Nemzet, 1884. december (3. évfolyam, 809-837. szám)

1884-12-01 / 809. szám

--..... Számilsálesze: Perencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 809. (331) szám. Budapest, 1884. Hétfő, deczember 1. Írta ne­mvi­tár: 3 Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési di­j: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................................... 2 fi­ 5 hónapra ......... .. .. .........................( 6 » 6 hónapra .. .. .. ....................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 Egyes szám 4 kr. III. évi folyam, Budapest, november 30. A franczia minisztertanácsban többséget nyert az az irány, mely a mezőgazdasági vá­mok fölemelését követelte. Reggeli lapunk távirata jelentette, hogy a minisztertanács elhatározta a gabona behozatali vámtételé­nek 0.60 frankról 2.60 frankra való emelését. A szűk szavú távirat mást nem jelent, neve­zetesen hallgat arról, vájjon minő állást fog­lal el a franczia minisztertanács többsége a többi mezőgazdasági vámokkal szemben. A franczia kormányt ebbe az irányba szinte akarata ellen vitte az agrárius párt és az előbb elkövetett ballépések következmé­nye. A­mikor Francziaország Thiers alatt föladta a szabad kereskedelmi politikát, az ország feltétlenül kielégítendő financiális szükségletének fedezésére, a lesújtott ország helyzetére lehetett hivatkozni. Az ország ipa­rának azonban a vámemelésekből nem volt haszna, sőt ellenkezőleg az Európában gyöke­ret vert protectionista áramlat és a külföldi iparnak művészetiesebb irányban, solidabb alapokon való fejlődése következtében, a fran­czia, kivitelre dolgozó ipar mindinkább tért vesztett. A franczia külkereskedelem hanyatlá­sára vonatkozó panaszok akkor hangoztak legélénkebben, a­midőn Francziaország revi­deálta vámtarifáját. A mezőgazdasági és ipari védvámokat követelő pártok egyesültek s lét­rehozták a jelenlegi vámtarifát, a­melyet egyenesen úgy tüntetnek föl, mint a franczia ipar megrontóját. A franczia nagy ipari tele­peken dúló válságokat, a munkahiányt és a munkás zavargásokat egyenesen a vámta­rifa következményéül tüntették föl, és ha az összefüggés a kettő közt nem is mutatható ki apodieticus bizonyossággal, senki sem von­hatja kétségbe, hogy a franczia ipar hanyat­lásában része van a protectiónak. A franczia agrárius párt azzal a véde­lemmel, a­melyet a jelenlegi vámtarifa nyújt, soha sem volt megelégedve s szüntelenül kö­vetelte a vámtételek felemelését. A kamara nyári szünete előtt, május hó végén a nyilvá­nosságra is került egy tervezet, mely szerint a lisztvám 1.60 frankról 3.75 frankra emel­tetik, az ökörvám 15 frankban, a tehenek vámjának 8 frankban, a tinókénak 5 frankban, a borjukénak 1,50, a juhok, u­rük és kosok vámjának 2 frank vámtétele megkettőztetik. A gabona vámjának fölemelését akkor nem tervezték. E javaslat azonban akkor nem ke­rült tárgyalásra. Alig jött össze a kamara, a véd vámos párt november 14-én határozati javaslatot terjesztett elő, melyben az összes mezőgazda­sági vámok fölemelése, — a búzáé 5 frankra, a liszté 1*2­0 frankról 9 frankra, az ökörvám 25 frankról 60 frankra, a juh vám 2 frankról 7 frankra, — követeltetett. A franczia föld­­mivelési miniszter a búza 5 frankos vámtétele mellett volt, a kereskedelmi miniszter azon­ban ellenezte ezt s így a 2­60 frankos tétel compromissum a két miniszter között. Ha egyszer a franczia kormány el van határozva