Nemzet, 1884. július (3. évfolyam, 658-688. szám)
1884-07-01 / 658. szám
Szerkesztőség : Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 658. (180 ) szám. Budapest, 1884. Kedd, julius 1. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszin Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .. . 3 hónapra .. .. 6 hónapra ......... Az esti kiadás postai fizetés negyedévenként Egyes szám 4 m . évanyára. Budapest, június 30. Régi közmondás: lyuk kikaparja; vagy a másik: könnyen el lehet érni a sánta embert. Az ellenzék is minduntalan meghazudtolja magát. Heteken át váltig állította, váltig esküdözött, hogy a mérsékelt ellenzék a szabadelvű párt rovására megnövekedett. Kimutattuk az ellenkezőt, eloszlattuk az ellenzék illuzióit. Hasztalan volt. És ime, ma ugyanazon ellenzék lapja vádolja a kormányt és közegeit, hogy elsikkasztották az ellenzék szavazóit. Kanizsán különösen nagy sikkasztás történt. A bűntett tárgyi tényálladékát megállapítja az, hogy a kormány közegeinek kezén 600 választó elkallódott. Az alanyi elem: az ellenzéknek való ártásra törekvés. Bűnösek: az adókezelők, végrehajtók, községjegyzők. Káros: különösen a mérsékelt ellenzék. Közvádló: a Pesti Napló. Biró: a közvélemény. És a sikkasztásnak ilyetén megállapított tényálladéka még nem elég az ellenzéknek. Hamisít és allegál. Negyven embernél meghamisították a választók életkorát. Az apát fiává degradálták és megfordítva. Pál az apa, de ő mégis csak 41 éves, míg Péter, a fia 61 éves. Hát bizony ez borzasztó hamisítás és nem tollhiba, vagy az életkornak helytelen bejelentése. A sajátságos csak az, hogy sem valamely apáról, sem fiúról nem tűnt ki, hogy p. o. 15 éves, s így nincs joga szavazni. Az ellenzéki lap azt állítja ugyan, hogy e miatt a választási elnök elvonta az illetőktől a szavazó jogot. Hát ha tette, aligha cselekedte helyesen, mert a 78. § azt mondja ki, hogy csak azon szavazat semmis, melynek nincs értelme, ha többfélekép magyarázható, vagy ha nem a képviselőjelöltek valamelyikére adatott. Különben is, az illetőknek joguk volt a hiba kiigazítását kérni. íme, ide reducálódik a nagy hamisítás, ha ugyan megtörtént és megtörtént különösen az, hogy az elnök a választókat elutasította. Hát a sikkasztás ! Sajátságos dolog volna, ha csak az ellenzéki választók mulasztanák el az adófizetést. Mi úgy tudjuk, hogy sem a kormánypárti, sem az ellenzéki magyar embernek nem valami nagy szenvedélye ez a mulatság. Pontos emberek valamennyi párton vannak : a kormánypárti és ellenzéki választók közt egyaránt. Viszont pontatlanok vagy a fizetés alól, bár politikai jogaik ideiglenes feladásának veszélyére, menekülni akarók szintén bőven vannak minden párton. De ha az ellenzéki választók sorában mégis többen volnának, ezen senki sem csodálkozhatnék , legkevésbbé az ellenzék. Hiszen ez az ellenzék és sajtója egyebet sem tesz, mint népszerűtleníti az adófizetést, gyűlöletessé teszi a közterheket, arra tanítja a népet, hogy az erőszakos tékozló, az országot kiszivattyúzó proconsul, epirusi pasa — nem, a magyar kormány haszontalan és fölösleges czélokra zsarolja a szegény nemzetet. Amikor Apponyi Albert nem rettent vissza attól, hogy az állam pénztárát, nyilvános beszédben, a Danaidák hordájához hasonlította, melyet hasztalan iparkodik megtölteni a misera plebs contribuens — nem, az összes nemzet, mert a feneketlen hordó elnyel mindent, elnyeli a magyar nép vérét, csontját, húsát, amikor Apponyi beszél így a kortesemelvényről, akkor mit csudálkozik az ellenzék, ha azok, kik szavának hisznek, messze elkerülik a Danaidák hordáját s csak úgy