Napi Gazdaság, 2009. december (19. évfolyam, 231-251. szám)

2009-12-01 / 231. szám

eA NAP BELFÖLDÖN NAPI GAZDASÁG 2009. DECEMBER 1., KEDD TÖBB HENGERFEJ KÉSZÜL GYŐRBEN Az ideinél mintegy 20 százalékkal több hengerfejet gyárt jövőre a Némák Győr Kft., és a tervek szerint az árbevétel is meghaladja majd a 2009- re várt 75 millió eurót - mondta az MTI-Ecónak Mersich Gábor gazdasági igazgató. Az idén 1,25 millió henger­fejet adtak el a Renault-nak, a GM- nek, az Audinak, a Daewoo-nak és a kínai Brilliance-nak, jövőre a 2008. évivel megegyező, 1,5 milliós érté­kesítéssel számolnak, de az első fél­évben még nem várható keresletnö­vekedés. Árbevételük 2007-ben 116, tavaly 105, az idén pedig várhatóan 75 millió euró lesz. A válság ellenére a cég továbbra is nyereséges, ennek mértékét azonban nem közölték. Kivéreztetik a cégeket a bankok A nem pénzügyi vállalatok nettó forint- és deviza-hiteltörlesztők voltak októberben - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb jelentéséből. A cégek az októ­beri szezonálisan igazított, árfolyamszűrt adatok szerint a forinthiteleknél 85,4 milli­árd, míg a devizában denominált hiteleknél 32,7 milliárd forinttal többet fizettek vissza, mint amennyi új hitelt felvettek. Ebben a hónapban a nettó forint-betétkivonás 19,8 milliárd forint volt, miközben a vállalatok 59,8 milliárd forint értékben gyarapították devizabetéteiket. A hitelállomány az utolsó itteni „békehó­nap”, azaz 2008 szeptembere óta 53,5 mil­liárd forinttal nőtt. Összehasonlításul: az előző években ebben az időszakban a céges hitelek esetében a növekmény az ezermilli­­árdot közelítette, sőt esetenként meg is ha­ladta. Az idén az első tíz hónap alatt a korri­­gálatlan adatok szerint a vállalatok majdnem 350 milliárd forint értékben apasztották nettó módon devizahiteleiket. Forintból Forrás: MNB ugyanekkor mintegy 35 milliárddal többet vettek fel, mint amennyi régebbi kölcsönt visszafizettek. Úgy tűnik azonban, hogy a vállalkozások nem ültek rá a pénzükre, hiszen a betéteiket ebben az idő­szakban összesen körülbelül 110 milliárd forinttal apasztották. Mindez inkább arra utalhat, hogy a szűkülő hitellehetőségek las­san kivéreztetik a cégeket. A helyzet pedig valószínűleg novemberben sem változott. A nem pénzügyi vállalatok új hiteleinek szer­ződésértéke ugyanis összességében jelentő­sen csökkent, elsősorban a forinthiteleknél tapasztalt visszafizetések miatt. Szakértők szerint ilyen körülmények között biztosan nehezen tér majd magához a gazdaság. Annál is inkább, mert a fo­gyasztás növekedésére sem lehet számítani. Októberben ugyanis a háztartások is több hitelt törlesztettek, mint amennyit felvettek. A szezonálisan igazított, árfolyamszűrt adatok sze­rint a nettó hiteltörlesztés a forinthiteleknél majd­nem ötmilliárd, a deviza­alapú kölcsönöknél pedig 12 milliárd forint értékű volt. Úgy tűnik, előtérbe került ismét a spórolás: a forintbetéteknél 44,4 milliárd, a devizabetéteknél pedig 14,4 milliárd forint volt az összes gyarapítás. A helyzet változására pedig az októberben kötött (általában novemberben realizálódó) szerződések sem utalnak. Pedig az előző évek tapasztalatai szerint már októberben, de novemberben különösen a karácsonyi vásárlások megdobják a hitelfelvételt (ilyen­kor még a lakáspiac is pörögni szokott). Most azonban a háztartások új, forintalapú lakáscélú hiteleinek szezonálisan igazított szerződéses értéke és az euróalapúak új szerződéses értéke is csökkent. B. VARGA JUDIT ÁLLOMÁNYOK 2009. OKTÓBER (MILLIÁRD FORINT) Vállalatok Háztartások Forint Deviza