Nemzet, 1887. május (6. évfolyam, 1677-1706. szám)

1887-05-01 / 1677. szám

^ Szerkesztőség: Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk a­ Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. 1677. (113.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1887. Vasárnap, május 1. KIADÓ-HIVATAL: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .................................................... 2 frt, 3 hónapra ............................................... 6 * 6 hónapra ................................................... 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. VI. évi folyam. Budapest, április 30. Jó messze van ugyan — geographiában és az események természetére nézve egy­aránt — Schnaebele szabadon bocsáttatása — és az afghán lázadás terjedése, Giers ál­lásának újabban komolyan híresztelt megin­gása — és a sophiai kormány tagjai által Bulgáriában eszközölt utazásnak sikere és kedvező hatása, de azt hiszszük, hogy mégis van ezek közt bizonyos összefüggés, mely megközelíti (részben legalább) az ok és oko­zat kapcsolatának közvetlenségét. Mert az kétségtelen, hogy Oroszországban vannak — pártnak nem nevezhető — hatalmas ténye­zők, melyek korlátolva látván az európai ér­dekek solidaritásánál és a békét fentartó tö­rekvéseknél fogva azt az izgatást, mely az orosz politika természetében van, Ázsiában ép úgy, mint Európában, mert a nagy pusz­ták (és pusztítások) extensív gazdálkodásá­hoz van szokva és fél az önmagát emésztő belpolitika intensív művelésére térni vissza, illetőleg, arra szorítkozni: igen természetes, hogy hol Európa közepén, hol a Balkánon, hol Közép-Ázsia perifériáin keresi vagy lesi az összeütközési anyagot, hogy a conserva­­tiv európai erők (és ezek közt, Anglia, Né­metország és monarchiánk első helyen álla­nak s legtöbb nehézséget támasztanak) egy­mással összeütközésbe hozassanak és így az általános zavar előálljon, melyben előmozdít­ják az orosz izgatást, ott hol többre nem me­hetnek, az orosz propagandát ott, hol ezt a conservatív erők le nem köthetik és az orosz foglalást ott, hol erre tér nyílik. Ha tehát a Schnaebele-ügy, véletlenül felmerült kedvező alkalma Német- és Fran­­cziaország kölcsönösen elismerendő higgadt­ságánál fogva, most békésen lesz kiegyen­lítve, ha Bulgáriában minden összeesküvés, fondorkodás, izgatás, hatálytalanná lesz, és a portát sem lehet­ félrevezetni, a bolgár álla­potokra nézve, sőt ellenkezőleg, Riza bej­­elentései, a régensek kormány­ozására és az ország békés, rendes belállapotára nézve fe­lette kedvezően hangzanak, és így, egye­lőre legalább, sem egy franczia-német összeütközés, sem a bolgár kormánynak min­den eszközzel megkísérlett, megbuktatása, nem szolgáltatnak fogantyút az orosz politikának arra, hogy a propagandának és foglalásnak bárhol érvényt szerezzen: önkényt érthető, hogy az orosz politika ez áramlatának más eszközökhöz, más térre kell folyamodnia, ha szerencsét akar próbálni. Nem tudjuk, hogy Giers állása mennyi­ben romlott meg, lemondása és illetőleg, en­nek elfogadása bekövetkezik-e s ha igen, mikor, de, hogy erről most van szó, arra — azt hiszszük — nem kis befolyással lehetett az, hogy sem Németországgal és monar­chiánkkal, sem Bulgáriával Giers úgy össze- s veszni és illetőleg Németországot Franczia­­országgal úgy összeveszíteni képes nem volt, mint a­hogy