Nemzet, 1887. december (6. évfolyam, 1888-1916. szám)

1887-12-01 / 1888. szám

Szavai sziósie: fer­encarek­tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség -­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk-HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Ferencziek tele, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. __________________________________Reggeli kiadás: 1888. (330.) szám. Budapest, 1887. Csütörtök, deczember 1. Dó-sírV'ÁT' AT.: Ferencaiek­-tare, Athenaaum-épület, földsaink. Edőfizhtíjai díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra m ,* *• * ...... .... .. •• •• « 1 3 hónapra ., „ • „....................... 6 » 6 hónapra ...... ..............................................13 » Az esti kiadás postai különküldéséért fell­i­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * ___________Egyes szám 5 kr. VI. évi folyam. Budapest, november 30. A Nemzeti Múzeum s az Országos Kép­tár a nemzet kincsei. Az első a magyar köz­művelődés egyik legelső alkotása, a legna­gyobb magyar atyjának, gróf Széchenyi Fe­­rencznek nagylelkű adományából; a másodi­kat az uj életre kelt magyar haza alapította, a szép és művészi iránt való lelkesedésből megvásárolván a herczeg Esterházy-féle gyűjteményeket. A két intézet együtt világ­hírű; nemzeti büszkeségünk jogos tárgya; ízlésünk iskolája, műveltségünk két jelentős oszlopa. Ha e két intézetben, vagy bárme­lyikben, bűnös üzelmek történtek volna, me­lyek megkárosítják a nemzet vagyonát, csak egy hang kellene, hogy felhangozzék ez or­szágban : az elkárhoztatás szava azokra, a­kik ezt tették. S ez elkárhoztatás nyomában kö­vetkeznék a bíró ítélete: az ily bűnökre sem a törvény, sem a közvélemény előtt nincs enyhítő körülmény Magyarországon. Legyen hát világosság a dologban. De­rüljön ki, vannak-e bűnök, vannak-e bűnö­sök. Nincs érdek, mely itt ne a teljes igazság kiderítését követelné. Döbbenve gondolunk rá, hogy ily dol­gokkal foglalkoznunk kell. Közéletünk a szenvedély viharát ismeri, szerencsére azon­ban mentül kevesebb része volt még az oly forgó szelekben, melyek szennyet és mocskot árasztanak a fórumra s azokra, a­kik rajta küzdenek. A szenvedély küzdelmeiben ember állhat ember ellen, nézet nézet ellen, szenve­dély szenvedély ellen; de ott, a­hol a vád a közönséges gonosz tett ódiumát szórja egye­sek ellen, hogy hangozzék vissza a vád szava, a­nélkül, hogy meg ne rendüljenek társadal­munk alapjai. Mert valóban, ha azon vádak terjesztői s hangoztatói kezében, a­melyek ma a sajtóban s aztán a parlamentben is föl­merültek, nincsenek a legmeggyőzőbb bizo­nyítékok állításaik igazolására, akkor eljárá­suk nem kevésbbé gonosz, csak kevésbbé ve­szedelmes, mint lenne a vádak alapossága esetén azoké, a­kik ellen vádjaikat emelik. Mi nem írunk védelmet egyesek mellett. A férfiú, ki első­sorban vádolva van, fél év­századnál hosszabb idő óta osztályosa nem­zeti életünk minden ágú küzdelmeinek. Leg­jobbjaink barátságukra méltatták. Ha neve kialakíttatik közművelődésünk történetéből: szegényebb lesz e történet egy fényes név­vel, fényes pályával, fényes észszel. De mi nem az egyént védelmezzük. Mi védelmez­zük nemzeti reputatiónkat, s azért mondjuk: legyen igazság. De igazság legyen. S azért nézünk döb­benve a fejlemények elé, azért nézünk döb­benve az eddig történtekre vissza. Mert attól tartunk, hogy igazság csak akkor lesz, ha, a­­­mit nem hiszünk, a hangoztatott vádak ala­possága kiderülne. Akkor érvényesül az igaz­ság szava s e szó kérlelhetetlenül el fog