Nemzet, 1887. április (6. évfolyam, 1648-1676. szám)

1887-04-01 / 1648. szám

Iímért BOTOgystt Sfotenoslek­tere, Athenaeum-épület, X. emelet. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendőin Egyes szám­o­kr. Reerereti kiadás: ,, 7.,, SÍÁDS-tifViflí": ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .... 2 írt, 3 hónapra .. .. 6 » 6 hónapra .. .. ...... „ „ _ » Z ~ ~ 12 • Az esti kiadás postai különküldéseért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1­1 Egyes szám 5 kr. 1648. (10.) szám. Budapest, 1887. Péntek, április 1. VI. évi folyam. Felhívás előfizetésre. Az uj évnegyed alkalmából bizalommal szólít­juk fel előfizetésük megújítására s lapunk terjeszté­sére a »Nemzet« olvasóit. Mint a szabadelvű párt elveinek hívei, e lap munkatársai igyekeznek a köz­életünket mozgató nagy kérdésekben hű és követke­zetes tolmácsai lenni e párt politikájának, s igyekez­nek továbbra is — mind értesítések, mind tárcza, mind irodalmi és gazdasági közlemények bő­szolgál­tatásával — oly komoly irányú nagy lapot adni a magyar olvasóközönségnek, melyből az — távol min­den sensatio-hajhászattól — közéletünk, politikai, irodalmi, tudományos és gazdasági mozgalmaink bű képét nyerje. A választási mozgalmak ideje alatt lapunk, mint a múltban, ezután is leghűbb s legmegbízha­tóbb tükre lesz az egész ország választási mozgal­mainak. A »Nemzet« terjedelme és megjelenési módja marad a régi. A „Nemzeti előfizetési ára : egész évre ... 24 frt fél évre . . . . 12 frt negyedévre ... 6 frt. Az esti lap külön küldéséért, negyedévenkint 1 frttal több. Az előfizetési pénzek a »Nemzet« kiadóhivata­lába (Budapest, Ferencziek tere 3. sz. Athenaeum) intézendők. A »Nemzet« szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, márczius 31. A czár elleni újabb merényletről beszél a távíró. Úgy látszik, hogy visszatért a me­rényletek kora, és így illusiónak bizonyult mind­az a feltevés és hír, melyek szerint a nihilizmus és a rokon tényezők ereje Orosz­országban meg van törve, az orosz birodalom a kellő béke és megszilárdulás biztos útján halad czélja felé, és így súlyának egész ha­tásával léphet fel mindenütt ott, hol akár ha­talmi érdekei, akár a sláv fajok védelme szem­pontjából szükségesnek tartja. És a közép­európai hatalmak szorosabb csoportosulásai­val, sőt a bolgár kérdéssel szemben is — több meghiúsult kísérlettel ellenkezőt árulva el — legújabban tanúsított (látszólagos) kö­zönyét és tartózkodását, a hatalmi önérzet és erőmérséklés bámulatos példájaképen akar­ták feltüntetni sokan, talán éppen azért, hogy annál bizonytalanabbá tegyék a helyzetet és annál igazoltabbá a talán titokban tervezett actiót, mikor t. i. az állítólagos nagylelkű tü­relem fonala — az állítólagos provocatiókkal szemben — megszakad. Azt hiszszü­k, hogy a mindegyre meg­újuló merényletek és az orosz biroda­lom belállapotairól napról-napra érkező tu­dósítások, az összeesküvések, tömeges el­­fogatások, deportatiók, defraudatiók, kato­nai és felekezeti kihágások, a kormány és a moskoviták közti éles, leplezetlen harcz, alkotmány­követelési kísérletek, pénz­ügyi nehézségek, nem azt bizonyítják, hogy a belső rend és erő biztosan meglennének az orosz birodalomban, és ha a nyilvános­ságra jutó adatok vagy kitörések csak i­d­ő­­közönként árulják is el a külföld előtt­i bajokat, azok állandók, chronikusok, és minél ritkábban törnek ki, annál tartósabban és — úgy látszik — belterjesebben működnek. Ezek láttára a külföld, és ezek tudatá­ban az orosz kormány és a czár, más világí­tásból és szempontból ítéli meg az orosz köz­vélemény és orosz kormány