Nemzet, 1884. szeptember (3. évfolyam, 720-748. szám)

1884-09-01 / 720. szám

Szerkesztőség 2 Ferencsiek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. ▲ lep szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSSÉ egy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: Budapest, 1884. Hétfő, szeptember 1. 720. (242) szám. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra <.................................. 2 frt. 3 hónapra ....... 6 » 6 hónapra ................... .. ............................ 12 » Az esti kiadás postai külünktuldáseárt felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. ül. évi folyam, Budapest, augusztus 31. A király fárasztó hadgyakorlatok között is talált időt és alkalmat, hogy az egyházi és polgári elem tisztelgő küldöttségeit maga elébe járulni engedje Aradon — bizonyíté­kául ezúttal is annak, hogy a koronás fejede­lem a hadseregen kívül az államélet egyéb tényezői iránt is teljes figyelemmel és fogé­konysággal viseltetik. E hódoló tisztelgések alkalmával az uralkodó ajkairól jelentős nyilatkozatok hangzottak el. Különösen két fontos momen­tumra : az antisemitismusra s a nem­zetiségi viszályokra nézve tett a király félremagyarázhatlan nyilatkozatokat, me­lyekért a békés fejlődés és magasabb állami érdekek szempontjából őszinte és mély hálá­val tartozunk. Mi az elsőt illeti, a kath. de­rűs küldöttségének a következő királyi sza­vak mondattak: » . . . örömmel használom fel ezen alkal­mat is annak ismétlésére, hogy a kath. de­rűs kegyelmemre mindig számíthat, ha ha­gyományos, szent és békés hivatása szelle­mében és elzárkózva a politikai hullámzások szenvedélyeitől, hívei között a vallásos erköl­­csiséget, testvéries békét és a tör­vény iránti tiszteletet ápolja és őket a nemzetiségi vagy felekezeti súrlódá­soktól távol tartja.« Már nem először nyilatkozik ilyen szel­lemben a király, de fájdalom, szükséges és időszerű volt, hogy ismételje intő szavait. De ha soha nem nyilatkozott volna is e kérdés­ben, tőle mást nem várhattunk, mint a­mit bölcsen és határozottan Aradon is nyilvání­tott. A kath. derűs nagy részét bizonynyal nem éri gáncs ama társadalmi veszélyek fel­idézéséért, melyeket az antisemitismus gyű­löletes és kárhozatos neve alatt ismerni tanul­tunk, de egy bizonyos töredéke e c­erusnak ta­­gadhatlanul bűnös ebben. Ennek szóltak a királyi intőszavak. Jól megjegyezték a szent hivatásukról megfeledkezett urak, hogy a király a kath. egyház legfőbb védura, felté­teltől tette függővé, azon kiapadhatlan ke­gyelmét, melyben a clerust s az egyházat min­dig részesítette. Ha már a szentírás szelleme s a nemzet igazi, komoly érdekei iránt nem bírnak érzék­kel, ha még hivatásuk sem tartja, vagy tar­totta vissza őket, befolyásuknak oly irány­ban való érvényesítésétől, mely a törvény­tiszteletet, a tulajdon szentségét ássa alá s ál­talában tág kaput nyit a nép leggonoszabb szenvedélyének felkeltésére, legyenek legalább köteles tisztelettel azon atyai intelmek iránt, melyek attól származnak, ki tiszta vallásos­ság és katholikus érzelem tekintetében senki­nek sem enged elsőséget. A nemzetiségi viszonyok tekinteté­ben különös figyelmet érdemelnek ő felségé­nek Pavel gör. kath. román püspök, R­o­­m­á­n Miron gör. keleti román metropolitá­­nak, Angyelics Germán szerb patriarchá­­nak és T­a­b­a­j­d­i­n­a­k, mint krassó-szörényi főispánnak beszédeire adott­­válaszai. Ezen ügyben sem először nyilatkozik ilyen érte­lemben a király. És meg vagyunk győződve — mert a viszonyok természetéből folyik — hogyha százszor volna is alkalma