Mohácsi Hirlap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-01 / 1. szám

vágyta boldogulásának sikerét. Ma azonban minden ember érzése, felfogása találkozik abban, hogy a boldogság a meleg otthon, a becéző szeretet, a nyugodt,beosztott,kenyeret adó munka, melyet immár másfél éve az időjárás viszontagságai ellen sem védett mene­­déktelenség, a haláltusában egymást foggal­mazó ádáz fenekedés, gyűlölet s a pozitív sikert ember, állat, alkotás pusztításában, rombolásában kereső pokolilag raffinált törekvés váltotta fel. Ma azt a boldogságot keresi min­denki, ma azért a boldogságért fohász­kodik mindenki, ma annak a boldog­ságnak a reménycsillagát keresi a bo­rult, füstös látóhatáron mindenki s azért, amidőn ma az évforduló alkal­mával lelkünk titkos sejtésekkel áll a jövőt elrejtő nagy kárpit előtt, nem azzal kellenék köszöntenünk egymást, hogy: boldog új évet! hanem azzal, hogy: békés új évet! A karthausi szerzetesekről mondja a legenda, hogy: „Mementó móri!“ szavakkal köszöntik egymást, nekünk a tömeghalál gyászos mementója más­fél éven át riasztotta lelkünket, most már az élet, a lüktető eleven életre van szükségünk, hogy kidőlt hősök helyé nevelhessünk nemzedéket, fel­dúlt tűzhelyeket újraépíthessünk, uga­ron hagyott földeket, pangó üzleteket odaadó munkával új lendületbe hoz­zunk, ehhez pedig mindenek előtt béke kell adjon hát a gondviselés békés uj esztendőt!­zek után valóságos pánikokban nyilvánul, ha arról van szó, hogy a doberdói vagy comeni fensik, avagy a görzi hídfő előtt temetetlenül fekvő olasz hullák torlaszai felé kell ismét előremeni. Az olasz hadvezetőség büntetésekkel kísérletezett, de vajmi kevéssé ért célt , végül kénytelen volt szórványos és hosz­­szadalmi­ csapateltolási mozdulatokat vé­gezni a front mögött. Legutóbb kezeink közé került fog­lyok beszélik, hogy a vonatok éjjel-nap­pal viszik és hozzák az ezredeket egyik arcvonalból a másikba.­­ A Kun vidé­kén és általán a tolmeini hídfő ellen újabban forszírozott, támadások már eme csapateltolás jelentkezése a fronton. A vonatból egyenesen az állásokba küldik a katonákat s az elfogottak között szálló­igévé vált a panasz. Úgy bánnak velünk, mint az eladott ökörrel. — A marhakocsiból rögtön a vágóhidra hajta­nak bennünket! Ugyanezek a foglyok, akik Doberdo és a Podgora poklát már ismerik, rész­leteket mondanak el a Roncsiban és Cormonsban történt katonai kivégzésekről. Roncsiban aug. 2-án huszonegy, Cormons­ban aug. 4-én harmincegy különböző ezredhez tartozó katonát lőttek agyon engedetlenség és a felsőbb parancs nem teljesítése, valamint erre való csábítás és gyávaság miatt. A hadbíróság ítéleteit maga az aostai herceg erősítette meg s elrendelte, hogy a végrehajtás nyilvános legyen, vagyis a kivégzések egész lefolyását az érdekelt ezredek legénységéből képezett kárré nézze végig, ami meg is történt. Továbbá a foglyok azt is beszélik, hogy a sienai brigádhoz tartozó 31. gya­logezredet, amely Nápolyban állomásozik és délolasz legénységből egészül ki, hír szerint feloszlatták és szakaszonként a piemontei, comoi, lombardiai, marchei és basilicatai brigádok ezredeibe olvasztották be. Tömeges kivégzések az olasz hadseregben. Az olaszok tüzérségi ereje minden megfeszítése mellett sem képesek az Isonzó délvidékén az önmagában összeomlott offenzívát megújítani, vagy általában olyan operációt tényleg és szeriózusan keresztül­vinni, amelyben a gyalogság is aktív szerephez jutna. Ennek okai a bersaglieri, alpini és sorgyalogsági csapatok általános lelki depressziója, amely a véres vereső­ templomot az elesett hősöknek. Nem­rég olvastam, az egyik tér­­parancsnokság parancsban adta ki, hogy minden sebesült, vagy rokkant katonának tisztelegjen minden katona. Nagyon helyén­való gondolat, hisz hősök azok mindnyájan, nagyobb tisztelet senkit sem illet meg e világháború alatt, mint akik hazánkért kész halálba mentek s abból haza kerülve bénán bár, vagy nyomorogva, nem a haza terheinek, ha­nem drága kincseinek kellene lenniük. A haza olybá is veszi őket, gondos­kodik róluk. Ez nemcsak a köteles felebaráti jó­érzés sugallta szeretet követelménye, ha­nem jog szülte kötelesség, hogy akik ér­tünk a halálba menve , onnan sebesülve, vagy megrokkanva visszatérnek, gondos­kodjunk róluk. A történelem bizonyítja, hogy régente katonáink a harcban kapott sebekre büsz­kék voltak. Manapság is vannak ily hős lelkű katonáink. Ha már hőseink