magatartását, illetőleg feladatát. Úgy látszik, hogy nem annyira az erő és mérséklet, mint a bizony­talanság és a gyengeség habozása vonaglik végig, úgy az orosz közvélemény, főleg a moskoviták izgatásán, valamint a czári kormány magatartásán. Azt hiszszü­k, nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy Rat­­koffnak a kormány elleni vakmerő tá­madását és a külföldi hatalmak, főleg Németország és monarchiánk elleni fékte­lenségét, valamint Francziaországgal való kac­érkodását, nagy mértékben sugalmazza a belállapotok feletti desperatio is. Talán azon reményt táplálják ő és a moskoviták, hogy egy nagy, külföldi, győzelmes hadjárat, főleg pedig egy keleti actio, egyfelől a kül­föld figyelmét terelné el az orosz belföldi ál­lapotokról, másfelől erőszakosan fojtaná el a belbajokat, azok tényezőit más actioba szo­rítván bele, esetleg ennek áldozatául dob­ván oda. És így, természetesen az újabb merény­lettel szemben is, fenforog az a kérdés, hogy egyfelől a moskovita párt milyen irányban fogja azt kizsákmányolni, másfelől a czárra és ez­által kormányára milyen hatást fog az gyakorolni. Mert hogy kárhoztatni fogja ezt is, Oroszországban ép úgy, mint a külföldön minden tisztességes ember, az kétségtelen. De hogy az elrettentési rendszer e legborzasz­tóbb és politikában valóban kiszámíthatlan hatású neme a moskovitákat további izga­tásra, a­­zárt újabb rémületbe, kormányát újabb zavarba és nehézségekbe fogja ejteni, az bizonyos. Azonban az már a lehetetlenségek közé tartozik, hogy az ember megmondja, hogy milyen politikai hatása és eredménye lesz annak, a különböző tényezőkre és ezek mű­ködésének sikerére. A rémület a czárt — te­hetetlensége tudatában — békére és úgy kényszerítheti, mint — elkeseredésből szár­mazó — vakmerő és mindent koc­káztató háborúra. Ezzel kapcsolatosan Giersnek külö­nösen Katkov támadásai folytán megingott állása vagy megerősödhetik, vagy teljesen tarthatatlanná válhatik és mindezekkel ösz­­szefüggőleg, sőt ezekre is hatással, elől a moskoviták, utánuk (mert hogy táboruknak önkén­tes csapatait képezik, az minden két­ségen felül áll) a panslavok és socialisták­­ különböző árnyalatai a nihilistákkal együtt különböző módon és különböző eredmény­nyel működhetnek, de mindnyájan oly ha­tással, mely nemcsak Oroszország belviszo­nyainak további alakulására lesz befolyás­sal, de egyszersmind nemzetközi helyzetére és tevékenységére is. Ezért van minden legkisebb merénylet­nek, sőt csak a merényletről szóló híreknek is nagy és megdöbbentő hatásuk úgy Orosz­országban, mint a külföldön, úgy a politikai, mint az üzletvilágra, ezért érzi meg a tőzsde mindjárt annak hatását, sőt ezért ké­pezi még a hamis bérgyártók és spe­­culánsoknak is a czár elleni merénylet egyik legbiztosabb fegyverét. Mert számítás­ból és érzésből, tudja mindenki, hogy egy pár perc­ alatt idézhet elő egy ilyen merény­let olyan gyökeres változást és olyan nagy eseményt, hogy azt évtizedeken át érzi meg nemcsak Oroszország, de Európa is. Elég szomorú dolg, hogy ez megtör­ténhetik, de ez csak­­­ bizonyítja, hogy az európai érdekeknek, az orosz politikai rend­szer és helyzet ép úgy nem felel meg, mint a nihilismus, egyik épen olyan anachronis­­mus, mint a másik. Hogy a valódi orosz ér­dekeknek, egy dynastia biztonságának, egy nagy nemzet békés és egészséges fejlődésé­nek, egy oly nagy állam méltóságának és hivatásának, milyen Oroszország, szintén nem felel meg ez, ezt a józan ész megmondja és vállalkozik is az ezen érdekeket kibé­­kítő, azokat kielégítő orosz politika megjelö­lésére, de erre — fájdalom — nem képes, vagy nem akar egész határozottsággal vállal­kozni, sem a czár, sem kormánya, sem Rat­­koff, sem a moskoviták, sem a panslavok, sem a nihilisták, így van merénylet elég, de béke­biztonság, és megelégedés nincs sem Orosz­országban, sem Európában. A NEMZET TÁRCZÁJA. Márczius 31. Felolvasások az erdélyi muzeum-egyletben. (Kőváry László : A­ magyar állameszme alakulá­sának történetéről az Árpádok alatt. Moldován Gergely: A móczok országáról.