sö­pörni egy nagy nevet, egy nagy múltat, fél évszázad küzdelmeit, egy hazafiasan megfu­tott pálya emlékeivel, érdemeivel, dicsőségé­vel ... S ez szomorú igazság lesz, ám igazság lesz, és . . . fiat iustitia. De lesz-e igazság, ha, a mint lelkünk minden ösztönével hiszszük, s a mint ál­lami és társadalmi érinthetlenségünk min­den barátjának óhajtania kell, ha a név­telen közvádlók szava annak bizonyul, a­minek ma tartjuk, alacsony rágalom­nak. Hol van az igazságszolgáltatás — társa­dalmunkban vagy közéletünkben — mely akkor meg tudja adni az elégtételt a méltat­lanul rágalmazottaknak, meg tudja adni a megnyugtatást a fölrázott köztudatnak s visz­­sza tudja adni azt, a mit a nemzet messze az ország határain túl szeplőtlen hitében ve­szit. . . . Mert ne áltassuk magunkat: nagy nemzetek, mint a franczia, könnyen elvisel­hetik ily szennyes dolgok betegségeit. A Caf­­farelek ügye ott episod lehet; e nemzetet nem­eiből fogják emlegetni ellenségei s ezért nem pártolnak el tőle barátai; de a mi közéletünk­ben sokszoros kihatása van az ily ügyeknek s az azokból keletkezett, esetleg világra szóló zajnak, egész reputatiónkra s oda, hova a vád szava elhat, nem mindig hat el az igazo­lásé, s ha elhatott is, míg amazt kettős beszámításúvá teszi a rossz akarat, ez sü­ket fülekre talál a jóakarat hiánya miatt. Ezért kellett volna százszor meggondol­­niok azoknak, kik ez ügyeket a nyilvánosság elé hozták, eljárásuk jelentőségét. A lap, a­melyre ez episod lesz jegyezve korunk történetében, szégyenletes lap lesz; szégyenletes, ha a vádak igazak, szégyenletes akkor is, ha nem igazak. A vizsgálat teljesítse dolgát gyorsan, ha­tározottan, kímélet nélkül. S a közvélemény tartsa fenn ítéletét. Sújtsa vele azokat, a­ki­ket vádolnak, ha alaposan vádolják őket; de találja meg az elkárhoztatás lesújtó ítéletét a vádak kovácsai s terjesztői ellen is, ha kiderül, hogy egy izgalomba ismét könnyelműen és alaptalanul vitték bele a magyar társadalmat. A NEMZET TÁRCZÁJA. November 30. Izgalmas ülés. Napok óta szárnyal, röpköd a fővárosban egy borzasztó hír, melynek valódiságáról eddig talán meg nem győződött senki, s talán nem is akart. Benne van az emberi természetben, hogy könnyebben hiszi el a rosszat, mint a jót, s némi örömmel hiszi el a nagyok­ról, hogy nem nagyok, a tisztákról, hogy nem tiszták. Mintha a tömeg, mely künn lubiczkol a sáros utczán, örömét lelné abban, hogy a hit az állás, a kivívott polez magaslata föléje emelt, kénytelen onnan leszál­­lani. S ezért a hir terjedt ajkról-ajkra az utczán, el­hatolt a magánházakba, bejutott a szórakozó, a poli­tikai clubbokba, eljutott a polgárok és a főrangúak közé egyiránt, s nem volt a­mi útjába állott volna. Eleinte suttogták, aztán mondogatták, majd hango­san beszélték is. »Kétségbe kell esni annak, akit így megrágalmaznak.« Ma aztán az általános mende­monda olyan erejűvé lett, hogy kitört ellenállhatlan erővel. Honnan eredt ? Ki tud felőle bizonyosat ? E kérdések ott jártak közvetlen nyomában a mende­mondának, de maradtak válaszolatlanul. Senki sem tudta, hogy kitől hallotta. — Mindenki beszéli! ezt szokták ilyenkor felelni. — De te honnan tudod ? kérdezi, aki egy kissé lelkiismeretesebben veszi az eséjét. — Mit tudom én! Ez is mondja, amaz is. Nem lehetett kideríteni, kétségtelenül megtud­ni, forrásában utána járni semminek. A legtöbb, a­mit megtudhattak, hogy harmadéve, az ötvösmű kiál­lításon egy írnok ellopott néhány ékszert, azokat be­tette zálogba, onnan kiváltották a holmit s azzal rendben van minden. Hát