Napjaink, 1969 (8. évfolyam, 2-12. szám)

1969-02-01 / 2. szám

Vili. ÉVFOLYAM 2. SZÁM IRODALMI ÉS KULTURÁLIS LAP 1969. FEBRUÁR Közéletiség, korszerűen IS i'i/önrre öröm számunkra, hogy I­U/Ui/U5 Miskolc az utóbbi év­tizedben előkelő szerepet tölt be a Darvas-drámák történetében. Írói megújulása sikeresen találkozott Miskolc kereső, valóságfaggató, el­rendezetten, nyugtalan, hagyományo­san be nem skatulyázható arculatá­val. Az a művészet — grafika, szín­ház, irodalom — amely innen, ebből a valóságból táplálkozik, természetes otthont jelent a példaképül is val­lott Darvas-féle valóságlátásnak. Nem esetlegesség ez a bemutató — régebbi, nagy sikerekre visszatekintő kapcsolat koronája. Ez a közönség nemcsak passzív elfogadó, hanem — a premier lázas hangulata a bizony­ság — inspiráló, buzdító erő is épp ezért az író számára. Azt hiszem, abban mindnyájan egyetértünk, hogy az irodalmi ese­ménysorozat, amelyiknek összegezése és tetőzése A térképen nem találha­tó, a most bemutatott emlékezetes sikerű dráma, nagy jelentőségű iro­dalompolitikai megnyilvánulás is. Egy olyan, lényegbevágó fordulatot hozhat irodalmi életünkbe, amely, ha eredményeit sikerül jól kihasználni, irodalomtörténeti hatású lehet. Dar­vas lépése, amellyel elindította a Ma­gyarország felfedezése sorozatot, és ahogy utána megvédte és tisztázta e sorozat módszerét, egy sor antago­­nizmus feloldásához vezethet, me­lyekről eddig strucc-politikusan nem akartunk tudomást venni. Esztétikai követelményeink a való­ság realista feltárását várják íróink­tól, a pontos híradást, őszinte szem­benézést — az írói-költői gyakor­lat pedig épp ettől mindinkább tá­volodóban van. Illetőleg az igénye­sebb és őszintébb alkotói vállalkozá­sok elfordultak a hagyományos rea­lista módszerektől, a személyiség­­elemzés, a jelképes beszéd, az intel­lektuális általánosítás nyelvén szólal­tak meg, és már-már úgy látszik, hogy irodalmunk növésterve a ha­gyományos fővonaltól másfelé for­dult. Ezt erősítendő, az utóbbi évek­ben pedig már arra is született kí­sérlet, hogy ennek az átrétegeződés­­nek megfelelően, a hagyományos iro­dalmi értékrendet is e szemlélet szellemében revízió alá vegye (pél­dául Ború Imre XX. századi líránkról kialakított képe). Irodalmunk gazda­godása, sokszínűségének növekedése egyúttal egy alapvető szegényedéssel is együtt jár. Így ez a gazdagodás egy tulajdonképpeni torzulást takart: a valóságfeltárás csak áttételesen va­lósulhatott meg. Ennek megfelelően polarizálódás jött létre az írói mód­szer kérdésében, mivel a közvetlen valóságfeltárás gyakorlata az élet va­lóságához képest erős lemaradást mu­tatott, konzervatív, meghaladott mód­szernek látszott a sokrétűbb, fris­sebb, különböző modernista-avant­gardista színezetű, világméretű prob­lémákban korszerűen, színvonalasan elmélyedő intellektuális elemzések mellett. (Ezért itt kell, mintegy záró­jelben, egy problémát is jeleznem a Darvas-dráma egy — dramaturgiai­­lag bár jól megoldott — figurájával, illetőleg a körülötte alakított szituá­cióval. Sasadi karikatúra-figura is. A karikatúra efelé az irodalmi mód­szer felé vág, de ahhoz, hogy a vitát felvehessük vele, alakja túl szűkös. Irodalmunk egyik értékes és épp az utóbbi években igen fontos kifejezési formáját nem lehet csak ennyivel el­intézni. Nem lefricskázásával, hanem komoly művekben is kifejeződő polé­miában verekedheti ki ez a valóság­feltáró irodalom ismét a maga ha­gyományos rangját.) Folytatva a megkezdett gon-s­uigiULVU od­almenetet: ősz­szel a nyíregyházi vándorgyűlésen Szabolcsi Miklós keserű számvetést végzett, prózairodalmunk várt új hullámának megtorpanását elemez­ve. Akiktől még itt, az 1962-es lillai találkozón a Húsz óra, Rozsdatemető évében azt vártuk, hogy az új ma­gyar próza kiteljesítői lesznek, egy­más után hanyatlanak teljesítmé­nyükben, vagy fordulnak a tételre­gény felé, mely a közvetlen közéleti­ség egyfajta feladását jelenti szin­tén. Itt nem egy konzervatív esztéti­ka nevében kérek számon más típu­sú eredményeken avult ideálokat, hanem azt jegyzem meg, hogy a más-más stíluseszmény megvalósító­jaként, de ugyanazon valósággal szembenézés nevében