­ Kolozsvár, márczius 20. Az erdélyi múzeum-egylet irodalmi szakosztá­lyának márcziusi ülése folyó hó 19-re, szombaton es­tére esett. A programm érdekes felolvasásokat ígért, a közönség mégis kevés érdeklődést tanúsított. Azon nem csodálkozunk, ha a városi értelmiség nem igen lelkesedik a tudományos felolvasásokért s nem is igen keresi a magvasabb szellemi szórakozást, mert bár szereti Kolozsvárt kis Athénének nevezgetni, még nem fejlődött ki benne a budapesti intelligentia műveltsége és érzéke ; de már azon csodálkoznunk, sőt sajnálkoznunk is kell, hogy maguk az egyetemi taná­rok is olyan csekély számmal jelentek meg egy-egy ülésben, mert nekik hivatásuk és nemes kötelességük a tudományos működést és tudományos kutatást figyelemben részesíteni és megbecsülni, hogy az egye­temi ifjúság is figyelemben részesítse és megbecsülje. Elég sajnos, most ezt jobban vonzza a kávéház, mint a múzeum-egylet. A tegnapi kevés hallgatóság főleg az unitárius főiskola tanáraiból és iheológiai intéze­tének növendékeiből került össze, kik érdemes főgond­­nokuk, Kőváry László irányában törekedtek kifejezni ama tiszteletet és kegyeletet, melylyel e derék, ma­gyar kis felekezet tagjai egymáson, szinte fegyelem­­szerűleg, csüngnek. Az első felolvasó, Kőváry László volt, ki a magyar állameszme kifejlődéséről az Árpádok, ille­tőleg Szt. István alatt értekezett. Érdemes öreg úr, ki a negyvenes és ötvenes években a Székelyföldről, Erdély régiségeiről, ritkaságairól, nevezetesebb csalá­­dairól, s Erdély statistk­ájáról, különösen az anyag­gyűjtés tekintetében, becses köteteket irt. Aztán a szor­galmas munkásságot megszakította és hosszan hallga­tott ; azonban három évtized után, mikor neve a magyar tudományos academiának eszébe jutott, s azt levelező tagjainak névkoszorújába bele fűzte, kötelességből és hálából újra megszólalt s most egy nagyobb művön, Magyarország történetén dolgozik. Felolvasása nem önálló tanulmány, — hanem mutatvány e dolgozatából; a magyar állameszmének nem teljes, hanem­­ csak részleges kifejtése. Mi a magyar állameszme, vagyis helyesebben szólva, mi a magyar állameszme Kőváry szerint ? »A magyar állameszme — úgymond — az az érzés, hit és tudat, mely a magyar ember keblében a nemzeti szin, a nemzeti lobogó, a magyar szent ko­rona emlékére vagy látására, vagy a Rákóczy-induló hallatára, azt se tudjuk hol, megragad, s mint látha­tatlan hatalom vérünkkel, életünkkel feltétlenül ren­delkezik.« S részletesen fejtegeti, hogy ez a magyar állameszme miképen alakul meg Sz.­István alatt. Végig menve vázlatos nagy vonásokban e lángeszű király alkotásain, arra az eredményre jut, hogy Szent István, mikor uralkodásának 42-ik, életének 63-ik évében végnapjai felé közeledett, megelégedés­sel tekinthetett vissza megfutott pályára. Trónra­­lépése első perc­ében felismerte a helyzetet, határo­zott, s határozatát erős kezekkel vitte keresztül. Be­látta, hogy a keresztyén térítők bebocsátása döntőleg hatott a nemzet sorsára, s bár az a veszedelem fenye­gette, hogy hazánkat a keleti vagy nyugati egyház szomszédos püspökségeibe kebelezik, elkerülve e ve­szedelmet , független államot akart s a szentszék és a