Napi Gazdaság, 2009. október (19. évfolyam, 189-209. szám)

2009-10-01 / 189. szám

MR NAP BELFÖLDÖN NAPI GAZDASÁG 2009. OKTÓBER 1., CSÜTÖRTÖK VISSZAESETT A KÜLFÖLDI TULAJDONÚ CÉGEK PROFITABILITÁSA Hatalmas meglepetés a folyó fizetési mérlegben Várható volt, hogy a második negyedévben a külfölddel szembe­ni nettó finanszírozási képesség pozitív lesz (891 millió euró), azaz Magyarország gyakorlatilag nettó megtakarítóvá válik. Az azonban hatalmas meglepetést jelentett, hogy ennek a fő összetevőjét jelentő, klasszikusan hatalmas hiánnyal bíró folyó fizetési mérleg is többletet ért el. Az elemzői konszenzus igen mérsékeltnek számító, 100 millió eurós deficitet várt, a jegybank első becslései azonban 476 millió euró szufficitről számoltak be. Az MNB által tegnap publikált adatokban két jelentős módszer­tani változtatást hajtottak végre. A transzfereket korábban pénzfor­galmi szemléletben vették figyelembe, azaz akkor számolták el az összegeket, amikor az megérkezett, így ez tipikusan az első negyed­év eredményét segítette, míg az összeget valójában az év további ré­szében fokozatosan használták fel. Az eredményszemlélet ez utóbbit veszi figyelembe, és most az MNB erre a koncepcióra módosította a beérkezett pénzek elszámolását. A másik lényeges változás a vállalati jövedelmek számbavéte­lét érintette. Korábban az „all-inclusive”-nak nevezett, minden eredményt magában foglaló adatokat vették figyelembe, azonban 2008-tól kezdve a cégek olyan részletezettségű adatokat is készíte­nek, amelyekből kiolvasható a normál üzletmenethez kapcsolódó vállalkozási eredmény is. A vállalatoktól beszerzett pontosabb in­formációk alapján elmondható, hogy a külföldi tulajdonban lévők profitabilitása megközelítőleg 20 százalékkal csökkenhetett - mond­ta Antal Judit, a jegybank szakértője. Ezek a vállalatok tipikusan külső piacra termelő cégeket takarnak (például autógyártók, elektronikai cégek), így ezeket érintette leg­először a válság - mondta lapunknak Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, aki szerint elképzel­hető, hogy ennél nagyobb mértékben csökkent a jövedelmezőség és valószínűleg tovább romlik majd az év hátralévő részében. A külső piacok 2010 második felére várt enyhe élénkülése ugyan segítheti eze­ket a cégeket, de jelentős javulás nem várható - tette hozzá Rolek. Mindez a kiáramló jövedelmek mérséklődésén keresztül segíti a folyó fizetési mérleget, azonban ez még önmagában nem biztosítja a többletet. Az eddigi jelentős importcsökkenés ugyanis lefékeződhet - véli Samu János, a Concorde makroelemzője, aki éves szinten a GDP 1-1,5 százalékának megfelelő deficitet vár. A gázimport máso­dik féléves megugrása, valamint a hitelfeltételek enyhülésén keresz­tül a lakosság fogyasztásának kevésbé meredek csökkenése is ebbe az irányba mutat. Jövőre ugyan 3 százalékra emelkedhet a hiány, azonban ez egyáltalán nem kiemelkedően magas, figyelembe véve az elmúlt évek 7-8 százalék körüli szintjét - emlékeztetett Samu. PINTÉR ANDRÁS ► Tavaly 0,6 száza­lékkal haladta meg a reál-GDP az előző évit, így folyó áron 26 543,3 milliárd forintra rúgott - tette közzé a KSH a végleges 2008-as adatokat. Az EU által is figyelembe vett bruttó nem­zeti jövedelemnél (GNI) 1,1 százalékos növekedés történt. A hivatal munkatár­sai ezzel egy időben közzétették a nemzeti számlák több össze­hasonlítható idősorát 1995-től kezdve (ko­­­rábban ez csak 2000-­ ig volt meg), valamint­­ egyszerűsítettek a­­ korábbi felülvizsgála­ti­­i eljárásokon. A KÓRHÁZAK KÖLTEKEZÉSSEL REAGÁLTAK A kórházak a jövő évi költségvetésből leghamarabb december 28-án vehet­nek fel pénzt, a felhasználás pedig csak 2010 januárjában lehetséges­­mondta Oszkó Péter a Gazdasági Rádió műsorában a kórházakkal kedden tető alá hozott egyezség kapcsán (Napi, 2009. szeptember 30.). Hozzátette: a kórházak takarékoskodás helyett a költések növelésével reagáltak a vál­ságra, mert a jelenlegi rendszer abban teszi érdekeltté őket, hogy minél több ellátást jelentsenek le - erre válasz­lépés a teljesítmény-volumenkorlát visszaállítása. Elkerülhetetlen lesz az egészségügy strukturális