Nemzet, 1886. január (5. évfolyam, 1198-1228. szám)

1886-01-01 / 1198. szám

SZERKESZTŐSÉG:­­f­erencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el* Kéziratok visszaküldésére ne­n vá­llalkozunk« HIRDETÉSEK ugy mint előfizetések a kiadó-hit­­italba (Ferencziek­ terej Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 1108. (1.­ szám. Budapest, 1886. Péntek, január 1. ____ KIADÓ-HIVATALI Ferencziek-ter­e, Athenaeum-épület, föl. - -Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és ^­­ kiadás együtt: 1 hónapra ................................................... 2 írt, 8 hónapra ................................................ •• G *iu 6 hónapra ..................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr.­­. évi folyam. _A_ 3STem.set január első napjától reggeli kiadásá­­ban rendesen(a vasárnap utáni és ünnep utáni napokon megjelenő számok kivételével) másfél éven jelenik meg, esti kiadásában pedig meg­tartja egész év terjedelmét, valahányszor a közlésre váró anyag terjedelme kívánja, első­sorban az országgyűlés ülésezé­se alatt. E beosztással, mely lapunk terjedel­mének Mentékeny szaporításával járt, elértük azt, hogy míg esti lapunk tovább is az egyedüli lesz, mely a nap eseményeit délután három óráig mindig egész részletességben felölelheti s közölheti az olvasókkal, úgy hogy az esti lapra külön előfizető olvasóink az ország legnagyobb részében tizenkét órával, sokfelé huszonnégy órával előbb értesülnek az eseményekről, mint a csupán reggel megjelenő lapokéi, reggeli számunk teljességben szintén nem marad el semmi más budapesti lap mögött. A »Nemzet« a jövő évben közölni fogja: »A három márványfej« czimű­ regényt Jókai Mórtól. »A halott« czimű regényt Feuillet Octávtól. A »Les Dames de Croix-Mort« czimü regényt Ohner Györgytől. (Ez utóbbiakat a franczia eredeti­ben való megjelenésükkel egyidejűleg.) Továbbá hosszabb eredeti elbeszélő műveket: Kazár Emiltől, Mikszáth Kálmántól. (»A rehabilitált asz­­szony« czim alatt.) Tó­völgyi Titusztól. Jókai regényét már mai reggeli számunkban kezdjük meg. [Gondoskodunk, hogy újonnan belépő előfizetőink a Feuillet munkájából deczember hóban megjelent részeket kívánatra megkaphassák. A »Nemzet« előfizetési ára jelentékenyen meg­­bővült terjedelme daczára a régi: Évnegyedre.....................................6 frt tF­élévre..........................................12» Egész évre.....................................24 » Az esti lap külön küldéséért havonkint 35 kr, negyedévenkint 1 írttal több. Az előfizetési pénzek a »Nemzet« kiadóhivata­lához (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. A »Nemzet« szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, deczember 31. A lefolyt év sok tekintetben emlékezetes fog maradni nemzetünk történelmében. Gaz­daságilag nem tartozott a kedvezőbbek közé. A magyar gazdának igen sok mostoha kö­rülménynyel kellett megküzdenie, de a köz­élet szempontjából sok oly jelenséget mutat­hat fel az év, melyek mint a magyar nemzet fejlődési történelmének nevezetes sarkkövei, sokáig emlékezetesek fognak maradni. A mezőgazdaság nehéz helyzete daczára, sőt talán némileg annak következtében, a nemzet figyelme kétszeres erővel fordult az anyagi termelés egyéb ágai felé. A magyar iparra az 1885. év egyike volt a legfonto­sabbaknak. Az országos kiállításnak lehetett sok hibája. Nemzeti gyöngeségeink, hiúsá­gunk és költekezési hajlamunk itt sem ta­gadta