induló Fejes vagy Sántha, Gerelyes Endre vagy Baráth Lajos, Galambos vagy Váci, Garai vagy Ladányi pályája miért kanyarodott el a kezdeti célkitűzé­sektől, másfajta — némelyiknél ér­tékesebb, szerencsésebb, de legtöbb­nél kiábrándító — folytatást hozva. És miért azok a pályák teljesednek ki szabályosan, amelyek a valóságot különböző áttételen keresztül közelí­tették meg (pl. Juhász, Nagy, Weöres, Örkény, Csurka, Mándi, Moldova). Vagy: míg a fiatal intellektuális líra­nemzedék számban-eredményben is gazdagszik, miért nincs hozzá ered­ményben is mérhető új prózaíró ge­neráció? ^­r&rls&c­rmmi gyakorlatomra is JZCi i'.CoZ.u­ff hadd hivatkoz­zam. Jó néhány tehetséges, elsőköte­tes költőt gyűjtöttünk a Napjaink köré. Úgy akartuk és akarjuk, hogy ne csak közlési lehetőségnek tartsák megjelenésüket, hanem otthonuknak lapunkat. Ők örömmel fogadták hí­vásunkat. Egy idő után azután — ahogyan mondtam akkor — „benyúj­tották a számlát”. Úgynevezett ke­mény verseiket. Olyanokat, melye­ken az őszinteség, a valósággal, fe­­lelősséggel­ szembenézés kemény, igaz­sága sütött át. És hogy jár ilyen­kor a szerkesztő? Mint Goethe bű­vészinasa. Ijedten néz a felszabadí­tott őszinteségre. Lapunk becsületére legyen mondva, jó része ezeknek megjelent, ha mentő-magyarázó kommentárral is. De a közlési huza­vona, egy-egy mentő magyarázat né­ha olyan belső törést okozhat egy­­egy alkotóban, hogy vagy visszafojt­ja közvetlen valóságszemlélődését, és mint a fa a belévágott sebet, át­növi élményét a kevésbé zavaró, in­tellektuálisan általánosító síkba, vagy elszürkül, egy ideig szerkesztők ked­vencévé, később felesleges kolonccá ugyanazok nyakán. Miért félünk job­ban például Ratkó József vagy Utas­­sy József közvetlen közéletiségétől, mint például az ugyanazt mindin­kább áttételesen fogalmazó Ágh Ist­vántól, vagy a kezdetektől absztrakt lélekállapotokat fogalmazó Tandori­­tól. Vagy, hogy egészen itthoni pél­dát mondjak: sokkal ismertebbek Kalász László szép tájversei, mint okos, a közösség sorsán meditáló köz­életi költeményei. Előállott tehát az a paradox hely­zet, hogy saját esztétikai eszményünk megvalósulásával szemben óvatos­kodtunk a legjobban. Számon kértük minduntalan azt, amit, ha jelentke­zett, előbb óvatosan körülszaglászott a kritika, és csak később, mikor már írójának megjött a rossz szájíze, volt hajlandó egekig emelni. De néha ez utóbbi gesztusra is csak azért volt hajlandó, hogy az újonnan jöttét ve­le mérve, könnyűnek találhassa. Az utóbbi évek azután kifejlesztet­te az illúziómentes, önismeretet adó deheroizáló múltszemléletet. Ez volt az első lépés a valóságábrázolás felszabadítására. (Ennek is talán leg­igényesebb vállalkozása Darvas tö­redékben maradt regénye, a Részeg eső.) De mindig csak a tegnapig ment ez is el. A ma megjelent könyv az írás idejét, azaz a megjelenés teg­(Folytatás a 4. oldalon) Lenkey Zoltán rajza. Udvar. A „Érted haragszom, nem ellened" Vita Darvas József új drámájáról Magyar Írók Szövetsége drá­mai szakosztálya az eredeti bemutatót követően Miskol­­--------- con, a Sajtóház tanácster­mében vitatta meg Darvas József: A térképen nem található című drámá­ját. Ahogy a sajátos drámai életanyag a megszokott dramaturgiában isme­retlen lezáratlanságra kényszerítette Darvast, ahogy A térképen nem ta­lálható hősei polémiájukban nem ta­láltak nyugvópontra, csak elbúcsúz­tak, úgy a dráma értelmezése, érté­kelése, a felvetett problematika meg­vitatása az Írószövetség ankétjén csak elkezdődött, s nem befejeződött. A vita tovább folyik. Így érezzük, s tudjuk: ehhez jó indítást adott az ankét. Csak indítást, mert még a jelenlevőket is — érezhetően — sok kimondatlan gondolat égette, s a résztvevők — bár az összetételben viszonylagos differenciáltság mutat­kozott — nem jelentettek olyan kö­zeget, amelyben minden kérdést lé­nyegileg tisztázni lehetett volna. A dráma keletkezésének körülmé­nyei, Darvas Józsefnek az Állóvíz megírását követő eseményekre törté­nő gyors, tribuni reagálása, riport­drámába sűrűsödő indulata, a darab jellege már korábban sejtette: a vi­ta nemcsak irodalmon belüli (dra­maturgiai-esztétikai) és színházeszté­tikai, de