Munkás, 1917 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-06 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI ÁR­­ Egész évre 7.20 Fél évre. . 3.80 Negyed évre 1.80 Egy hóra . .­.60 Egyes szám ára 14 fillér.MUNKÁS Szerkesztőség, kiadóhivatal és a szociáldemo­krata párttitkár­ság telefon­­száma 541 Szociáldemokrata politikai hetilap, a szervezett ipari, földmivelő- és bányamunkások pécsi közlönye. Mindennemű pénzek, levelek és egyéb kül­demények a „MUNKÁS“ szerkesztőségébe — Zrinyi­ utca 13. címre küldendők. — Felelős szerkesztő : MAGYAR JÓZSEF. Kiadja: ::: A pécsi szociáldemokrata pártszervezet. ::: Szövegoldali hirdetéseket nem közlünk. A hirde­tési rovatban közölt hirdetések díja tarifánk szerint számlttatik. — Hirdetéseket csak pén­­­­tek délelőtt 9 óráig veszünk fel.­­­ A kulisszák mögött lebzselők társasága, a háborús kártyakeverők szövetkezete még nem elégelte meg a világ mai égését, millió élet és tengernyi javak őrületes iramú pusztulását. Még nem folyt szerintük elég vér, nem hamvadt el elég vár­os, falu, nem pusztult el elég érték a nagy­­lágszerencsétlenségben. Még folytatni kell poklok eme ördögi munkáját, a háborút, z ántáni­ hatalmak kormányai is védett t­érben, ahová nem hallatszik el még csak puskalövés sem, megtanácskozták a köz­­i hatalmak békejegyzékét és azt találták a, hogy az nem komoly, nem alkalmas lapul sem a tárgyalások megindítására, .autasító választ küldtek tehát arra a napján, mintegy újévi ajándékul a vér- és pusztulástól megcsöm­örlött világ szá­m­a. Válaszuk hangja olyan, hogy belőle­zt lehet kiolvasni, miszerint ők még a lég­­űrnél­etl­enebb­ü­l akarják folytatni a háborút­z ellenség teljes legyőzéséig, amíg az be­léért nem könyörög. Pillanatra tehát olyan a helyzet, hogy még nem lehet vége a vérfürdőnek, hogy még folytatniok kell a népeknek vérük csa­paltatását talán, a végpusztulásig. Ha a békejobbot előbb nyújtó középhatalmakban a következő pillanatokban nem lesz meg a kellő és mindenkitől kívánt bölcsesség, be­látás, emberies érzés, akkor csakugyan folyni fog a vér tovább még, ki tudja meddig. Nem merjük azonban hinni, hogy ez így történ­jék. Nem merjük föltételezni, hogy a közép­­hatalmak államférfiai ne találnák meg a kívánt módot arra, hogy a kardcsörtető antantbeliek méregfogát ki ne téphessék. Erre az egyedüli mód csak az lehet, ha hala­déktalanul feltárják a figyelő világ elé béke­föltételeiket. Olyan békeföltételeket, amilyen elvárható és ne legyen, aki azt el nem kény­szerül fogadni. Ha meg tudták mutatni, hogy fényes harci sikereik közepette is tud­nak­ a béke nagy ügyének szolgálni a kezde­ményezéssel, akkor meg kell mutatniuk, hogy a folytatástól sem riadnak vissza, akármit üvöltöz is ellenük az ellenség meg­­kótyagosodott sajtója és front mögötti dip­lomatáinak társasága. Békeföltételek kellenek és nem azon vitat­kozni, hogy ki okozta a háborút. Erre rá­érünk később is, amikor nem folyik már vér, nem áll lángokban a világ. Most csak azt kell tekinteni, hogy elég volt már, sőt túlon­túl sok volt a vérontásból és pusztításból. Semmi célja sincs már az öldöklésnek, mert minden jel mutatja már világosan, hogy sem győzők, sem legyőzöttek nem lehetnek ebben a háborúban. Ellenben fog lenni egy legyő­zött