Napi Gazdaság, 2000. augusztus (10. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-01 / 178. szám

2 NAPI gazdaság Év végére egy számjegyű lehet a lengyel infláció Lengyelországban a 12 havi infláció üteme év végére 8,9 százalék, éves átlagban 10,2 százalék körül várható - je­lentette ki tegnap Tadeusz Taczynski, a statisztikai hiva­tal (GUS) elnöke, hozzátéve, hogy az első félév éves szintű GDP-növekedési üteme várha­tóan túllépi a 6 százalékot. A hivatalos féléves adatot szep­tember 21-én teszik közzé. Az első negyedévben éves szinten 6 százalékkal nőtt a GDP, szemben az egy évvel korábbi 1,6 százalékkal. Az éves fo­gyasztói árindex június végén a májusi 10,0 százalékról 10,2 százalékra kúszott fel. Az IMF tárgyalna a bíráló lobbikkal Horst Köhler, a Nemzetkö­zi Valutaalap (IMF) vezérigaz­gatója tegnap Prágában kije­lentette, hogy még az IMF és a Világbank szeptember végi éves közgyűlése előtt kész tár­gyalni a pénzintézet tevékeny­ségét bíráló civil szervezetek (NGO) vezetőivel. A tavaly de­cemberi seattle-i - példátlanul heves tiltakozóakciókkal kí­sért - WTO-értekezlet után ez lesz az első jelentős globá­lis tanácskozás: 180 ország összesen közel 15 ezer kül­döttjét várják Prágába, az előzetes becslések szerint leg­alább ugyanannyi tiltakozó ci­vil kíséretében. Az NGO-k egy része szeretné meggyőzni az IMF vezetését többek között arról, hogy a nehéz helyzetbe került országok hitelezését a jövőben ne kössék olyan felté­telek teljesítéséhez, amelyek azokat még sebezhetőbbé te­szik, mások az adósságeltörlés eddiginél hatékonyabb szabá­lyozását szorgalmazzák. Köhler megerősítette, hogy bíznak a 9 napos prágai ren­dezvény biztonságára felügye­lő 11 ezer rendőr felkészültsé­gében. Jelentősen bővülhet az EBRD hitelezése Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szá­mára kívánatos lenne, hogy 50 százalékkal megnöveljék a ténylegesen folyósított hitelek összegét - nyilatkozta a The Wall Street Journal Europe tegnapi számában megjelent interjúban Jean Lemierre, a nemzetközi pénzintézet új el­nöke. Lemierre úgy véli, hogy a közép- és kelet-európai tér­ség fejlesztésére szánt jelenle­gi évi 2 milliárd eurónyi hitelt 2-3 éven belül 3 milliárd euróra kellene növelni; ennek érdekében elképzelhetőnek tartja az EBRD belső átalakí­tását is. Az elnök szerint a bank tőkéje elegendő a kitű­zött feladatokhoz - többek kö­zött a célországok technológi­ai szektorainak fejlesztésére vagy az önkormányzatok pénz­ügyi függetlenségének támo­­gatására - s egyelőre nincs szükség újabb tőkeemelésre. Lemierre nem zárja ki, hogy az EBRD valamikor a jövőben beolvad az Európai Beruházá­si Bankba vagy a Világbank égisze alatt működő Nemzet­közi Pénzügyi Társaságba (IFC). CQ3] gazdaság ÜZLETI ÉS PENZOCYI HÍRLAP hj ______________Megjelenik hatszor egy héten Főszerkesztő:______________Both Vilmos Felelős szerkesztő:___________Tóth Levente Tiszteletbeli főszerkesztő:________Dankó Ádám Kiadó:__________NAPI Gazdaság Kiadó Kft. Ügyvezető:_________________Süle László SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Antal László, Bartha János, Berend T. Iván, Békési László, Czirják Sándor, Dankó Ádám, Erdély Zsigmond Gábor, Hardy Ilona (elnök), Hetényi István, Járai Zsigmond, Kardos Péter, Köves András, Medgyessy