az orosz ad­ió emberei szerették vagy akarták volna. Ha tehát a külszolgálat­ban, e perezben, csak Afghanistán és oda­haza, Giers maradt a további kísérletnek áldo­zatul fenn, igen természetes, hogy a soha sem hiányzó Afghan lázadás felé kezdenek most Oroszország részéről is nagyobb figyelmet for­dítani, és, hogy a Ratkov által Giers ellen kezdett harcz, mely már-már elütve látszott lenni, a czárnak előre hirdetett kitüntető ke­gye által hirtelen fordulattal kedvezőbbre fordult s a tervezett kitüntetés helyett Giers bukásáról beszél ugyan az a félhivatalos vi­lág, mely előbb állásának kitüntetés által való megszilárdulását hirdeté. Sőt, hogy azt is megtudja a világ, hogy kinek lehet köszönni leginkább azt, hogy az európai béke, az orosz expansív követelések rovására eddig fentartatott, gondoskodnak az orosz lapok a Németország elleni­­ kemény tollharczban, annak elárulásáról is. És ha a német félhivatalos sajtó — különben is ke­mény riportozó volt mindig — egy évti­zedre tér vissza abból a czélból, hogy kimu­tassa, miszerint Németország nem volt az orosz politikának ellensége, hanem túlhajtá­­saival és fondorkodásaival ez mindig önma­gának vetett cselt; ne gondolják, hogy mind szent írás az, mit e tekintetben beszél. Sajtóhá­­ború az egész és így nem történetírás, hanem egyoldalú hirlappolemia, melyből mi most csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy egyfelől Németország és Oroszország közt nagyobb érdekösszeütközés és vitás tárgy nélkül is, most nagyobb a feszültség, mint monarchiánk és Oroszország közt, pedig a harcz felettünk folyik, úgy­hogy talán azok is észreveszik most, hogy van haszna Német­országgal való szövetségünknek, kik ezt oly­kor kétségbe vonták, másfelől láthatjuk azt is, hogy érdekeink megvédve voltak a­nél­kül, hogy nemzetközi viszonyaink megrom­lottak volna. S nem vakmerőség állítani sem, hogy egyenesen javultak e viszonyok. Még Oroszország irányában is elmondhatjuk ezt, mert ez is most már (és most még) inkább fordul — tollal Németország és készülődéssel — Afghanistánban — An­glia ellen, mint ellenünk. Nem azért, mintha útjában nem állanánk, nem azért, mintha szeretne, de azért, mert előbb kívánna — leg­alább most ez a taktikája, majd fordul az másképen is — szövetségeseinkkel elkészül­ni, illetőleg azokat tőlünk legalább annyiban elvágni, hogy szabad kezet adjanak neki a Balkánon, hol az említett két állam kevésbé van érdekelve mint monarchiánk. Minthogy pedig tudjuk, hogy épen a Balkánon való szabad kéz a legmelegebb óhaja az orosz propagandának; valahányszor orosz részről . Németország és Ausztria ellen támadás vntéz­ Rovás­ Schnaebele­r fűit. Éppen mint a hó­nap, mely világra hozta illetékesen. Ekkora p­o­­­s s­o­n d’a v r i­­ nem került horgára a legvénebb franczia történésznek sem. És ha ezután valami komoly em­bert áprilisbe küld valaki, a mentség Schnaebele le­het mindig, kinek »felült« ’’egész Európa. Hát ez is halhatatlanság. És nem került százezrek vérébe. Sőt mondhatni, hogy dicsőségtelensége által a béke szi­­lárdulásához szolgáltatott becses, noha furcsa anyagot. Mert a tanulság épp oly világos, mint kielégítő. Németország nem keres ürügyet Francziaország in­gerlésére. Francziaország pedig nem rohan vesztének a panslavismus bókjaiért. Igaz, hogy Oroszországot sem ugrathatták nyaktörő kalandokba a párisi