Nemzet, 1884. július (3. évfolyam, 658-688. szám)

1884-07-01 / 658. szám

Szerkesztőség : Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 658. (180 ) szám. Budapest, 1884. Kedd, julius 1. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszin Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .. . 3 hónapra .. .. 6 hónapra ......... Az esti kiadás postai fizetés negyedévenként Egyes szám 4 m . évanyára. Budapest, június 30. Régi közmondás: lyuk kikaparja; vagy a másik: könnyen el lehet érni a sánta­­ em­bert. Az ellenzék is minduntalan meghazud­tolja magát. Heteken át váltig állította, váltig eskü­­dözött, hogy a mérsékelt ellenzék a szabad­elvű párt rovására megnövekedett. Kimutat­tuk az ellenkezőt, eloszlattuk az ellenzék il­­luzióit. Hasztalan volt. És ime, ma ugyanazon ellenzék lapja vádolja a kormányt és közegeit, hogy elsik­kasztották az ellenzék szavazóit. Kanizsán különösen nagy sikkasztás történt. A bűntett tárgyi tényálladékát megállapítja az, hogy a kormány közegeinek kezén 600 választó el­kallódott. Az alanyi elem: az ellenzéknek való ár­­tásra törekvés. Bűnösek: az adókezelők, vég­rehajtók, községjegyzők. Káros: különösen a mérsékelt ellenzék. Közvádló: a­­ Pesti Napló­­. Biró: a közvélemény. És a sikkasztásnak ilyetén megállapított tényálladéka még nem elég az ellenzéknek. Hamisít és allegál. Negyven embernél meghamisították a választók életkorát. Az apát fiává degradálták és megfordítva. Pál az apa, de ő mégis csak 41 éves, míg Péter, a fia 61 éves. Hát bizo­ny ez borzasztó hamisítás és nem tollhiba, vagy az életkornak helytelen bejelentése. A sajátságos csak az, hogy sem valamely apáról, sem fiúról nem tűnt ki, hogy p. o. 15 éves, s így nincs joga szavazni. Az ellenzéki lap azt állítja ugyan, hogy e miatt a választási elnök elvonta az illetőktől a sza­vazó jogot. Hát ha tette, aligha cselekedte he­lyesen, mert a 78. § azt mondja ki, hogy csak azon szavazat semmis, melynek nincs értel­me, ha többfélekép magyarázható, vagy ha nem a képviselőjelöltek valamelyikére ada­tott. Különben is, az illetőknek joguk volt a hiba kiigazítását kérni. íme, ide reducálódik a nagy hamisítás, ha ugyan megtörtént és megtörtént különö­sen az, hogy az elnök a választókat eluta­sította. Hát a sikkasztás ! Sajátságos dolog vol­na, ha csak az ellenzéki választók mulaszta­nák el az adófizetést. Mi úgy tudjuk, hogy sem a kormánypárti, sem az ellenzéki ma­gyar embernek nem valami nagy szenvedé­lye ez a mulatság. Pontos emberek vala­mennyi párton vannak : a kormánypárti és ellenzéki választók közt egyaránt. Viszont pontatlanok vagy a fizetés alól, bár politikai jogaik ideiglenes feladásának veszélyére, me­nekülni akarók szintén bőven vannak min­den párton. De ha az ellenzéki választók sorában mégis többen volnának, ezen senki sem cso­dálkozhatnék , legkevésbbé az ellenzék. Hi­szen ez az ellenzék és sajtója egyebet sem tesz, mint népszerűtleníti az adófizetést, gyű­löletessé teszi a közterheket, arra tanítja a népet, hogy az erőszakos tékozló, az országot kiszivattyúzó proconsul, epirusi pasa — nem, a magyar kormány haszontalan és fö­lösleges czélokra zsarolja a szegény nemze­tet. Amikor A­p­p­o­n­y­i Albert nem ret­tent vissza attól, hogy az állam pénztárát, nyilvános beszédben, a Danaidák hordájához hasonlította, melyet hasztalan iparkodik meg­tölteni a misera plebs contribuens — nem, az összes nemzet, mert a feneketlen hordó elnyel mindent, elnyeli a magyar nép vérét, csont­ját, húsát, amikor Apponyi beszél így a kor­tesemelvényről, akkor mit csudálkozik az el­lenzék, ha azok, kik szavának hisznek, messze elkerülik a Danaidák hordáját s csak