Nemzet, 1885. november (4. évfolyam, 1137-1166. szám)

1885-11-01 / 1137. szám

Szerkesztő híj: VerenoElek­ tere, Athenaeum-épület,­­ emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk és kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetőnek a kiadó­hivatalba (Ferencziek-ter, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 113­7 (300.) szám. Budapest, 1885. Vasárnap, november 1 ■—■———————­^———— — Reggeli kiadá a Kiadó-hivatal! Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ......... .. .. .. .. ,. .. .............. 2 frt, 3 hónapra .. .................. .. .............. .... 6 » 6 hónapra ................................. .............. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként­i » Egyes szám 4 kr. IV. évi folyam, Budapest, október 31. Mint egy kérdő­jellel kezdődő mondat álltak előttünk a delegativ külügyi albizott­ságának kérdései, melyeket a táviró hivatal hamarabb küldött meg hozzánk, mint a kor­mánynak e kérdésekre adott válaszait. A kér­dőjelet láttuk, de nem a választ. Mindazonáltal már ekkor úgy tűnt föl előttünk, hogy a közös külügyminiszter vá­laszai, melyeket e pillanatban még nem is­mertünk, csak egybehangzók lehettek azok­kal a nyilatkozatokkal, melyeket ugyane kér­désekben a kormány más téren már meg­adott. Az Oroszországgal való viszony termé­szete már Kremsier óta sem most kerül elő­ször szóba az alkotmányos ellenőrző testüle­tek előtt. Október 3-án a magyar miniszter­­elnök, felelve a hozzá intézett kérdésekre, ki­fejtette, hogy a kremsieri találkozás csak folyománya volt a skiernieviczeinek és az a monarchia fennálló szövetségi viszonyain sem­mit sem változtatott. A külügyminiszter ma tett nyilatkoza­tából constatálhatjuk, hogy az, mint nem is történhetett máskép, egészében és lényegében egyezik a miniszterelnök válaszával. »Német­ország és a monarchia viszonyában Oroszor­szághoz, mondta a miniszter, a múlt év óta semmi változás nem történt. Viszonyunk Németországgal nem máról holnapra áll fenn, hanem oly alapokon nyugszik, melyek incidensek által meg nem ingathatók, sőt minél komo­lyabb idők jönnek, annál ke­vesebb helye van a szövetség szilárdságában való kételynek, mi­­után mindnyájan tudjuk, hogy mily teljességgel számíthat Né­metország és a monarchia egymás­nak megbízhatóságár­a. Köztünk és Oroszország közt más, mint a nem­zetközi általános s­zerződések nem léteznek. A fennálló jó viszonyok ugyanolyanok, mint a­hogyan őket a minisz­ter már a múlt évben részletesen jellemezte.« így szólt Kálnoky nyilatkozata és hogy a vélt ellentétet az idei és a tavalyi delegationális uralkodói beszéd közt megvilágítsa, felolvasta a beszédet, és bebizonyította, hogy nincs ily ellentét. De azért, mert nincs ellentét, nem bizo­nyos, hogy baj nincs. Érdekes tudni mit mon­dott a miniszter a fenálló s máig változatlan szövetséges viszonyról tavaly. Nem titok az, a »Nemzet« 1884. november 8-iki számából idézzük, a­mint következik: »Külpolitikánk alapja barátságos viszo­nyunk Németországgal, mely viszony már évek óta fennáll és változatlan; e vi­szony, mely általánosan kielégít és megnyug­tat, a legjobb bizonyítéka annak, hogy a két monarchia közötti szövetség