Nemzet, 1887. április (6. évfolyam, 1648-1676. szám)
1887-04-01 / 1648. szám
Iímért BOTOgystt Sfotenoslektere, Athenaeum-épület, X. emelet. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendőin Egyes számokr. Reerereti kiadás: ,, 7.,, SÍÁDS-tifViflí": ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .... 2 írt, 3 hónapra .. .. 6 » 6 hónapra .. .. ...... „ „ _ » Z ~ ~ 12 • Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 11 Egyes szám 5 kr. 1648. (10.) szám. Budapest, 1887. Péntek, április 1. VI. évi folyam. Felhívás előfizetésre. Az uj évnegyed alkalmából bizalommal szólítjuk fel előfizetésük megújítására s lapunk terjesztésére a »Nemzet« olvasóit. Mint a szabadelvű párt elveinek hívei, e lap munkatársai igyekeznek a közéletünket mozgató nagy kérdésekben hű és következetes tolmácsai lenni e párt politikájának, s igyekeznek továbbra is — mind értesítések, mind tárcza, mind irodalmi és gazdasági közlemények bőszolgáltatásával — oly komoly irányú nagy lapot adni a magyar olvasóközönségnek, melyből az — távol minden sensatio-hajhászattól — közéletünk, politikai, irodalmi, tudományos és gazdasági mozgalmaink bű képét nyerje. A választási mozgalmak ideje alatt lapunk, mint a múltban, ezután is leghűbb s legmegbízhatóbb tükre lesz az egész ország választási mozgalmainak. A »Nemzet« terjedelme és megjelenési módja marad a régi. A „Nemzeti előfizetési ára : egész évre ... 24 frt fél évre . . . . 12 frt negyedévre ... 6 frt. Az esti lap külön küldéséért, negyedévenkint 1 frttal több. Az előfizetési pénzek a »Nemzet« kiadóhivatalába (Budapest, Ferencziek tere 3. sz. Athenaeum) intézendők. A »Nemzet« szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, márczius 31. A czár elleni újabb merényletről beszél a távíró. Úgy látszik, hogy visszatért a merényletek kora, és így illusiónak bizonyult mindaz a feltevés és hír, melyek szerint a nihilizmus és a rokon tényezők ereje Oroszországban meg van törve, az orosz birodalom a kellő béke és megszilárdulás biztos útján halad czélja felé, és így súlyának egész hatásával léphet fel mindenütt ott, hol akár hatalmi érdekei, akár a sláv fajok védelme szempontjából szükségesnek tartja. És a középeurópai hatalmak szorosabb csoportosulásaival, sőt a bolgár kérdéssel szemben is — több meghiúsult kísérlettel ellenkezőt árulva el — legújabban tanúsított (látszólagos) közönyét és tartózkodását, a hatalmi önérzet és erőmérséklés bámulatos példájaképen akarták feltüntetni sokan, talán éppen azért, hogy annál bizonytalanabbá tegyék a helyzetet és annál igazoltabbá a talán titokban tervezett actiót, mikor t. i. az állítólagos nagylelkű türelem fonala — az állítólagos provocatiókkal szemben — megszakad. Azt hiszszük, hogy a mindegyre megújuló merényletek és az orosz birodalom belállapotairól napról-napra érkező tudósítások, az összeesküvések, tömeges elfogatások, deportatiók, defraudatiók, katonai és felekezeti kihágások, a kormány és a moskoviták közti éles, leplezetlen harcz, alkotmánykövetelési kísérletek, pénzügyi nehézségek, nem azt bizonyítják, hogy a belső rend és erő biztosan meglennének az orosz birodalomban, és ha a nyilvánosságra jutó adatok vagy kitörések csak időközönként árulják is el a külföld előtti bajokat, azok állandók, chronikusok, és minél ritkábban törnek ki, annál tartósabban és — úgy látszik — belterjesebben működnek. Ezek láttára a külföld, és ezek tudatában az orosz kormány és a czár, más világításból és szempontból ítéli meg az orosz közvélemény és orosz kormány magatartását, illetőleg feladatát. Úgy