Nemzet, 1884. december (3. évfolyam, 809-837. szám)
1884-12-01 / 809. szám
--..... Számilsálesze: Perencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 809. (331) szám. Budapest, 1884. Hétfő, deczember 1. Írta nemvitár: 3 Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................................... 2 fi 5 hónapra ......... .. .. .........................( 6 » 6 hónapra .. .. .. ....................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 Egyes szám 4 kr. III. évi folyam, Budapest, november 30. A franczia minisztertanácsban többséget nyert az az irány, mely a mezőgazdasági vámok fölemelését követelte. Reggeli lapunk távirata jelentette, hogy a minisztertanács elhatározta a gabona behozatali vámtételének 0.60 frankról 2.60 frankra való emelését. A szűk szavú távirat mást nem jelent, nevezetesen hallgat arról, vájjon minő állást foglal el a franczia minisztertanács többsége a többi mezőgazdasági vámokkal szemben. A franczia kormányt ebbe az irányba szinte akarata ellen vitte az agrárius párt és az előbb elkövetett ballépések következménye. Amikor Francziaország Thiers alatt föladta a szabad kereskedelmi politikát, az ország feltétlenül kielégítendő financiális szükségletének fedezésére, a lesújtott ország helyzetére lehetett hivatkozni. Az ország iparának azonban a vámemelésekből nem volt haszna, sőt ellenkezőleg az Európában gyökeret vert protectionista áramlat és a külföldi iparnak művészetiesebb irányban, solidabb alapokon való fejlődése következtében, a franczia, kivitelre dolgozó ipar mindinkább tért vesztett. A franczia külkereskedelem hanyatlására vonatkozó panaszok akkor hangoztak legélénkebben, amidőn Francziaország revideálta vámtarifáját. A mezőgazdasági és ipari védvámokat követelő pártok egyesültek s létrehozták a jelenlegi vámtarifát, amelyet egyenesen úgy tüntetnek föl, mint a franczia ipar megrontóját. A franczia nagy ipari telepeken dúló válságokat, a munkahiányt és a munkás zavargásokat egyenesen a vámtarifa következményéül tüntették föl, és ha az összefüggés a kettő közt nem is mutatható ki apodieticus bizonyossággal, senki sem vonhatja kétségbe, hogy a franczia ipar hanyatlásában része van a protectiónak. A franczia agrárius párt azzal a védelemmel, amelyet a jelenlegi vámtarifa nyújt, soha sem volt megelégedve s szüntelenül követelte a vámtételek felemelését. A kamara nyári szünete előtt, május hó végén a nyilvánosságra is került egy tervezet, mely szerint a lisztvám 1.60 frankról 3.75 frankra emeltetik, az ökörvám 15 frankban, a tehenek vámjának 8 frankban, a tinókénak 5 frankban, a borjukénak 1,50, a juhok, urük és kosok vámjának 2 frank vámtétele megkettőztetik. A gabona vámjának fölemelését akkor nem tervezték. E javaslat azonban akkor nem került tárgyalásra. Alig jött össze a kamara, a véd vámos párt november 14-én határozati javaslatot terjesztett elő, melyben az összes mezőgazdasági vámok fölemelése, — a búzáé 5 frankra, a liszté 1*20 frankról 9 frankra, az ökörvám 25 frankról 60 frankra, a juh vám 2 frankról 7 frankra, — követeltetett. A franczia földmivelési miniszter a búza 5 frankos vámtétele mellett volt, a kereskedelmi miniszter azonban ellenezte ezt s így a 260 frankos tétel compromissum a két miniszter között. Ha egyszer a franczia kormány el van határozva a búza vámját emelni, akkor természetszerűleg