császárságok áramlata elől szerencsésen kitért. Be­látta, hogy ha a kelettel, a keleti vallással és császár­sággal szövetkezik, oly kötelékbe lép, melynek követ­kezményei szomszédainknál láthatók, azért határozot­tan a nyugati irányhoz csatlakozott. A nyugati irányban haladva, állambölcsesége új próbát állott ki. Az állam­alkotás ott is akkor folyt, a hatalom urai nemzetközi, a népek nemzeti irányban kívántak haladni; a hata­lom birodalmat, a nép országot kívánt, kisebb föld­rajzi keretben. Szent Istvánnak e szerint, birodalom­vagy országalkotás, vazallusság és függetlenség kö­zött kellett választania. Mikor a szomszéd fejedelmek, a cseh és lengyel, a római császárság hűbéresei, ő független királyságot vívott ki bánjának. Atyjától, mint pogány vette át a magyart, ázsiai erkölcsökkel és szokásokkal, oly állammal együtt, melyben csak a törzsek védő és támadó szövetségében volt minden kapocs. Nemzete egész kedély világát átalakítva, a magyart a nyugati culturához terelte s európai álla­mot hagyott utódaira. Miként Róma, az állami ügyek vez­etését ő is a harczosoknak tartotta fenn, de hogy a római praetorianismus ki ne fejlődhessék, a vitéz­séget földhöz kötötte. Az első foglalás jogát elismer­te, de a birtokot a törzsről a családra szállította át. Nem aprózta el, mint tette később a feudalismus, feudum gyanánt az országot, hanem vármegyékre osztotta. A törzs­ a nemzetségi birtokrendszert a királyi várispánságokkal cserélte föl; a törzsek, nemzetségek területi hatósága helyébe várakat, vármegyéket állí­tott , s a vármegyéket politikai és katonai kormány­zattal látta el. Hogy a nem­zet alkotmányos érzületét kielégít­se, a törzsek fejeit a megyék élére helyezte ; de visz­­szautasította a feudalismus ama gondolatát, mely az egyéniség helyébe a családot léptette. A feudális csa­lád ellensúlyozására a köznemesség és a polgárság kifejlését biztosította. Csak egyet hagyott utódaira, hogy az itt talált népeket, mint a többi nemzet beol­vassza. Ez egyet leszámítva, Szent István alkotásai a magyar nemzet legmélyebb hálájára méltók. Mikor meghalt, acclimatisationk bevégződött. Beléptünk az európai monarchiák és nemzetek társaságába s útjá­ra léptünk a haladásnak... S minél messzibb jutunk időben, a nemzet kebelében annál élénkebb lesz a meggyőződés, hogy Szent István bölcsessége széles és erős, rendületlen alapra fektette a magyar állam szerkezetét. Az ő emléke feledhetetlen marad. Kőváry élénk éljenzés között fejezte be a fel­olvasást , s ez éljenzés egyiránt szólott a múlt érde­mének s a jelen szorgalmának. A mutatvány valóban leginkább a szorgalom gyümölcse. Nem új sem anya­gában, sem felfogásában, de meglátszik rajta, hogy írója sokat olvasott és sokat gondolkozott, s tanul­mányainak eredményeit a bölcselő nyugodt tisztasá­gával és világosságával tudja elmondani. Előadása sehol fel nem lendül, szépségekkel nem ékeskedik, az újabb történelmi elbeszélés és történelmi bölcselet művészetéig nem emelkedik; — de mindvégig sima és folyékony, bár nem mindenütt szabatos. Talán a leiró sietsége, talán a rövidségre törekvés és általá­nosító jellemzés következtében több ellenmondás és botlás csúszott bele. így, hogy néhány példával állí­tásunkat igazoljuk, a bevezetésben azt állítja Kő­váry, hogy Szent­ István mikor apjától az országot örökli, 28 éves és 3 esztendő óta keresztény, a visz­­szatekintésben pedig úgy adja elő, hogy mint pogány veszi át az országot, s életének 63-dik, s uralkodá­sának 42-ik esztendejében hal el, akkor a fejedelmi székbe léptekor csak 21 éves lett volna. A bolgárok­nál azt mondja, hogy valamivel