Munkás, 1921 (1. évfolyam, 1-79. szám)
1921-09-28 / 1. szám
Pécs, 1921. szeptember 28. Egyes szám ára 2 korona. Előfizetési árak helyben és vidéken. A pécsi szociáldemokrata munkásság Szerkesztőség és kiadóhivatal Negyedévre 85 K, egy hóra 30 K. napilapja. Pécs, Zrínyi utca 13. Telefon 294. sz. lis, új vizekre... Alig néhány hete — ime mily gyors iramot vett a mulandóság — e lapoknak ugyan e helyén más toll, más tintába mártva leírta a végzetes szót: „Elvégeztetett“. Az első szavunk, amikor a ,,Munkás•• a maga becsületes szociáldemokrata múltjának elszakadt fonalát újra fölvenni készül: a tiltakozás hangja. A három esztendei megszállás lelki vitustáncaival nem akad itt senki aki közösséget vállaljon. Pécs és Baranya munkássága megtalálta a módját annak, hogy ezt a fölfogását a legilletékesebb helyen fönntartás nélkül kifejezésre is juttassa. Tartozunk vele önmagunknak, tartozunk vele a magyar munkásmozgalomnak, hogy mély sírba temessük el a dermedt lemondásnak azt a hangját, amely hazugul a halál diadalát hirdeti az élet fölött. Ebben a három esztendőben nem egyszer írtak, beszéltek és cselekedtek nevünkben, de ellenünkre, rólunk de nélkülünk. Ennek valóban vége. Pécs és Baranya szervezett munkássága megtalálta önmagát. Nincs jogunk és nincs is okunk arra, hogy gyáva lemondással tegyünk le jövendőnk kitérő. Lesznek tán, akik a biztos meszszeségből nekünk „Vanczák-legényeknek“ azt kiáltják majd oda: „Hangotok a leigázolt rabszolga hazug hizelkedése !“ Jöhet más X .támadás is más oldalakról. Mi azonban nem tekintünk se jobbra, se balra, súlyos feladatok megoldásra várnak, megyünk elébük. Mi történt? Meglepetés? Váratlan fordulat? Az idegen megszállók elvonultak és leomlott egy háromesztendős választófal. Riasztó rémetgetések gyehennájában megkínzott lelkek felé a bosszúálló ököl helyett kitárt karok nyúltak, tűnő káprázatokból fölocsúdva kérges tenyerünket baráti kéz szoritja meg... Nincs ebben titokzatosság, csoda sem történt. Egy erő vált tettekkel tényezővé azokban a napokban, amikor itt mindenki ujjongva fogadta a nemzeti fölszabadulást: a megértés ereje. Az egyetlen szilárd fundamentum, amelyre államot fölépíteni lehet. A megértés, amely megértést követel, de nem zárkózik el szükségszerűségek elismerése elől. Egyetlen tollvonással megvalósult az egyenlő elbánás elve a munkásság szervezeteinek irányában. Többet ennél nem is kérünk. Ami történt, az beszédes példaadás és útmutatás mindenki számára. Példaadás arra, hogy az igazi államművészet nem tagadja le, — miként egy tévedésekben gazdag múltban — a társadalom belső hajtóerőit, de összefogja azokat, miként a fizikus, aki hasznos munkára bírja az erőkarok ellentétes irányú mozgásait. Hol az a dialektika, amely letagadhatná minden egyes osztály drámai feladatát: megvédelmezni a maga jussát az élethez, a lét küzdelmeiben? Nincs szükség munkások nélkül való munkásmozgalomra, amely türelmi tárcával zsebében tengeti nyomorúságos napjait. A demokrácia nagyszerű eszméjének jegyében az osztályok küzdelme — példa erre minden ország munkásmozgalma, ahol a munkásság kifejleszthette a maga politikai egyéniségét — a legválságosabb órákban bizonyult konstruktív, építő erőnek. Ezt kellett megérteni. Itt olyan tanulságok szűrődnek le, amelyek nem állhatnak meg a Mecsek déli lejtőjén. E tanulságok törtenek inkább ma, mint holnap utat a még fennforgó kétségek, tévedések és félreértések sűrű drótsövényén keresztül. A példátlan megpróbáltatásoknak ez országot, közös mindannyiunkat egyaránt sújtó ez órákban él az útból mindennel, ami eddig szétválasztotta az együvé tartozandót. A pécsi munkásság az annexionista politika ellen. A szervezett munkásság küldöttsége Soós altábornagy és Kiszely kormánybiztos előtt. — Soós altábornagy nyilatkozata. A bevonulás napjaiban Pécs szervezett munkásságának küldöttsége megjelent Soós Károly altábornagy, a déli végeken vezénylő tábornok és Kiszely Gyula főkormánybiztos előtt. A munkásság nyilatkozatáról nem minden elvtársunk szerezhetett tudomást, de egyébként is a nyilatkozatnak és Soós altábornagy válaszának jelentősége megkívánja, hogy most, amikor újra megjelenik a „Munkás“, az elhangzott kijelentéseket egész terjedelmükben ismertessük . A küldöttség szónoka Koller József könyvkötő elvtárs fölolvasta a szociáldemokrata munkásság