megfelelően emelni kell a liszt vámját is, mert ennek érintetlenül hagyása a franczia malomipar rovására praemiumot nyújtana a lisztbevitelnek. Ezért, habár eddig nem jelentették is, nem szenvedhet kétséget, hogy a gabonavámmal együtt, a lisztvám fölemelését is javaslatba fogják hozni. A franczia kormány vámemelő javaslata a franczia közvéleményben óriási ellenzésre fog találni s a kamarában csak a legnagyobb erőfeszítések mellett lesz keresztül vihető. A franczia ipar különben sem könnyű helyzetében súlyosan érezné a termelés megdrágítását, a nélkül, hogy abból a franczia mezőgazdák, túlnyomó nagy részét képező kisbirtokosoknak észrevehető hasznuk lenne. A búzavám fölemeléséből tetemesebb előnyt csak a nagybirtokosok várhatnak. A minisztertanács határozatát a franczia anti-protectionista párt tevékenységének fokozására, izgatásainak kiterjesztésére fogja fölhasználni s nem lehetetlen, hogy ez megakadályozza a javaslat elfogadását, mert e párt el van határozva valamennyi várost, de különösen a gabonakereskedelemnél érdekelt városokat tűzbe vinni a vámemelések ellen. A mi kivitelünket, különösen, ha a gabona és lisztvámokhoz az állati vámok fölemelése is járul, rendkívül érzékenyen sújtja a franczia vámemelés. Ha gabona kivitelünk nem is, de liszt kivitelünk igen jelentékeny Francziaországba, az állatkivitel, különösen pedig a juhkivitel első rendű fontosságú állattenyésztésünkre. Attól ugyan nem kellene félnünk, hogy ezt a vámemelés rögtön lehetetlenné tenné, de ennek az utóbbi időben nyert örvendetes lendületét bizonyára megakadályozná, úgyhogy valódi csapásnak kellene azt tekintenünk. Francziaország az utolsó évben 2.289.000 db árut importált, ebben Ausztria-Magyarország 585,267 darabbal volt részes és ebben a tekintetben csak Németország kivitele előzte meg monarchiánkét. Ürzszükségletét Francziaország csak hoszszú idő múlva fedezhetné saját tenyésztésével, ha ugyan ezt egyátalában képes fedezni, ezért nem kell attól tartanunk, mintha a vámemelés kivitelünk megszűnését idézhetné elő, de mindenesetre oly károkat okoz, amelyeket megérez mezőgazdaságunk. Nincs kétség, hogy a vámemeléssel sújtott államok nem fogják tétlenül nézni a franczia kormány eljárását s meg vagyunk róla győződve, hogy kormányunk is meg fogja mindazt tenni, a mi hatalmában áll és mezőgazdaságunk érdekeinek megvédésére föl fogja használni mindazon eszközöket, amelyekkel rendelkezünk. Budapest, nov. 30. (Változások legfőbb bíróságaink elnökségében.) A hivatalos lap mai száma a következő legf. kir. kéziratokat közli: Igazságügyi magyar miniszterem előterjesztésére, Szabó Miklós budapesti ítélőtáblás elnököt Curiám másodelnökévé nevezem ki. Kelt Budapesten, 1884. évi november hó 27-dikén. FERENCZ JÓZSEF, s. k Dr. Pauler Tivadar, s. k, Igazságügyi magyar miniszterem előterjesztésére, Mihajlovics Miklós curiai alelnököt a budapesti itélőtábla elnökévé nevezem ki. Kelt Budapesten, 1884. évi november hó 27-dikén. FERENCZ JÓZSEF, s. k. Dr. Pauler Tivadar, s. k. Mind a két kinevezést őszinte örömmel üdvözöljük. A budapesti kir. ítélőtábla, melynek Szabó Miklós már néhány év óta elnöke, az ország legkitűnőbb bírói testületei közé tartozik. És ez oly sok tagból álló s annyi osztályra szakadó igazságszolgáltató test egységesen való megtartásának és erélyes kormányzásának érdeme Szabó Miklós elnököt illeti meg. Meg