ilyen kér­désben nyilatkozni, lényegileg nem mondana és nem mondhatna mást, mint amit Aradon ezúttal is hangsúlyozott. Ennek daczára sajnálattal kell­ tapasz­talnunk, hogy a fitogtatott lojalitás mellett is, fentartották magukat túlzó nemzetiségi körökben amaz oktalan velleitások, melyek distinguálni szoktak egyfelől haza, alkotmány és törvény, másfelől trón iránti hűség és ra­gaszkodás között. Az alkotmányos király ez alkalommal is értésére adta mindazoknak, a­kiket illet, hogy merőben téves úton járnak és agyafúrt distlectióikkal éppen nem felel­nek meg szigorúan alkotmányos uralkodói intenzióinak. Pávelnek az »ország érde­két« emlegeté a király; Angyelics előtt pe­dig, kinek kifogástalan hazafisága ismeretes, »a legelismerésre m­é­lt­ó­b­b«-nak mondá azon módot, a melylyel a szerb egyház­fejedelem és paptársai oda hatnak, hogy hí­veik »az ország hű polgárai legye­nek.« — Román Miron előtt azon várakozásá­nak adott kifejezést az uralkodó, hogy a román metropolita­ érsek és közeges egyházuk meg­szilárdítását »csak oly irányban fogják vezetni, mely a trón és haza... javának szolgáland.« — Tabajdi előtt pedig különö­sen a nemzetiségek testvéri egyet­értését hangsúlyozá, mint olyant, mely ál­tal »legbiztosabban érhetik el változhatlan királyi kegyelmének fentartását.« Mind­ez elég világosan van mondva és óhajtandó, hogy azok, kik rendszeresen és szándékosan félreértik a király szavait, inten­­zióit, uralkodásának egész rendszerét és szel­lemét, nem csak, de számításból ezek iránt másokat is következetesen félrevezetni töre­kedtek, s még mindig törekednek, saját és fajbelieik érdekében végre megértsék a ki­rályt és megértsenek minket is — hogy igy egymást érthessük, meg! 33 IFI 6 XI 30. Budapest, aug. 31. (A horvát tartomány­­gyülés) ülésszaka ma ünnepélyesen befejeztetett. Az »Agramer Zeitung« ma érkezett számában Mis­ka­t­o­v­i­c­s képviselő következőleg ismerteti és mél­tatja ezen ülésszak lefolyását. »A tartománygyűlés tevékenységét majdnem szakadatlanul a legizgatóbb jelenetek kisérték, olykor a legveszélyesebb episodok szakították félbe, melyek a tartománygyűlést és Horvátország alkotmányát majd hogy az örvény szélére sodorták. Komoly veszélyek, izgalmas, emberfölötti erőfeszítések te­kintetében egyik előző ülésszak sem mérkőzhetik ezzel. És mily reményteljesen indult meg ! A leghevesebb, legkíméletlenebb ellenségeskedések da­czára nagy, tömör többség jött a tartománygyű­­lésbe. Horvátország történetének egyik legfonto­sabb eseménye elé néztünk, a határvidéki képvi­selők belépése elé, melyet jelentékeny áldozatok árán bár, de eszélylyel készített elő. Az élén olyan kormány állt, melynek feje nagy, általános tekintélynek örven­dett, és melynek nagy tehetségű tagjai hosszú működé­sükben sok tapasztalatot szerezhettek; buzgóan, türel­metlenül készültek a reform­munkához, a közigazgatás és igazságszolgáltatás tökéletesítéséhez, az ország admi­nistratív és törvényhozói egységesítéséhez. A határvidé­ken a választások legjobb sikerrel mentek végbe. Ekkor előre nem látott szörnyű események álltak be, melyek feldúltak minden reményt, megbuktatták a kormányt, az ország élére korlátlan hatalmú biztost juttattak és Horvátország meg Magyarország közt oly antagonis­­must szültek, mely visszhangzott az egész tartomány­ban, de leghatalmasabban a tartomány­gyűlésben. A tartománygyűlés többségének, a nemzeti pártnak, akkor hidegvért és higgadtságot kelle tanú­sítania, hogy a két királyság közti teljes szakításnak elejét vegye, megmentse a törvényt, helyreállítsa és megszilárdítsa