI. évfolyam 1. szám. Vasárnap. ICHICSI HÍRLAP TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Száma: 20 fillér Hirdetések árszabás szerint. Nyiltfémek petitsora 60 L Előfizetési ára: Egy évre.........................10.— kot Félévre ...........................•..— › Negyedévre .... 2.50 . FELELŐS SZERKESZTŐ: INKEI JÓZSEF Szerkesztőség és Kiadóhivatal, Kardos Kálmán utca 148. szám. Telefon 67. Előfizetési felhívás! A boldog családi élet legfontosabb kelléke A BÉKE. A b­ke első kelléke a gondtalan jólét, a nélkülözés mentes, rendezett családi életnek azonban nemcsak anyagi szükségletei vannak, hanem szelle­miek is. A mai világtörténelmi idők­ben a legszegényebb ember is olvas : újságot, melyből a világesemények mindenkori állásáról szerez tudomást és tájékozottságot, de e mellett szük­ségét érzi annak is, hogy helyi és kör­nyékbeli vonatkozású dolgokról, ese­ményekről is hírt halljon. Ezt a célt szolgálja lapunk, mely mai számával a Vl-ik évfolyamába lép. Nem érezzük aznakegét, hogy lapunkat különösebb körülírással ajánljuk. Egy helybeli tár­saskör karácsony másnapjáni hirlap­­árverésén személyesen volt alkalmunk meggyőződni, hogy az árverés alá került sokféle újság között, mily feltűnő érdek­lődést, mily eleven versengést váltott ki lapunk s ez mindennél többet mond. A mai nappal lapunkra új elő­fizetést nyitunk a régi előfizetési ára­kon és pedig: Egy évre . . . 10.— K Félévre .... 5.— K Negyedévre . . . 2.50 K Egyes szám ára 20 fillérrel. T Á R C Z A. Uj­ évre. Halálos ágynál állok meghatottan, Lesvén az évnek végső perceit, Nézvén a szunnyadó, tűnő világot, Mely csak fényt ád, de többé nem hevít. Várván az élet végső rezdülését, Amely a testből már kiválni kész ... Oly sokszor néztem ezt a hervadását Elválni tőle mégis oly nehéz. Sirathatjátok, kiknek boldogságot, Kiknek mindig derűt és fényt adott, Kiknek betölté minden gondolatját, Kik azt nyerétek, mit kívántatok. Nektek hagyott örökbe minden áldást, Mi szép m­ijó — mindent megnyertetek: Nekem pedig, mi fennmaradt belőle A bánatot, keservet, könnyeket. Mint haldokló kesergő gyermekem­ Áldó kezét nyugtatja rajtatok; Én messziről nézem végső tusáját, Mint elvetett, mint egy kiátkozott. Felszítja hamvadó képét a múltnak, Hogy lássam azt, amin kesergenék: Ok adjátok meg azt a boldogságot Hogy én fogjam le megtört szemét. Vegyük körül a sirt, amelybe tesszük Honnan többé megtérni nem lehet. — Keresztelő vár. — Hagyjuk őt pihenni, Töröljük el a hulló könnyeket... Kit boldogított, vessen szeretetből Egy könnyű gördülő rögöt reá, Távozzék az, ki telve gyűlölettel Nyugvó porát átokkal sújtaná ... Bölcsőnél állok, úgy nézem remegve örök idők utánszü­lt gyermekét. A homlokán van lángoló betűkkel Felírva már a kezdet és a vég-Mig ártatlan mosolygó szép szemében Tavaszfény, nyári napsugár lakik Kesergi má? A­z őszi hervadást is Sírásra nyitva gyenge ajkait. És ringatom könnyekkel két szememben, Úgy hallgatom kis keble hogy dobog, Úgy meglesem aggódó sejtelemmel Neked mit ád ? örömöt... bánatot ? ... Nekem mindegy, — ha öröm ■— az megölne, Nem jó a szívnek oly nagy rázkódás. Ha bánatot, —­oh az meg a sírba vinne; Olyan sok az, hogy nem fér rája más. És ringatom könnyekkel két szememben, Úgy őrködöm szép álmai felett. Dalolok neki altató danákat. Ne juttasson te neked könnyeket. Napfény ragyogjon mindig szép szemében, Ne lássál ott te mást, örök tavaszt, Ne tudjad azt, mi ősznek hervadása; Jusson nekem a köny, ami fakaszt.­­* Aligiut. I Boldog uj évet! ! ^ Ez a szokásos köszöntés az év­forduló napján olyan unott sablon,­­ akár a jónapot! vagy jóétvágyat! kí­vánás, csakhogy nagyobb arányokban­­ használják, valamint hogy a jónapot kivonás is csak 365-öd része annak az alkalomnak, hogy boldog új évet kí­vánhassunk. Tisztán udvariassági tény jelentkezik meg e köszöntésekben, mert hisz holt bizonyosan meg van győződve mindenki, hogy üdvözlése sem a napot szebbé, jobbá, sem az étvágyat foko­­zottabbá, de az új esztendőt is boldo­gabbá nem fogja tenni. Ez idén mégis elütő a boldog új évet kivonás más évekétől. Nagy kü­lönbség van abban, mikor egy köszöntésben kifejezett jó­­kivonás gyökere á­ük íneleg fenekébe kapaskodik attól, amikor azt ajkunk puszta szokás, divat, udvariaskodásból mormolja el. Olyan a külömbség, mint a szürke hétköznap peshedt nyugalmá­ban, mint egy megszokásból lemorzsolt ima s ott a viharzó tenger tajtékos hullámhegyein, recsegő hajó fedélzetén, görcsösen összekulcsolt kezekkel, az ólomszürke felhőkbe borult égre me­redő szemekkel, az egyetlen,­­utolsó reményt, az Isten izgalmát, jajongó kétségbeeséssel esdő imádság között van. Ezen a hajón vagyunk mi. El­indultunk 1914-ben, hánytak-vetettek bennünket a nagy világesemények to­rony magas, tarajos hullámai fel a magasba, le a mélységbe egész 1915. év folyamán s most, midőn a kétség­­beesett küzdelem közepette az 1916-ik évbe lépünk át, mint a végtelen óceánt járó hajó utasai, midőn az egyenlítőn haladnak át, görcsösen kapaszkodnak a reménybe, hogy a vihar immár csi­tulni fog s hajójuk csendes, szelíd rin­­gással, majd imponálóan méltóságos siklással, a kikötő biztos révébe fut be. Amidőn ma milliók és milliók ajka elrebegi ezt a három szót: boldog új évet! milliók és milliók lelke fene­kén egy és ugyanaz a gondolat szuny­­nyad, egy és ugyanaz az óhaj kap szárnyra, egy és ugyanaz a rimánkodó esdeklés rajong, hogy szűnjék meg a virn­n, csunjou , ez a rettrac­on ol­yan, mely országokat, söpört el, milliókkal szaporította az özvegyek és árvák szá­mát, benépesítette a világot bénák, sánták, vakok nyomorékjaival s a meg­élhetést tette kétségessé azok számára is akik a házi tűzhelyek mellett ma­radtak. A boldogság olyan relatív fogalom, annyira az individuális szükségletek, óhajtások teljesüléséhez viszonyuló állapot, hogy az ember sorsát irányító gondviselést igazán nehéz­ helyzetbe hoz­­­ hátzá ez a kivé­tág: boldog új évet! Az egyik ember jön, a másik abban

Next