átalakítása, amit a következő kabinetnek kell majd végrehajtania - mondta Oszkó. ­ FELJELENTÉST TETT A BKV-VEZÉR A BKV vezérigazgatója tegnap feljelen­tést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen a menedzserszerződések kapcsán, különösen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmény gyanúja miatt. A felje­lentés alapját jelentő négyszázoldalas dokumentum a BKV belső ellenőrzése során készült el, annak a 96 korábbi vagy jelenlegi dolgozó foglalkoztatá­sáról, béréről és premizálásáról, akiket menedzserszerződéssel foglalkoztatott a társaság, illetve akik 10 millió forintnál nagyobb összegű végkielégítést kaptak. Az ellenőrzés mind a 96 munkavállaló foglalkoztatását egyenként vizsgálta, ennek alapján megállapítható, hogy 48 esetben történtek olyan többletki­fizetések, amelyek a társaság számára előnytelenek és amelyekről a szerződé­sek sem rendelkeztek. ­ A JÖVŐ HÉTEN INDUL A KÖLTSÉGVETÉS PARLAMENTI VITÁJA Évközi kiadáscsökkentésre kényszerülhet a kormány Az Állami Számvevőszék bevételi kockázatokat lát a 2010- es költségvetésben, míg a Fidesz a gazdaság élénkítésére tett intézkedéscsomagot hiányolja a büdzséből - derült ki a költségvetési bizottság ülésén. Az Országgyűlés költségvetési bizottsága tegnap vitára bocsátotta a 2010-es költségvetés tervezetét. A jövő héten így megkezdődhet a büdzsé tárgyalása a parlamentben, amely várha­tóan november 30-án fogadhatja el a törvényt. Az idei megszorítások után további 450 milliárd forintos kiadáscsökkentésre kerül sor, így az idei 3,9 százalék után 3,8 százalékra mérséklődhet a GDP-arányos hiány. Az önkormányzatok támogatása 4,7 százalékkal, nettó 85 milliárd forinttal csökken, ami főként a költségvetési tá­mogatású beruházások visszafogásából szárma­zik, de az apadó gyerekszám miatt a közoktatás támogatása is mérséklődik - mondta Katona Tamás pénzügyi államtitkár a testület ülésén. Hozzátette: a stabil költségvetési környezet a külső konjunktúrával párosulva 2011-re már háromszázalékos növekedést eredményezhet. Az ÁSZ most a bevételi oldalon lát rizikót A költségvetési tervek megvalósulását számos, a korábbinál nagyobb makrogazdasági kockázat övezi, leginkább a világgazdaság oldaláról - fo­galmazott Kovács Árpád, az Állami Számvevő­­szék (ÁSZ) elnöke. A recesszió tartóssága okoz különös kockázatot, ugyanis a késleltető hatások miatt a 0,9 százalékra tervezett jövő évi mínusz akár nagyobb is lehet. Az ÁSZ most a bevételi oldalon lát rizikót, szemben a korábbi évekkel, amikor is rendre a kiadási oldal tartogatott ne­gatív meglepetéseket. A terv feszített, ezért Ko­vács szerint nem lehet kizárni, hogy év közben kiadás- vagy feladatcsökkentésre lesz szükség egyes költségvetési intézményeknél. Hasonlóan vélekedett Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke is, aki szerint a kormánynak fel kell készülnie arra, hogy jö­vőre évközi kiigazításokat tegyen, ha a külső folyamatok ezt igénylik. Hozzátette: most a büdzsé prioritása csakis a gazdasági stabilitás megteremtése lehet. Kopits szerint a jövő évi kockázatok közül az önkormányzati túlköl­tekezések mellett az állami cégek vesztesége érdemel figyelmet, ugyanis ezen tételek növel­hetik a kiadásokat, így akár a hiányt is. A magyar gazdaság nem nélkülözheti a költ­ségvetési beruházásokat, zavaróan hiányzik a jövő évi költségvetésből a gazdaság élénkíté­sére tett intézkedéscsomag - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. Varga szerint a 356 milliárd forintra rúgó tartalékok a kormányt akár felelőtlen költekezésre is csábíthatják a választások előtt. A Fidesz így - és ellenzéki szerepéből adódóan - nem támogatta a költ­ségvetés tervezetének parlamenti vitára való alkalmasságát. PAPP ZSOLT Sokasodnak a behajtási ügyek A válság hatására drasztiku­san megnőtt, az év első negye­dében az egy évvel korábbinak közel duplájára duzzadt az Euler Hermes hitelbiztosító által kö­vetelésbehajtásra átvett ügyek értéke - mondta lapunknak Győrfi Attila, az Euler Hermes Magyar Követeléskezelő Kft. ügyvezetője. Hozzátette: július végén már a tavalyi ügyszám 70 százalékánál tartottak, míg az átadott