Forint Deviza Betét 2565,3 1308,8 6191,2 1253,3 Hitel 3415,1 4432,4 2661,6 5172,6 ADATSAROK-BELFÖLD KÖLTSÉGVETÉSI PROGNÓZISA (MILLIÁRD FT) A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS BRUTTÓ ADÓSSÁGA (2009. OKTÓBER 31.) Adósságelem Milliárd Ft FORINTADÓSSÁG Külföldi hitelek 1 006,20 Állampapírok 10097,00 ebből kötvények 7 456,40 diszkontkincstárjegyek 1 762,50 lakossági állampapírok 451,6 nem piaci értékesítésű állampapírok 426,6 Összes forintadósság 11103,20 DEVIZAADÓSSÁG* Külföldi hitelek 3 501,70 Külföldön kibocsátott állampapírok 4 403,30 Összes devizaadósság 7 904,90 Egyéb kötelezettségek 11,3 Mindösszesen 19019,50 *a hónap utolsó munkanapi MNB-középárfolyamon számolva Forrás: ÁKK - ADÓSSÁGSZERKEZET (2009. OKTÓBER 31 SZÁZALÉK) Forintkötvény 41 Deviza-állampapír 23 Devizahitel 18 Forint-kincstárjegy 12 Forinthitel 5 Összesen 99 Forás: ÁKK Előirányzat Várható KIADÁS Központi költségvetés 8961,00 8 975,40 Normatív és egyéb támogatások 566,5 525,55 Szociális támogatások és térítések 653,1 646,48 Garancia és hozzájárulás a tb-alapokhoz 913,6 915,11 Költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok 3 795,30 3 930,48 Helyi önkormányzatok támog. 1290,00 1 327,77 Kamatkiadások 1 198,20 1 159,89 Befizetés az EU-ba 226 230 Állami vagyonnal kapcs. kiadás 112,3 101,79 Egyéb 127,9 138,27 Stabilitási tartalék 78 78 Elkülönített állami pénzalapok 499 496,5 Társadalombiztosítási alapok 4416,90 4 300,20 Nyugellátások 2967,90 2 835,00 Egészségügyi ellátások 1401,50 1415,70 Tb költségvetési szervek kiadásai 47,4 49,56 BEVÉTEL központi költségvetés 8300,20 8158,90 Gazdálkodó szervezetek befiz.-i 1251,50 1­031,90 Fogyasztáshoz kapcsolt adók 3047,20 3­003,00 Lakosság befizetései 2225,50 2072,40 Bevételek az államháztartás alrendszereitől 1530,20 1 748,60 Kamatbevételek 73,7 123,74 Az állami vagyon és adósságszolgálat bevételei 107,8 140,1 Uniós elszámolások 64,3 39,2 Elkülönített állami pénzalapok 518 476,2 Társadalombiztosítási alapok 4408,00 4144,60­­2009-re Forrás: PM ÚJ VETŐMAG-FELDOLGOZÓ EGYMILLIÁRDOS BERUHÁZÁSSAL Több mint egymilliárd forintos beruhá­zás eredményeképp tegnap adták át a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági (TM) Zrt. szenttamási vetőmag-feldolgozó üzemét, amelynek építése még júliusban indult meg. Az üzem európai uniós támogatással készült, a finanszírozásban a Magyar Fej­lesztési Bank is részt vett. A TM feldolgozó­ja 100 százalékban az L.A.C. Holding tulaj- ezer tonnára dona, a francia partner, a Limagrain Central növelné Europe SE nem ragaszkodott tulajdoni hányadhoz - mondta Horváth László, az vetőmag-L.A.C. Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója. termelését A TM 2007-ben kétszáz, 2009-ben már ezer hektáron termesztett kukoricát, és évente 2,5-3 ezer tonna vetőmagot állít elő. A cél 4,5-5 ezer tonna fémzárolt vető­mag előállítása, ezért 2013-ra külső közreműködőkkel 1500 hektárra fogják növelni a hibridkukorica termőterületét. s BŐVÍTENÉ ÜZEMÉT A HANKOOK A Hankook Tire bővíteni akarja du­naújvárosi üzemét - mondta Sólyom László köztársasági elnök Szöulban. Az MTI-Eco úgy tudja, hogy a dél-koreai gumiabroncsgyártó 400 millió dolláros fejlesztést tervez egy éven belül Ma­gyarországon. Az államfő elmondta: a négynapos út során dél-koreai és ma­gyar részről egyaránt születtek konkrét üzleti ajánlatok, a mezőgazdaságtól kezdve az ipari termelés területéig, a tudományos együttműködést sem hagyva ki. Hozzátette: készülőben van az MTA és a dél-koreai alapkutatási in­tézet között egy megállapodás, amely