Európa, mely önmagát győzte le, mint­egy öngyilkosságnak lett áldozata. Az őrült nemzeti gyűlölködés és kapitalista versen­gés volt a háború okozója és ez minden állam­ban jelen volt a nagy kártyakeverésnél. Mél­tók ezek a bűnszövetkezetek egymáshoz,akár­­mely nemzethez tartozandók is. Ezért a fel­­vilá­gosodott népek lesznek majd hivatva ítéletet m­ondani, hogy ki volt a gyújtogató, de a bűnösöknek nincs joguk önmaguk fölött törvényt ülni. Ne vitatkozzanak most tehát a felelősség kérdéséről, mert minden percért drága, mely vért kíván. Elő a békeföltételek­kel és kössünk gyorsan békét. Iön­ a teendő? Nem merjük hinni, hogy az ántant eluta­sító jegyzéke, mely újév napján lett ismertté, teljesen eltemette volna azt a sok bizalom­mal táplált békereménységet, ami a köz­ponti hatalmak kezdeményező lépése óta élt az emberiségben. Még remélni merjük, hogy az illetékes államférfiak meg fogják találni a helyes módot rá, hogy a béketár­gyalások tényleg megindulhassanak és az emberiségnek visszaadassék az annyira óhaj­tott béke áldásos korszaka. Eme reménységünkben azonban — ki tudhatja ! — hátha mégis csalódás ér ben­nünket. Hátha nem lesz még kivezető út a béke napsugaras ege alá. Ha így kell lennie, ha ezt a rettentő valóságot tartják számunkra titokban a legközelebbi napok ismeretlen történései, bizony keserű lesz ez a számunkra, fájó lesz a szíveinknek, lelkeinknek. Levető­­leg kell, hogy hasson az emberiségre annak a keserű tudata, hogy még tovább kell vé­­rezni, szenvedni, szeretteink után aggódni, nélkülözni és nyomorogni. És éppen ennek a tudata késztet bennünket arra, hogy eme bekövetkezhető szomorú napokra némi előrelátásteret pendülünk m­eg sajtónkban, melyet meg kell hallaniok és meg kell szív­­lelniök az­­illetékes hatóságoknak, akikhez szól. Tudjuk jól, hogy magának a tulajdon­­képeni háborúnak a borzalmát, amit kato­náinknak kell átszenvedniök, a front mögötti intézkedésekkel csak annyiban enyhíthet­jük, hogy jó ruhát, elég élelmiszert, lőszert stb. teremtünk elő a számukra, hogy semmi­t­­ői hiányt ne szenvedjenek. Erről a kormá­nyok és hadvezetőségek nem is feledkeznek meg kellőképpen gondoskodni. Egészen más­ként állunk a front mögötti népesség ellátá­sával. Itt örökösen azt a nótát fújják a fü­lünkbe, hogy mi elégedjünk meg akármi kevéssel, csak a katonáknak legyen minde­nük, ami kell. Nagyon jó volna, ha így volna, de az emberi türelem sem lehet végtelen és az igényeket sem lehet nullára leszorítani. Ha megvizsgáljuk kissé a helyzetet, azt látjuk, hogy a front mögötti népesség hely­zete ma a lehető legkétségbeejtőbb. Amel­lett, hogy minden horribilis drága, még nem is kapható a legszükségesebb cikk sem elég­séges mennyiségben. Akár az élelmiszerfélék, akár más szükségleti cikkeket nézzük, min­denben hiányt szenvedünk és minden meg­fizethetetlen drága. Az okát ezeknek a szo­morú tényeknek már alig kell fejtegetni. Kifejtettük és kifejtették már mások, hogy minden hajnak oka elsősorban a A kész­leteket nem rekvirálták kellő időben és kellő eréllyel és az árakat nem maximálták szin­tén "kellő időben és igazságos mértékkel. Amikor már minden el volt rejtve és min­dennek az ára az égig volt felhajtva, akkor jöttek csak a kormányintézkedések. Ekkor pedig