Mohácsi Hirlap, 1923 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1923-01-07 / 1. szám

A MOHÁCSI HÍRLAP 1923. január 7. már következtében teljesen megszűnik az életkedv, az élnivágyás s ezzel elszakad minden kötelék, a mely a lelket a testhez fűzte. Hogy az életkedvet gyökereiben megtámadó elviselhetetlen lelki fájdalom minden testi szenvedés nélkül is képes halált előidézni, tapasztalati tény s újabb kutatók azt is megállapították, hogy pl. a melanéziai szigeteken egész népfajok pusztulnak el és halnak ki a miatt, mert a beözönlő európaiak „civilizációja“ kiirtván a benszülöttek szokásait, hagyományait, mindazt, ami azoknak kedves volt s életüknek tartalmat adott, a változott viszonyok között, a melyekhez nem tudtak alkalmazkodni, elvesztették életkedvüket, a mit nyomon követett a fizikai pusztulás, sőt teljes kipusztulás, világos bizonyságául annak, hogy nem csak az egyes emberben, de az emberi társadalmakban is a lélek a valódi fenntartó erő. Ma világtörvényként elismert és hangoztatott, sőt becikkelyezett elv, hogy minden nemzetnek, sőt nemzetiségnek is joga van az élethez. Joga van tehát a magyarságnak is s csak rajtunk áll, hogy mi magyarok élni is tudjunk e jogunkat, hogy tartalommal töltsük meg a megengedett kereteket s élniakarásunkat, amely nem sérti másoknak a jogait, férfias önérzettel a világ előtt is dokumentáljuk. A jog nem más, mint a szervezett társadalom keretei között mozgó s törvény által is védett akarat, az akarat pedig a cselekvő lélek, amely nélkül a jog meg nem valósított puszta lehetőség, tartalom nélküli üres keret. Ha erős lélekkel töltjük meg tartalommal e keretet, rendíthetetlenül erős lesz jogunk is, ha ellenben lanyhán kezeljük, elsorvad s nem tölti be rendeltetését, amely nem más, mint tevékeny közreműködés az emberiségnek a haladás, művelődés, az erkölcsi eszmények megvalósítása érdekében kifejtett vállvetett munkásságában. Ebben az értelemben kívánunk az évforduló alkalmából erős lelket , nekik is szükségük volt, elvitték a távbeszélő kapcsoló asztalt, mely 150-et meghaladó állomásra volt berendezve, itt hagytak egyet 20 állomásra; az állami polgári iskolánkat teljesen kifosztották, nem kimérve sem padot, sem szertári felszerelést, sem a tornacsarnok berendezését; ellátogattak a selyemfonodába is és ott is elvittek mindent, a drága gépeket is természetesen. Ettől a jó példától a katonai legénység vérszemet kapott, mindegyre követelte a parancsnokától, hogy 2—3 szabad fosztogatási napot engedjen neki és már-már eredményesnek mutatkozott ez a követelés. Elképzelhető a lakosság izgalma, hiszen összes lőfegyverét be kellett szolgáltatnia, teljesen védtelenül kellett szembe néznie a fenyegető veszélynek. Szinte csoda, hogy a parancsnok képes volt a legénységet féken tartani. Ha még megemlékezünk a végnélküli közlekedési kalamitásokról, az igen sűrűn imétlődő ünneptartásról, melyekre általános munkaszünet elrendelésével való részvételre az összlakosságot terrorral is kényszerítették, úgy, hogy az ünnepi miséjüket is végig kellett hallgatnia, ha nem felejtjük sorsüldözött magyarságnak, még inkább a magyarság vezéreinek s munkájukra isteni áldást. Dr. Boross Dezső: Az ipari munkásság kultúrája. irta: Kernráth Zsigmond. Az ipari termelés fejlesztésének legelemibb követelménye, a munkás kérdések törvényes uton való rendezése, a munkás jólét fokozatos kiépítése, a kisipar önállóságának visszaszerzése és