előbb érkeztek Euró­pába, mint őseink, holott a bolgárokat már 487-től emlegetik a görög történetírók, függetlenségüket, Kubrát már 634—635. táján kivívja, s Asparuch Bolgárországot, melynek északi határa a Duna, nyu­gati határa Avarország, s déli határa a Haemus vagy Balkán volt, már 678—680. körül megalapítja, holott őseinkről az első biztos tudósítás csak 836 tájáról való, s honfoglalásuk és honalapításuk csak e század végére esik. A spanyolországi arabokról azt­­ tanítja Kőváry, hogy velünk egy időben alapították meg államukat, holott Tarik (kiről a Gibr­al-tar-tarik hegye elnevezés) már 711-ben átkel a Herkules osz­lopain s megbuktatja a nyugati góth birodalmat, s az Abul-Abbas öldökléséből megmenekült Abderrah­­man 755-ben megalapítja a cordovai khalifaságot, mely gyorsan felvirágzik. I. Ottó német királyról azt mondja , hogy frank királyoktól végleg elragadja a császárságot, holott mikor ő 962- ben Rómában megkoronáztatja magát, a csá­szári korona már több, mint félszázad óta, Arnulf távozásától fogva, az alsó és felső burgundi párt ver­­senyzésének tárgya, s a félsziget apró fejedelmei egy­mástól ragadozzák el. A magyar nemzet keresztény­ségre tértekor, Kőváry szerint, az ezer éves keresz­­tyénségnek nemzetünkön kívül csak az arab nem ha­­jolt még meg Spanyolországban, holott a német lo­vagrend a­­ burkusokat vagy poroszokat csak 1230 után térítette meg. Jagelló lithván herczegnek és né­pének megkeresztelkedése pedig még később, 1386- ban és után, Hedvig, Nagy Lajos magyar király leánya szívének és boldogságának feláldozása árán sikerült. Ilyen apró tévedés és toll­sikamlás még nem egy fordul a mutatványban elő, azért mindenesetre még gondos átnézésre szorul. A második felolvasó Moldován Gergely egyetemi tanár volt, kit a közoktatási miniszter az oláh üzelmei miatt nyugalmazott Szilassy Gergely helyére nevezett ki. Akkor e kinevezést főleg a Mol­dován magyar hazafiságának s jelleme megbízhatósá­gának tulajdonította igen sok ember. Mai felolvasá­sával bebizonyította, hogy a kormány jobban ismerte, mint a nagy közönség, mert Moldován nemcsak buzgó hazafiasságánál, de tudományánál fogva is tel­jesen méltó a helyére. Felolvasása a bihari havasok román népéről, illetőleg a móczok országáról, egyfe­lől közvetlen új tapasztalatokon alapuló, másfelől — legalább a látszat szerint — az irodalmi források teljes ismeretével bíró tanulmány. S leszámítva, hogy a szerző talán tanfelügyelő hivataloskodása alatt na­gyon megszokta a szenvedő alakot, stílusa magyaros és fordulatos. Előadása a leírásokban színező, a pár­beszédekben élénk, költői fordításaiban lendületes. Moldován pedig maga, mint felolvasó, érczes és csengő hangjával kellemes és vonzó, úgy hogy a kö­zönség véges végig feszült figyelemmel hallgatta s felolvasása befejeztekor lelkesen megéljenezte. Moldován mindenekelőtt megmondotta, hogy miért mócz — a mócz ? E nevet nem gúny­ból kapta, hanem azért, mert homlokán vas­tagabb hajfürtöt visel, míg feje többi részén haját apróra lenyitja; a m­o­c­z szó ugyanis a román tudo­mányos academia szótára szerint hajfürtöt jelent; aztán leírta az utat Topánfalváig, a­honnan három út vezet a móczok országába: az egyik az Aranyoson át Búcsúm és Köpenyes felé, Verespatak-Abrudbá­­nyára, a másik az Aranyos mentén, fel a havasba Al­­bak felé, illetőleg a kis Aranyoson Vidrára, a harma­dik Csertes felé, szintén a havasba, Kolos megye ha­tára iránt. Majd szomorú történetüket elmellőzve, műveltségi állapotaikról, nyelvükről s költészetükről szólott, részletesen előadva, hogy miért nincsenek és nem lehetnek rendezett