látszik, hogy nem annyira az erő és mérséklet, mint a bizonytalanság és a gyengeség habozása vonaglik végig, úgy az orosz közvélemény, főleg a moskoviták izgatásán, valamint a czári kormány magatartásán. Azt hiszszük, nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy Ratkoffnak a kormány elleni vakmerő támadását és a külföldi hatalmak, főleg Németország és monarchiánk elleni féktelenségét, valamint Francziaországgal való kacérkodását, nagy mértékben sugalmazza a belállapotok feletti desperatio is. Talán azon reményt táplálják ő és a moskoviták, hogy egy nagy, külföldi, győzelmes hadjárat, főleg pedig egy keleti actio, egyfelől a külföld figyelmét terelné el az orosz belföldi állapotokról, másfelől erőszakosan fojtaná el a belbajokat, azok tényezőit más actioba szorítván bele, esetleg ennek áldozatául dobván oda. És így, természetesen az újabb merénylettel szemben is, fenforog az a kérdés, hogy egyfelől a moskovita párt milyen irányban fogja azt kizsákmányolni, másfelől a czárra és ezáltal kormányára milyen hatást fog az gyakorolni. Mert hogy kárhoztatni fogja ezt is, Oroszországban ép úgy, mint a külföldön minden tisztességes ember, az kétségtelen. De hogy az elrettentési rendszer e legborzasztóbb és politikában valóban kiszámíthatlan hatású neme a moskovitákat további izgatásra, azárt újabb rémületbe, kormányát újabb zavarba és nehézségekbe fogja ejteni, az bizonyos. Azonban az már a lehetetlenségek közé tartozik, hogy az ember megmondja, hogy milyen politikai hatása és eredménye lesz annak, a különböző tényezőkre és ezek működésének sikerére. A rémület a czárt — tehetetlensége tudatában — békére és úgy kényszerítheti, mint — elkeseredésből származó — vakmerő és mindent kockáztató háborúra. Ezzel kapcsolatosan Giersnek különösen Katkov támadásai folytán megingott állása vagy megerősödhetik, vagy teljesen tarthatatlanná válhatik és mindezekkel öszszefüggőleg, sőt ezekre is hatással, elől a moskoviták, utánuk (mert hogy táboruknak önkéntes csapatait képezik, az minden kétségen felül áll) a panslavok és socialisták különböző árnyalatai a nihilistákkal együtt különböző módon és különböző eredménynyel működhetnek, de mindnyájan oly hatással, mely nemcsak Oroszország belviszonyainak további alakulására lesz befolyással, de egyszersmind nemzetközi helyzetére és tevékenységére is. Ezért van minden legkisebb merényletnek, sőt csak a merényletről szóló híreknek is nagy és megdöbbentő hatásuk úgy Oroszországban, mint a külföldön, úgy a politikai, mint az üzletvilágra, ezért érzi meg a tőzsde mindjárt annak hatását, sőt ezért képezi még a hamis bérgyártók és speculánsoknak is a czár elleni merénylet egyik legbiztosabb fegyverét. Mert számításból és érzésből, tudja mindenki, hogy egy pár perc alatt idézhet elő egy ilyen merénylet olyan gyökeres változást és olyan nagy eseményt, hogy azt évtizedeken át érzi meg nemcsak Oroszország, de Európa is. Elég szomorú dolg, hogy ez megtörténhetik, de ez csak bizonyítja, hogy az európai érdekeknek, az orosz politikai rendszer és helyzet ép úgy nem felel meg, mint a nihilismus, egyik épen olyan anachronismus, mint a másik. Hogy a valódi orosz érdekeknek, egy dynastia biztonságának, egy nagy nemzet békés és egészséges fejlődésének, egy oly nagy állam méltóságának és hivatásának, milyen Oroszország, szintén nem felel meg ez, ezt a józan ész megmondja és vállalkozik is az ezen érdekeket kibékítő, azokat kielégítő orosz politika megjelölésére, de erre — fájdalom — nem képes, vagy nem akar egész határozottsággal vállalkozni, sem