az alkotmányos állapotokat. Szer­fölött nehéz feladat volt, ha tekintjük a nagy izga­tottságot, mely mindkét országban uralkodott és a nehézségeket, melyekkel járt a két fél visszavonulása. Mindazonáltal sikerült az összes akadályokat le­győzni , türelem kellett hozzá és valóságos önmegtaga­dás. Igazi golgothai utat kelle a nemzeti pártnak megtennie. Az alkotmányos kormány élére egy viszonylag még fiatal mágnás állott, ki sok ideig a tartományon kívül élt és tartózkodó volt a bizalomnak elfogadásában és viszonzásában. Mikor a tartománygyűlés összegyűlt, a többség által vissza­szorított elemek azt hitték, hogy hatalmukban és jo­gukban áll a fennálló jogviszonyokat egy csíny által halomra dönteni. Emezeknek fejükbe szállt a Zago­­riában és a báni határvidéken kiütött parasztlázadás, amazokat pedig teljesen elcsüggesztette. A határvi­déki képviselők, kik a kormány padjain nem azt a bánt találták, ki megválasztatásukat vezette, hanem a gyűlölködő, zilált pártok közé kerültek, teljesen el­vesztették a vezérfonalat és akadtak néhányan közülök, akik aláírtak egy tiltakozást, mely végered­ményben az alig egyesített tartományok szétszakítá­sát jelentette. De ily módon a tartomány egysége és alkotmánya a legnagyobb veszélybe jutott, mely annál fenyegetőbb volt, mivel a tartománygyűlés és a bűn közt nem történhetett érintkezés, a pártok közti gyű­lölködés pedig hevesebb volt, mint valaha. Ilyen aka­dályokkal szemben még több türelem, önmegtagadás és eszély kellett. És lassan kint ez is sikerült. Mellesleg a tisztviselői kar tekintélyének hely­reállításáról is kellett gondoskodni. Az országban ko­rábban az a tendencia uralkodott, hogy ezen tiszte­letreméltó és fontos testület erkölcsileg és anya­gilag emeltessék, belőle a nép hazafias, öntudatos jóltevői váljanak ki. Megkívántatott, hogy köteles­ségérzettel, hazafisággal testvéri engedelmességgel az ország javára működjenek. De némelyek közülök félreismerték feladatukat. Némelyeknél a kivívott sza­badság passivitássá és lustasággá vált. Mikor megtör­téntek a múlt évi aggasztó események, melyekkel csak a tisztviselők bátorsága és tekintélye szállhatott volna szembe, megtörtént, hogy némelyek közülök tel­jesen kivonták magukat a fegyelem alól. Az ég felé tekintettek, hogy a csillagokból kiol­vassák a politikai constellátiók változandóságát. Egyik lábbal a másik politikai táborban álltak. Ilyen körül­mények közt administratióról nem lehetett szó, pedig e nélkül minden országnak tönkre kell mennie. E te­kintetben is lényeges a javulás mióta belátták, hogy a csillagok felé nézés mire sem vezet és hogy csak szi­lárd alapon lehet szilárdul állni. Igaz, hogy az itt leírt viszonyok közt nem volt tér más törvényhozói működésre. E tekintetben a le­folyt ülésszak szegényebb volt, mint minden előde, de érdemekben gazdagabb volt mint valamennyi együtt­véve. Nagy és nehéz kötelességeket teljesített, elhárí­tott az országról óriási veszélyeket. Soha sem lehet majd elfeledni, hogy megmentette a törvényes állapo­­to­kat, kiállotta a fiatal parlamentáris élet gyermek­­betegségeit, az ország egységét a legsúlyosabb viszo­nyok közt megszilárdította és egymáshoz közel hozta a két testvérnépet. Nincs kétség benne, hogy a tör­ténet épen ebbe az ülésszakba fogja helyezni a horvát alkotmányos élet biztosításának és megszilárdításá­nak időszakát. És az ország, mely le tudta győzni mindezen veszélyeket, átvergődött a nehézségek e tömkelegén, bizonyára hosszú, dicső életre van hi­vatva.