azon túlmutató, irodalom­politikai, társadalmi érvényű lesz és lehet. A vita igazolta a várakozást, már Hubay Miklós bevezetője, Illés Jenő referátuma, Mocsár Gábor és Kabde­­bó Lóránt korreferátuma egyaránt felvetett irodalmi és az irodalom terrénumán kívül eső szempontokat. Minden műalkotás cselekvés. Dar­vas drámáját az tette érdekessé, je­lentőssé, hogy a benne megnyilatko­zó írói tett, állásfoglalás országosan kibontakozó vitához kapcsolódott. A vitát Végh Antal Állóvíz című írása indította el. (Valóság, 1968/4.) Végh szociográfiájában — olykor túldramatizáltan — igaz, megdöb­bentő képet festett egy dél-szabolcsi községről, Penészlekről. A megye vezetői Végh Antal írá­sát (egyéb, a megyéről szóló riport­jaival együtt) úgy értékelték, hogy nem a megye ügyét szolgálta, írói attitűdje nem szocialista, nem segí­teni, leleplezni akar. Az írás és jogosságának kétségbe vonása felvetette: az íróknak joguk­ban áll-e (és mennyiben) a hibák feltárása, hogyan ítélhető meg az irodalom szerepe, milyen legyen az írók és a funkcionáriusok viszonya? Ezekben a kérdésekben foglalt ál­lást Darvas József a Kortársban megjelent (1968. szeptember), az Ál­lóvíz megírását követő helyzetet fel­táró, Magyarország felfedezése soro­zat módszerét tisztázó és megvédő cikkében, s lépett nagyobb nyilvá­nosság elé A térképen nem található című drámájában. Drvas drámáitól — kevés ki-­ vétellel — megszoktuk, hogy sokszor nyersen,, „na­­--------- turálisan” visznek színpad­ra friss, aktuális, a múlt, közelmúlt, félmúlt és jelen konfliktusait egy­aránt tartalmazó problémákat. Így tett most is, s hogy sikerrel, a szín­házi előadás bizonyította. A jelene­tek után felcsattanó taps — mint a vitában Hubay, Mocsár Gábor, if. Barta Lajos ennek konzekvenciáját levonta — azt igazolta, hogy a drá­ma a nézőkből igen nagy érdeklő­dést váltott ki, Darvas olyan aktuá­lis gondolatokat vitt színpadra, ame­lyek benne éltek a közönségben. Ép­pen ezért többen (Kabdebó, H. Bar­ta, Csontos Gábor meg is fogalmazta, a többiek felszólalásában implicite benne rejlett) nem egyszerűen szín­házi produkcióként, hanem nagy je­lentőségű (mint H. Barta mondta: a tettek sorában elsők között levő) tettként értékelték a drámát. A hozzászólások feltárták azt is, hogy miben rejlik Darvas tette, mi képezi a tartalmát? Darvas írói meg­nyilatkozásának a jelentőségét a leg­nagyobb összefüggésbe helyezve­ Kabdebó Lóránt mutatta meg. Dar­vasnak, a Magyar Írók Szövetsége elnökének irodalompolitikai lépése­ként és Darvasnak, a nagy tekinté­lyű írónak gyakorlati tetteként érté­kelte a Magyarország felfedezése so­rozat módszerének tisztázását és a dráma megírását. Nem deklaráció­ként, hanem gyakorlati, felszabadító lépésként, hiszen: „mint az utóbbi Darvas-lépések mutatják, nem is a politika vonta meg a falakat — iro­dalmi életünk óvatoskodta magára a szűkösebb lehetőség­ gúnyát.” Kabdebó rámutatott: ha a dráma eredményeit sikerül előremutatóan kihasználni, nagy jelentőségű iroda­lompolitikai megnyilvánulás lehet, amely olyan ellentmondások feloldá­sához vezet, amire eddig nem fi­gyeltünk fel. Irodalmi életünk egyik paradox jelensége volt az elmúlt időszakban, hogy amikor szocialista realista iro­dalmunk esztétikai követelménye­ként a valóság realista feltárását, a pontos híradást, őszinte szembené­zést vallottuk­­ — a gyakorlat éppen ettől a követelménytől távolodott el. Könnyebben, veszélytelenebbül ér­vényesült a személyiség-elemzés, a jelképes beszéd, az intellektuális ál­talánosítás, mint a valóság őszinte, közvetlen faggatása. Azok az írói pá­lyák teljesedtek ki szabályosabban, amelyek a valóságot különböző átté­telekben közelítették meg, mert sa­­ját esztétikai eszményeink megvaló­sításával szemben óvatoskodtunk a legjobban. Darvas tettének lényege: amikor a valóságf­eltáró irodalmat védi, s amikor drámájában a valóságot köz­vetlenül faggató irodalmat teremt, ezt az esztétikai elvet igyekszik tá­mogatni, érvényre juttatni. Darvas olyan drámát teremtett, amely gondolati tartalma, s az azt célba juttató riportdráma-forma se­gítségével — ahogy Gonda György. (Folytatás a 4. oldalon) ÁRA KÉT FORINT

Next