szerint négymillió dollárral indítanának egy közös alapkutatási intézetet Ma­gyarországon. ÉRTÉKESÍTÉSI FELHÍVÁS A Budapest Investment Zrt. (1037 Budapest, Seregély u. 17.), a Grafika Press Nyomdaipari Zrt. (1106 Budapest, Jászberényi u. 55.) bíróság által kijelölt felszá­molója, nyilvános pályázat keretében értékesíti a felszámolás alatt álló társaság alábbi eszközeit: __________________________________________Irányár­eFt Lemezkészítés_____________________________________4 700 Rotációs nyomtatás (Heat­set)______________________497 500 Kötészet________________________________________277 500 Energetikai infrastruktúra____________________________28 970 Informatikai Infrastruktúra____________________________6 045 Anyagmozgató gépek_______________________________8 925 TMK eszközök_____________________________________4 860 Anyagkészlet______________________________________15 000 Partners Grafika Kft. üzletrésze_______________________10 000 Digitális és Jegynyomda Kft. üzletrésze________________10 000 Nagybörzsöny, Petői u. 394. sz. alatti borpince_________500 Eszközök irányára mindösszesen: 864 000 A pályázónak szándéka komolysága bizonyítására az egyes eszközök irányára 5%-nak megfelelő összeget bánatpénzként kell befizetnie a Grafika Press Zrt. „fia." Raiffeisen Banknál vezetett 12001008-00176388-00100000 sz. számlájára. A kiíró egyes gépekre, eszközcsoportokra vonatkozó ajánlatokat is befogad. Az ajánlatok elbírálásánál a tárgyi eszközök egészének megvételére szóló ajánlatok előnyt élveznek. A pályázatokat két példányban zárt borítékban „Grafika Press fia." megjelöléssel 2009. december 21-én 9 óra 45 percig lehet beadni a Budapest Investment Zrt. felszámolási titkárságán (Budapest III. kerület, Seregély u. 17.). Kizárólag a pályázati felhívás és útmutató alapján határidőben benyújtott pályázatok kerülnek elbírálásra. A pályázati felhívás és útmutató, mely részletesen ismerteti az eladásra kínált eszközöket, a Budapest Investment Zrt. felszámolási titkárságán vehető át a hirdetés megjelenését követő naptól munkanapokon 10 és 14 óra között (1037 Budapest, Seregély u. 17., telefon: 368-4652). A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a jelen felhívást - az ajánlatok beérkezése előtt - visszavonja, illetve a pályázatot - megfelelő pályázat hiánya esetén - sikertelennek nyilvánítsa. ÚJRAINDULT AZ URÁNKUTATÁS A MECSEKBEN Féléves szünet után újraindította az uránkutatást a Mecsekben az ausztrál WildHorse Energy Ltd. magyar cége, még az idén 80 millió forintos költséggel Cserkút térségében végeznek három próbafúrást. Úgy tudjuk, a döntés mö­gött elsősorban az áll, hogy a gazdasági válság után ismét nőhet a kereslet az uránérc iránt. A kft. - amely eddig mintegy hárommilliárd forintot költött a mecseki uránvagyon feltérképezésé­re - az idén tavasszal a gazdasági válságra, illetve az urán iránti kereslet csökkenésére hivatkozva állította le feltárási programját. Korábbi vizsgálatok szerint a még 1997-ben bezárt és később tömedékelt bányákban több mint 18 ezer tonna urán maradt, illetve további, mintegy 13 ezer tonnányi még feltáratlan érc lehet a térségben. Az első tárnák megnyitására legkorábban három év múlva kerülhet sor. 30 ezer tonna lehet az uránérc­­vagyon . Apadnak a belföldi ipari árak Belföldön stagnáltak, míg kül­földön csak kissé nőttek az ipari árak idén októberben: összes­ségében az árszínvonal így az előző havival és az egy évvel ko­rábbival is megegyezett. A KSH beszámolója szerint a belföldi értékesítési árak havi összeve­tésben 0,5, éves szinten