­ Toulonban három hadihajó áll indulásra ké­szen ; szeptember elején még 100 főnyi hadmérnöki legénységet küldenek Tonkingba, mely a c­h­i­n­a­i határon védműveket fog építeni. A szélsőbaloldali képviselők, kik múlt héten vagy tizenketten gyűltek össze, tegnap újabb gyűlést tartottak, melyre 29 képviselő jött el. Clémenceau nem volt ott. A gyűlés bizottságot küldött ki azzal az utasítással, hogy a köztársaság elnökét szólítsa fel a kamarák összehívására. Több megyegyűlés köszönetet szavazott a chinai vizeken működő csapatoknak. Budapest,aug.31.(China védőképessége.) Tekintettel arra, a­mi most a francziák és a chinaiak között történik, s ami a francziák, — bár az ostrom ágyúzás, halottak és sebesültek, hajók légberöpítése legkevésbbé sem nevezhetők békés dolgoknak,­­ há­borúnak nevezni vonakodnak, tehát ez az »állapot« ismét fölveti azt a kérdést, hogy tulajdonképen china hadserege, védőképessége miből áll ? China azonban olyan nagyon elzárt világ az európai szemek előtt, hogy az erről megjelent adatok legkevésbbé sem tarthatók megbízhatóknak. Kettőt azonban egészen bizonyosan tudunk, s az a Krupp-ágyuk száma, és a parti védművek ösmerése. Mind a kettő azért ki­válóan érdekes, mert a »nem háború«, melyet Francziaország folytat, úgyis parti háború akar lenni csupán. Krupp szállított Chinának 586 ágyút, és pedig 362 tábori ágyút, 12 ostromágyut (12 cm.), 156 várágyut (12—21 cm.), 16 part­­ágyut (21—24 cm.) és 40 hajóágyut (8­7—30.5­ cm.) Ebből látható, hogy China a legkitűnőbb és leg­nagyobb mértékben és megfelelő tüzéranyaggal is van ellátva, csakhogy sem jó oktatói a tüzéreknek nincse­nek, sem az ázsiai lustaság és rosz­gazdálkodás nem engedik, hogy ez a tüzéranyag kellőleg érvényesüljön. Más részről bizonyos, hogy China védművei a partvi­dékeken sokat haladtak, s a francziák nagyon sok ne­hézségbe fognak ütközni, ha a háború nagymérvűvé válik. Megjegyzendő, hogy e partművek fő czélja az, hogy Pekinget megvédjék, amelynek megtámadásáról nincs szó. A Peiho-torkolatban Taku meg van erő­sítve. Erődítései elnyúlnak északra Langboig (Peh­­iang), s Peihótól Tien-Csinig. Ez erődítések rendszere és felszerelése a németek által követett elveknek felel meg. Pecseli déli öblétől három erőd van Lai- Ceu mellett. A Jan-cse-kiang torkolatánál van Csin-king egész Yusungig, s Hiacsung-kiang mellett (Minkiang) állanak Fu-Cseu parti ütegei, melyeket a franczia hajóraj ágyúi különben már szétvertek. Kan­tont két erőd uralja: Dutch-Bolly (délen) és Breach- Folly (keleten). Si-kiang és Csu-kiang csatornarend­szerét a megelőző szigetek számos ütege védi. A Shangai bejárat azon pontját, hol a »nagy fal« a Peczeli-öbölhöz ér, csak nemrég támadták meg. Vé­gül megemlítendő, hogy Chinának nagyszámú torpedó hajója van; két éve állítottak föl Tien­ csinben tor­pedó iskolát, melyet egy német tanár vezetésére bíz­tak. Pécseli és Kanton öbleinél kétségkívül legerő­sebbek a védművek, s kétséges, hogy a francziák ezek fölött is olyan könyen lesznek-e úrrá, mint Fu-Cseu fölött. Budapest, aug. 31. (Courcel báró missi­ója.) A berlini franczia nagykövet varzini utazása élénken foglalkoztatja az európai sajtót. A »Kreuz-Zeitung« egyik levelezője szerint Courcel azért utazott Varzinba, hogy a birodalmi canczellárral megbeszélje a Congo-kérdést és kije­le­ntse, hogy Francziaország támogatja a német gyar­mati politikát. A »Vossische Zeitung« szerint Courcel báró az egyptomi és chinai ügyekről is értekezett Bismarck herczeggel, aki oda nyilatkozott, hogy e kérdésekben Német- és Francziaország közt nem forog fenn el­lentét. A félhivatalos »Paris« azon lapok állításai­val