úgy vesznek részt a hasztalan erőfeszítésben, a si­­sipbusi munkában, ha erre az adóvégrehajtó, a zsandár és pandúr kényszeríti őket. Ha tehát igaz, hogy az ellenzéki válasz­tók száma sok helyen apadt, ez nem azért tör­tént, mintha a kormány és közegei kisikkasz­tották volna a derék férfiakat a szavazó­listá­ból, hanem azért, mert nem fizettek adót, s nem fizettek a honi vonakodáson és nemzeti adónemfizetési hajlamon kívül, főleg azért, mert az ellenzék és sajtója telebeszélték fülét, hogy: nem adózunk! És ekkor tulajdonítsa haját az ellenzék önmagának. Máskor talán óvatosabb lesz. De visszatérünk oda, honnét kiindul­tunk : az ellenzék önmagának való ellenmondá­sára. Mikép egyeztethető az össze, hogy a mér­­sékelt ellenzék kerületeket nyert, míg választói oly mérvben apad­tak, hogy pl. a sikkasztás fő színhelyén, Nagy-Kanizsán, nem kevesebb, mint 600-al apadt az ellenzéki szavazók száma? Ez arith­­meticai rejtély megoldását rábízzuk a mérsé­kelt ellenzék számfejtőire, számtanáraira és physicusaira. Épp úgy jutalmat lehetne e kérdésre kitűzni, mint egy hóbortos lord ju­talmat hagyományozott annak, aki kimu­tatja, hogy 2X2­­­5, vagy a háromszinű kandúrra.­­ És amíg e derék urak fejüket törik — törhetik, mert a hivatalos statisztikában kö­zölve van a választók számának nagymérvű emelkedése — mi csak azt tanácsolhatjuk az ellenzéknek és sajtójának: terjedjen emléke­zete legalább 24 órára, mert különben ily kel­lemetlen rápiritásoknak teszi ki magát. A NEMZET TÁRCZÁJA. Junius 30. A „Halles Centrales“ éjjel. Páris, junius hó. Mostanában, amikor a párisi élet a nap fullasztó hatása alatt mindig jobban bénul, a Halles Centrales­­nak éjjeli meglátogatása a legérdekesebb látványok egyikét nyújtja, aminőt Párisban egyáltalán találha­tunk. Az utazónak, aki magát mindenben a Bädecker vörös fonalához köti, s csakis taposott utakon jár, a csarnok éjjeli meglátogatása fölöttébb ajánlatos. Erre legalkalmasabb egy befejezetlen éjt hasz­nálni : midőn a nagy boulevardokról, ahol ásítozó pinctérek épen a gázt csavarják le a kávéházakban, s beborítják a kirakatokat faburkolataikkal, s be­kanyarodunk a rue Montmartre-ra, a pneumaticus boulevard-órák kék mutatótáblájáról épen kettőt ol­vashatunk le, s a takarékos városi hatóság emberei, számítva a korán induló Aurórára, már oltogatják ki a árpákat. A Saint-Eustache-templomhoz, melyben a csarnok hölgyei szokták áj­tatosságukat elvégezni s mely­nek megvilágított órája, mint a tüzes szem ragyog bele az éjbe, torkollik a hosszú, keskeny rue Montmartre, a csarnoktérrel. Hosszú, véghetetlennek látszó sorban jönnek a zöldség­kertészek kétkerekű, magasra tete­jezett nehéz járású kocsijai, a Páris közelében lakó parasztok szekerei végig hömpölyögnek a kövezeten, míg megállva a gyalogút mellett, megvárják a csar­­nok hivatalnokának utalványát arra a méterszámra, amit a csarnokban elfoglalhatnak. A Baratie, a csarnokoknak különösen farsang idején kedvelt éjjeli vendéglője előtt, néhány bérko­csis topog elfáradt gebéje mellett föl és alá sétálva, várva az elkésett vacsorálókat, akik odafönt a Cabi­net particulier-kben még most javában mulatoznak. A csarnok tere körül számos korcsmából és ká­véházból esik sugárkéve a gyalogutakra, hol tarka zűrzavarban ülnek kávét szürcsölve a nagy kendőbe pólyáit paraszt asszonyok, a lefüggő szalagos, fényes bőrből készült kalapu bretonok, halvány arczú, karikás szemű hetaerák, szalmával töltött faczipős és kék zubbonyos parasztok, fakezipős, fényes öltözetű souteneurök. Egy kis púpost, aki pompázó színű képeket árul, nagy zajjal fogad ez a társaság. Az asszonyok egy sollért hozzányúlhatnak