meg magát. A­ki azonban a kiállítás végeredményét akarja higgadtan és elfogulat­lanul levonni, kénytelen lesz bevallani, hogy összes újabb fejlődésünkben alig volt ese­mény, mely a nemzet önbizalmát, gazdasági és különösen ipari fejlődésében való hitét oly belterjesen fokozta volna, mint épen az or­szágos kiállítás. Magyarország ennek kö­szönheti, hogy Európa műveit nemzetei immár a munka terén is kulturállam­­nak ismerik el. S a külföld minden elis­merésénél többet nyom az a hatás, me­lyet keletkező iparunknak és népünk két­ségtelen szorgalmának annyi elvitazhatat­­lan szép és fényes jelensége, magának az iparnak és szorgalomnak gyarapodására és izmosodására kimaradhatatlanul gyakorolni fog. S a magyar munka e dicső diadalmai ki fognak hatni a gazdasági élet körén túl a tár­sadalomra is. Folyton növekvő tisztelettel és ellenállhatatlanabb csábbal veendik körül a bármely téren jelenkező hasznos és tisztes munkát, új keresetforrásokat fakasztva ott, hol a régiek kiapadtak, a jólét és megelége­dés áldásait és ezzel az erő és tekintély ha­talmát osztogatva ezereknek meg ezereknek, kiket ma még megbénít az előítélet vagy ál­szemérem. S mindez a kiállításnak csak egyik ér­deme. Nem kevésbbé nagy érdeme az, hogy minden eddigi eseménynél bensőbbnek tün­tette föl az uralkodó háznak és magyar faj­nak egymáshoz való ragaszkodását, szere­­­­tetét. Soha fényesebben nem ragyogott a ma­gyar faj lelkesedése a dynastia iránt, és soha nem hangzottak fejedelmi sarj­ajkáról mele­gebb és mélyebben átérzett szavak a magyar haza iránti túláradó érzelmekről, mint azon igéző pompájú napokban, melyek a kiállítás kezdetét és befejeztét képezték, és a­melyek épp azért felejthetetlenek és örökre emléke­zetesek fognak maradni úgy a nemzet, mint a dynastia szívében. A törvényhozás terén két nevezetes al­kotás teszi emlézetessé a lefolyt évet. A fő­rendiház reformja, alkotmányunk egyik szá­zadokon át érintetlenül hagyott oszlopát hozta összhangba a jelenkor követelményeivel, az ötéves mandátum viszont a törvényhozás má­sik házába öntött új erőt és tekintélyt, fo­kozva annak függetlenségét, s fokozva így azon képességét, hogy a nemzeti közvéle­ménynek minél tisztultabb alakban, minél nagyobb hatalommal adjon kifejezést. Külügyi viszonyaink fontos átalakulá­son mentek keresztül. Egy váratlan esemény meglepetése alatt félni lehetett attól, hogy a keleti kérdés egész nagyságában feltárul, s a Balkán félsziget, egyik végétől a másikig lángba borul. Keleti politikánk, mely évek előtt a Száván túli tartományok megszállá­sára vezetett, a legfényesebb igazolást nyerte, jóval hamarabb mint bárki is hihette volna. Míg régebben szövetséges és barát nélkül ál­lottunk, magános szíriként, habzó hullámok közepette, ma egykori ellenségeink szövetsé­günket keresik vagy barátságunkat igyekez­nek megnyerni, és egy k­­elcsapás s a legki­sebb anyagi áldozat nélkül megnyugvással számíthatunk érdekeink teljes és biztos vé­delmére. S a­mit utoljára hagytunk, az elismerés, a­melylyel ország és fejedelem a szabadelvű párt első vezérének, kormányzata tíz évi for­dulója alkalmából adózott ott tündöklik ha­sonlóképen e lefolyt év történetének emlék­lapján, kétségtelen tanúságául annak, hogy e nemzet őszintén és kitartóan ragaszkodik azon államférfiakhoz, kik 11 óvatosan de szilár­dan vezetik a nemzeti fejlődés nehéz, de di­cső útján. Igen, a lefolyt év sok tekintetben em­lékezetes fog maradni