szemben, melyek német-franczia szövetség iránti értekezésről szóltak, a következőket írja : »Nem áll, hogy Courcel báró e kérdések valamelyikéről szólt volna. A két kormány kölcsönös helyzetét nem ismeri, aki feltételezi, hogy Francziaország a német politika czélj­ainak támogatása fej­ében a frankfurti szer­ződés nemzetgazdasági pontozatainak módosítását fogja kívánni. A való az, hogy a nagykövet a cancel­­lárt felvilágosította a franczia kormánynak Chinára vonatkozó terveiről. Akkor, midőn Németország irántunk való magatartása által meggátolja hogy a mennyei birodalom ne számíthasson euró­pai hatalom segélyére, természetes, hogy a fran­czia kormány becsületes kölcsönösséget tanúsít, amely a nemzeti becsületérzetnek nem eshetik nehezére, és a hatalmas szomszédot felvilágosítja fegyveres közbelé­pésének igazi jellegéről. Különben nem lesz felesleges megjegyezni, hogy Bismarck herczeg óhajtotta ez esz­mecserét. N­em volt ott szó különös közlésekről egy későbbi szövetség tárgyában, sem nyílt alkudo­zásról az európai politika valamely pontjáról ; nem volt ez más mint kinyilvánítása annak, hogy Német­ország a chinai kérdésben feltétlenül semleges. Ez a jellemző nyilatkozat felelet lesz azon angol-chinai ha­zugságra, hogy Németország közvetítést, vagy ügyei­be való fenyegető beavatkozást tervez. A varziai ösz­­szejövetelből csak egy következtetést lehet levonni: azt, hogy Francziaországnak szabadságában fog állni Chinában úgy fellépni, ahogy jónak látja és nem ta­lál útjában hatalmat, mely ezen jogát elvitatná.« Pétervár, aug. 29. (Hadigyakorlatok. Reformok a hadseregben. Kormányoz­ható léghajó.) Az előkelő világ elhagyta Péter­­várt s a nyaralókban időz, melyek tündérkertek gya­nánt veszik körül ez északi várost. Bár a késő nyári évad nagyon rövid itt, azért a nagy pompával és fény­űzéssel épített nyaralókba és kertekbe mégis renge­teg pénz van beépítve. A legérdekesebb pont most Krasznoe Selo, az úgynevezett »vörös falu« közepén. Itt most nagy hadigyakorlatok tartottak. A hadgya­korlatok több napra terjedtek s mintegy öt mértföld­­nyi területen szétszórva voltak a tábori állások. Reg­geltől estig szólt az ágyú s a merre csak jártunk, a vörös falu körüli helységek katonasággal voltak meg­rakva. Esténkint a nagy menetek után oly fáradtan jöttek haza a zászlóaljak, hogy szinte megesett az em­ber szive rajtuk. A Krasnoe Selo körül összpontosított hadak Vladimir Alexandrovics, a czár öcscse, pa­rancsnoksága alatt álltak, de a tényleges fővezényle­tet Suvalov Pál, a philipoppoli győző vitte, ki alatt Driesen b., a császári gárda tábornoka és B­a­r­k­­­a­y, az első hadtest parancsnoka álltak. ösz­ "CT LPOL 3D. Budapest, aug. 31. (A chinai viszály.) Említettük, hogy a franczia kormány Courbet tenger­nagynak szabad kezet adott a további hadmiveletekre nézve és eddig még nem érkezett arról hír, hogy a tengernagy milyen irányban indult. Tegnap Párisban minisztertanács volt, melyben Perry miniszterelnökön kívül részt vettek a hadügyi, a tengerészeti és a kereskedelmi miniszterek. A ten­gerészeti miniszter közölte Courbet legújabb jelentését, mire a minisztertanács a következő sürgönyt intézte a tengernagyhoz: »Az ország, mely önben a sontay-i győzte üd­vözölte, új fegyvertényt köszön önnek. A köztársa­ság kormánya szerencsésnek érzi magát, hogy a nem­­zet hálájának kifejezését intézheti a bámulatra méltó legénységhez és annak vezéréhez. Jules Ferry ös­szesen két hadtest, az egyik 32 zászlóaljjal és 21 lo­vas századdal s 88 ágyúval, a másik 29 zászlóaljjal, 24 lovasszázaddal