a búza vámját emelni, akkor természetszerű­leg megfelelően emelni kell a liszt vámját is, mert ennek érintetlenül hagyása a franczia malomipar rovására praemiumot nyújtana a lisztbevitelnek. Ezért, habár eddig nem jelen­tették is, nem szenvedhet kétséget, hogy a gabonavámmal együtt, a lisztvám fölemelé­sét is javaslatba fogják hozni. A franczia kormány vámemelő javaslata a franczia közvéleményben óriási ellenzésre fog találni s a kamarában csak a legnagyobb erőfeszítések mellett lesz keresztül vihető. A franczia ipar különben sem könnyű helyzeté­ben súlyosan érezné a termelés megdrágítá­sát, a nélkül, hogy abból a franczia mező­gazdák, túlnyomó nagy részét képező kisbir­tokosoknak észrevehető hasznuk lenne. A búzavám fölemeléséből tetemesebb előnyt csak a nagybirtokosok várhatnak. A minisz­tertanács határozatát a franczia anti-protec­­tionista párt tevékenységének fokozására, izgatásainak kiterjesztésére fogja fölhasz­nálni s nem lehetetlen, hogy ez megakadá­lyozza a javaslat elfogadását, mert e párt el van határozva valamennyi várost, de külö­nösen a gabonakereskedelemnél érdekelt vá­rosokat tűzbe vinni a vámemelések ellen. A mi kivitelünket, különösen, ha a ga­bona és lisztvámokhoz az állati vámok föl­emelése is járul, rendkívül érzékenyen sújtja a franczia vámemelés. Ha gabona kivitelünk nem is, de liszt kivitelünk igen jelentékeny Francziaországba, az állatkivitel, különösen pedig a juhki­vitel első rendű fontosságú állat­­tenyésztésünkre. Attól ugyan nem kellene félnünk, hogy ezt a vámemelés rögtön lehetet­lenné tenné, de ennek az utóbbi időben nyert örvendetes lendületét bizonyára megakadá­lyozná, úgy­hogy valódi csapásnak kellene azt tekintenünk. Francziaország az utolsó évben 2.289.000 db árut importált, ebben Ausztria-Magyarország 585,267 darabbal volt részes és ebben a tekintetben csak Né­metország kivitele előzte meg monarchiánkét. Ürz­szükségletét Francziaország csak hosz­­szú idő múlva fedezhetné saját tenyészté­sével, ha ugyan ezt egyátalában képes fedez­ni, ezért nem kell attól tartanunk, mintha a vámemelés kivitelünk megszűnését idézhetné elő, de mindenesetre oly károkat okoz, a­me­lyeket megérez mezőgazdaságunk. Nincs kétség, hogy a vámemeléssel súj­tott államok nem fogják tétlenül nézni a fran­czia kormány eljárását s meg vagyunk róla győződve, hogy kormányunk is meg fogja mindazt tenni, a mi hatalmában áll és mező­­gazdaságunk érdekeinek megvédésére föl fog­ja használni mindazon eszközöket, a­melyek­kel rendelkezünk. Budapest, nov. 30. (Változások legfőbb bíróságaink elnökségében.) A hivatalos lap mai száma a következő legf. kir. kéziratokat közli: Igazságügyi magyar miniszterem előterjeszté­sére, Szabó Miklós budapesti ítélőtáblás elnököt Cu­­riám másodelnökévé nevezem ki. Kelt Budapesten, 1884. évi november hó 27-dikén. FERENCZ JÓZSEF, s. k Dr. Pauler Tivadar, s. k, Igazságügyi magyar miniszterem előterjeszté­sére, Mihajlovics Miklós curiai alelnököt a buda­pesti itélő­tábla elnökévé nevezem ki. Kelt Budapesten, 1884. évi november hó 27-dikén. FERENCZ JÓZSEF, s. k. Dr. Pauler Tivadar, s. k. Mind a két kinevezést őszinte örömmel üdvö­zöljük. A budapesti kir. ítélőtábla, melynek Szabó Miklós már néhány év óta elnöke, az ország leg­kitűnőbb bírói testületei közé tartozik. És ez oly sok tagból álló s annyi osztályra szakadó igaz­ságszolgáltató test egységesen való megtartásá­­nak és erélyes