púpjához, amit Francziaországban szerencsét hozó babonának tartanak. Páris tőzsdéjén dús keresete van egy púposnak tisztán abból, hogy kétségbeesett berzianereknek megengedi, hogy megérintsék a púpját. A Halles Centrales, — s ez árnyoldala — éjjel gyülhelye mindenféle csavargó csőcseléknek, s itt együtt találhatjuk a párisi aljnép legválogatottabb példányait, »illatos« koszorúba fűzve. Itt nyílik alka­lom megismerni a párisi gazficzkót minden árnyalatá­ban, a magas kalapos s­zerencsétlentől, aki még megő­rizett modorában valami jobb napokra emlékeztető előkelőt, egész eddig, aki már semmivel sincsen előbbre a sanceulottenál. S ha egy jobb öltözetű em­ber oda merészkedik e nép közé, rögtön koldulnak tőle: »Pour une toupe au choux, s’il vous plait m’sieur!« A Halles Centralesban ugyanis huszonöt olyan kofa üzérkedik, aki nagy edényekben árulja a korhely­­levest. Midőn odaérkeztünk, nagy tömeg tódult egy angol missionárius köré, aki ingyen osztogatott levest, hogy az alkalmat fölhasználhassa ájtatos beszédek tartására. A szegény ördögök mindenfelől tolong­tak s végre tömegük olyan nagggyá lett, hogy egy rendőr lekapott valamelyik szekérről egy ostort, s vak­­tába közibük vágott. Ez a brutális eljárás a csa­vargók némelyikét, a kiből még minden emberi mél­tóság ki nem halt, felbőszítette, s egyikük, egy sovány fiatal ember, ízléssel kimondott, válogatott szókkal kezdő társait lázítani. Arról beszélt, hogy az »Intran­­sigeant« szerkesztőségénél panaszt fog emelni a rendőr ellen. Tudakozódunk a hirtelen támadt népszónoknál előbbi foglalkozásáról, s ő a lehető legközömbösebb hangon feleli: »étudiant en medicine.« Kétes derengés hirdeti a nap közeledtét. Minden félórában nagyot bődül a Saint-Eustache óraműve, s a pavillonok különböző órái egyszerre hirdetik mesz­­szehangzó tompa kondulással az idő haladását. A csarnok képe e­közben meglehetősen elvál­tozott. A szekerekről lerakodtak, a csarnok falai kö­rül roppant halmokban áll az ugorka, kelkáposzta és saláta, melyek mögül előlátszik egy-egy egészséges képű parasztasszony vörös fejkendője, vagy egy pa­raszt legény csúcsos sipkája. E zöldségfalból egészsé­ges üde illat árad elő. A virág és a baromfipavillon közötti telepen valóságos földieper vásár támadt. Ez az egész roppant terület el van fedve földiepres kosa­rakkal és fazekakkal. Elragadóan fűszeres édes szag áramlik ki belőlük. Hogy csak földieperben mit fo­gyaszt el Páris, arról megközelítő fogalmat nyújt az, hogy a vidékről évenkint több, mint tíz millió fazék jő Párisba, s hogy a múlt hét kimutatása szerint a csarn­­­nokokba 1150 földsepres kocsi jött Párisba, a min­­denik kocsin 45 db 8 kilós kosárral. Minél tovább halad a reggel, annál inkább ha­sonlít a csarnok egy óriási méhkashoz, melyben min­den összevissza nyüzsög, hemzseg. A virágpavillonban, a­hol ilyen korán reggel valóságos potom pénzen le­het gyönyörű csokrokat vásárolni, papirárusok kószál­nak, folyton kiáltozva: »Faut-il des journaux!« s a kissé testes virágtündérek egész halom Figarót vásárolnak össze, amibe virágjukat csomagolják. A husárus-pavillonban megbámulhatjuk a »porteurs de viande«-ot, kiknek izmossága közmon­dásos. Ezek a herkulesi alakok, fejük körül turbán­­szerüleg kötött fehér kendővel, egy fél ökörrel hátu­kon vagy egy-egy borjúval vállukon csak úgy sétál­gatnak. A disznó és borjúfők egész gúlája emelkedik itt égnek, egymás mellett hosszú sorban csüggnek a tüdők, májak, apró kocsikba folyton hozzák-viszik a húst. A hús mérése városi hivatalnokok ellenőrzése mellett történik, s egy kis papír szalagot ragasztan­­a húsra, melyre föl van jegyezve súlya, az