alapgondolata milyen helyes.M Így szólt tavaly a miniszter a n­é­m­e­­t szövetségről? És mit mondott Oroszország-s ról ? Mondta azt, hogy Oroszország, mely a­­ berlini szerződés után ellenségesnek te­­kinté Németország és monarchiánk fri­gyét, belenyugodott abba, meggyőződvén békés intenzióiról, s csatlakozott hozzá, s létrejött az uralkodók találkozása. »Ez összejövetel jelentősége éppen abban áll, hogy három — birodalmaikban oly nagyon tisztelt fejedelem, kik oly nagy terjedelmű országokon uralkodnak, egyesül a béke poli­tikájában minden irányzat nélkül más álla­mok ellenében és egy politikában, mely a fennálló jogállapotokon alapszik.« Ez és nem más, mit a miniszter az Oroszországgal való viszonyról tavaly mondott, a­miben a dele­gativ megnyugodott, s ezt ismétli és megerő­síti most is. E szerint tehát, a­mennyiben a közlött táviratok a tett nyilatkozatok lényegét adják, ma már constatálhatjuk, hogy az Oroszország­hoz való viszony nem­ ad azon aggodalmakra okot, melyeket azzal szemben ápolt volna a magyar közvélemény, ha valósult volna az, hogy annak következtében monarchiánk kül­politikájának alapja, a Németországgal való szövetség, akár jelentőségében, akár szorossá­gában vesztett. Nem vélünk csalódni, ha azt mondjuk, hogy ez a kérdés volt a delegativ külügyi vitájának legfontosabb kérdése. Bár a kelet­­ruméliai kérdés akutabb, az másodrendű fon­tosságú az Oroszországgal való viszonyhoz képest. Constatáljuk, hogy erre nézve is oly nyilatkozatokat tett a külügyminiszter, me­lyek alkalmasak a támadások megczáfo­­lására, Szerbiát actiójára nem biztattuk, actiójától el sem is tiltottuk, jó barátai va­gyunk, de felelősséget sorsáért nem válla­lunk, ámbár nem szeretnék, ha oly alakulá­sok történnének, melyek kárára volnának. Érdekeit azonban meg fogja óvni Kelet-Ru­­mélia status quo antejának helyreállítása s ez a politikai gondolat volt az, melyet a kül­ügyminiszter egész határozottan hangoztatott. Olvasóink ismerik a monarchia irány­adó köreinek e részben elfoglalt állását; bé­csi levelezőnk értesülései, melyeket a külügy­miniszter mai nyilatkozatai az utolsó betűig megerősítettek, szabatosan s már több hét óta megjelölték, hogy a status quo ante alapján, a béke és a berlini szerződés helyreállítása az , a­mire törekesznek. A külügymi­niszter azt is kimutatta, hogy a vélt fordulat politikánkban nem történt meg. Kezdettől fogva a szerződések érvényének helyreállítása volt a politika, melyet hangoztattunk, s csak az esetre, ha a complicatiók elhatalmasodása ezt lehetetlenné tenné, számoltunk a helyzet másoldalú teendőivel. Hogy a status quo helyreállítása biztos kilátásba vehető, az nem változása, még kevésbbé veresége, mondhatta volna tán: inkább sikere politikánknak, így szólt Kálnoky a helyzet nagy kér­déseiről. Mit felel neki a delegatió , nem tud­juk. Azt tudjuk, hogy az előlegesen hangoz- t tatott legfőbb ellenvetéseket tárgytalanokká­­ tette. Ha az egész ülés lefolyásáról előttünk A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 31. Éjjelek. I. Végetlen, örök éj! Az utczán néma csönd. Fülembe égi kéj Tündérharangja csöng. Remegve két kezem Szivem fölé teszem: Aludj’ szivem! Csillag