Munkás, 1921 (1. évfolyam, 1-79. szám)

1921-09-28 / 1. szám

Pécs, 1921. szeptember 28. Egyes szám ára 2 korona.­­ Előfizetési árak helyben és vidéken. A pécsi szociáldemokrata munkásság Szerkesztőség és kiadóhivatal Negyedévre 85 K, egy hóra 30 K. napilapja. Pécs, Zrínyi­ utca 13. Telefon 294. sz. lis, új vizekre... Alig néhány hete — ime mily gyors iramot vett a mu­landóság — e lapoknak ugyan e helyén más toll, más tintába mártva leírta a végzetes szót: „Elvégeztetett“. Az első szavunk, amikor a ,,Munkás•• a maga becsületes szociáldemokrata múltjának elszakadt fonalát újra fölvenni készül: a tiltakozás hangja. A három esztendei megszállás lelki vitustáncaival nem akad itt senki aki közösséget vállaljon. Pécs és Baranya munkássága meg­találta a módját annak, hogy ezt a fölfogását a legilletékesebb helyen fönntartás nélkül kifejezésre is jut­tassa. Tartozunk vele önmagunk­nak, tartozunk vele a magyar mun­kásmozgalomnak, hogy mély sírba temessük el a dermedt lemondás­nak azt a hangját, amely hazugul a halál diadalát hirdeti az élet fölött. Ebben a három esztendőben nem egyszer írtak, beszéltek és cselekedtek nevünkben, de elle­nünkre, rólunk de nélkülünk. En­nek valóban vége. Pécs és Baranya szervezett munkássága megtalálta önmagát. Nincs jogunk és nincs is okunk arra, hogy gyáva lemondás­sal tegyünk le jövendőnk kitérő. Lesznek tán, akik a biztos mesz­­szeségből nekünk „Vanczák-legé­­nyeknek“ azt kiáltják majd oda: „Hangotok a leigázolt rabszolga hazug hizelkedése !“ Jöhet más X­ .támadás is más oldalakról. Mi azonban­­ nem tekintünk se jobbra, se balra, súlyos feladatok meg­oldásra várnak, megyünk elébük. Mi történt? Meglepetés? Várat­lan fordulat?­­ Az idegen megszállók elvonultak és leomlott egy háromesztendős választófal. Riasztó rémetgetések gyehennájában megkínzott lelkek felé a bosszúálló ököl helyett ki­tárt karok nyúltak, tűnő kápráza­­tokból fölocsúdva kérges tenyerün­ket baráti kéz szoritja meg... Nincs ebben titokzatosság, csoda sem történt. Egy erő vált tettekkel tényezővé azokban a napokban, amikor itt mindenki ujjongva fo­gadta a nemzeti fölszabadulást: a megértés ereje. Az egyetlen szilárd fundamentum, amelyre államot föl­építeni lehet. A megértés, amely megértést követel, de nem zárkó­zik el szükségszerűségek elisme­rése elől. Egyetlen tollvonással megvalósult az egyenlő elbánás­­ elve a munkásság szervezeteinek­­ irányában. Többet ennél nem is kérünk. Ami történt, az beszédes példa­adás és útmutatás mindenki szá­mára. Példaadás arra, hogy az igazi államművészet nem tagadja le, — miként egy tévedésekben gazdag múltban — a társadalom belső hajtóerőit, de összefogja azo­kat, miként a fizikus, aki hasznos munkára bírja az erőkarok ellen­tétes irányú mozgásait. Hol az a dialektika, amely le­tagadhatná minden egyes osztály drámai feladatát: megvédelmezni a maga jussát az élethez, a lét küzdelmeiben? Nincs szükség mun­kások nélkül való munkásmozga­lomra, amely türelmi tárcával zse­bében tengeti nyomorúságos nap­jait. A demokrácia nagyszerű esz­méjének jegyében az osztályok küzdelme — példa erre minden ország munkásmozgalma, ahol a munkásság kifejleszthette a maga politikai egyéniségét — a legvál­ságosabb órákban bizonyult kon­struktív, építő erőnek. Ezt kellett megérteni. Itt olyan tanulságok szűrődnek le, amelyek nem állhatnak meg a Mecsek déli lejtőjén. E tanulságok törtenek inkább ma, mint holnap utat a még fennforgó kétségek, tévedések és félreértések sűrű drót­sövényén keresztül. A példátlan megpróbáltatásoknak ez országot, közös mindannyiunkat egyaránt sújtó ez órákban él az útból mindennel, ami eddig szét­választotta az együvé tartozandót. A pécsi munkásság az annexionista politika ellen. A szervezett munkásság küldöttsége Soós altábornagy és Kiszely kormánybiztos előtt. — Soós altábornagy nyilatkozata. A bevonulás napjaiban Pécs szer­vezett munkásságának küldöttsége megjelent Soós Károly altábornagy, a déli végeken vezénylő tábornok és Kiszely Gyula főkormánybiztos előtt. A munkásság nyilatkozatáról nem minden elvtársunk szerezhetett tudomást, de egyébként is a nyilat­kozatnak és Soós altábornagy vála­szának jelentősége megkívánja, hogy most, amikor újra megjelenik a „Munkás“, az elhangzott kijelenté­seket egész terjedelmükben ismer­tessük . A küldöttség szónoka Koller József könyvkötő elvtárs fölolvasta a szociáldemokrata munkásság