vesznek részt a hasztalan erőfeszítésben, a sisipbusi munkában, ha erre az adóvégrehajtó, a zsandár és pandúr kényszeríti őket. Ha tehát igaz, hogy az ellenzéki választók száma sok helyen apadt, ez nem azért történt, mintha a kormány és közegei kisikkasztották volna a derék férfiakat a szavazólistából, hanem azért, mert nem fizettek adót, s nem fizettek a honi vonakodáson és nemzeti adónemfizetési hajlamon kívül, főleg azért, mert az ellenzék és sajtója telebeszélték fülét, hogy: nem adózunk! És ekkor tulajdonítsa haját az ellenzék önmagának. Máskor talán óvatosabb lesz. De visszatérünk oda, honnét kiindultunk : az ellenzék önmagának való ellenmondására. Mikép egyeztethető az össze, hogy a mérsékelt ellenzék kerületeket nyert, míg választói oly mérvben apadtak, hogy pl. a sikkasztás fő színhelyén, Nagy-Kanizsán, nem kevesebb, mint 600-al apadt az ellenzéki szavazók száma? Ez arithmeticai rejtély megoldását rábízzuk a mérsékelt ellenzék számfejtőire, számtanáraira és physicusaira. Épp úgy jutalmat lehetne e kérdésre kitűzni, mint egy hóbortos lord jutalmat hagyományozott annak, aki kimutatja, hogy 2X25, vagy a háromszinű kandúrra. És amíg e derék urak fejüket törik — törhetik, mert a hivatalos statisztikában közölve van a választók számának nagymérvű emelkedése — mi csak azt tanácsolhatjuk az ellenzéknek és sajtójának: terjedjen emlékezete legalább 24 órára, mert különben ily kellemetlen rápiritásoknak teszi ki magát. A NEMZET TÁRCZÁJA. Junius 30. A „Halles Centrales“ éjjel. Páris, junius hó. Mostanában, amikor a párisi élet a nap fullasztó hatása alatt mindig jobban bénul, a Halles Centralesnak éjjeli meglátogatása a legérdekesebb látványok egyikét nyújtja, aminőt Párisban egyáltalán találhatunk. Az utazónak, aki magát mindenben a Bädecker vörös fonalához köti, s csakis taposott utakon jár, a csarnok éjjeli meglátogatása fölöttébb ajánlatos. Erre legalkalmasabb egy befejezetlen éjt használni : midőn a nagy boulevardokról, ahol ásítozó pinctérek épen a gázt csavarják le a kávéházakban, s beborítják a kirakatokat faburkolataikkal, s bekanyarodunk a rue Montmartre-ra, a pneumaticus boulevard-órák kék mutatótáblájáról épen kettőt olvashatunk le, s a takarékos városi hatóság emberei, számítva a korán induló Aurórára, már oltogatják ki a árpákat. A Saint-Eustache-templomhoz, melyben a csarnok hölgyei szokták ájtatosságukat elvégezni s melynek megvilágított órája, mint a tüzes szem ragyog bele az éjbe, torkollik a hosszú, keskeny rue Montmartre, a csarnoktérrel. Hosszú, véghetetlennek látszó sorban jönnek a zöldségkertészek kétkerekű, magasra tetejezett nehéz járású kocsijai, a Páris közelében lakó parasztok szekerei végig hömpölyögnek a kövezeten, míg megállva a gyalogút mellett, megvárják a csarnok hivatalnokának utalványát arra a méterszámra, amit a csarnokban elfoglalhatnak. A Baratie, a csarnokoknak különösen farsang idején kedvelt éjjeli vendéglője előtt, néhány bérkocsis topog elfáradt gebéje mellett föl és alá sétálva, várva az elkésett vacsorálókat, akik odafönt a Cabinet particulier-kben még most javában mulatoznak. A csarnok tere körül számos korcsmából és kávéházból esik sugárkéve a gyalogutakra, hol tarka zűrzavarban ülnek kávét szürcsölve a nagy kendőbe pólyáit paraszt asszonyok, a lefüggő szalagos, fényes bőrből készült kalapu bretonok, halvány arczú, karikás szemű hetaerák, szalmával töltött faczipős és kék zubbonyos parasztok, fakezipős, fényes öltözetű souteneurök. Egy kis púpost, aki pompázó színű képeket árul, nagy zajjal fogad ez a társaság. Az asszonyok egy sollért hozzányúlhatnak