ez ugyan bőven elég nagy szúnyogot ad arra, hogy belőle elefántot fújjanak föl, de még korántsem táplálhatta azt a rágalmat, mely a becsületben, tiszteletben, európai hírben megőszült Pulszky Ferenczet és fiát Károlyt, a­ki a törvény­hozásnak immár másodízben tagja, egy csapással megsemmisítheti. A sok tereferének az lett az eredménye, hogy két hirlap ma a dolgot kiadta, odadobva a botrány­­éhes közönségnek, jól elburkolva az egész hírt, de ennek a buroknak a lefejtésére elég ügyesnek tartja magát már minden gyermek. A nagy nyilvánosság előtt, a sajtóban elhang­zott tehát az első szó, következett rá hamar, még ma a második, a legnagyobb nyilvánosság előtt való, a parlamentben. Meg is volt írva, de meg tudták is, hogy ebben­­ az ügyben ma interpellate készül és zsúfolva volt az egész ház. A karzatok görnyedtek a tehertől s közön­ségükben különösen sok volt az asszony. Ezek a finom érzelmű, bájos teremtések imádják az olyan izgalmakat, a­melyek valamennyire hasonlítanak a bikaviadalok­hoz. Az agyon beczézelt vadállat, amint hörög, olyan megindító, annyira szánalmas, s ők szeretnek megin­dulni egész a könyezésig, szeretnek hangosan föl­dobbanó szívvel ott lenni a borzasztó jelenetnél, a­melyet annyira elitélnek, iszonyatosnak tartanak, és semmi áron el nem mulasztanának. És a mai jelenet semmivel sem volt kevésbé izgató egy ilyen véreng­zésnél, sőt sokkal izgatóbb, idegrázóbb volt, mert egy országos nevű család ellen irányult a halálos döfés,­­ és nem követte ezt nyomban az a látvány, a­mi a megdöbbenést elmulaszthatta volna: annak a látvá­nya, hogy ezt a döfést sikerült el is hárítani. Előbb azonban befejezték a dohányjavaslat ál­talános vitáját. Hegedűs beszélt elsőül. Okosan, talp­raesetten, elevenen, mint mindig. A művészien vivő biztonságával, mozgékonyságával küzdött meg egy­maga azon számosokkal, akik a javaslatot megtámad­ták. Ott is felfogott egy szúrást, itt is egy döfést hárí­tott el, amott meg könnyű kardlegyintéssel mutatta meg, hogy csak czéltalan csapkodás volt egyik másik támadás, s nem igazi, éles vágás. De nem ért el vele sokat. A ház nyüzsgött. A képviselők jöttek-mentek, kisebb-nagyobb csoportok alakultak, összedugták a fejüket, s kivonultak buffet­­be, olvasószobába, folyosókra, megbeszélni a botrányt, ami készül. Helly és Gulner igyekeztek aztán megmenteni, legalább szóval, vívói hírnevüket, ha már a javaslatu­kat meg nem menthették a bukástól. S még rosszabbul jártak, mint Hegedűs. Náluk még azt sem vette észre senki, hogy kardot forgatnak. Csak azt látták meg, hogy töltik az időt és kétségbe­esett kapaszkodással fogódznak a képviselőkbe s nem engedik őket haladni, pedig azok röpülni szeretnének a botrány elé s még lépniük sem lehet miattuk. A fo­lyosókon szinte segítségért kiabálnak ellenük. — Mi történt oda­bent, az isten szerelméért ? — Helly beszél. S úgy beszél, hogy abba nem hagyja még vagy két óráig. — Akkor Gulner beszélni fog egy hétig. S Gulner tényleg beszélt egy­­ hónapig. Leg­alább ennyinek tetszett az a rémséges idő, a­melylyel várták, hogy mikor következik már Polonyinak Pulszky-interpellációja. A félig üres házban úgy kongott a Helly meg a Gulner beszéde, mint mikor az erejében nem egé­szen bízó színész pénztárnyitás előtt elmegy a szin­­­­házba s az üres falaknak deklamálja el a szerepét. Ami élt és gondolkozott, pletykált és érezett,­­ hallott és beszélt — ezalatt mind künn volt a folyo­sókon. Olyan kisebbszerü scandalum, hogy Fenyvessy interpellálni fog a miatt, hogy Keglevich gróf miért