a czár, sem kormánya, sem Ratkoff, sem a moskoviták, sem a panslavok, sem a nihilisták, így van merénylet elég, de békebiztonság, és megelégedés nincs sem Oroszországban, sem Európában. A NEMZET TÁRCZÁJA. Márczius 31. Felolvasások az erdélyi muzeum-egyletben. (Kőváry László : A magyar állameszme alakulásának történetéről az Árpádok alatt. Moldován Gergely: A móczok országáról. Kolozsvár, márczius 20. Az erdélyi múzeum-egylet irodalmi szakosztályának márcziusi ülése folyó hó 19-re, szombaton estére esett. A programm érdekes felolvasásokat ígért, a közönség mégis kevés érdeklődést tanúsított. Azon nem csodálkozunk, ha a városi értelmiség nem igen lelkesedik a tudományos felolvasásokért s nem is igen keresi a magvasabb szellemi szórakozást, mert bár szereti Kolozsvárt kis Athénének nevezgetni, még nem fejlődött ki benne a budapesti intelligentia műveltsége és érzéke ; de már azon csodálkoznunk, sőt sajnálkoznunk is kell, hogy maguk az egyetemi tanárok is olyan csekély számmal jelentek meg egy-egy ülésben, mert nekik hivatásuk és nemes kötelességük a tudományos működést és tudományos kutatást figyelemben részesíteni és megbecsülni, hogy az egyetemi ifjúság is figyelemben részesítse és megbecsülje. Elég sajnos, most ezt jobban vonzza a kávéház, mint a múzeum-egylet. A tegnapi kevés hallgatóság főleg az unitárius főiskola tanáraiból és iheológiai intézetének növendékeiből került össze, kik érdemes főgondnokuk, Kőváry László irányában törekedtek kifejezni ama tiszteletet és kegyeletet, melylyel e derék, magyar kis felekezet tagjai egymáson, szinte fegyelemszerűleg, csüngnek. Az első felolvasó, Kőváry László volt, ki a magyar állameszme kifejlődéséről az Árpádok, illetőleg Szt. István alatt értekezett. Érdemes öreg úr, ki a negyvenes és ötvenes években a Székelyföldről, Erdély régiségeiről, ritkaságairól, nevezetesebb családairól, s Erdély statistkájáról, különösen az anyaggyűjtés tekintetében, becses köteteket irt. Aztán a szorgalmas munkásságot megszakította és hosszan hallgatott ; azonban három évtized után, mikor neve a magyar tudományos academiának eszébe jutott, s azt levelező tagjainak névkoszorújába bele fűzte, kötelességből és hálából újra megszólalt s most egy nagyobb művön, Magyarország történetén dolgozik. Felolvasása nem önálló tanulmány, — hanem mutatvány e dolgozatából; a magyar állameszmének nem teljes, hanem csak részleges kifejtése. Mi a magyar állameszme, vagyis helyesebben szólva, mi a magyar állameszme Kőváry szerint ? »A magyar állameszme — úgymond — az az érzés, hit és tudat, mely a magyar ember keblében a nemzeti szin, a nemzeti lobogó, a magyar szent korona emlékére vagy látására, vagy a Rákóczy-induló hallatára, azt se tudjuk hol, megragad, s mint láthatatlan hatalom vérünkkel, életünkkel feltétlenül rendelkezik.« S részletesen fejtegeti, hogy ez a magyar állameszme miképen alakul meg Sz.István alatt. Végig menve vázlatos nagy vonásokban e lángeszű király alkotásain, arra az eredményre jut, hogy Szent István, mikor uralkodásának 42-ik, életének 63-ik évében végnapjai felé közeledett, megelégedéssel tekinthetett vissza megfutott pályára. Trónralépése első percében felismerte a helyzetet, határozott, s határozatát erős kezekkel vitte keresztül. Belátta, hogy a keresztyén térítők bebocsátása döntőleg hatott a nemzet sorsára, s bár az a veszedelem fenyegette, hogy hazánkat a keleti vagy nyugati egyház szomszédos püspökségeibe kebelezik, elkerülve e veszedelmet , független államot akart s a szentszék és a császárságok áramlata elől szerencsésen