tanügyi viszonyaik. A mócz iskolájára sokat áldoz, templomára sokat ad, 4—5000 forintos, a törvénynek megfelelő iskolákat épit, taní­tóit 4—500 forinttal fizeti, mégis kevesen veszik hasznukat. Miért ? Megmagyarázhatja Albak példá­ja, melynek több mint 5000 lakosa, 500—600 tan­köteles gyermeke, mégis Albak két tanintézetében soha sem járt 100—120 gyermeknél több, nem is fog járni soha. Hiszen Albak 4 négyszög mild területen fekszik, melyen havasok, kopár sziklák, meredek völ­gyek, lapályok és fenyvesek váltakoznak, melyek kö­zött télen alig lehet közlekedni.« A lakosok szétszór­tan húzódnak meg a hegy gerinczén, fenyvesesek ol­dalán, a hol négy öt ház van együtt, az már népes hely, így képzelhetetlen, hogy a mócz egy-két mért­­földnyi távolságból iskolába menjen s legalább estére hazatérjen. A mócz tehát kényszerűségből tanulatlan marad, de természetes esze sok. Vannak eredeti írás­jegyei, melyekkel a román irók sokat foglalkoztak s a régi dák betűket bennük keresték, s a régi hun-szé­kely írást belőlük származtatták; azonban Tocilescu ezt az egész elméletet összetörte és nevetségességét kimutatta; vannak érdekes nyelv sajátságai, melyek a magyar nyelvvel való érintkezéséből erednek, leg­alább részben. A mócz számos magyar szót vett és idomított át. Végül Moldován a móczok szokásait és erköl­cseit ismertette, felette érdekes apró vonásokban. A móczok, kevés kivétellel, a görög keleti egyház hívei, papjaiknak nem fizetnek, csak ha meghalnak. A pap mindig­ ott van a családban, vigasztal, keresztel, es­ket, mindezt ingyen ; de ha a család feje, vagy az asszony, vagy valamelyik jelentékenyebb tagja elhuny, akkor kiegyenlíti a tartozást, s 50—60, sőt 100 irtót követel és kap a temetésért. Ezért a móczok között leginkább oly lelkészeket választanak és alkalmaznak, a­kik valamely községben birtokosok; a községek ott ugyszólva maguk küldik el az ifjakat a papi pályára,­ ha a papnak fia van, utána rendesen az következik ! A temetés nagy részvéttel folyik le; temetkezési vár. Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva. B­ÉLTŐL XX Budapest, márczius 31. (A képviselő­­ház ülése.) A képviselőház holnap, április hó 1-én, pénteken, d. e. 11 órakor ülést tart. Napirend: Vasúti törvényjavaslatok és jelentések. Budapest, márcz. 31. (A főrendiház bi­zottságaiból.) A főrendiház közjogi és törvénykezésügyi, pénzügyi,valamint köz­­gazdasági bizottságai folyó évi április hó 1-én, i. e. 11 órakor ülést tartanak. Napirend: Az osztrák­­gyár bank szabadalmának meghosszabbitásáról és az 1878. évi XXVI. t. czikkben foglalt intézkedések­nek további tiz évre való kiterjesztéséről szóló tör­vényjavaslatok tárgyalása. Budapest, márcz. 31. (A szabadelvűpárt értekezlete.) Az országgyűlési szabadelvűpárt ma délután 6 órakor, Szathmáry Miklós elnöklete alatt értekezletet tartott, melyen első­sorban felve­tettek és Darányi Ignácz előadó tüzetes indokolása nyomán vita nélkül elfogadtattak a közlekedési bizott­ság jelentései a szigetkamara-rónaszéki és sugatagi helyi érdekű vasút engedélyokmányának módosítása, a csata-lévai helyi érdekű vasút engedélyezése, a Szt.­­Annától Kisjenőig vezetendő helyi érdekű vasút en­­délyezése, a szilágysági helyi érdekű vasút engedé­lyezése, végül a budapest czinkotai helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában. Ezután T­r­e­f­o­r­t Ágoston közoktatásügyi mi­niszter adta elő azon válasz tartalmát, melyet Mada­rász Józsefnek egy protestáns lelkész és tanító köz­ségi adó ügye, nemkülönben F­a­b­i­n­y Teofil igazság­ügyminiszter ismertette azon választ, melyet Andre­­ánszky Gábor báró által a szenvedő váltóképesség megszorítása és a Szemnecz Emil által a hitelszövet­kezeti ügynökök kérdésében tett interpellációkra adni fognak. A válaszok helyeslő tudomásul vétetvén, az értekezlet véget ért. Budapest, márcz. 