intendánsa még mindig a nemzeti színháznak és az operának — megsemmisült ahhoz képest, ami készült. Az épp oly nyalka, mint furfangos Fenyvessy vissza is vonta idején az interpellátióját, nehogy más is le­hessen ma a nap hőse, mint ő. Inkább vigye el az ér­dekesség babérját nyalábostul más, semhogy ő osz­tozkodjék vele. Ez az igazi lemondás! De hát ki beszél ma Fenyvessyről ? Az öreg Pulszkyt nézi mindenki. Ott ül a fo­lyosó egyik nádkerevetének szögletében, s ép olyan beszédes, jókedvű, szellemes, mint aminő rendesen lenni szokott képviselőkorában, amikor úgy csüggtek az ajkain a folyosó lebzselői. De ma mégis mintha pirosabb volna a szokottnál? Vagy sápadtabb? Vagy izgatottabb ? Így találgatták, akik kegyetlen szem­mel nézdegélték. Olyanok is voltak, akik azt vették észre, hogy vergődésszerű az egész magaviseleté, míg mások azon esküdöztek, hogy nyugodtabb és közö­nyösebb, mint valaha volt. Nyilatkozatai közül egy-egy szó kihallott az övező csoportból: — Bolondság! Mondta azon a tömör, érczes, határozott hangon, mely olyan jótevő bizalmat okoz, biztonság érzetét ébreszti fel. Jó Trefort is, idegesen, gyorsan vált vele né­hány szót, aztán eltűnik a parlament bejáratának ne­héz posztó függönyei mögött. De jó Polonyi Géza is, az interpelláló, s hosszan beszélget Pulszkyval. Úgy elnézik őket, amint csöndesen, nyugodtan, bizalmasan, szinte nyájasan beszélgetnek: az a­ki már fölemelte karját, hogy a halálos döfést megadja, s az, a­kinek talán szívét szorítja el a kegyetlenség. Oh, az a mű­­veltség, az a Parlamentarismus, az a nagyvilági mo­dor sok olyan jelenetet előidéz, mit így, magától érte­tődőnek, természetesnek elképzelni különben nem tud­na mindenki. A beszélgetésük eredménye az lett, hogy Po­lonyi kijelentette, hogy interpellációját elhalasztja szombatig. Azt mondták rá, hogy eljárása tisztességes, mert így módot nyújt Trefortnak arra, hogy a pletykák mi­benlétéről magának biztos tudomást, meggyőződést szerezzen, a Pulszkyaknak pedig arra, hogy azonnal és teljes erővel megvédelmezhessék magukat, ha tehetik, az ellen, a­mit felőlük beszélnek. De akadt egy úr, aki azt mondta, hogy Polonyi nem élelmes. Mert hiába, valamint a színpadon, úgy a parla­mentben is vannak élelmesek, akik mohó vágygyal, éhesen epednek egy jó szerep után, s mindent elkö­vetnek, hogy egy ilyent a kezük közé kaparithassa­­nak. A színpadon ezt nagyobbára a szegény kóristák és a még szegényebb, tehetségtelen színészek teszik, kétségbeesésükben a fölött, hogy rájuk a figyelem fordulni nem akar. A parlamentben ma megtette Komlóssy Fe­rencz. Erre aztán Polonyi kénytelen volt kijelenteni, hogy így megteszi interpellatióját még ma. Amire persze Komlóssy is kijelentette, hogy azért megteszi az interpellate­t is , az éhes. A­míg ezek a dolgok künn történtek a folyosón, bent a házban Gulner Gyula már a harmadik hetet beszélte végig abból a hónapból, ami a mondókája el­­declamálására szükséges volt. De hát véget ért a hallgatóság nagy gyötrelmei között az is. Azután föl­állt Tisza Kálmán, s valóban ő a képviselőháznak az az egyetlen tagja, a­kit ma is meg kelletett, meg le­hetett hallgatni. Az ő rendkívüli egyszerű, világos mondatai, talpra esett érvelése, hatalmas polémiája ma is megtette szokott hatását, s közbe-közbe csak úgy zúgott a tetszészaj. De ha ő vissza tudta fojtani ideig-óráig a kíváncsiság viharát, mihelyt el­hallgatott, az annál vehemensebbül, annál hatalma­sabban, ellenállhatatlan erővel tört ki. A dohányjavaslatra névszerinti szavazást kér­tek , az