Nemzet, 1886. január (5. évfolyam, 1198-1228. szám)
1886-01-01 / 1198. szám
SZERKESZTŐSÉG:ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el* Kéziratok visszaküldésére nen vállalkozunk« HIRDETÉSEK ugy mint előfizetések a kiadó-hititalba (Ferencziek terej Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 1108. (1. szám. Budapest, 1886. Péntek, január 1. ____ KIADÓ-HIVATALI Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, föl. - -Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és ^ kiadás együtt: 1 hónapra ................................................... 2 írt, 8 hónapra ................................................ •• G *iu 6 hónapra ..................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr.. évi folyam. _A_ 3STem.set január első napjától reggeli kiadásában rendesen(a vasárnap utáni és ünnep utáni napokon megjelenő számok kivételével) másfél éven jelenik meg, esti kiadásában pedig megtartja egész év terjedelmét, valahányszor a közlésre váró anyag terjedelme kívánja, elsősorban az országgyűlés ülésezése alatt. E beosztással, mely lapunk terjedelmének Mentékeny szaporításával járt, elértük azt, hogy míg esti lapunk tovább is az egyedüli lesz, mely a nap eseményeit délután három óráig mindig egész részletességben felölelheti s közölheti az olvasókkal, úgy hogy az esti lapra külön előfizető olvasóink az ország legnagyobb részében tizenkét órával, sokfelé huszonnégy órával előbb értesülnek az eseményekről, mint a csupán reggel megjelenő lapokéi, reggeli számunk teljességben szintén nem marad el semmi más budapesti lap mögött. A »Nemzet« a jövő évben közölni fogja: »A három márványfej« czimű regényt Jókai Mórtól. »A halott« czimű regényt Feuillet Octávtól. A »Les Dames de Croix-Mort« czimü regényt Ohner Györgytől. (Ez utóbbiakat a franczia eredetiben való megjelenésükkel egyidejűleg.) Továbbá hosszabb eredeti elbeszélő műveket: Kazár Emiltől, Mikszáth Kálmántól. (»A rehabilitált aszszony« czim alatt.) Tóvölgyi Titusztól. Jókai regényét már mai reggeli számunkban kezdjük meg. [Gondoskodunk, hogy újonnan belépő előfizetőink a Feuillet munkájából deczember hóban megjelent részeket kívánatra megkaphassák. A »Nemzet« előfizetési ára jelentékenyen megbővült terjedelme daczára a régi: Évnegyedre.....................................6 frt tFélévre..........................................12» Egész évre.....................................24 » Az esti lap külön küldéséért havonkint 35 kr, negyedévenkint 1 írttal több. Az előfizetési pénzek a »Nemzet« kiadóhivatalához (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. A »Nemzet« szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, deczember 31. A lefolyt év sok tekintetben emlékezetes fog maradni nemzetünk történelmében. Gazdaságilag nem tartozott a kedvezőbbek közé. A magyar gazdának igen sok mostoha körülménynyel kellett megküzdenie, de a közélet szempontjából sok oly jelenséget mutathat fel az év, melyek mint a magyar nemzet fejlődési történelmének nevezetes sarkkövei, sokáig emlékezetesek fognak maradni. A mezőgazdaság nehéz helyzete daczára, sőt talán némileg annak következtében, a nemzet figyelme kétszeres erővel fordult az anyagi termelés egyéb ágai felé. A magyar iparra az 1885. év egyike volt a legfontosabbaknak. Az országos kiállításnak lehetett sok hibája. Nemzeti gyöngeségeink, hiúságunk és költekezési