Napi Gazdaság, 2003. február (13. évfolyam, 23-42. szám)

2003-02-03 / 23. szám

VESZTESÉGESEN IS VONZÓ A PANNONPLAST Fennállása során először lett veszte­séges tavaly a Pannonplast. A gyorsjelentés sze­rint az eredmény egy év alatt kétmil­liárd forinttal csök­kent és 878 millió forintos mínuszba csapott át. Ennek ellenére az elmúlt két tőzsdenapon a részvények árfolyama 30 százalékkal emelkedett, ami után megindult a spekuláció, hogy ki lehet a titokzatos vevő a tőzsdei parketten. A legkézenfekvőbb vevő a legnagyobb ismert tulajdonos, az egy évvel ezelőtt szakmai befektetőként megjelent Karsai Holding, ám a piacon más elképzelések is megjelentek az óriási for­galom láttán (csak pénteken az alaptőke több mint 20 százaléka fordult meg a tőzsdén). A rendkívül alacsony, 0,3-as P/BV érték új felvásárlók érdeklődését is felkelt­heti, mi több, ezen az árfolyamon akár nem túl hosszú távú pénzügyi befektetőknek is olcsónak tűnhet a Pannonplast. A híresztelésekben élelmes hedge fundok vásárlásai ugyanúgy szerepeltek, mint a Pannonplasttal korábban kacérkodó Arago, illetve ÁÉB neve. 7. OLDAL Tőzsdék, piacok , BÉT: MATÁV-ESÉSSEL BÚCSÚZOTT A JANUÁR. Nem tudott megkapaszkodni 7500 pont felett a BÉT irányadó muta­tója pénteken, a BUX 38 pontos csökkenés után 7486 ponton búcsúztatta a hetet. Élénk forgalom mellett so­kat emelkedett a Pannonplast, a napokban jelentő Richter árfolyama alig változott. A többi nagy papír kö­zül gyengült a Mol és az OTP, a Matáv árfolyama pedig beszorult 800 forint alá.­­ KÜLFÖLD: NEGATÍV REKORD LONDONBAN. Bár a mutatók többsége emelkedett január utolsó napján, a háborús félelmek miatt eséssel zárták a januárt a vezető tőzs­deindexek. A Nasdaq „csak" 1,1 százalékkal csökkent az év első havában, a FTSE-100 azonban 9,5 százalék­kal zuhant. A dollár árfolyama pénteken nem változott.­­ PÉNZPIAC: AUKCIÓ NÉLKÜLI FORINTGYENGÜLÉS. Pénte­ken már nem tartott aukciót az MNB a korábban felvá­sárolt tengernyi euró eladására, de a forint viszonylag széles sávban ingadozott. Délutánra 11,68 százalékra állt be, ami 22 bázispontos gyengülés. Az állampapírpi­ac csendes volt, a hozamok a hét java részéhez hason­lóan lefelé tartottak, általában 4-11 bázisponttal moz­dultak el. A bankközi forintpiacon az egynapos overnight kamatok változatlanul a 3,5 százalékos egynapos jegy­banki betét közelében tartózkodnak. wwwjApyuj________________________________________________________________________________________________________­­________________ 200­3 FEBRUAR 3. ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP ÉM1111 178 FT | XIII. ÉVFOLYAM 23. (3347.) SZÁM JIT­őgazdasag MAI SZÁMUNKBAN TOZSDEK­ PIACOK17 ÖSSZEÁLLT A FORRÁS RT. PORTFÓLIÓJA BEFEKTETŐ 111 PÉNZPIACI ELEMZÉSEK - INGATLANBERUHÁZÁSOK CSODFIGYELO 1­16 Megy a tőke az eurózolnába NOVEMBERBEN NETTÓ 2­13,6 milliárd euró tőke áramlott be az európai Gazdasági és Monetáris Unióba Új hírközlési törvény készül A HELYETTES ÁLLAMTITKÁR­­ szerint jelentősen csök­kennek a kábel- és internetszolgáltatók idei befizetései. Lassan járj, tovább érsz SOKAT BUKOTT, AKI 5 szürkeimportból vásárolt a Volkswagen új luxusterepjárójából, a Touaregből . Friss adatok a felszámolás, végelszámolás alá került cégekről a NAPI Gazdaságban . Csődfigyelő adatbázis a NAPI Online-on: FELSZÁMOLÁS, VÉGELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT CÉGEK Az OTP Jelzálogbank versenybe száll a partnerbankokért­ ­­ VIGH GYÖRGY ZSOLT A jövőben az OTP Jelzálogbank nemcsak az OTP Bankkal, hanem más kereskedelmi ban­kokkal is együttműködne - tudta meg a NAPI Gazdaság -, azaz feléledhet a partnerbankokért folytatott verseny. Az OTP Jelzálogbank Rt. (OTPJ) a második félévtől más kereskedelmi bankokkal is együtt­működne a lakáshitel-értékesítésben, nemcsak az OTP Bank Rt.