Mohácsi Hirlap, 1933 (23. évfolyam, 1-53. szám)
1933-01-01 / 1. szám
2 a szalmazsák is dobra kerül és igazán már csak az nem fizet aki nem tud. Ezért ma a nagy kamat felszámítása nemcsak teljesen indokolatlan, hanem antiszociális is. A mai adóztatási és illetékrendszer mellett a kis jövedelmek vannak aránylag legjobban megterhelve. Eltekintve a fogyasztási adótól, áll ez elsősorban a mezőgazdaságra. Az agyonterhelt mezőgazda nem titkolhat el jövedelmi forrásából semmit, adóalapja könnyen megfogható és így természetszerűleg minden négyszögöl földje után megfizeti adóját. Ezzel szemben a tőkének és egyéb nagy jövedelmeknek ezer és ezer módja van az adóztatás elől kibújni, miért is aránylag kedvezőbb helyzetben van az adóztatást illetőleg. Hasonlóan aránytalan a helyzet az illetékeknél is. Csak egy példára kívánok hivatkozni. Amíg a nagy vagyon örököse terhére az örökösödési illetéket csak hónapok után vetik ki, a kifizetés pedig felebbezés, kérvényezés útján évekig is elhúzható, addig az 3100/931. M. E. sz. rendelet értelmében 50 pengő erejéig örökösödési illetéket már a hagyatéki tárgyaláson kell leróni, ellen esetben az illeték háromszorosát kell megfizetni. Minthogy pedig a legtöbb szegény ember ezen újszerű rendelkezésről nem is tud, de legtöbb esetben nem isáll renrendelkezésére megfelelő összeg így úgyszólván mindig nemcsak az illeték háromszorosát fizeti, holott az örökséget még meg sem kapta, hanem ezen háromszoros illeték után külön még 12°/0 kamatot is és az esetleges behajtási költségeket is. Visszatérve a magas kamat felszámítására, nem lehet büntető jellege a hátralékos adózóval szemben a kamat felszámításnak akkor, amidőn a késedelmes fizetésnek nagyrészben maga az állam az oka. Nemrég olvastam egy kimutatást, amely szerint nincs annyi pénz forgalomban mint amennyi a hátralékos adók összege. Ez annyit jelent, hogy ha ma mindenki befizetné az adóját, nem lenne egy fillér pénz sem a forgalomban. Éber Antal közbeszól: Teljesen igaza! — Nem tudom ezen adat megfelel-e a valóságnak, de azt tudom, hogyha egy harmincnegyven hold tehermentes ingatlan tulajdonosa, ha nem akarja gazdasági terményeit áron alul elkótyavetyélni és adófizetés céljaira kölcsönt keres, első helyre leendő bekebelezés mellett 500 pengőt nem tud felhajtani. Nem lehet tehát ezt a késedelmesen fizetőt még 12% os kamattal büntetni. Az egységes párt agrárblokja nemrégen a párt keretén belül ugyancsak a kincstár által felszámított magas kamat leszállítását követelte, pedig akkor a magánkamatláb magasabb is volt, menynyivel inkább méltányos ez a kívánság most. —Tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, hogy a köztartozások után felszámítható kamatot 12% ról 5%-ra szállítsa le. Dr. Schmidt Miklós az interpelláció után számosan üdvözölték. A magunk részéről örömmel látjuk, hogy a magyarbólyiak aggilis képviselője mélyen átérzi kisemberek baját s annak illetékes helyen is hangot ad. A pénzügyminiszter az interpellációra eddig még nem válaszolt. ■ ■ ■■■□■■■■■■ tárca '.V Vége rossz— minden jó. Irta: Radványné Ruttkay Emma. Unalmas volt a falu, szörnyen unalmas. Csak a nagyvárosi ember talált és vezetett benne a pihenés rövid idejére. Vagy a poéta, aki aranyfelhőnek nevezte versében a port, amely úgy kavargod, hömpölygött a napsütésben, mint a nekiszabadult veszedelem. A nagyvárosi