hajlamunk itt sem tagadta meg magát. Aki azonban a kiállítás végeredményét akarja higgadtan és elfogulatlanul levonni, kénytelen lesz bevallani, hogy összes újabb fejlődésünkben alig volt esemény, mely a nemzet önbizalmát, gazdasági és különösen ipari fejlődésében való hitét oly belterjesen fokozta volna, mint épen az országos kiállítás. Magyarország ennek köszönheti, hogy Európa műveit nemzetei immár a munka terén is kulturállamnak ismerik el. S a külföld minden elismerésénél többet nyom az a hatás, melyet keletkező iparunknak és népünk kétségtelen szorgalmának annyi elvitazhatatlan szép és fényes jelensége, magának az iparnak és szorgalomnak gyarapodására és izmosodására kimaradhatatlanul gyakorolni fog. S a magyar munka e dicső diadalmai ki fognak hatni a gazdasági élet körén túl a társadalomra is. Folyton növekvő tisztelettel és ellenállhatatlanabb csábbal veendik körül a bármely téren jelenkező hasznos és tisztes munkát, új keresetforrásokat fakasztva ott, hol a régiek kiapadtak, a jólét és megelégedés áldásait és ezzel az erő és tekintély hatalmát osztogatva ezereknek meg ezereknek, kiket ma még megbénít az előítélet vagy álszemérem. S mindez a kiállításnak csak egyik érdeme. Nem kevésbbé nagy érdeme az, hogy minden eddigi eseménynél bensőbbnek tüntette föl az uralkodó háznak és magyar fajnak egymáshoz való ragaszkodását, szeretetét. Soha fényesebben nem ragyogott a magyar faj lelkesedése a dynastia iránt, és soha nem hangzottak fejedelmi sarjajkáról melegebb és mélyebben átérzett szavak a magyar haza iránti túláradó érzelmekről, mint azon igéző pompájú napokban, melyek a kiállítás kezdetét és befejeztét képezték, és amelyek épp azért felejthetetlenek és örökre emlékezetesek fognak maradni úgy a nemzet, mint a dynastia szívében. A törvényhozás terén két nevezetes alkotás teszi emlézetessé a lefolyt évet. A főrendiház reformja, alkotmányunk egyik századokon át érintetlenül hagyott oszlopát hozta összhangba a jelenkor követelményeivel, az ötéves mandátum viszont a törvényhozás másik házába öntött új erőt és tekintélyt, fokozva annak függetlenségét, s fokozva így azon képességét, hogy a nemzeti közvéleménynek minél tisztultabb alakban, minél nagyobb hatalommal adjon kifejezést. Külügyi viszonyaink fontos átalakuláson mentek keresztül. Egy váratlan esemény meglepetése alatt félni lehetett attól, hogy a keleti kérdés egész nagyságában feltárul, s a Balkán félsziget, egyik végétől a másikig lángba borul. Keleti politikánk, mely évek előtt a Száván túli tartományok megszállására vezetett, a legfényesebb igazolást nyerte, jóval hamarabb mint bárki is hihette volna. Míg régebben szövetséges és barát nélkül állottunk, magános szíriként, habzó hullámok közepette, ma egykori ellenségeink szövetségünket keresik vagy barátságunkat igyekeznek megnyerni, és egy kelcsapás s a legkisebb anyagi áldozat nélkül megnyugvással számíthatunk érdekeink teljes és biztos védelmére. S amit utoljára hagytunk, az elismerés, amelylyel ország és fejedelem a szabadelvű párt első vezérének, kormányzata tíz évi fordulója alkalmából adózott ott tündöklik hasonlóképen e lefolyt év történetének emléklapján, kétségtelen tanúságául annak, hogy e nemzet őszintén és kitartóan ragaszkodik azon államférfiakhoz, kik 11 óvatosan de szilárdan vezetik a nemzeti fejlődés nehéz, de dicső útján. Igen, a lefolyt év sok tekintetben emlékezetes fog