Napi Gazdaság, 2008. augusztus (18. évfolyam, 149-168. szám)

2008-08-01 / 149. szám

korlátolt felelősségű társaság betéti társaság egyéni vállalkozó (vállalkozói igazolvánnyal) ® Hiányzik ezer bevallás AZ ELSŐ HÓNAP TANÚSÁGA SZERINT EGYELŐRE NEM HOZOTT NAGY KÖNNYEBBSÉGET A CÉGBÍRÓSÁGOKNAK az elektronikus ügyintézés: az ügyek száma inkább nőtt az utóbbi időben, igaz, ebben a TEÁOR-átigazítás is közrejátszik. Vidéki tapasztalatok szerint a papírmunka még nem csökkent, kiütköztek viszont a technikai háttér gyengeségeiből fakadó nehézségek. A tervezett jogszabályi változások mindenesetre még inkább a papírmentes bürokráciát célozzák meg. Az elektronikus adóbevallás frontján már most sokkal jobb a hely­zet, a társaságok 99 százaléka ezt a módszert választotta az idén - itt inkább az a probléma, hogy a határidő lejárta után csaknem két hónappal is hiányzik még 13 ezer bevallás. A gazdasági szervezetek száma eköz­ben gyarapodik, mindenekelőtt a vonzóbb formát jelentő kft.-knek köszönhetően. Az egyéni vállalkozások összesített számát viszont csak az őstermelők beözönlése dobta meg, a klasszikus vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők tábora 11 (N) A NAP SZTORIJA 6-7. OLDAL ezerrel szukult az első felevben 2007 azonos időszakához kepest. Küszködnek a cégbíróságok Regisztrált gazdasági szervezetek száma (ezer) 2007 2008 CSÚCSON AZ EURÓZÓNA INFLÁCIÓJA Az eurózóna inflációja 4,1 százalékra gyorsult júliusban - adta közre előzetes becslését az Eurostat. Ekkora pénzrom­lásra tizenhat éve nem volt példa. Az ok egyértelműen a kőolaj és ezzel az energia, illetve általában a nyersanyagok és az élelmiszerek drágulása. A vállalatok vezetői kénytelenek továbbhárítani a magasabb költségeket a vevőkre, mert képtelenek a drágulással lépést tartva javítani a hatékonyságot. A gazdasági gondok egyik jele a munkanélküliség stagnálása is: az eurózónában júniusban 7,4 százalékos volt a munkanél­küliségi ráta. Az unió 27 tagországában 6,8 százalékon állapodott meg a munkanélküliek aránya. MEGLEGYINTETTE A RECESSZIÓ SZELE AZ USA-T Az Egyesült Államok gazdasága 2007 utolsó negyedévében zsugorodott - annualizáltan 0,2 százalékkal csökkent. Ez volt az első visszaesés 2001 harmadik negyedéve óta, amikor a szeptemberi terrortámadás nyomán 1,4 százalékkal visszaesett a gaz­daság. A szigorúan vett recesszió veszélye ugyanakkor egyelőre elhárult, miután a felülvizsgált adatok 2008 első negyedévére - a korábban jelzett 1 százalék helyett - 0,9 százalékos bővülést mutatnak, a második negyedévben pedig 1,9 százalékra gyorsult a növekedés. DRÁGULNAK A FŰSZEREK Ugyan indokolatlan, de jelentős áremel­kedés mutatkozott a fűszerpiacon az elmúlt két évben. A legjobban a bors ára növekedett, a korábbi 1500-1700 dolláros világpiaci árszint egészen 4000-ig ugrott. Imre József, a Szilasfood Kft. ügyvezető igazgatója szerint teljesen bizonytalan a borspiac, s bár a nagykereskedők nehezen tud­ják érvényesíteni az alapanyag drágulását az üzletláncokban, az nyilvánvalóan meglátszik majd a fogyasztói árakban is. 5. oldal 3. oldal SIKERDÍJJAL LEHET A LEGNAGYOBBAT KASZÁLNI? Átlagosan évi 1,44 százalékos költséget terheltek a hazai befektetési alapokra kezelőik 2007-ben - derül ki, ha átla­goljuk a PSZÁF által minden alapra publikált „teljes költség hányadosokat". Ezen belül nulla közeliektől évi 4,5 százalékig terjednek az értékek, ám van olyan alap, amelynél a jó teljesítmény miatt a költsége­ket bizonyosan nem bánják a befektetők, másutt azonban jóval inkább. 13. oldal MÁV ÁBE: AUGUSZTUS 15-IG FIZETNI KELL Augusztus 15-i hatállyal a PSZÁF visszavonta a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) tevékenységi engedélyét. A fel­ügyeleti biztosok megkönnyítik a váltást: hozzájárulnak, hogy az ügyfél azonnal átszerződjön az új biztosítóhoz, sőt augusztus 15-ig meghosszabbították a III. negyedévi díj megfizetésének határidejét is. Ennek a díjnak az egyesület által meg nem szol­gált részéről ugyanakkor nem mondanak le. Aki nem fizeti be a teljes díjat augusztus 15-ig, elveszti bonuszát. 3. oldal 5. oldal ■ www.napi.hu . I* 11 •'?». ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP11: 290 FT jf A I I II 2008. AUGUSZTUS 1-2., PÉNTEK-SZOMBAT A NAPI Gazdaság hírügynöksége A XVIII. ÉVFOLYAM 149. (4727.) SZÁM mm ■ _ jpr • * iflj • bank-pénzügy, ^ (jjfjr ■ SJP áPwt síi £310 k ^ ÉCbI és egyedi hírcsomagokkal áll Kérjen ajánlatot weboldalának tartalmi ^ CSAK 7013 UTÁN JUT A H0RVÁT HATÁRIG j A A KORÁBBAN BECSÜLT DUPLÁJÁBA " ^ AZ M6 0S SZTRÁDA N KERÜL A DÉLI ÁRAMLAT GÁZVEZETÉK jM Az autópálya Bóly-horvát határ B PBBB P*** Az orosz energiaügyi minisztéri- nlrugynöKSeg 1 mOpp /1 szakasza csak az építés következő um szerint húszmilliárd dollárba JL fejlesztési ciklusában épülhet meg i fog kerülni a Déli Áramlat ^^BBBB^^^ 8 ÁTALAKÍTÁS MIATT VESZTESÉGES A METRO 1 1 A SZAKMUNKÁK FELÉ ORIENTÁLNÁK A DIÁKOKAT 14 RICHTER: VAN MIÉRT IZGULNI 13 FTSE-100 XETRA-DAX CAC-40 LONDON FRANKFURT PÁRIZS Ä A. /\ , ) í j ) 5411,90 6479,56 4392,36 $/Ft €/Ft €/$ ▼ w V 150,06 233,95 1,5593 Forrás: Bloomberg, zárás 19 óra || 0 8 9 771217 550053 Hl Ü ill

Next

/
Thumbnails
Contents