vagyunk győződve, hogy Szabó Miklós úr tisztében is a régi igazságos és erélyes bíró marad és hogy az ország legfőbb bírósága e kinevezés által kitűnő erővel gyarapodott. Az űrt, melyet Szabó Miklós távozása a budapesti kir. ítélőszéknél okoz, oly férfiú kinevezése által töltik be, ki e szép állásban méltón meg fogja helyét állani. Mihajlovics Miklós curiai alelnöknek eddigi működése az igazságszolgáltatás terén garantia arra, hogy a budapesti kir. tábla vezetése a lehető legjobb kezekbe van letéve. Budapest, nov. 30. (A magyar delegatio határozatai.) A budapesti és bécsi hivatalos lapok mai száma közzé teszi a magyar delegationak őfelsége által szentesített határozatait. Budapest, nov. 30. (A vádrendszer és az ellenzéki sajtó.) Büntető igazságszolgáltatásunk egyik rendszerét, a vádrendszert torzítja el a »Pesti Napló« e hó 26-iki számának vezérczikkében, mert nem alkalmas arra, hogy egyesek zabolázhatlan boszszúvágya, sértett érdeke ennek útján kielégítést nyerjen. Ahhoz, hogy egy kormányzati vagy igazságszolgáltatási rendszer előnyei, esetleg hátrányai megvilágittassanak, jó is, szükséges is, ha az általános consequentiák mellett még az egyes rendszerek értéke feletti helyes ítélet megkönnyítése ezéljából alkalmas példák idézhetők. Ilyeneknek azonban egészen találóknak kell lenniök s mi a legfőbb — teljesen hiteleseknek. Hamis idézések, valótlan példák csak helytelen következtetésre vezetnek. Éppen ezen hibába esett a »Pesti Napló« a midőn síkra szállott, hogy a vádrendszert megtámadja nem ugyan elvi alapon és indokból, hanem azon példák miatt, amelyek a legutóbbi képviselői választások alkalmával elkövetett visszaélések és erőszakoskodások eseteire vonatkozólag Hont megyéből idézve lettek. úgy látszik azonban, hogy a »Pesti Napló« kevésbbé tart számot arra, hogy ezen nagy bekezdésű vezérczikke a komoly viták mértéke szerint méltányoltassék, mint inkább arra törekszik, hogy a benti elégületlenek nevében az ellenzéki sajtó utján a megyei tisztikar s a főispán ellen hónapok óta szórt alaptalan vádjait igazolni látszassák. Alkalmas eszköz neki erre a vádrendszer, bűnbakul pedig a közvádló. Elhiszszük egyébiránt, hogy a »Pesti Napló« érezte szükségét annak, hogy valamivel már csak mégis indokoltassék annak a sok rémdolognak a büntetlensége, amelyet hónapokon át közzétett hírei szerint a honni főispán és a tisztikar az ellenzéki választók ellen elkövettek, mert elvégre aztán elveszti ingerét, mint ama mese, amelylyel a választások tartama előtt és alatt a jóhiszemű publicumot szórakoztatni igyekezett: »Und das ist der Fluch der bösen That.« Ennek elpalástolása végett kell megtámadni a vádrendszert,mely nem eléggé engedékeny jogosulatlan követelések érvényesítésére s hogy világosabban szóljunk ellenzéki pártczélok szolgálatára, és amely csak abban az egyénben látja a bűnöst, ki a törvény ellen, nem pedig aki a benti elégületlenek érdeke ellen vétkezik. Megtámadja a köz vádlót, mert a törvény és lelkiismerete szerint nem talál ott is üldözendő cselekményt, ahol olyan nincsen s mert elég merész még arra is, hogy egy szabatosan megejtett előnyomozás alapján elejtse a vádat büntethető cselekmény hiányában akkor, amidőn a »Pesti Napló« már kimondta az anathemát. Még kénytelen elviselni ennek súlyát Szilágyi Virgil is, aki pedig, mint a franczia jury elnöke, a pouvoir