és 74 ágyúval s mindkettő megfe­lelő műszaki csapatokkal operált. A hadgyakorlatokat számos külföldi tiszt nézte. Franciaországot Miribel tábornok, Renouard ezredes és Villeneuve Bargemond kapitány, Német­országot Leczinszky tónok, Sperling és Eulen­­burg őrnagyok, A­usztria-M­agyar­országot Windischgräz­eg, Mertens és Gorsetzky ezredesek, Olaszországot Sterpone tbnok és Radicati de Marmorito ezredes képviselték. Hogy az orosz hadsereg minő haladást tesz, azt a krasznoc­sel­i hadgyakorlatokon lehet legjobban megítélni. A czár is mindenkor kötelességének tartja e gyakorlatokon tanulmányozni legjobb csapatainak állapotát. III. Sándor czár különös előszeretettel vi­seltetik a hadi dolgok iránt. A hadgyakorlatok a le­hetőségig csaták alakjában tartatnak. A tüzér gya­korlatoknál markírozni szokták a leszerelt ütegeket, sőt az egyes sebesülteket is. A czár maga is megje­lölt egy ízben egy sebesült tüzért a jobb karján. Ez azonban ismét csak az ágyúhoz ugrik és balkezével tölt. A czár rákiált: »mit csinálsz te marha!« De ez visszafelel: »Maradt még egy karom, a melylyel a czárt szolgálhatom!« »Derék fiú vagy, megérdemlede kitüntetést« — szólt a czár és érdemkeresztet tűzött a katona mellére. Az ez idei hadgyakorlatok különös fontossággal bírnak, mivel a hadseregben történt számos újítást most akarnak először kipróbálni, így a lovasságnak jutott nagyobb szerepet. Finland partján is tartatik most nagy csapatösszpontosítás. Ott először tengeri ütközet, az­után nagy szárazföldi csata tartatik Jamburg, Orani­­enbaum és Navra környékén. Aztán ez idén próbál­nak ki több új találmányt is, melyek közül egyet-ket­tőt felemlíthetek. Schevelen tiszt egy igen elmés gépezetet ta­lált fel, a­melylyel a nagy hajóágyukat igen könnyen és gyorsan meg lehet tölteni. Előbb egy-egy ily ágyú töltésével 16—18 e­mber volt elfoglalva és 3 perez kellett a töltésre; a Schevelen-féle géppel 5 ember 15 másodpercz alatt megtölti és lövésre készen tartja az óriási ágyút. Egy másik találmány a villanyos lég­gömb, melylyel 68 kilométer távolra lehet hajóknak jelt adni. Az orosz tengernagyi hivatal e találmányt igen becsesnek tartja. Nem hagyhatom el a Kosztrovicz kapi­tány által feltalált kormányozható léghajó felemlítését sem. Pétervár mellett az­o­kh­­t­a­i katonai műhelyben állítanak elő most egy ily na­gyobb léghajót, mely tökéletesen kormányozható, óránként 15 mértföldnyi utat tehet, 16 embert szerel­vényekkel és egy 50 lóerejű gépet szállít. Látni való, hogy az orosz katonai fővezénylet nem idegenkedik a merész újításoktól s nem ellen­sége a hadászati reformoknak. Obrutcsej, Suva­lov és Gurko meggyőződtek a balkáni hadjárat alatt arról, hogy korunkban a hadviselésnek új módját, a tudományos módszert kell alkalmazni. A S o 1 e i 1t­pétervári tudósítója azt hiszi, hogy már nincs messze az az idő, a­mikor a szt-pétervári fő­­törzskar felül fogja múlni a berlinit. Az oroszoknak csak jó taktikusokra van szükségük, s ezeket most ne­velni kezdik. III. Sándor czár roppant sokat ad erre. Ő a hadgyakorlatoknál éjnek idején alarmot fuvat s maga vezényli a hadsereget az éjjeli támadásra. A krasnocseloi táborban alig aludtak északa. Ez egy kissé kemény gyakorlat volt ugyan. De a katonák azért nem zúgolódtak. A király Aradon. Arad, aug. 31. Ő Felsége ma reggel 7 órakor a minoriták templomában rövid misét hallgatott, a­melynél Németh czim. püspök pontifikált. Nagy közönség várakozott a királyra a templom előtt, a­hova csakis a polgármester által meghívottak mehet­tek be. A templomban a szentély baloldalán