kö­vetkező nyilatkozatát: — Engedjék meg, hogy Önök előtt, akik itt a magyar államo­­képviselik, a pécsi szociáldemo­krata, szervezett munkásság nevé­­ben, férfias, őszinte nyilatkozatot tegyünk. Hatása alatt állunk annak az örvendetes ténynek, hogy a magyar csapatok bevonulása során azok a félelmet gerjesztő hírek, amelyek hosszú időn át körül­fogtak bennünket — mint ahogy reméltük is — teljesen alaptalanoknak bizonyultak. Amikor itt lent az utcákon a bevonu­lás alkalmával ezrek örvendeztek az idegen megszállás végén, ott voltunk mi is és azonnal megtet­tük a lépéseket ahhoz, hogy itt, Nagyméltóságod és Méltóságod előtt érzelmeinkről számot adjunk. Súlyos erkölcsi vádként nehezedik­­ Pécs szervezett munkásságára az a hit, amely elszigetelésünk során elterjedt rólunk. Mélyen és őszintén átérzett szükség számunkra, hogy ezt a vádat elhárítsuk magunkról. Ami itt történt, az rólunk de nélkülünk történt, akik világosan ítéltük meg a hely­zetet, hallgatásra kényszerültünk, akár a polgárság. De mi, szakszer­vezeti munkások, csak kifelé visel­tük a hallgatás kényszerűségét, a m­unkásmozgalmon belül nem mulasztottunk egyetlenegy alkal­mat sem arra, hogy legalább meg ne kíséreljük a miénkkel ellentétes annexionista politika hajtóerőinek ellensúlyozását. A pécsi szervezett munkásság, amely a megszállás alatt is ragaszkodott a Budapesten székelő szervezeti központjához, boldog, hogy gyökereit újra a magyar munkásság talajában elme­ntheti. E reményben élt a meg­szállás három esztendeje alatt. Ami­kor a viharos idők úgy állították fel a kérdést, hogy választani kel­lett aközött: Magyarországhoz akarunk-e tartozni, vagy sem, mi, Pécs szervezett munkással, a kezdet kezdetén úgy választottunk, ahogy választanunk kötelességünk volt. Itt pihennek azok a hantok, amelyek minket ide kötnek. Verejtékünk áztatta ezeket a rögöket és legfőbb javunkat, életünk tartalmát, a kultú­rát ezen a nyelven szívtuk magunkba. Csokonai, Petőfi, Ady lantjain a mi szívünk húrjai rezdültek meg. Mi a magyar társadalom és a magyar munkásosztály el­szakíthatatlan részének érez­zük magunkat és ha szerencsétlen viszonyok a vá­laszaira kényszerítenek bennünket, itt, uraim, önök előtt ünnepélyesen kinyilatkoztatjuk hűségünket a magyar állam­eszme iránt. Kérjük, fogadják el ezt a nyilat­kozatot azokkal az érzésekkel a milyenekkel mi azt az ország és a világ színe előtt megtesszük. Kérjük a lelkek megnyíltának ez óráiban, állítsák meg a sújtó kezet, biztosít­sák, hogy szervezeteink újra meg­kezdhessék a munkásság jólétének biztosítására irányuló munkájukat és helyreállíthassuk az anyaország szakszervezeteivel a rég óhajtott kötelékeket. Kérjük, tegyék lehetővé hogy a pánikban elmenekültek visz­­szatérhessenek tűzhelyükhöz. Mi magunk akarunk elégtételt szolgál­tatni minden sérelemért és egyetlen vágyunk, hogy kivegyük részünket hazánk felépítésének munkájából. Soós altábornagy a nyilatkozatra a következő beszéddel válaszolt: — Az itt elhangzott nyilatkozat hazafias örömmel tölt el bennünket, mert ezzel önök azt tanúsítják, hogy akkor, midőn mi kitárt karokkal, testvéri szeretettel jöttünk, ezt a te­rületet és elszakított társadalmat hazánkhoz visszacsatolni, igazunk volt abban a feltevésünkben, hogy hogy azok a felháborító és meg­bélyegző hírek, amelyeket az önök szónoka is említett, a munkásság tömegeit illetőleg igazak nem lehet­nek. Ezek csak azon izgatóknak a világnak szánt kifelé irányzott hangjai lehettek, akik maguk leg­többször munkások sem voltak, a­kiknek öncéljuk volt, hogy a mun­kásságot megtévesztve idegen érde­kek szolgálatába állítsák. Jól tette a munkásság, hogy most világot bejáró hangos szóval tanú­ságot tett arról, hogy a mi felfo­­­­gásunk, a mi meggyőződésünk a helyes, s hogy Lindernek és kom­munista társainak hazaáruló, gya­lázatos magatartásával az a szo­ciáldemokrata munkásság, amely­nek bizalmára ők mindig hivatkoz­tak, nemcsak hogy egyet nem ért, de a szabad véleménynyilvánítás első óráit rögtön felhasználja arra, hogy velük minden közösséget meg­tagadjon. Örömmel vesszük az önök foga­dalomerejével bíró ígéretét, hogy teljes erejükkel kívánnak dolgozni hazánk újjáépítésén. E téren a munkásságnak nagy és jelentős szerepe van és lesz mindig, s úgy a kormányzó úr őfőméltósága, mint az ország, a kormány, a hatóságok és az egész társadalom részéről számíthatnak arra, hogy 1. szám.

Next