Napi Gazdaság, 2004. január (14. évfolyam, 1-20. szám)

2004-01-05 / 1. szám

ÖTSZÁZMILLIÁRDOS TŐZSDEI NYERESÉG 2003-BAN A óév utolsó tőzsdenapján ugyan 108 ponttal esett a tőzsdeindex - különösen a blue chipek gyengültek de a 9380 pontos éves záró BUX így is 20,3 százalékkal magasabb a 2002 végi szintnél. (Igaz, október közepén még a 10 ezret is ostromolta az index.) A tőzsde kapitalizációja egy év alatt forintban 550 milliárddal, dollárban 3,5 milliárd dollárral gyarapodott, ebből alig 30 milliárd jutott az idén bevezetett Forrásra és FHB-ra. A tőzsde összforgalma is éppen 20,3 százalékkal emel­kedett és elérte a 2218 milliárd forintot. Ebből 1850 milliárd - az előző évinél 23 százalékkal több - jutott a részvényekre. A részvényforgalom ugyan még mindig óriási (mintegy 45 százalékos) visszaesést mutat az 1998-2000 közötti három „aranyév" szintjéhez képest, de már két éve erősödő a tendencia. A brókercégek konszolidációja is a végéhez közeledik, a hat évvel ezelőtti 62 tőzsdetagból mára 32-en ma­radtak. Közülük már többségben vannak a bankok, amelyek sorra olvasztják be leányvállalataikat. A tőzs­detagok forgalmi toplistáját 2003-ban is az Erste veze­ti és a CA-IB-t „lenyelő” HVB is megőrizte harmadik helyét, de közben két magáncég - a 2002-ben még második Concorde és az akkor negyedik Cashline - helyet cserélt egymással. 7. OLDAL Tőzsdék, piacok­ ­- KÜLFÖLD: BIZONYTALAN ÉVINDÍTÓ A tavalyi évet-­1999 óta először - emelkedéssel zárták a főbb New York-i mu­tatók, az évkezdés azonban kevésbé optimistára sikere­dett: a vezető indexek közül csak a Nasdaq tudott némi erősödést produkálni a pénteki zárásra. Az öreg kontinen­sen minden vezető börzebarométer emelkedést produkált, a Footsie ezzel sorban a tizedik kereskedési napját zárta erősödéssel. Az euró jegyzése az újévi mulatságok alatt könnyedén törte át az 1,25 dolláros szintet és már 1,26 dollár közelében jár; a jen kurzusa továbbra is 107 alatt áll. www.napi.hu____________________________________________________________________ 2004. január 5. MjflJ ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP 198 FT I XIV. ÉVFOLYAM T. (3575.) SZÁM H ^­GEUTgazdasag mai számunkban I MAGYAR ÉS NEMZETKÖZI VÁLLALATOK Is TŐZSDÉK-PIACOK I? NYERSANYAG In ____________________| | ÓVATOSAN DERŰLÁTÓK AZ AUTÓIPARI VEZETŐK____________________TAVALY A BOLGÁR RÉSZVÉNYEK HOZTÁK A LEGTÖBBET ÉDES UNIÓS ÉVEKRE SZÁMÍTHATNAK A MÉHÉSZEK Törölték a járatokat AZ USA FEGYVERES 2 légikísérők hiányá­ban megtagadhatja a légtérhasználatot a külföldi gépektől Megszűnik a globálkvóta A KVÓTA MÁJUSIG FŐKÉNT 3 a Kínából származó láb­belik és ruházati termé­kek tömeges importjától védi a belgazdaságot Újabb felújítás a Gyulai Vérfürdőben EZEKBEN A HETEKBEN INDULT EL­­ a Gyulai Várfürdő felújításának második üteme. Ezúttal 740 millió forintot költenek a munkákra HÍREKET szeretne WEBOLDALÁRA? › Szakszerű ágazati hírekkel szolgálunk › internetes oldalára, ¡■ hírlevelébe, intranetjére, › kiadványába, › gazdasági műsorába! A hír­szerzést