ragyog, kacsint, Egymásnak integet. Mit látnak várjon itt E szemérmes szemek? Mindenki üdvözül, Csak te vagy egyedül. Pihenj szivem! A sötétség kigyúl. Elhallgat a madár. Felhő h­ul pirul, Minden vágy telve már? Mely kéjbe fuldokol, Az éj neked pokol. Nyugodj’ szivem! Az ég, föld egy kerek Boldogság-óczeán. Tajtékban fürdenek Tündérfi, hableány. Pár mindnek itt akad, Kíntól csak te magad Szakadj szivem?I­n. Ti villámlós szemek, Te csattanós ajak; Ti deles dús kezek, Tűzáramos hajak. . . Ha csak kisértetek, Elérhetetlenek — Mért lássalak ? Ti mondhatlan gyönyört Lehelő sóhajok; Vonagló kéjgyötört Ajkról kelő jajok; Méhszárnyu gyönge nesz, Ha mind más üdve ez — Mért halljalak?! VAJDA JÁNOS. Mai vámunkhoz egy iv melléklet van ceatolra. Emlékezés halottaimról. Irta : Beniczkyné Bajza Lenke. A­mily rövidnek látszik egy év, oly sok törté­nik annak leforgása alatt, s olykor egy nap, egy óra, egy perez megváltoztat sorsunkban, életünkben min­dent ......... Ma egy éve, még nem voltak gyermekkori em­lékeim teljesen a múltba temetve : ma már egyetlen élő alakja sincs annak, egy sincs azok közül, kik egy­kor hozzám tartoztak, kik gyermekkoromban szívvel, lélekkel az enyémek voltak, s én az övék. Ködös homályban vonul el lelki szemem előtt a múlt­ borújával, napfényével. Az árnyon itt-ott ke­resztül tör a fény, egy-egy csillogó sugara. Aztán le­száll ama három sírdombra, melyekhez már csak a negyedik hiányzik, hogy teljes legyen a szám, be­fejezve a múlt. Mert én is ott akarok nyugodni közöttük. Lel­kem, szívem jobban vonzódik az árnyas fák menhelyé­­hez, a liliomok, rózsák társaságához, mint a komor falak közé, a sötét kriptába. Könnyebb a hant, melyre letekintenek a csilla­gok, mint a szorosan bezárt vasajtó nehéz levegője A kripta komorsága nagyon félelmes, nagyon zord, nem keresheti fel sötétségét a szeretet nyájas szövét­neke, nem jöhetnének el hozzám azok, a kik szeret­nek, nem a nap, nem a szellő, a virágillat, miket oly nagyon kedvelek, s mik oly híven, nyájasan kerestek fel mindig, munkám, foglalkozásom­ közben s oly meleg üdeséggel kísérnek éltem utjain. Barátaim, társaim voltak ők mindig, s azok ma is. Háladatosak, mert oly gyakran megénekeltem őket. Lefestem szépségü­ket, ragyogásukat, felmelegedtem irás közben fényük­nél, elábrándozom illatuknál. El fognak hozzám jönni majd akkor is, midőn már mindazok elfelejtenek vagy megszűnnek lenni, kik ma még ragaszkodnak hoz­zám ... Ma egy éve, különös fényes, meleg nap volt, ketten mentünk ki a temetőbe, hogy halottainkat meglátogassuk. Nem sejtem akkor, hogy ma már csak egyedül megyek, s h­á­r­o­m sírdombra viszek koszorút. Ki is gyaníthatná, mi történik egy év leforgása alatt. Csak egy arasznyi tér választja el a bölcsőt a sírtól, s a kettő közé eső idő rövid álomnak tetszik. Éljünk úgy, hogy ezen rövid után csupa áldásos emlék fa­kadjon utánunk, hogy szeretve és szerettetve haljunk meg, s mondjunk búcsút e földnek, mely némelyek számára oly sok szépet, boldogítót rejt magában, és az utolsó perczig édes reményt nyújt s mely még sí­runk hantjaiból is kizöldül, a feltámadást! Nekem sok szépet nyújtott eddig: gyermek­éveimet megédesité a szeretet. Ifjúságomat felmele­­gité