Mohácsi Hirlap, 1919 (9. évfolyam, 2-26. szám)

1919-01-12 / 2. szám

Mohács, 1919. január 12. IX. évfolyam 2. szám. Vasárnap. Megjelenik minden vasárnap. Száma: 30 fillér. Hirdetések árszabás szerint. Nyilttérnek petitsora 60 f. Előfizetési ára: egy évre.....................15.— kot. Félévre ..................... 750 . Negyedévre .... 3.75­0 TÁRSADALMI HETILAP. * Kiadó és laptulajdonos FRIDRICH OSZKÁR könyvnyomda vállalata. Szerkesztőség és Kiadóhivatal:­­ Kardos Kálmán utca 148. szám. Telefon 67. A földosztás előtt. Kormánykörökben ugy látszik bele­harapnak tényleg a vackorba, a föld­birtok reform keserű almájába. Nem szívesen teszik, ug£ vannak vele, mint a kárttevő suszterinas, azon jajgatott, hogy: jaj csak már megvertek volna! Hogy hogyan fogja megcsinálni, az valóságos rejtély, de hát az emberek ma nyílt utcán levetkőztetik egymást, leütik, lelövik egymást, ezekhez pedig csekélység az, hogy az emberek ma áltatják egymást. Január közepén va­gyunk már s képesek azt elhitetni egymással, hogy márciusban már a földosztás alapján kapott birtokba eresztheti az ekevasát a gazda. Elő emberek előt’, emlékezetbő' ismeretes dolog, hiogy tagosítás, egy kataszteri felmérés, egy betétszerkesztés, egy nyomorult osztálybasorozási művelet szerzett, vagy öröklött jogok szilárd bázisán állása dacára is évekig tartó munka; hát akkor a földosztás miféle őrült kavarodás lesz, ahol mindenki­nek, minden parcellára egy azon égből pottyant joga lesz, pedig a parcella nem egyforma: az egyiknek talaja jobb, mint a másiké, a másiknak a fekvése jobb mint az egyiké, a har­madik közelebb fekszik a faluhoz mint a negyedik s mért jusson akkor ez, vagy amaz a parcella a Szántó János­nak, mikor arra ugyanolyan joga van a Csoroszló Péternek is? Meg vannak tisztára bomolva az emberek és ezt te tetted volna szent világszabadság? Aminek bűvös nim­­busában eddig százados álmokból szőtt szabadságharcunk emlékeit fürösztget­­tük, az undorral tölt el már bennün­ket s ha a halhatatlan Petőfi szabad­ság dalai csendülnek fülünkbe, mintha Corioláni átkok zúgását hallanánk. Egyszerűen kiesett a világ feneke. A hadügyminiszter nem akar katonát látni, a földmivelésügyi miniszter nem akar nagybirtokot látni, a kereskedelmi miniszternek tűrhetetlen a gyáripar s ma­holnap a kultuszminiszter fölös­legesnek találja a tanítót. E közben a katonák politizálnak, tüntető felvonu­lásokat rendeznek, melybe agyuütegek is kerülnek s igy buktatnak hadügy­minisztert. A gyárakban a munkás­sereg elcsapja az igazgatóságot. Ban­kokban az irodák seprésére fogadott szolga ellöki a pénztárost a trezor mellől. A főhadnagy pucolja a kutya­mosója csizmáit. A suszterinas láb­­szijjazza el a maisztert. Közben har­sog a forradalom riadója, hogy földet a népnek! Itthon meg az eddig is megvolt föld szántatlan, vetetlen. Ez­alatt a cseh Losoncig ér, az oláh meg csak egy bizonyos célra való elfogadása az évszám, évkezdet és évtartam stb., szó­val a kalendárium különfélesége mellett bi­zony csak a négernek cilinder-kalapja a különben megtartott ősi meztelenség mel­lett. A kalendáriom-csinálás évről-évre szis­­szatérő foglalatossága rég megérlelte már bennem azt az elhatározást, hogy némely dolgokat ismételve elmondjak, mert nem új eszmék és nem új bizonyítások, a­miket elmondandó leszek; gyakran, régóta és a legkülönbözőbb szempontokból kiindulva hangoztatták őket azok, kiknek az emberi­ség haladásához való hozzájárulásra egy kis idealizmusuk megmaradt; csillagászok, jogászok, diplomaták, kereskedők stb. gon­dolkoztak és foglalkoztak e kérdéssel. De mert a néger cilinder­ kalapja mégis