Mohácsi Hirlap, 1922 (12. évfolyam, 1-55. szám)
1922-01-01 / 1. szám
2 kellett, vagy a választási törvény rendelkezése szerint, muszáj volt választani, azt is figyelembe venni bátorkodtunk, hogy ki nyújtja azt a programmot felénk. Igazságos, önzetlen és subjektív érzéseken felülállólag ítélkező ember nem fogja tőlünk megtagadni elismerését annak, hogy a midőn két, sarkalatos tételeiben azonos programmot, két egyformán kifogástalan és szeplőtlen múltú egyén ajánl s a választás elől kitérni nem lehet, kötelesség a mérleg serpenyőjébe vetni azokat az áldozatokat is, melyeket valaki közéleti ténykedésében a magyarságnak esetleg Valjevóban is hozott. Annyira meggyőződésünk ez, hogy elnémítja a szerénytelenség önvádját bennünk felemlítése annak, hogy mi is ott álltunk az egész megszállás alatt lapunkkal a megszálló, ellenséges hatalom vesszőparipájaként. A szenvedések tortúráit csinálta végig a lap kiadója, szerkesztője személyeikben s nagy anyagi áldozatot hozott a lapvállalat maga, korán sem azért, hogy eljövendő időkben hímet várhassunk ez áldozatokból magunknak, vagy éppen félretéve a propria laus sordet elvét valutaértékre váltsuk a szomorú idők emlékeit, de azért, hogy az osztós igazság elvén appellálhassunk közönségünk belátására és méltányosságérzetére akkor, amikor nem nemzetgyűlési képviselőt, hanem egy házibarátot, a helyi lapját akarja megválasztani. Lapunk előfizetési árai: Egész évre . . 150 kor. Félévre .... 75 kor. _____Negyedévre . . 38 kor. __ Valjevó, Cseh Gyula, Endl János, Kisfaludy Vidor községi, illetőleg körjegyzők, dr. Margitai Lajos és Németh Károly tb. főszolgabírók, dr. Prakatur Tamás ügyvéd, Schmidt Károly gyógyszerész és Zsillár György kataszteri nyilvántartó. A balkáni felfogás és gavalléros érzékre legjellemzőbb, hogy erőszakkal magukkal hurcolt vendégeik ellátásáról gondoskodni eszükbe se jutott. Az internáltaknak Valjevóban maguknak kellett élelmezésükről és lakásukról gondoskodni, pedig jó részük szegény beamter ember volt, ki magával nem vihetett tőkét, a minél nagyobb baj, hogy itthagyott családjánál meg a megélhetés nehéz gondjai maradtak. A gyors segély vészjele azonban meg volt adva, s Mohács város és vidékének közönsége nyomban ott állt ismert áldozatkészségével. A valjevói internáltak költségeinek fedezésére adakoztak: Schmidt Lajos 4000 K-t, gróf Jankovics Bélán 2000 K-t, Miskolczi Sándor, Kovács János (Dunaszekcső), Matyasovszky Zs. Zsolt, Singer Emil és Vida Dezső 1000—1000 K-t, Szieberth Károly (Németbóly), Tonheiser Antal és Witt József 500—500 K-t, Fridrich Oszkár 420 K-t, Goszmann Márton (Babarc) 300 K-t, Tertinszky Gyula és Juszt Jakab 200—200 K-t, Molnár János József 150 K-t, Pauer Ferenc, Pazaurek József, Ivsovics Ferenc és Poller Antónia 100—100 K-t, Balogh Pál 80 K-t és Becker József 50 K-t. Nagyon kedves és ötletes epizódja ez alkalomnak az, hogy a helybeli, hazafias érzéstől izzó lelkű fiatalság a valjevóiak költségeihez hozzájárulandó, az Iparosok Olvasókörében egy más, hazudott álcímen mulatságot rendezett, mely mozgalomnak élén Mayer Károly gyógyszerész állott s e mulatság tiszta jövedelme 6300 K volt, melyből 1300 K-t az internált tisztviselők családjainak segélyezésére fordítottak, 5000 K-t pedig az internált vagyontalan tisztviselők költségeire Valjevóba juttattak. A gyűjtés folytán befolyt összegekből s ezen mulatság jövedelméből: Cseh Gyula, Endl János, Kisfaludy Vidtor és Zsillár György részesültek úgy, hogy a közös ellátás költségeiből ezekre eső rész, jelzett összegekből nyert fedezetet. Dr. Margitai Lajos tb. főszolgabíró úr felkérésére egy megkapóan szép, eleddig a titok leple alatt őrzött másik epizódot van alkalmunk elárulni. 