Napi Gazdaság, 2003. december (13. évfolyam, 231-250. szám)

2003-12-01 / 231. szám

MEGAKADT A BRAU-FELVÁSÁRLÁS Pénteken immár az Amstel Rt. is elismerte, hogy a Brau­­ajánlatot jóváhagyó felügyeleti határozatok megtámadá­sával a Fővárosi Bíróság döntéséig felfüggesztődött az általa tett nyilvános vételi ajánlat. A Heineken-csoport magyar cége ennek megfelelően utasította a felvásár­lásban közreműködő Raiffeisen Értékpapír Rt.-t, hogy a felajánlott részvényeket kérésre szolgáltassák vissza, vagy az akció újraindulásáig letétként őrizzék meg azo­kat. A kisrészvényesek részéről az alacsonynak tartott ár miatt kifogásolt felvásárlás így várhatóan jó időre el­akadt, hiszen az ajánlatot csak a bírósági döntések meghozatala után lehet újraindítani. A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szervezete időközben peres úton próbálja a felügyeletet közérdekű adat közlésére kötelezni a Brau-vizsgálattal kapcsolatban. Szász Károly elnököt pedig feljelentette jogosulatlan adatkezelés ala­pos gyanúja miatt, mivel a szervezet szerint a felügyelet közérdekű adatokat titkolt el az üggyel kapcsolatban. 7. OLDAL Tőzsdék, piacok •­ BÉT: KILENCEZER ALATT IS JÁRT A BUX Hideg zuhanyként hatott pénteken a tőzsdére az MNB 300 bázispontos kamat­emelése, a hét közepi mélyrepülésből fel sem ocsúdó be­fektetők ismét az árfolyamok meredek zuhanásával voltak kénytelenek szembesülni. A szerdán még 9500 pont környé­kén ingadozó BUX 200 pontos zuhanással kezdte a hét utol­só kereskedési napját, s egy órával a nyitást követően a 9 ezres határ alá is betekintett. A kedélyek később megnyu­godtak, így csak egyszázalékos mínuszban zárt az index. A vezető papírok közül a Matáv 2,4 százalékkal zuhant, míg a Mol 1,1, a Richter pedig fél százalékkal lett olcsóbb.­­ KÜLFÖLD: MEGLEPTE EURÓPÁT A SZÁGULDÓ EURÓ A nyu­gat-európai tőzsdeindexek nem tudtak egyértelműen rea­gálni az erősödő euró okozta sokkra: a kiskereskedelmi cégek papírjainak száguldását ellensúlyozta a tengeren­túlra exportáló vállalatok gyengélkedése. A New York-i piacokon visszafogott erősödést hozott a rövidített tőzs­denap, bár a gyér forgalom miatt nem is volt érdemes kinyitni. Az euró árfolyama péntek délután története so­rán először lépte át az 1,20-as határt a dollárral szem­ben, ám később némileg korrigált. ► PÉNZPIAC: MÉGIS GYENGE MARADT A FORINT Az MNB ka­matemelése előtt reggel az euró 268-269 forint környé­kére, 4-5 forinttal a csütörtök délutáni érték fölött kezdte a napot. A jegybanki bejelentés után délutánra ugyan 264-265 forinton stabilizálódott a kurzus, de ez még mindig gyengébb a korábbi napok szintjénél. Az állam­papírhozamok a rövidebb futamidőknél közelítettek a magasra, 12,5 százalékra emelt alapkamathoz, de a többéves kötvények hozama is jelentősen emelkedett. A bankközi forintpiacon az overnight kamatok 11,50 száza­lékon zárták a hónapot. A BSA és az adatvédelem • NAPI GAZDASÁG Az adatvédelmi biztoshoz már érkezett bead­vány a Business Software Alliance (BSA) leg­újabb akciója kapcsán - tájékoztatta a NAPI Gaz­daságot Péterfalvi Attila. A szervezet ugyanis az