-vel - mondta lapunknak Oszlányi Zsolt, az OTPJ elnök-vezérigazgatója. FOLYTATÁS A 4. OLDALON . NAPI ADATOK INTERJÚ CSILLAG ISTVÁN GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTERREL Február közepén indul a Széchenyi program Jelenleg mintegy kétszáz, magyarországi beruházásokat fontolgató cégnek készítenek befektetési csomagokat a gazdasági tárcánál - mondta lapunknak Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter.­­ DIÓSZEGI JÓZSEF-DOMOKOS LÁSZLÓ - A kormány már decem­berben tárgyalt a Széchenyi vállalkozásfejlesztési prog­ramról. Mikor hirdetik ki a pályázatait és az indulás rész­letes feltételeit? - A kormány döntését köve­tően a Vállalkozásfejlesztési Tanács és az Országos Érdek­egyeztető Tanács véleményét is megkérdezte a tárca. A pályá­zatok február 15-én indulnak. Ekkor hirdetik ki az elbírálás feltételrendszerét, s ekkorra készül fel a lebonyolításért fe­lelős Magyar Vállalkozásfej­lesztési Kht. is. FOLYTATÁS A 4. OLDALON ► A COLUMBIA KATASZTRÓFÁJA Oda az űrprogram?­ ­• GÁTI TIBOR Jelentős késedelmet okozhat a nemzetközi űr­állomás felépítésében a Columbia űrrepülőgép szombati katasztrófája, mivel a NASA az okok kiderítéséig leállítja az űrkompok fellövését. Bizonytalanná vált a nemzetközi űrállomás építésének menetrendje, miután a NASA úgy döntött, hogy nem indítja el maradék három űr­repülőgépét mindaddig, amíg nem sikerül ki­deríteni a Columbia lezuhanásának okait. Az űrprogramban 16 ország vesz részt az Egyesült Államok és Oroszország vezetésével, a hatalmas űrállomás legfőbb elemei a tervek szerint 2004- ben kerültek volna a helyükre. FOLYTATÁS A 2. OLDALON ► Leépíthet a Karsai - KÖRTÉSZ ZSOLT A folyamatosan csökkenő autóipari megrende­lések miatt idén vélhetően újabb leépítésekre kényszerül a tucatnyi társaságot tömörítő székes­­fehérvári székhelyű Karsai Holding Rt. - értesült lapunk. A cégnél a további, legalább 50-100 fős, de nem kizárt, hogy ennél nagyobb arányú le­építés lehetőségét nem kívánták kommentálni. Megkeresésünkre a tulajdonos, Karsai Béla sem reagált, azt viszont közölték, hogy a társaságnak - fennállása óta első ízben - tavaly 5,5 százalék­kal csökkent a nettó árbevétele, s veszteséges évet zártak. FOLYTATÁS A 4. OLDALON­­■ A KARSAI RT. ADATAI Forrás: cégközlés___________________________________________ Értékesítés nettó árbevétele__________________8 287 625 Üzemi tevékenység eredménye______________________595 437 Adózás előtti eredmény____________________________­80270 KEDVES OLVASÓ! Több mint négy esztendő után újra változtatunk lapunk tartalmán és megjelenésén, reméljük, az Ön megelége­désére. Tartalmi változásainkat, így például azt, hogy mire fókuszálunk a NAPI Gazdaság szerkesztésekor, tük­rözi új szlogenünk: „Ahol üzlet lesz a hírből’’. Mire is gondolunk? Híreinkkel szeretnénk olvasóinknak üzletet hozni, pénzt