szerel­mes levélkék. Egy szóval: a kolompot felkötni nem hajlandó senki. Erre az esztendőre ez is beválik vi­gasztalásnak, noha drága élvezet. Hogy a jövő mit hoz, az majd megválik 1888-ban. Szerintem a bolgár kérdés megoldása előtt nem lehet teljes bizalom a nyugati feszültség lazulási állandósága iránt sem. Mert addig lappangani fog mindig a franczia remény­kedés, hogy a pétervári kormány elhatározza magát utoljára is a keleti háborúra s hogy ezen esetben Pá­­ris kedvező alkalmat találhatna revanche-hadjáratra Berlin ellen, ha ez nem maradna semleges, midőn szövetségese kénytelen lenne elfogadni a döntő küz­delmet. Mihelyt azonban a balkáni válság eloszol­hatna az által, hogy Oroszország felhagy kísérleteivel a bolgár önkormányzat lehetetlenítésére, biztosra ve­hetni, hogy a Rajna mentén is rögtöni és jelentékeny javulás válnék érezhetővé. És ez a javulás nem csak azért lenne üdvös, mert Francziaországot kiábrándí­taná a muszka szövetség bekövetkeztetése iránti há­borús számításaiból, hanem azért is, mert öntudatra ébresztené ismét mindazon érdekeire nézve, melyeket a Keleten mostanában elhanyagol, illetőleg felál­doz vakon az oroszok kezére játszásának várandós mániája által. Akkor belátná alkalmasint, hogy csak gyengül és nem erősödik helyzete, bár­mi tekintetben is, az által, ha a muszka barátság végett elidegenít magától minden más európai nemzetet. És világos lesz előtte tán az is, a­mit most is észlel rajta kívül mindenki, hogy a b­é­k­e­s­z­övetkezet Németország, Itália és monarchiánk közt elég hatalmas egymagában is a háborús sóvárgások le­hűtésére, s hogy Francziaország isolálta magát tel­jesen egy olyan bajtársért, a­ki nem akar, vagy nem képes tenni érette bár­mit is. A bolgár állapot rende­zetlensége alatt azonban — melyből mindig vár­hat »eshetőségeket« a párisi revanche-rögeszme — alig reményb­etni, hogy Francziaország tisztán lássa helyzetét s az irányában tömörült, nem fenyegető s nem is ellenszenves, de határozottan védelmi szövet­kezet törhetetlen voltát és — a szükség esetén biz­tosra vehető további csatlakozásoktól eltekintve is — rendkívüli erejét. Igaz ugyan, hogy ez a rendkívüli erő teljesen tehetetlennek látszik lenni a bolgár csomó feloldására, de a békés lebonyolításhoz még­is meg­van az általános érzet, hogy azt a csomót ketté vágni a kardoskodók nem tartják­ tanácsosnak. És igy fel­tisztulhat lassanként a keleti láthatár is, mi által legderültebbé válnék a nyugat. Május a rózsák, csalogányok, zephyrek, költé­szet és mindenféle zöldség illatos, zengő, lengő, fel­­lengző, virító hónapja. A magyar képviselőházra nézve­­azonban alkalmasint halálos lesz. Ezen I. tes­tületbe már­is csak hálni jár a lélek, hogy töprenked­­jék mint Hamlet, vájjon nem lesznek-e álmai és rossz álmai akkor is, ha nem ébred többé fel. Bizonyos mélabús hangulattal van tele a máskor izgalmas te­rem. Mindenki érzi, hogy közel van az utolsó órája. És részvéttel néz szomszédjára. Szegényke! — gon­dolja magában — ez ugyan Schnaebele! Miért ne lennék iránta szelíd, mikor úgy se látjuk többé. Per­sze, egyik sem hiszi, hogy a szomszédja is úgy gon­dolkodik róla. És milyen ritka a nevetés! Mintha il­letlennek tartanák a derültséget, mikor nagyon rosz­­szul érzik magukat sokan. Csak beteges mosolyok játszanak bágyadtan s némely fonnyadt ajkak körül. Némely »tüzes