ember megcsodálta a pocsolyában túró malacot, a friss költésű csirkét, libák sárga tollát, a vadon ágbogazó gyümölcsösöket, a tarka kendőfüggönyöket a muskátlis ablakon s a buján virágzó galagonya bokrokat az erdőszélen, de a három Thurócy lány már megunta mindezt nagyon, de nagyon. A város, a nagyváros felé sóvárogtak titkolt elgondolással s nem egyszer szívesen odaadták volna bőséges ebédjüket, vacsorájukat, ha ezen megválthatták volna arra a napra a nagyváros valamely robotosának pihenő óráit. Persze, hogy csak a pihenő óráit, mert hiszen ahhoz az emberkategóriához tartoztak csöppkoruk óta, akik tisztelik a munkát, de nem kérnek belőle. Anna a ruhásszekrényét rendezgette. Az anyja roppant büszke volt a lánya rendszerezésére. Sokszor elnézegette a szekrényajtó belső falán lógó kartont, amin szép, pedáns sorrendben fel volt sorolva a szekrény dús tartalma: 1. Rózsaszín Crepe de Chine ruha. 2. Barna moire köpeny. 3. Lila georgette öltözet. 4. Fehér vászon kosztüm. 5. Foulard blúz és a többi és a többi. Micsoda öröm ilyen gyerek anyjának lenni! Csak azok a férfiak, akik nem tudják méltányolni ezt a kincset. Meg sem érdemlik. Az ismerős fiatal urak tegnap is nevetve mondták bent a városban az esti koncerten : — No Annuska, holnap lesz megint munka Nagycserepesen! Sírni fog a vasaló, a benzin meg a varrótű. Hát igen, ma már kora reggeltől vasalta, tisztogatta a tegnapi ruháit, készen is van minden. Bezzeg, mikor Pestről érkezik haza, nem megy ilyen gyorsan a dolog. Egy hét is beletelik, míg a sok por, korom, szakadás, pesti förtelem lekerül a ruháról. Ne adj Isten, hogy egy keztyű épen kerüljön haza. Az a sok kapaszkodás villamosra, autóra, csoda e, ha minden két tyű gomb nélkül jön haza és piszkosan és lyukas ujjakkal. A harisnyákat meg épen gyászkeretbe lehetne rakni. Így, itt a szekrényben, ez már más, ezt már aztán megnézheti akárki. A gondosan tartott öreg sublót ugyancsak ilyen rendben őrizte az öltözködés és pipere rafinériáinak többi kincseit. Anna kihúzta a legfelső fiókot, sorba szagolta parfümjeit, púderdobozait, szappanait s a tekintetete fáradtan siklott végig a falon, ahol olajnyomatok, családi fényképek, házi gobelinek és cserépdísztányérok vegyest diadalmaskodtak az elsülyedt ízlés fölött. Hilda naphosszat a konyhában ült s a körmeit manikűrözte. Ennél fontosabb munka nem létezett számára. Talán még csak a nagytakarítás, de az is csak azért volt fontos, mert utána még alaposabb munka alá kellett venni a körmöket. Aztán meg a konyhán hallani lehetett a falu összes pikáns pletykáit. A Terka, az öreg szakácsnő még azt se hallgatta el, kinek szólnak az öreg Thurócy estéli sétái, amikor túlmegy a nádason is és tovább már nem látja más, csak aki meglesi, vagy aki kombinál, mint a felesége, kit pedig nem az izgalom vagy féltékenység hajszolt. Csak az unalom tiessegetése, mellyel torkig lakatta a falut. Erzsi diákkisasszony volt. A família esze, büszkesége. Az ő szemében köddé foszlott minden reális valóság. Örökké a felhőkben járt s amikor ősszel megérkezett az angol kisasszonyoktól, fantazmagóriáival ugyancsak felforgatta a csendes kúriát. Bánatainak Csimborasszója volt, hogy ezen az Istentől elrugaszkodott helyen senki sem tudja a modern táncokat, nincs partnere. Mert a vármegyei aljegyzők, a Dudinszky, a Keviczky és a Zsámbokréti fiúk régen belesavanyodtak a vidéki életbe. Valahányszor rájuk nézett Erzsi, mindig bácsinak akarta titulálni őket. MOHÁCSI HÍRLAP 1933. január 1. „Az arany kényszerzubbonyában.