maradni nemzetünk történetében. Nevezetes események, fontos alakítások jelzik nyomait. A nemzet feltartóztathatatlanul haladt előre ez évben is, de a megfutott pálya végén a nyugalom helyett csak új munka, új feladat vár ránk. Állami bevételeink és kiadásaink, teherképességünk és fejlődő életünk gyarapodó igényei közt még mindig nincs meg az a kívánatos összhang, melyre hovatovább nagyobb és fokozottabb erélylyel kell törekednünk. Kulturális és gazdasági haladásunk előmozdítása, sőt egyszerűen csak lehetővé tétele is, újabb meg újabb áldozatokat követelnek tőlünk, míg másrészt erőink megfeszítésében azon határt sem szabad szem elől tévesztenünk, amelyen túlmenve, a jövőért kockára vethetnék magát a jelent. Óriásiak a feladatok, melyek minden téren ránk várnak, és amellett korlátoltak az eszközök, amelyek rendelkezésünkre állanak. S ha a közvetlen és nagyobb anyagi áldozatokat követelő munkásságtól eltekintünk s a törvényhozás ama mezejéhez fordulunk,mely ily terhekkel legalább nagyobb mértékben nem jár, a feladat akkor sem lesz könnyebb. A magyar állam consolidatiója, alkotmányunknak a fejlődő viszonyok követelte kiépítése, minden téren a legkomolyabb akadályokkal találkoznak. A magyar állam megszilárdítása nemcsak szép és dicső czél, de felelősségterhes munka is, melynek érdekében szakítanunk kell nemegy kedves gondolattal és le kell mondanunk nem egy magasztos eszmének a végső következetességig vitt megvalósításáról. És belső fejlődésünk e számtalan és kényes feladatai mellett ott várakoznak ránk azon nem kevésbbé komoly és felelősségterhes feladatok, amelyek közjogi helyzetünkben a kiegyezés és a nemzetközi viszonyok közt a keleti bonyodalmak körül felmerülnek. Bármerre nézzünk, az új év, mely az elhaló nyomába lép, sehol nem kevesbíti feladataink számát, sehol nem csökkenti azok horderejét és nem egy újat tár elénk, nem egy régit ruház föl több súlylyal, fokozódó nehézséggel. Mi lesz e nehéz viszonyok közt vezérünk, támaszunk ? Ugyanaz a mi eddig volt és aminek eddig is köszönhetők minden sikereinket és amely annyiszor megboszulta magát, ha róla megfeledkezünk: a magyar állam eszméje. A magyar államé, amelyet csak a szabadelvűség és haladás szolgálatában alapíthatunk meg, de amelynek érdekében gondosan és lelkiismeretesen meg kell vonnunk azt a határt, amelyen túl, még ez eszmékért sem mehetünk. A magyar állam eszméje, a melyet gazdagnak és virágzónak akarunk, de a melynek gazdagságát és virágzását csak úgy érhetjük el, ha erőinket aggodalmasan mérlegeljük, latolgatjuk. A magyar állam eszméje, a melyet erősnek és hatalmasnak óhajtunk szívünk mélyéből, de amelyet épp azért veszélyeztetni, kockáztatni semmi áron nem szabad. Rendíthetetlen bizalom a nemzet jövőjében, de feltétlen óvatosság mindennel szemben, ami a jövőt kérdésessé teheti. Lankadatlan kitartás és kiapadhatatlan lelkesedés, de kérlelhetetlen szigor minden kétes ábránd, csábszó, jelszó és üres phrasis iránt. A csüggedéstől és elkapatottságtól egy iránt távolmaradó józan, higgadt és szakadatlan munkásság. — Ily vezérlet mellett boldogult a nemzet a múltban és csak az hozhatja meg neki a jövőre is azt, mit mindannyian kívánunk: boldog új esztendőt. A NEMZET TÁRCZÁJA. Deczember 31. A három márvány fej. Regény,kritikával elegy. Irta: JÓKAIKOR. Szerzői előszó. Jól tudom azt, hogy a tisztelt közönség éppen olyan szívesen olvassa kriticát, mint