menye­­zetes emelvény volt a király részére, a­ki két órakor megjelenve, ott báró Mondás főhadsegédével he­lyet foglalt. Az első padokban díszruhában ültek gróf Szapáry pénzügyminiszter, Tabajdy, Ormos, Herte­­lendy főispánok, Salacz polgármester, a környékbeli alispánok, a város előkelőségei, a katonaság részéről senki. A mise után ő Felsége távozott, elmenetelénél az összes jelenlevő papság által kikisérve. A király egyenest hazahajtatott és sokáig dolgozott. Ma dél­ben sok fontos irattal futár indul Bécsbe. Arad, aug. 31. A király útja — a küldöttségek fogadtatása által, a­melyre ő felsége ma szabad időt nyert — a lakosság minden rendének és rétegének l­eghatalmasabb hódolati tüntetésévé alakult, noha a király utazása ezúttal egész határozottan a zárgya­korlatok alkalmára, katonai jellegűnek volt tervezve. Már kilencz órakor nagy számban egybegyűl­tek a küldöttség tagjai, majdnem valamennyien díszes egyenruhában, a tábornokok magyar huszár egyenruhában, vagy teljes díszegyenruhában. A lépcsőház szorongásig telve volt , az elfogadási nagy teremben egymást követő sorban álltak a küldöttségek. A király a küldöttségeket nem saját lakosztályában fogadta, hanem az épület másik szárnyépületében, a­hol a terem mellett két cerele­­terem rendeztetett be. A nagy teremben fel voltak állítva az udvari szolgák, a lépcső aljánál az udvari far­rok, szintúgy a terem bejáratánál; a király elfo­gadó termében az ajtószárnynál állottak báró Mon­­d­e­l főhadsegéd, F­r­i­e­s­s­e­n őrnagy szárnysegéd, továbbá gróf Szapáry Gyula és Jeke­­­fa­lu­s­s­y mint tanácsos. Minden egyes sorra jövő kül­döttség előtt burggendarmok nyitották ki a szárnyajtót s beeresztették a küldöttségi tagokat, kik a fogadta­tás elmúlta után távozván, a király is visszavonult egy- két pillanatra a szomszéd terembe, hogy a készen tar­tott adandó feleleteket átolvassa és ha a következő küldöttség megjelent volt, a király előlépett, a terem­be vezető ajtónál megállott és meghajlással üdvözölte őket. A küldöttségek ezalatt félkörben állást foglal­tak, a­melynek közepében állott a szónok. Az összes katonaság ma délelőtt bevonulván szállásaira, legelsőbben is valamennyi közös hadse­regbeli tiszt, fogadtatott a honvédtisztekkel együtte­sen, József főherczeggel élükön, kit báró Nyáry k­sért. Ő Felsége többekkel beszélgetett, maga a be­mutatás 15 perczet vett igénybe. Ezután következett a róm. kath. papság üdvözlő küldöttsége, melynek ne­vében Németh czimz. püspök adott hódolatuk, ra­gaszkodásuk és szeretetüknek kifejezést. A katholikus clerus küldöttsége vezetőjének, Németh czimz. püspöknek üdvözlő beszédére ő Fel­sége a következőket válaszolta: »Szívesen fogadom a hadgyakorlatok közben is, melyek engem ezúttal ide vezet­tek, a szentegyház férfiaiban képviselt béke apostolait, s örömmel használom fel ezen al­kalmat is annak ismétlésére, hogy a katholi­kus clerus kegyelmemre mindenkor számít­hat, h­a hagyományos szent és békés hiva­tása szellemében és elzárkózva a poli­tikai hullámzások szenvedélyei­től, hivei közt a vallásos erkölcsiséget, testvéries békét és törvény iránti tisz­teletet ápolja és őket a nemzetiségi vagy felekezeti súrlódásoktól távol tartja. Kövessék tehát — mint hinni akarom, hogy túlnyomó többségük eddig is követte — ezen irányt s mint jelenleg, úgy jövőben is nem csak köszönettel veendem hódolatukat és hűségük biztosítását, hanem — mint mon­dám — irányukban kegyelmem is változat­lan fog maradni.