discretionaire szerint minden intézkedést megtett az igazság kiderítésére. És mindezekből aztán a »Pesti Napló« azt a szomorú következtetést vonja le, hogy nekünk tulajdonképpen bűnvádi eljárásunk nincs. Ez pedig akkor sült volna ki, amidőn a törvényszékhez benyújtott panaszok indítványtétel végett kiadattak a kir. ügyésznek, aki pedig nem köteles vádindítványt tenni oly esetben, ha büntetendő cselekmény ismérve fenn nem forog. No hát ha ezen eljárást a »Pesti Napló« csak most fedezte fel, akkor aztán csakugyan bámulhatni, hogy a »Pesti Napló« így bánik az igazsággal.?SLTLPÖLD. Budapest, nov. 30. (Nihilisták Konstantinápolyban.) Konstantinápoly politikai szélcsöndjét kissé fölkavarta az, hogy a legutóbbi napokban olyan egyének, akiket azelőtt sohasem láttak, több ház ablakába borítékban lepecsételt röpiveket dobtak be, biztatva a lakosságot a »fölszabadításra«. A gyanús papírok közül legelőbb az orosz követség tudott egyet szerezni, s annak nyomán tett jelentést a portánál. Az állítólagos nihilisták kikutatását eddig lehetetlenné tette az, hogy a török hatóságnak mindaddig nem szabad idegen állatvaló, pl. orosz lakásában motozást tartani, amíg arra az orosz követség engedélyt nem ad. S minthogy ennek az engedélynek a kinyerése rendesen napokat igénybe szokott venni, a tettesek nem győzik türelemmel, hogy ezt bevárják, s ideje korán odább állanak. Budapest, nov. 30. (A nők szavazati joga Angliában.) Az angol képviselőház előtt jelenleg három szabadelvű képviselő által aláírt javaslat fekszik, mely a parlamenti szavazatjogot óhajtja kiterjeszteni a nőkre. Legújabban a javaslathoz egy záradékot fűztek, mely a férjes nőket a szavazati jogból kizárná. E száradék mindkét pártban talált hívekre, s így remélhető, hogy a javaslatot elfogadják. Gladstone bír szerint már kijelentette, hogy ő a javaslat elfogadását ellenezni nem fogja. Budapest, november 30. (Laveleye az afrikai vasútról.) Laveleye Emil az ismert belga közgazda és író az »Indép. Belge«-ben egy afrikai vasút tervezetét fejti ki. E vasútnak czélja volna a Congo-folyó hajózható részét direct összeköttetésbe hozni a tengerrel. A nevezett folyón a vízesések és egyéb akadályok több helyen majdnem lehetetlenné teszik a hajózást, minélfogva a lerakodás és az állatok és emberek hátán való tovaszállítás felette megdrágítják a tengeri kereskedelemre szánt áruczikkeket. E körülmény szükségessé teszi egy vasút kiépítését, hogy Közép - Afrikával a kereskedelmi forgalom fentartható legyen. Laveleye azt mondja, hogy alig fog akadni vállalkozó egy oly vasút kiépítésére, mely az első 15—20 év alatt előreláthatólag nem csak semmi tiszta jövedelmet nem fog hozni, de jelentékeny tőkét fog elnyelni. Egyedüli czélra vezető eszköz volna, ha valamennyi európai állam a tőkének 5°/C-os kamatozását garantírozná , ha minden állam, lakosai száma, bevételei és külkereskedelme arányában részt venne a vállalatban. A vasút Stanley Pooltól Yellaláig terjedne 350 kilométer hosszúságban. Keskeny vágányú vasutat és lehetőleg olcsó munkabért véve föl, egy ilyen vasút 40 millió márkába kerülne, azaz 2 millió évi kamatba. S miután Mulhall Európa és az Egyesült Államok évi bevételeit 7811 millió font sterlingre, vagyis 185 milliárd frankra becsüli, a minden állam által csak néhány évig fedezendő kamat merőben elenyésző csekélység volna vagyoni állásához