megszilárdítása. A gazdasági kérdésekkel párhuzamban, a munkásság és az iparos társadalom szellemi képzettségének és kultúrájának fejlesztése is. Az iparűzéshez három tényezőnek kell összpontosulni, a tőke, a fizikai és végül a szellemi munkának. Ahol ez a három megvan, ott mi sem állhat ellene, a fejlődésnek. A nagy városok kulturtényezői, fáradságot nem ismerő kitartással, igaz, önzetlen szeretettel karolják fel a tanulni vágyók minden rétegét, módot nyújtva a lélek művelésére, de különösen az ipari pályán működők szakképzettségének bővítésére. Az inas évek robotja, a tanonciskolák meg nem értett törekvései, nagyon keveset csiszolhatnak a jövő generáción. Szolgáljon bizonyítékul, a legegyszerűbb és mindennapi jelenség a „Számla“, mely oly sok esetben fokmérője, az iparos társadalom kultur nívójának. A tudás nagy hatalom! Olyan kincs, melyet emberi hatalom el nem vehet. Testünket érheti balszerencse, kezünket-lábunkat elveszíthetjük, de a lélek megmarad azon a magaslaton, melyre a tudás emelte. A tömeg áru csak fércmunka, a fejlődő kisipar megrontását idézte elő. Épen így a tömeg tanítás is, csak ott mutat fel kielégítő eredményt, ahol az egyén felismeri az életcélt és a tanulást nem tekinti kényszernek, a tudás eszközeit ráerőszakolt kínzó szereknek. Nagy mulasztást követtek el őseink, amikor megelégedtek a robot vizsgájával, de még nagyobb bűnt követ el a jelen társadalma, ha megelégszik az inas évek anyagi probrémával és nem fordít különös figyelmet, a szellemi nevelésre , mert miként ezer példa bizonyítja, az egyoldalú tudás csak fél embert adhat. Az iskola padjában ülő iparostanonc gondolata vajmi keveset szegződik a négy fal közé, a tudni vágyás nem bilincseli le az akaratát; azok a táncoló számcsoportok, a tanító magyarázatai mindmind célját tévesztett, talán azt is lehet mondani, hiába való fáradozások. A háborús idők gonosz szelleme befészkelte magát az ifjúságba, a pénz ördöge ott ül a lelkeken és nem az élet tisztasága, a lélek hatalma felé, hanem a paradicsomi tudás, az élet szennyesen hömpölygő áradata felé sodorja őket. Ezekből azután lassan kihal a nemzeti eszmével, miként rendelkeztek mint betolakodók társadalmi egyesületeink — főként a Mohácsi Iparosok Olvasóköre— helyiségeiről, melyekben műveltség hiányában mint kultúrában horda mindig visszahagyták névjegyeiket, de az ily alkalmakat még arra is felhasználták, hogy az említett egylet kiállítási kitüntetést nyert könyvtári szekrényének üvegajtait betörve, a köteteknek igen tekintélyes mennyiségét ellopták, akkor undorodásunk legnagyobb fokú felkeltése után elérkeztünk a vázlat befejezéséhez, de egyszersmind a megszálló hatalom közeges gazságának betetőzéséhez is. Mint fegyveres hatalom jöttek ide, oly nagyon hangoztatva, hogy mint jóbarát csupán a közrend fenntartása végett és a mikor erőszakos elszlávosítási törekvéseiknek a remélt eredménnyel érvényt szerezni nem tudtak, félre rúgva minden törvényes alapot, hazug okokat kitalálva társadalmunk legelső helyén álló egyénekkel szemben az állatiasságig lealacsonyodó brutalitással léptek fel. A «Mohácsi Hírlap» 1919. augusztus végei lapszámában Inkei József felelős szerkesztő, közkórházi gondnok ártatlan a hit minden erkölcsi tanítása, a lejtőn sodorja őket a lelketlenség a mindig másét vágyó gondolat sátáni ereje. Kártya, bor, mámor, füst, festett parazitái az életnek, testet beszennyező, lelket fertőző démonjai ott állanak