Péter, Lengyel László, Simor András, Surányi György, Szálkai István, Vadász Péter, Vértes András 4 LAPIGAZGATÓ: Mező Gizella ♦ ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS MARKETINGIGAZGATÓ: Veres Sarolta ♦ MAGYAR GAZDASÁG: Máté Dániel (rovatvezető), Csák Csongor, Molnár Csaba (rovatszerkesztők), NEMZETKÖZI GAZDASÁG: Gáti Tibor (rovatvezető), Szabó Márta (rovatszerkesztő), MAGYAR VÁLLALATOK: Tóth Levente (rovatvezető), Mamnitz István (rovatszerkesztő), PÉNZ- ÉS TŐKEPIAC Korányi G. Tamás (rovatvezető), Molnár Gergely, Rónai Balázs, Tallósy István (rovatszerkesztők), ÁRUPIAC: Potori Károly (rovatvezető), BEFEKTETŐ: Eidenpenz József (szerkesztő), PIHENŐ: Bunyeván Zsuzsa (szerkesztő) 4 SZERKESZTŐSÉGI TITKÁR: Pajor Péter 4 VEZETŐ TÖRDELŐ: Máriás Judit 4 SZERKESZTŐSÉG: 1135 Budapest XIII., Csata utca 32.4 Postacím: 1555 Budapest Pf . 8­4 ISSN 1217-5501.4 A grafikai tördelés Aldus PageMaker tördelőprogrammal készül. 4 A NAPI Gazdaság bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a kiadó írásos hozzájárulása nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a NAPI Gazdaságra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal. Előfizethető a kiadónál: NAPI Gazdaság Kft. (1135 Budapest, Csata u. 32., tel.: 350-4349), a Magyar Pos­ta Rt. LHI Hírlapelőfizetési Irodájában (HELIR Budapest XIII., Lehel út 10/a, postacím: HELIR 1900 Budapest), a hírlapkézbesítőknél, vidéken a postahivatalokban, vala­mint Budapesten a kerületi ügyfélszolgálati irodákban. Árusításban terjeszti a LAPKER Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizetési díj: egy évre 36 000 Ft, fél évre 18 600 Ft, negyed évre 9600 Ft. NEMZETKÖZI GAZDASÁG Egyelőre kevesen számítanak kamatszigorításra Nehéz döntés előtt a Bank of England A Bank of England (BoE) monetáris politikai tanácsa (MPC) ma kezdődő kétnapos ülésén elemzők szerint az utóbbi három év legnehezebb kamatdöntése előtt áll. A BoE új vezető közgaz­dásza, az MPC leendő tagja mindenesetre igen határozottan fog­lalt állást bemutatkozó nyilatkozatában. A Reuters által megkérdezett 33 elemzőből 25 arra számít, hogy az MPC kétnapos ülését követően holnap változatlan, 6 százalékos szinten marad Nagy- Britanniában az irányadó két­hetes repokamat, mindazonál­tal a kisebbségnek is vannak érvei egy taktikai kamatemelés valószínűsége mellett. Egyrészt a BoE a jövő héten teszi közzé inflációs jelentését, másrészt a szigorítással ítéletet mondana a következő évekre tervezett sokmilliárd fontos kormányza­ti kiadásnövelésről is. Az MPC vélhetően figyelembe veszi, hogy a második negyedévben felgyorsult a növekedés: ne­gyedéves összehasonlításban a vártnál jobban, 0,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), az éves bővülés pedig 3,1 százalék volt. A növekedés hajtóerejének számító szolgál­tató szektor negyedéves növe­kedése az első negyedévi 0,7- ről 1 százalékra gyorsult fel. A kiskereskedelmi forgalom jú­niusban a vártnál erősebben, 0,7 százalékkal növekedett. Bár az MPC júliusi ülésén egyöntetűen a kamat változat­lansága mellett szavazott, igen éles vita bontakozott ki az inf­láció jövőbeli alakulásának megítéléséről, ráadásul akkor még nem ismerték a második negyedévi növekedési adato­kat. A BoE új vezető közgaz­dásza, Charles Bean, aki