a regényt: czélszerűség tekintetéből mindjárt egyesítem mind a kettőt, ez által kitüntetve tanulmányaimnak mélyen lerakott alapját, feltárva a kutforrásokat, s lélektani és korfestési magyarázatokkal értelmezve azokat a rendkívüli és lehetetlennek látszó eseményeket, amik az elbeszélést hosszúra nyújtani törekszenek, anélkül, hogy a szükségesnél több archaeologiát, geogno- fiát, botanicát, táj- és jelmez leírásokat vennének igénybe. Ez által, megkönnyítem a criticának a dolgát, és elveszem a kenyerét — ami kettős jó cselekedet. Tehát: »Disputa« Criticus: Micsoda incorrect czim? »Márvány fej« ? Fej alatt az organikus test részét értjük Ha márványból van, akkor már szobor. Tehát helyesen: »három márvány mellszobor.« Szerző: Engedelmet kérek, ezek épen csak »fejek«. Semmi sincs hozzá más. Hogy miért hiányzik náluk a test többi része ? az az elbeszélés legutolsó lapján lesz olvasható, amit előre elárulni nem lehet, — tehát hadd következzék az első fejezet. I. »A három tüzes szentek klastroma.« Megálljunk! »Disputa.« Criticus. Miféle tüzes szentek? »Fagyos szenteket ismerünk. Pongrácz, Szervácz, Bonifácz. De tüzes szentek ? Kik azok ? Szerző: Ezek a három bibliai férfiak: Zsidrák, Mizsák és Abednégo, a kik Nabukodonozor arany bálványa előtt nem akartak térdre borulni, s a kiket ezen akaratosságért a »káposztaevést« feltaláló nagy király (dicső ősünk) a hétszeresen besütött kemenczébe vettetett. (A nagy antisemita !) És a kiknek ebben a nagy tűzben még a bajuk szála sem perzselődött meg. A király kihozatta őket a kemenczéből, s mind a hármat babyloniai nemességre emelte. C r iti c us: Ezt elhiszem. (Mert muszáj.) Hanem ez még nem elég arra, hogy keresztény szentek legyenek belőlük. Szerző: Előre bocsátom,hogy az esemény színhelye Dalmatia, s a történet ideje, úgy a keresztes háborúk első századára esik. Akkor még nem voltak tisztázva a fogalmak, hogy kik a keresztény, kik a zsidó szentek ? Egyébiránt Dávid királyt is szentnek szoktuk nevezni, pedig senki sem kanonizálta, sőt Simeon valósággal szentnek is van nyilvánítva, pedig (kut forrásaim szerint) csakugyan zsidó volt és maradt, holta napjáig. Criticus: De hát miért neveztek el egy kolostort éppen Zsidrák, Mizsák és Abednégórul ? Szerző: Azért, mert ezen tiszteletreméltó áhitatos menedéknek a boltozatai rették kőkoporsóikban e dicső férfiak csontmaradványait , amikhez messze földről (sőt tengerről is) elvándoroltak a hivő népek. Criticus: De hát hogyan kerültek Ninivéből Dalmátiába ezeknek a zsidó hitregebeli hősöknek a csontmaradványai, kétezer esztendei földben pihenés után? Előre kijelentjük, hogy holmi csodatételeket nem fogadunk el, vagy tessék azt írni az elbeszélés alá, hogy »legenda« , akkor más megítélés alá esik; de ha regény, akkor reális, circumstantialis, minutiosus magyarázatot követelünk. Tehát ilyenformán a lorettói és tersatói kápolna szállítás módja ki van zárva. Szerző: Nem is folyamodom semmiféle csodatételekhez ; mindennek okát adom. Tehát: volt a hajdankorban egy hirhedett utazó: Jónás prófétának hívták. Ő találta fel a hajótörés elleni biztosítást s ő utazott a legelső gőzhajóban. Ő volt a legelső alapító, aki részvény leveleinek gyors pusztulását megérte : akkor még ezeket »töklevélnek« hitták. Egyszer ellátogatott Ninivébe is, előre bejelenteni, hogy jön a nagy »Krach.