Mohácsi Hirlap, 1922 (12. évfolyam, 1-55. szám)

1922-01-01 / 1. szám

2 kellett, vagy a választási törvény ren­delkezése szerint, muszáj volt válasz­tani, azt is figyelembe venni bátorkod­tunk, hogy ki nyújtja azt a program­­mot felénk. Igazságos, önzetlen és subjektív érzéseken felülállólag ítélkező ember nem fogja tőlünk megtagadni elisme­rését annak, hogy a midőn két, sar­kalatos tételeiben azonos programmot, két egyformán kifogástalan és szeplőt­len múltú egyén ajánl s a választás elől kitérni nem lehet, kötelesség a mérleg serpenyőjébe vetni azokat az áldozatokat is, melyeket valaki köz­életi ténykedésében a magyarságnak esetleg Valjevóban is hozott. Annyira meggyőződésünk ez, hogy elnémítja a szerénytelenség önvádját bennünk felemlítése annak, hogy mi is ott álltunk az egész megszállás alatt lapunkkal a megszálló, ellenséges ha­talom vesszőparipájaként. A szenve­dések tortúráit csinálta végig a lap kiadója, szerkesztője személyeikben s nagy anyagi áldozatot hozott a lap­vállalat maga, korán sem azért, hogy eljövendő időkben hímet várhassunk ez áldozatokból magunknak, vagy ép­pen félretéve a propria laus sordet el­vét valutaértékre váltsuk a szomorú idők emlékeit, de azért, hogy az osztós igazság elvén appellálhassunk közön­ségünk belátására és méltányosság­érzetére akkor, a­mikor nem nemzet­gyűlési képviselőt, hanem egy házi­barátot, a helyi lapját akarja megvá­lasztani. Lapunk előfizetési árai: Egész évre . . 150 kor. Félévre .... 75 kor. _____Negyedévre . . 38 kor. __ Valjevó, Cseh Gyula, Endl János, Kisfaludy Vidor községi­, illetőleg körjegyzők, dr. Mar­­gitai Lajos és Németh Károly tb. főszolga­bírók, dr. Prakatur Tamás ügyvéd, Schmidt Károly gyógyszerész és Zsillár György ka­taszteri nyilvántartó. A balkáni felfogás és gavalléros ér­zékre legjellemzőbb, hogy erőszakkal ma­gukkal hurcolt vendégeik ellátásáról gon­doskodni eszükbe se jutott. Az internáltak­nak Valjevóban maguknak kellett élelmezé­sükről és lakásukról gondoskodni, pedig jó részük szegény beamter ember volt, ki ma­gával nem vihetett tőkét, a minél nagyobb baj, hogy itthagyott családjánál meg a meg­élhetés nehéz gondjai maradtak. A gyors segély vészjele azonban meg volt adva, s Mohács város és vidékének közönsége nyomban ott állt ismert áldozatkészségével. A valjevói internáltak költségeinek fe­dezésére adakoztak: Schmidt Lajos 4000 K-t, gróf Jankovics Bélán 2000 K-t, Miskolczi Sándor, Kovács János (Dunaszekcső), Ma­­tyasovszky Zs. Zsolt, Singer Emil és Vida Dezső 1000—1000 K-t, Szieberth Károly (Németbóly), Tonheiser Antal és Witt Jó­zsef 500—500 K-t, Fridrich Oszkár 420 K-t, Goszmann Márton (Babarc) 300 K-t, Ter­­tinszky Gyula és Juszt Jakab 200—200 K-t, Molnár János József 150 K-t, Pauer Ferenc, Pazaurek József, Ivsovics Ferenc és Poller Antónia 100—100 K-t, Balogh Pál 80 K-t és Becker József 50 K-t. Nagyon kedves és ötletes epizódja ez alkalomnak az, hogy a helybeli, hazafias ér­zéstől izzó lelkű fiatalság a valjevóiak költ­ségeihez hozzájárulandó, az Iparosok Ol­vasókörében egy más, hazudott álcímen mu­latságot rendezett, mely mozgalomnak élén Mayer Károly gyógyszerész állott s e mu­latság tiszta jövedelme 6300 K volt, mely­ből 1300 K-t az internált tisztviselők csa­ládjainak segélyezésére fordítottak, 5000 K-t pedig az internált vagyontalan tisztviselők költségeire Valjevóba juttattak. A gyűjtés folytán befolyt összegekből s ezen mulatság jövedelméből: Cseh Gyula, Endl János, Kisfaludy Vidtor és Zsillár György részesültek úgy, hogy a közös el­látás költségeiből ezekre eső rész, jelzett összegekből nyert fedezetet. Dr. Margitai Lajos tb. főszolgabíró úr felkérésére egy megkapóan szép, eleddig a titok leple alatt őrzött másik epizódot van alkalmunk elárulni. 