októ­bertől az MPC tagja is lesz, be­mutatkozó nyilatkozatában mindenesetre kijelentette, hogy a kamat az év végéig akár újabb 50 bázisponttal emel­kedhet. A brit kereskedelmi kamara (BCC) felszólította a döntésho­zókat, hogy tartózkodjanak a kamatemeléstől, mert az még nehezebb helyzetbe hozhatja az euróval szemben erős font hatását egyébként is megszen­vedő feldolgozóipari cégeket. A BCC szerint a kormány köl­tekezési tervei inflációs nyo­mást jelenthetnek, de a legfris­sebb makroadatok a belföldi kereslet stabilitására utalnak. A kamatemelés ellen szól az is, hogy a fogyasztásihitel-felvétel a májusi 1,54 milliárdról júni­usban 967 millió fontra esett vissza, noha a Bloomberg ál­tal megkérdezett szakértők 1,2 milliárd fontra számítot­tak. A fogyasztói bizalom a legfrissebb felmérés szerint júliusban már az egymást kö­vető második hónapban esett vissza. A 12 havi, a jelzáloghi­telek hatásától megtisztított maginfláció tavaly február óta a kormány által a BoE elé ki­tűzött 2,5 százalék alatt van; júniusban 2,2 százalékra, egy év óta a legmagasabb szintre nőtt, azóta viszont az olaj ára mérséklődött. (NAPI) Megrendült a befektetők bizalma Újabb vállalati reformok Dél-Koreában A dél-koreai kormány ismétel­ten kísérletet tesz a piac bizal­mának helyreállítására azzal, hogy maga veszi kézbe a vál­lalatok hitelkockázatának fel­mérését s dönt a súlyos hely­zetben lévő cégek további sor­sáról. Az elemzők kételkednek a terv sikerében. A gazdasági szerkezetátalakí­tás felgyorsítása mellett döntött a szöuli kormány, s ennek kap­csán a pénzügyi és gazdasági minisztérium bejelentette, hogy megvizsgálja a 60 legna­gyobb vállalatcsoport hitelkoc­kázatát. A készpénzhiánnyal küszködőknek rövid lejáratú kölcsönt nyújt kemény szerke­zetátalakítási feltételek elfoga­dása ellenében, amelyeknél azonban nincs esély a talpra ál­lásra, azokat vagy bírói véde­lem alá helyezik a hitelezőkkel szemben, vagy kötelezik, hogy jelentsenek csődöt. Az elemzők komoly kétsé­gekkel fogadták a tervezetet, mert nem hiszik el, hogy a kor­mány képes lehet ésszerű időn belül felmérni a szerteágazó vállalatbirodalmak tényleges pénzügyi helyzetét, s abban is kételkednek, hogy kész lesz csődbe kényszeríteni cégeket. A kormány mindazonáltal nem véletlenül állt elő az új tervvel, szükség volt ugyanis valamire, ami enyhíti a jó gaz­dasági mutatók ellenére is fo­kozódó befektetői aggályokat. Az utóbbi hónapokban a válla­latok nemcsak bankhitelekhez alig tudtak hozzájutni, de köt­vénykibocsátással sem igen voltak képesek pénzt szerezni, mert a feldarabolás előtt álló Daewoo-csoport válsága óta a befektetők elfordultak a válla­lati papíroktól. Ráadásul az or­szág legnagyobb csebolja (csa­ládi vállalatbirodalom), a Hyundai helyzete sem meg­nyugtató - emlékeztetett az AP-DJ­­, egyik vezető vállala­ta, a Hyundai Engineering & Construction Co. a hírek sze­rint likviditási gondokkal küzd. Ezt az építőipari vállalat többször cáfolta, a múlt héten mégis haladékot kért és kapott hiteltörlesztésére 12 hazai banktól, a hét végén pedig 86 milliárd von rövid lejáratú hi­telt kért a Hana Banktól és az Industrial Bank of Koreától - az első megtagadta a kölcsönt, a második még nem döntött. (NAPI) Dél-Koreában az elemzői várakozásoknak megfelelően