mérve. Pénzügyi tekintetben tehát nem forogna fenn nehézség, legfölebb tán, ha a vállalat kifogásolná a collectív biztosítás eszméjét. De erre már van példa, így pl. Anglia és Francziaország megegyeztek a chinai kölcsönök garantiája tekintetében s kereskedést űző nemzetek közös költségen tartanak fenn világitó tornyokat Marokkó partjain. E tervből az összes emberiség hasznot húzna s bizonyitná a népek solidaritását , a kikötőt, hol jó vasút végződnék, minden adózástól szabaddá lehetne tenni. Az elnyomott rabszolganépek egymásután szabadulnának fel, a civilizált népek pedig új piaczokat teremtenének maguknak. Budapest, nov. 30. (Bismarck herczeg nyilatkozata a socialistákról.) A Norddeutsche Allgemeine Zeitung, szólva Bismarcknak a socialista választók szaporodásáról mondott nyilatkozatáról, abban a véleményben van, hogy e nyilatkozat nem a socialista törvény ellen irányul. E törvény csak az eszélytelen izgatással működő pártról szól. De a socialista választók közé tartoznak sokan, akik nem tagjai a pártnak, a helyzet általános javítására törekednek, s támogatják a kormány social-reformját. Ezzel a képviselőház social-democratáinak is számolniuk kell. A kormány emlékirata a berlini és hamburgi kis ostromállapotról elismeri, a social-democratia mérséklődését, de ezt csak a socialista törvény által fölerőszakolt álarcznak tulajdonítja. A fölforgató törekvések még mindig megvannak, mint azt az Ausztriában, Angliában, Oroszországban, Francziaországban, Frankfurtban, Strasszburgban, Stuttgartban és Elberfeldben történt bűnesetek bizonyítják. Budapest, nov. 30. (A Congo-conferentia határozatai.) A bizottság tegnap elkészült a kereskedelmi szabadság fölötti nyilatkozatával, de a beviteli vám elvére nézve abban állapodott meg, hogy csak annyi beviteli vámot szednek, amennyi a kezelési költségek fedezetére elegendő. A conferentia elhatározta azt is, hogy a Portugál és Francziaország által ellenzett azon javaslatát Németországnak, hogy az elfogadott elvek őrzésére egy nemzetközi felügyelő bizottság neveztessék ki, csak a 2-ik pont eldőlése után fog határozni. Az N. Ztg.» szerint bizonyos, hogy a Congo medencének semlegessé nyilvánítására törekesznek. A conferentia elé azonban e tervet, melyet német tisztek dolgoztak ki, még nem terjesztették ; az erre vonatkozó tárgyalás a conferentia működésének keretét kibővítené. — A berlini kereskedő világ kedden ünnepélyt rendez a conferentia tiszteletére. A NEMZET TÁRCZÁJA. November 30. » A tekintetes vármegye«. (Igaz történetek. Irta : Mikszáth Kálmán. Mannheimer Ágost rajzaival. Budapest, 1885. Révai testvérek kiadása. 1801. Ára 3 írt.) »Nem adom sokért, hogy éltem még a régi táblabirák között s hogy szemem láttára fogyott el az utolsó fény, a mit a múlt dicsősége vetett még a kevély megyei czimerekre.« Ezeket a borongó sorokat Mikszáth Kálmán írja legújabb kötetének, a »Tekintetes vármegyé«nek egyik bájos, apró rajzában. Nem csodálkozom rajta. Mikszáth nemcsak éleményeit, hanem írói sikereinek jelentékeny részét is köszönheti az egykori vármegyének. Régibb olvasók, kik még maguk is tevékeny tényezői voltak a zöld asztalok mellett folytatott küzdelmeknek s a fiatal nemzedék, mely már csak híréből ismerte a sokat ócsárolt és sokat magasztalt régi jó táblabirákat, főkint a megyei élet kedélyes és humoros rajzaiból tanulták meg ismerni és becsülni