Napi Gazdaság, 2005. február (15. évfolyam, 22-41. szám)

2005-02-01 / 22. szám

Bevált az addamnesztia A SZÁZMILLIÁRD 2 dollárt is elérheti az amerikai multik által hazautalt nyereség Magyarország a 4 százalék mellett BARÁTH ETELE SZAKMINISZTER 3 szerint Budapest célja, hogy az uniós alapokból az új tagállamoknak legalább a GDP 4 százaléka jusson Taxiba szállnak a kamionosok? AZ EU-CSATLAKOZÁS ÓTA 5 megháromszorozódott a járművek száma az áru- fuvarozó piacon, s harma­dával csökkent a fuvardíj NAPI karrier *■ fejvadászok ajánlatai > munkaerő-piaci aktualitások > oktatás, felnőttképzés minden kedden a NAPI Gazdaságban HARMINCMILLIARDDAL KISEBB LESZ A MOL-PROFIT Két, a cég eredmé­nyét jelentősen be­folyásoló esemény miatt 35 milliárd fo­rintnyi céltartalékot képzett a tavalyi ne­gyedik negyedév ter­hére a Mól Rt. A je­lentősebb, 25 milli­árd forintos tételt a a cégnél érvényben lévő munkaszerző­dések módosítása indokolta, 10 milliárd forintot pedig a Jukosz-csőd okozta károkra rakott félre a cég. A munka- vállalói szerződések módosításának várható eredmény­hatásáról megoszlik a lapunk által megkérdezett elem­zők véleménye, abban azonban mindegyikük egyetért, a helyzetre feltehetőleg jó rálátással bíró menedzsment a cég számára előnyös, de legalábbis semleges döntést hozott. A Jukosz fizetésképtelensége miatt képzett 10 milliárdos céltartalékot a Mól. Az orosz cég tartozásából azonban jövőre feltehetőleg valamennyi visszajön, így a lépés arra is alkalmas lehet, hogy a cég ezáltal fenntart­sa az eredménynövekedés dinamikáját. u. oldal Tőzsdék, piacok ► BÉT: PIHENŐ A REKORD UTÁN Kisebb visszaeséssel és szerényebb forgalommal kezdte a hetet a BÉT a múlt pénteki rekord után. A BUX 60 pontot csökkent, az OTP egy kicsit erősödött, a legnagyobb forgalmat lebonyolító Mól részvényei stagnáltak. A gyógyszerszektor 1,5 száza­lékkal értékelődött le, a Fotex viszont folytatta múlt heti száguldását. Megugrott az Elmű és a nemrég profit warningot megjelentető Pannonplast árfolyama is. ► KÜLFÖLD: 0LA10Z0TT EMELKEDÉS Optimistán indult a hét a részvénypiaci befektetők számára, a hét végén ugyanis a merényletek ellenére is sikeresen zajlottak le az iraki választások. A tengerentúlon hétfőn számos jó hírt kaptak a piaci szereplők, a vezető részvényindexek lapzártakor stabil előnyre tettek szert. Az euró árfolyama visszatért 1,30 dollár fölé, míg a japán jen 103,7-re esett vissza a zöldhasúval szemben. ► DEVIZAPIAC: MÁR MEGINT A KAMAT A LÉNYEG Feljebb ke­rült az euró árfolyama a bankközi devizapiacon: pénteken még 245 forinton is született üzlet, tegnap viszont már 245,20 és 245,80 forint között ingadozott az uniós fizető- eszköz jegyzése. Az állampapírpiacon hacsak kismérték­ben is, de egységesen lefelé mozdultak a referenciahoza­mok. A forintpiacon kismértékben emelkedtek az overnight és a tomnext kamatok. A tartalékolási periódus utolsó napján üzlet már alig született, akinek még szük­sége volt pénzre, az 8,60-8,80 százalékon vásárolhatott. Bizalmat szavazott az olajpiac >• BOrOCZ PETRA Az egydolláros pénteki árcsökkenés szerint az olajpiaci kereskedők megelőlegezett bizalom­mal várták a vasárnapi iraki