nemzetünk történeté­ben. Nevezetes események, fontos alakítások jelzik nyomait. A nemzet feltartóztathatatla­nul haladt előre ez évben is, de a megfutott pálya végén a nyugalom helyett csak új mun­ka, új feladat vár ránk. Állami bevételeink és kiadásaink, teher­­képességünk és fejlődő életünk gyarapodó igényei közt még mindig nincs meg az a kí­vánatos összhang, melyre hova­tovább na­gyobb és fokozottabb erélylyel kell töreked­nünk. Kulturális és gazdasági haladásunk elő­mozdítása, sőt egyszerűen csak lehetővé tétele is, újabb meg újabb áldozatokat követelnek tőlünk, míg másrészt erőink megfeszítésében azon határt sem szabad szem elől téveszte­nünk, amelyen túlmenve, a jövőért koc­kára vethetnék magát a jelent. Óriásiak a felada­tok, melyek minden téren ránk várnak, és amellett korlátoltak az eszközök, amelyek rendelkezésünkre állanak. S ha a közvetlen és nagyobb anyagi áldozatokat követelő mun­kásságtól eltekintünk s a törvényhozás ama mezejéhez fordulunk,­mely ily terhekkel leg­alább nagyobb mértékben nem jár, a feladat akkor sem­ lesz könnyebb. A magyar állam consolidatiója, alkotmányunknak a fejlődő viszonyok követelte kiépítése, minden téren a legkomolyabb akadályokkal találkoznak. A magyar állam megszilárdítása nemcsak szép és dicső czél, de felelősségterhes munka is, melynek érdekében szakítanunk kell nemegy kedves gondolattal és le kell mondanunk nem egy magasztos eszmének a végső következe­tességig vitt megvalósításáról. És belső fejlődésünk e számtalan és ké­nyes feladatai mellett ott várakoznak ránk azon nem kevésbbé komoly és felelősségterhes feladatok, a­melyek közjogi helyzetünkben a kiegyezés és a nemzetközi viszonyok közt a keleti bonyodalmak körül felmerülnek. Bármerre nézzünk, az új év, mely az el­haló nyomába lép, sehol nem kevesbíti fel­adataink számát, sehol nem csökkenti azok horderejét és nem egy újat tár elénk, nem egy régit ruház föl több súlylyal, fokozódó nehézséggel. Mi lesz e nehéz viszonyok közt vezérünk, támaszunk ? Ugyanaz a mi eddig volt és a­minek ed­dig is köszönhetők minden sikereinket és a­mely annyiszor megboszulta magát, ha róla megfeledkezünk: a magyar állam eszméje. A magyar államé, a­melyet csak a sza­bade­lvűség és haladás szolgálatában alapít­hatunk meg, de a­melynek érdekében gondo­san és lelkiismeretesen meg kell vonnunk azt a határt, a­melyen túl, még ez eszmékért sem mehetünk. A magyar állam eszméje, a me­lyet gazdagnak és virágzónak akarunk, de a melynek gazdagságát és virágzását csak úgy érhetjük el, ha erőinket aggodalmasan mérle­geljük, latolgatjuk. A magyar állam eszméje, a melyet erősnek és hatalmasnak óhajtunk szí­vünk mélyéből, de a­melyet épp azért veszé­lyeztetni, koc­káztatni semmi áron nem szabad. Rendíthetetlen bizalom a nemzet jövőjé­ben, de feltétlen óvatosság mindennel szem­ben, a­mi a jövőt kérdésessé teheti. Lankadat­lan kitartás és kiapadhatatlan lelkesedés, de kérlelhetetlen szigor minden kétes ábránd, csábszó, jelszó és üres phrasis iránt. A csüg­­gedéstől és elkapatottságtól egy iránt távol­maradó józan, higgadt és szakadatlan mun­kásság. — Ily vezérlet mellett boldogult a nemzet a múltban és csak az hozhatja meg neki a jövőre is azt, mit mindannyian kívá­nunk: boldog új esztendőt. A NEMZET TÁRCZÁJA. Deczember 31. A három márvány fej. R­egény,kritikával elegy. Irta: JÓKAIKOR. Szerzői előszó. Jól tudom azt, hogy a tisztelt közönség éppen olyan szívesen olvassa kriticát, mint