eladó neve­s üzletének helyisége. Az elárusítás vagy egyszerű adás-vevésből áll, vagy pedig, a legtöbbet ígérőnek adják oda az árut. A balcsarnokban, a­hol a női szendeség tudva­levőleg nem a legszebb oldalról, szokta magát mutatni, nagy nehezen lábolunk át a sok sós vizű tócsán, min­den lépésnél magunk ellen idézve a szitkozódások olyan özönét, melyhez képest a homeri hősök szóhar­­cza valósággal akadémikusnak mondható. A sajtcsarnokban az illatok azon keverékébe jutunk, mely Zolát az ő híres »Symphonie des froma­­ges«-ára lelkesítette; s végez­etül még egy pillantást akarunk vetni a »Fontaine des Innocents« melletti csarnokba, ahol a nagy és kis vendéglők árusítják el a nép által »bijoux«-nak nevezett hús és zöldséghul­ladékot. A vevők tömegét itt természetesen szegények és nyomorultak alkotják. Szemünk előtt vásárolt négy sousért egy koldus több fontnyi marhahúst, melynek azonban már átható szaga volt. Láthatjuk te­hát, hogy amit a hatalmas Páris gyomra lenyel,­­ nem mindig étvágygerjesztő­ tötte ki. Az ülésen Paul­er Tivadar elnökölt s Kraknói Vilmos főtitkár jelentette be az egyes tár­gyakat. Először is bejelentette dr. Katona Mórnak levelét, melyben a Sztrokay-jutalommal koszorúzott pályamunkáját a pénztartozások kérdéséről hajlandó a bírálók véleménye szerint az értékpapírokra vonat­kozó pótlással ellátni s ekként bocsátani munkáját az akadémia kiadásába. A másik Sztrokay-féle jutalmat az idén tudva­levőleg dr. Wlassics Gyula nyerte el, de a bírálók a másik két pályamunkát is dicséretreméltónak talál­ták s az akadémia a szerzőket maguk megnevezésére fölkérte; a fölhívás folytán az egyik munka szerző­jéül dr. Baumgarten Izidor, a másikéul pedig Badlay Imre kalocsai kir. ügyész jelentkezett. A dr. Edelman által tett Holzer-alapítvány 300 forintos ösztöndíja tudvalevőleg oly politechni­­cumi növendéknek adandó, ki tanulmányai befejezé­séül a zürichi egyetemre óhajt menni s az alapítvány L­ 1 tétele szerint köteles egy budapesti folyóiratban ) / /akszerű dolgozatot közzé tenni, az ösztöndíjra e­gyetlen jelentkezőt Kerekes Béla műegyetemi­galgatót Nendtvich Károly és Szily Kálmán taná­rok ajánlatára az akadémia elfogadta. Az orvosnö­vendékek számára alapított Edelman-féle másik 300 frtos ösztöndíjra pedig (oly budapesti orvosnövendék kaphatja, ki ez egyetemi tanfolyam 4-dik vagy 5-dik évét betöltvén tanulmányait a bécsi orvosegyetemen akarja befejezni) négy pályázó jelentkezett, kik közül az akadémia összes ülése Lenhossek József, Jendrassik Jenő és Arányi Lajos ajánlatára Muraközy László negyedéves orvosnövendéknek adta ki az ösztöndíjat. Felolvasták ezután az első osztály jelentését a Békésházy-alapítványra vonatkozólag. Ugyanis az alapítványnak 600 frtnyi évi kamatjából 1863. óta évenkint 500 frt jutalomkönyvekre fordittatik, 100 írttal pedig öt évenkint egy a magyar irodalomról idegen nyelven kiadott iskolai könyvet jutalmaztak. A vallás- és közoktatásügyi miniszter azonban 1882- ben értesítette az akadémiát, hogy a Békésházy­­alapítvány évi kamatai már az ezer forintot megha­ladták s az alapító rendelkezéséhez képest változtatni kell a jutalmazások módján. Az akadémia kiadta ez ügyet az első osztálynak s ez most azt javasolja az összes ülésnek, hogy az utólagos jutalmazás módját szüntesse meg, határozza meg előre a kívána­tos munkát s mondja ki a nyílt pályázat vagy a megbízás módját; s hogy a Békésházy juta­lomban részesülendő munkák széles­­bb körben elterjedjenek, ajánlja, hogy olcsó kiadás rendeztessék azokból s ennek eszközlésére az állam segítsége vé­tessék igénybe; a kormány az alapítvány állapotáról, illetőleg kamatozásáról