1920. december közepe táján, a midőn internáltjaink szabadulásának reménye mind kilátástalanabb lett s rajtuk a csüggedés mindinkább erőt vett, Mis­­kolczy Sándor az illetékes és befolyásos helyen azt a tanácsot kapta, hogy a szaba­dulást elő lehetne segíteni, ha valaki egy jelentékenyebb összeget szerb jótékonysági célokra ajánlana fel. Miskolczy egy percig Az anyagi eredményről eleddig nem kaptunk értesítést, de látatlanban is elmond­­­­hatjuk, hogy az anyagi siker is fényes volt,­­ hisz’ zsúfolva, sőt túlzsúfolva volt a terem. A közönség zöme persze a közvetlenül ér­deklődő kokac polgárságból került ki, de lehetetlen elismeréssel nem adóznunk egy­néhány Kossuth Lajos­ utcai úricsaládnak, mely alkalomról-alkalomra jó példával jár elő a néppel és az iparos osztállyal való érintkezés és kapcsolat fenntartásában, ami úgy katholikus, mint szociális szempontból fontos. Megkérdeztünk egy, szép sokac me­nyecskét, hogy mint tetszett neki az előadás, melyet egy első helyről nézett végig:... hát szép volt, jó volt, olcsó volt, két tojás árából olyan sok szépet láttam én is, meg ez is . . . s azzal az ölében fészkelődő gyermekére mutatott, ki előadás alatt pár­szor belenyafogott a leghatásosabb ének­jelenetekbe. Kiadás nem volt sok, mindössze 5 kiló savanyú cukor fogyott el a szereplők közt, pedig Illés, a bakter nem is kapott belőle, sem habozott, felkereste azt a magas állás­ban levő szerb előkelőséget, (a neve még ma sem közölhető) ki a közvetítést vállalná s a sajátjából letett 5000 dinárt a szerb hadiözvegyek és árvák alapja javára. Köz­ben a Miskolczy nagylelkű áldozathozata­lától függetlenül megjött internáltjaink fel­tételes szabadlábra helyezése és az 5000 dinár? ... A jelzett magasrangú szerb elő­kelőség komoly és becsületes szándékáról legjobban tanúságot tesz az a tény, hogy az 5000 dinár pár napra rá «mint immár fölösleges» — tulajdonosához visszaérkezett. A valjevói internáltak részére hazafias érzésből eredő adományokért dr. Margitai Lajos tb. főszolgabíró úr e helyütt is lerója hálás köszönetét. Sok elmondani­valóink közöl sorrendi elsőbbséget adunk annak a szomorú emlékű eseménynek, midőn társadalmunk nyolc közbecsült alakját az erőszakosságaiban im­már önmagát felülmúlni igyekvő szerb ha­tóság minden előzetes vizsgálat, vagy ki­hallgatás nélkül letartóztatta és egy keserves kálvária után át Valjevóba internáltatta. Hogy nyoma maradjon, ha évtizedek múlva valaki a szerb megszállás adatai után ku­­tatna, ide iktatják örök emlékezetül neveiket: nál hálásabb és nehezebb szerepet töltött be Perovics Kati (Illés) a címszerepben. Ki­tűnő alakítás volt a dárdás-csutorás betle­hemi bakter, simán elcsúszott volna bakter­­számban akár Jásznagyfényszaruban is. Nagy otthonossággal mozgott a színpadon s mi­kor meg-megrázta a dárdáját, úgy láttuk, hogy a hang, az a Perovics Katié, de a két izmos kar, az Ézsaué .. . Gyakran és na­gyokat húzott a csutorából s oly egészsé­ges torokköszörüléssel kisérte e ténykedését, hogy ha nem Perovics Katinak hívták volna, bekommendálták volna