csak haladás és mert haladás a világ­idő is: azért egyrészt a világidő kérdésében tett haladás, másrészt az a meggyőződésem, hogy a sür­getett változtatásoknak be kell következniük, bármennyire is álljanak is ellent némelyek és bármily közönyösek legyenek is mások, bátorít fel engem is, hogy a kérdést újra szóba hozzam. Mert bizonyos, hogy vala­mely és főleg társadalmi kérdés megoldá­sának közelebbviteléhez járulunk, ha foly- s Debrecenbe izén be. De csak jöjjön! Van még egynéhány csikós a horto­­bágyon, de félő, hogy az is bolond háttal ül a ló nyakának, s a karikásá­nak nem a nyelét fogja, hanem a su­­darát s úgy akar durrogatni a sóhajos pusztaságba. Csak jöjjön! Itt nincs más segély, mint megszállni az egész országot. Az őrültre, hogy magában kárt ne tehessen kényszerzubbonyt húznak. Elfacsarodik a lelkünk ha a köz­állapotokat nézzük s az a kilátás­­talanság, melynek köde a jövőnket fekszi meg még a jóreménynek is el­­hervasztja minden virágát. Hát mi van veled szerencsétlen népem? Csakugyan az eszedet vesz­tetted, vagy csak egy hagymázos kór­ság lázálmaiban cselekszel. A psychia­­terek azt mondják, hogy a tébolynál a lucidum intervallumokat csak a lai­ Lus emberek hiszik, de a hagymázos házak időnkint tényleg esnek, reméljük hát azt, hogy neked is lesznek ily csökkent lázas perceid oh! népem, melyekben kibontakozik előtted a hely­zet rémes perspektívája, megláthatod, hogy melletted nyitva a negyedik emelet ablaka, melyen át minden őri­zetlen pillanatban kivetheted magad a mélységbe. ton és folyton ismételjük annak szükséges­ségét. Kisebb és nagyobb ügyek is már nem egyszer csak oly módon értek meg, hogy mindig akadtak egyesek, kik az álta­lános figyelem felhívásában, vagy legalább egyes körök érdeklődésének felkeltésében ki nem fáradtak. Mert végre még a mai rohamosan haladó korunkban is sok megmaradt az egész emberiség fejlődésében az egyes ember fejlődéséből. A felnőtt nem egyszer idegenszerűnek találja azt a gondolatot, hogy az evést, járást, beszédet tanulnia kelletett és ha egészen el nem felejti, meny­nyi gyakorlatra, ismétlésre volt szüksége ezeknek elsajátításában, ez csak onnan van, hogy nap-nap után láthatja felújulni ezeket a nehézségeket a saját vagy másnak gyer­mekeinél. Az emberiség is, ha valami már a köztudatba átment, nagyon könnyen el­felejti, hogy az nem volt mindig úgy és hogy mennyi fáradtság, sokszor harc és háború után tanulta meg és fogadta el a helyest a helytelen vagy rossz előítélet he­lyett. Az iskoláztatás nagyfokú terjedése mellett is, de talán az ismeretek rohamos szaporodása miatt is, nagyon sokan egész életükben nem gondolnak többé arra, mi­ként jutottak ők is és az egész emberiség is T­Á­R­C­Z A. Kalendarium-reform. — A »Mohácsi Hírlap“ eredeti tárcája. — Dr. Lakits Ferencz­től. Nem egyszer olynemű az általános köz­­művelődés haladása, mint a négernek az európai civilizáció és főleg a ruházkodás iránt tanúsított magaviselete: egy-egy nyak­kendőn vagy cilinder-kalapon kezdi, azt veszi fel és leggyakrabban holtáig sem lát egyéb ruha­darabot. Így voltunk a zóna­idő, mint világ­idő elfogadása után, mely mellett kalendáriumjaink napokban, hónapokban, években térnek el, de óráink ugyan egyet mutatnak. Közbevetőleg figyelmeztetek arra, hogy nagyon tévesen értelmezik a világidő fogalmát azok, kik azt a helyi idő kiszorí­tásával minden irányban ki akarják terjesz­teni. A kétféle időnek kétféle szerepe van, mely a mindennapi életben csak ott lesz egymással felcserélhető, a­hol a kettő közti különbség a mindennapi élet követelte pon­tosságon felül marad. De a világ­időnek

Next