a regényt: czél­­szerűség tekintetéből mindjárt egyesítem mind a kettőt, ez által kitüntetve tanulmányaimnak mé­lyen lerakott alapját, feltárva a kutforrásokat, s lélektani és korfestési magyarázatokkal értelmezve azokat a rendkívüli és lehetet­lennek látszó eseményeket, a­mik az elbeszé­lést hosszúra nyújtani törekszenek, anélkül, hogy a szükségesnél több archaeologiát, geogno- fiát, botanicát, táj- és jelmez leíráso­kat vennének igénybe. Ez által, megkönnyítem a criticának a dolgát, és elveszem a kenyerét — ami kettős jó cselekedet. Tehát: »Disputa« Criticus: Micsoda incorrect czim? »Már­vány fej« ? Fej alatt az organikus test részét értjük Ha márványból van, akkor már szobor. Tehát he­lyesen: »három márvány mellszobor.« Szerző: Engedelmet kérek, ezek épen csak »fejek«. Semmi sincs hozzá más. Hogy miért hiány­zik náluk a test többi része ? az az elbeszélés leg­utolsó lapján lesz olvasható, a­mit előre elárulni nem lehet, — tehát hadd következzék az első fejezet. I. »A három tüzes szentek klastroma.« Megálljunk! »Disputa.« Criticus. Miféle tüzes szentek? »Fa­gyos szenteket ismerünk. Pongrácz, Szervácz, Bonifácz. De tüzes szentek ? Kik azok ? Szerző: Ezek a három bibliai férfiak: Zsidrák, Mizsák és Abednégo, a kik Nabukodonozor arany bálványa előtt nem akartak térdre borulni, s a kiket ezen akaratosságért a »káposztaevést« feltaláló nagy király (dicső ősünk) a hétszeresen besütött kemen­­czébe vettetett. (A nagy antisemita !) És a kiknek ebben a nagy tűzben még a bajuk szála sem perzse­­lődött meg. A ki­rály kihozatta őket a kemenczéből, s mind a hármat babyloniai nemességre emelte. C r i­ti c u­s: Ezt elhiszem. (Mert muszáj.) Hanem ez még nem elég arra, hogy keresztény szentek legye­nek belőlük. Szerző: Előre bocsátom,hogy az esemény szín­helye Dalmatia, s a történet ideje, úgy a keresztes háborúk első századára esik. Akkor még nem voltak tisztázva a fogalmak, hogy kik a keresztény, kik a zsidó szentek ? Egyébiránt Dávid királyt is szentnek szoktuk nevezni, pedig senki sem kanonizálta, sőt Simeon valósággal szentnek is van nyilvánítva, pedig (kut forrásaim szerint) csakugyan zsidó volt és maradt, holta napjáig. Criticus: De hát miért neveztek el egy kolos­tort éppen Zsidrák, Mizsák és Abednégórul ? Szerző: Azért, mert ezen tiszteletreméltó áhi­­tatos menedéknek a boltozatai rették kőkoporsóik­ban e dicső férfiak csontmaradványait , a­mikhez messze földről (sőt tengerről is) elvándoroltak a hivő népek. Criticus: De hát hogyan kerültek Ninivéből Dalmátiába ezeknek a zsidó hitregebeli hősöknek a csontmaradványai, kétezer esztendei földben pihenés után? Előre kijelentjük, hogy holmi csodatételeket nem fogadunk el, vagy tessék azt írni az elbeszélés alá, hogy »legenda« , akkor más megítélés alá esik; de ha regény, akkor reális, circumstantialis, minutio­­sus magyarázatot követelünk. Tehát ilyenformán a lorettói és tersatói kápolna szállítás módja ki van zárva. Szerző: Nem is folyamodom semmiféle csoda­tételekhez ; mindennek okát adom. Tehát: volt a haj­­dankorban egy hirhedett utazó: Jónás prófétának hívták. Ő találta fel a hajótörés elleni biztosítást s ő utazott a legelső gőzhajóban. Ő volt a legelső ala­pító, a­ki rész­vény leveleinek gyors pusztulását meg­érte : akkor még ezeket »töklevélnek« hitták. Egyszer ellátogatott Ninivébe is, előre bejelenteni, hogy jön a nagy »Krach.