“ Élénk emlékezetünkben van még a francia frank ellen megjátszott kontremin, amelynek világszerte sok tőkés esett áldozatul, de a remélt eredmény egy általában nem következett be, mert Franciaországnak abban az időben akadt egy kiváló pénzügyminisztere, Caillaux, aki nemcsak kiparírozta a kontremint, de egyben a francia frankot Európa pénzügyi és politikai diktátorává avatta. Ez a Caillaux most az arany ellen cikket írt, mely cikkben bebizonyítja, hogy az arany eljátszotta a maga szerepét és kihívta a maga drámáját. Arra a kérdésre, hogy miért haldoklik az aranystandard, Caillaux világosan megfelel : «A kifizetési eszközök nem növekednek olyan arányban, mint az emberi szükségletek és ezért újabb egyensúly hiány támadt a termelés és a fogyasztás között.» Gondolatainak világosabb megérthetésére hasonlatnak odaállította a gépet: «a gépolaj kifogyott, a gép tehát egyre rosszabbul működött és végül megállt » Bizonyára sokan fognak csodálkozni Cailllaux cikkén, hiszen Franciaországban van a legtöbb arany és a francia arany fedezet még közel sincsen kimerítve. Igen ám, de tudni kell azt is, hogy 1928 ban a francia papír frank forgalom mindössze 587 milliárd volt, míg ma 80,8 milliárd, tehát Franciaország aszerint kente a gépkocsit, ahogyan az haladt, de júniusban megakadt a pénz szaporítása és azóta a gazdasági válság hullámai francia földön is otthonra találtak. Caillaux nagyon jól tudja azt, hogy a francia élet szükségleteinek megfelelően tovább kell szaporítani a papírpénzt, különben náluk is felüti fejét az a szomorú jelenség, aminek Berlin és London stb. kereskedői ma áldozatai. Ha a tömeg rákap a fosztogatásra, olyan az mint a folyó árja, ha áttöri a gátat : pusztít! Ez pedig nem érdeke a franciának, ennek ő festett papírral, papírpénzzel elejét tudja venni. Ezt látja most világosan Caillaux és ezért jelentkezik. Nem a pillanatnyi segítség látszólagos helyzete mellett pepecsel és nem egyhelyben toporog hanem, meglátja a jövőt, látja, hogy Európa többi országainak nagy baja őket is a fosztogatók közé fogja sodorni, ezt elkerülendő, ő mutatja az utat a többi nemzeteknek. Caillaux cikkében az előrelátó okos francia pénzügyi politika tündököl. Ebben a munkájában segítségére van neki Ramond Patenotre, fiatal francia képviselő, aki a «Pénzügyi dráma» című munkájában odaállítja az emberiség elé az aranymezőben a munkanélküliek nagy tömegét. Patenotre szerint a világ gazdag, de mint mint egy új Tantalus nem tudja élvezni a körülötte levő kincseket, mert az európai nemzetek az «arany kényszerzubbonyában» megfulladnak. Nézete szerint az arany éppúgy mint a gép fel fogja falni az embert, ha nem tudjuk az aranyat kellőképen fegyelmezni. Nem mulasztotta el felhívást intézni munkájában ezen fiatal francia pénzügyi tekintély az aranyon át hatalmasködökhöz, amikor azt mondja: «ne feszítsétek az embereket az aranykeresztre!» Caillaux kimondta a mindenki által elfogadható ítéletet, az arany, mint pénzalap meghalt. Az út tehát nem lehet más számunkra, mint a nemzeti forgótőke rendszer, azzal a fedezettel, amit a természet adott és amely se a francia, se az amerikai páncélpincékbe el nem szállítható, az ingatlan fedezettel.