Napi Gazdaság, 2007. július (17. évfolyam, 124-145. szám)

2007-07-02 / 124. szám

2 MAGYAR GAZDASÁG NAPI GAZDASÁG­A- 2007. JÚLIUS 2., HÉTFŐ HÍRHÁLÓ ► Túlbecsüli az inflációt a lakosság A magyarországi háztartásokban az átlagos havi nettó jö­vedelem a második negyedévben 164,6 ezer forint volt, az egy főre eső nettó háztartási jövedelem pedig 60,3 ezer forint. A jövedelmi ötödök közötti különbségek továbbra is nagyok, de az előző egy évben némileg csökkentek - de­rül ki az Ecostat legújabb lakossági konjunktúrafelmé­réséből. A lakossági konjunktúraindex értéke pedig 89,4 százalék lett, ami lényegesen kedvezőbb az előző negyed­éves 74,7 százaléknál. A részindexek közül valamennyi je­lentősen emelkedett, kivéve a lakosság anyagi helyzetét taglalót, az ugyanis stagnált. A megkérdezett háztartások 54 százaléka értékeli anyagi helyzetét közepesnek, 26 százalék rossznak, további 6 százalék nagyon rossznak tartja, jónak 12 százalék vélte, nagyon jónak pedig mind­össze 1 százalék. A megkérdezettek fele vállalkozott arra, hogy megbecsülje az utóbbi egy év inflációját, ők átlago­san 10,8 százalékra tippeltek, azaz továbbra is nagyobb­nak tartják azt a ténylegesnél. ► Májusban is drágult az ipar Az előző hónapokhoz képest lassult az ipari árak növekedése május­ban, az év egészét tekintve azon­ban emelkedést hozott az idei ötö­dik hónap - derül ki a KSH adatai­ból. Az ipari termelői árak április­hoz és tavaly májushoz mérten egyaránt 0,4 százalékkal nőttek. Ezen belül a belföldi értékesítés árai egy hónap alatt 0,4, egy év alatt pedig 7,8 százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítés esetében a két adat 0,4 százalékos növekedés, illetve 5,5 százalékos csökkenés. Az utóbbi egy hónapban belföldön a legnagyobb mértékű áremelke­dés a kőolaj-feldolgozásban (+2,6 százalék), valamint a fémfeldolgozásban­­(+1,0 százalék) volt tapasztalható, míg a legnagyobb mértékben a textiliparban (0,3 száza­lékkal) és bőriparban (0,2 százalékkal) csökkentek az árak. A forint egy hónap alatt az euróhoz viszonyítva egy, a dollárhoz viszonyítva 0,9 százalékkal gyengült, míg az utóbbi egy évben az előbbivel szemben 5,3, az utóbbival pedig 10,5 százalékkal erősödött. BELFÖLDÖN +7,8 ­ Harmincheten vásárolták meg az új kormányzati negyed tervpályázatát Pénteken 12 órakor lejárt a kormányzati negyed tervpá­lyázati dokumentációjának megvásárlására adott határ­idő, összesen 37 tervező vette meg a dokumentációt - mondta az MTI-Ecónak Láng Balázs, a kormányzati ne­gyed projekt kommunikációs vezetője. Közülük 19 már az első körben - a pályázat módosítása előtt - is meg­vette az anyagot; az akkori 23 vásárló közül négyen a módosítás után nem jelentkeztek újra. A vásárlók egy­­harmada külföldi, van köztük kanadai, brit, német, több spanyol, olasz, francia és japán pályázó is. A kész ter­vek beadási határideje július 11-e, az eredményhirdetés pedig a tervek szerint augusztus 2-án lesz. Árt az üzletnek a korrupció Erősnek és fejlődőképes­nek ítélik meg a magyar-ame­rikai gazdasá­gi kapcsolato­kat az Egyesült Államokban - jelentette ki David A. Samp­son, az USA kereskedelmi miniszterhe­lyettese (ké­pünkön). Az amerikai cégek az elmúlt másfél évtizedben 9 milliárd dollárt fektettek be Ma­gyarországon és továbbra is fantáziát látnak a befektetésekben. Ugyanakkor a közép-európai országok és a távol-keleti térség egyre nagyobb konkurenciát jelent. Emiatt különösen fontos az üzleti élet