púpjához, amit Francziaországban szerencsét hozó babonának tartanak. Páris tőzsdéjén dús keresete van egy púposnak tisztán abból, hogy kétségbeesett berzianereknek megengedi, hogy megérintsék a púpját. A Halles Centrales, — s ez árnyoldala — éjjel gyülhelye mindenféle csavargó csőcseléknek, s itt együtt találhatjuk a párisi aljnép legválogatottabb példányait, »illatos« koszorúba fűzve. Itt nyílik alkalom megismerni a párisi gazficzkót minden árnyalatában, a magas kalapos szerencsétlentől, aki még megőrizett modorában valami jobb napokra emlékeztető előkelőt, egész eddig, aki már semmivel sincsen előbbre a sanceulottenál. S ha egy jobb öltözetű ember oda merészkedik e nép közé, rögtön koldulnak tőle: »Pour une toupe au choux, s’il vous plait m’sieur!« A Halles Centralesban ugyanis huszonöt olyan kofa üzérkedik, aki nagy edényekben árulja a korhelylevest. Midőn odaérkeztünk, nagy tömeg tódult egy angol missionárius köré, aki ingyen osztogatott levest, hogy az alkalmat fölhasználhassa ájtatos beszédek tartására. A szegény ördögök mindenfelől tolongtak s végre tömegük olyan nagggyá lett, hogy egy rendőr lekapott valamelyik szekérről egy ostort, s vaktába közibük vágott. Ez a brutális eljárás a csavargók némelyikét, a kiből még minden emberi méltóság ki nem halt, felbőszítette, s egyikük, egy sovány fiatal ember, ízléssel kimondott, válogatott szókkal kezdő társait lázítani. Arról beszélt, hogy az »Intransigeant« szerkesztőségénél panaszt fog emelni a rendőr ellen. Tudakozódunk a hirtelen támadt népszónoknál előbbi foglalkozásáról, s ő a lehető legközömbösebb hangon feleli: »étudiant en medicine.« Kétes derengés hirdeti a nap közeledtét. Minden félórában nagyot bődül a Saint-Eustache óraműve, s a pavillonok különböző órái egyszerre hirdetik meszszehangzó tompa kondulással az idő haladását. A csarnok képe eközben meglehetősen elváltozott. A szekerekről lerakodtak, a csarnok falai körül roppant halmokban áll az ugorka, kelkáposzta és saláta, melyek mögül előlátszik egy-egy egészséges képű parasztasszony vörös fejkendője, vagy egy paraszt legény csúcsos sipkája. E zöldségfalból egészséges üde illat árad elő. A virág és a baromfipavillon közötti telepen valóságos földieper vásár támadt. Ez az egész roppant terület el van fedve földiepres kosarakkal és fazekakkal. Elragadóan fűszeres édes szag áramlik ki belőlük. Hogy csak földieperben mit fogyaszt el Páris, arról megközelítő fogalmat nyújt az, hogy a vidékről évenkint több, mint tíz millió fazék jő Párisba, s hogy a múlt hét kimutatása szerint a csarnnokokba 1150 földsepres kocsi jött Párisba, a mindenik kocsin 45 db 8 kilós kosárral. Minél tovább halad a reggel, annál inkább hasonlít a csarnok egy óriási méhkashoz, melyben minden összevissza nyüzsög, hemzseg. A virágpavillonban, ahol ilyen korán reggel valóságos potom pénzen lehet gyönyörű csokrokat vásárolni, papirárusok kószálnak, folyton kiáltozva: »Faut-il des journaux!« s a kissé testes virágtündérek egész halom Figarót vásárolnak össze, amibe virágjukat csomagolják. A husárus-pavillonban megbámulhatjuk a »porteurs de viande«-ot, kiknek izmossága közmondásos. Ezek a herkulesi alakok, fejük körül turbánszerüleg kötött fehér kendővel, egy fél ökörrel hátukon vagy egy-egy borjúval vállukon csak úgy sétálgatnak. A disznó és borjúfők egész gúlája emelkedik itt égnek, egymás mellett hosszú sorban csüggnek a tüdők, májak, apró kocsikba folyton hozzák-viszik a húst. A hús mérése városi hivatalnokok ellenőrzése mellett történik, s egy kis papír szalagot ragasztana húsra, melyre föl van jegyezve