« Ennek a jó szolgálatának a jutalmául nyerte a királytól ajándékba az ez ideig mauzóleum­ban tartott három híres hazafiának a csontjait. Ő azo­kat hazavitte Jeruzsálembe, ott elrejtette a Gecse­­máné kertjében, mikor aztán a keresztes hadak el­foglalták a szent várost. Jónásnak egy dédunokája rávezette őket a becs­es ereklyékre s nem kívánt érte semmi jutalmat. Criticus: Szerző visszaél a critica elnézésével ! Hisz ezek mind zöld mesék! Szerző: Hiszen még nem mondtam el végig.La­­kozék abban az időben Raguza falain belől, a­mely akkoriban igen hatalmas köztársaság volt, egy gaz­dag és híres patrícius, név szerint Galeatoris János- Divat volt latin neveket viselni. A család ősei már mint »gályázók« voltak ismeretesek, kik hajóik­kal a Pontusig és a véres tengerig eljártak. Já­nos maga, kiválóan ereklyékkel kereskedett. Egy egész raktára volt ezekből a Borgo Pleccén, a melybe a széles világból mindenünnen szállították a kegyelet által megőrzött kincseket a hitetlenek országaiból, s viszont innen hordták ismét ugyanazokat széjjel az igaz hivő népek tartományaiba. Ugyan ennél a firmá­nál vásárolta II. Endre királyunk is azon nagybecsű ereklyéket, a­melyeket nevezetes palaestinai hadjára­tából hazahozott. Galeatoris Jánosnál (a­hogy közelebbről meg fogjuk ismertetni nagyszerű üzletét) kapható volt mindenféle ereklye, a­melyre csak a ke­gyelet figyelme kiterjedt: duplicatumokban is , sőt a keresettebb czikkek többszörös készletben. — Maga a keresztény vallás még akkor a dalmata partokon a kiforrás és erjedés stádiumában volt: mindenki any­­nyit tett hozzá s azt választotta ki belőle, a­mi neki tetszett: lehetett hinni, lehetett tagadni, s a kettőért verekedni: minden város, minden falu, minden kolos­tor más védszentet választott magának, s annak az ereklyéit a szomszédjaitól féltette és védte, mert attól várta a a boldogságát. Megtörtént pedig, hogy két-három helység is ugyanazokat a szent maradvá­nyokat nevezte magáénak: ez nagy viszálkodást szült. Azért az elővigyázóbbak olyanokat választanak, a­kik nem forognak annyira a közbeszédben: Így jutott a Branta völgyi klastromnak a »három tüzes szent« — mind a Galeatoris firma közvetítése által. Criticus: Kezd a szeg kitörni a zsákból.Tessék hát leírni a kolostort. Majd a végére tartjuk fenn az észrevételeinket. (Folytatása következik.) Színház. Nemzeti színház. »Martin herczegné«, vígjáték 1 felvonásban, irta H. M­e­i­­­h­a­o, fordította K­ü­r­t­h­y Emil, és »Antoinette Rigaud«, színmű 3 felvonásban, irta Raymond Deslandes. Mindkettő deczemb. 30-án ke­rült először színre. Van Párisban egy csoport író, kik oly irodal­mat »csinálnak«, milyen Párison kívül sehol a föld­kerekségén nem terem, de nem is teremhet. A nagy­világi élet, a főúri élet apró-cseprő részleteit, leginti­mebb mozzanatait figyelik meg és hozzák aztán, elkép­zelhetetlen gonddal kidolgozva, kápráztató fényesre, bámulatos simára csiszolva, az olvasó közönség elé. Ap­ró ne­velettekben, melyek mint megannyi tükördarabkák piczinyke téren a terjedelmes »vie mondaine« képét reflectálják, érik el nagy diadalaikat. E piczinyke el­beszélések előbb speciális folyóiratokban.