már eső után köpönyeg volt minden okoskodás, vagy látszat-intézkedés. A bajok egyre halmozóabak, egyre mérgesedtek és végre is oda jutottunk, ahol ma állunk, hogy alig bírunk már mozogni a nyomorúságtól. Persze ez a tengernyi baj leginkább csak azokat a néprétegeket sújtja, amelyek sem nem termelők, sem nem közvetítő kereske­dők, vagyis első­sorban a bérmunkásságot és hivatalnoki kart, mely kategóriák ha értet is el némi jövedelemszaporulatot, ez meg sem közelíti a drágaság arányát. De a nem­­létezőt még pénzzel sem lehet megszerezni, tehát ha volna is pénzünk, nem ehetnénk annyit és olyat, nem ruházkodhatnánk, szó­val nem folytathatnánk olyan élet­módot, amilyent kellene, mert semmi sem kapható a kívánt mennyiségben. Úgy fest a helyze­tünk tehát, mintha már tényleg ki volnánk éheztetve, pedig még egészen nem állunk itt. Vannak még készleteink, csak igazságos és egyenlő elosztási politikát kellene folytatni, hogy mindenkinek egyformán jusson a ke­vésből is. Vagyis újra kellene revidiálni az eddigi összes kormányintézkedéseket. A legszigo­rúbban végre kellene hajtani azt az elvet, hogy senkinek se jusson ma több a meglé­vőkből, mint a­mennyit tényleg a létfenn­tartása megkíván. Az árakat az egész vona­lon leszállítani, a legfontosabb­­élelmi- és­ egyéb cikkeket állami monopóliummá tenni. Szigorúan keresztül vinni a kényszert­erme­­lés elvét a gyakorlatba, mert csak így volna­­ lehetséges a külföldi behozatal hiányát bel­­földön­ pótolni. Magát a Részletes oszlást­­ más rendszer mellett kellene megoldani, hogy megszűnjön az üzletek előtti tolongás, óraszámra való ácsorgás szégyenletes állapota. Egyszóval új gyökeres reformokra lesz szükség, ha a háborúnak, a közel­jövőben vége nem lenne, mert így már nem mehet tovább. Nagyon fontos az a háború sikerére nézve is, hogy a front mögött­­a lehető leg­­rendezett­ebbek legyenek a viszonyok, azt tudniok kell az illetékes tényezőknek. Mert nagyon könnyen megeshetik, hogy a harc­téri sikereinket a végén is lerontják majd a front mögötti sikertelenségek. Ez pedig an­nál szomorúbb lesz, mivel tudott dolog, hogy kis jóakarattal a bajoknak legnagyobb ré­szén lehetett volna segíteni. A világháború eseményei Középromániában előnyomuló csapataink a Focsani—Braila vonalat támadják. — Er­dély keleti határán álló haderőink is támad­nak. — A többi harctér helyzete változatlan. -- A béke. — Az antant válaszolt. ■tír A román háború. Középromániában a támadó német, osz­trák, magyar és bolgár csapatok ismét előbbre, jutottak. A szerdai jelentések szerint a tá­madás már közvetlen a Focsani—Braila­­vonal ellen folyik, és pedig állandó sikerrel, dacára, hogy az ellenség ezt a vonalat el­keseredetten védelmezi. A Dobrudzsában is újabb sikereik voltak a szövetségeseknek. Itt már alig van az ellenség lába alatt talaj. Az utóbbi hét harcaiban újabban is több ezer foglyot ejtettek csapataink és nagy­mennyiségű hadiszert zsákmányoltak. Erdély keleti határán, a József főherceg, vezérezredes parancsnoksága alatt álló had­sereg déli szárnya is támadásba kezdett napokban, hogy a Falkenhayn-sereggel az összeköttetést fenntarthassa és az ellenség visszaszorítása egységesen folyhasson. En­nek a hadseregnek is állandóan vannak je­lentős sikerei.

Next