kormányzásának érdeme Szabó Mik­lós elnököt illeti meg. Meg vagyunk győződve, hogy Szabó Miklós úr tisztében is a régi igaz­ságos és erélyes bíró marad és hogy az ország legfőbb bírósága e kinevezés által kitűnő erővel gyarapodott. Az űrt, melyet Szabó Miklós távozása a budapesti kir. ítélőszéknél okoz, oly férfiú kineve­zése által töltik be, ki e szép állásban méltón meg fogja helyét állani. Mihajlovics Miklós curiai alelnök­­nek eddigi működése az igazságszolgáltatás terén ga­­ra­ntia arra, hogy a budapesti kir. tábla vezetése a lehető legjobb kezekbe van letéve. Budapest, nov. 30. (A magyar delegatio határozatai.) A budapesti és bécsi hivatalos la­pok mai száma közzé teszi a magyar delegationak ő­felsége által szentesített határozatait. Budapest, nov. 30. (A vádrendszer é­s az ellenzéki sajtó.) Büntető igazságszolgáltatásunk egyik rendszerét, a vádrendszert torzítja el a »Pesti Napló« e hó 26-iki számának vezérczikkében, mert nem alkalmas arra, hogy egyesek zabolázhatlan bosz­­szúvágya, sértett érdeke ennek útján kielégítést nyerjen. Ahhoz, hogy egy kormányzati vagy igazság­szolgáltatási rendszer előnyei, esetleg hátrányai meg­­világittassanak, jó is, szükséges is, ha az általános consequentiák mellett még az egyes rendszerek értéke feletti helyes ítélet megkönnyítése ezé­ljából alkalmas példák idézhetők. Ilyeneknek azonban egészen talá­lóknak kell lenniök s mi a legfőbb — teljesen hitele­seknek. Hamis idézések, valótlan példák csak helyte­len következtetésre vezetnek. Éppen ezen hibába esett a »Pesti Napló« a mi­dőn síkra szállott, hogy a vádrendszert megtámadja nem ugyan elvi alapon és indokból, hanem azon pél­dák miatt, a­melyek a legutóbbi képviselői választá­sok alkalmával elkövetett visszaélések és erőszakos­kodások eseteire vonatkozólag Hont megyéből idézve lettek. úgy látszik azonban, hogy a »Pesti Napló« ke­vésbbé tart számot arra, hogy ezen nagy bekezdésű vezérczikke a komoly viták mértéke szerint méltányol­­tassék, mint inkább arra törekszik, hogy a benti elé­­gületlenek nevében az ellenzéki sajtó utján a megyei tisztikar s a főispán ellen hónapok óta szórt alaptalan vádjait igazolni látszassák. Alkalmas eszköz neki erre a vádrendszer, bűn­bakul pedig a közvádló. Elhiszszük egyébiránt, hogy a »Pesti Napló« érezte szükségét annak, hogy valamivel már csak mégis indokoltassék annak a sok rémdolognak a büntetlensége, a­melyet hónapokon át közzétett hírei szerint a honni főispán és a tiszti­kar az ellenzéki választók ellen elkövettek, mert elvégre aztán elveszti ingerét, mint ama mese, a­melylyel a választások tartama előtt és alatt a jóhiszemű publi­­cumot szórakoztatni igyekezett: »Und das ist der Fluch der bösen That.« Ennek elpalástolása végett kell megtámadni a vád­rendszert,mely nem eléggé engedékeny jogosulatlan kö­vetelések érvényesítésére s hogy világosabban szóljunk­ ellenzéki pártczélok szolgálatára, és amely csak abban az egyénben látja a bűnöst, ki a törvény ellen, nem pedig aki a benti elégületlenek érdeke ellen vét­kezik. Megtámadja a köz vádlót, mert a törvény és lel­­kiism­erete szerint nem talál ott is üldözendő cselek­ményt, ahol olyan nincsen s mert elég merész még arra is, hogy egy szabatosan megejtett előnyomozás alapján elejtse a vádat büntethető cselekmény hiá­nyában akkor, amidőn a »Pesti Napló« már kimondta az anathemát. Még kénytelen elviselni ennek súlyát Szilágyi Virgil is, a­ki