kitért. Belátta, hogy ha a kelettel, a keleti vallással és császársággal szövetkezik, oly kötelékbe lép, melynek következményei szomszédainknál láthatók, azért határozottan a nyugati irányhoz csatlakozott. A nyugati irányban haladva, állambölcsesége új próbát állott ki. Az államalkotás ott is akkor folyt, a hatalom urai nemzetközi, a népek nemzeti irányban kívántak haladni; a hatalom birodalmat, a nép országot kívánt, kisebb földrajzi keretben. Szent Istvánnak e szerint, birodalomvagy országalkotás, vazallusság és függetlenség között kellett választania. Mikor a szomszéd fejedelmek, a cseh és lengyel, a római császárság hűbéresei, ő független királyságot vívott ki bánjának. Atyjától, mint pogány vette át a magyart, ázsiai erkölcsökkel és szokásokkal, oly állammal együtt, melyben csak a törzsek védő és támadó szövetségében volt minden kapocs. Nemzete egész kedély világát átalakítva, a magyart a nyugati culturához terelte s európai államot hagyott utódaira. Miként Róma, az állami ügyek vezetését ő is a harczosoknak tartotta fenn, de hogy a római praetorianismus ki ne fejlődhessék, a vitézséget földhöz kötötte. Az első foglalás jogát elismerte, de a birtokot a törzsről a családra szállította át. Nem aprózta el, mint tette később a feudalismus, feudum gyanánt az országot, hanem vármegyékre osztotta. A törzs a nemzetségi birtokrendszert a királyi várispánságokkal cserélte föl; a törzsek, nemzetségek területi hatósága helyébe várakat, vármegyéket állított , s a vármegyéket politikai és katonai kormányzattal látta el. Hogy a nemzet alkotmányos érzületét kielégítse, a törzsek fejeit a megyék élére helyezte ; de viszszautasította a feudalismus ama gondolatát, mely az egyéniség helyébe a családot léptette. A feudális család ellensúlyozására a köznemesség és a polgárság kifejlését biztosította. Csak egyet hagyott utódaira, hogy az itt talált népeket, mint a többi nemzet beolvassza. Ez egyet leszámítva, Szent István alkotásai a magyar nemzet legmélyebb hálájára méltók. Mikor meghalt, acclimatisationk bevégződött. Beléptünk az európai monarchiák és nemzetek társaságába s útjára léptünk a haladásnak... S minél messzibb jutunk időben, a nemzet kebelében annál élénkebb lesz a meggyőződés, hogy Szent István bölcsessége széles és erős, rendületlen alapra fektette a magyar állam szerkezetét. Az ő emléke feledhetetlen marad. Kőváry élénk éljenzés között fejezte be a felolvasást , s ez éljenzés egyiránt szólott a múlt érdemének s a jelen szorgalmának. A mutatvány valóban leginkább a szorgalom gyümölcse. Nem új sem anyagában, sem felfogásában, de meglátszik rajta, hogy írója sokat olvasott és sokat gondolkozott, s tanulmányainak eredményeit a bölcselő nyugodt tisztaságával és világosságával tudja elmondani. Előadása sehol fel nem lendül, szépségekkel nem ékeskedik, az újabb történelmi elbeszélés és történelmi bölcselet művészetéig nem emelkedik; — de mindvégig sima és folyékony, bár nem mindenütt szabatos. Talán a leiró sietsége, talán a rövidségre törekvés és általánosító jellemzés következtében több ellenmondás és botlás csúszott bele. így, hogy néhány példával állításunkat igazoljuk, a bevezetésben azt állítja Kőváry, hogy Szent István mikor apjától az országot örökli, 28 éves és 3 esztendő óta keresztény, a viszszatekintésben pedig úgy adja elő, hogy mint pogány veszi át az országot, s életének 63-dik, s uralkodásának 42-ik esztendejében hal el, akkor a fejedelmi székbe léptekor csak 21 éves lett volna. A bolgároknál azt mondja, hogy valamivel előbb érkeztek Európába, mint