a hála, s most is, midőn már csak e néma sorok és néhány szál virág által fejezhetem ki mind a kettőt azok iránt, kik nincsenek többé, önkéntelen azon meleg óhajtás keletkezik szivemben, hogy hoz­zájuk méltó, hasonló legyek! Ápoljam, tiszteletben tartsam és híven megőrizzem azon nagy örökséget, melyet tőlük nyertem! Mit reám hagytak. Mert nagy örökség ez nekem! Soha el nem múló, meg nem szűnő vagyon. Minél többet haszná­lok abból, annál többet nyújt. Örökké ég és mégis soha fel nem emészti magát, mint az égi láng. El nem pazarolható. El nem rabolhatják tőlem. Agyamban, szívemben lakik. Ő­k adták nekem, akik nem ad­hattak jobbat, kik pedig a föld legnagyobb kincsét óhajtották volna reám hagyni. Talán nem egyszer aggódva gondoltak jövőmre, nem tudva, hogy már mint gyermek is mily gazdag voltam. Hiszen a szívük melegét, egymás iránt való szeretetüket öröklöm Nem sejtek, hogy egykor, midőn nem lesznek többé, ezért az örökségért áldani fogom emléküket. Nincs vagyon, kincs, drágaság, amiért én ezt elcserélném, odaadnám. Mihez hasonlítható földön a szeretet s a hit. Ők bővelkedtek ezekben s reám hagyták és én e kettőnek birtokában gazdagabb vagyok mind azoknál, kik emberi nyelven nevezett kincseket örököltek. A föld lakói büszkén tekintenek világi javaikra és szivük még is hidegen marad. Csak külső értékét érezzük a földi jónak s egy perez, egy pillanat meg­foszthat attól. Csak az a mienk, csak azt mondhatjuk igazán sajátunknak, a mit lélekben, szívben bírunk. Ez az a­mitől nem foszthat meg senki, és semmi vélet­len ; ez ami híven elkísér utolsó óránkig, mint elkí­sérte őket, kiknek emlékére irom e sorokat, kik békében, szeretetben éltek, s most ott nyugszanak egy­más mellett a csöndes temetőben........... Nyugodjanak békében! Az egyszerű emlék mely sírjukon áll, nem jelzi azt a nagy szeretetet, mit én velük együtt e hantok alá temettem. Az meg­osztva ott, és itt, szivemben maradt. Az ékes virágok sírjukon, beszélnek velem és velük, szellemileg összeköttetésben maradtunk. Ők a a gyökér nedvét érzik, én a földből kibújt virág illa­tát. A sírnál állva elgondolom a múltat, történetü­­ket. Egyszerű volt az. Szeretetből, gyöngédségből állt. Szerették egymást, boldogok vo­ltak. Aztán elkellett válniuk, mint mindenkinek e földön. Most ismét egy­más mellett vannak s né­hány száz lépésnyire tőlük egyik gyermekük, a másik még itt áldja emléküket, folytatja a munkáját, mit atyja és fivére félbenhagytak s halad az élet napszámosainak utjain, mint mindazok, kik emlékezetük legelső ideje óta megszokták és meg­szerették a munkát. Nagy sokaság hullámzik a temető felé m­a: majdnem mindenkinek van ott, a kit meglátogasson, a kit felkeressen s megsúgja neki: nem felejtettelek el! Itt vagyok, eljöttem hozzád..... A nap csendesen leszáll, utolsó sugarai meg ara­nyozzák a hantokat. Virág, lámpa-fény árasztja el ma a halottak napján e szomorú helyet. Az ég­­lassan el­halványodik, de a láthatáron szürkülni kezd, a lombok alatt titokzatos hangok emelkednek s be­áll az éj,. .. Nem az a rideg,néma, zord éjszaka,mely magába temet mindent, hanem valami kíméletes édes gyöngédség, csak rövid időre fedve el a napot és keresztül hagyva