pedig, mint a franczia jury elnöke, a pouvoir discretionaire szerint minden intézkedést meg­tett az igazság kiderítésére. És mindezekből aztán a »Pesti Napló« azt a szomorú következtetést vonja le, hogy nekünk tulaj­donképpen bűnvádi eljárásunk nincs. Ez pedig akkor sült volna ki, a­midőn a törvény­székhez benyújtott panaszok indítványtétel végett kiadattak a kir. ügyésznek, aki pedig nem köteles vádindítványt tenni oly esetben, ha büntetendő cse­lekmény ismérve fenn nem forog. No hát ha ezen eljárást a »Pesti Napló« csak most fedezte fel, akkor aztán csakugyan bámulhatni, hogy a »Pesti Napló« így bánik az igazsággal.­­?SL­­TLPÖLD. Budapest, nov. 30. (Nihilisták Konstan­tinápolyban.) Konstantinápoly politikai szél­csöndjét kissé fölkavarta az, hogy a legutóbbi na­pokban olyan egyének, akiket azelőtt sohasem láttak, több ház ablakába borítékban lepecsételt röpiveket dobtak be, biztatva a lakosságot a »fölszabadításra«. A gyanús papírok közül legelőbb az orosz követ­ség tudott egyet szerezni, s annak nyomán tett jelen­tést a portánál. Az állítólagos nihilisták kikutatását eddig lehetetlenné tette az, hogy a török hatóságnak mindaddig nem szabad idegen állatvaló, pl. orosz lakásában motozást tartani, amíg arra az orosz követ­ség engedélyt nem ad. S minthogy ennek az engedély­­nek a kinyerése rendesen napokat igénybe szokott venni, a tettesek nem győzik türelemmel, hogy ezt bevárják, s ideje korán odább állanak. Budapest, nov. 30. (A nők szavazati joga Angliában.) Az angol képviselőház előtt jelenleg három szabadelvű képviselő által aláírt javaslat fekszik, mely a parlamenti szavazatjogot óhajtja kiterjeszteni a nőkre. Legújabban a javaslat­hoz egy záradékot fűztek, mely a férjes nőket a sza­vazati jogból kizárná. E száradék mindkét pártban talált hívekre, s így remélhető, hogy a javaslatot el­fogadják. Gladstone bír szerint már kijelentette, hogy ő a javaslat elfogadását ellenezni nem fogja. Budapest, november 30. (Laveleye az af­rikai vasútról.) Laveleye Emil az ismert belga közgazda és író az »Indép. Belge«-ben egy afrikai vasút tervezetét fejti ki. E vasútnak czélja volna a Congo-folyó hajózható részét direct összeköttetésbe hozni a tengerrel. A nevezett folyón a vízesések és egyéb akadályok több helyen majdnem lehetetlenné teszik a hajózást, minélfogva a lerakodás és az állatok és emberek hátán való tovaszállítás fe­lette megdrágítják a tengeri kereskedelemre szánt áruczikkeket. E körülmény szükségessé te­szi egy vasút kiépítését, hogy Közép - Afriká­val a kereskedelmi forgalom fentartható legyen. La­­veleye azt mondja, hogy alig fog akadni vállalkozó egy oly vasút kiépítésére, mely az első 15—20 év alatt előreláthatólag nem csak semmi tiszta jövedel­met nem fog hozni, de jelentékeny tőkét fog elnyelni. Egyedüli czélra vezető eszköz volna, ha valamennyi európai állam a tőkének 5°/C-os kamatozását garantírozná , ha minden állam, lakosai száma, bevé­telei és külkereskedelme arányában részt venne a vállalatban. A vasút Stanley­ Pooltól Yellaláig ter­jedne 350 kilométer hosszúságban. Keskeny vágányú vasutat és lehetőleg olcsó munkabért véve föl, egy ilyen vasút 40 millió márkába kerülne, azaz 2 millió évi kamatba. S miután Mulhall Európa és az Egye­sült­ Államok évi bevételeit 7811 millió font ster­lingre, vagyis 185 milliárd frankra becsüli, a minden állam által csak néhány évig fedezendő kamat merő­ben elenyésző csekélység