évenként tegyen mindig je­lentést s az akadémia e szerint tegyen felterjesztést a minisztériumhoz. Óhajtja, továbbá, hogy ez intézke­dések már a pályázat legközelebbi kiírásakor alkal­mazásba vétessenek s a vallás és közoktatásügyi mi­niszter fölkérendő, hogy járuljon hozzá a maga részé­ről e reformokhoz. Az összes ülés elfogadván az első osztály javaslatát, a jelen levő T­r­e­f­o­r­­ Ágost val­lás és közoktatásügyi miniszter­­,­­ kijelentette, hogy a maga részéről mi kifogást­­ emel a Békes­­házy-alapítvány ilyen kezelése ellen. A megboldogult Bulyovszky Gyula 2000 írtos alapítványára vonatkozó szabályzati terv elkészítésé­vel megbízott első osztály az alapító rendelkezései­hez híven a 2000 írtnak két-két évi (200 frtnyi) ka­matját oly ódás költeményre óhajtja kifüzetni min­den második nagy gyűlésen, melynek tárgya a hazai történetre vonatkozással bir s a jutalmat csak önálló becsű munkának óhajtja kiadni. Az összes ülés elfogadván az első osztály javas­latát Kraknói bejelentette, hogy a nemzetgazdasági bizottság dr. H­e­lt­a­i Ferenczet kültagul választot­ta, az összes ülés egyhangúlag helybenhagyta a vá­lasztást. A vallás- és közoktatásügyi miniszter abból a czélból kiindulva, hogy három nyilvános nagy könyvtárunkban a hírlapok és folyóiratok hézagosan vannak képviselve s a három könyvtár e szakbeli kész­letének egyesítésével remélhetőleg egy teljes gyűjte­ményt lehetne összeállítani, erre vonatkozólag egy ér­tekezletet hívott össze mára s ez értekezletben való részvételre fölkérte az akadémia könyvtárnokát. Ez azonban jelenleg nem lévén a fővárosban, az összes ülés megbízta Kraknói Vilmos főtitkárt és Szabó Jó­zsef rendes tagot, hogy az értekezleten képviseljék az akadémiát. Az értekezlet tagjai az összes ülés után rögtön megkezdették munkálkodásukat a főtitkári he­lyiségben Trefort miniszter vezetése alatt. Budapest főváros tanácsa értesítette az akadé­miát, hogy a főváros történeti nevezetességű vagy vo­natkozású helyeit emléktáblával óhajtja megjelölni s e helyek kijelölését és az emléktáblák feliratának szövegezését a tudományos társulatok közreműködé­sével óhajtja eszközölni; felkéri tehát az akadémiát, hogy a Havas Sándor elnöklete alatt e czélra megalakult bizottságban képviseltesse magát. E kép­­viseltetés ügyét Pauler elnök indítványára kiadta az összes ülés a történelmi és archaeológiai bizottsá­goknak. B­ELFÖLD, Budapest, jan. 30. (Osztrák-magyar köz­gazdasági kérdések.) A »Bud. Corr.« a kö­vetkezőket írja: »Mai napig — mint értesülünk — sem a magyar pénzügyminisztérium az osztrák bel­ügyminisztériumtól a magyar értékpapírok­nak az osztrák takarékpénztárak által történő vásárlása kérdésében, sem pedig a ma­gyar kereskedelmi minisztérium nem kapta meg az osztrák belügyminisztériumtól a Galicziából jövő és Pozsonyba irányított marha­­szállítmányokra vonatkozólag Oswie­­cinben elrendelt kiszállítás és etetés ügyében a kilátásba helyezett választ.Nagyon ter­mészetes, hogy a magyar kormány, kötelességéhez hí­ven, minden eshetőséggel szemben megteszi intézke­déseit, hogy a pozsonyi marhavásárt fenyegető ve­szélyt elhárítsa. Soha sem jutott volna a magyar kor­mánynak eszébe, hogy a Bécsbe szánt marhaszállítást feltartóztassa, avagy csak differentiális tarifák által is megdrágítsa. Ha azonban erre kényszerítve lesz, mi sem könnyebb, mint a Sz.­Marxba feladott magyar hízott marhákra nézve p. o. Buda­­pesten vagy akár Pozsonyban is és Sop­ronban a kiszállítást és etetést elren­delni; váljon az ilyen, az osztrák kormány által ki­talált rendelkezés a bécsi marhavásárnak, — melynek felhajtása ma is fele részében Magyarországból szár­mazik — hasznára lesz-e, nem akarjuk bolygatni.