nyelv« szeretne ugyan elevenkedni most is, de hát sik­ csend környezi, hol régebben vi­­harozni szokott a helyeslés. Na de nincs mesz­­sze a tüzes nyelvek sátoros ünnepe s akkor aztán csepüt is gyújthatnak lángjaikkal. Úgy látszik azonban, hogy a választó ország nincs nagyon gyújtható állapotban. És örömmel hal­lom, hogy az ellenzék vezértagjai sem szándé­koznak égő kanóczczal járni a jeges vidékeken. Tréfa nélkül szólva, a küzdelem lehet akármilyen erélyes, a a nélkül, hogy mérgessé kelljen azt tenni. És »a leg­szebb polgári jog« gyakorlása nem veszt mit sem fér­fiasságából, ha tisztességesen viseli is magát. Hanem még nem haltunk meg, s ki tudja, mi történhetik piros pünkösd napjáig. Az ördög nem al­szik, s hátha életben marad tovább is Schnaebele ? A NEMZET TÁRCZÁJA. ________________Április 30.­___________ Aranygy­apjas vitézek fölavatása Mária Terézia korában. Közli: Kirily PÁL *) A 1744. év telén valóságos fejedelmi és főúri sokodalom volt Bécsben. Az udvarnál fényes lakoda­lomra készültek. A királyné nővére volt egybekelendő Lothringeni Károly herczeggel. Ez alkalom az egész várost egy óriási vendégfogadóvá változtatta. Annyi fejedelmi és főúri vendég érkezett mindenfelől, hogy a székváros alig győzte őket elszállásolni. Ennyi és ilyen vendég­ népet nem lehetett szóra­kozás nélkül hagyni. A különben is élénk udvar min­den leleményességét elővette, hogy senki se panasz­­kodhassék. Egymást érték a legfényesebb s legválto­zatosabb ünnepségek. Ezek egyike volt 1744. jan. 6-ikán az uj arany-gyapjas vitézek fölavatása. E ritka ünnepről a következő leírást olvassuk egy magyar szemtanúnak, az Erdélyből szintén lako­dalom látni érkezett gróf Székely Lászlónak egy­korú s még kiadatlan naplójában: »r­ta Januarii. Voltam az Udvarnál. Onnét mentünk az Augustinusok Templomába, az holott is a corregens Franciscus Lotharingus Nagy Hertzeg ő Felsége 14 Arany Bárányos urakat creála és in­­stellála; ez ritka dolog és ennek pompáját nézni, látni szép dolog, és nem utolsó Experientia, mely pompa az aláb meg írt mód és rend szerint ment végben. Maga a corregens Nagy Hertzeg ő Felsége ült a Templomban az Nagy Oltárnak jobja felől; de kö­zepe táján a Templom hosszúságának Királyi pompás székben, hasonló velum alatt Thrónuson, (a Thrónus­­nak két lépésre való garáditsa volt szőny­egekkel be­vonva) maga ő Felsége is az Arany Bárányi Méltó­sághoz tartozó veres Bársony, Arannyal varrott pa­lástban volt. Az Arany Bárányos urak pedig alább mind egy végtiben ültének szőny­egekkel bé borított székekben, hasonló palástokban s öltözetekben magok rendek és seniumok szerint úgy, a mint és a kik a mikor lettének Arany Bárányos Urakká, és a mint kinek kinek ki mutattatott ülésének helye, mely szé­kek is sokkal alább voltának a corregens Nagy Her­­czeg ő Felsége székinél. A Nagy Hertzegnek ő Felségének jobb keze felől, mintegy valamennyire háta megé esve állott egy Úri Ember fekete köntösben, ki is job kezében tartott *) A saját könyvtárában levő eredetiből,­égy két élű régi módi Koszperdet, vagyis inkább begyes tőrt, mely egy Singnél kevéssel volt hosszabb, szélessége mintegy három ujni, a vége begyes s mind két oldala éles, melynek­ is maroklattja aranyas volt, a Vasa pedig igen fényesen ki­pallérozva ezüst módgjára tündöklőtt. Volt ismét három Úri Ember, jóllehet nem ol­yan