csillámlani a reményt, megtaláljuk benne a fényes nap örömét, s azoknak arczát, mosolyát, bensőségtel­­jes hangját, a­kik itt körülöttünk nyugosznak. A múltat, mely oly elszakithatlan szálakkal van lényünk­höz fűzve, hogy még azon nagy, csodálatos, érthetetlen hatalom sem bírja elszakítani — melyet senki fel nem foghat — a halál... Egyiknek anyja, atyja, másik­nak gyermeke fekszik itt. Ne sirjatok! Ne háborgas­sátok a békében, szeretetben nyugvókat. A mély só­haj, mely végig lengi a temetőt s fel­száll a hantok alól, csak nyájas köszönet megemlékezéstekért. Ők már boldogok, elfelejték az élet sanyarúságát, örömét, megszűnt rájuk nézve jó és rossz, ott vannak annál, a­ki szeretetben született, szeretetben halt meg, s sze­retettel fogadta őket. Nyugodjatok békében ti, kikhez e sorokat in­tézem. Nem a virág, emlék, disz, vagy világi szokás az, a­mi engem sírotokhoz vezetett, s kezembe adta a tollat, hogy e sorokban is megemlékezzem rólatok, hanem az igaz bála s a legmélyebb szeretet, a soha meg nem szűnő emlékezés. Legyen sírotokon örök tavasz. Fakadjon emlék­­tekből keblemben áldás. Örökös mosolylyal tekintsen nyugvó helyetekre az ég. Az én szivemben élni fog emléketek azon napig, midőn a negyedik sirbant is fölemelkedik e temetőben, s nem lesz többé, a ki virágot hozzon sírotokra..... . lesz a jelentés, visszatérünk még e nyilatko­zatokra, melyek egész Európa sajtóját foglal­koztatni fogják, bizonyára hosszú időn át. Budapest, október 31. Nem tartjuk legális és veszély nélküli eljárásnak azt, mit a bécsi sajtó és az osztrák ellenzék egy része követ, midőn a Taaffe­­kormány ellenében használt mindenféle fegy­vere közt, a hadsereg állását és szellemét sem hagyta érintetlenül és nemcsak egyszer a fel­irati vita megbocsátható hevében, hanem ké­sőbb is, most is állandóan foglalkozik azzal a váddal, hogy a mostani osztrák kormány po­litikája felkelti a nemzetiségi viszályt a had­seregben is, és azt nemzetiségi elemeire bontja fel. Nem helyeselhetjük ez eljárást azért, mert — mint a hitelesen előadott tények bi­zonyítják — a tények nem igazolják azt, de nem helyeselhetjük főleg azért, mert akár valótlan, akár való tényekre van alapítva, mindenképen alkalmas arra, hogy a hadsere­get is foglalkoztassa a politikával, már­pedig azt hiszszük, hogy ettől első­sorban fel­tétlenül meg kell azt óvni. Legyen bár egy politika jó vagy rossz, ennek vagy amannak a nemzetiségnek kedvező, az mind nem tarto­zik a hadseregre, és ezért arra semmiféle bel- és külügyi politikának hatással lennie, illetőleg pártállás és vitatkozás tárgyául szol­gálnia nem szabad. Erre főleg most kell figyelni, midőn a hadsereg, a szolgálati év rövidebb voltánál, a szolgálati kötelezettség universális természe­ténél fogva, a társadalommal köz­vetetl­enebb és annak mindenik rétegét — tehát a politiká­val eminentel foglalkozó értelmiséget is — felölelő módon áll összeköttetésben. Már ez a körülmény kiteszi az ilyen hadserget annak a veszélynek, hogy a politikával foglalkozzék, vagy legalább az iránt kiváló érzéket tanú­sítson. De annyival inkább kötelessége min­den lelkiismeretes és óvatos politikusnak az, hogy mindent elkövessen, hogy a hadserget politikai