« Budapest, jun. 30. (Pest megyéből.) Pest­megye közigazgatási bizottsága július hó 10-én tartja rendes havi üégét, melyre különösen a közigazgatás és tanügy részéről vannak fontosabb ügyek kitűzve. Pest megye állandó választmánya a jú­lius hóban megtartandó nyár évnegyedes közgyűlés némely tárgyainak előkészítése végett július hó 2-án délelőtt 10 órakor a megyeház nagytermében ülést tart. Zágráb, jun. 29. (Kállay miniszter út­­járól a horvátok.) A zágrábi »N­arodne No­­vine« Kállay miniszter boszniai útja alkalmá­ból elismeréssel adózván a miniszter ügybuzgalma és lelkiismeretessége iránt, melylyel az occupált tarto­mányok irányában viseltetik, az ottani állapotokról azt írja, hogy azok igen kedvezőek s napról-napra jobbakká válnak. A nép érzi és tapasztalja a helyes közigazgatás és rendszeres működés jótéteményeit. Az adó pontosan folyik be; a nép nyugodt és békés, mert a közbiztonság érdekében minden lehető el­követtetik. Zágráb, junius 30. (Az 1880-iki zárszám­adás­o­k.) A Magyarország és Horvát-Szlavonország közt 1880-ban folyt zárszámadásokra vonatkozó ki­mutatás megvizsgálására kiküldött bizottság a követ­kező határozatot terjeszti elfogadás végett a tarto­­mánygyülés elé. Horvát-Szlavonország tartománygyülése a Ma­gyarország és a horvát-szlavon és dalmát királyságok közt 1880-ban folyt számadásokat, melyek Horvátor­szágnak az 1868. I. tcz. 28. §. értelmében átküldet­tek, megvizsgáltatta és azt tapasztalta, hogy az illeték kiszabási hivatalok kiadásai ezen hivatalok illeték­­bevételeiből fedeztetnek, mi az 1880. nov. 27-ki tör­vény 5. szakasza 3. bekezdésének szószerinti tartal­mával és szellemével ellenkezik, továbbá azt, hogy a dohány- és sójövedéknél számadásba tett kiadások az idézett tvezikk szellemével nem egyeznek meg. Miután a magyar országgyűlés ezen számadásokat jóváhagyta és az által az 1880. nov. 27-ki törvény 5. sza­kaszának 3. bekezdését oly szellemben magya­rázta, mely a horvát tartománygyűlés fölfogásától eltér, a tartománygyűlés indíttatva érzi magát, hogy tekintettel az 1868. I. t. ez. 70. szakaszára, melynek értelmében a kiegyezési törvénynek, mint bilaterális szerződésnek, hiteles magyarázata csak akként tör­ténhetik meg, a­mint maga a szerződés megkötése történt, a következő határozatot hozza: 1. Az ügy az 1880. nov. 27-ki törvény 5. szaka­szának 3. bekezdése szellemében értelmeztetvén, elin­tézés végett ugyanahhoz a regnikoláris bizottsághoz utasittatik, mely a tartománygyűlésnek 1884. junius 16-án hozott határozata értelmében ki fogna küldet­ni, hogy a kiegyezési törvény eltérő magyarázata mi­att felmerült vitás kérdéseket a magyar küldöttséggel egyetértőleg megoldja. Ezen regnikoláris küldöttség­nek feladata lesz, oly megegyezésre jutni, hogy a Ma­gyarország és a horvát-szlavón-dalmát királyságok közti elszámolásoknál ezen királyságok jövedelmei­ket illetőleg bármely megrövidítéstől meg legye­nek óva. 2. Az 1880-ki zárszámadások tudomásul vétet­ Akadémiai ülés. Az akadémia ma délután tartotta utolsó ülését a szünidő előtt. Összes ülés lévén, közönség nem is jelent meg, de annál nagyobb számban voltak a te­remben akadémikusok.