Charakternek, mint az Arany Bárányos Urak, kik­­nek­ is hasonló veres palástjok volt mint a több Arany Bárányos Uraknak, de a varrás a Palástjokon nem volt ollyan széles. Palástjok sem volt ollyan hoszszú, sem pedig írás vagy betűk nem voltának a palástjok szélein, mint a többinek, és ezek közzűl kettejének semmi nem volt vetve a nyakokban. Egy­iknek­ pedig ha­sonló Aranj lántz volt vetve a nyakában, mint az Aranj Bárányos Urak nyakokban lévő Aranj lántz, mellyeken az Aranj Bárányok fü­ggettenek; de ennek a Lántznak a végin az Aranj Bárány hellyett volt mintegy három Tallérnyi nagyságu Arany Nummisma. Emberi forma, vágj kép volt reá metzve, de nem lát­hattam se Inscriptióját, se nevezetit, hanem mások ugy referálták, hogy ezen Ordónak a Fejinek, vágj fel­állítójának a képe lett volna. Ezen három Úri Emberek közzül pedig, a mint értettem, Edgjik volt az Ordónak Cancelláriussa, a Másik Thesaurariussa, az Harmadik Minis­ter, kik­ is ekkor illyetén szolgálatot tettenek. Edgjik állott a Nagy Hertzeg job keze felől, a Fegyvert tartott személy előtt, és egy Könyvet tar­tott a kéziben. A ketteje pedig Spanyol Complementet hajtván a Nagy Hertzegnek, úgy mentenek az Arany Bárá­nyos Méltóságra creálandó személlyek után rendre, kik­ is mintnyájan egy Seregben állottának az Oltár­nak balja felől, majd mintegy által ellenben a Nagy Hertzeggel, hasonló veres bársony palást lévén rajtok, és ezen palásthoz tartozó hasonló szokott Süvegek, mint az már az előtt létetett Arany Bárányos Urak­nak, és minden­­sög, kötés nélkül hoszszan le­eresz­tett, Stats Párákén (igy!) nevezetű parókájok, mint az régib Arany Bárányos Uraknak. Az említett fenn szolgáló­­ Urak közzűl kettő, minekutánna a Nagy Hertzegnek Spanyol Com­plementet tettenek volna, annakutánna menjenek egyenesen az Instellalande Sereghez, és a Nagy Herczegtől név szerint kiadatott úri személyt közbül vévén úgy, hogy egyik ezen fenn szolgáló Urak köz­zül elől, a másik leghátúl, az Instellalandó személy pedig közbűl mentenek, s igy vitték az Nagy Hertzeg eleiben, ott Spanyol complementumot tévén, és a Nagy Hertzeg thrónussának alsóbb Grádittsának fokára le térdepeltették az Instellalandó Úri személyt. Ekkor a Nagy Hertzeg el­vévén az említett veres bársony palástos Úri Ember kezéből a felljeb említett könyvet, három kérdést tett az Instellálandó letérdepelt Úri személyhez; mik legyenek azok, bi­­zonyosan nem tudom, hanem a mit értettem, edgyik kérdés ez: 1. Akarja-e magát ezen Ordóban bevétetni és instelláltatni. 2. A Másik kérdés Religiora tar­tozó, a 3-dikat nem érthettem s nem tudhattam meg. Minekelőtte pedig a Nagy Hertzeg az In­­stellalandó letérdeplett Úri személyhez ezen kérdése­ket tette volna, az előtt adatott az Instellalandó Úri személy kezében egy Arcus pappiros, a melyre is le volt írva, hogy a Nagy Hertzeg kérdéseire mit felelljen, kik k­is feleleteiket rendre onnét olvasták el. A Nagy Hertzeg kérdéseinek elvégezése után kezében vévén a mellette tartott fegyvert, ezen Or­­dóhoz tartozó tzifra Süveget fejiben magának fél té­vén, az Instellalandó letérdeplett Úri személynek bal vállát 3 ízben a fegyverrel lapjára lassan meg ütötte, amaz addig le­felé hajtván fejit. Észt el végezvén eddig, a Nagy Hertzeg, fel állott, az Instellalandó Úri személy és Spanyol Complemen­tet tévén a Nagy Herzegnek, a szolgálatott tött