őseink, holott a bolgárokat már 487-től emlegetik a görög történetírók, függetlenségüket, Kubrát már 634—635. táján kivívja, s Asparuch Bolgárországot, melynek északi határa a Duna, nyugati határa Avarország, s déli határa a Haemus vagy Balkán volt, már 678—680. körül megalapítja, holott őseinkről az első biztos tudósítás csak 836 tájáról való, s honfoglalásuk és honalapításuk csak e század végére esik. A spanyolországi arabokról azt tanítja Kőváry, hogy velünk egy időben alapították meg államukat, holott Tarik (kiről a Gibral-tar-tarik hegye elnevezés) már 711-ben átkel a Herkules oszlopain s megbuktatja a nyugati góth birodalmat, s az Abul-Abbas öldökléséből megmenekült Abderrahman 755-ben megalapítja a cordovai khalifaságot, mely gyorsan felvirágzik. I. Ottó német királyról azt mondja , hogy frank királyoktól végleg elragadja a császárságot, holott mikor ő 962- ben Rómában megkoronáztatja magát, a császári korona már több, mint félszázad óta, Arnulf távozásától fogva, az alsó és felső burgundi párt versenyzésének tárgya, s a félsziget apró fejedelmei egymástól ragadozzák el. A magyar nemzet kereszténységre tértekor, Kőváry szerint, az ezer éves keresztyénségnek nemzetünkön kívül csak az arab nem hajolt még meg Spanyolországban, holott a német lovagrend a burkusokat vagy poroszokat csak 1230 után térítette meg. Jagelló lithván herczegnek és népének megkeresztelkedése pedig még később, 1386- ban és után, Hedvig, Nagy Lajos magyar király leánya szívének és boldogságának feláldozása árán sikerült. Ilyen apró tévedés és tollsikamlás még nem egy fordul a mutatványban elő, azért mindenesetre még gondos átnézésre szorul. A második felolvasó Moldován Gergely egyetemi tanár volt, kit a közoktatási miniszter az oláh üzelmei miatt nyugalmazott Szilassy Gergely helyére nevezett ki. Akkor e kinevezést főleg a Moldován magyar hazafiságának s jelleme megbízhatóságának tulajdonította igen sok ember. Mai felolvasásával bebizonyította, hogy a kormány jobban ismerte, mint a nagy közönség, mert Moldován nemcsak buzgó hazafiasságánál, de tudományánál fogva is teljesen méltó a helyére. Felolvasása a bihari havasok román népéről, illetőleg a móczok országáról, egyfelől közvetlen új tapasztalatokon alapuló, másfelől — legalább a látszat szerint — az irodalmi források teljes ismeretével bíró tanulmány. S leszámítva, hogy a szerző talán tanfelügyelő hivataloskodása alatt nagyon megszokta a szenvedő alakot, stílusa magyaros és fordulatos. Előadása a leírásokban színező, a párbeszédekben élénk, költői fordításaiban lendületes. Moldován pedig maga, mint felolvasó, érczes és csengő hangjával kellemes és vonzó, úgy hogy a közönség véges végig feszült figyelemmel hallgatta s felolvasása befejeztekor lelkesen megéljenezte. Moldován mindenekelőtt megmondotta, hogy miért mócz — a mócz ? E nevet nem gúnyból kapta, hanem azért, mert homlokán vastagabb hajfürtöt visel, míg feje többi részén haját apróra lenyitja; a mocz szó ugyanis a román tudományos academia szótára szerint hajfürtöt jelent; aztán leírta az utat Topánfalváig, ahonnan három út vezet a móczok országába: az egyik az Aranyoson át Búcsúm és Köpenyes felé, Verespatak-Abrudbányára, a másik az Aranyos mentén, fel a havasba Albak felé, illetőleg a kis Aranyoson Vidrára, a harmadik Csertes felé, szintén a havasba, Kolos megye határa iránt. Majd szomorú történetüket elmellőzve, műveltségi állapotaikról, nyelvükről s költészetükről szólott, részletesen előadva, hogy miért nincsenek és nem lehetnek rendezett tanügyi viszonyaik. A