választásokat, ahol már az is nem várt sikert jelentett, hogy a jogo­sultak 60 százaléka leadta voksát. Hétfőn továb­bi egydolláros áresés következett, miután a 44 halálos áldozatot követelő merényletek nem érintették Irak olaj-infrastruktúráját. Az ameri­kai könnyűolaj jegyzése így 46,25, a londoni Brent árfolyama 43,90 dollárig gyengült. RÉSZLETEK > 15. OLDALON >• > NAPI GAZDASÁG Egyelőre késik a Fészekrakó programhoz kapcsolódó árverseny a bankok között: feltűnően egységesre sikere­dett a teljes hiteldíjmutató (THM) lefaragása, szinte min­denütt a hitelek kezdeti költségeit, s nem a kamatukat mérsékelték. Az ingatlanforgalmazók között sokan még nem készültek fel arra, hogy áraikat a telekhányadra jutó rész nélkül is közzétegyék. A NAPI Gazdaság kör­képe szerint a programban felső határként megszabott összegekből helytől függően igen eltérő lakásokat lehet venni. Mától ellenőrizhetik az APEH honlapján a prog­ram keretében közvetlen támogatást igénybe vevők, hogy olyan cégekkel kerülnek-e kapcsolatba, amelyek bi­zonylatait az adóhatóság is elfogadja. részletek a 4. oldalon > Egykulcsos szja-ra szavaznak >• BAKA ZOLTÁN Ha az internetezőkön múlna, nem a kormányfő elképzelései szerint változna a jövőben az adórendszer - derül ki a Pénz­ügyminisztériumnak küldött javaslatokból. A tárca honlap­ján indított „ötletbörzén" legin­kább egy egykulcsos s?ja- és áfarendszer képe rajzolódik ki, a kedvezmények pedig pusztu­lásra lennének ítélve. A hozzá­szólók megszüntetnék az ipar­űzési adót. RÉSZLETEK A 3. OLDALON >• Mindenki ajánlja Oroszországot >- PAPP ZOLTÁN A befektetésre ajánlott kate­gória legalsó szintjére, BBB-mí- nuszra javította Oroszország hosszú lejáratú szuverén deviza- adósságának besorolását a Stan­dard & Poor’s (S&P). Az indok­lás szerint Oroszországban to­vábbra is erős a politikai bi­zonytalanság és váratnak ma­gukra a hatékony reformok, de ezt ellensúlyozza az adósságpo­zíció javulása. Elemzők már rég esedékesnek tartották a lépést, amellyel a három nagy hitelmi­nősítő közül az S&P várt legto­vább. RÉSZLETEK A 2. OLDALON >• Bankhitel a filmtámogatásra ■ _ _ >- DOMOKOS EBIXA I y H| Idén a költségvetési törvény- I 9 ben előirányzott 3,74 milliárd prT?TTrtTÍi'il;iljiÉÉ forinton túl még 2,85 milliárd forint értékben vállalhat 2006- ös büdzséjének terhére kötelezettséget a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) a magyar filmek finanszírozására - tudta meg a NAPI Gazdaság. Ha egyes produkciókra ebből ki is kell fizetnie pénzt az MMK-nak, akkor azokra banki hitelt ve­het fel. Az adókedvezmény-rendszer annyira meghozta a befektetési kedvet, hogy jelenleg nincs elegendő magyarországi produkció a lehetőségek kihasználására. A külföldiek bér- és koprodukci- ós gyártásának gátat szab a műteremhiány. RÉSZLETEK A 4. OLDALON > Mavin vissza az MVM-hez? >• NAPI GAZDASÁG Az Országgyűlés elé tavasszal kerülő, a villa- mosenergia-törvényt módosító javaslatban egy ko­rábban már elvetett koncepció köszön vissza: a je­lenleg a gazdasági tárca által felügyelt Mavir új­fent az MVM-hez kerülhet. Szakértők szerint egy a piac bármely meghatározó szereplője alá ren­delt rendszerirányító minden lehet, csak