­Tut meg később könyvbe .zok­tataal^ alakban aztán classic* - “ „,,, o ^ M jöttek létre a­­ Madame et Bebe«,yM.et Vp­re,, annal«, a »Les petits Cardinal« czimü gyűj­temények és sok mások, melyek hasonló kedves és könnyű olvasmányt nyújtanak. Droz, Meilhac és a legutóbb feltűnt Gyp elismert vezérei ez irodalmi cso­portnak. El nem képzelhetni, mily inyencz kedvteléssel olvasták a párisiak, és utánuk az egész világra*1' irodalmi ízlésben kiváló raffinéi a..J»igks^ köz­ka e piczinyke mestergiggyék egyes történetei­ben hivatkoznak a személyeire. Ha a nevelette­sek«“Átak írva, bizonyára idéznék egyes vs­z-kel és finom pikantériájukkal nem egyebek, mint a régi elbeszélők, Bandello, Franco Sacchetti és Gio­vanni Fiorentino könnyűvérű lelki szülöttjeiknek modern utódai. Tartalomra, czélra nézve azonosak velük: a kor szerelmi életét festik és mulattatni akar­nak. Formára nézve azonban nagyon külömböznek­ tőlük. Ebben is csak hit kifejezései koruk szellemé­nek. Korunknak is van szerelmi élete mint volt a múlt századoknak, de másforma, mint amazoké volt. És amennyiben formája más, az elbeszélés is, mely ez életnek kifejezést ad, más alakot ölt. A no­vella alakra nézve illeszkedik korához. Halévy egy novellája és a Pecorme egyik fejezete között oly kü­lönbség van, mint Croizette kisasszony és Bianca Ca­­pello között. Ez Firenze egyik herczegéhez, amaz pe­dig egy bécsi eredetű bankárhoz ment nőül. De férj­­hez mentek mind a ketten. A remekül írt novella azonban nem elégíti ki mindig a franczia mesterek ambitióját. Tudják ezek, hogy mai napság csak a színpad adhat gyorsan nagy hír­nevet általánosabb elismerést és tetemesebb jövedelmet. Gyp az ő­­Autour du mariage”-zsát már első concep­­tióban párbeszédes formába szedte, később egészen átalakította drámává és színpadra vitte. Meilhac is, a derült egy színpad veteránja, valahányszor tolla alá oly elbeszélés akad, mely csak némi drámai erővel bir, átalakítja vígjátékká. A gyöngy: “^ye/0^falatja munkában, mindig ugyanaz mutatkozó k­i, lesz más. És fiatal is, melyet tegnap lat­ent TM°”«%Zenti színházban. Czime: » Martin herczeg­né «. Tartalma ? Oh, azt el lehet mondani néhány rö­vid szóban. Gróf Jacques de Meuses a nemes Macao játé­kon elvesztette vagyonát és mint végzett földes ur visszavonult egy szerény falusi lakba, hol unalomban tölti életét. Az unalom azonban nem gátolja abban, hogy bele szeressen a falusi 0170.1 talán csak lányába. Az orvos okos említt­yön a szép Sh­aonne lánykáját ennek v­ezerelme igazán őszinte és am­y elutaztatom 1 érá­ bau ne bolonduljon d'Aprémont herczegné, Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. Rovás. Schoppen­hauer ellenében, kinek philoso­­phiája szerint nem létezik semmi, s csak emberi kép­zelődés (fogalom : Vorstellung) az egész min­­denség: legjobb, mert döntő és vigasztaló válasz az észrevétel, hogy ha igaza van, akkor ő sem létezik, ergo nem lehet igaza és csak látszat az ő okosko­dása is. így aztán valószínűséggel lsz feltevésem, hogy a­mit most írok — mint időleges és térbeli lény — annak elolvasására sem fognak hiányozni a komolyan élés önhittjei. De ha nem volnánk is — sem én, sem ők — akkor is azon ábrándozókkal tar­­­­tanék, nekik­— nem bírván felemelkedni az élni aka­rás megtagadásának bölcsészeti magaslatára — egy­másnak boldog új évet kívánnak, sokszoros fordulat­tal. Mert hát jól esik az ilyen kölcsönös óhajtozás azok­nak, kik érzik, hogy a hazaszeretetben és viszonyos becsülésben — bármely tisztességes nézetkülönbség duzzadozzék is köztük válaszfal gyanánt — vérroko­nok és el nem idegeníthetők. Az ilyen­­ családi, társalmi és faji összetartozás érzelmei által válik tűr­­hetővé mindazon formaiság is, melyről az év vége és kezdete híressé szoktak lenni. Bizonyos költőiség ve­gyül