Műemlékvédelem, 2007 (51. évfolyam, 1-6. szám)

2007 / 1. szám - Varga Kálmán: 50 éves a Műemlékvédelem

50 éves a Műemlékvédelem Úgy tízéves lehettem, amikor ellenállhatatlanul megfogott az, amit történelemnek neveznek. Királyok neveinek gyűjtésével kezdtem, s egy szépen bekötött irhába jegyeztem fel a magyar és más nemzetek királyait. Hú, hogy örültem, amikor ,, kutatásaim ” során találtam mondjuk egy László nevűt, s mindjárt ötöt is írhattam belőlük a füzetbe, nem is szólva a Lajosokról... Pestlőrincről, ahol laktunk, hétvégenként bevillamosoztam a Nemzeti Múzeumba, vagy - ha jó idő volt - a budai várba, ahol belógva az akkor még az építési területnek számító palota területére mindenféle cserepeket és öreg apróságokat gyűjtögettem. (Legnagyobb zsákmá­nyom egy 10 kiló körüli ágyúgolyó volt, amit persze haza is cipeltem anyám egyetlen, az úton méteresre nyúlott nejlonszatyrában.) A kerületi könyvtár kimeríthetetlen kincsesbánya volt nekem, és figyeltem az újságos stan­dokat is. Emlékszem, a Fórum Mozinál lévő lapárusnál láttam meg először a Műemlékvédelmet - írtak éppen 1967-et - címlapján egy budavári ház középkori architektúrájának fekete-fehér fotójával kimondottan vonzott, pláne amikor átlapozhattam, és alaprajzokat, rekonstrukciós képeket láttam benne, jóllehet nem sokat értettem belőlük, a szövegekről nem is szólva. Muszáj volt megvenni! Igaz, egy városszéli proligyereknek nem volt könnyű 7 forintot - amiből zacskós kakaót, kifliket, sőt pár szál Fecske cigarettát is lehetett kapni - erre összeszedni, de valahogy sikerült, és a varázslatos folyóirat csöppnyi könyvtáramba került. „ Gerő László (főszerkesztő) ” - olvastam a kolofonban a szerkesztőbizottsági nevek között, s persze fogalmam sem volt, kiről van szó. A cikkeket se igazán értettem, ami azért zavart, de a rajzok és a képek tiszteletteljes érzéseket keltettek bennem a letűnt korok, egykor volt emberek élete iránt. Attól fogva számon tartottam a hónapokat, s vártam, mikor jelenik meg a Műemlékvédelem újabb száma. Az újságosnál törzsvásárló lettem, egészen a gimnáziumig, amikor kémia-fizika tagozatra kerülve érdeklődésem más irányba fordult - legalábbis egy rövid időre. A folyóirat akkori számait ma is őrzöm, s ha kezembe veszem őket, ugyanazt a vonzódást érzem, mint kamasz srácként. Mikor az első példányt megvettem, az Országos Műemléki Fel­ügyelőség éppen a 10. születésnapját ünnepelte, és évtizedes volt a Műemlékvédelem is - ma pedig már az 50. évfordulóra emlékezünk. A lap fél évszázados története során nemcsak a szakmában, szakemberek generációiban hagyott maradandó nyomot, hanem az én személyes életemben is. Nem gondolhattam akkor, hogy évtizedek múltán az én nevem is együtt szerepel majd a lap belső borítóján az alapítóval, mindannyiunk Gerő Laci bácsi­jával. Ha nem is szellemi alkotótársként, hanem csak hivatalnokként, felelős kiadóként, de ma már tudom, ki volt az a Gerő László, s vele egy lapon szerepelni így is óriási megtiszteltetés. Öröm részese lenni a mai ünnepnek! Öröm, mint annak idején suhancként fölfedezni a Műemlékvédelmet az Esti Hírlapok, Fülesek és Ország-Világok között. Úgy látszik, mégis vannak fontos dolgok, amelyek nem hullnak, nem hullhatnak ki az idő rostáján... Varga Kálmán 1

Next