konfráternek az andocsi klastromba. A legkényesebb igényeket is kielégítő előadást egy az ezeregyes meséire emlékez­tető varázs és káprázattal tele élőkép zárta be, mely alatt elfeledte volna az ember, hogy e gyarlóságokkal tele világon van, ha alul­ról, a billiárd-szobából fel nem hangzott volna a kártyások zaja. Ha a túlzsúfolt te­remben nem lett volna a levegő fullasztó és ha a villamos kapcsolókat nem olyan ava­tatlan kéz kezelte volna, mely ha a szín­padon kellett a villamos­ égőket felgyújtani, akkor a nézőtéren lett világosság, ha pedig megfordítva esett a sor, akkor sötétben ült a közönség. MOHÁCSI HÍRLAP 1922. január L. A nagyközség parlamentje. Nagy vihar a közgyűlésen. Meg akarták bélyegezni a felszabadulás rendezőit. Az öreg községháza homályos közgyű­lési terme csütörtökön délután szokatlan viharos gyűlésnek volt tanúja és a csendes fejborongatáshoz szokott falak álmélkodva nézték a hangos községi atyákat. A közgyűlésnek 51 tárgysorozata volt, amelyek közül csak a fontosabbakat említ­jük meg a helyszűke miatt Sopron városát Lipokatits főjegyző javaslatára üdvözlik. Schiffer Károly és társainak kérelmét, egy létesítendő gőz és gyógyfürdő telkéért az elöljáróságnak adták át, hogy tárgyaljon velük. A tiszántúli ref. egyházkerület segé­lyezésére 1000 koronát szavaztal­ meg. A községi dijnok és rendőrök újabb fizetés­emelés iránti kérelmét levették a napirendről addig, míg az előbbi rendezés jóváhagyást nem nyer. Schmidt Lajos ugyan azt akarta, hogy újabb határozatot hozzanak, amelyben a legutóbbi nevetségesen csekély fizetést olyan összegre emeljék, amelyből megélni is lehet, Kloinbauer szerint ezt nem lehet a jóváhagyás előtt. Schmidt Lajos szerint erre nem lehet várni, mert itt hagy­ják valamennyien a községet, mire Stajevits János csöndes meggondoltsággal megjegyzi: — Menjenek a pokolba! — El is mennek, — véli Schmidt Lajos. (Tudomásunk szerint már el is mentek, ha nem is a pokolba, mert a községnek a jó fizetés mellett már csak 4, mind négy rendőre van.) Óriási vita következett ezután a köve­zetvám, a helypénz tételeinek és az átkelési díjaknak megállapítása tárgyában, amelynek során Stajevits vagy háromszor is analóg esetre hivatkozott, amikor ő a miniszternél járt és az mondott valamit, de nem akarták respektálni a történelmi múltat. Ezután felemelték az áramdíjakat még pedig az általányfizetőket és a község 48000 koronás hozzájárulását a közvilágítás áram­­fogyasztásáért 200000 koronára. A nagy vihart a bevonulással kapcso­latos költségek bejelentése okozta, amelyet a számvizsgáló bizottság azzal a javaslattal terjesztett be, hogy a képviselőtestület hely­telenítse a rendezésnél követett eljárást és a számlákat csak 300/a levonással fizesse ki. Schmidt Károly szerint az erkölcstelen­ség volna, elutasítását javasolja. Szajevits erre feláll és azt állítja, hogy Schmidt Ká­roly is részt vett a bizottság ülésén és egy szót sem szólott a javaslat ellen, tehát ket­tős szerepet játszik. Schmidt Károly felháborodva tiltakozik ez ellen s kérelmére az előadó főjegyző is megállapítja, hogy elejétől kezdve a javaslat mostani formája ellen volt. Szajevits János most már egyéb érvek hiányában az mondja, hogy Schmidt Károly képviselőtestületi tagságát magánérdekeire, pártoskodásra és korteskedésre használja fel. A vihar. Schmidt Károly: Nagyságos úr csi­­nálja azt már ötven év óta én nem. Ebből

Next