súlya, az eladó neves üzletének helyisége. Az elárusítás vagy egyszerű adás-vevésből áll, vagy pedig, a legtöbbet ígérőnek adják oda az árut. A balcsarnokban, ahol a női szendeség tudvalevőleg nem a legszebb oldalról, szokta magát mutatni, nagy nehezen lábolunk át a sok sós vizű tócsán, minden lépésnél magunk ellen idézve a szitkozódások olyan özönét, melyhez képest a homeri hősök szóharcza valósággal akadémikusnak mondható. A sajtcsarnokban az illatok azon keverékébe jutunk, mely Zolát az ő híres »Symphonie des fromages«-ára lelkesítette; s végezetül még egy pillantást akarunk vetni a »Fontaine des Innocents« melletti csarnokba, ahol a nagy és kis vendéglők árusítják el a nép által »bijoux«-nak nevezett hús és zöldséghulladékot. A vevők tömegét itt természetesen szegények és nyomorultak alkotják. Szemünk előtt vásárolt négy sousért egy koldus több fontnyi marhahúst, melynek azonban már átható szaga volt. Láthatjuk tehát, hogy amit a hatalmas Páris gyomra lenyel, nem mindig étvágygerjesztő tötte ki. Az ülésen Pauler Tivadar elnökölt s Kraknói Vilmos főtitkár jelentette be az egyes tárgyakat. Először is bejelentette dr. Katona Mórnak levelét, melyben a Sztrokay-jutalommal koszorúzott pályamunkáját a pénztartozások kérdéséről hajlandó a bírálók véleménye szerint az értékpapírokra vonatkozó pótlással ellátni s ekként bocsátani munkáját az akadémia kiadásába. A másik Sztrokay-féle jutalmat az idén tudvalevőleg dr. Wlassics Gyula nyerte el, de a bírálók a másik két pályamunkát is dicséretreméltónak találták s az akadémia a szerzőket maguk megnevezésére fölkérte; a fölhívás folytán az egyik munka szerzőjéül dr. Baumgarten Izidor, a másikéul pedig Badlay Imre kalocsai kir. ügyész jelentkezett. A dr. Edelman által tett Holzer-alapítvány 300 forintos ösztöndíja tudvalevőleg oly politechnicumi növendéknek adandó, ki tanulmányai befejezéséül a zürichi egyetemre óhajt menni s az alapítvány L 1 tétele szerint köteles egy budapesti folyóiratban ) / /akszerű dolgozatot közzé tenni, az ösztöndíjra egyetlen jelentkezőt Kerekes Béla műegyetemigalgatót Nendtvich Károly és Szily Kálmán tanárok ajánlatára az akadémia elfogadta. Az orvosnövendékek számára alapított Edelman-féle másik 300 frtos ösztöndíjra pedig (oly budapesti orvosnövendék kaphatja, ki ez egyetemi tanfolyam 4-dik vagy 5-dik évét betöltvén tanulmányait a bécsi orvosegyetemen akarja befejezni) négy pályázó jelentkezett, kik közül az akadémia összes ülése Lenhossek József, Jendrassik Jenő és Arányi Lajos ajánlatára Muraközy László negyedéves orvosnövendéknek adta ki az ösztöndíjat. Felolvasták ezután az első osztály jelentését a Békésházy-alapítványra vonatkozólag. Ugyanis az alapítványnak 600 frtnyi évi kamatjából 1863. óta évenkint 500 frt jutalomkönyvekre fordittatik, 100 írttal pedig öt évenkint egy a magyar irodalomról idegen nyelven kiadott iskolai könyvet jutalmaztak. A vallás- és közoktatásügyi miniszter azonban 1882- ben értesítette az akadémiát, hogy a Békésházyalapítvány évi kamatai már az ezer forintot meghaladták s az alapító rendelkezéséhez képest változtatni kell a jutalmazások módján. Az akadémia kiadta ez ügyet az első osztálynak s ez most azt javasolja az összes ülésnek, hogy az utólagos jutalmazás módját szüntesse meg, határozza meg előre a kívánatos munkát s mondja ki a nyílt pályázat vagy a megbízás módját; s hogy a Békésházy jutalomban részesülendő munkák szélesbb körben elterjedjenek, ajánlja, hogy olcsó kiadás rendeztessék azokból s ennek eszközlésére az állam segítsége vétessék igénybe; a kormány az alapítvány állapotáról, illetőleg