fell­­jebb említett 3 Úri személyek közzűl edgyikkel ment az Nagy Oltár mellett job felől a Nagy Hertzeg fe­lől lévő kis Oltárhoz és ott mind ketten le térdepel­vén, béeskettetett az Instellalandó személy az ötét oda vezetett személy által. El­végezvén az esküvést, ismét vitetett a Nagy Hertzeghez és Spanyol Complementet tévén le térde­peltették a Thronus Grádittsának felsőbb fokára; ekkor fel tévén újjolag a Nagy Hertzeg az Ordóhoz tartozó Süvegit, a fenn szolgált 3 személyek köz­zűl edgyik a Nagy Hertzegnek bal keze fe­lől azon Oltár mellől, a melynél az Instellált Urak meg esküdtének, Arannyal varrott vagy paszo­­mántos veres bársony párnán oda vitte a Nagy Hertzeg­nek az Arany Lántzon függő Arany Bárányt, mellyet a Nagy Hertzeg el­vévén, nyakában tette az Installált Úri személynek, és annakutánra a Nagy Hertzeg mindkét kezeivel, egyszer jobra, másszor balra meg­ölelte a letérdeplett Arany Bárányos Úri Embert, de a Nagy Hertzeg maga székiből fel nem kelt. Észt el végezvén a Nagy Hertzeg, a szolgálatot tett 3 személlyek közzül edgyik elől menvén, utánna ment az Installált újj Arany Bárányos Úri, Ember, és vezette a székekben ülő Arany Bárányos Úri Em­berekhez, elől kezdvén rendre a szerint, a mint ülté­nek, mindenikhez, kik is minnjájan fel álván (az In­stallált uj Arany Bárányos Úri személy az ő megirt Domitivájával az széken kívül menvén) mint a Nagy Hertzeg, hasonlóképpen jobra, balra, meg­ölelvén az Instellált új Arany Bárányos Úri Embert, mind a két orczájokhoz oda hajtogatták egymáshoz a Fejeket mind az utolsóig, a kinek tettett, meg is zsókol­­ták egymást; a Nagy Hertzeg is szintén ugy oda hajtotta Fejit mindenik Instellált személynek rendre mind a két felől, de a Süvege fel volt téve és Senkit is meg nem zsókolt; de a töb Arany Bárányos Úri Emberek Süvegeket fel nem tették. El­végezvén az Egymáshoz való Fő hajtogatá­sokat, a szolgálatot tett 3 Úri személyek közzül, a ki az akkor Instellált Arany Bárányos Úri Embert ve­zette, előtte ment azon személynek mind a széknek végéig, mely szék­i formálag volt téve, a melyben az Arany Bárányos Urak ültének, és ott meg mutatta, hogy ülljön bé a székben, kik is magok rendek s ki mutatott hellyek szerint rendre bé ültének. A szék pedig úgy volt formálva, hogy tsak az alsó véginél mehettenek bé. A Magyarok közzül ekkor ezek creáltattanak Arany Bárányos Uraknak : Grófi Eszterházi Ferentz ő Hertzegsége; Magyarországi Cancellarius Grófi Bottyáni Lajos ur ő Excellentiája. Minekutánna pedig el­végezte volna mind az Instellatiókat a Felséges Nagy Hertzeg, a Felséges Királyné Trombitássi, Réz Dobossá a Templom kö­zepén lévén, egyszersmind Tus formát futtanak; ezek végezvén, a Templomnak más végin más rendbeliek secundálták észt és annakutánna Misézéshez fog­­tanak. Ezen ceremóniát a felséges királyné az Értz Hertzeg Kis Asszony Testvér öttsével, az sok Udvari s több Dámákkal az Nagy Hertzeggel által ellen­ben lévő, egy Kőből építtetett Chórusból nézte mind végig. Mely idő alatt még illy dolog történt. Volt ek­kor az Udvarnál egy Török Kép író, igen hires, a ki­nek szabad volt ő Felségéhez bémenni, midőn tsak egi Kantusban volt is ő Felsége; ez talpig zöld Bár­sony hosszú Köntösben járt; ő festette volt le sze­­gény Feleségemet is 10 Aranyért egi képit, de az festésnek szépsége nem mondathatta drágának. Ez az Török kép