mócz iskolájára sokat áldoz, templomára sokat ad, 4—5000 forintos, a törvénynek megfelelő iskolákat épit, tanítóit 4—500 forinttal fizeti, mégis kevesen veszik hasznukat. Miért ? Megmagyarázhatja Albak példája, melynek több mint 5000 lakosa, 500—600 tanköteles gyermeke, mégis Albak két tanintézetében soha sem járt 100—120 gyermeknél több, nem is fog járni soha. Hiszen Albak 4 négyszög mild területen fekszik, melyen havasok, kopár sziklák, meredek völgyek, lapályok és fenyvesek váltakoznak, melyek között télen alig lehet közlekedni.« A lakosok szétszórtan húzódnak meg a hegy gerinczén, fenyvesesek oldalán, a hol négy öt ház van együtt, az már népes hely, így képzelhetetlen, hogy a mócz egy-két mértföldnyi távolságból iskolába menjen s legalább estére hazatérjen. A mócz tehát kényszerűségből tanulatlan marad, de természetes esze sok. Vannak eredeti írásjegyei, melyekkel a román irók sokat foglalkoztak s a régi dák betűket bennük keresték, s a régi hun-székely írást belőlük származtatták; azonban Tocilescu ezt az egész elméletet összetörte és nevetségességét kimutatta; vannak érdekes nyelv sajátságai, melyek a magyar nyelvvel való érintkezéséből erednek, legalább részben. A mócz számos magyar szót vett és idomított át. Végül Moldován a móczok szokásait és erkölcseit ismertette, felette érdekes apró vonásokban. A móczok, kevés kivétellel, a görög keleti egyház hívei, papjaiknak nem fizetnek, csak ha meghalnak. A pap mindig ott van a családban, vigasztal, keresztel, esket, mindezt ingyen ; de ha a család feje, vagy az asszony, vagy valamelyik jelentékenyebb tagja elhuny, akkor kiegyenlíti a tartozást, s 50—60, sőt 100 irtót követel és kap a temetésért. Ezért a móczok között leginkább oly lelkészeket választanak és alkalmaznak, akik valamely községben birtokosok; a községek ott ugyszólva maguk küldik el az ifjakat a papi pályára, ha a papnak fia van, utána rendesen az következik ! A temetés nagy részvéttel folyik le; temetkezési vár. Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva. BÉLTŐL XX Budapest, márczius 31. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, április hó 1-én, pénteken, d. e. 11 órakor ülést tart. Napirend: Vasúti törvényjavaslatok és jelentések. Budapest, márcz. 31. (A főrendiház bizottságaiból.) A főrendiház közjogi és törvénykezésügyi, pénzügyi,valamint közgazdasági bizottságai folyó évi április hó 1-én, i. e. 11 órakor ülést tartanak. Napirend: Az osztrákgyár bank szabadalmának meghosszabbitásáról és az 1878. évi XXVI. t. czikkben foglalt intézkedéseknek további tiz évre való kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatok tárgyalása. Budapest, márcz. 31. (A szabadelvűpárt értekezlete.) Az országgyűlési szabadelvűpárt ma délután 6 órakor, Szathmáry Miklós elnöklete alatt értekezletet tartott, melyen elsősorban felvetettek és Darányi Ignácz előadó tüzetes indokolása nyomán vita nélkül elfogadtattak a közlekedési bizottság jelentései a szigetkamara-rónaszéki és sugatagi helyi érdekű vasút engedélyokmányának módosítása, a csata-lévai helyi érdekű vasút engedélyezése, a Szt.Annától Kisjenőig vezetendő helyi érdekű vasút endélyezése, a szilágysági helyi érdekű vasút engedélyezése, végül a budapest czinkotai helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában. Ezután Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter adta elő azon válasz tartalmát, melyet Madarász Józsefnek egy protestáns lelkész és tanító községi adó ügye, nemkülönben Fabiny Teofil igazságügyminiszter ismertette azon választ, melyet Andreánszky Gábor báró által a szenvedő váltóképesség megszorítása és a Szemnecz Emil által a hitelszövetkezeti ügynökök kérdésében tett interpellációkra adni fognak. A válaszok helyeslő tudomásul vétetvén, az értekezlet véget ért. Budapest, márcz. 