gyorsul az infláció: a júniusi 2,2 százalék után júliusban éves szinten 2,9 százalékkal emelkedett a fogyasztói ár­index. A havi emelkedés a júniusi 0,5 után 0,3 százalék volt. Az első félév 1,5 százalékos inflációja után a szöuli jegybank az év végére 2,2 százalékos inflációt vár; ez elég szerény mértékű ahhoz, hogy ne tegyen szükségessé ka­matemelést. Visszatér a kimenekített tőke Hét százalék fölött volt az első félévben az orosz GDP-növekedés (Folytatás az 1. oldalról) Míg 1998 őszén a megkö­tött üzleteknek csak 32,4 szá­zalékát fizették ki készpénz­ben, idén májusra ez már 67 százalékra emelkedett. Szoko­­lin beszámolója szerint július­ban 2 százalékra lassult a havi infláció a váratlanul magas, 2,6 százalékos júniusi adat után, s tarthatónak minősítette a hiva­talosan tervezett 18-20 száza­lékos éves inflációt a tavalyi 36,5 százalék után. A statisztikai hivatal jelentése szerint az átlagos havi nominál­bér júniusban 45 százalékkal volt magasabb a tavalyinál, s 2290 rubelt (1 dollár,27,82 ru­bel) ért el. A munkanélküliek aránya az 1999 júniusi 11,9 szá­zalékról 11,4 százalékra csök­kent. Június 1-jén Oroszország lakossága 145,2 millió volt, 372 ezerrel kevesebb mint tavaly ilyenkor. Az AP-DJ tudósítása szerint az elnök úgy értékelte, hogy különösen tragikus az ak­tív népesség fogyatkozása - az orosz férfiak várható élettarta­ma évtizedek óta változatlanul 60 év körül mozog. B. T. I. Oroszország augusztus 2-ával felemeli a nyersolaj, a fű­tőolaj és az olajipari termékek kiviteli vámját - közölte az Interfaxszal az állami vámügyi bizottság illetékese. A nyersolaj exportvámja tonnánként 20 euróról 27 euróra, a fűtőolajé 12-ről 20 euróra nő. 2000. AUGUSZTUS 1. Indonézia szándéklevelet intézett az IMF-hez Az indonéz kormány tegnap aláírta a Nemzetközi Valuta­alapnak (IMF) címzett szándék­­levelét, amelyben vállalta a szé­les körű privatizáció pontos menetrendjének kidolgozását és az ország további politikai decentralizálását. A jakartai kormány többhetes egyeztetés után aláírta azt a szándéklevelet, amely - ha a Nemzetközi Valutaalap igazga­tótanácsa elfogadja - újabb, mintegy 400 millió dolláros hitelhez juttathatja a világ ne­gyedik legnépesebb államát. A megállapodás legfontosabb eleme, hogy az állami vagyon­ügynökség szerepét betöltő In­donéz Bankszerkezet-átalakítá­­si Hivatal (IBRA) szeptember végéig elkészíti az 1997-es pénzügyi összeomlás óta el­en­­őrzése alatt lévő, 600 ezer mil­liárd rúpia (1 dollár,8965 rú­pia) értékű vagyon értékesíté­sének pontos menetrendjét. Az IBRA eddig gyakorlatilag nem volt hajlandó semmit sem ma­gánkézbe adni, arra hivatkozva, hogy a kedvezőtlen piaci viszo­nyok miatt jelenleg csak áron alul tudná értékesíteni a válla­latokat. A kormány kötelezett­séget vállalt arra is, hogy még ez év végéig eladja a Bank Central Asia és a Bank Niaga még tulajdonában levő részvé­nyeit. A szándéklevél értelmé­ben folytatják az ország decent­ralizációját: a kormány széle­sebb jogkört készül adni a 26 tartománynak az adók beszedé­se és felhasználása terén. A Va­lutaalap januárban kötött meg­állapodást Jakartával egy 5 mil­liárd dolláros készenléti hitel­keretről, amelynek legutóbbi, 372 millió dolláros részletét azonban két hónapos késéssel utalták át a reformok lassúsá­ga