Munkás, 1902 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

2 „Munkás“ 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. A kivándorlás ellen. Hosszú éveken át foly a kivándorlás Magyar­­országból. Az intéző körök, a kormány foly­tonosan „tanulmányozzák“, miként lehetne elejét venni a kivándorlásnak és mégis százával, ezrivel hagyja el a nép az országot, mert itt megélni képtelen, holott mások majd hogy a saját zsírjukban meg nem fulladnak. Keresik, kutat­ják a bajok forrását, daczára, hogy száz és százszor rámutattunk, miből, honnan erednek a bajok, de azért azokat az orvoslási szereket, melyekkel segíthetnének legjobban, figyelembe nem veszik, mert a gazdagok malmára — né­zetük szerint — nem jó víz lenne. Rendeletet adott ki a kormány, hogy a hatóságok a kivándorolni akaróknak ne adjanak külföldi útlevelet, — nem használt. A földmi­­velő munkások számára — ugyan nem minde­gyiknek, csak a „kiválasztottaknak“ — 60— 80—100 korona, „ajándékot“ és „dicsérő okleveleket“ osztogatnak, azért a kivándorlás nem hogy csökkenne, sőt inkább mind nagyobb és nagyobb méretűvé vál. Alkottak rabszolga törvényt, segély­pénztárakat, melybe mézes madzaggal sem tudnak tagokat fogni, de meg­ragadják a vándorbotot inkább és keresnek a külföldön megélhetést. Megkezdték a parczellá­­zásokat és akik ebbe belementek, pár év alatt — ha volt az előtt valamijük — tönkre men­tek. Mivel pedig a kormány a kivándorlással szemben az egész vonalon kudarczot vallott, fordul a kereskedelmi és iparkamarákhoz, hogy ezek adjanak tanácsot és mutassanak rá a ba­jok orvoslására. A pécsi kereskedelmi és iparkamara decz. 28-án tartott közülésének egyik tárgyát ké­pezte az a rendelet, melyet a belügyminiszter adott ki a kivándorlási mozgalom csökkentése ügyében s melyből kifolyólag a kereskedelem­ügyi miniszter felszólította a kamarát, hogy segédkezzen a kivándorlást előidéző bajok „fel­derítésében“ és az azt megszüntethető orvos­lások „feltalálásában“ működjön közre, amit a kamara — szokás szerint — tudomásul vett és kijelentette, hogy a leiratnak a „legnagyobb készséggel“ eleget tesz. Hanem, hogy a kamara a tulajdonképeni bajokra rá fog-e mutatni, avagy azokat „felderíteni“ és azok mikénti orvoslására fel fogja-e hívni a miniszterek­ „figyelmét,“ — kötve hisszük, mert a kamara szóvivő tagjai jobbára oly egyének, akik a mai rendszer mellett gondolni sem akarnak oly intézkedésekre, melyek a kapitális termelési rendszert és a pénz ural­mát veszélyeztetnék a legkevésbé is és azo­n közérdeknek, a valódi közgazdaságnak at vetnék; ennélkül pedig sem a kivándorlás csökkentését, sem pedig a kisiparnak a nagy­ipar s gyáripar által való elnyomatását meg­akadályozni nem fogják, miután azon holmi felületes vagy szóvirágokkal díszített dikcziókkal segíteni nem lehet; de nem lehet az ipari és földmivelő munkások nyomorúságán, valamint a nagy munkanélküliségen sem segíteni. A munkálkodó nép körében dúló nyomo­ron és a kivándorlás megszüntetésén csak­is úgy lehetne és lehet segíteni, ha a kamara az általunk több alkalommal hangoztatott szoc­ia­­lisztikus intézkedéseket ajánlja a kormány figyel­mébe, melyeket a kormány a parlamenttel együtt — tekintet nélkül a kapitalisták és fekete reakc­ió kapac­itálására és lármájára — foga­natosítson is, mert ha a kormány és parlament csak egyoldalú intézkedéseket tesz, vezéreltetve a kapitalizmus és fekete reakczió érdekeit szem előtt tartásával, annak érdekeit megóvásával, akkor bizony sem a kivándorlást nem lesz ké­pes csökkenteni, sem pedig a kivándorlást előidéző bajokat orvosolni. Első­sorban és pedig mielőbb be kell hozni az általános választói jogot titkos szavazással, hogy a nép köréből választott képviselők az ország intézésébe befolyhassanak, mert csakis olyanok részéről várhatunk a nép számára al­kotandó rendes közgazdasági vezetést, törvé­nyeket, akik a nép viszonyait a népéletből is­merik s akik a saját­­nyomorúságos életükből merített tapasztalatokból tudják, mi fekszi meg a népet, mi idézte s idézi elő a népnyomort és mi ennek a legjobb orvossága. Mert olya­noktól várni a nép bajaira, sérelmeire orvoslást akik a kapitalizmus és reakczió szemüvegén keresztül nézik és bírálják a közgazdasági és társadalmi állapotokat, — abszurdumnak mond­ható. Ez éppen úgy tűnik fel, mintha valamely nagybirtokos egy másik gazdag embertől, egy dúsgazdag bankártól kérdezné: miként lehetne másokat megóvni attól, hogy a bankárok a mások pénzén ne nyerészkedjenek; vagy miként lehetne elejét venni annak, hogy az uradalmak tulajdonosai ne a munkások szorgalmából élősködjenek, hanem éljenek abból, amit két kezük munkájával megkeresnek? Amint a ban­kár és nagybirtokos a maguk „jóvoltából“ és eszük szerint rámondanák, hogy ez lehe­tetlen, és úgy lehetetlen az is, hogy osztály­parlament és osztály­uralom népképviselet nél­kül legcsekélyebbet tegyen a népért. Amely parlamentet csak urak és papok alkotják, attól

Next