kamatozásáról évenként tegyen mindig jelentést s az akadémia e szerint tegyen felterjesztést a minisztériumhoz. Óhajtja, továbbá, hogy ez intézkedések már a pályázat legközelebbi kiírásakor alkalmazásba vétessenek s a vallás és közoktatásügyi miniszter fölkérendő, hogy járuljon hozzá a maga részéről e reformokhoz. Az összes ülés elfogadván az első osztály javaslatát, a jelen levő Trefor Ágost vallás és közoktatásügyi miniszter, kijelentette, hogy a maga részéről mi kifogást emel a Békesházy-alapítvány ilyen kezelése ellen. A megboldogult Bulyovszky Gyula 2000 írtos alapítványára vonatkozó szabályzati terv elkészítésével megbízott első osztály az alapító rendelkezéseihez híven a 2000 írtnak két-két évi (200 frtnyi) kamatját oly ódás költeményre óhajtja kifüzetni minden második nagy gyűlésen, melynek tárgya a hazai történetre vonatkozással bir s a jutalmat csak önálló becsű munkának óhajtja kiadni. Az összes ülés elfogadván az első osztály javaslatát Kraknói bejelentette, hogy a nemzetgazdasági bizottság dr. Heltai Ferenczet kültagul választotta, az összes ülés egyhangúlag helybenhagyta a választást. A vallás- és közoktatásügyi miniszter abból a czélból kiindulva, hogy három nyilvános nagy könyvtárunkban a hírlapok és folyóiratok hézagosan vannak képviselve s a három könyvtár e szakbeli készletének egyesítésével remélhetőleg egy teljes gyűjteményt lehetne összeállítani, erre vonatkozólag egy értekezletet hívott össze mára s ez értekezletben való részvételre fölkérte az akadémia könyvtárnokát. Ez azonban jelenleg nem lévén a fővárosban, az összes ülés megbízta Kraknói Vilmos főtitkárt és Szabó József rendes tagot, hogy az értekezleten képviseljék az akadémiát. Az értekezlet tagjai az összes ülés után rögtön megkezdették munkálkodásukat a főtitkári helyiségben Trefort miniszter vezetése alatt. Budapest főváros tanácsa értesítette az akadémiát, hogy a főváros történeti nevezetességű vagy vonatkozású helyeit emléktáblával óhajtja megjelölni s e helyek kijelölését és az emléktáblák feliratának szövegezését a tudományos társulatok közreműködésével óhajtja eszközölni; felkéri tehát az akadémiát, hogy a Havas Sándor elnöklete alatt e czélra megalakult bizottságban képviseltesse magát. E képviseltetés ügyét Pauler elnök indítványára kiadta az összes ülés a történelmi és archaeológiai bizottságoknak. BELFÖLD, Budapest, jan. 30. (Osztrák-magyar közgazdasági kérdések.) A »Bud. Corr.« a következőket írja: »Mai napig — mint értesülünk — sem a magyar pénzügyminisztérium az osztrák belügyminisztériumtól a magyar értékpapíroknak az osztrák takarékpénztárak által történő vásárlása kérdésében, sem pedig a magyar kereskedelmi minisztérium nem kapta meg az osztrák belügyminisztériumtól a Galicziából jövő és Pozsonyba irányított marhaszállítmányokra vonatkozólag Oswiecinben elrendelt kiszállítás és etetés ügyében a kilátásba helyezett választ.Nagyon természetes, hogy a magyar kormány, kötelességéhez híven, minden eshetőséggel szemben megteszi intézkedéseit, hogy a pozsonyi marhavásárt fenyegető veszélyt elhárítsa. Soha sem jutott volna a magyar kormánynak eszébe, hogy a Bécsbe szánt marhaszállítást feltartóztassa, avagy csak differentiális tarifák által is megdrágítsa. Ha azonban erre kényszerítve lesz, mi sem könnyebb, mint a Sz.Marxba feladott magyar hízott marhákra nézve p. o. Budapesten vagy akár Pozsonyban is és Sopronban a kiszállítást és etetést elrendelni; váljon az ilyen, az osztrák kormány által kitalált rendelkezés a bécsi marhavásárnak, — melynek felhajtása ma is fele részében Magyarországból származik — hasznára lesz-e, nem akarjuk bolygatni.