Mohácsi Hirlap, 1939 (28. évfolyam, 1-54. szám)

1939-01-01 / 1. szám

2 látogasson csak Munkácsra és környékére, az ottani állapotok már most előre vetik árnyékát a közeljövő fejleményeire ... Amint készültünk vissza ki­indulási helyünkre, egy váratlan és nagyon kedves meghívás ért bennünket, mert a község elöl­járósága a főjegyző, bíró, párt­elnök az igazgató tanító és a nagytiszteletű úr vezetésével ebédnek mondható tízóraira hív­tak meg bennünket. Az ősi i­a­gyáros vendégszeretet jegyében a rendező és szorgos női kezek mindent összehordtak, ami az­nap feltalálható volt Igazi test­véri találkozó volt ez, amely felejthetetlen marad a mi lel­künkben. Több pohárköszöntő után, emelkedett hangulatban elérkezett az indulás ideje, mert délután vártak egy újabb köz­ségben, a közelmúlt felkelő csa­ták legvéresebb színhelyén, Der­­ezen-ben. Viru a hangulatban és a fejeket tisztító szélben elin­dultunk kedves barátainktól és erős ütemben j­ettünk előre. Derczen község határában zászlók alatt felvonult a környék fiusága, a község vezetősége pedig könnyekig megható meleg szeretettel fogadta századunkat. Vacsi István ref. lelkész az izzó magyar lélek idealizmusától fű­zött beszéddel köszöntött és Ugyanúgy szóllott Láhner Lajos körjegyző és Szabó Pál községi biró, aki a magyar földmives életrevalóságának egyik legszebb példánya. Okos, szorgalmas és puritán lelkű polgárember, aki­nek minden szavából a faját féltő magyar lélek csendült ki. Az iskola udvarában, a kulturá­lis tevékenységekben már eddig is hervadhatatlan érdemeket szer­zett. Füsti László igazgató tanító rendezésében folyt le levente­­avató ünnepségünk, amelynek legkiemelkedőbb momentu­ma egy helybeli leventének csodálatos megnyilatkozása volt, amellyel bennünket köszöntött. Az érte­lem és a magyar földből sarjadt öntudatos életszemlélet jellemezte ezt a fiút, akinek arcán azt lát­tuk, hogy a viszontlátás, illetve az Észak és Dél találkozásának horderejét tényleg megértette és átérezte. A hivatalos fogadtatás után ismerkedés indult meg a helybe­liek és fiaink között, amey vég­eredményben ismét magyaros és szeretetteljes vendéglátásban fe­jeződött be. A fiúk, a jelenlevő nagyszámú leventék és lányok társaságában az iskolában he­lyezkedtek el és szórakoztak mi pedig a lelkész vendégszerető házában töltöttünk el jó időt. Itt tudtam meg, hogy Dercen község mellett valóságos hajtó­vadászatot indítottak a csehek felkelőink el­én, akiket árulás juttatott a csehek kezeire. A cseh ármáda többszörös, sőt mond­hatnánk szégyenletes túlerővel mert csak támadást indítani vére­ink ellen, akik közül csak négyen tudták a körbe fogott gyűrűt áttörni és hozzánk visszatérni. A többi vagy elesett, vagy az ellenség fogságába került, ahol a mai kort megszégyenítő em­bertelen kínzásokkal gyötörték az életre termett fiainkat A nagy­tiszteletű házában ismerkedtünk meg egy felkelő hadnaggyal, aki a harcok után az egyik igéző tekintetű fiatal tanítónőnél felej­tette szemét és szívét. A körjegyző pedig néhány érdekes felvilágosítással szolgált. Elmondotta, hogy hozzája tar­tozik több község és pedig Dercen, amely szinmagyar, azon­kívül szsnyéte, amely felerész magyar, a másik felében pedig ruszin, Fornos, amely magyar, Alsó Schönbrun pedig német, Pusztakerepec viszont tisztán ruszin község A körjegyzőség összlakossága mintegy 5600 lé­lek, túlnyomóan magyar A ru­szinok és németek, mind jó hazafiak és mindenben közössé­get vállaltak a magyarsággal. A ruszinokra például jellemző, hogy a magyar uralom bevezetése után megtartott tájékoztató nép­számláláson mind magyarnak vallotta magát. Dercen