31. (A közös kuota) A közösügyi költségekhez való hozzájárulási aránynak újból megállapítása czéljából kiküldött orsz. bizottság, Szávy József koronaőr elnöklete alatt ülést tartott. Jelen voltak: a kormány részéről Tisza Kálmán miniszterelnök és Wekerle Sándor államtitkár, továbbá a bizottsági tagok közül Szlávy elnök, Falk előadó, Hegedűs Sándor, Széll Kálmán, Haynald Lajos, Bánffy Béla, gr. Lukács Antal, Horánszky Nándor és Vizsoly Gusztáv. Szlávy elnök hivatalosan jelenti az osztrák üzenetnek megérkezését és felszólítja a tagokat nyilatkozásra. Faik előadó mindenekelőtt arra figyelmezteti a bizottságot, hogy az osztrák deputatio, számításának alapjául nem 9 év — 1876—1884 — hanem 10 év — 1876—1885. — átlagát vette és hogy ennek következtében a magyar pénzügyminisztérium szives volt a magyar deputatio elé régebben terjesztett kimutatásokat, az 1885-re vonatkozó adatokkal kiegészíteni, mely újabb kimutatások azonnal elő is terjeszttettek. Másodszor, hogy az osztrák üzenethez mellékelt tabellák szélén található hivatkozások sehogy sem vágnak össze a magyar bizottság elé terjesztett kimutatásokkal. Hozzáteszi szóló, hogy ő ennek következtében a bizottság helyeslésének reményében azonnal az osztrák üzenet megérkezése után magán uton fordult Jávorsky lovaghoz, mint az osztrák deputatio előadójához, azon kéréssel, hogy az osztrák deputatio elé terjesztett és az ottani számítások alapját képező kimutatásoknak egy példányát átküldeni szíveskedjék. Részletes tárgyalás alá vétetett ezután az osztrák deputatio üzenete. Az előadón kívül részt vettek a vitában Tisza miniszterelnök, Haynald bibornok-érsek, Széll Kálmán, Hegedűs Sándor és Horánszky Nándor. Végre abban történt megállapodás, hogy az osztrák deputatióhoz a magyar deputatio részéről lehetőleg rövid idő alatt egy újabb üzenet fog küldetni, melyben ezen magyar deputatio, némely elvi kérdésekre nézve az osztrák deputatióéval ellentétes álláspontját igazolja. Az osztrákok számítását illetőleg ezen újabb magyar üzenet részletekbe nem fog bocsátkozni, hanem a magyar bizottság az osztráknak azt az ajánlatot fogja tenni, hogy ez e feletti tárgyalások a húsvéti ünnepek után szóbeli után folytattassanak. A magyar bizottság ezen újabb üzenete remélhetőleg még az ünnepek előtt lesz hitelesíthető és e végre a bizottság a jövő hét közepe felé ismét ülést fog tartani. Budapest, márcz. 31. (Az állategészségügyi conventio Romániával.) Mint a »Bud. Corr.« Bécsből jelenti, az osztrák-magyar monarchia és Románia képviselőinek az állategészségügyi conventio ügyében ma folytatott tanácskozásai nem vezettek positív eredményre. A tárgyalások jelenleg, az osztrák és a magyar kormánytól jövő újabb utasítások beérkeztéig, függőben maradnak. Budapest márczius 21. (A katonai idéző jegyek kézbesítése.) A katonai idéző jegyek kézbesítése körül a közigazgatási tisztviselők nem egyöntetűen járnak el, de különösen a honvéd csapatok részére kiadott utasítást figyelmen kívül hagyják, vagy hiányosan foganatosítják, ami igen sok nehézséget okoz a leglényegesebb kérdésben, tudniilik a 42 nap elteltével meg nem jelent és szökevényeknek nyilvánítandókra vonatkozó beadványok szerkesztésénél. Ennélfogva a honvédféldandárparancsnokságok megkeresték az illetékes törvényhatóságokat, hogy közegeiket a katonai beidézési utasítások szigorú és pontos megtartására utasítsák. Budapest, márcz. 