« A görög kath. clerus nevében Pavel püspök üdvözölte ő Felségét, a királyt. Erre a király a következőket válaszolta: »Hódolatukat és hűségük biztosítását kegyesen fogadom és remény­em, hogy mind önök, mind példájuk által helyes irányban vezetett híveik is ezen érzelmeket a trón, úgy­szintén vallásuk és az ország érdekében mindenkor tetteikben is fogják tanúsítani.« A szerb görögkeleti clerus küldöttsége nevében Angyelies patriarcha német nyelven tartotta hó­doló beszédét. Erre ő Felsége szintén német nyelven a követ­kezőképen felelt: „Ha ragaszkodásuk biztosítását szívesen fogadom, mivel annak őszinteségéről meg va­gyok győződve s jól tudom, hogy Önök hívőik körében a legelismerésreméltóbb mó­don oda hatnak, hogy azok vallási s nemzeti­ségi érzelmeik sérelme nélkül az országhű polgárai legyenek. A jövőben is számitok hírsorsosaik részéről ezen hűségre s örömest biztosítom önöket további kegyes jóakara­tomról. « A román görög keleti clerus nevé­ben Román Miron metropolita a következő be­széddel üdvözölte ő felségét: »Császári és apostoli királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk. A magyar­­országi és erdélyi görög keleti román egyház nevében hódolatteljesen üdvözöljük Felségedet koronás kirá­lyunkat, atyailag gondoskodó védurunkat az ország­nak hívőink által tömören lakott eme vidékén. Papsá­gunk és hívőink keblében az őseinktől öröklött leg­becsesebb hagyomány, a Felséged fényes trónja irán­ti hűség és ragaszkodás, újabb tápot merít ez alka­lommal annak tudatából, hogy habár Felséged, leg­kegyelmesebb urunk királyunk ez­úttal kiválóan a mindenütt tiszteletet parancsoló vitéz hadseregére irányozza legmagasabb figyelmét: mindazonáltal emez atyai látogatásának kegye a hadsereg talaját, a vidék és környéke lakosságának összeségét is elárasztja boldogító sugaraival. Áldott és dicső legyen minden­korra Felséged uralkodása! Bölcs atyai gondoskodása öntsön szellemi és anyagi erőt hazánk bű népei­­b­e,hogy ezek alkotmányunk és törvényeink oltalma alatt fejlődhessenek, és a műveltség és köz­jólét hatalmával mindenkor egyesülten működhesse­nek drága hazánk felvirágzása. És a midőn mi a ha­zai gör. keleti román egyház őszinte érzelmeinek Fel­séged legkegyelmesebb személye és legmagasabb trónja iránti változhatlan szeretetének, hűségének, és ragaszkodásának újabb tanujeléül Felséged legke­gyelmesebb színe előtt megjelenni bátorkodunk: kérve kérjük a mindenható Istent, hogy Felségedet hazánk és nemzeti egyházunk boldogítására a leg­jobb egészségben sokáig éltesse! Se traiesca Maies­­tatea Sa!« Erre ő Felsége ezeket felelte: »Kegyesen fogadom hódolatukat és hű­ségük biztosítását, mert nem kétlem, hogy egyházuknak mindinkább való megszilárdí­tását csak oly irányban fogják Önök ve­zetni, mely a trón és haza javának és hí­veik érdekeinek szolgáland. Legyenek meg­győződve, hogy ebbeli törekvéseikben ke­gyelmemre és oltalmamra mindenkor számít­hatnak. « A református hitközségek nagyszámú küldöttsége nevében Széll Kálmán szalontai esperes intézett ő Felségéhez szép beszédet. Erre a király a következőképen felelt: »Mindenkor kedvesen fogadom a haza­fias reformátusok hódolatát s legjobb kivána­­taimmal kisérem egyházuk uj szervezetének fejlődését. Legyenek meggyőződve változatlan kegyelmemről. » Az ágost. ev. hitfelekezet küldöttsége nevében F­rint Lajos aradi lelkész adott hódolatuk és szeretetüknek ő Felsége előtt kifejezést. Erre ő Felsége igy válaszolt: »Köszönettel fogadom az ágostai hitval­lásnak nevében tolmácsolt hódolatot s hűség biztosítását. Nem kétkedem ez érzelmek őszin­teségében s azért szívesen biztosítom Önöket ez alkalommal is egyházuk s lelkészi műkő-

Next