31. (A közös kuota) A közösügyi költségekhez való hozzájárulási arány­nak újból megállapítása czéljából kiküldött orsz. bi­zottság, S­z­­­á­v­y József koronaőr elnöklete alatt ülést tartott. Jelen voltak: a kormány részéről Tisza Kál­mán miniszterelnök és Wekerle Sándor államtitkár, továbbá a bizottsági tagok közül Szlávy elnök, Falk előadó, Hegedűs Sándor, Széll Kálmán, Haynald La­jos, Bánffy Béla, gr. Lukács Antal, Horánszky Nán­dor és Vizsoly­ Gusztáv. Szlávy elnök hivatalosan jelenti az osztrák üze­netnek megérkezését és felszólítja a tagokat nyilat­kozásra. Faik előadó mindenekelőtt arra figyelmez­teti a bizottságot, hogy az osztrák deputatio, számításának alapjául nem 9 év — 1876—1884 — hanem 10 év — 1876—1885. — átlagát vette és hogy ennek következtében a magyar pénzügyminisz­térium szives volt a magyar deputatio elé régebben terjesztett kimutatásokat, az 1885-re vonatkozó ada­tokkal kiegészíteni, mely újabb kimutatások azonnal elő is terjeszttettek. Másodszor, hogy az osztrák üze­nethez mellékelt tabellák szélén található hivatko­zások sehogy sem vágnak össze a magyar bizottság elé terjesztett kimutatásokkal. Hozzáteszi szóló, hogy ő ennek következtében a bizottság helyeslésé­nek reményében azonnal az osztrák üzenet meg­érkezése után magán uton fordult Jávorsky lovaghoz, mint az osztrák deputatio előadójához, azon kéréssel, hogy az osztrák deputatio elé terjesztett és az ottani számítások alapját képező kimutatásoknak egy példányát átküldeni szíveskedjék. Részletes tárgyalás alá vétetett ezután az osztrák deputatio üzenete. Az előadón kívül részt vettek a vitában Tisza miniszterelnök, Haynald bibornok-érsek, Széll Kálmán, Hegedűs Sándor és Horánszky Nándor. Végre abban történt meg­állapodás, hogy az osztrák deputatióhoz a magyar deputatio részéről lehetőleg rövid idő alatt egy újabb üzenet fog küldetni, melyben ezen magyar deputatio, némely elvi kérdésekre nézve az osztrák deputatióé­­val ellentétes álláspontját igazolja. Az osztrákok számítását illetőleg ezen újabb magyar üzenet részletekbe nem fog bocsátkozni, hanem a magyar bizottság az osztráknak azt az aján­latot fogja tenni, hogy ez e feletti tárgyalások a hús­véti ünnepek után szóbeli után folytattas­­s­a­n­a­k. A magyar bizottság ezen újabb üzenete re­mélhetőleg még az ünnepek előtt lesz hitelesíthető és e végre a bizottság a jövő hét közepe felé ismét ülést fog tartani. Budapest, márcz. 31. (Az állategészség­ügyi conventio Romániával.) Mint a »Bud. Corr.« Bécsből jelenti, az osztrák-magyar monarchia és Románia képviselőinek az állategész­ségügyi conventio ügyében ma folytatott tanácsko­zásai nem vezettek positív eredményre. A tárgyalá­sok jelenleg, az osztrák és a magyar kormánytól jövő újabb utasítások beérkeztéig, függőben maradnak. Budapest márczius 21. (A katonai idéző jegyek kézbesítés­e.) A katonai idéző jegyek kézbesítése körül a közigazgatási tisztviselők nem egyöntetűen járnak el, de különösen a honvéd csapa­tok részére kiadott utasítást figyelmen kívül hagyják, vagy hiányosan foganatosítják, ami igen sok nehézsé­get okoz a leglényegesebb kérdésben, tudniilik a 42 nap elteltével meg nem jelent és szökevényeknek nyil­­vánítandókra vonatkozó beadványok szerkesztésénél. Ennélfogva a honvédféldandárparancsnokságok meg­keresték az illetékes törvényhatóságokat, hogy közegeiket a katonai beidézési utasítások szigorú és pontos megtartására utasítsák. Budapest, márcz. 