és az új kormány gazdaság­­irányítási hiányosságai miatt. Az indonéz jegybank tegnap úgy nyilatkozott, hogy le fog­ják szállítani a kamatokat, ahogy nő a bizalom és csök­kennek a kockázati prémiu­mok, bár a folyamatot lassítja a rúpia gyengesége. A nemze­ti valuta idén 22 százalékot vesztett értékéből a dollárral szemben, mindenekelőtt a po­litikai bizonytalanság miatt. (NAPI) Csütörtökön ülésezik az ECB kormányzótanácsa Elszaladtak a termelői árak az eurózónában (Folytatás az 1. oldalról) Ez lényeges lassulást jelent az egy hónappal korábban kimuta­tott 1,3, illetve 11,4 százalék után, és elmarad a Reuters által megkérdezett elemzők 0,6, il­letve 11,8 százalékos prognózi­sától is. Elemzők szerint az energia­­szektor éves összehasonlításban 29,5 százalékkal megugró árai­tól eltekintve mérsékelt maradt a francia PPI növekedése, mint­hogy a vállalatok - a nagyon erős belföldi és külföldi keres­letnek köszönhetően - minded­dig nem hárították tovább az olajár hatását. Az euró gyenge­sége miatt azonban továbbra is fennáll annak a kockázata, hogy a termelői árak emelkedése át­szűrődik a fogyasztói árakba. Olaszországban a termelői árak júniusban éves összehasonlítás­ban 6,9 százalék­kal nőttek - ilyen nagy mértékre 1995 novembere óta nem volt pél­da -, májushoz képest pedig 0,5 százalékkal, az elemzői konszen­zussal megegyező mértékben emel­kedtek. A Bloom­berg által megkér­dezett szakértő szerint az olasz PPI növekedése júniusban vélhetően elérte tető­pontját. Spanyolországban a termelői árak júniusban 0,5, éves szinten pedig 5,8 százalék­kal emelkedtek, a megugró energiaárakon kívül a vegyipar­ban és a félkész termékeknél volt tapasztalható nagyobb mér­tékű drágulás. A négy ország közül a legnagyobb mértékben Hollandiában nőttek júniusban a termelői árak, májushoz ké­pest 0,6, éves összehasonlítás­ban 13 százalékkal. A termelői árak alakulását az ECB kitüntetett figyelemmel kí­séri a fogyasztói áremelkedés megítélése során. A 12 havi inf­láció júniusban 2,4 százalékra emelkedett az eurózónában, és az ECB - amely középtávon 2 százalék alatt akarja tartani a pénzromlást - többször is jelez­te, hogy a nyári hónapokban a fogyasztói áremelkedés felgyor­sulásától tart az olaj, valamint az importtermékek drágulásá­nak átszűrődése okán. Az olaj ára az elmúlt hetekben jelentő­sen visszaesett, de továbbra sincs jele annak, hogy az euró erősödne a dollárhoz képest, így nem lehet az importárak szá­mottevő mérséklődésére számí­tani. Elemzők szerint fennáll a ve­szély, hogy ha az ECB nem eme­li idejében a jelenleg 4,25 szá­zalékon álló irányadó kéthetes repokamatot, később drasztiku­sabb szigorításra lehet szükség. A konszenzus szerint az ECB az év végéig 50 bázisponttal viszi feljebb a kamatot, és várhatóan már kormányzótanácsának szeptember 14-i ülésén szigorí­tani fog. B. p. A. www.napi.hu Központi telefonszám:____________350-4349 Fax:_____________________350-1117 E-mail-cím:______________________napi@napi.hu Hirdetésfelvétel: 350-3784, 350-6128, 350-4349 Számítástechnika:____________________ORG­I Rt. Nyomás:___________Szikra Lapnyomda Rt., Budapest Internet_______http://www. lang. hu/szikra. nyomda E-mail:_________________szikra@lang.hu Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató

Next