« Ennek a jó szolgálatának a jutalmául nyerte a királytól ajándékba az ez ideig mauzóleumban tartott három híres hazafiának a csontjait. Ő azokat hazavitte Jeruzsálembe, ott elrejtette a Gecsemáné kertjében, mikor aztán a keresztes hadak elfoglalták a szent várost. Jónásnak egy dédunokája rávezette őket a becses ereklyékre s nem kívánt érte semmi jutalmat. Criticus: Szerző visszaél a critica elnézésével ! Hisz ezek mind zöld mesék! Szerző: Hiszen még nem mondtam el végig.Lakozék abban az időben Raguza falain belől, amely akkoriban igen hatalmas köztársaság volt, egy gazdag és híres patrícius, név szerint Galeatoris János- Divat volt latin neveket viselni. A család ősei már mint »gályázók« voltak ismeretesek, kik hajóikkal a Pontusig és a véres tengerig eljártak. János maga, kiválóan ereklyékkel kereskedett. Egy egész raktára volt ezekből a Borgo Pleccén, a melybe a széles világból mindenünnen szállították a kegyelet által megőrzött kincseket a hitetlenek országaiból, s viszont innen hordták ismét ugyanazokat széjjel az igaz hivő népek tartományaiba. Ugyan ennél a firmánál vásárolta II. Endre királyunk is azon nagybecsű ereklyéket, amelyeket nevezetes palaestinai hadjáratából hazahozott. Galeatoris Jánosnál (ahogy közelebbről meg fogjuk ismertetni nagyszerű üzletét) kapható volt mindenféle ereklye, amelyre csak a kegyelet figyelme kiterjedt: duplicatumokban is , sőt a keresettebb czikkek többszörös készletben. — Maga a keresztény vallás még akkor a dalmata partokon a kiforrás és erjedés stádiumában volt: mindenki anynyit tett hozzá s azt választotta ki belőle, ami neki tetszett: lehetett hinni, lehetett tagadni, s a kettőért verekedni: minden város, minden falu, minden kolostor más védszentet választott magának, s annak az ereklyéit a szomszédjaitól féltette és védte, mert attól várta a a boldogságát. Megtörtént pedig, hogy két-három helység is ugyanazokat a szent maradványokat nevezte magáénak: ez nagy viszálkodást szült. Azért az elővigyázóbbak olyanokat választanak, akik nem forognak annyira a közbeszédben: Így jutott a Branta völgyi klastromnak a »három tüzes szent« — mind a Galeatoris firma közvetítése által. Criticus: Kezd a szeg kitörni a zsákból.Tessék hát leírni a kolostort. Majd a végére tartjuk fenn az észrevételeinket. (Folytatása következik.) Színház. Nemzeti színház. »Martin herczegné«, vígjáték 1 felvonásban, irta H. Meihao, fordította Kürthy Emil, és »Antoinette Rigaud«, színmű 3 felvonásban, irta Raymond Deslandes. Mindkettő deczemb. 30-án került először színre. Van Párisban egy csoport író, kik oly irodalmat »csinálnak«, milyen Párison kívül sehol a földkerekségén nem terem, de nem is teremhet. A nagyvilági élet, a főúri élet apró-cseprő részleteit, legintimebb mozzanatait figyelik meg és hozzák aztán, elképzelhetetlen gonddal kidolgozva, kápráztató fényesre, bámulatos simára csiszolva, az olvasó közönség elé. Apró nevelettekben, melyek mint megannyi tükördarabkák piczinyke téren a terjedelmes »vie mondaine« képét reflectálják, érik el nagy diadalaikat. E piczinyke elbeszélések előbb speciális folyóiratokban.Tut meg később könyvbe .zoktataal^ alakban aztán classic* - “ „,,, o ^ M jöttek létre a Madame et Bebe«,yM.et Vpre,, annal«, a »Les petits Cardinal« czimü gyűjtemények és sok mások, melyek hasonló kedves és könnyű olvasmányt nyújtanak. Droz, Meilhac és a legutóbb feltűnt Gyp elismert vezérei ez irodalmi csoportnak. El nem képzelhetni, mily