­­A tárgysorozatot folyó ügyek elintézése tem­nek ugyan, de egyúttal a horvát tartománygyűlés ki­jelenti, hogy a számadások tudomásul vételé­nek ténye által nem mondott le azon őt megillető j­ogr­ól, hogy utólag is köve­telje jövedelmeinek azon összegét,mely neki mindenesetre járna, ha az 1880. nov. 27-ki törvény 5. szakaszát helyesen ma­gyaráznák. Csurgó, junius 29. [E­r­e­d. t­u­d.] (T­i­s­z­a K­ál­mán fogadtatása Zákányban és Csur­­g­ó­n.) Tisza Kálmán fogadtatása Zákányban és Csurgón valóságos diadalünnepély volt.Soha senki sem hitte volna, hogy a jún. 14-ki választás után ily fogad­tatás lehessen. A csurgói járás intelligenciája csak­nem teljes számmal jelent meg a zákányi indóházban. A déli vonattal Csurgóról magáról 70 főnyi többnyire az értelmiségből álló közönség indult meg. Csurgótól Zákányig félóráig halad a vonat s igy 2 és fél óráig várt a Csurgóról jött közönség a Nagy-Kanizsa felől érkező miniszterelnökre. Délután 3 óra körül a többi községek küldöttei s az összesereglett nép szá­ma közel kétezerre rúgott. Zákányban ott voltak a fogadtatáson Csépán Antal alispán kíséretével, gróf Zichy Ödön, Andorka János ág. ev. esperes, az evan­­gélicus papság és tanító karral, a csurgói járásbíró­ság, a csurgói szolgabiró, az adóhivatal, a csurgói ál­lami tanítóképezdei tanári kar, a csurgói reform, tanári kar, a csurgói ügyvédi kar, a csurgói kereske­dők s birtokosok, Rátky Sándor nyugalm. tábornok a kath. clerussal, a zákányi plébános, Zákány, Tilos, Gyékényes, Nemes-Patró, Szent-Miklós, Surok, Lég­­rád város, Szentpéter, Lisó, Szent Pál, Csurgó, Szentkirály, Possog, Belona, Bogota küldöttei és a nagy tömegben összesereglett nép. Már Csurgótól kezdve a tanári kar s az intelligentia egy része foly­tonos dal között érkezett Zákányba, s mindegyik rögtönzött dal ezen refrainnel végződött: »Éljen Tisza Kálmán.« Midőn a vonat megérkezett 3 óra 6 perczkor, viharos »éljen Tisza Kálmán« hangzott fel. A diadal­kapunál a miniszerelnököt a megye nevében Csépán Antal alispán, a csurgói reform, tanári kar nevében, Héjas Pál igazgató, az ág. evang. esperesség nevében Andorka János esperes üdvözölték. Az idő rövid volt arra, hogy a küldöttségek a miniszterelnök urnak bemutatva lehettek volna, de mégis kellő be­osztás és vez­etés mellet keresztül lett volna vihető ez is. Harsogó érs­­­kö Ott hagyta el a vonat a záká­nyi indóházat s a csurgóiak a miniszterelnök urat vivő von.Ára iítve,hangzott Csurgóig a dal,százszorosan hangoztatva: »Éljen Tisza Kálmán!« C­­surgón közel háromezerre menő tömeg várta az indó Jázist az érkező minisztert. Itt Berkyr. kath. espere­s üdvözlte Tisza Kálmánt. Szerettük volna, he ? csurgó/ járási ref. és kath. papság épugy test­­ületileg üdv­özölte volna a miniszterelnököt, mint a­h­ogy tette az evangelicus papság, melyből még a Lé­ ,ey (zar­e­gyei) lelkész is megjelent Zákány­ba ... Azonban református papság hihető, hogy az e­zres vezérke alatt Kaposvárott fogja üdvözölni a nagyülésükre érkező miniszterelnököt. A csurgói szabadelvűpárti értelmiség teljes számmal jelent meg Zákányban, csatlakozott hozzá őszinte örömmel a 48-as párti értelmiség is, s verse­nyezve éltették Tisza Kálmánt. De megjelent a mér­sékelt ellenzéki elem is,­­ a csurgói járás értelmisége kevés kivétellel lelkesedéssel, sőt tüntetőleg fogadta Tisza Kálmánt. Ezen lelkesedés átragadott a népre is. Mert az elkeseredés fokról fokra emelkedik az antisemita párt és azok ellen, a­kik okai voltak a sza­badelvű párt bukásának és már ma a valódi 48-as párti értelmiség ép úgy restelli az antisemitismus győzel­mét, mint a szabadelvű párt, s azon piszkolódások, miket az­ antisemita párt egyes egyénei véghez visz­nek, felháborodást szülnek minden időben. Mily viszonyokra mutatja s minő nézeteknek rabja lehet ott a nép, a hol egyik párton az összes értelmi­ség, a másik párton pedig csak a tömeg áll. A mi­niszterelnök ur Somogyba jövetele tán egy jobb kor­HZ. “CT LFÖL­D. Brüssel, jun. 29. (Luxembourg és Né­­metország.) Az »Indépendance Relge« érdekesen fejtegeti »Le souverain eventuel du Grand-Duché du Luxembourg« czimü czikkében Adolf nassaui herczeg jogait és igényeit. 