Mohácsi Hirlap, 1930 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1930-01-05 / 1. szám

Városi Szakkönyvtár Mohács, 1930. január 5. Vasánap XX. évfolyam. 1. szám. m MOHÁCSI HÍRLAP POLITIKAI ÉS TlESADALMl HETILAP. előfizetési ára: Negyedévre 1 pengő 60 fillér. Száma: 16 fillér» Szerkesztőségi 88, kiadóhivatali telefonsz. 67. Gazdasági gondolkodás. Világszerte megállapított tény, hogy a világháború előtti és az utáni gondolko­dás és maga az ember is más. Az ember határozottan anyagiasabb lett. Sokat ve­szített a régi ideálizmusából, egészen más nézőpontból látja a világot s ez a néző­pont a legtöbbször a pénz, amely mindennek alapja lett. Erkölcsi szempontból so­kat lehetne kifogásolni, de gazdasági szempontból vi­szont, ha ez a nézőpont megtartja erkölcsi egyensú­lyát, csak helyeselni lehet, hogy igy változott meg a világ. A sajátmagunk dolgait vizsgálva emlékezzünk csak .'.sózd, hogy Hülye;, messze kerültünk azoktól az orszá­got mozgató eszméktől, lelke­sedésektől, kitörésektől, ame­lyek például az önálló vám­tarifa, a magyar nemzeti had­sereg, a Bécs felé kandikáló politika s más tisztán csak politikai kérdések körül fel­lángoltak és szinte dúltak az országban. Érdekes lesz meg­állapítani azt is, hogy pél­dául akkor az önálló vám-’ tarifa ügye is, amely tulaj­donképen tiszta gazdasági kérdés, mint politikum sze­repelt a köztudatban. Ma pe­dig, ha vámtarifáról beszé­lünk, ebben politikát senki sem keres. Viszont az is igaz, hogy nálunk a gazdasági gondol­kodás még nem terjedt el abban a mértékben, amilyen­ben kívánatos lenne, vagy ahol elterjedt nem az, amely hivatva lenne egy elszegé­nyedett ország fellendülését előmozdítani. Akár az országos, akár a helyi politikát is tekintjük, azt látjuk, hogy bár egyes pártok elvi alapon helyez­kedtek el, a kérdések, ame­lyeket a tömegek közé dob­nak, amelyeket tárgyalnak s amelyekkel a nép bizalmát megnyerni akarják, tisztán gazdasági kérdések. Jellemző viszont az is, hogy amikor a választási vezetők eddig elértek, a további lépéseket vajmi ritkán teszik meg, mert könnyen megállapíthatjuk azt is, hogy éppen gazdasági szempontból majdnem semmi sem történik, hogy változtas­sunk a jelenlegi helyzeten. Kit hibáztassunk ezért? A vezetőket? Ezek a nép han­gulatának a kifejezői, mert hiszen abban a percben, ami­kor nem azt hangoztatják, ami a népnek kedves, meg­buktak, amit semmiképen sem akarnak. A népet ? A nép önmagától sohasem ta­nul, azt tanitani kell. így érünk c! rztá:: ahboT, hogy a gazdasági gondolko­dást, még pedig hangsúlyo­zottan az erkölcsi alappal bí­rót, a teljesen reálisat minél jobban el kell terjeszteni a polgárság körében. Ha azt a sok-sok energiát, amit például csak egy köz­ségi választáson is elpazaro­lunk, gazdasági kérdések meg­vitatására fordítanánk, ha akár közös erővel, akár külön uj utakat, módokat keresünk az általános jólét, a fejlődés, a munka fellendítésére, akkor sokkai hamarabb érnénk el uemcsak politikai céljainkat, hanem tényleg a város fej­lődéséhez, egészséges gyara­podásához, békés munkálko­dásához érnénk el. Az a párt, vagy pártvezér, amely ezt eléri, az lesz a jövő embere, mert közvetlen anyagi előnyöket fog juttatni a polgárságnak. Már a gyer­mekkorban errefelé kell for­dítani a gyermek figyelmét, hogy mint férfi a gyakor­lati ember szempontjából bí­ráljon el mindent. Ez nem fogja jelenteni az ideálizmus kiölését, sőt egy uj, modern ideálizmus fog kifejlődni, de a tömegek ezeknek a jel­szavaknak a gyakorlati érté­két is megvizsgálják s elbí­rálják s a helyes útra ke­rülnek. Hogy a gazdasági gondol­íiyenkor újév táján, talán nincs is ember, akinek egy pillanatra ne jutna az eszébe, hogy vájjon mii hoz az uj esztendő? Végig­nézi a múlt év küzdelmeit, fá­radságos munkáját s lelki sze­meivel megpróbálja, hogy ebben az újévben szebben, jobban kép­zelje el, hogy miképen is lesz majd? A város életében ugyanez van. Visszatekint az elmúlt eszten­dő.