szeretetreméltó tehetségét. Mert tagadhatatlan, hogy Mikszáth Kálmán írói képessége sehol nem nyilatkozik annyi erővel és igazsággal, mint a közelmúltak rajzolásában. Megbámulhatjuk művészetét apró elbeszéléseiben, melyek ritka megfigyeléssel színeznek ki egy-egy lelki állapotot vagy helyzetet és sokszor igazi dokumentumai a nép naiv és költői észjárásának, de írói eredetisége, találékonysága és ötletgazdagsága legfényesebben ama munkáiban nyilatkozik, melyekhez tárgyat és alakokat az egykori vármegyék élete szolgáltatott. Mikszáth Kálmán igazán jól csak akkor érzi magát, ha kedvelt táblabírái között mozoghat, vagy hatalmas alispánjait vezetheti elénk, kik szemében még mindig nagyobb urak minden miniszternél. Tolla ilyenkor vidáman perczeg a papírlap felett, s egész tűzijátékát szórja szét az elmés ötleteknek. A kik leírásai után ismerik meg a régi táblabiró-világot, minden hibája, gyöngesége daczára is szeretni fogják, mert az író nemcsak humoros, hanem érzelmes vonásait is ki tudván aknázni tárgyának, kedélyünkre és szívünkre egyenlő mértékben apellál. A jó izó kaczajtól az elérzékenyülésig, az érzelmek egész scáláján végigvezet, s műveiben a magyar faj legérdekesebb, legjellemzetesebb példányaival kötünk ismeretséget. Sőt sokszor azt hiszszük, hogy évek hosszú sora után, régi jó is- s merőseinkkel találkozunk; az elbeszélő néhány vonással oly pompásan tudja egyéniteni szereplő személyeit. S mily tarka, mily változatos az arczképcsarnok, melynek képei hosszú sorban vonulnak el szemeink előtt! Legkedvesebb alakja a vármegye hatalmas ura, a viczispán, s még most is elszorul az iró lélegzete, és szinte hallani véli a föld dübörgését, ha egy alispán lépked el mellette, már t. i. egy »igazi alispán, a régiekből való.« Mikor iskoláit elvégezte egy, szolgabiró mellé tették meg »szalma esküdt«-nek. Arra gondolni sem , mert, hogy egy alispán mellé jusson valaha. »Jobb azt messziről csodálni.« A szolgabiró, tekintete« s Nicsy István uram, fenséges, daliás alak, tojásdad, , nemes arczczal, nagy beszélő szemekkel, roppant f urtas modorral. De nem csupán megjelenése kelti tiszteletet; a fiatal szalma-esküdt előtt minden szava úgy hangzik, »mint valami isteni kijelentés.« Egyszer az a kitüntetés éri, hogy a kerületbe Nicsy István uram őt viszi magával. Szilkén kellett fölvenni hagyatéki tárgyalásokat. Útközben, ezer más tárgy között, a törvénykezésre is rákerül a sor. — Hát tudod-e jól a perrendtartást ? kérdé, amint leereszkedtünk a szőlők alatt a faluba. — Tudom meglehetősen. — Csakhogy azt úgy kell tudni, mint a miatyánkat. — Sok szó az arra, hogy az ember bevágja. — Én bizony még nem láttam, mennyi. — Akkor honnan tudja urambátyám ? (Mert azt már másoktól hallottam, hogy az öt ujjában van.) — Honnan tudom ? szólt bizonyos keserűséggel. Hát mikor a casinóban tarokkozom, a többi asztaloknál ott disputálnak a fiskálisok, hol az egyik, hol a másik paragrafusról. Egy év alatt lassan kint öszszefogdostam az elmémbe az egész törvényt. Nagyzol és benczeg — gondolta magában a fiatal szalma esküdt, de csakhamar meggyőződött az ellenkezőről. A szilkei kirándulás alatt tekintetes Nicsy István uram tíz hagyatékot vett jegyzőkönybe, és mintegy tizenkét más ügyet intézett el fiatal esküdtjével. A jegyzőkönyvek bádogszelenczébe voltak zárva, s az a szelencze — isten tudja hogyan — visszatérőben elveszett az út alatt. A fiatal esküdt kétségbe volt esve, mikor néhány nap múlva elő kellett adni a szilkei actákat. A szolgabiró kijött a cancellariába s mogorván kérdé tőlem: — Hol vannak azok a szilkei akták ? Remegtem. Egész testem ludbőrzött, szivem összeszorult, s asztalomba fogazva hörögtem, mialatt arczomat halál sápadtság boritá: — Nem tudom . . . Elvesztek . .. Úgy gondolom. Bocsánatot kérek . . . — No, no, no . . . ne félj fiacskám — monda jóságosan, ahelyett, hogy dühbe jött volna. Hát nem hoztad le a szelenczét a kocsiról ? Gondolkozz csak rajta. — Nem hoztam. — Ejnye, ejnye ... az már baj — dörmögő — bizonyosan kiesett a szelencze a saraglyából a deregi zökkenőnél. Már most hat dologra gyerekek, míg eszemben van. Hadd diktáljam le nektek ezeket az adákat. S kelletlenül kezdte vakarni a fejét. Majd előszólította az írnokokat és lediktálta a sorban elejétől végig mind a huszonkét jegyzőkönyvet az emlékezetéből. Más anyagból van gyúrva Bükky István alispán, a »Sigillum secretum« hőse. Hatalmas ember, de makacs, önfejű s körömszakadtig ragaszkodó aboz, amit egyszer a fejébe vett. Mikor megyéjében parasztlázadás tör ki s a megyei küldöttség azzal akar ráijeszteni, hogy kastélyát fölgyujtják s életére törnek, előparancsolja négylovas kocsiját, a lázongók közé indul s ezt az utasítást adja várnagyának: — Várnagy! Ha vissza nem találnék térni, az uj alispán választásig mindennap egy parasztot fogat s a megyeház előtt déli harangozáskor tizenkettőt vágat rá. Ez az én alispáni végrendeletem. Megértette ? Jól esett elgondolnia, hogy még a halála után is botoztatni fog. De a büszke, hatalmaskodó ur minden szó nélkül szabadon bocsátja a lázongók vezérét kedvesével együtt, amint az utóbbi adott szavára figyelmezteti s megmutatja nyakán a négy kék pettyet, a négy fog harapásának helyét, melyet tőle a szép Kapornoki Judit akkor erőszakolt ki, midőn Bükkyt a föllázadt nép dühétől megszabadította. Hófehér nyakán hadd legyen jel, melyről a büszke alispán szükség esetében fölismerheti. Érzelmes oldaláról ismerkedünk meg a megye hatalmas urával abban a bájos rövid elbeszélésben,melynek Mikszáth »Az alispán kisasszonyok« czimet adott. Cholerajárvány dühöng a megyében s magával ragadja Hártya Pált is, a derék törvénybirót. Négy apró neveletlen leánygyermek marad utána, kik ott sirdogálnak az üres hajlékban s a faluban nincs senkinek bátorsága, hogy egy falat kenyérrel vagy biztató szóval fölkeresse a szegény árvákat. Az alispán összeszedett valamennyit s ügyes tactiával örökben kiosztja a megye urainak. Azt, a melyik már senkinek sem kell, haza küldi a saját feleségének. A poronty olyan szép, hogy szebbet már festeni is alig lehetne, de meggyül ám a baja vele a tekintetes alispánná asszonynak. Porcellán csészéit összetöri, virágplántáit összetapossa, kitépi, s egy szép reggelen, minden kényeztetés daczára, megszökik az úri hajlékból, így tett mind a négy gyermek. Ambrus huszár, midőn másnap lóra ült, hogy a szökevényt előteremtse, a Hártya-portán, egy kazal tetején ülve találta valamennyit. Haza szöktek a gyehennára valók. Erzsikét alig tudták kézre keríteni: rúgott, harapott. A tekintetes asszony maga vette át Erzsikét a huszártól, s ölben vitte be a saját szobájába. »Az a tervem van - - mondá férjének , hogy átöltöztetem Erzsikét mig alszik az uj ruhákba — úgy ébred majd fel, mint egy igazi alispán kisasszony és soha sem szökik meg többé.