ilyenkor a legprózaibb üdvözletekbe is. Nincs meg minden nyilatkozatban a szív hangja, de nem hiányzik legalább a szívélyesség szózata egyikből sem. Maga a hideg számítás sem beszél különben mint a meleg önzetlenség. Egy szóval, ez a legünne­pélyesebb és legjelentékenyebb évad. A­ki ismeri az alpesi vidékeket, tudja hányszor jut egy tetőre, mely­ről széttekinthetni vélt s a melyre felérve csak azt látja, hogy egy másik tető kínálkozik nagyí­ggásának folytatására. így emelkednek évekre évek és — ha köd nincs —­ »szép kilátás« is minden csúcsról, de hát a Himalaya magaslat sem észlelhetni egyebet, mint a létei mérhetlensé. És leszállunk fellengzéseinkből mindig, hogy vis térjünk azon helyekre és tárgyakhoz, melyeke­n alantiak és emberiek, kedélyünket felmelegitik otthonosság tűzhelyénél. Boldog újévet, kedves or­sóim ! És a kinek fájdalma lesz benne, biztos lei­­ogy az 1886-ki esztendő is véget ér. És az élt fájdalmakra visszagondolni fél öröm. Midőn Dán felébredt a pokoli terület szélén, »mint a ki lelke­dezve jut partra a tengerből és visszanéz a reszel és áthatolt vizekre« — »E come quei, ehe con lena affannata Uscito fuor del pelago alia riva, Si volge all’acqua perigliosa e guata;« félénk volt nagyon, de csakhamar összeszedte magát s ment tovább a fenevadak felé; sőt meg is irta »is­teni comédiá«-jának halhatatlan kalandjait. Ki tudja miféle alvilági szörnyetegek ugorhatnak és sunyor hatnak elő a magyar nemzet haladási útjában is. A baj, ha nem leszünk sem kishitűekké, sem elhittekké, hanem maradunk eszélyesen erélyesek. A­ki hazánk állami érdekeire nézve nem tudja, vagy nem akarj megérteni az utóbbi 19 év alatt történt bámulató fejlődésből a tanulságot, az mesterkedhetik politikai jelszavakkal és ígérhet »nagyszabású« reformokat (mint az angol radicálisok három hold földet és egy tehenet) , de távol van attól, hogy népünk sorsának intézője lehessen, mert ez a feladat mit sem igényel inkább, mint az előmenetel fokozatosságát és a kor­mányzati eljárás tántorítlatlan és lelkiismeretes óva­tosságát. És a­míg Magyarország jövőjét — Tisza Kál­mán vagy mások által — a hazafias higgadtság erőteljes politikája idomítja, addig nemzetünkre nézve nem lesz rossz esztendő, bármily anyagi csapások érjék is esetleg. Boldog újévet csak akkor nem reménylhetne többé — bármily termés kelne is ki áldott földjéből — ha közügyeinek vezérlete hebehurgya kezekre jut­na valaha. Hogy ilyesmi nem fog történni a belátható idők alatt, arról nincs kétségem. És így bizonyos va­gyok arról is, hogy a balkáni háború megújulása ese­tén is boldog újévet érhetünk, ha békében maradha­tunk. Hogy maradhatnánk-e sokáig, minden változa­tok közt, az olyan kérdés, melyre felelni csak a jósok képesek. Én nem vagyok jós. Beérem tehát azzal, hogy kívánok hazámnak békét az új évre is, és hozzá minden jót. A »Pesti Napló« mai számában olvasom, hogy »közállapotaink gyarlók, közgazdasági viszo­nyaink anyagi romlásra vezetnek s politikai állapo­tainkra a corruptio és az eszközökben nem váloga­tós párturalom átka nehezül.« Hét sorral alább aztán meglepett az értesítés, hogy »örömmel láttuk a kiállításban Magyarország előhaladását s hogy a külföld is érdeklődéssel vesz erről tudomást.­ Ugyan­ekkor a 4°/C-ás aranyjáradék 101.27-en állott. Felesleges a commentár. Laptársunk különben sem szokott törődni azzal, hogy állításai lerontják egymást. Elég, ha kinyomatja azokat. Tovább nem­­ gondol.

Next