mellettük és hamis kacajukkal, vérpezsdítő tébolyos hatalommal, mint valami vámpír, vonják, szívják magukhoz le a mélybe, a fertőbe. Ez nem lehet életcél ! Ez ellen tiltakozzatok magyar anyák! Ne engedjétek, hogy gyermekeitek az élet hajnalán, kiért bábjai legyenek a nemzetnek! Hiszen annyi ős forrásra, annyi ifjúi erőre van szükségünk, ha élni és hitünkben, a nemzeti eszmékben, újra nagyok lenni akarunk. Társadalmi egyesületek, körök, missziók, kulturklubok alakulnak, a gyermek lelkek nevelésére, az erkölcs megszilárdítására, a kulturális fejlődés megrögzítésére. És mit tapasztalunk? Hogy ha többé-kevésbbé fel is emelkednek hivatásuk magaslatára, meddő kísérlet, hiába való törekvés marad a munka, mert a szertelenség hangzatos jelszavával, a féktelen tobzódások elhintésével, jobban össze lehet csődíteni a tömeget. A keresztény erkölcsnek, az alapvető gondolata: a tisztaság ! Pedig de sokat kell még ledobálnunk magunkról, hogy a marxismus tévtanainak szorító gyűrűjéből kivergődjünk és újra mindenkinek szivében ott éljen, a názáreti Jézus képe. A hit volt évezredes kapocsa és összetartó ereje ennek a nemzetnek, nagyjainkat a nemzeti eszmék a hazai rögért szenvedni és meghalni tudó csodás erő vezette tetteikben, a harcok idején is És mi nem akarunk hozzájuk méltók lenni? Nem fegyvert, nem öldöklő szerszámokat követelünk, hanem tudást! Ez legyen vértje és hódító fegyvere az iparosságnak. A napi munka után hasznos könyveket, ismeretterjesztő szakmunkákat, a gazdasági kérdéseket felölelő tudományos műveket, az irodalom remekeit és amit első helyen kellett volna említenem, a magyar történelmet kellene lapozgatni, hogyha bárhova lépnek is az életben, otthon érezzék magukat. A gyárak bűzös, füstös kolosszusaiban, a műhelyek penészes odúiban végzett gépiesmunka idővel megtöri a lélek patináját, felőrli a test ellenálló képességét, szárnyát szegi a tudás vágyának, melyhez még a környezet alacsony lelkülete is hozzájárul néha. De nem szabad megengedni az Isten eme legtökéletesebb teremtményének, hogy hatalmat vegyen rajta a rossz, erősebb legyen benne a csáb, a gonosz ösztön, hanem le kell gyűrni minden eszmét rabló, lelket beszennyező ördögi erőt és keresni kell a módot, mely az iparos társadalom minden rétegének kultur igényeit, lelkének művelését elősegíti, hogy intelligencia, tudás, lelki finomság, szakképzettség legyen az alap, melyre a jövő iparos társadalom felépül. A hangmenetű cikkben számol be a társadalom szeretetének frappáns megnyilatkozásáról dr. Margitai Lajos tb. főbíróval szemben s ennek névünnepe alkalmából s mert a fogdmegek az ünneplésben résztvetteket már nem tudták, de talán nem is merték letartóztatni, hát szegény szerkesztőnek kellett a keserűség szenvedésteli poharát kiinnia. Bevitték a csendőrség laktanyájába és ott a maguk módján vallatták, faggatták, úgy, hogy a közel 60 éves embert nem csak agyba-főbe verték, hanem leteperve összerugdosták, aminek emlékeként bordatöréssel, veserepedéssel és a kificamított és ütlegelt könyökén soha el nem múló daganattal borítva másnap végre elbocsátották. A lap izzó magyar érzelmű cikkei miatt állandó zaklatásban részesült, míg végre is teljesen beszüntették. Balajthy Dániel szőllőkezelőt 79 napig tartották Pécsett fogva, természetesen az Inkernek kijutott sorshoz hasonló elbánással, mig végre is elbocsájtották, mert eljárásra, további megkínzásra nem tudtak okot hazudni. (Folyt köv.)