« Budapest, jun. 30. (Pest megyéből.) Pestmegye közigazgatási bizottsága július hó 10-én tartja rendes havi üégét, melyre különösen a közigazgatás és tanügy részéről vannak fontosabb ügyek kitűzve. Pest megye állandó választmánya a július hóban megtartandó nyár évnegyedes közgyűlés némely tárgyainak előkészítése végett július hó 2-án délelőtt 10 órakor a megyeház nagytermében ülést tart. Zágráb, jun. 29. (Kállay miniszter útjáról a horvátok.) A zágrábi »Narodne Novine« Kállay miniszter boszniai útja alkalmából elismeréssel adózván a miniszter ügybuzgalma és lelkiismeretessége iránt, melylyel az occupált tartományok irányában viseltetik, az ottani állapotokról azt írja, hogy azok igen kedvezőek s napról-napra jobbakká válnak. A nép érzi és tapasztalja a helyes közigazgatás és rendszeres működés jótéteményeit. Az adó pontosan folyik be; a nép nyugodt és békés, mert a közbiztonság érdekében minden lehető elkövettetik. Zágráb, junius 30. (Az 1880-iki zárszámadások.) A Magyarország és Horvát-Szlavonország közt 1880-ban folyt zárszámadásokra vonatkozó kimutatás megvizsgálására kiküldött bizottság a következő határozatot terjeszti elfogadás végett a tartománygyülés elé. Horvát-Szlavonország tartománygyülése a Magyarország és a horvát-szlavon és dalmát királyságok közt 1880-ban folyt számadásokat, melyek Horvátországnak az 1868. I. tcz. 28. §. értelmében átküldettek, megvizsgáltatta és azt tapasztalta, hogy az illeték kiszabási hivatalok kiadásai ezen hivatalok illetékbevételeiből fedeztetnek, mi az 1880. nov. 27-ki törvény 5. szakasza 3. bekezdésének szószerinti tartalmával és szellemével ellenkezik, továbbá azt, hogy a dohány- és sójövedéknél számadásba tett kiadások az idézett tvezikk szellemével nem egyeznek meg. Miután a magyar országgyűlés ezen számadásokat jóváhagyta és az által az 1880. nov. 27-ki törvény 5. szakaszának 3. bekezdését oly szellemben magyarázta, mely a horvát tartománygyűlés fölfogásától eltér, a tartománygyűlés indíttatva érzi magát, hogy tekintettel az 1868. I. t. ez. 70. szakaszára, melynek értelmében a kiegyezési törvénynek, mint bilaterális szerződésnek, hiteles magyarázata csak akként történhetik meg, amint maga a szerződés megkötése történt, a következő határozatot hozza: 1. Az ügy az 1880. nov. 27-ki törvény 5. szakaszának 3. bekezdése szellemében értelmeztetvén, elintézés végett ugyanahhoz a regnikoláris bizottsághoz utasittatik, mely a tartománygyűlésnek 1884. junius 16-án hozott határozata értelmében ki fogna küldetni, hogy a kiegyezési törvény eltérő magyarázata miatt felmerült vitás kérdéseket a magyar küldöttséggel egyetértőleg megoldja. Ezen regnikoláris küldöttségnek feladata lesz, oly megegyezésre jutni, hogy a Magyarország és a horvát-szlavón-dalmát királyságok közti elszámolásoknál ezen királyságok jövedelmeiket illetőleg bármely megrövidítéstől meg legyenek óva. 2. Az 1880-ki zárszámadások tudomásul vétet Akadémiai ülés. Az akadémia ma délután tartotta utolsó ülését a szünidő előtt. Összes ülés lévén, közönség nem is jelent meg, de annál nagyobb számban voltak a teremben akadémikusok.A tárgysorozatot folyó ügyek elintézése temnek ugyan, de egyúttal a horvát tartománygyűlés kijelenti, hogy a számadások tudomásul vételének ténye által nem mondott le azon őt megillető jogról, hogy utólag is követelje jövedelmeinek azon összegét,mely neki mindenesetre járna, ha az 1880. nov. 27-ki törvény 5. szakaszát helyesen magyaráznák. Csurgó, junius 29. [Ered. tud.] (Tisza Kálmán fogadtatása Zákányban és Csurgón.) Tisza Kálmán