Mohácsi Hirlap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-01 / 1. szám

Mohács, 1916. január 1. VI. évfolyam 1. szám. Vasárnap. I0HICSI HÍRLAP Előfizetési ára: Egy évre .........................10.— kot F élévre ...........................•>.— > N egyedévre .... 2.50 > TÁRSADALMI HETILAP. FELELŐS SZERKESZTŐ: INKEI JÓZSEF Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Kardos Kálmán utca 148. szám. Telefon 67. Megjelenik minden vasárnap. Száma: 20 fillér Hirdetések árszabás szerint. Nyilttémek petitsora 60 L Előfizetési felhívás! A boldog családi élet legfontosabb kelléke A BÉKE. A b ke első kelléke a gondtalan jólét, a nélkülözés mentes, rendezett családi életnek azonban nemcsak anyagi szükségletei vannak, hanem szelle­miek is. A mai világtörténelmi idők­ben a legszegényebb ember is olvas : újságot, melyből a világesemények mindenkori állásáról szerez tudomást és tájékozottságot, de e mellett szük­ségét érzi annak is, hogy helyi és kör­nyékbeli vonatkozású dolgokról, ese­ményekről is hirt halljon. Ezt a célt szolgálja lapunk, mely mai számával a Vl-ik évfolyamába lép. Nem érezzük azua&egéi, :ogy lapunkat különösebb körülírással ajánljuk. Egy helybeli tár­saskör karácsony másnapjáni hirlap- árverósén személyesen volt alkalmunk meggyőződni, hogy az árverés alá került sokféle újság között, mily feltűnő érdek­lődést, mily eleven versengést váltott ki lapunk s ez mindennél többet mond. A mai nappal lapunkra uj elő­fizetést nyitunk a régi előfizetési ára­kon és pedig: Egy évre . . . 10.— K Félévre .... 5.— K Negyedévre . . . 2.50 K Egyes szám ára 20 fillérrel. I Boldog uj ével! I ^ Ez a szokásos köszöntés az év forduló napján olyan unott sablon, J akár a jónapot! vagy jóétvágyat! kí­vánás, csakhogy nagyobb arányokban j használják, valaminíhogy a jónapot kivánás is csak 365-öd része annak az alkalomnak, hogy boldog uj évet kí­vánhassunk. Tisztán udvariassági tény jelentkezik meg e köszöntésekben, mert hisz holt bizonyosan meg van győződve mindenki, hogy üdvözlése sem a napot szebbé, jobbá, sem az étvágyat foko- zottabbá, de az uj esztendőt is boldo­gabbá nem fogja tenni. Ez idén mégis elütő a boldog uj évet kivánás más évekétől. Nagy ktilömbség van abban, mikor egy köszöntésben kifejezett jó- kivanás gyökere á ük íneleg fenekébe kapaskodik attól, amikor azt ajkunk puszta szokás, divat, udvariaskodásból mormolja el. Olyan a külömbség, mint a szürke hétköznap peshedt nyugalmá­ban, mintegy megszokásból lemorzsolt ima s ott a viharzó tenger tajtékos hullámhegyein, recsegő hajó fedélzetén, görcsösen összekulcsolt kezekkel, az ólomszürke felhőkbe borult égre me­redő szemekkel, az egyetlen, «utolsó reményt: az Isten irgalmát, jajongó kétségbeeséssel esdő imádság között van. Ezen a hajón vagyunk mi. El­indultunk 1914-ben, hánytak-vetettek bennünket a nagy világesemények to­rony magas, tarajos hullámai fel a magasba, le a mélységbe egész 1915. év folyamán s most, midőn a kétség- beesett küzdelem közepette az 1916-ik évbe lépünk át, mint a végtelen óceánt járó hajó utasai, midőn az egyenlítőn haladnak át, görcsösen kapaszkodnak a reménybe, hogy a vihar immár csi­tulni fog s hajójuk csendes, szelíd rin- gással, majd imponálóan méltóságos siklással, a kikötő biztos révébe fut be. Amidőn ma milliók és milliók ajka elrebegi ezt a három szót: boldog uj évet! milliók és milliók lelke fene­kén egy és ugyanaz a gondolat szuny- nyad, egy és ugyanaz az óhaj kap szárnyra, egy és ugyanaz a rimánkodó esdeklés jajong, hogy szűnjék meg a viíiiu, csuüjou < ez a rettvücton oi kan, mely országokat, söpört el, milliókkal szaporította az özvegyek és árvák szá­mát, benépesítette a világot bénák, sánták, vakok nyomorékjaival s a meg­élhetést tette kétségessé azok számára is akik a házi tűzhelyek mellett ma­radtak. A boldogság olyan relativ fogalom, annyira az individuális szükségletek, óhajtások teljesüléséhez viszonyuló állapot, hogy az ember sorsát irányitó gondviselést igazán nehéz.helyzetbe hoz- * háttá ez a kivé ?ág: boldog uj évet! Az egyik ember jen, a másik abban T Á R C Z A. Uj-évre. Halálos ágynál állok meghatottan, Lesvén az évnek végső perceit, Nézvén a szunnyadó, tűnő világot, Mely csak fényt ád, de többé nem hevít. Várván az élet végső rezdülését, Amely a testből már kiválni kész ... Oly sokszor néztem ezt a hervadását Elválni tőle mégis oly nehéz. Sirathatjátok, kiknek boldogságot, Kiknek mindig derűt és fényt adott, Kiknek betölté minden gondolatját, Kik azt nyerétek, mit kívántatok. Nektek hagyott örökbe minden áldást, Mi szép m ijó — mindent megnyertetek: Nekem pedig, mi fennmaradt belőle A bánatot, keservet, könnyeket. Mint haldokló kesergő gyermekein Áldó kezét nyugtatja rajtatok; Én messziről nézem végső iusáját, Mint elvetett, mint egy kiátkozott. Felszítja hamvadó képét a múltnak, Hogy lássam azt, amin kesergenék: Oh adjátok meg azt a boldogságot Hogy én fogjam le megtört szemét. Vegyük körül a sirt, amelybe tesszük Honnan többé megtérni nem lehet. — Keresztelő vár. — Hagyjuk őt pihenni, Töröljük el a hulló könnyeket... Kit boldogítóit, vessen szeretetből Egy könnyű gördülő rögöt reá, Távozzék az, ki telve gyűlölettel Nyugvó porát átokkal sújtaná ... Bölcsőnél állok, úgy nézem remegve űrök idők ujonsziilt gyermekét. A homlokán van lángoló betűkkel Felírva már a kezdet és a vég­Mig ártatlan mosolygó szép szemében Tavaszfény, nyári napsugár lakik Kesergi má? . z őszi hervadást is Sírásra nyuva gyenge ajkait. És ringatom könnyekkel két szememben, Úgy hallgatom kis keble hogy dobog; Úgy meglesem aggódó sejtelemmel Neked mit ád ? örömöt... bánatot ? ... Nekem mindegy, — ha öröm ■— az megölne, Nem jó a szívnek oly nagy rázkódás. Ha bánatot, — oh az meg a sírba vinne; Olyan sok az, hogy nem fér rája más. És ringatom könnyekkel két szememben, Úgy őrködöm szép álmai felett; Dalolok neki altató danákat. Ne juttasson te neked könnyeket. Napfény ragyogjon mindig szép szemében, Ne lássál ott te mást, örök tavaszt, Ne tudjad azt, mi ősznek hervadása; Jusson nekem a köny, ami fakaszt. ­* Aliqiut.

Next

/
Thumbnails
Contents