következő nyilatkozatát: — Engedjék meg, hogy Önök előtt, akik itt a magyar államoképviselik, a pécsi szociáldemokrata, szervezett munkásság nevében, férfias, őszinte nyilatkozatot tegyünk. Hatása alatt állunk annak az örvendetes ténynek, hogy a magyar csapatok bevonulása során azok a félelmet gerjesztő hírek, amelyek hosszú időn át körülfogtak bennünket — mint ahogy reméltük is — teljesen alaptalanoknak bizonyultak. Amikor itt lent az utcákon a bevonulás alkalmával ezrek örvendeztek az idegen megszállás végén, ott voltunk mi is és azonnal megtettük a lépéseket ahhoz, hogy itt, Nagyméltóságod és Méltóságod előtt érzelmeinkről számot adjunk. Súlyos erkölcsi vádként nehezedik Pécs szervezett munkásságára az a hit, amely elszigetelésünk során elterjedt rólunk. Mélyen és őszintén átérzett szükség számunkra, hogy ezt a vádat elhárítsuk magunkról. Ami itt történt, az rólunk de nélkülünk történt, akik világosan ítéltük meg a helyzetet, hallgatásra kényszerültünk, akár a polgárság. De mi, szakszervezeti munkások, csak kifelé viseltük a hallgatás kényszerűségét, a munkásmozgalmon belül nem mulasztottunk egyetlenegy alkalmat sem arra, hogy legalább meg ne kíséreljük a miénkkel ellentétes annexionista politika hajtóerőinek ellensúlyozását. A pécsi szervezett munkásság, amely a megszállás alatt is ragaszkodott a Budapesten székelő szervezeti központjához, boldog, hogy gyökereit újra a magyar munkásság talajában elmentheti. E reményben élt a megszállás három esztendeje alatt. Amikor a viharos idők úgy állították fel a kérdést, hogy választani kellett aközött: Magyarországhoz akarunk-e tartozni, vagy sem, mi, Pécs szervezett munkással, a kezdet kezdetén úgy választottunk, ahogy választanunk kötelességünk volt. Itt pihennek azok a hantok, amelyek minket ide kötnek. Verejtékünk áztatta ezeket a rögöket és legfőbb javunkat, életünk tartalmát, a kultúrát ezen a nyelven szívtuk magunkba. Csokonai, Petőfi, Ady lantjain a mi szívünk húrjai rezdültek meg. Mi a magyar társadalom és a magyar munkásosztály elszakíthatatlan részének érezzük magunkat és ha szerencsétlen viszonyok a válaszaira kényszerítenek bennünket, itt, uraim, önök előtt ünnepélyesen kinyilatkoztatjuk hűségünket a magyar állameszme iránt. Kérjük, fogadják el ezt a nyilatkozatot azokkal az érzésekkel a milyenekkel mi azt az ország és a világ színe előtt megtesszük. Kérjük a lelkek megnyíltának ez óráiban, állítsák meg a sújtó kezet, biztosítsák, hogy szervezeteink újra megkezdhessék a munkásság jólétének biztosítására irányuló munkájukat és helyreállíthassuk az anyaország szakszervezeteivel a rég óhajtott kötelékeket. Kérjük, tegyék lehetővé hogy a pánikban elmenekültek viszszatérhessenek tűzhelyükhöz. Mi magunk akarunk elégtételt szolgáltatni minden sérelemért és egyetlen vágyunk, hogy kivegyük részünket hazánk felépítésének munkájából. Soós altábornagy a nyilatkozatra a következő beszéddel válaszolt: — Az itt elhangzott nyilatkozat hazafias örömmel tölt el bennünket, mert ezzel önök azt tanúsítják, hogy akkor, midőn mi kitárt karokkal, testvéri szeretettel jöttünk, ezt a területet és elszakított társadalmat hazánkhoz visszacsatolni, igazunk volt abban a feltevésünkben, hogy hogy azok a felháborító és megbélyegző hírek, amelyeket az önök szónoka is említett, a munkásság tömegeit illetőleg igazak nem lehetnek. Ezek csak azon izgatóknak a világnak szánt kifelé irányzott hangjai lehettek, akik maguk legtöbbször munkások sem voltak, akiknek öncéljuk volt, hogy a munkásságot megtévesztve idegen érdekek szolgálatába állítsák. Jól tette a munkásság, hogy most világot bejáró hangos szóval tanúságot tett arról, hogy a mi felfogásunk, a mi meggyőződésünk a helyes, s hogy Lindernek és kommunista társainak hazaáruló, gyalázatos magatartásával az a szociáldemokrata munkásság, amelynek bizalmára ők mindig hivatkoztak, nemcsak hogy egyet nem ért, de a szabad véleménynyilvánítás első óráit rögtön felhasználja arra, hogy velük minden közösséget megtagadjon. Örömmel vesszük az önök fogadalomerejével bíró ígéretét, hogy teljes erejükkel kívánnak dolgozni hazánk újjáépítésén. E téren a munkásságnak nagy és jelentős szerepe van és lesz mindig, s úgy a kormányzó úr őfőméltósága, mint az ország, a kormány, a hatóságok és az egész társadalom részéről számíthatnak arra, hogy 1. szám.