1920. december közepe táján, a midőn internáltjaink szabadulásának reménye mind kilátástalanabb lett s rajtuk a csüggedés mindinkább erőt vett, Miskolczy Sándor az illetékes és befolyásos helyen azt a tanácsot kapta, hogy a szabadulást elő lehetne segíteni, ha valaki egy jelentékenyebb összeget szerb jótékonysági célokra ajánlana fel. Miskolczy egy percig Az anyagi eredményről eleddig nem kaptunk értesítést, de látatlanban is elmondhatjuk, hogy az anyagi siker is fényes volt, hisz’ zsúfolva, sőt túlzsúfolva volt a terem. A közönség zöme persze a közvetlenül érdeklődő kokac polgárságból került ki, de lehetetlen elismeréssel nem adóznunk egynéhány Kossuth Lajos utcai úricsaládnak, mely alkalomról-alkalomra jó példával jár elő a néppel és az iparos osztállyal való érintkezés és kapcsolat fenntartásában, ami úgy katholikus, mint szociális szempontból fontos. Megkérdeztünk egy, szép sokac menyecskét, hogy mint tetszett neki az előadás, melyet egy első helyről nézett végig:... hát szép volt, jó volt, olcsó volt, két tojás árából olyan sok szépet láttam én is, meg ez is . . . s azzal az ölében fészkelődő gyermekére mutatott, ki előadás alatt párszor belenyafogott a leghatásosabb énekjelenetekbe. Kiadás nem volt sok, mindössze 5 kiló savanyú cukor fogyott el a szereplők közt, pedig Illés, a bakter nem is kapott belőle, sem habozott, felkereste azt a magas állásban levő szerb előkelőséget, (a neve még ma sem közölhető) ki a közvetítést vállalná s a sajátjából letett 5000 dinárt a szerb hadiözvegyek és árvák alapja javára. Közben a Miskolczy nagylelkű áldozathozatalától függetlenül megjött internáltjaink feltételes szabadlábra helyezése és az 5000 dinár? ... A jelzett magasrangú szerb előkelőség komoly és becsületes szándékáról legjobban tanúságot tesz az a tény, hogy az 5000 dinár pár napra rá «mint immár fölösleges» — tulajdonosához visszaérkezett. A valjevói internáltak részére hazafias érzésből eredő adományokért dr. Margitai Lajos tb. főszolgabíró úr e helyütt is lerója hálás köszönetét. Sok elmondanivalóink közöl sorrendi elsőbbséget adunk annak a szomorú emlékű eseménynek, midőn társadalmunk nyolc közbecsült alakját az erőszakosságaiban immár önmagát felülmúlni igyekvő szerb hatóság minden előzetes vizsgálat, vagy kihallgatás nélkül letartóztatta és egy keserves kálvária után át Valjevóba internáltatta. Hogy nyoma maradjon, ha évtizedek múlva valaki a szerb megszállás adatai után kutatna, ide iktatják örök emlékezetül neveiket: nál hálásabb és nehezebb szerepet töltött be Perovics Kati (Illés) a címszerepben. Kitűnő alakítás volt a dárdás-csutorás betlehemi bakter, simán elcsúszott volna bakterszámban akár Jásznagyfényszaruban is. Nagy otthonossággal mozgott a színpadon s mikor meg-megrázta a dárdáját, úgy láttuk, hogy a hang, az a Perovics Katié, de a két izmos kar, az Ézsaué .. . Gyakran és nagyokat húzott a csutorából s oly egészséges torokköszörüléssel kisérte e ténykedését, hogy ha nem Perovics Katinak hívták volna, bekommendálták volna