iró is bejött a Templomban ezen Czere­­móniának nézésére, és a mely Cirrusban a Felséges Királyné volt, ő annak harmadik szakaszában volt, Süvege mindenkor Fejiben lévén. Midőn a Misézés volt, ő akkor is Fejiben felejtette Süvegét, mellyet a Felséges Királyné meglátván, oda külde s le vét­éré vélte a Süveget, ő is tsak hamar szót fogada, nem lé­vén ekkor Constantzinápolyban. Az Arany Bárányos Uraknak pedig köntösseik illyetén formájuak voltának. Földig érő veres bársony, hátul a földön vándo­rodva, elől pedig ollyan hosszú volt, hogy alig lát­­szottanak ki a paputsaik, annyira bé­fedte egész Tes­teket, hogy semmi egyéb Köntösök ki nem látszott, az újjá veressebb bársony volt, mint maga a Palást, de semmi varrás nem volt rajta, és ugy volt tsinálva, hogy se hátul, sem oldalfélt meg nem elmérszett, van-e ujja a Palástnak, hanem tsak elől, mivel az ujján felljül a Palást mintegy fél könyökig le ért s bé fedezte kezeiket. A Palást kötödés körül a könyökig érő részivel e­gyütt égj arasznál szélesebben meg volt szkófiummal varrva és sűrűn a varrás közöt égj égi Lántz szemről fityegve Arany Bárányok voltának varrva. A Palást szélén mindenütt körül mintegy más fél újni szélességre ezüst szkófium volt-é, avagy ha­sonló paszamánt, nem tudhatom, és azon hellyen mindenütt körül arannyal Spanyol betűk voltának varrva. Süvegek ezen Arany Bárányos Uraknak volt hasonlóképpen veres bársony, melynek is a Fejekben álló része kerekded volt, a teteje pedig lapos és a hátulsó részin a Süvegnek kereken veres bársony eresz­kedik le szintén a Válloknak közepéig; ezen Süveg meg van varrva szkófiummal, de nem egészen; vágjon a virágok között kevés Spatium. Czipellüsök ezen Arany Bárányos Uraknak fejér és a Sarka veresbőr­rel vagjon béboritva. Parókájok mind fejér, minden szögözés nélkül hoszszan, lapossan, kerekdeden le eresztve, a két Vállokat fedi bé. Ezen parókából a két felől le eresztett részek között mintegy két újai hoszszúságú baj kerekdeden fodoritva. Az égi Eszterházi Ferentz Hertzegnek volt maga haja hoszszan lebotsátva és a Végei kerekdeden fel fodoritva. Ezen Arany Bárányos Uraknak az aranj lánt­­zok, mellyeken az Aranj bárányok függettenek, volt illyen. Hoszszaságok ollyan volt, hogy a Vállaknak hátul szintén a közepéig ért, és jó szélesen a Válla­kon elő jővén, az mellyeknek közepinél függött az Arany bárány. Semmi kő nem volt bennek sohuk­, ha­nem négy szegeletű boglárok voltának sűrűn lapossak, égj ujnyinál szélesebbek; rajzolás volt rajtok, de semmi zamántzozás nem volt; minden két boglár kö­zött volt egy kerekded gombotska, az fejér és fekete zamántzal volt egész­en megzamántzozva. Az Arany bárány pedig tsak tisztán volt; sem kő, sem zamántz nem volt benne s rajta, és a dereka volt az Aranj báránynak a Lántzhoz foglalva, első s hátulsó része lefele fügve. Audita vei relata refero: Ezen Arany bárányos lántzot, ha meghal az, a kinek adatik, viszsza nem venné az Ordó többé ; de igaz-e ez vagy nem, kétel­kedem benne, vagy nékem nem referáltatott jól tuda­kozódásomra, vagy talán Én nem értettem jól. Mert Mai számunkhoz agy iv melléklet van csatolva, tetik, akár tollal, akár diplomatiában, akár harertéren, jusson eszünkbe, hogy rólunk és miattunk is folyik az, mi bizonyítja érdekeink fentartásának és védelmének si­kerét. Budapest, április 30. A Romániával kötendő