convulsióktól megóvja és semmi olyant ne tegyen és ne híreszteljen, mi e ve­szély lehetőségét emeli és keletkezését pro­­vokálja. Nem akarjuk mi a hadsereg egyik elemé­ből sem kiölni a hazafiságot, közérzületet és nemzeti érzést; nem még ez érzelmeket gyengíteni sem. Ha a közös hadsereg rend­szere vagy szelleme erre vezetne, okvetlenül ellene lennénk. De egész szervezete és rövid szolgálati ideje, iskoláztatása, hazai földön le­hető elhelyezése teljesen kizárja ezt. Azonban ez érzelmeknek propagandája és agitálás által való fokozása kell, hogy szüneteljen a fegy­ver alatt álló legénységnél, mert akár közös, akár magyar hadseregben, a geographiai és ethnographiai viszonyoknál fogva, a legkü­lönbözőbb nemzetiségű és értelmű emberek kerülnek össze, és mert általában, az állandó hadsereg foglalkozása, fegyelme és feladata van veszélyeztetve, ha a fegyveres katonák politikával és nem, különben is nehéz felada­taikkal foglalkoznak. Pedig annak folytonos emlegetése, tár-­­­gyalása, hogy ez vagy amaz ezred fiai így vagy amúgy éreznek, viszálkodnak, vitatkoz­nak, okvetlenül mindennek fokozására, báto­rítására fog vezetni. S ez nálunk ép oly köny­­nyen idézhet elő komoly bajokat, mint Ausz­triában. Egy pár zászlókérdésről már volt nálunk is szó, legközelebb is emlegettek nem­zetiségi viszályt egy erdélyi városban és azt hiszszük, ha kellő erélylyel és tapintattal nemcsak a kormány és a katonai hatóság, ha­nem a hazai sajtó és közvélemény is, nem járt volna el, könnyen lehetett volna kis bol­­dolgokat, elszigetelt eseteket felfájni és nagy izgalmat okozni ; de ezt nem akarjuk sem akkor, mikor a nemzetiségi érzés mellet­tünk nyilatkoznék a hadcsapatok elemeiben, sem akkor, mikor talán ellenünk kívánnák azt hangolni. És azt hiszszük, hogy a magyar pártok csak hazafias kötelességet teljesítenek, midőn ennek a felfogásnak hódolnak, mert érzik és bizonyítják azt, hogy a hadsereget ki kell zárni az aktív politikából nemcsak a törvény szigorú betűs segedelmével, ameny­­nyiben az megfosztja azt a tényleges közre­­működéstől, de egyszersmind erkölcsileg is, mert a törvény kizárván a működés lehető­ségét, ott, hol a hadsereg a politikába bele­vonatott, mindenütt csakis törvénytelenségre és így úgy az országnak, mint a hadseregnek romlására vezetett az. Jó lesz, ha az osztrák pártok ezt idejé­ben szívükre veszik és az ördögöt a falra nem festik, mert épen ennek következtében jelen­hetik az meg. Már­pedig ehhez nekünk is len­ne egy kis szavunk, mert a hadsereg a mienk is, annak elemei és szelleme a monarchia két fele közt elhatárolva nincsenek, egymásra kölcsönös hatással vannak és minden nemze­tiségi vagy bármely más politikai izgalom annak erkölcsi állapotát, fegyelmét, harczké­­pességét fenyegetné és rontaná meg és azt mi sem tűrhetnék, mert nem azért hozunk akkora áldozatot, hogy a biztosíték, melyet nyugalmunknak és fejlődésünknek ily módon teremtünk, könnyelmű pártczélok miatt meg­­rontassék. Bosznia és Herczegovina népessége. (Saját levelezőnktől.) Bécs, okt. 31. A közös pénzügyminisztériumban összeállítot­ták az 1885. május 1-én az occupált tartományokban foganatosított népszámlálás eredményeit s az önök levelezőjének