konfráternek az andocsi klastromba. A legkényesebb igényeket is kielégítő előadást egy az ezeregyes meséire emlékeztető varázs és káprázattal tele élőkép zárta be, mely alatt elfeledte volna az ember, hogy e gyarlóságokkal tele világon van, ha alulról, a billiárd-szobából fel nem hangzott volna a kártyások zaja. Ha a túlzsúfolt teremben nem lett volna a levegő fullasztó és ha a villamos kapcsolókat nem olyan avatatlan kéz kezelte volna, mely ha a színpadon kellett a villamos égőket felgyújtani, akkor a nézőtéren lett világosság, ha pedig megfordítva esett a sor, akkor sötétben ült a közönség. MOHÁCSI HÍRLAP 1922. január L. A nagyközség parlamentje. Nagy vihar a közgyűlésen. Meg akarták bélyegezni a felszabadulás rendezőit. Az öreg községháza homályos közgyűlési terme csütörtökön délután szokatlan viharos gyűlésnek volt tanúja és a csendes fejborongatáshoz szokott falak álmélkodva nézték a hangos községi atyákat. A közgyűlésnek 51 tárgysorozata volt, amelyek közül csak a fontosabbakat említjük meg a helyszűke miatt Sopron városát Lipokatits főjegyző javaslatára üdvözlik. Schiffer Károly és társainak kérelmét, egy létesítendő gőz és gyógyfürdő telkéért az elöljáróságnak adták át, hogy tárgyaljon velük. A tiszántúli ref. egyházkerület segélyezésére 1000 koronát szavaztal meg. A községi dijnok és rendőrök újabb fizetésemelés iránti kérelmét levették a napirendről addig, míg az előbbi rendezés jóváhagyást nem nyer. Schmidt Lajos ugyan azt akarta, hogy újabb határozatot hozzanak, amelyben a legutóbbi nevetségesen csekély fizetést olyan összegre emeljék, amelyből megélni is lehet, Kloinbauer szerint ezt nem lehet a jóváhagyás előtt. Schmidt Lajos szerint erre nem lehet várni, mert itt hagyják valamennyien a községet, mire Stajevits János csöndes meggondoltsággal megjegyzi: — Menjenek a pokolba! — El is mennek, — véli Schmidt Lajos. (Tudomásunk szerint már el is mentek, ha nem is a pokolba, mert a községnek a jó fizetés mellett már csak 4, mind négy rendőre van.) Óriási vita következett ezután a kövezetvám, a helypénz tételeinek és az átkelési díjaknak megállapítása tárgyában, amelynek során Stajevits vagy háromszor is analóg esetre hivatkozott, amikor ő a miniszternél járt és az mondott valamit, de nem akarták respektálni a történelmi múltat. Ezután felemelték az áramdíjakat még pedig az általányfizetőket és a község 48000 koronás hozzájárulását a közvilágítás áramfogyasztásáért 200000 koronára. A nagy vihart a bevonulással kapcsolatos költségek bejelentése okozta, amelyet a számvizsgáló bizottság azzal a javaslattal terjesztett be, hogy a képviselőtestület helytelenítse a rendezésnél követett eljárást és a számlákat csak 300/a levonással fizesse ki. Schmidt Károly szerint az erkölcstelenség volna, elutasítását javasolja. Szajevits erre feláll és azt állítja, hogy Schmidt Károly is részt vett a bizottság ülésén és egy szót sem szólott a javaslat ellen, tehát kettős szerepet játszik. Schmidt Károly felháborodva tiltakozik ez ellen s kérelmére az előadó főjegyző is megállapítja, hogy elejétől kezdve a javaslat mostani formája ellen volt. Szajevits János most már egyéb érvek hiányában az mondja, hogy Schmidt Károly képviselőtestületi tagságát magánérdekeire, pártoskodásra és korteskedésre használja fel. A vihar. Schmidt Károly: Nagyságos úr csinálja azt már ötven év óta én nem. Ebből