Muzsika, 1996 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1996-01-01 / 1. szám

A MAOE ZENEI TAGOZATÁNAK 1995. ÉVI DÍJAI A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Zenei Tagozatának - a régi Zenei Alap jogutódának - díjait december 6-án adták át az egyesület Báthory utcai termében. Nagydíjat kapott Földes Imre zenetörténész, a Péterfi plakettet a kuratórium Nagy Olivér egyetemi ta­nárnak ítélte oda, a Weiner Leó Zenepedagógiai díjat ezúttal Berdál Valéria énekművésznő, énekpedagógus, Garay Attila zenei előa­dóművész, korrepetitor és Rázga József középiskolai énektanár, karvezető vette át. Ez alkalommal adták át másodízben a Fényes Sza­bolcs Alapítvány díját. Wolf Péter zeneszerzőnek. FÖLDES IMRE KÖSZÖNTÉSE (Elhangzott a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Zenei Nagydíjának átadásakor, 1995. december 6-án) Földes Imre méltatása egyszerre nagyon könnyű és nagyon nehéz feladat. Nagyon könnyű, ha a rendkívül mozgalmas, események­ben gazdag életútra gondolunk. Ennek egyik legfontosabb területe a tanítás. Az intézmények listája, ahol Földes tanár úr tanított vagy jelenleg is tanít, önmagáért beszél: Magyar Iparművészeti Főiskola, Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola egyetemi ágazata és Budapesti Tanárképző Intéze­te, valamint az Eötvös Kollégium. A másik legfontosabb tevékeny­ség, mely hosszú évtizedek óta állandó helyet tölt be életében, ze­nei ismeretterjesztő előadások tartása. Szinte minden olyan fontos intézmény, mely feladatának tekinti a zene megismertetését és meg­szerettetését, rendszeres előadójának tudhatja, így az Országos Közművelődési Központ (a volt Népművelési Intézet), a József At­tila Szabadegyetem, vagy a Magyar Rádió, ahol éppen most kez­dődtek a felvételei egy 1997 januárjától adásba kerülő, több éves előadássorozatnak. Több alkalommal járt Európa számos országá­ban is előadásokat tartani. Publikációi is jórészt pedagógiai és zenei ismeretterjesztői munkáját tükrözik: interjúkötetek, tankönyvek, zenepedagógiai ta­nulmánysorozatok. Zenei közéleti tevékenysége is rendkívül szerteágazó. Még csak felsorolni is hosszú lenne azokat a szervezeteket, társaságokat, szö­vetségeket, melyekben közismerten aktívan tevékenykedik. Ezek közül szívének minden bizonnyal egyik legkedvesebb az általa ala­pított Fiatal Zenei Ismeretterjesztők Stúdiója, melyben fáradhatatla­nul munkálkodik e terület utánpótlási gondjainak megoldásán. Ezt a fáradtságot nem ismerő, szüntelen aktivitás, fantázia és kezdeményezőkészség jellemezte munkát több kitüntetés is jutal­mazta, melyek közül kiemelkedik az 1986-ban elnyert Erkel-díj. Azonban - egy másik oldalról szemlélve a kérdést - Földes Im­re méltatása csaknem lehetetlen. Egy alkalommal - baráti beszélge­tés során - maga hozta szóba, miért nem publikál többet, miért hú­zódozik tankönyvek, vagy zenetudományi szakkönyvek írásától. Azt mondta, úgy érzi, ő igazából arra való, hogy egy adott zenemű­ről vagy zenei problémáról egy órát jól levezessen, vagy egy előa­dást megtartson, melyet utána hozzászólások, s ebből kialakulóan beszélgetés követ. A közös gondolkodás, beszélgetés során alakul­hat ki, hogy az adott összetételű hallgatóság vagy tanulócsoport számára az a téma hogyan bontható ki legjobban, így mindegyik óra, mindegyik előadás - a körülményektől függően - más és más, és az írásos rögzítés során pont erről a fontos, improvizatív elemről kellene lemondani. Aki részt vett már előadásán, vagy olyan sze­rencsés volt - miként magam is -, hogy növendéke lehetett, tudja, hogy ez a páratlan rögtönzőképesség, a hallgatóság szellemi-lelki állapotába való virtuóz belehelyezkedni-tudás szavakkal nem ad­ható vissza. Az írásos rögzítés ellen ható másik érvként említette azt a körül­ményt, hogy az anyag, melyet munkája során felhasznál, szó sze­rint napról napra változik, átalakul. Vagy egy újabban kezébe ke­rült, érdekesebb felvétel, vagy egy - az adott probléma megértését jobban elősegítő - másik mű megismerése hoz változást, kedvenc területén, a kortárs zenében pedig egyébként is alapvető a napra­kész, folytonosan gyarapodó műismeret. És akkor még csak a zené­ről beszéltem, szóba sem kerültek az irodalmi és képzőművészi segédanyagok, melyek ugyanígy naponta változnak, gyarapod. Persze, hogy furcsa lenne valaminek az írásba foglalása, ha a megjelenés másnapján egy új mű bemutatója vagy egy új felet megjelenésének hatására legszívesebben elölről kezdené az egé­szet. Bizonyára nem véletlen, hogy Földes Imre egyik kedvenc hob­bija a fényképezés, ami egy adott, egyszeri pillanat rögzítése. Talán senkivel sem találkoztam még, aki munkája során ilyen makacs kö­vetkezetességgel törekedne a jelenidejűségre, mint ő. Befejezésül néhány személyes mondatot szeretnék szólni. Nemcsak kevés számú atyai jóbarátom egyikének mondhatom őt, a sors úgy hozta, hogy életem néhány sorsfordító pillanatában ő volt a közelemben. Ha az eddig elmondottakból bárkiben az a kép ala­kulna ki róla, hogy bizonyára a nap 24 órájából legalább 20 órát dolgozik, kutat, keres, tanít, előad, s ezért életében semmi és senki más nem kaphat helyet, téved. Ő volt az, aki néhány nagyon egy­szerű, de bölcs mondattal segített, amikor úgy éreztem, elveszíthe­tem belső iránytűmet. Ő volt az, aki hallatlan emberséggel és szere­tettel segített talpra állni kisebb megrázkódtatások után. Mert em­beri kapcsolataiban is pontosan és tévedhetetlenül érez rá a pilla­natra, az aktualitásra, az el nem halasztható mondatokra, vagy tet­tekre. Hiszem, hogy a most átadandó díj méltó kezekbe kerül. TIHANYI LÁSZLÓ

Next