Munkás, 1911. június-december (14. évfolyam, 23-53. szám)

1911-06-04 / 23. szám

Szociáldemokrata politikai hetilap, az ipari-, földmivelő- és bányamunkások közlönye. Előfizetési dij : Egész évre 4 korona 80 fillér, félévre 2 korona 40 fillér, negyedévre 1 korona 20 fillér, egy hóra 40 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: Minker Adám. Kiadótulajdonos : Pozsgai Ferenc. Mindennemű pénzek e címre küldendők : Pozsgai Ferenc, Makár-utca 74. sz. Vidéki levelek, közlemények : „Munkás" szerkesztősége Zrtnyi-u. 1 3. cimzendők. Felhívás Pécs és környéke polgáraihoz és munkásnépéhez! Polgárok! Munkások! Magyarország népe mindenfelé erélyesen tiltakozik a militarizmus őrült követelése ellen és ebben a tiltakozó tüntetésben részt kell venni Pécs város minden gondolkodni tudó polgárának és öntudatos munkásának. E célból folyó évi junius hó 11.én (vasárnap) d. e. fél 10 órakor nagy népgyülés tartatik a Tornacsarnok melletti téren, rossz idő esetén a Tornacsarnokban. Minden polgárnak és munkásnak saját érdeke, létkérdése, hogy ott legyen ezen a gyűlésen! A szociáldemokrata párt pécsi vezetősége. KRÓNIKA. A hét elején nagy riadalom volt a t. Házban. A honatyák arca elsápadt és reszketve néztek össze. Mi történt hát? — kérdi a nyájas olvasó. Talán háború fenyegeti szépséges hazánkat, vagy lázong az ország lakossága ? Oh, dehogy! Az ország határain kívül és belül nyugalom és csend uralkodik, csak a parlament fölött vonult el egy kis égiháboru és éppen abban a pilla­natban, midőn egy fiatal mungó-párti képviselő dadogta el szüzbeszédét, egy­szerre csak dirr-durr, belecsapott a t. Házba a menydörgős menykő. Ugy-e, nyájas olvasó, most már könnyebbül- ten Iélegzel föl és csak azt sajnálod velünk együtt, hogy a sustorgó isten­nyila nem pusztította ki a föld szinéről az egész magyar parlamentet kormá­nyostól, mindenestől. Népcsalás. Nem uj dolog az, hogy Ma­gyarország népét egy évezred óta csalják, lopják, rabolják és gyil­kolják azok, akiket jó sorsuk, szü­letési kiváltságaik a „nép fölé‘‘ helyezett. Ennek a néprontó rend­szernek politika a neve. Hajdan a vérpad, a bitófa, az orgyilok és méreg voltak azok az eszközök, melyeknek segítségével a kivált­ságosak érvényre juttatták önző törekvéseiket, ma pedig a parag­rafusokkal csalják, fosztogatják, rabolják a népet és törvényes jo­got biztosítottak maguknak a tö­meggyilkosságra is azok, akiknek az érdeke megkívánja, hogy vérbe fulladjon a nép tiltakozó szava. És ezt a sok gazságot egyetlen szóval leplezik, azt mondják, hogy ez politika. Nálunk Magyarországon politi­kának nevezik azt is, hogy az adott királyi szót, a fejedelmi te­kintélyt, az erkölcsöt és tisztessé­get lerántsák abba a piszokba és sárba a hatalmon lévő kiváltsá­gosak, amelyben ők maguk már évszázadok óta fetrengenek. Mert hogy ez megtörtént, ez elvitathatatlan tény. A magyar kormány beterjesz­tette a katonai javaslatokat, ho­lott a király 1906-ban azt az ígé­retet tette a nemzetnek, hogy első sorban a választói jogot alkotja meg a parlament és csak a vá­lasztói jog alapján összeülő par­lament lesz hivatva a katonai kér­dések fölött dönteni. Ez a királyi kijelentés az 1910. évi trónbe­szédben is megismételtetett é> ime most a királyi szó megszegésével, az adott királyi Ígéret alattomos Egyesülésben rejlik az erő.

Next

/
Thumbnails
Contents