inyencz kedvteléssel olvasták a párisiak, és utánuk az egész világra*1' irodalmi ízlésben kiváló raffinéi a..J»igks^ közka e piczinyke mestergiggyék egyes történeteiben hivatkoznak a személyeire. Ha a nevelettesek«“Átak írva, bizonyára idéznék egyes vsz-kel és finom pikantériájukkal nem egyebek, mint a régi elbeszélők, Bandello, Franco Sacchetti és Giovanni Fiorentino könnyűvérű lelki szülöttjeiknek modern utódai. Tartalomra, czélra nézve azonosak velük: a kor szerelmi életét festik és mulattatni akarnak. Formára nézve azonban nagyon külömböznek tőlük. Ebben is csak hit kifejezései koruk szellemének. Korunknak is van szerelmi élete mint volt a múlt századoknak, de másforma, mint amazoké volt. És amennyiben formája más, az elbeszélés is, mely ez életnek kifejezést ad, más alakot ölt. A novella alakra nézve illeszkedik korához. Halévy egy novellája és a Pecorme egyik fejezete között oly különbség van, mint Croizette kisasszony és Bianca Capello között. Ez Firenze egyik herczegéhez, amaz pedig egy bécsi eredetű bankárhoz ment nőül. De férjhez mentek mind a ketten. A remekül írt novella azonban nem elégíti ki mindig a franczia mesterek ambitióját. Tudják ezek, hogy mai napság csak a színpad adhat gyorsan nagy hírnevet általánosabb elismerést és tetemesebb jövedelmet. Gyp az őAutour du mariage”-zsát már első conceptióban párbeszédes formába szedte, később egészen átalakította drámává és színpadra vitte. Meilhac is, a derült egy színpad veteránja, valahányszor tolla alá oly elbeszélés akad, mely csak némi drámai erővel bir, átalakítja vígjátékká. A gyöngy: “^ye/0^falatja munkában, mindig ugyanaz mutatkozó ki, lesz más. És fiatal is, melyet tegnap latent TM°”«%Zenti színházban. Czime: » Martin herczegné «. Tartalma ? Oh, azt el lehet mondani néhány rövid szóban. Gróf Jacques de Meuses a nemes Macao játékon elvesztette vagyonát és mint végzett földes ur visszavonult egy szerény falusi lakba, hol unalomban tölti életét. Az unalom azonban nem gátolja abban, hogy bele szeressen a falusi 0170.1 talán csak lányába. Az orvos okos említtyön a szép Shaonne lánykáját ennek vezerelme igazán őszinte és amy elutaztatom 1 érá bau ne bolonduljon d'Aprémont herczegné, Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. Rovás. Schoppenhauer ellenében, kinek philosophiája szerint nem létezik semmi, s csak emberi képzelődés (fogalom : Vorstellung) az egész mindenség: legjobb, mert döntő és vigasztaló válasz az észrevétel, hogy ha igaza van, akkor ő sem létezik, ergo nem lehet igaza és csak látszat az ő okoskodása is. így aztán valószínűséggel lsz feltevésem, hogy amit most írok — mint időleges és térbeli lény — annak elolvasására sem fognak hiányozni a komolyan élés önhittjei. De ha nem volnánk is — sem én, sem ők — akkor is azon ábrándozókkal tartanék, nekik— nem bírván felemelkedni az élni akarás megtagadásának bölcsészeti magaslatára — egymásnak boldog új évet kívánnak, sokszoros fordulattal. Mert hát jól esik az ilyen kölcsönös óhajtozás azoknak, kik érzik, hogy a hazaszeretetben és viszonyos becsülésben — bármely tisztességes nézetkülönbség duzzadozzék is köztük válaszfal gyanánt — vérrokonok és el nem idegeníthetők. Az ilyen családi, társalmi és faji összetartozás érzelmei által válik tűrhetővé mindazon formaiság is, melyről az év vége és kezdete híressé szoktak lenni. Bizonyos költőiség vegyül ilyenkor a