bízza a NAPI Gazdaságra! Telefon: 350-4349 Fax: 350-1117 e-mail: csendesivan@napl.hu ► DEVIZAPIAC: DRÁGULÓ EURÓT HOZHAT AZ ÚJ ÉV Kismérté­kű forintgyengüléssel zárta az évet a bankközi devizapiac. Az eurót a bankok a kereskedés szerda déli zárásakor 261,90-262,00 forinton váltották. A piac az uniós fizető­­eszköz dollárral szemben bekövetkezett erősödése miatt itthon is magasabb eurókurzusra számít a héten. A forint­piacon már nem okozott izgalmakat a 11,80 százalékon kifutó decemberi tartalékolási periódus, míg a másodla­gos állampapírpiacon eltérő irányba és csak kismértékben mozdultak el a referenciahozamok. Lefékeződik a fogyasztás­ i NAPI GAZDASÁG Az elmúlt évre mintegy 8 százalékos fogyasz­tásnövekedéssel számoltak az elemzők, amely körülbelül duplája lesz az idei évinek. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség fő­titkára úgy véli, a fogyasztás bővülése idén csu­pán 3-5 százalék között lesz. Ez elsősorban a kereskedelmi ágazatot erősen érintő bérkiáram­lás-visszafogás következménye. Szakmai körök­ben úgy vélik, a csökkenő bérkiáramlás 2004- ben még a jelenleginél is árérzékenyebbé teszi a vásárlókat. RÉSZLETEK AZ 5. OLDALON . NAPI ADATOK A FISKÁLIS CÉLOK FELLOGOSÍTJÁK A KORMÁNYT A SZIGORÍTÁSOKRA Következik a kiigazítás éve? Nem tartják elérhetetlennek a kormány által kitűzött célokat, köztük az euró 2008. évi bevezetését a lapunk által megkérdezett elemzők, feltéve, hogy a gazdaságpolitika visszaszerzi hitelét.­­ VERESS GÁBOR BALÁZS / FOTÓ: BLOOMBERG A 2004-es év legjelentősebb kérdése a konvergens folyama­tokhoz való visszatérés - mondta lapunknak Barcza György, az ING Bank makró­­elemzője. Meghatározó lesz, hogy az év végi gazdaságpoli­tikai szigorítások - így a ka­matemelés és a kedvezmé­nyes lakáshitelrendszer átala­kítása - mennyire éreztetik hatásukat, és mennyire fordul­nak meg a 2003-as év kedve­zőtlen trendjei. Ha a főbb egyensúlyi mutatók javulnak, akkor az immár hagyományos, 1995-ös, illetve 1999-es kiiga­zításhoz hasonló forgatókönyv lép életbe, majd újra megin­dul a beruházások, illetve az export vezérelte növekedés. Az erős reálgazdaság, a nulla körüli reálbérnövekedés, a po­litikai stabilitás és a kormány elkötelezettsége a 2008-as eurócsatlakozás mellett a to­vábbi szigorításokat is megvalósíthatóvá teszi. A jövő évi 3,8 százalékos államháztartási hiány elég ambiciózus cél, a piac ennél átlag 1 száza­lékkal többet vár. Mindenesetre a fiskális cél­követés felhatalmazza a kormányt az év közi szigorításokra - az euró bevezetése lesz a leg­főbb gazdaságpolitikai cél. Ebből következtet­ve a 3 százalékos GDP-arányos hiány 2006 kö­rül nem elérhetetlen, amit még a piac is segít­het a hozamok csökkenésével, ha a hitelességet sikerül visszaállítani. A hozamok drámai módon emelkedtek az ősszel, amikor az 5 és 10 éves papírok 350-400 bázispontos szinten voltak. A hosszú távú be­fektetők még akkor is szép summát nyerhetnek az állampírokon, ha a 282-es középárfolyamon lép be Magyarország az eurózónába. Ha a hoza­mok