Művelődés, 1970 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Román Televízió m­agyar adása új, ma még színte felmérhetetlen lehetőséget nyitott a közművelődés terén. A tévé, bűvös, messzire látó kép a gondolatok, ismeretek bőkezű hordozója, s épp ezért a legszámottevőbb tömegkommunikációs eszköze ennek a századnak. Szórakoztatva tanít, pil­lanatok alatt elrepít a legérdekesebb bel- és kül­földi események színhelyére, a Holdat meghódító embert éppúgy elkíséri útjára, mint a szívátültetést végző sebészprofesszort. A tévé — amint a sta­tisztikai táblázatok igazolják — az ország leg­nagyobb színháza és leglátogatottabb mozija együtt­véve. Átfoghatatlanul óriás koncertterem, és ugyan­akkor a szellem magas fóruma. Persze érdekes lenne lemérni azt, hogy mindebből mennyi jut el az urbánus központokba és mennyi falura. Mit jelent a tévé jelenléte városon vagy messzi ta­nyán Sajnos ma még nem rendelkezünk a közvéle­­ménykutatásnak egy ilyen mindent átfogó szervével, és épp ezért meg kell elégednünk az egyszerűbb felmérésekkel. Nemrég olvastam egy ilyen jelen­tést. Eszerint a falvakon átlag több órát töltenek a képernyő előtt, mint városon. Ugyanis a városi néző immár szelektál, míg a falusi néző, ha egyszer leül a készülék elé a kezdettől a végéig fel sem áll Továbbá, míg a városi embernek van amiben vá­logatnia — színház, mozi, előadás, kiállítás stb. — addig a legtöbb faluban igen gyér a szórakozási lehetőség, így aztán a tévé napról napra több te­ret hódít a nem urbánus településeken, és a ve­vőkészülékek száma is itt növekszik nagyobb ütem­ben. Ma már alig van olyan művelődési ház, ott­hon, ahol ne lenne tévé­gép. Igaz, hogy a fogya­tékos áramellátás vagy a készülék elromlása miatt elég sokszor marad szürke a képernyő, de — az utóbbi időben — ezen a téren is javult a helyzet. A magyarul beszélő tévé a hazai közművelődés újabb fejezetét nyitotta meg, mert tíz- és tízezreket kapcsol be az ismeretszerzés, a kultúra áramköré­be. Az anyanyelv ellenállhatatlan vonzóereje az eddig passzív emberek sorából is sokat csal a kép­ernyő elé. És aki megtette ezt az első lépést, meg­teszi a másodikat, harmadikat is. Előbb talán csak a sport vagy színielőadások érdeklik, aztán megnéz egy filmet is, végül odafigyel a kerekasztal érte­kezletek vitáira. Mert a tévé­nézést is meg kell tanulni. A bukaresti tévé magyar adásának szerkesztő­sége már az indulás pillanatában azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a heti másfélórás keretbe helyet kapjanak azok az anyagok, amelyek elsősorban a falunak szólnak, a művelődési otthonok tévé­ké­szülékei köré összegyűlt hallgatóságot szórakoz­tassák, így aztán már az első adásban szerepelt a zene­ tánc és nem hiányzott az egyfelvonásos hu­moros jelenet sem. Ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy kizárólag ez érdekli a falusi tévé­nézőket, és a tévé magyar szerkesztősége téved, ha nem veszi számításba a rohamosan hódító kultúra hatását a falun s városon egyaránt. Annál is in­kább, mivel az anyanyelven szóló adás nagymérték­ben megkönnyíti a nehezebb fajsúlyú, mondjuk tu­dományos és technikai kérdések megértését, elsajá­títását is, nem is beszélve arról, hogy szívesebben hallgatja az ember az egyszerű híreket vagy kül­politikai kommentárokat is magyarul. Az országos jellegű magyar adás ugyanakkor igyekszik a maga szerény eszközeivel és a maga sajátos módján ér­zékeltetni hazánk fejlődésének legkülönbözőbb te­rületeit. Ebbe a gondolatkörbe tartozik a romá­niai magyarság kultúrája a műkedvelő mozgalom­tól kezdve az irodalomig és magyar színházak problematikájától a nyelvművelésig. Tehát témá­ban nincs hiány , és biztosak vagyunk abban, hogy nézőben sem lesz. Viszont az is igaz, hogy mindennek a kezdet kezdetén vagyunk — lesz al­kalmunk bőven beszélni róla. Addig is örömmel köszöntjük nemzetiségi kultú­ránk új, fontos és népszerű fórumát. D M

Next