átláthatósága, mivel ennek hiá­nya alááshatja a befektetők bizalmát. Ez pedig már rövid távon is versenyhátrányt okozhat, hiszen a bizonytalan jogi környezet, a korrup­ció és a transzparencia hiánya jelentős több­letkiadásokat okoz a külföldi cégeknek - mondta Sampson, aki aggasztó jelnek minősí­tette, hogy Magyarországot a Freedom House legutóbbi jelentésében elmarasztalta a terjedő korrupció miatt, valamint a Világgazdasági Fó­rum értékelése szerint is hátracsúszott a kor­rupciós listán. Európában jó példaként Írországot és Észtorszá­got emelte ki: mindkét helyen biztos jogi környe­zet segíti a befektetések növekedését. Emellett ta­nulságos lehet az USA korrupcióellenes gyakor­lata is, ahol az ezredfordulót követő években fel­tárt visszaéléseket keményen büntették, és ezt követően megszilárdult a pénzügyi bizalom - véli a miniszterhelyettes. Minden minisztérium mellett független ellenőr működik, amelynek el­sőrendű feladata a közbeszerzések vizsgálata.­­• NAPI GAZDASÁG SZEREPEL AZ INGATLANADÓ 2008-AS BEVEZETÉSE A MÓDOSÍTOTT KOALÍCIÓS SZERZŐDÉSBEN Megemelt bírságokat hozhat januártól az új adócsomag Sok munkával látta el magát őszre a kormány, miután módosították a koalíciós szerződést. Az ambiciózus új reformmenetrend szinte minden szereplőjének ígér valamit. A napi gazdaság Az intézkedések hatályba lépő- NEW DEAL hat meg a kis bevételt hozó úgy-Új reformmenetrendet hatá­­sének tervezett időpontja 2008. nevezett bagatell adók összevo­roztak meg a koalíciós pártok a január 1-je, azaz feszített tempó Részletekre kí­­násával - ez a munkaadói és kormány számára, amelynek be­­vár a kormányra, ha tartani akar- terjedően áll a­ munkavállalói járulékot, a szak­retében három hónap van egy új­ra a saját maga által kitűzött me- podott meg a képzési és a rehabilitációs hoz­adókoncepció megvitatására - netrendet. Az új áfatörvényben két pártvezér a rájárulást, az innovációs járulé­derült ki a koalíciós szerződés kiterjesztenék a csoportos adó­­koalíciós szer­­ket, valamint környezetvédelmi tegnapi módosítása nyomán. A alanyiság választási lehetőségét, ződés átszabá­ díjakat érintheti. Az szja esetében Gyurcsány Ferenc szocialista és bevezetnék a behajthatatlan ko­­sárót szűkítenék a kedvezmények ke-Kóka János szabaddemokrata vetélések utáni áfa-visszaigény­­lét például az őstermelők esete­pártelnök által szentesített kieme­­lést és kiterjesztenék a hulladék­­ben, egyszerűsítenék az egyéni szítás szerint a közös kormány­­kereskedelemben tavaly már el­­vállalkozók adóalap-megállapítá­zást megalapozó dokumentum indított fordított adózást. E sze- sát és bevezetnék az őstermelők név szerinti felelősöket és napra­rint az értékesítés után nem az és az egyéni vállalkozók esetében lebontott határidőket tartalmaz eladónak, hanem az árut saját az egyéni cég cégformát. Az adó­számos olyan ügy esetében, ame­ nevében beszerző belföldi vevő- ellenőrzés hatékonyságának tava­lyet idáig görgetett maga előtt a nem keletkezik adófizetési köte­­tása érdekében a két koalíciós kabinet. A megállapodás szerint letettsége. Egy régi ígéret valósul- párt a mulasztási bírságok fel­- amelyet szombaton támogatott emelését helyezte kilátásba, illet­az MSZP választmánya és az­re növelnék az ellenőrzési kap a-SZDSZ országos tanácsa is - a citásokat is. A konvergencia­koalíciónak három hónapja van,­­új áfatörvény---------------------------------------------------- programban vázolt adóügyi intéz­hogy megállapodjon