31. (Választási moz­galmak.) Kisküküllő megye alsó kerületének válasz­tói e hó 27-én népes értekezletet tartott Dicső- Szentmártonban. A választási elnök, Gyárfás Lajos, hosszabb beszédben utalt a kerület választói­nak azon óhajára, hogy képviselő gyanánt megyebeli személyiség választassék meg, aki tapasztalásból is­meri a kerület bajait és szükségeit. Ily férfiúnak ismeri gróf Haller Jenőt, ki 1867. óta a megyei köz­életben való szereplése alatt általános tiszteletet és elismerést vívott ki. Kéri tehát az értekezletet, hogy a grófot, Kis-Küküllő vármegye alsó választókerületben képviselőjelöltnek jelentse ki. Az ajánlatot általános és hosszas éljenzés kisérte, s miután elnök, mint az értekezlet egyhangú határozatát ezt enuntlálta, Gyár­fás Lajos vezetése alatt 32 tagú küldöttség küldetett ki, hogy Haller Jenő grófot balázstelki kastélyában fölkeresvén, a képviselőjelöltség elfogadására és ehez képest programmbeszédjének megtartására kérje föl. — A »Kolozsvár«, mely után e részleteket adjuk, közli továbbá, hogy Marosvásár­­hely alsó kerü­letének jelenlegi képviselője, Lázár Ádám, jó forrás­ból nyert értesülés szerint, nem fog többé jelöltetni. Nagy-Becskerek, márcz. 20. (Megyei köz­tret Torontálban.) [Saját levelezőnk­től.] E hó 14-én rendkívüli közgyűlést tar­tott Torontál megye közönsége a megyei köz­munka rendezése tárgyában. Nem valami ér­­dekfeszítő tárgy tehát, milyen a választások és sze­mélyes kérdések eldöntése szokott lenni,­­ és mind­a mellett oly nagy számmal gyülekezett a megye bi­zottsága hazafias kötelességének teljesítésére, hogy Torontál méltán büszke lehet élénk, munkás és a közügy iránt érdeklődő megyei közéletére. Csakis a kormánynyal vállvetett s a kormány nemes szándé­kait ilyen lelkesedéssel támogató megyei közreműkö­dés képes a közügyeken lendíteni. A közgyű­lésen a megye népszerű, szeretett főispánja, Her­­telendy József elnökölt, kit a közönség, mi­dőn a terembe lépett, zajosan megéljenezett. A fontosabb ügyeket maga az alispán, Rónay Jenő, szo­kott alapossággal és ékesszólással referálta. Jelen volt a gyűlésen Turn-Taxis Egon herczeg s magyar nyelven élénk részt vett a tanácskozmányokban. Le­jött Bécsből Nikolics Fodor báró, volt boszniai kor­mányzó is, ki szintén többször felszólalt. Ott láttuk még a megye notabilitásai közül Dániel János és Kovács Ágoston kir. tanácsosokat, dr. Szentkláray Jenő academiai tagot, dr. Ebner Alajos torontáli főesperest, Lauka Gusztávot, Kiss Elemér és Rónay Ernő földbirtokosokat, Arányi Béla főgymnasiumi igazgatót, dr. Demkó Pál országos képviselőt stb. Első­sorban tárgyaltatott, a torontálmegyei m. kir. államépitészeti hivatalnak előterjesztése, mellyel bemutatta az 1887. évi közmunka leszolgálási elő­irányzatot ; az előirányzat a megye állandó választ­mányának e részbeni és a törvényhatósági bizottság által egyhangúlag elfogadott javaslatához képest, némi változtatásokkal erősíttetett meg. Az előirány­zattal kapcsolatosan tárgyaltattak egyes megyebeli községeknek kérvényei, melyekkel az 1887. évben ter­mészetben leszolgálandó közmunkájukat részben köz­ségi czélokra, részben pedig az őket közvetlenül ér­deklő közlekedési utaknak helyreállítására átenged­tetni kérték.­­ Az e tekintetben előadott kérelmek egy része, mint indokolt teljesittetett is, s a­z. évi ter­­­­mészetben leszolgálandó közmunka az illető község­i­geknek a kért czélokra át is engedtetett,­­ de a ké­­­­relmek nagyobb része nem vétetett figyelembe, mert az elfogadottt előirányzathoz képest az átengedtetni kért

Next