« A vármegye hatalmas ura, akit mindenki rettegett, még a pipáját sem merte kiverni, nehogy zörejt okozzon,hanem azért mégis megtette a maga szokásos difficultását. — Jó, jó, — hanem az még sem ér sokat. A gyerek nem szokik meg köztünk, ha csak... ide nem hozzuk a többi hármat is. A mint monda, úgy történt s igy lett egyszerre az úri curián négy alispán-kisasszony. A kötet három darabjának meséjét mondtam el röviden, sebtében, ízelítőül. De tudtam-e csak gyöngén is éreztetni az elbeszéléseknek eredeti zamatját és kellemét ? Az olvasó az ilyen vázlatokból legfölebb csak sejtheti a szépségeket, melyekkel a fiatal elbeszélő oly pazarul tudja fölékesíteni előadását. Mert tagadhatatlan, hogy Mikszáth Kálmán ereje, nem a tárgy megválasztásában, s a mese földolgozásában, hanem főként és elsősorban az előadásban rejlik. Kezei közt egy rövid történet, mely másnál csak adoma tárgyát képezhetné, lapokra terjedő rajzzá vagy elbeszéléssé szélesedik, anélkül, hogy az írót bőbeszédűséggel, vagy felesleges részletek beszövésével vádolhatnék. Még a gyakori kitérések is természetszerűeknek tűnnek föl nála, s úgy veszik ki magukat az elbeszélés menetében, mint a gazdag sujtás és zsinórzat a magyar öltözéken. Első pillanatra pazarlásnak látszik, amit az író a kitérésekkel és korjellemző adomák közbeszövésével véghez visz; de később látjuk, hogy nála mindez a helyzet vagy jellemek illustrálására szolgál s csaknem mindig szerves részévé olvad át az egésznek. A »Tekintetes vármegyé«-ben vannak darabok, melyeknek,úgyszólván,semmi meséjök nincs (»Lábnyomok a homokban«, »Mikor a sírkövet hoztuk«, »Az elveszett nyáj«.) s mégis folyvást fokozódó érdeklődéssel olvassuk végig valamennyit, mert az író szeretetreméltó egyénisége egy pillanatra sem tűnik el szemeink elől, s mind annak, amit papírra vet,valami sajátságos, a köznapitól elütő charactere és zamatja van. Ezeket az apró dolgozatokat az aestthetikai osztályozás kész ketreczeibe betuszkolni csaknem a lehetetlenséggel határos , külön elnevezést igényelhetne valamennyi, s mégis el kell ismernünk, hogy egytőlegyig költői alkotások: a munkás phantasia, mélyen érző kedély és gazdag találékonyság termékei. Mikszáth Kálmán az egyéniség sajátságos varázsát kapta az égiek különös adományául. Subjectívebb elbeszélőt nála már alig képzelhetek. Egyénisége ott él, érez és gondolkozik minden művében. Elbeszéléseit örömest olvassuk, mert egyénisége eredeti és érdekes. De az ilyen tulajdonság csakis rövidebb lélegzetű munkákban érvényesülhet. Egy regény például könnyen elhibázott alkotássá válhatnék, a subjectivitás ily nagy adagja mellett. Ezért Mikszáth tehetségét nem ismerik, vagy ami még rosszabb: félreismerik azok, kik őt minduntalan hosszabb elbeszélő művek vagy épen regények írására sarkallják. Ahoz, hogy valaki jó regényíróvá legyen, több önmegtagadás s több objectivitás kell. Csak maradjon ő továbbra is megszokott genre-ja mellett, melyet ritka szerencsével, a közönség nálunk csaknem szokatlan elismerése mellett cultivál. Könnyen megtörténhetnék, hogy népszerűségén ejtene csorbát a nagyobb vállalkozás. SZANA TAMÁS: BELPŐL XX Budapest, nov. 30. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, hétfőn, f. hó 1-én, d. e. 10 órakor ülést tart. Tárgy: A budgetvita folytatása.