községre viszont jellemző és az itteni kál­vinistáknak okulásul szolgálhat, hogy 7—8 — 10 gyermek járja családonkint és így a község természetes szaporodása évenkint emelkedik. A hangulat olyan baráti lég­körben fokozódott, hogy később már küldöttségileg kérték vezető őrnagyunkat, hogy a század reg­gelig maradjon a községben. Sajnos — bármennyire is — szívünk szerint — maradtunk volna — a szíves és megtisztelő meghívást mégsem fogadhattuk el, mert már­is indulnunk kellett Munkács felé, mert ott már előre bejelentettük esti tisztelgő fák­lyás felvonulásunkat és térzenén két Nemes József ezredes város­­parancsnok, a helybeli állomás­ok, és a város meglevő polgári vezetősége előtt Így tehát kény­telenek voltunk egy felejthetetlen nap tapasztalatával, magyar hi­tünkben megerősödve visszatérni a városba, ahol a fenti felvonu­lást a legteljesebb rendben és sikerrel végrehajtottuk, a mun­kácsi tűzoltóság szíves tá­moga­tásával és kíséretével. Itt kell megemlítenem ismételten, hogy levente zenekarunk Városi Miska vezetésével megérdemelt dicsére­tet és méltó elismerést vívott ki magának, fegyelmezett és fi­nom játékával, amellyel úgy az indulókat, mint a dalegyvelege­ket előadta. A város­parancsnok legteljesebb elismerését tolmá­csolta tisztelgésünk alkalmával, úgy a század, mint a zenekar teljesítményéért. Beszámolóm azonban nem volna teljes, ha elmulasztanám megemlíteni, hogy Dercenben is nagyszámú leány ifjú­ság kereste fel fiainkat, a­ik viszont öröm­mel és a sziveket megindító szép szavakkal és udvarlással fogadták a község szépeinek meleg érdeklődését. Hiába, fiaink e téren is elérték az általuk remélt szép sikert! — Gazdák figyelmébe. A város új rendszert honosított meg a tehenek fedeztetésénél s ezt hirdetményben közli a gaz­dákkal. A hirdetményt a szoká­sos módon hirdetik meg s meg­található a város hirdetési táb­láján is. Cserl^és( tenejt jaguár g­ár), a l^atolii^cis begényegyletben. MOHÁCSI HÍRLAP Virág Ferenc megyás­­pü­spök körlevele a zsidók megkereszteléséről. Mintegy két hete nagy hírlapi vita folyik a zsidók megkereszte­­lése ügyében. A vitát Tihanyi János pápai kamarás, belvárosi plébánosnak az „Új Nemzedék“ című lapban megjelent levele in­dította el, amelyben Tihanyi azt kérte, hogy a tömeges áttérés meggátlására, miután annak lelki adottságai a mai időkben l­eg­többször hiányoznak, kössenek ki az egyházak egyéves előké­születi időt. Tihanyi levelére különösen Chavalnier dr. jött ki nagyobb válasszal és arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezt az egy­ház nem mondhatja ki, ellenben a gyakorlatban tehet bizonyos kikötéseket egy esetben, amikor valóban látja, hogy az áttérni óhajtót nem a meggyőződés vezeti. A válasz megjelenése után egy nappal jelent meg Serédy Juszti­­nián körlevele, aki három hónapi előkészületi időt kötött ki, míg most az elmúlt hét végén, Virág Ferenc megyéspüspök adott ki főpásztori körlevelet, amely a következőképpen szól: „Az Anyaszentegyház isteni A­apilójából nyert rendeltetése és magasztos hivatása, hogy min­den jószándékú embert az örök üdvösségre vezessen Ezt a célt kétezer éves fennállása óta soha nem tévesztette szem elől és ehhez alkalmazkodik a mai idők legkülömbözőbb eszméinek zűr­zavarában is. Az említett rendel­tetés magában foglalja az Egy­ház szolgáinak szent kötelessé­gét is, mely szerint az üdvösség Krisztus Urunknak rendelt esz­közeinek, a szentségeknek ki­szolgáltatását nem tagadhatják meg — még ideiglenesen sem — azoktól, akik azt tiszta szán­dékkal kérik és kellően felkészül­tek azok felvételére. Viszont az is kétségtelen, hogy a felnőttek