hosszú vége magához tér és a kötvénypia­cok újra konvergálnak, a 3 éves lejáratú papír lehet a legjobb befektetés, mivel várhatóan a jegybank magasan tartja a kamatokat 2004-ben, hogy mérsékelje az adóemelésből származó inf­lációs nyomást, ám újra csökkent 2005-ben. A kormány egyúttal visszaveszi a rövid távú pa­pírok kibocsátását, ami tovább lapíthatja a ho­zamgörbe hosszú végét 2004-ben. FOLYTATÁS A 3. OLDALON . Tévét is szeretne a Magor mozgalom •■ HŐNYI GYULA Az elmúlt évek során sikeressé vált a Magor mozgalom, amelynek védjegyét csak magyar tu­lajdonban lévő vállalatok termékei szerezhetik meg. A szerveződés vezetőinek nagyra törő tervei vannak - derül ki az Usztics Mátyással, a Magor mozgalom ügyvezetőjével készített interjúból: sa­ját bolthálózatot kívánnak kialakítani, sőt idővel televíziót és rádiót is szeretnének működtetni. RÉSZLETEK A 4. OLDALON . Lazítanak a stabilitási paktumon • PAPP ZOLTÁN Hivatalosan még nem érvénytelen az eurózóna stabilitási paktuma, ám a költségvetési fegyelem megalapozására hivatott egyezmény hitelét vesz­tette, miután Németország és Franciaország so­rozatosan büntetlenül lépte át a deficitlimitet. Az új változat vélhetőleg megengedi, hogy recesszió idején a valutauniós országok a GDP 3 százalé­kánál magasabb hiányt produkáljanak. RÉSZLETEK A 2. OLDALON . A Parmalat-botrány elérte a bankokat­ ­- Billil PÉTER­­­­FOTÓ: BLOOMBERG Állami segítség nyújtását fontolgatja a Parmalatnak az olasz kormány, így nem kizárt, hogy válságstátust kér az EU- tól. Az USA értékpapír- és tőzs­defelügyelete vizsgálatot kez­dett annak kiderítésére, hogy a kötvénykibocsátásoknál közre­működő bankok mennyit tud­tak a cég valódi pénzügyi hely­zetéről, és így terheli-e őket fe­lelősség. A Tej Terméktanács szerint az olaszországi esemé­nyek nem érintik a magyaror­szági tejfelvásárlást és nincse­nek zavarra utaló jelek sem a piacon. A Parmalat Hungária Rt. tavaly mintegy 70 millió euró árbevételt ért el. RÉSZLETEK A 2. OLDALON .­ · Budapesti tőzsdeindex______9379,99 pont (-108,12) · 1 euró (Budapest)__________261,48 Ft_____(+0,64) ·• BÁT-búza (március)________48 340 Ft_____(zárva) N­ o 4 o o 1 *• FTSE-100 (London)_____ 451010 pont (+33,30) ·• 1 USD (Budapest)_________ 207,77 Ft______(-0,10) ·• BÁT-kukorica (március) 40 400 Ft (zárva) jj . : j • Xetra DAX (Frankfurt) 4018,50 pont (+53.34) >• Euró/dollár______________1,2585 USD (+0,0037) > Arany (1 uncia)_______ 416,10 USD (-0,15) Ú >• CAC-40 (Párizs)__________3596,80 pont (+38,90) >• Font/dollár_______________1,7935 USD (+0,0139) > Brent (1 hordó)__________ 29,82 USD (+0,06) g 77 217 5500 5 II Köszönjük, hogy továbbra is kitüntet bennünket figyelmével. MHp. Kérjük, ebben az évben se kerülje el figyelmét kedvenc üzleti lapja előfizetésének meghosszabbítása - a Magyar Postánál vagy a Kiadónál - a zökkenőmentes kézbesítés érdekében. Bízunk benne, hog­y tartalmas híreinkkel a jövőben is hozzájárulhatunk üzleti sikereihez. Üdvözlettel: a Kiadó | NAPI Gazdaság, terjesztés: 350-0452

Next