az adócső- a kisebb adók összevonása kevések közül mind ez idáig az magról a pártok és a kormányzati Az szja-kedvezmények­ szűkítése_______________________ értékalapú ingatlanadó bevezető­szervezetek mellett az üzleti Az adóbevallási rendszer egyszerűsítése___________________ se tűnt a legbizonytalanabbnak. szféra képviselőiből álló verseny- Ingatlanadó 2008-tól______________________________ Az új menetrendben továbbra is képességi tanáccsal és a szakér­­v^i^^qz^fi^örnyezet felemelése---------------------------------- szerepel a négy másik adónem tőkét tömörítő versenyképességi —,,, ,,.—,—' , .. .. --------------------— összevonásával létrehozandó és : , * , J P 6 A kötelező könyvvizsgálat árbevételi szintjének emelése__________ ... , . . , , kerekasztallal. Elektronikus ügyintézés a nullás igazolás kiállítására_____________ az) önkormányzatok által köteles A dokumentum szerint az a minisztériumonként öt leggyakoribb eljárás felülvizsgálata igen kivetendő adófajta bevete­ndőrendszer átalakításának célja A pályázatokhoz szükséges igazolások beszerzését a pályáztatók végzik tose, ennek részleteiről ugyanak­a rendszer bonyolultságának Az elektronikus fizetési meghagyásos eljárás megteremtése_______ kor nem rendelkezik a megálla­csökkentése, a szűk adóalap bő- __Egyablakos vállalkozói tájékoztatás megvalósítása____________ pótlás. Mindenesetre az ingatlan­vítése, a gyenge adómorál javító- ------ adót, akárcsak a többi említett fa, a gyakori változtatások miatt 2007. második felében döntés a nem rendszerszintű módosításokról...- adómódosítást, az országgyűlés nehezen kiszámítható vállalkozói korhatáremelés a várható átlagos élettartamhoz igazodva őszi ülésszakán tervezik elfogad­környezet stabilabbá tétele és a Foglalkozáshoz kapcsolódó nyugdíjkedvezmények szabályozása______ m­ a kormánypártok, ennek meg­munkaerő-piaci lépések hatéka- A nyugdíjminimum és a résznyugdíj újraszabályozása____________ felelően az új adószabályok belo­nyabb támogatása. /mnfo- MeH_____________________________________ készítésére szeptember végéig A legnagyobb várakozás az egészség­­biztosítási rendszer átalakításáról szóló megállapodást övezte. A koalí­ciós szerződés kiegészítése szerint fennmarad az egységes tb-rendszer, a járulékokat továbbra is az APEH gyűj­ti. A befizetett járulék összegétől füg­getlenül továbbra is egységes társa­dalombiztosítási alapellátás jár. A já­rulékbefizetésekből létrejött alap for­rásait egy korrigált fejkvóta szerint 5-8 kötelező egészségbiztosító pénz­tár kapja meg. Az új pénztárak kez­dettől fogva az egész országban tobo­roznak tagokat és az egész ország te­rületén köthetnek szolgáltatói szerző­déseket. Ezek az új, többségi állami kézben lévő pénztárak akkor jönnek létre, ha a magánbefektetők vállalják az alapítási jog megszerzésére kiírt nemzetközi pályázat feltételeit. A pénztárak legkésőbb 2009 elejével kezdik meg működésüket. A szüksé­ges törvényjavaslatokat a dokumen­tum szerint az egészségügyi és a pénzügyminiszter a kormánypárti frak­ciók szakértőivel együttműködve ké­szíti el. A tervezett parlamenti benyúj­tás az őszi ülésszak kezdete, kapott haladékot Veres János pénzügy- és Kóka János gazdasá­gi miniszter. A koalíciós szerződés kiegészí­tésének másik fontos területét a versenyképesség javítására irá­nyuló intézkedések jelentik. Igaz, ezek egy jelentős részéről csak 2008 elején tárgyalnak és a jövő tavaszi ülésszakon kerülhetnek a képviselők