legprózaibb üdvözletekbe is. Nincs meg minden nyilatkozatban a szív hangja, de nem hiányzik legalább a szívélyesség szózata egyikből sem. Maga a hideg számítás sem beszél különben mint a meleg önzetlenség. Egy szóval, ez a legünnepélyesebb és legjelentékenyebb évad. Aki ismeri az alpesi vidékeket, tudja hányszor jut egy tetőre, melyről széttekinthetni vélt s a melyre felérve csak azt látja, hogy egy másik tető kínálkozik nagyíggásának folytatására. így emelkednek évekre évek és — ha köd nincs — »szép kilátás« is minden csúcsról, de hát a Himalaya magaslat sem észlelhetni egyebet, mint a létei mérhetlensé. És leszállunk fellengzéseinkből mindig, hogy vis térjünk azon helyekre és tárgyakhoz, melyeken alantiak és emberiek, kedélyünket felmelegitik otthonosság tűzhelyénél. Boldog újévet, kedves orsóim ! És a kinek fájdalma lesz benne, biztos leiogy az 1886-ki esztendő is véget ér. És az élt fájdalmakra visszagondolni fél öröm. Midőn Dán felébredt a pokoli terület szélén, »mint a ki lelkedezve jut partra a tengerből és visszanéz a reszel és áthatolt vizekre« — »E come quei, ehe con lena affannata Uscito fuor del pelago alia riva, Si volge all’acqua perigliosa e guata;« félénk volt nagyon, de csakhamar összeszedte magát s ment tovább a fenevadak felé; sőt meg is irta »isteni comédiá«-jának halhatatlan kalandjait. Ki tudja miféle alvilági szörnyetegek ugorhatnak és sunyor hatnak elő a magyar nemzet haladási útjában is. A baj, ha nem leszünk sem kishitűekké, sem elhittekké, hanem maradunk eszélyesen erélyesek. Aki hazánk állami érdekeire nézve nem tudja, vagy nem akarj megérteni az utóbbi 19 év alatt történt bámulató fejlődésből a tanulságot, az mesterkedhetik politikai jelszavakkal és ígérhet »nagyszabású« reformokat (mint az angol radicálisok három hold földet és egy tehenet) , de távol van attól, hogy népünk sorsának intézője lehessen, mert ez a feladat mit sem igényel inkább, mint az előmenetel fokozatosságát és a kormányzati eljárás tántorítlatlan és lelkiismeretes óvatosságát. És amíg Magyarország jövőjét — Tisza Kálmán vagy mások által — a hazafias higgadtság erőteljes politikája idomítja, addig nemzetünkre nézve nem lesz rossz esztendő, bármily anyagi csapások érjék is esetleg. Boldog újévet csak akkor nem reménylhetne többé — bármily termés kelne is ki áldott földjéből — ha közügyeinek vezérlete hebehurgya kezekre jutna valaha. Hogy ilyesmi nem fog történni a belátható idők alatt, arról nincs kétségem. És így bizonyos vagyok arról is, hogy a balkáni háború megújulása esetén is boldog újévet érhetünk, ha békében maradhatunk. Hogy maradhatnánk-e sokáig, minden változatok közt, az olyan kérdés, melyre felelni csak a jósok képesek. Én nem vagyok jós. Beérem tehát azzal, hogy kívánok hazámnak békét az új évre is, és hozzá minden jót. A »Pesti Napló« mai számában olvasom, hogy »közállapotaink gyarlók, közgazdasági viszonyaink anyagi romlásra vezetnek s politikai állapotainkra a corruptio és az eszközökben nem válogatós párturalom átka nehezül.« Hét sorral alább aztán meglepett az értesítés, hogy »örömmel láttuk a kiállításban Magyarország előhaladását s hogy a külföld is érdeklődéssel vesz erről tudomást. Ugyanekkor a 4°/C-ás aranyjáradék 101.27-en állott. Felesleges a commentár. Laptársunk különben sem szokott törődni azzal, hogy állításai lerontják egymást. Elég, ha kinyomatja azokat. Tovább nem gondol.