szerződés ma is szóba került a házban. Széchenyi Pál minisz­ter, az ellenzék által provokálva, nyilatkoza­tot tett a rá vonatkozó kérdésben. A dolog érdemét ez a nyilatkozat nem tárgyalta ugyan, de a miniszter másodszori felszólalása alkalmával kijelentette, ami úgyis magától értendő és csak az ellenzék sürgetésére kel­lett kijelenteni. Kijelentette t. i., hogy a kor­mány mindent elkövet, mikép a szerződés Magyarország érdekeit előmozdítsa. Az ellen­kezőt ki tételezhetné fel komolyan és nem pártszempontból ítélve ? Ki tehetné fel, hogy a magyar kormány a magyar állam kárára szerződjék Romániával? Mi volna Magyarország és különösen Erdély kára? Ha az agricultura és állatte­­­­nyésztés semmi védelemben sem részesülne.­­ Ha teljes vámmentesen jöhetne be a román gabona és román marha. És ha főleg orosz nyerstermények áraszthatnák el Magyaror­szágot, román területet használva átmeneti út gyanánt. De erről szó sincs. A miniszter ma is ki­jelentette, hogy a teljesen szabad behozatalról szó sincs. De maga a szerződés létrejötte is egyelőre bizonytalan. A román megbízottak, Bécsből távozva, még nem adtak újra életi­jeit magukról. De habár az alkudozások újra felvétet­nek, a szerződés nem történhetik és nem fog történni Magyarország hátrányára. Ezt nem­csak ma, hanem a minap különösen hangsú­lyozva jelentette ki Széchenyi Pál miniszter. Erre nézve biztosítékot képez a kormány, s biztosítékot a parlament, melynek hozzá­járulása nélkül a szerződés nem jöhet létre. De természetesen egy szerződés megkö­tésénél nem lehet irányadó csak az egyik szerződő fél érdeke. A jelen esetben három tényező érdekének kiegyenlítéséről van szó. Az első Magyarország, melynek az az első érdeke, hogy agricultur érdekei ne szenved­jenek. További érdeke, hogy a határszéli ipar Romániát, mint piaczot el ne veszítse. És nemcsak a jelen állapotról van szó, hanem egyszersmind a jövőről. Ha valahol úgy fő­leg Erdély egyes vidékein értek meg a viszo­nyok az ipar kifejlesztésére. Ott van az ipar­nak legtöbb csírája, mely tenyészésnek in­dulhat. Ipart pedig nem lehet piaczok nélkül teremteni. Igaz, hogy a hazai belfogyasztást még sohá nem elégíthetné ki a hazai terme­lés , de Erdély határszéleinek geographiai fekvése e határszéleket nem kis részben Ro­mániára utalja, mint export területre. És a tapasztalás különben is azt mutatja, hogy a belföldi iparnak a kivitel szokott lendüle­tet adni. A második tényező Ausztria. Ennek ér­dekei egészen a nagy ipar által vannak dié­táivá. S mily erős az osztrák érdeklődés ez ügy iránt, mutatja a reichsrath mai ülése is, melyben az osztrák kereskedelmi miniszter nyilatkozott e kérdésben. Viszont Romániá­nak az az érdeke, hogy nyers terményei minél könnyebben bejussanak Asztria-Ma­­gyarországa. E három, részben különböző, részben el­lentétes érdeket nem könnyű kiegyenlíteni. Ez az oka annak, hogy a vámtárgyalások Romániával már oly régen és pozitív ered­mény nélkül folynak. De ha lehetséges ez érdekek kiegyenlítését valamely középúton eltalálni, nincs ok a szerződés létrejöttét gátolni. Mert nemcsak gazdasági, hanem egy­szersmind politikai okok is fenforognak. Ezek szintén igen nyomós okok, melyek előtt nem lehet szemet hunyni. Ausztria-Ma­­gyarország keleti politikája főleg ab­ban áll, hogy a balkáni államok minél szo­rosabban befonódjanak érdekkörünkbe. Ha­

Next