oly büszkék sebeikre, mennyire inkább nekünk otthon levőknek azokat tisztelnünk kell, kik érettünk ily áldozatokra készen voltak. Méltán elvár­hatnék a haza minden polgárától, hogy egy ilyen hős ellőtt kalapját emelje meg. Vannak a hazának még nagyobb hősei. Azok az igazi értelemben vett hősök ti vagytok, hazám letűnt csillagai, kik úgy itthon, mint a harcban a kötelességtől meg nem riadva a legnagyobb önfeláldo­zásai odaadtátok ami a legdrágább kincs — az életet. Nektek is kalapot kellene emelni, sőt többet az elismerés s a hála zászlaját hajtjuk meg előttetek azzal, hogy emlék­­teket féltő gonddal őrizzük sziveinkben, azon óhajjal, vajha nektek is kalapot emelhetnénk, de ez kevés — oly dolgot emelhetnénk, amely méltán és méltóan dicsérje és felnem hirdesse a ti nagyság­­fokát. Oh mily szép és fönséges gondolat lenne, azokat az itt-ott elhagyott egyes sírokat az azokban pihenő csontokat, leg­alább emlékileg együvé csoportosítani, mohácsi hírlap 1916. január 1. HASZNÁLJUNK C. J . ♦ r­e­ki •• hadisegély postabélyeget. HÍREK. — Eljegyzés. Zsuzsits Andor dec. 26-án eljegyezte Vörös Ferenc helybeli sertéskereskedő leányát Irmunkát. — Vörös Keresztes kitüntetések. ő cs­ór kir. Fensége Ferenc Salvator Fí­­horoog Ur, az osztrák-magyar monarchia Vörös-Kereszt Egyleteinek védnök helyettese a cs. és apostoli királyi Felsége nevében a katonai egészségügy körül a háborúban szer­zett különös érdemek elismeréséül s díjmen­tesen adományozni méltóztatott Vizy László dr. Pécs sz. kir­. város főispánjának a Vörös- Kereszt tiszti díszjelvényei a hadiékitmény­­nyel, lovag Vasváry Ferenc egyetemi m. ta­nárnak a Vörös-Kereszt fiókegylet megbízott­jának, Fischer Béla tb. vármegyei főjegyző­nek az egészségügyi osztag gondnokának, Nendtvich Vilma óvónőnek, az igészságügyi osztag főnöknőjének a Vörös-Kereszt II. osz­tályú díszjelvényét a hadiékítménnyel, Brun­ner Árpád Vörös-Kereszti fiókegyleti jegyző­nek, Daempf Herm­in és Solti Lajosné beteg­­nyugvó állomás főnöknőjének, Lakits Gizella, az egészségügyi osztag h. főnöknőjének, Ma­­tyasovszky-Zsolnay Margit, Sikorsky-Zsolnay Mária, özv. Vaszary Gyu­láné önk. főápoló­­nőknek, Bencze Mariska, Demetrovics I­ona, Egyed Krisztina, Fischer Bélán.., Fülöp Gi­zella, Hesz Lina, Jantay Mici, Kottvalinka Róza, Lang Anna, Mayerweck Károlyné, Neumayer Anna, Orbán Mária, özv. Varga Józsefit,; és Visy Ilonka önkéntes ápolónők­nek, Füchst Fmary és Fürst Stefi a Pécsi Hadsegélyző bizottság önkéntes irodai tiszt­viselőnőinek a Vörös­ Kereszt ezüst diszérmét a hadiékismernyok, Nagy Viktor és Pfeifer Sándor önkéntes ápolóknak pedig a Vörös­ Kereszt bronz diszérmét a hadiékitménnyel. A kiüntetések már meg is érkeztek Pécsre Visy László dr. főispánhoz, aki a napokban intézkedik azok kiosztásáról. A kitüntetettek tisztája még nem végleges és azt nemsokára újabb sorozat fogja követni Baranya vármegyéhez ez alkalommal a következő vöröskeresztes kitüntetések érkez­tek : nagyszigeti Szily Tamás, Baranyavár­megye főispánjának a vöröskereszt tiszti dísz­jelvénye a hadiékitménnyel, Johan Béla dr., Baranyavármegye tiszti főorvosának és mohácsi Német Lipótnénak, a vöröskereszt mohácsi fiókegylete elnökének a vöröskereszt hadiékit­­ményos II. oszt. diszjelvényt, Sey Tamásáé, Margitai Péterné, Wolf Zsigmondné, özv. Wosinszky Alajosné, Kovachich Józsefn­é mo­hácsi, báró Mirbach Hilda sombereki, Rüll Béla dr., a mohácsi vöröskereszt fiókegylet titkárának és gondnokának, Krivitz Tamás, hogy tiszteletüket, am­ig a felemelt emlék áll, sőt azon túl is soha ne feledjük. Ne­künk mohácsiaknak is vannak ily hőseink, s mily nemes eszme ezek emlékét meg­örökíteni. Mi lenne ezen emléknek legmeg­felelőbb? Mi más mint egy templom. Templomot az elesett hősök emléké­nek ! A harci zajtól elkínzott, beteggé lett, de erkölcsileg a harc tűjében megtisztult hazatérő hőseink, no meg itthon a sok aggodalom a nyugtalanság próbakövén átvezetett, de megedződött anyák, hitve­sek, legsü­vesebben, majd ide jönnének hálát adni, illetve bánatukat elpanaszolni az elhagyottakat felkaroló Fölségeshez. Mikor ez eszmét újra felvesszük, kézlegyintéssel ne térjünk napirendre fö­lötte, hanem tartsuk felszínen s kedvel­jük meg ez eszmét! Milyen könnyen lehetne megvalósí­tani e valóban nemes törekvést. Amint hallom s tudom a helybeli Ferencieknek remek tervük van, amely tervet a fent­­említett eszmével párosítva mi mohácsiak

Next