fogadtatása Zákányban és Csurgón valóságos diadalünnepély volt.Soha senki sem hitte volna, hogy a jún. 14-ki választás után ily fogadtatás lehessen. A csurgói járás intelligenciája csaknem teljes számmal jelent meg a zákányi indóházban. A déli vonattal Csurgóról magáról 70 főnyi többnyire az értelmiségből álló közönség indult meg. Csurgótól Zákányig félóráig halad a vonat s igy 2 és fél óráig várt a Csurgóról jött közönség a Nagy-Kanizsa felől érkező miniszterelnökre. Délután 3 óra körül a többi községek küldöttei s az összesereglett nép száma közel kétezerre rúgott. Zákányban ott voltak a fogadtatáson Csépán Antal alispán kíséretével, gróf Zichy Ödön, Andorka János ág. ev. esperes, az evangélicus papság és tanító karral, a csurgói járásbíróság, a csurgói szolgabiró, az adóhivatal, a csurgói állami tanítóképezdei tanári kar, a csurgói reform, tanári kar, a csurgói ügyvédi kar, a csurgói kereskedők s birtokosok, Rátky Sándor nyugalm. tábornok a kath. clerussal, a zákányi plébános, Zákány, Tilos, Gyékényes, Nemes-Patró, Szent-Miklós, Surok, Légrád város, Szentpéter, Lisó, Szent Pál, Csurgó, Szentkirály, Possog, Belona, Bogota küldöttei és a nagy tömegben összesereglett nép. Már Csurgótól kezdve a tanári kar s az intelligentia egy része folytonos dal között érkezett Zákányba, s mindegyik rögtönzött dal ezen refrainnel végződött: »Éljen Tisza Kálmán.« Midőn a vonat megérkezett 3 óra 6 perczkor, viharos »éljen Tisza Kálmán« hangzott fel. A diadalkapunál a miniszerelnököt a megye nevében Csépán Antal alispán, a csurgói reform, tanári kar nevében, Héjas Pál igazgató, az ág. evang. esperesség nevében Andorka János esperes üdvözölték. Az idő rövid volt arra, hogy a küldöttségek a miniszterelnök urnak bemutatva lehettek volna, de mégis kellő beosztás és vezetés mellet keresztül lett volna vihető ez is. Harsogó érskö Ott hagyta el a vonat a zákányi indóházat s a csurgóiak a miniszterelnök urat vivő von.Ára iítve,hangzott Csurgóig a dal,százszorosan hangoztatva: »Éljen Tisza Kálmán!« Csurgón közel háromezerre menő tömeg várta az indó Jázist az érkező minisztert. Itt Berkyr. kath. esperes üdvözlte Tisza Kálmánt. Szerettük volna, he ? csurgó/ járási ref. és kath. papság épugy testületileg üdvözölte volna a miniszterelnököt, mint ahogy tette az evangelicus papság, melyből még a Lé ,ey (zaregyei) lelkész is megjelent Zákányba ... Azonban református papság hihető, hogy az ezres vezérke alatt Kaposvárott fogja üdvözölni a nagyülésükre érkező miniszterelnököt. A csurgói szabadelvűpárti értelmiség teljes számmal jelent meg Zákányban, csatlakozott hozzá őszinte örömmel a 48-as párti értelmiség is, s versenyezve éltették Tisza Kálmánt. De megjelent a mérsékelt ellenzéki elem is, a csurgói járás értelmisége kevés kivétellel lelkesedéssel, sőt tüntetőleg fogadta Tisza Kálmánt. Ezen lelkesedés átragadott a népre is. Mert az elkeseredés fokról fokra emelkedik az antisemita párt és azok ellen, akik okai voltak a szabadelvű párt bukásának és már ma a valódi 48-as párti értelmiség ép úgy restelli az antisemitismus győzelmét, mint a szabadelvű párt, s azon piszkolódások, miket az antisemita párt egyes egyénei véghez visznek, felháborodást szülnek minden időben. Mily viszonyokra mutatja s minő nézeteknek rabja lehet ott a nép, a hol egyik párton az összes értelmiség, a másik párton pedig csak a tömeg áll. A miniszterelnök ur Somogyba jövetele tán egy jobb korHZ. “CT LFÖLD. Brüssel, jun. 29. (Luxembourg és Németország.) Az »Indépendance Relge« érdekesen fejtegeti »Le souverain eventuel du Grand-Duché du Luxembourg« czimü czikkében Adolf nassaui herczeg jogait és igényeit. 