-;, iáíja, hogy mennyi megol­datlan probléma maradt, amely elintézést vár és legalább is meg­kísérli feláiiitani magának az uj év munkáját, reményeit, vágyait. Ez alkalomból egy a város ügyeivel sokat foglalkozó veze­tőhöz fordultunk a fenti kérdés­sel, aki a következőket mondotta: — Visszatérő kérdés, amely minden újévben foglalkoztat min­denkit, de talán soha reményte­lenebben nem néztünk az újév elé, mint ma, amikor annyi tenni­való lenne, de semmihez sincs pénzünk. — Nehéz erre a kérdésre fe­lelni. Társadalmi problémák üt­köznek össze városi ügyekkel. Az egyik jobban kiált bele a nincs- telenségbe s követeli, könyörgi elintézését, de összetörik minden igyekezete a nincstelenségen. — Ha a város költségvetését nézzük, akkor semmi jót sem mondhatunk. A többségre jutott párt maga lesz a legnagyobb zavarban, ha csak részben is megakarja valósítani azt, amit úgy közben el elejtegetett. Hal­lottunk útépítésről, járdákról, szegényügyről, de arról, hogy honnan veszik a pénzt ezek el­intézéséhez, semmit sem hal­lottunk. — Ne is várjunk csodát, mert az ma már nincs. Itt, ha valaki komoly munkát akar, akkor csak olyan kérdések megoldását tűz­heti ki maga elé, amelyek elinté­zésénél nem kell a polgárság zsebére számítani, mert az ma nagyon üres. kodás összefér a legtisztább erkölcsi felfogással, az min­den kétségen felül áll s ilyen lesz majd a jövő embere. — Kérdés, melyek azok az elin­tézendő kérdések, amelyeknél nem kell a polgárságra számí­tani. Itt van például a polgár- mester beszédében említett Mo­hács—pécsi és Mohács—báta- széki vasutak ügye. Minden erő­vel arra kell törekedni, hogy a kormányzattal megér­tessük, hogy ezek nem a mi egyéni érdekeink, ha­nem olyan közérdek, ame­lyet az államnak kell megoldani. — A városra, a községekre ma számítani nem lehet. Nehéz költ­ségvetéssel, súlyos pótadóval küz­denek, nem tudnak ilyen célokra áldozni, ellenben az állam azok­ból az összegekből, amelyeket invesztálásra szánt, száz száza­lékban forditsa ezek megoldására. A két vasútvonal ügye csak lát­szólag a mienk. Igaz, hogy az ország szivétől el vagyunk zárva s oda szeretnénk jutni, közelebb lenni, gyorsabban odaérni, de ugyanez az állam, az ország ér­deke is, hogy minden vidéke az erre a célra kifejlesztett főváros­hoz minél hamarabb eljuthasson. — A Mohács—pécsi vasút le­hetetlen tarifapolitikájáról kár be­szélni. Magántársaság, amelynek ehhez szerződésszerüleg biztosí­tott joga van s amelybe az állami csak akkor szólhatna bele, ha megváltaná. Ha viszont ezt az összeget előteremti, akkor ebből az összegből köny~ nyen megépíthetné a Mo­hács—bátaszéki vonalatr amely szinte automati­kusan elintézné a pécsi vonal tarifális ügyeit. — Ugyanis, ha az MPV. az­után is ragaszkodik drágább ta­rifájához, a forgalom természete­sen Bátaszék felé gravitál. Kény­telen lesz tehát alkalmazkodni a MÁV. tarifájához, sőt esetleg ol­csóbban is kell talán szállítania, hogy vonala teljesen el ne nép- telenedjen. — Mohács polgárságának tehát cflocfiociOQcCQcflQtfficQ: eOacfficflQcfficOQeOaiZflGOacflacflocoocoocflocfl^capi^aCfiGOa aQaapacOacQa Mit hoz az újév Mohács város közönségének? Kérdés, amelyre nehéz felelni. — Problémák, amelyek meg­oldásához a jóakaraton kívül még pénz is kellene.

Next

/
Thumbnails
Contents