ma alkalma nyílt megtekinthetni a rend­kívül érdekes munkálatot. Egyelőre nem tehetem meg az összehasonlítást az occupatio előtti adatokkal, mert nincsenek kezeim közt az ehhez való statistikai számok, de annyi bizonyos, hogy Boszniában és Herczegovinában, mióta az administratiót a mon­archia közegei végzik, a népesség, különösen városi népesség, jelentékenyen szaporodott. Leg­nagyobb a gyarapodás — és ez igen meg­nyugtató fényt vet a tartományok állapotaira — a török lakosságnál és az értelmiségi osztályoknál. Az igen terjedelmes s nagyfontosságú munkálatból közöl­­­­jük a következő adatokat. Van az occupált tartományokban 47 város, 31 mezőváros és 5261 falu, melyekben 215,429 házat és 226,699 lakást számláltak. Az összlakosság 1,336,091 lélekből áll és ezek közül férfi 705,025 és nő 631,066. A korbeli különbségeket a következő tabellával igyek­szem feltüntetni: összesen 492,710 571,250 265,788 5,805 538 A tartományok össznépessége közül házasság­ban nem él 740,848, házas 522,100, özvegy 72,272 és elváltan él 871. Hivatása, foglalkozása, élelme szerint az összes népességből pap 2271, állami tisztviselő 1239, közép­­vagy egyéb hivatalnok 347, tanító 498, egészségügyi tisztviselő 88, földbirtokos 8162, szabad paraszt 117.466, kmet 197.833, ház- és járadékbirtokos 7610, gyáros, kereskedő, iparos 15.454, segédmunkás, nap­számos, szolga 34.238, egyéb 16 éven felüli férfi 14.172, nők és gyermekek 936,713. Tartózkodás szerint férfi nő Lakhelyén van........... 692,024 628,103 Távol van és pedig az országban. 9,548 2,117 Ausztria-Magyarországon . . . 1,401 631 egyéb országokban..................... 2,052 215 Az idegenek közül állandóan az egész ország­ban lakik a monarchiából 25,273, idegen országokból 2165, ebből szerajevóra esik osztrák és magyar 2,940 és más állampolgár 206. Igen érdekes az az összeállítás, mely a kerületi városok és a járási helységek statisti­áját tünteti fel. Ebből látjuk, hogy 10,000-en felüli lakosú város van három: Szerajevó (26,268), Mosztár (12,665) és Ba­nyaluka (11,357 lélekkel). 5000-en felüli négy, 1000-en felüli harminc­négy és ezeren aluli lélek­számú m­­bét! E közül legkisebb Klyucs kerületi hely­ség Bihács kerületben. Lesz még alkalmam e kimutatásokból egyetmást, esetleg összehasonlításkép olvasóinkkal közölhetni. Az egész or­szágban Szerajevóban 1 — 9 éves 209,429 3203 10 » 20,262 426 11 » 13,000 189 12 » 16,627 367 13 » 13,417 212 14 » 13,171 270 15 » 13,365 295 16 » 10,740 207 17 » 8,884 155 18 » 9,853 266 19 » 8,915 141 20 » 21,781 502 21—31 » 102,052 1977 32—49 » 139,671 3226 51 » 16,055 370 52 » 2,753 35 53 * 3,373 60 54 » 2,811 37 55 » 7,576 201 56 » 3,210 29 57 » 2,336 26 58 » 3,401 32 59 » 1,957 13 60 » 11,481 293 60 éven felüli 46,445 852 Vallás szerint a népesség így oszlik meg: mohámé- görög róm. egyéb Boszniában dán kelet. cath. zsidó vall. Szerajevó városban 15,787 4,431 3,336 2,618 106 » kerületben 85,297 51,539 23,296 462 57 Banyaluka » 60,065 158,800 45,818 667 106 Bihács » 71,130 80,434 6,502 151 7 Dolnya-Tuzla» 141,218 132,730 38,590 1,051 157 Travnik­a 66,975 73,850­ 76,554 717 76 Hercz­egovinában Mostár kerületben 52,238 68,466 71,702 139 29

Next