elé a javaslatok. En­nek megfelelően 2008 közepén alakulhat meg új szervezetként az APEH, a VPOP és a MÁK in­formatikai fejlesztéssel foglalko­zó szervezeti egységeinek integ­rációjával a Központi Pénzügyi In­formatikai Centrum. Ez csak egy intézkedés azok közül, amelyek­kel a kormány gyorsítaná a ható­sági eljárásokat. Ide sorolható még a nullás igazolás kiállítás­hoz kapcsolódó eljárások elektro­nizálása, erre azonban leghama­rabb jövő év végén kerülhet sor. A kormány ígéretet tesz egy új közpénzügyi törvény megalkotá­sára év végéig, ennek teljesítését ugyanakkor nehezítheti, hogy például az új Költségvetési Hiva­tal esetében a kétharmados sza­bályozások miatt az ellenzék tá­mogatására is szükség lesz. Az eredeti tervekkel ellentétben ugyanakkor a bizonytalan jövőbe, 2008 szeptemberére tolódott az önkormányzatok eladósodását megakadályozó új szabályrend­szer kialakítása. Enyhén javult a folyó fizetési mérleg Jól alakul a fo­lyó fizetési mér­leg: az árufor­galom egyenle­ge továbbra is pozitív, a szol­gáltatások nem tértek le a nö­vekvő ütemű pályáról. A jö­vedelemki­áramlás nem állt le. Finan­szírozási oldal­ról a nettó kül­ső adósság nö­vekedése jelent kockázatot.­­ PINTÉR ANDRÁS A folyó mérleg kismértékű javulással kezdte az évet - derült ki az MNB által pénteken közzétett adatokból. Az 1102 millió euró első negyedéves hiány mindössze 13 millió euróval lett alacsonyabb az előző negyedévhez képest. A szakértők az elmúlt napokban egy kissé kedvezőtlenebb - 1,2 milliárd euró - deficitre számítottak. Örömteli eredmény, hogy az áruforgalom egyenlege az előző há­rom hónaphoz hasonlóan ismét szufficittel zárt. A 128 millió eurós többlet ugyan 30 millióval alacsonyabb, mint az ezt megelőző adat, azonban több mint tíz éve most lett először pozitív a görgetett négy negyedévi alapon vizsgált forga­lom - mondta lapunknak Né­meth Dávid, az ING makró­­elemzője. A szolgáltatásoknál a szezonális adatok enyhén csök­kentek ugyan, de továbbra sem tértek el az eddig megszokott pályától, így az utóbbi időben gyengén teljesítő idegenforga­lom - az első negyedévben csu­pán 118 millió euró aktívum jött össze, szemben a tavalyi 301 millió euróval - ellenére is ké­pes megmaradni a javuló tren­den. A szezonálisan 269 millió eurós szintnél azonban többször volt jóval kedvezőbb szint az el­múlt tíz évben. A kedvező adatok mellett a hiányt generáló jövedelemki­áramlás megmaradt a növekvő ütemű pályán. Az elmúlt négy negyedévben ez összesen több mint hatmilliárd eurót tett ki, ami a GDP 6,5 százalékának felel meg. Ebben azonban a ma­gyar vállalatok beruházásai is benne vannak, így egy-két éven belül tőkejövedelem formájában elkezdhet visszaáramlani a befek­tetett összeg - tette hozzá Németh. A kiáramló működőtőke mellett, amelynek a mostani 1 milli­árd euró feletti értéke jelentős ingadozásokkal ugyan, de az átlag körül van, a beáramló mennyiség nagyságrendjében sem történt változás. Az első negyedéves 950 millió eurónyi beáramlott működőtőke alapján nem lehet azt mondani, hogy a beruházók el­rettentek volna. A többnyire kedvező adatok mellett a nettó külső adósság emelkedése vált aggasztóvá. - véli.Tardos Ger­gely, az OTP Bank szakértője/Az adóssággeneráló finanszírozás visszaeséséhez a nettó külföldi működőtőkét beáramlásértak növeke­désére lenne szükség, a­ fit a finan­szírozás fenntarthatóságához nélkü­lözhetetlen, azonban a mostani álla­pot nem tűnik javíthatatlannak.

Next