volna vagyoni állásához mérve. Pénzügyi tekintetben tehát nem forogna fenn nehézség, legfölebb tán, ha a vállalat kifogásolná a collectív biztosítás eszméjét. De erre már van példa, így pl. Anglia és Francziaország megegyeztek a chinai kölcsönök garantiája tekintetében s kereskedést űző nemzetek közös költségen tartanak fenn világitó tor­nyokat Marokkó partjain. E tervből az összes embe­riség hasznot húzna s bizonyitná a népek solidaritá­­sát , a kikötőt, hol jó vasút végződnék, minden adó­zástól szabaddá lehetne tenni. Az elnyomott rabszol­ganépek egymásután szabadulnának fel, a civilizált népek pedig új piaczokat teremtenének maguknak. Budapest, nov. 30. (Bismarck herczeg nyilatkozata a socialistákról.) A Nord­deutsche Allgemeine Zeitung, szólva Bismarcknak a socialista választók szaporodásáról mondott nyilatko­zatáról, abban a véleményben van, hogy e nyilatkozat nem a socialista törvény ellen irányul. E törvény csak az eszélytelen izgatással működő pártról szól. De a socialista választók közé tartoznak sokan, akik nem tagjai a pártnak, a helyzet általános javítására töre­kednek, s támogatják a kormány social-reformját. Ezzel a képviselőház social-democratáinak is szá­­molniuk kell. A kormány emlékirata a berlini és hamburgi kis ostromállapotról elismeri, a social-de­­mocratia mérséklődését, de ezt csak a socialista­ tör­­vény által fölerőszakolt álarcznak tulajdonítja. A föl­forgató törekvések még mindig megvannak, mint azt az Ausztriában, Angliában, Oroszországban, Fran­­cziaországban, Frankfurtban, Strasszburgban, Stutt­gartban és Elberfeldben történt bűnesetek bizo­nyítják. Budapest, nov. 30. (A Congo-conferentia határozatai.) A bizottság tegnap elkészült a ke­reskedelmi szabadság fölötti nyilatkozatával, de a be­viteli vám elvére nézve abban állapodott meg, hogy csak annyi beviteli vámot szednek, amennyi a keze­lési költségek fedezetére elegendő. A conferentia el­határozta azt is, hogy a Portugál és Francziaország által ellenzett azon javaslatát Németországnak, hogy az elfogadott elvek őrzésére egy nemzetközi felügyelő bizottság neveztessék ki, csak a 2-ik pont eldőlése után fog határozni. A­z N. Ztg.» szerint bizonyos, hogy a Congo medenc­ének semlegessé nyilvánítására törekesznek. A conferentia elé azonban e tervet, me­lyet német tisztek dolgoztak ki, még nem terjesztet­ték ; az erre vonatkozó tárgyalás a conferentia műkö­désének keretét kibővítené. — A berlini kereskedő világ kedden ünnepélyt rendez a conferentia tisz­teletére. A NEMZET TÁRCZÁJA. November 30. » A tekintetes vármegye«. (Igaz történetek. Irta : Mikszáth Kálmán. Mannheimer Ágost rajzaival. Budapest, 1885. Révai testvérek kiadása. 180­1. Ára 3 írt.) »Nem adom sokért, hogy éltem még a régi táblabirák között s hogy szemem láttára fogyott el az utolsó fény, a mit a múlt dicsősége vetett még a kevély megyei czimerekre.« Ezeket a borongó sorokat Mikszáth Kálmán írja legújabb kötetének, a »Tekintetes vármegyé«­­nek egyik bájos, apró rajzában. Nem csodálkozom rajta. Mikszáth nemcsak éleményeit, hanem írói sike­reinek jelentékeny részét is köszönheti az egykori vármegyének. Régibb olvasók, kik még maguk is te­vékeny tényezői voltak a zöld asztalok mellett folyta­tott küzdelmeknek s a fiatal nemzedék, mely már csak híréből ismerte a sokat ócsárolt és sokat ma­gasztalt régi jó táblabirákat, főkint a megyei élet ke­délyes és humoros rajzaiból tanulták