Muskátli - Magyar Kézimunkaujság. A Magyar Iparművészet háziipari melléklete, 1936 (5. évfolyam, 1-8. szám)
1936 / 1. szám
szerű szépségideáira, majd a milói és kapitoliumi Vénuszban lerögzített szépségideáira és hasonlítsuk össze ezeket a mai kisportolt női típussal. A ruhadivat tehát sokkal több, mint amit felületes szemlélő első tekintetre észrevesz rajta. Nemcsak divattervezők újítási törekvése, hanem az emberiség testi fejlődésének vágyszerűen sejtő megérzése. „ ... a szép iránti vágy, az új iránti vágy és az utánzás ösztöne ez a három mély lélektani rúgó a divatban.“ A ruházkodás maga nem időjárás elleni védekezés hasznosságából fakadt, hanem a megkülönböztetés vágyából kiinduló öndíszítési eljárás szüleménye. Azért nem merevedik meg véglegesen a hasznosság, célszerűség állapotában, hanem állandóan keres és termel új megkülönböztetési elemeket, szépségfogalmakat ostromol és új szépségideáit teremt. Ha tehát nem volnának divatkreátorok, akik megérzik a kornak megfelelő szépségideálokat, akkor is kitermelődne a divat önmagától is az emberek érintkezése kapcsán. A történelemben ez olyankor szembeszökő, mikor egymástól távoleső népek kerültek — háború, hódítás vagy kereskedelmi kapcsolatok révén — egymással közelségbe. A kialakult szépségfogalmak megmérkőztek egymással s a győző — bizonyos időre kiterjesztette elért eredményeit a befogadó fél ruházkodási divatjára. Ezért szembeszökő a római kor divatváltozása, a fegyverek által meghódított barbár népek öltözködésének befolyása az enervált római szépségfogalmakra. Nagyon is igaza van a felolvasónak s a mondottakból is következik, amikor azt említi meg — „a divat története egészben véve a művelődéstörténelem nem éppen lényegtelen része.“ Hiszen korfelfogások tükröződnek vissza a ruha divatjában. Az „empire“ divat görögrómai klasszikus világ szépségi ideáljainak dicsőítése. De a divatfigurák is korfelfogást tükröznek vissza. Az „incroyable“-k és „mervelleux“ a hanyag külső erőltetett divatalakjai, az „arszlánok“ a hódító férfitípuskarikatúrái, de csak azért torzfigurák, mert az általában felülkerekedett típus túlzói voltak. Az illusztris felolvasó végigvezeti lebilincselt hallgatóit a különböző korok, a divat szélsőségein. Magunk előtt látjuk a szalagokkal, csipkékkel díszített, csizmás, barokk-korbeli férfi ruházatát. — Én ebben két felfogás ütközésének szimbólumát látom. — A harcos férfiét és finomkodó udvaroncét. Így messziről — mikor tudom, hogy az udvaronctípus győzött s levettette a harcossal csizmáit, hogy csatoscipőkbe bujtassa lábát — megállapítom benne és ruházatában a közfelfogás érvényre jutását. Itt az összefoglaló záradékból idézek viszonyainkra és a divat fejlődésének irányaira nagyon találó néhány kitételt. „A ruha a gyáripari termelés bekapcsolása révén immár mind szélesebb körök igényeit kielégítheti s ne csodáljuk, hogy ma a rossz gazdasági viszonyok között paradoxonszerűen emelkedik a ruházati szükséglet. A tényleges gazdasági realitások alapján történő emelkedés ma széles körben nehezebb, mint valaha. De a jólét vágya él az emberekben és ennek illúziója megszerezhető a külső utánzásával“. „Az egyre kollektívabb gazdasági és társadalmi rendszerben az emberek menekülni óhajtanak a hamar sablonná vált formáktól és egyénit keresnek. Ez azután maga után vonja azt a csökönyösen kitartó, állandó keresését az új motívumoknak“. ... az állandó keresés a kitartó kutatás az új vonalak és formák olyan gazdagságát hozzák felszínre, amelyből majd kikristályosodik és maradandóvá válik, ami érték. „ ... a szép iránti vágy, az új iránti vágy és az utánzás ösztöne ez a három mély lélektani rúgó a divatban“. „A mai divattörekvések éppen úgy keresik az új formát, mint a többi művészetek, ezért szerepe minden tiszteletet megérdemel“. „A nőnél a divat s a divat legújabb alkotásai az a fegyver, amellyel sikerét elősegítheti és fokozhatja.“ A másik érdekes és bennünket közelebbről érdeklő előadás január 31-én hangzott el. F. Kovács Erzsébet tartotta. Közvetlen, szókimondó és a dolgok elevenére tapintó modorával élesen világított be a mai magyar idők szomorú sötétségébe. Felolvasásának címe és tárgya „A nő és az iparművészet“. A gazdasági helyzetet és abban a nő fonák sorsát rajzolta és a kétféle női típusról mondott találó megjegyzéseket, de síkraszállott a családjáért és az összességért, a jövőért csendben dolgozó nő érdekeiért és megbecsültetéséért. Majd az értéktelen, kifent női típus rajza után az iparművészeti formák torzságára és az abból fakadó művészi csődre figyelmeztet. Rávilágít a tanult, képzett textilismeretekkel rendelkező kézimunka-üzletet vezető női erők képzésére és azokra a hatásokra, amelyek a helyes vezetésből a társadalom nevelésére egészséges befolyást gyakorolhatnának. Kívánja és sürgeti a textilszakmában dolgozó nők továbbképzésének megoldását. A nőkben ismeri fel — és helyesen — a síkban tervező született iparművészeket. Ez a kijelentése azért is indokolt, mert a nők évezredes textilanyagokat feldolgozó múltja erre valóban képessé is teszi őket. Ellenben elítéli, hogy a tanításra nem képesített iparművészek tanárok helyét foglalják el. A népművészeten nevelkedett és helyes ítélettel bíró textilismerettel rendelkező nők elhelyezkedését biztosítottnak látja, ha az ízléstelen minták kiirtását komolyan megkezdenék. A felolvasás minden szava igen nagy tájékozottságról tanúskodik s minden vonatkozásban sok visszásság felemlítésével int és irányt mutat dolgozóknak, vezetőknek egyaránt. Felolvasása olyan szellemes és ötletes fordulatokban gazdag, hogy szűkre szabott szemelvényes kivonatokból hű képet arról nem alkothatunk. Tudtunkkal a hazai iparoktatás tanárainak közlönye a felolasását hamarosan egész terjedelmében leközli. SZELLAY