1783-ban a nassaui ifjabb és idősbb ág közt szerződés köttetett, a mely­nek értelmében az utóbbi, ha az előbbi férfiágon ki­halna, ennek birtokaiba lép, még azokba is, melyek csak a jövőben fognak megszereztetni. Ez utóbbi ha­tározat alapján az idősb ágnak igényei vannak Lu­xembourgra, habár e nagyherczegséghez csak 1814- ben jutott az orániai ház. A hollandi trónra azonban jogigényeket nem érvényesíthet a nassaui család, mert itt a nőági örökösödés van érvényben. A Lu­xembourg iránt támasztott igény az 1839. jún. 27-én a hollandi király és a nassaui herczeg közt kötött szerződés, valamint az 1867-iki londoni szerződés 1-ső czikke által még külön megerősítést is nyert. Márpedig—folytatja az »Independence Relge« — mindenesetre föltételezhető, hogy Adolf nassaui her­czeg, midőn 1867. szeptember havában kiegyezést kötött Poroszországgal, Nassau herczegség fölött gya­korolt souverainitással együtt a Luxembourgot illető várandóságát is átruházta Poroszországra. Bisstra­ck herczeg azonban két hónappal a londoni szerveül­és előtt­e pedig 1867. márczius 11-én kijelentette az észak-német szövetség parlamentjében, hogy nem így van. »Mindennek daczára, fejtegeti a belga lap, föl­vethető az a kérdés, váljon a dynastiának változása, melynek a nagyherczegségben előbb-utóbb be kell állnia, ennek Németországhoz való viszonyát meg fogja-e változtatni.« A többi hatalmaknak a viszonyok olyatén ala­kulása fölött meg kell nyugodniok, a mely esetleg Luxembourg Európa által elismert semlegességének megszüntetésére vezetne. Hisz már 1867-ben kijelen­té Lord Stanley a parlamentben: »A biztosíték, me­lyet Luxembourgot illetőleg bírunk, nem fog na­gyobb kötelezettségeket róvni reánk, mint a minek egy korlátolt felelősségen alapuló kereskedelmi tár­saságnál találhatók.« Az »Independance Reige« is­merteti ezután ama nyilatkozatokat, melyeket Bis­marck Bennigsen kérdésére 1867. évi április hó 1-sején tett­e a parlamentben. Bismarck akkor ki­jelente, hogy a kormány gondolkodott afölött, vájjon nem kellene a hollandi király nagyherczeget arra bírni, hogy Luxembourgot az északnémet szövetségbe kebelezze. Az utóbbi évek tapasztalatai azonban — tette hozzá Bismarck — megtanítottak bennünket arra, hogy nem volna előnyös, ha a hollandi király Luxembourg által egy oly szűk szövetkezet tagja lenne, aminő az észak-német szövetség. A Hollandia és Luxembourg közt fönálló kötelék következménye, hogy a király-nagyherczeg érdekeinek súlypontja kívül esik az észak-német szövetségen, s hogy érdekei tán ellenkeznének a mienkkel.« — Ez az ok — folytatja az »Independence« — elenyésznek azon a na­pon, a midőn a kötelék, mely Luxembourgot Hollan­diához köti, elszakittatik, s csak is mint történeti emlék marad fönn. Másrészt pedig a luxembourgi erődöknek 1867-ben elhatározott lerombolása befeje­zett tény. Németország Luxembourg legfőbb vasútját birja, azonkívül a nagyherczegség a Zollvereinhoz tartozik. S ez elég. Nem tagadható, hogy e kérdés messzeható bonyodalmak csiráját hordja magában. Páris, junius 28. (Ferry betegsége.) A franczia miniszterelnök komolyan megbetegedett s ezért meg sem jelent a senatus tegnapi ülésén, a melyről ennélfogva az egyptomi interpelláció is elma­radt. Ferry a folytonos izgalmak folytán már régeb­ben gyöngélkedett s az a körülmény, hogy a kamara a conferentia tekintetében csak feltételesen szavazott ne­ki bizalmat, annyira hatott rá, hogy a kamara üléséről szak kezdete leend,­­ és bizonynyal az lesz, ha az összes értelmiség megteszi köteleségét, szint vallanak azok is, kik ezt eddig nem tették.

Next