függet­len nem, bár elvileg versenyjogilag még nem te­kinthető aggályosnak. részletek az s. oldalon >• A MONETÁRIS TANÁCSBAN ERŐSÖDIK A REÁLSZFÉRA KÉPVISELETE Járai nem örül Gyurcsány jelöltjeinek A kormányfő tegnap bejelentette, kiket jelöl az MNB monetáris tanácsába (MT); a leendő tagok közül kettő meglepetésnek számít. A jegybankelnök nem akar egyszerre négy új tagot. >• NAPI GAZDASÁG Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök megnevezte jelöltjeit a monetáris tanácsba; közülük Neményi Juditnak és Bánfi Ta­másnak már hetekkel ezelőtt megelőlegezte a sajtó és a piac is a tagságot, Bihari Péter és Csáki Csaba neve azonban ko­rábban nem került szóba. Járai Zsigmond, az MNB elnöke szerint azonban nincs szükség a testület ilyen bővítésére, de ha mégis van növelés, azt cél­szerű lett volna fokozatosan megvalósítani. Az utóbbit az Európai Központi Bank is java­solta, hogy a tagok kinevezését ne a politikai ciklusok hatá­rozzák meg. Járai szerint nem kérték ki a véleményét a jelöl­tekről, pontosabban egy órával a nyilvános bejelentés előtt tá­jékoztatták azok személyéről, Fonás: MNB, MeH holott többük ellen is volt ki­fogása. A kormányfő szerint Csáki kifejezetten a reálszfé­ra érdekeit szem előtt tartan­dó szerepel a jelöltek között. Gyurcsány hétfőn konzultált a l'HJMMUIIH jegybank elnökével, erről a kormányfő annyit árult el, hogy egyetértés volt közöttük a kibővített testület magas színvonalú független működé­séről. FOLYTATÁS A 3. OLDALON >­WWW.NAPI.HU ___________________________________________________________________________________________ 2 0 0 5. FEBRUÁR 1. WJjljM ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP 220 FT I XV. ÉVFOLYAM 22. (3850.) SZÁM H Mgazdasag MAI számunkban MAGYAR VÁLLALATOK Is I PÉNZÜGYEINK - 17 [KARRIER Is _________________________| MILLIÁRDOS BERUHÁZÁS A PÉCSI ELCOTEQNÉL _______| SZINTE MINDENKI „BEJELENTKEZETT”____________________| TÍZ ÉVRE PORTUGÁLIÁTÓL?_________________ | A M0L A BÉT-EN 14500 12000 ---------------­9500 -----------------—f----­7000 --------­4500 f----------------------4. 2003. VII. 1. 2005.1.31. NAPI ADATOK > Budapesti tőzsdeindex 15 552,51 pont (-60,78) >• 1 euró (Budapest, 19 óra) ____245,58 Ft____(+0,59) > BÁT-búza (március)_______22 900 Ft______(0) II II IIIH ||||||||]|| 0 5 0 2 2 >• FTSE-100 (London) _____4 852,30 pont (+19,50) > 1 ÜSD (Budapest, 19 óra) 188721 Ft (+0,27) > BÁT-kukorica (március) 21 810 Ft (0) i :’|| ?■ r ’ j': : í >- Xetra DAX (Frankfurt) 4 254,85 pont (+53,04) > Euró/dollár (19 óra) ________1,3049 USD (+0,0011) > Arany (1 uncia)_________422,15 USD (-4,65) »• CAC-40 (Párizs) ________3 913,69 pont (+43,34) > Font/dollár (19 óra)______ 1,8827 ÜSD (-0,0035) > Brent (1 hordó)__________44,35 USD (-0,83) 9 ™7'21 7 550022 II Ilii HlH Ilii zsebre a híreket! 1^1 Bárhol jár itthon vagy külföldön, az InfoRádiá mostantól mindig kéznél van. Tárcsázza a öt>*5S.-ö«íMtO-9SB (06-20-4636-938) telefon- 1 / számot, és - egy normál hívás díjáért - máris a BBC stratégiai partnerének legfrissebb híreit, tudósításait hallgathatja. Telefonon. Az InfoRádiót. 1 - J Egyforma lesz a banki fészekrakás?

Next

/
Thumbnails
Contents