31. (Választási mozgalmak.) Kisküküllő megye alsó kerületének választói e hó 27-én népes értekezletet tartott Dicső- Szentmártonban. A választási elnök, Gyárfás Lajos, hosszabb beszédben utalt a kerület választóinak azon óhajára, hogy képviselő gyanánt megyebeli személyiség választassék meg, aki tapasztalásból ismeri a kerület bajait és szükségeit. Ily férfiúnak ismeri gróf Haller Jenőt, ki 1867. óta a megyei közéletben való szereplése alatt általános tiszteletet és elismerést vívott ki. Kéri tehát az értekezletet, hogy a grófot, Kis-Küküllő vármegye alsó választókerületben képviselőjelöltnek jelentse ki. Az ajánlatot általános és hosszas éljenzés kisérte, s miután elnök, mint az értekezlet egyhangú határozatát ezt enuntlálta, Gyárfás Lajos vezetése alatt 32 tagú küldöttség küldetett ki, hogy Haller Jenő grófot balázstelki kastélyában fölkeresvén, a képviselőjelöltség elfogadására és ehez képest programmbeszédjének megtartására kérje föl. — A »Kolozsvár«, mely után e részleteket adjuk, közli továbbá, hogy Marosvásárhely alsó kerületének jelenlegi képviselője, Lázár Ádám, jó forrásból nyert értesülés szerint, nem fog többé jelöltetni. Nagy-Becskerek, márcz. 20. (Megyei köztret Torontálban.) [Saját levelezőnktől.] E hó 14-én rendkívüli közgyűlést tartott Torontál megye közönsége a megyei közmunka rendezése tárgyában. Nem valami érdekfeszítő tárgy tehát, milyen a választások és személyes kérdések eldöntése szokott lenni, és minda mellett oly nagy számmal gyülekezett a megye bizottsága hazafias kötelességének teljesítésére, hogy Torontál méltán büszke lehet élénk, munkás és a közügy iránt érdeklődő megyei közéletére. Csakis a kormánynyal vállvetett s a kormány nemes szándékait ilyen lelkesedéssel támogató megyei közreműködés képes a közügyeken lendíteni. A közgyűlésen a megye népszerű, szeretett főispánja, Hertelendy József elnökölt, kit a közönség, midőn a terembe lépett, zajosan megéljenezett. A fontosabb ügyeket maga az alispán, Rónay Jenő, szokott alapossággal és ékesszólással referálta. Jelen volt a gyűlésen Turn-Taxis Egon herczeg s magyar nyelven élénk részt vett a tanácskozmányokban. Lejött Bécsből Nikolics Fodor báró, volt boszniai kormányzó is, ki szintén többször felszólalt. Ott láttuk még a megye notabilitásai közül Dániel János és Kovács Ágoston kir. tanácsosokat, dr. Szentkláray Jenő academiai tagot, dr. Ebner Alajos torontáli főesperest, Lauka Gusztávot, Kiss Elemér és Rónay Ernő földbirtokosokat, Arányi Béla főgymnasiumi igazgatót, dr. Demkó Pál országos képviselőt stb. Elsősorban tárgyaltatott, a torontálmegyei m. kir. államépitészeti hivatalnak előterjesztése, mellyel bemutatta az 1887. évi közmunka leszolgálási előirányzatot ; az előirányzat a megye állandó választmányának e részbeni és a törvényhatósági bizottság által egyhangúlag elfogadott javaslatához képest, némi változtatásokkal erősíttetett meg. Az előirányzattal kapcsolatosan tárgyaltattak egyes megyebeli községeknek kérvényei, melyekkel az 1887. évben természetben leszolgálandó közmunkájukat részben községi czélokra, részben pedig az őket közvetlenül érdeklő közlekedési utaknak helyreállítására átengedtetni kérték. Az e tekintetben előadott kérelmek egy része, mint indokolt teljesittetett is, s az. évi természetben leszolgálandó közmunka az illető községigeknek a kért czélokra át is engedtetett, de a kérelmek nagyobb része nem vétetett figyelembe, mert az elfogadottt előirányzathoz képest az átengedtetni kért