meg ismerni és becsülni szeretetreméltó tehetségét. Mert tagadhatat­lan, hogy Mikszáth Kálmán írói képessége sehol nem nyilatkozik annyi erővel és igazsággal, mint a közel­múltak rajzolásában. Megbámulhatjuk művészetét apró elbeszéléseiben, melyek ritka megfigyeléssel szí­neznek ki egy-egy lelki állapotot vagy helyzetet és sok­szor igazi dokumentumai a nép naiv és költői észjárásának, de írói eredetisége, találékonysága és ötletgazdagsága legfényesebben ama munkái­ban nyilatkozik, melyekhez tárgyat és alako­kat az egykori vármegyék élete szolgáltatott. Mik­száth Kálmán igazán jól csak akkor érzi magát, ha kedvelt táblabírái között mozoghat, vagy hatalmas alispánjait vezetheti elénk, kik szemében még mindig nagyobb urak minden miniszternél. Tolla ilyenkor vidáman perczeg a papírlap felett, s egész tűzi­játékát szórja szét az elmés ötleteknek. A kik leírásai után ismerik meg a régi táblabiró-világot, minden hibája, gyöngesége daczára is szeretni fogják, mert az író nemcsak humoros, hanem érzelmes vonásait is ki tudván aknázni tárgyának, kedélyünkre és szívünkre egyenlő mértékben apellál. A jó izó kaczajtól az el­­érzékenyülésig, az érzelmek egész scáláján végigvezet, s műveiben a magyar faj legérdekesebb, legjellemze­­­tesebb példányaival kötünk ismeretséget. Sőt sokszor­­ azt hiszszük, hogy évek hosszú sora után, régi jó is- s merőseinkkel találkozunk; az elbeszélő néhány vo­­­­nással oly pompásan tudja egyéniteni szereplő szemé­­l­­yeit. S mily tarka, mily változatos az arczképcsar­­­­nok, melynek képei hosszú sorban vonulnak el sze­­­­meink előtt! Legkedvesebb alakja a vármegye hatalmas ura,­­ a viczispán, s még most is elszorul az iró lélegzete,­­ és szinte hallani véli a föld dübörgését, ha egy al­ispán lépked el mellette, már t. i. egy »igazi alispán,­­ a régiekből való.« Mikor iskoláit elvégezte egy, szolgabiró mellé tették meg »szalma esküdt«-nek. Arra gondolni sem , mert, hogy egy alispán mellé jusson valaha. »Jobb­­ azt messziről csodálni.« A szolgabiró, tekintete« s Nicsy István uram, fenséges, daliás alak, tojásdad, , nemes arczczal, nagy beszélő szemekkel, roppant f urtas modorral. De nem csupán megjelenése kelt­i tiszteletet; a fiatal szalma-esküdt előtt minden szava­­ úgy hangzik, »mint valami isteni kijelentés.« Egyszer az a kitüntetés éri, hogy a kerületbe­­ Nicsy István uram őt viszi magával. Szilkén kellett fölvenni hagyatéki tárgyalásokat. Útközben, ezer más tárgy között, a törvényke­zésre is rákerül a sor. — Hát tudod-e jól a perrendtartást ? kérdé, amint leereszkedtünk a szőlők alatt a faluba. — Tudom meglehetősen. — Csakhogy azt úgy kell tudni, mint a mi­­atyánkat. — Sok szó az arra, hogy az ember bevágja. — Én bizony még nem láttam, mennyi. — Akkor honnan tudja urambátyám ? (Mert azt már másoktól hallottam, hogy az öt ujjában van.) — Honnan tudom ? szólt bizonyos keserűség­gel. Hát mikor a casinóban tarokkozom, a többi asz­taloknál ott disputálnak a fiskálisok, hol az egyik, hol a másik paragrafusról. Egy év alatt lassan kint ösz­­szefogdostam az elmémbe az egész törvényt. Nagyzol és benczeg — gondolta magában a fiatal szalma­ esküdt, de csakhamar meggyőződött az ellenkezőről. A szilkei kirándulás alatt tekintetes Nicsy István uram tíz hagyatékot vett jegyzőkönybe, és mintegy tizenkét más ügyet intézett el fiatal esküdtjé­­vel. A jegyzőkönyvek bádog­szelenczébe voltak zárva, s az a szelencze — isten tudja hogyan — visszatérő­ben elveszett az út alatt. A fiatal esküdt kétségbe volt esve, mikor néhány nap múlva elő kellett adni a szilkei actákat. A szolgabiró kijött a cancellariába s mogor­ván kérdé tőlem: — Hol vannak azok a szilkei akták ? Remegtem. Egész testem ludbőrzött, szivem összeszorult, s asztalomba fogazva hörögtem, mialatt arczomat halál sápadt­ság boritá: — Nem tudom . . . Elvesztek . .. Úgy gondo­lom. Bocsánatot kérek . . . — No, no, no . . . ne félj fiacskám — monda jóságosan, a­helyett, hogy dühbe jött volna. Hát nem hoztad le a szelenczét a kocsiról ? Gondolkozz csak rajta. — Nem hoztam. — Ejnye, ejnye ... az már baj — dörmögő — bizonyosan kiesett a szelencze a saraglyából a deregi zökkenőnél. Már most hat dologra gyerekek, míg eszemben van. Hadd diktáljam le nektek ezeket az ad­ákat. S kelletlenül kezdte vakarni a fejét. Majd előszólította az írnokokat és lediktálta a sorban elejétől végig mind a huszonkét jegyzőköny­vet az emlékezetéből. Más anyagból van gyúrva Bükky István al­ispán, a »Sigillum secretum« hőse. Hatalmas ember, de makacs, önfejű s körömszakadtig ragaszkodó aboz, amit egyszer a fejébe vett. Mikor megyéjében paraszt­lázadás tör ki s a megyei küldöttség azzal akar rá­ijeszteni, hogy kastélyát fölgyujtják s életére törnek, előparancsolja négylovas kocsiját, a lázongók közé indul s ezt az utasítást adja várnagyának: — Várnagy! Ha vissza nem találnék térni, az uj alispán választásig mindennap egy parasztot fogat s a megyeház előtt déli harangozáskor tizenkettőt vá­gat rá. Ez az én alispáni végrendeletem. Megértette ? Jól esett elgondolnia, hogy még a halála után is botoztatni fog. De a büszke, hatalmaskodó ur min­den szó nélkül szabadon bocsátja a lázongók vezérét kedvesével együtt, amint az utóbbi adott szavára fi­gyelmezteti s megmutatja nyakán a négy kék pettyet, a négy fog harapásának helyét, melyet tőle a szép Kapornoki Judit akkor erőszakolt ki, midőn Bükkyt a föllázadt nép dühétől megszabadította. Hófehér nyakán hadd legyen jel, melyről a büszke alispán szükség esetében fölismerheti. Érzelmes oldaláról ismerkedünk meg a megye hatalmas urával abban a bájos rövid elbeszélésben,mely­nek Mikszáth »Az alispán kisasszonyok« czimet adott. Cholerajárvány dühöng a megyében s magával ragadja Hártya Pált is, a derék törvénybirót. Négy apró neveletlen leánygyermek marad utána, kik ott sirdogálnak az üres hajlékban s a faluban nincs sen­kinek bátorsága, hogy egy falat kenyérrel vagy biz­tató szóval fölkeresse a szegény árvákat. Az alispán összeszedett valamennyit s ügyes tacti­ával örökben kiosztja a megye urainak. Azt, a melyik már senki­nek sem kell, haza küldi a saját feleségének. A po­ronty olyan szép, hogy szebbet már festeni is alig lehetne, de meggyül ám a baja vele a tekintetes alis­pánná asszonynak. Porcellán csészéit összetöri, virág­plántáit összetapossa, kitépi, s egy szép reggelen, minden kényeztetés daczára, megszökik az úri hajlék­ból, így tett mind a négy gyermek. Ambrus huszár, midőn másnap lóra ült, hogy a szökevényt előte­remtse, a Hártya-portán, egy kazal tetején ülve ta­lálta valamennyit. Haza szöktek a gyehennára valók. Erzsikét alig tudták kézre keríteni: rúgott, harapott. A tekintetes asszony maga vette át Erzsikét a hu­szártól, s ölben vitte be a saját szobájába. »Az a ter­vem van - - mondá férjének , hogy átöltöztetem Erzsikét mig alszik az uj ruhákba — úgy ébred majd fel, mint egy igazi alispán kisasszony és soha sem szökik meg többé.