keresni. Úgy véljük, ehhez az első lépést már megtettük azzal, hogy 2003-ban nem emel­tük meg az újság árát. Ennél azonban többre vágyunk: arra, hogy lapunk ne csak hasznos, érdekes olvasmány, hanem busásan megtérülő befektetés is legyen. Ennek érdekében a szerkesztőség anyagaink jelentős részében nem csak a hírekre, hanem azoknak az üzleti életre, így olvasóinkra gyakorolt hatásaira is koncentrál. Tudjuk, az üzlet komoly dolog. Ezért is szeretnénk a jö­vőben a gyakran száraz gazdasági témákat a jobb élvez­­hetőség érdekében kellemesen „fűszerezni", szándé­kunkban áll a híreket a lehető legtöbbször arcokkal, személyekkel hitelesíteni. Új tipográfiánk látványban is többet nyújt olvasóinknak. Követve a nagy nyugati üzleti lapok hagyományait, mos­tantól lazacszínű papíron jelenik meg a NAPI Gazdaság. Logónk változása jelzi, címlapunk ezentúl mindig szí­nes lesz, a fotók és az illusztrációk pedig a mai naptól hangsúlyosabb szerepet kapnak. Kedves Olvasó! Szeretnénk, ha nem csak azért maradna velünk a jövő­ben, mert megkedvelt bennünket, hanem azért is, mert megérjük a pénzünket.­­ SOLE LÁSZLÓ FELELŐS SZERKESZTŐ MAGYARORSZÁG VÁMPÓTLÉKOT VETETT KI A MŰTRÁGYÁRA Kié és kinek kell a magyar ammóniumnitrát Tonnánként 11 600 forint vámpótlékot vetett ki az ammóniumnitrát műtrágyára a gazdasági tárca ideiglenesen, 2003. február 1-jétől 2003. augusztus 1-jéig, főleg az utóbbi időben igencsak meglódult import visszaszorítása érdekében. A NAPI GAZDASÁG Idén augusztus 1-ig tonnán­ként 11 600 forint vámpótlé­kot vetett ki a 3102.30 vámta­rifaszámú importált ammóni­umnitrát műtrágya „ammóni­umnitrát vizes oldatban is” termék behozatalára a Gazda­sági és Közlekedési Miniszté­rium (GKM). Korábban is volt piacvédő intézkedés érvény­ben a keleti import fékezésé­re. Az intézkedést - amely nem vonatkozik a kedvezmé­nyes vámelbánásra jogosult fej­lődő országokra és a legkevés­bé fejlett fejlődő országokra - azzal indokolták, hogy a belföl­di műtrágyapiacon kritikus körülmények alakultak ki. Az import 1999-ről 2001-re 66,5 százalékkal, 2000-ről 2001-re pedig 73 százalékkal növeke­dett, miközben a belföldi érté­kesítés 22 százalékkal csök­kent. A GKM adatai szerint tavaly decemberben 142 ezer tonna volt a behozatal - ez mintegy fele az előző évi felhasználásnak -, emiatt az import növekedé­se tavaly 50 százalékos volt az előző évhez képest. A hazai ammóniumnitrátot gyártó cég fiz ellehetetlenülés határára ke­rült és 1550 ember munkahe­lye vált bizonytalanná - érvel a GKM. Az országban lévő mint­egy 440 ezer tonna ammóni­­umnitrát műtrágyakészlet, a hazai gyártás s a vélhetően to­vábbra is érkező import alap­ján biztosított a mezőgazdasági igények teljesítése. FOLYTATÁS A 3. OLDALON­ ► MŰTOMYA-FELHASZNALAS >• 1 euró (Budapest) 244,08 Ft (+0,63) >• Budapesti tőzsdeindex______ 7485,80 pont (-38,51) >• BÁT-bÚ2a (március)_________23 460 Ft ( 40) ► 1 USD (Budapest) 227,46 Ft (+2,51) >• FTSE-100 (London) 3567,40 pont (-11,30) >• BÁT-kukorica (március) 22 500 Ft (+90) > Euró/dollár_____________ 1,0734__USD (+0,0089) > Xetra DAX (Frankfurt)_______2747,83 pont (+54,05) >• Arany (1 uncia) 367,50 USD (-0,10) >• Font/dollár 1,6447 USD (-0,0106) CAC-40______________ 2937,88 pont (+0,81) > Brent (1 hordó)_____________31,28 USD (+0,07) I Hl - -1. i - o' ' II I ill Ül

Next