pedig 2,7 százalékkal mérséklődtek, míg az exportárszínvonal 0,4, illetve 1,8 százalékkal lett magasabb. Utóbbi magyarázata, hogy a forint egy hónap alatt az euróhoz viszonyít­va 1,2 százalékkal, a dollárhoz képest 2,9 százalékkal erősödött, ám a 2008. októberivel összevetve ezzel együtt is rendre 4,2, illetve 6,1 százalékkal gyengült. A hónap­ban érdemi árnövekedés belföldön csupán a számítógépgyártásban (+0,8 százalék), valamint a gumi- és építőanyag-iparban, illetve a járműgyártásban (+0,3 százalék) voltamíg az élelmiszeripar 1,4, a vegyianyag-gyártás 1,3, a gyógyszergyártás árszínvonala pedig 0,9 százalékkal csökkent. A belföldi értékesítésben jelentős súlyt kép­viselő áram, gáz és légkondicionálás árszintje a hónapban fél száza­lékkal lett alacsonyabb az október 1-jétől alkalmazott alacsonyabb távfűtési hődíj következtében. napi Tovább csökken az eva vonzereje Mától lehet bejelentkezni az eva hatálya alá, az ezt lehetővé tevő nyomtatványok már letölt­hetők az adóhatóság honlapjáról. Tavaly néhány ezerrel csökkent az evások száma: 4500 kilépővel szemben negyedennyien léptek be. A működő evások száma már 2007-ben százezer alá csök­kent, és valószínűleg a tendencia jövőre is folytatóik. A további apadás azért is va­lószínű, mert jövőre 25 helyett 30 százalékra emelkedik az eva kulcsa, ráadásul az evások mindenképpen az országhatár­ok közé lesznek kényszerítve. A szolgáltatásokra vonatkozó áfaszabályozás ugyanis módo­sul jövőre - nem a szolgáltatást nyújtó, hanem az igénybe vevő határozza majd meg az áfafizetés EVA-ADATOK helyét. Ennek következménye­ként a közösségi adószámok szerepe is felértékelődik, evás cégnek azonban ilyen adószáma nem lehet. Ebből következően azok, akik nemzetközi szinten is érdekeltek - például az unióban is vállalnak fellépéseket, előadá­sokat vagy publikálnak - kény­telenek lesznek kijelentkezni az eva hatálya alól. A magyaror­szági működést érintően nem változik jelentősen a szabályo­zás, itt csak azt kell figyelembe venni, hogy a főállású evások járulékfizetése szigorodni fog. Praktikusan nem a minimálbér vagy annak kétszerese után kell megfizetni a járulékokat, hanem az úgynevezett tevékenységre jellemző kereset után. Ez pedig az evások körében minden bi­zonnyal magasabb a minimálbér kétszeresénél is. NAPI Evások száma Bevétel Társas vállalk. (ezer) (Mrd forint) aránya (%) 2007 98,0 620 53 2008 96,3 654 55 forrás: APEH............ HELYREIGAZÍTÁS A Napi Gazdaságban 2009­ no­vember 26-án megjelent - a Magyar Állam tulajdonában és a Honvédelmi Minisztérium va­gyonkezelésében lévő, a hirdet­ményben közölt ingatlanokra vonatkozó, 2009. december 14. (hétfő) 10 órai kezdettel meghirdetett árverés - árverési hirdetményét a Magyar Nem­zeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest, XIII., Pozsonyi út 56.) az alábbiakkal egészíti ki: Az árverésre jelentkezés címszó alatti szöveg helyesen: Az árverésre jelentkezés­ helye: Budapest, IX. kerület Soroksári út 152., IX. épület Ta­nácsterem, ideje: 2009­ december 14-én (az árverés napján) 8 órától 9 óráig , , ,/a módja: személye­­sen vagy képvi­­r­­­­­selő (meghatal­­MM­­mazott) útján. ,..,„„‘111.,». 1t . A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói és a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola diákjai a CIB Bank Zrt. támogatása révén olvassák lapunkat. A Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának hallgatói a K&H Közgazdászképzésért Alapítvány támogatása révén olvassák lapunkat. .................________________­____________________________1 n

Next