követelések értéke meg­közelítette a 2008-as összeg 80 százalékát. Az iparági bontásban a leg­meglepőbb, hogy az átvett ügyek 42 százaléka a fuvarozással, szállítmányozással foglalkozó cégekkel kapcsolatos, s „csak” 16 százalékos az építőipari tar­tozások aránya. (Ezt természe­tesen magyarázhatja, hogy a követeléskezelő cégek az elmúlt évek tapasztalatai alapján már nem vagy csak kivételes esetek­ben vesznek át építőipari követe­léseket, hiszen a bedőlések miatt ebben az iparágban a legkisebb a megtérülés.) Győrfi szerint a válság oda­­figyelőbbé tette a cégeket. Míg korábban általában a 60 napon túl lejárt követelésekkel keresték meg a követeléskezelő cégeket, addig ma már általában 40-45 napos kinn­lévőségek érkeznek be, ahol még nagyobb a behajtás esélye. Az átadási hajlandóság növekedését a szakember sze­rint a szállítók romló likviditási helyzete is indukálta: az Euler Hermes tapasztalatai szerint az idei év első felében érzéke­nyebben érintette a megbízókat a követelések érvényesítésének elhúzódása. Meglepő ugyan­akkor, hogy az év első felében viszonylag sok adós fizetett a ta­valy indított felszámolási eljárás szorításában, a megszokottnál több követelést tudtak érvénye­síteni a társaságnál. NAGY LÁSZLÓ NÁNDOR ÁTVETT ÜGYEK Időszak Ügy Átadott érték (db) (Mrd forint) 2003 729 2,273 2004 1 257 3,291 2005 1 597 8,299 2006 2 227 8,755 2007 2856 11,299 2008 3244 16,253 2009. MÁI. 2206 12,967 Forrás: Euler Hermes ADATSAROK-BELFÖLD A MAGYAR GAZDASÁG NÉHÁNY JELLEMZŐ ADATA Forrás: Napi­ gyűjtés Megnevezés Időszak Érték­eht pénzforgalmi egyenlege 2009. január-augusztus -913,5 milliárd Ft - ebből központi költségvetés 2009. január-augusztus -758,0 milliárd Ft -állami pénzalapok 2009. január-augusztus 7,2 milliárd Ft - tb-alapok egyenlege 2009. január-augusztus -162,7 milliárd Ft Folyó fizetési mérleg egyenlege 2009. január-június -86 millió euró - ebből reálgazdasági tranzakciók 2009. január-június 2658 millió euró -jövedelem és transzfermérleg 2009. január-június -2744 millió euró GDP változása (év/év, naptárhatást kiszűrve) 2009. II. negyedév -7,4 százalék GDP változása (n.év/n.év, szűrt) 2009. április-június -2,0 százalék Fogyasztói árindex (év/év) 2009. január-augusztus 3,8 százalék Fogyasztói árindex (év/év) 2009. augusztus 5,0 százalék Fogyasztói árindex (középtávú cél, év/év) 2010. december 3,0 százalék Jegybanki alapkamat 2009. október 7,5 százalék Ipari termelés (munkanappal kiigazítva, év/év) 2009. június­­19,4 százalék Ipari termelés (munkanappal kiigazítva, év/év) 2009. január-június -22,1 százalék Építőipari termelés (volumen, év/év) 2009. január-július -2,4 százalék Kiskerforgalom (év/év, naptárhatástól tisztítva) 2009. január-július -3,7 százalék Külkermérleg egyenlege 2009. január-július 2603,0 millió euró Munkanélküliségi ráta (háromhavi átlag) 2009. június-augusztus 9,9 százalék 95-ös benzin átlagára (1 liter) 2009. október 287 forint Gázolaj átlagára( liter) 2009. október 273 forint Bioetanol átlagára (1 liter) 2009. október 210 forint Autópálya-matrica (01, négynapos) 2009. október 1170 forint Ötcsillagos szállodai szoba átlagára (kétágyas) 2009. július 30,7 ezer forint Négycsillagos szállodai szoba átlagára (kétágyas) 2009. július 15,3 ezer forint Havi nettó átlagkereset a versenyszférában 2009. július 124,5 ezer Ft Havi nettó átlagkereset a közszférában 2009. július 125,6 ezer Ft ! TISZTELT ADÓZÓ ÁLLAMPOLGÁR!­­ A Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítvány nevében is megköszönöm támogatóink segítségét, akik személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával - ami összesen 2 462 620 Ft volt - hozzájárultak a családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekek tanulmányaihoz, valamint lakás- és életkörülményeik javításához. Segítő szándékukban továbbra is bízunk. Adószámunk: 18662443-1-13 Károlyi László -­________________a kuratórium elnöke________________|— r= :.......:—............Hl Nagy tisztelettel gratulálunk Hanák Gábornak a KPMG igazgatójának, az Európai Aktuáriusok Szövetségének alelnöki kinevezéséhez. CIG Közép-európai Biztosító Zrt.

Next