1783-ban a nassaui ifjabb és idősbb ág közt szerződés köttetett, a melynek értelmében az utóbbi, ha az előbbi férfiágon kihalna, ennek birtokaiba lép, még azokba is, melyek csak a jövőben fognak megszereztetni. Ez utóbbi határozat alapján az idősb ágnak igényei vannak Luxembourgra, habár e nagyherczegséghez csak 1814- ben jutott az orániai ház. A hollandi trónra azonban jogigényeket nem érvényesíthet a nassaui család, mert itt a nőági örökösödés van érvényben. A Luxembourg iránt támasztott igény az 1839. jún. 27-én a hollandi király és a nassaui herczeg közt kötött szerződés, valamint az 1867-iki londoni szerződés 1-ső czikke által még külön megerősítést is nyert. Márpedig—folytatja az »Independence Relge« — mindenesetre föltételezhető, hogy Adolf nassaui herczeg, midőn 1867. szeptember havában kiegyezést kötött Poroszországgal, Nassau herczegség fölött gyakorolt souverainitással együtt a Luxembourgot illető várandóságát is átruházta Poroszországra. Bisstrack herczeg azonban két hónappal a londoni szerveülés előtte pedig 1867. márczius 11-én kijelentette az észak-német szövetség parlamentjében, hogy nem így van. »Mindennek daczára, fejtegeti a belga lap, fölvethető az a kérdés, váljon a dynastiának változása, melynek a nagyherczegségben előbb-utóbb be kell állnia, ennek Németországhoz való viszonyát meg fogja-e változtatni.« A többi hatalmaknak a viszonyok olyatén alakulása fölött meg kell nyugodniok, a mely esetleg Luxembourg Európa által elismert semlegességének megszüntetésére vezetne. Hisz már 1867-ben kijelenté Lord Stanley a parlamentben: »A biztosíték, melyet Luxembourgot illetőleg bírunk, nem fog nagyobb kötelezettségeket róvni reánk, mint a minek egy korlátolt felelősségen alapuló kereskedelmi társaságnál találhatók.« Az »Independance Reige« ismerteti ezután ama nyilatkozatokat, melyeket Bismarck Bennigsen kérdésére 1867. évi április hó 1-sején tette a parlamentben. Bismarck akkor kijelente, hogy a kormány gondolkodott afölött, vájjon nem kellene a hollandi király nagyherczeget arra bírni, hogy Luxembourgot az északnémet szövetségbe kebelezze. Az utóbbi évek tapasztalatai azonban — tette hozzá Bismarck — megtanítottak bennünket arra, hogy nem volna előnyös, ha a hollandi király Luxembourg által egy oly szűk szövetkezet tagja lenne, aminő az észak-német szövetség. A Hollandia és Luxembourg közt fönálló kötelék következménye, hogy a király-nagyherczeg érdekeinek súlypontja kívül esik az észak-német szövetségen, s hogy érdekei tán ellenkeznének a mienkkel.« — Ez az ok — folytatja az »Independence« — elenyésznek azon a napon, a midőn a kötelék, mely Luxembourgot Hollandiához köti, elszakittatik, s csak is mint történeti emlék marad fönn. Másrészt pedig a luxembourgi erődöknek 1867-ben elhatározott lerombolása befejezett tény. Németország Luxembourg legfőbb vasútját birja, azonkívül a nagyherczegség a Zollvereinhoz tartozik. S ez elég. Nem tagadható, hogy e kérdés messzeható bonyodalmak csiráját hordja magában. Páris, junius 28. (Ferry betegsége.) A franczia miniszterelnök komolyan megbetegedett s ezért meg sem jelent a senatus tegnapi ülésén, a melyről ennélfogva az egyptomi interpelláció is elmaradt. Ferry a folytonos izgalmak folytán már régebben gyöngélkedett s az a körülmény, hogy a kamara a conferentia tekintetében csak feltételesen szavazott neki bizalmat, annyira hatott rá, hogy a kamara üléséről szak kezdete leend, és bizonynyal az lesz, ha az összes értelmiség megteszi köteleségét, szint vallanak azok is, kik ezt eddig nem tették.