elmúlt napokban ötvenezer kis- és középvállal­kozásnak küldött olyan levelet, amelyben a vál­lalatok által használt programok felsorolását ké­rik. Az adatvédelmi biztos ebben az esetben azért vizsgálódhat, mert a BSA célkeresztjébe került társaságok között több egyéni vállalkozó, illetve ügyvéd is van. RÉSZLETEK AZ 5. OLDALON . NAPI ADATOK ► Budapesti tőzsdeindex_____9108,21 pont (-86,70) ± 1 euró (Budapest)_________264,80 Ft_____(-1,83) *■ BÁT-búza (december)_______47 960 Ft_____(-840) N­ 0 3 2 3 1­0• FTSE-100 (London) 4342,60 pont (-18,50) 1 1 USD (Budapest)_______ 219,18 Ft (-4,81) > BÁT-kukorica (december) 38 640 Ft (-540) ► Xetra DAX (Frankfurt) __ 3745,95 pont (+0.96) »• Euró/dollár______________1,1996 USD (+0,0094) > Arany (1 uncia)________ 398.35 USD (+2,90) ► CAC 40 (Párizsi 3424,79 pont (-6.87) > Font/dollár_________ 1,7222 ÜSD (+0,0024) > Brent (1 hordó)___________28,69 USD (+0,01) 9 77 2i7 50o II E­­MV MTI Köszönjük, hogy az idén is kitüntetett bennünket figyelmével. Kérjük, ebben az évben se kerülje el figyelmét kedvenc üzleti lapja előfizetésének meghosszabbítása - a Magyar Postánál vagy a Kiadónál - a zökkenőmentes kézbesítés érdekében.­­ Bízunk benne, hogy tartalmas híreinkkel a jövőben is hozzájárulhatunk üzleti sikereihez. Üdvözlettel: a Kiadó NAPI Gazdaság, terjesztés: 350-0452 www.napi.hu_____________________ 2003. DECEMBER 1. Mfflfl ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP 198 FT I XIII. ÉVFOLYAM 231. (3555.) SZÁM H­őgazdaság MAI SZÁMUNKBAN MŰTÁRGYPIAC 112 BEFEKTETŐ 113 NAGY ÉRTÉKŰ FESTMÉNYEK AZ ANTIK, SZAKMAI VITÁK A KORTÁRS VÁSÁRON IGAZ MESE A TENGERENTÚLRÓL gyártmányú hűtés- és klímatechnika moduláris kettős padló forgalmazása. Teljes körű épületgépészeti kivitelezés és szolgáltatás. INGATLANPIAC Kis NEM TETTEK LE A HOTELEKRŐL A MILLENIUMI KÖZPONTBAN Greenspan alulfizetett A FED ELNÖKE KAPJA­­ a legkisebb fizetést a G-7-országok jegybankelnökei közül Feltűntek az élénkülés jelei A GKI SZERINT MEGJELENTEK 3 a konjunktúra jelei, és ezt a vállalatok várakozásai is alátámasztják az Ecostat felmérései szerint Jó évre számít a Borsodi A SÖRGYÁR ELSŐ KILENC HAVI 5 adózás előtti eredménye 6 százalékkal növekedett, míg év végére két számje­gyű bővülésre számítanak fe. UNIFLAIR A MAGYAR ÉPÜLETGÉPÉSZEK SZÖVETSÉGE AJÁNLÁSÁVAL. LHC© Unico Magyarország Kft. UNICO Magyarország Kft. 1162 Budapest, Párta u. 58. Telefon/fax: 06 1 4050808 * 06 1 4050822 unlco@uniflalr.hu• www.uniflair.hu TÖRETLEN A JEGYBANK IRÁNTI BIZALMATLANSÁG Kamatemelés: folytatás következik? A jegybank pénteki 300 bázispontos kamatemelése hisztérikus reakciókat váltott ki, a kedélyek a hét végén sem csillapodtak.­ ­­ NAPI GAZDASÁG •• FOTÓ: MTI Több elemző is úgy látja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken bejelentett drasztikus kamatemelése - ha a fizetési mér­leg nem javul - csak az első lépés volt. Nem zárható ki további kamatemelés sem, de akad­nak, akik azt is elképzelhetőnek tartják, hogy már a monetáris tanács mai ülése után a fo­rint árfolyamsávját módosító bejelentésre ke­rül sor. A pénzügyi szektorban a kamatemelés min­den bizonnyal a jövedelmezőség kárára megy. Kivételt jelentenek a lakás-ta­karékpénztárak, amelyek a jegybanki intézkedést kará­csonyi ajándéknak is tekint­hetik. A most érvényes, a tér­ségben is kirívóan magas ka­matszint mindenképpen ront­ja viszont a reálszféra verseny­­képességét. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipar­kamara elnöke szerint az amúgy is túlhitelezett magyar vállalatoknak mintegy 50 mil­liárd forint, a központi­ költ­ségvetésnek mintegy 200 mil­liárd forint többlet hitelki­adást jelenthet évente. Kér­dés, hogy ilyen körülmények között mennyi esély van arra, hogy a magyar növekedés ne torpanjon meg. Ezt pedig a piac a tőzsdén keresztül is erőteljesen bünteti majd. Tö­rök Bálint, a Buda-Cash elem­zője szerint egyébként a Mol­­kibocsátás szempontjából is a lehető legrosszabbkor jött a kamatemelés és az azt követő bizonytalanság. Ez a jegyzési árat több száz forinttal is csökkentheti, ami az egész piac megítélése szempontjából sem hagy­ható figyelmen kívül. CIKKEINK A 4. OLDALON,­­ TŐZSDEI HATÁSOKRÓL ÍRÁSUNK A 7. OLDALON­­• A piac gyorsuló növekedésre számít nVPIHI­­ NAPI GAZDASÁG JLMIJLI A lapunk által megkérdezett hét pi­­ac'laii'IILi aci elemző várakozásaiból kialakított konszenzus azt mutatja, hogy a bruttó hazai ter­mék (GDP) negyedik negyedéves növekedése némiképp meghaladja a július-szeptemberi emelkedést. A harmadik negyedévre szóló vá­rakozások szélső értékei 2,6 és 3,1 százalék, míg a negyedikre szólóak ugyancsak 0,5 száza­lékponttal szórtak 2,7 százalékos alsó értékkel. FOLYTATÁS A 3. OLDALON ► Vége a Jukosz-Szibnyefty fúziónak?­ ­• NAPI GAZDASÁG A Szibnyefty bejelentette, hogy felfüggeszti a Jukosszal történő fúziót. A tisztán üzleti meg­fontolásokkal indokolt döntés oka megfigyelők szerint az, hogy a Szibnyefty vezetői szerint Hodorkovszkij letartóztatása nyomán instabillá vált a Jukosz helyzete. A Jukosz vezetői ezek után kevés esélyt látnak az egyesülésre. RÉSZLETEK A 2. OLDALON .­ EGY KEZDŐ KÖZGAZDÁSZ HAVI NYOLCVAN-SZÁZEZERRE SZÁMÍTHAT Segíthet a kapcsolati tőke A diplomások kezdő bére még a bankszektorban is alacsony, és még annak is szüksége lehet az elhelyezkedéshez a kapcsolati tőkére, aki ebbe beletörődik.­­ DIÓSZEGI JÓZSEF Havi bruttó 80-100 ezer fo­rint fizetésre számíthat egy friss diplomás közgazdász a győri régióban - mondta Rendessy Violetta, a Humán Stúdió Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetője a Magyar Köz­­gazdasági Társaság győri fóru­mán. Józsa Attila, a moson­­szolnoki autóipari beszállító BCS Magyarország munkatár­sa szerint az álláskeresőnek nem tanácsos ennél lényegesen nagyobb összeget kérnie, mivel az tájékozatlanságról árulkod­na. FOLYTATÁS A 3. OLDALON _ _____________________Mérnök Közgazdász Saját/egyéni__________________9,9 Magyar tulajdonú cég 14,5_____19,7 Külföldi tulajdonú cég 50,0 49,3 Állami tulajdonú cég 22,7______7,0 Közigazgatási intézmény 6,4_____11,3 Nonprofit szervezet______Cf­______2,8 VÉGZETTEK MUNKAHELYE* *a Széchenyi Főiskolán 1998-ban végzettek, 2002-ben Forrás: Széchenyi Egyetem______________

Next