« A vármegye hatalmas ura, akit mindenki rette­gett, még a pipáját sem merte kiverni, nehogy zörejt okozzon,hanem azért mégis megtette a maga szokásos difficultását. — Jó, jó, — hanem az még sem ér sokat. A gyerek nem szokik meg köztünk, ha csak... ide nem hozzuk a többi hármat is. A mint monda, úgy történt s igy lett egyszerre az úri curián négy alispán-kisasszony. A kötet három darabjának meséjét mondtam el röviden, sebtében, ízelítőül. De tudtam-e csak gyöngén is éreztetni az elbeszéléseknek eredeti zamatját és kellemét ? Az olvasó az ilyen vázlatokból legfölebb csak sejtheti a szépségeket, melyekkel a fiatal elbe­szélő oly pazarul tudja föl­ékesíteni előadását. Mert tagadhatatlan, hogy Mikszáth Kálmán ereje, nem a tárgy megválasztásában, s a mese földolgozásában, hanem főként és első­sorban az előadásban rej­lik. Kezei közt egy rövid történet, mely más­nál csak adoma tárgyát képezhetné, lapokra terjedő rajzzá vagy elbeszéléssé szélesedik, anélkül, hogy az írót bőbeszédűséggel, vagy felesleges részletek beszö­vésével vádolhatnék. Még a gyakori kitérések is ter­­mészetszerűeknek tűnnek föl nála, s úgy veszik ki magukat az elbeszélés menetében, mint a gazdag suj­­tás és zsinórzat a magyar öltözéken. Első pillanatra pazarlásnak látszik, a­mit az író a kitéré­sekkel és korjellemző adomák közbeszövésével véghez visz; de később látjuk, hogy nála mindez a hely­zet vagy jellemek illustrálására szolgál s csaknem mindig szerves részévé olvad át az egésznek. A »Tekintetes vármegyé«-ben vannak darabok, melyeknek,úgyszólván,semmi meséjök nincs (»Lábnyo­mok a homokban«, »Mikor a sírkövet hoztuk«, »Az el­veszett nyáj«.) s mégis folyvást fokozódó érdeklődéssel olvassuk végig valamennyit, mert az író szeretetre­méltó egyénisége egy pillanatra sem tűnik el sze­meink elől, s mind annak, a­mit papírra vet,­­valami sajátságos, a köznapitól elütő charactere és zamatja van. Ezeket az apró dolgozatokat az aestthetikai osz­tályozás kész ketreczeibe betuszkolni csaknem a lehe­tetlenséggel határos , külön elnevezést igényelhetne valamennyi, s mégis el kell ismernünk, hogy egytől­­egyig költői alkotások: a munkás phantasia, mélyen érző kedély és gazdag találékonyság termékei. Mikszáth Kálmán az egyéniség sajátságos va­rázsát kapta az égiek különös adományául. Subjectí­­vebb elbeszélőt nála már alig képzelhetek. Egyénisége ott él, érez és gondolkozik minden művében. Elbeszé­léseit örömest olvassuk, mert egyénisége eredeti és érdekes. De az ilyen tulajdonság csakis rövidebb lélegzetű munkákban érvényesülhet. Egy regény pél­dául könnyen elhibázott alkotássá válhatnék, a sub­­jectivitás ily nagy adagja mellett. Ezért Mikszáth te­hetségét nem ismerik, vagy a­mi még rosszabb: félre­ismerik azok, kik őt minduntalan hosszabb elbeszélő művek vagy épen regények írására sarkallják. Ahoz, hogy valaki jó regényíróvá legyen, több önmegtaga­dás s több objectivitás kell. Csak maradjon ő to­vábbra is megszokott genre-ja mellett, melyet ritka szerencsével, a közönség nálunk csaknem szokatlan elismerése mellett cultivál. Könnyen megtörténhetnék, hogy népszerűségén ejtene csorbát a nagyobb vállal­kozás. SZANA TAMÁS: B­ELPŐL XX Budapest, nov. 30. (A képviselőház ülé­s­e.) A képviselőház holnap, hétfőn, f. hó 1-én, d. e. 10 órakor ülést tart. Tárgy: A budgetvita foly­tatása.

Next