megkeresztelése előtt, a hit igazságainak kellő megis­meréséhez és a hitbéli meggyő­ződés kialakításához, főleg pe­dig az utóbbinak igazolásához időre van szükség. Ez a meg­fontolás hozta létre az ősegyház kated­umenátusi intézményét, hogy a legszentebb dolgokkal való visszaélés lehetőségét ki­zárja és csak olyanokat bocsás­son az Egyház közösségébe, akik az Isten országát és igaz­ságát keresik, nem pedig anyagi előnyt és földi értékeket. Szükségesnek tartottam ezekre az igazságokra rámutatni éppen most, amikor azt észleljük, hogy különösen a zsidó vallású egyé­nek közül kérik nagyobb szám­ban a keresztség felvételét Hogy pedig a lelkészkedő papság ezen a téren egyöntetű eljárást köves­sen, jelen soraimmal elrendelem, hogy ezentúl a felnőttek meg­­keresztelését — a halálos vesze­delem esetét kivéve — legalább hat hónapi előkészületi idő előzze meg, mely alatt a megkereszte­lendő legalább heti két órai hit­­oktatásban részesüljön. Az elő­készítést végző lelkésznek pedig kötelessége — amennyiben em­berileg lehetséges — lelkiisme­retesen meggyőződést szerezni arról, hogy a keresztelendőt ki­zárólag természetfölötti szempon­tok vezetik s mindezekről a ke­resztelési engedélyt kérő felter­jesztésben részletes jelentést kell tenni . Virág Ferenc megyéspüspök körlevele Tihanyi János állás­pontjának igazolása Ugyancsak nagy c­ikben foglalkozott ezzel a kérdéssel az Uj Magyarság c. lapban Oláh György, a kitűnő publicista, aki nemzetvédelmi szempontból helyeselte Tihanyi János állásfoglalását s a napok­ban az egyik protestáns lap ugyanilyen szellemben írt a zsi­dók áttérése kérdésében. Elemisták pásztorjátéka. Folyó hó 25 én, Karácsony első napján, a belvárosi elemi iskola növendékei pásztorjátékot rendeztek a Mohácsi Iparosok Olvasókörében. A műsor pontosan négy óra­kor kezdődött szép számú kö­zönség előtt. Elsőnek Báter Ká­roly: Szegény gyermek kará­csonya­i versét szavalta Mercz József IV. oszt. tanuló. A kis pöttömnyi gyerek, olyan bátran, közvetlenül adja elő a gyönyörű szép karácsonyi verset, hogy igazán őszinte dicséretet érdemel. A szavalat után Vörös Imre ta­nító vezénylete mellett a gyer­mekkórus kedves karácsonyi éne­keket adottt elő, egy, majd két szólamban precízen, szépen. A harmadik műsorszám ritmikus táncmozgás volt, amit a 111. és IV. oszt. kislányok adtak elő. A tündérruhába öltözött kis „táncosnőkben“ annyi baj volt, hogy kétszer kellett elismétel­niük a táncot. Nagyon kedves volt a megoldás a k­ő piros szí­vekkel, melyeknek egyik oldalán belüli voltak, s a tánc végezté­vel kifelé fordítva a b­űket „Jöjjön el a te országod“ fo­rrás volt olvasható. Az est fénypontja a „Vérvirá­gok“ c. színmű volt. Már a da­rab is a maga újszerűségével, nem a már megszokott kará­csonyi darab volt. Teljesen új, egészen más volt, mint más években. S igazán csodálkoztunk a kis szereplők színpadi tudásán, amit nem igen tapasztalunk ele­­mista gyerekeknél Kü­lünösen dicséretet érdemel Kiss Irénke az édesanya szerepében, Kovács Manci, mint Jusztina, Gruber Julia, mint varázsló. Rachel az öreg hű dajka szerepét Báli Kati alakította, nagyon ügyesen Szűcs Mihály az igaz szivü katona, meleg szivü édesapa szerepében volt kedves. Meg kell dicsér­nünk az élőkép szereplőit Gyu­­rosovits Erzsi, mint Szűz Má­ria, Tóth József, Szent József és az édes kis apró Jézuskát, aki egy csapásra a közönség kedvence lett. Az első osztályo­sok, mint aprószentek, a maguk kis három szavas mondókájuk­kal, a morc katonák és a kis angyalok, mind nagyon kedvesek bájosak voltak. Az egész, alig két órás műsor nagyon kellemes emlékeket ha- 1939. január 1

Next