Munkás, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-06 / 1. szám

2 „M­u­n­k­á­s“ Minden munkás legyen szakegy­­­em­ek tagja A kisiparosságnak, kisbirtokosságnak ép úgy érdekében áll a “Munkás“-t támogatni és reá előfizetni, valamint a munkásoknak , mert ők éppe­n úgy el vannak nyomva, mint a munkások ? Ezt naponta tapasztalhatjuk. Elvtársak! A­hol csak megfordultok, mindenütt követeljétek, hogy ott legyen a „Munkás“! Azon­kívül terjesszétek is! Minden kávéházban, minden vendéglőben köve­teljétek a „Munkás“-t! De ne hiányozzon egy mun­kás, egy elvtárs asztaláról sem, mert mindnyájunk érdeke, hogy a „Munkás“ fenállhasson és a további küzdelmekből részét — a nép jóvoltáért — kivehesse. Hiszen önmagunkra vagyunk utalva, minden oldalról ellenségekkel állunk szemben, kell, hogy e hatalmas fegyverünket, a „Munkás“-t, lángpallos gyanánt használhassuk azon támadások ellen, melyeket folyton ellenünk intéznek, s egyszersmind úttörő harczosként szolgálhasson azon rendszeren keresztül, melyben torkig vagyunk! Előfizetési ára különben oly csekély, hogy min­denki filléreként is könynyen öszerakhatja. égés« évre­­ . T kor· (S frt.) fél évre . • . . 3 99 (a ,, ) *»«_·£‹.·-e ̋ 1 «5-v»-& - .­­ .. (SO ter.) elsy hóra ... írt fül. (17 ter.) Elvtársi tisztelettel a „Munkás“ szerkesztősége és kiadóhivatala.­ ótékonyság—ki­dús adomány. De nagyra vannak vele. A karácsonyi ünnepek óta a polgári kis-, nagy-, hivatalos- és nem hivatalos lapok m­ód egyébbről sem írnak, mint azon „nagy jóték­­ság“-ról, melyet­­ jóllakottak a munkanélküli­ek, a szegények iránt tanúsítanak. Egész hasábokat töltenek meg azok neveivel, akik,,jótékonyságukkal iparkod­tak“ az ünnepek alatt a ny­omorgókon, a szű­­kölködőkön segíteni. Ha soha, egész életükön át semmit sem tettek is önérdekükön kívül a köz-, a társadalom ivának előmozdítása ér­dekében, az ily alkalmakkor azonban oda fir­­kantják neveiket az „adakozók“ lisztájára, hogy neveik a lapokba, a világot bejáró lapokba ke­rüljenek és ezáltal feltűnhessenek, s mintegy megörökítve magukat, mutathassák be a világ­nak, hogy „ők“ azok, akik megosztják „keser­vesen megkeresett“ filléreiket a szenvedőkkel, a nyomorgókkal. A „gyenge szivü“ nyárspolgárság pedig olvasva az adakozók díszes névsorát, akarata nélkül is felkiált: — Itt a bizonyíték, hogy a szoczialistáknak nincs igazuk, amidőn a kapitalizmus, a magasabb körök által teremtett rendszer ellen írnak és beszélnek, mert éppen e rendszer támogatói azok, akik a nyomorban sínylődőkről meg nem feledkeznek, azokat se­gélyezik (!). De hát tulajdonképen kik azok, akik a „jótékonyságot“ ily alakban gyakorolják? — Magasabb rangú hivatalnokok, tőzsde-spekulán­sok, nagykereskedők, nagyiparosok, nagyobb vállalatok tulajdonosai s ezekkel egy kategóri­ába tartozó egyéniségek. És miből gyakorolják ezt a „nagylelkűséget“? — Humanizmusból, felebaráti szeretetből — mondják ők. Ha pedig azt kérdenék, hogy miből adakoznak? — azt a választ nyernék, hogy : a sajátunkból, a saját „szerzeményünkből!“ A hivatalnok, legyen az állami, megyei, városi vagy községi, a nép által direkt vagy indirekt adóban befizetett pénzből lesz díjazva, melyet a népnek kell megkeresni, s ha nem fizetheti meg rendes időben, végrehajtás útján is behajtanak rajta. A börze, vagy tőzsde spe­kuláns. írásbeli adás-vevésben „dolgozik“ és rakja zsebre a „keresményt“, melyért azonban nem ő fárad s hullatja a verejtéket, hanem az a szegény földmíves, aki kora hajnaltól késő estig túrja a földet: szánt, vet, arat, kaszál­st, s mellette még­is kénytelen sokszor a nyomor­ral küzdeni. A nagykereskedők, nagyiparosok nagyvállalatok tulajdonosainak­­szerzeményei pedig miből erednek, ha nem a munkások hasz­not hajtó munkájukból? Hiszen az üzleti év lezárása alkalmával a zárszámadásoknál feltűnő nyereségeket csakis a munkásoknak köszönhe­tik, mert ezek ve­ak azok, akiknek munkája után haszon maradt. És mégis hozsannát kiáll­tanak azok felé, akik a munkanélkülieknek, a szűkölködőknek áll-humanizmusból, áll-feleba­­ráti szeretetből nyújtanak koldus-adományt; az ily jótékonyságot másnak nevezni nem lehet; a lapok némelyike nagy sajnálattal felsó­­hajt, hogy: a milliókkal biró született arisztok­­ráczia és papság e „nemes versenyben“ részt nem vesz, távol marad a „jótékonyság“ gya­korlásától. Ugyan ki hallotta még eddig, hogy a nép ősrégi ellenségei valamikor tettek volna vala­mit a népért? Hiszen ezeknek minden törek­vése ősidőktől kezdve a nép elbutítása, a butí­tás révén való kizsákmányolása és elnyomása volt. Az arisztokráczia és papság csak akkor fordult a néphez, mikor a saját érdekük meg­mentéséről volt szó, máskor azonban mindig ellenük volt; de azért a felebaráti szeretetet, a humanizmust ők hirdették szájjal a legjobban. A történelemben számtalan példát találunk erre. A mai korban sincs más kép. Most, hogy

Next