elnök, kötelességéhez híven el akarta azt már rendelni. Csakhogy már ekkor 1112 óra volt, s erről a szavazásról tudvalevő, hogy legalább egy óráig el szo­kott tartani. S akkor a Polonyi interpellációja a Pulszkyak ügyében ma már meg nem tehető, vagy ha igen, csak fél 3 óra után. Ezt nem lehet bevárni. A képviselők, — pedig többen lehettek háromszáznál, — elkezdtek zúgni, mozogni, kiabálni, hogy ne legyen név szerinti szavazás, a javaslat sorsa amúgy is bizto­sítva van, a kormány többsége kétségtelen, s több efféle. A terem majd szétesett a lármától,­­ a karza­ton ülők meg majd lebuktak, úgy aláhajoltak, nehogy egy szót is elszalajtsanak a ki-kihangzó fölkiáltásokból, amelyekből már szinte kiérzett a vér szaga, a heccz közeledése. Végre Tisza Kálmán fölállt, s keze inté­sére lecsillapult a háborgó tömeg. — Az a képviselő, — úgy­mond, — aki a név­szerinti szavazást kívánó ívet benyújtotta, már tíz percre itt áll, hogy a kérelmet visszavonja, de nem hagyják szóhoz jutni. — Helyes! Helyes! — harsogták a képviselők minden felülről.­­Annyi tény, hogy Ivánka majdnem egy per­­czig állott a helyén, s­em ezt az egy percz időt érezte tíz percznyi hosszúnak a miniszterelnök ebben a roppant izgalomban. Most már elhihetik önök nekem is, hogy Gulner egy hónapig beszélt.­ S leszavaztak egyre-másra, nem név szerint, de felállással, gyorsan. A dohányj­avaslatot óriási több­ség elfogadta s következett az idegeket megfeszítő pillanat: — az interpellate. A ház hallgatta sir­ csendben a rettentő mon­dásokat, a­melyeket ugyan Polonyi igyekezett lehető kíméletes formában előadni. Egyetlen hang, helyeslés vagy helytelenítés félbe nem szakította, a­míg az em­legetett vádakat sorolgatta föl, csak ott, a­hol általá­nosságokban beszélt, tudott pártja a rája nehezedő kínos nyomás alól annyira kiszabadulni, hogy valami helyeslő mozgást hallasson. Trefort feleletét, a­mely sem teljesen megczá­­foló, sem a kósza híreket megerősítő nem lehetett, szinte lélekzetet visszafojtva hallgatta a képviselőház. Pulszky Károly, akit, mint az országos kép­tár igazgatóját egyformán sújt a vád atyjával, a nem­zeti múzeum igazgatójával, sápadtan, a fölháborodás­­tól izgatottan, a dühtől majdnem reszketve siet az elnökhöz, s szót kér. Nem hallok, amit mondott, de láttuk kikelt vonásain, szeme lángoló tekintetén, hogy beszélni akar, ki akarja jelenteni harsány szóval, hogy rágalom, amit ellene fölhoznak, — de az elnök nem engedheti szólani, mert a házszabályok tiltják. Nem ő hozzá volt intézve az interpellatio, tehát nem felelhet rá. Pulszky újra kéri, mindhiába. Az elnök uralkodik a ház fölött, de az elnök fölött uralkodnak a szabályok. Pulszky arczán olyan világosan meglátszott, hogy most minő erővel, minő ádáz haraggal tudni magát megvédeni, hogy a szélsőbaloldalon is észrevet­ték, s jó akarattal, biztatólag kiáltották feléje: — Beszéljen hát! Mondja el amit tud! Halljuk Pulszkyt! — A házszabályok nem engedik! — ez volt rá a felelet. Az ülést — közbe Eötvös Károly is végig dör­­gött egy interpellation de hát ki törődött most azzal? — ezzel az elnök bezárta, minden könyörület és min­den szánalom nélkül. S mig ez a szörnyű jelenet folyt bent a képvi­selőházban, künn a folyosón egy fiatal ember járkál­­gatott, jól megnézve, szemügyre véve mindent, a­mit ott láthatott. A nemzeti színház részéről járt ott, ren­dezgetni tanulván, hogy minő beosztása van a háznak, bútorzata a folyosónak, mert e színházban pénteken olyan színdarabot adnak elő, a­melyben előfordul az, hogy egy képviselőt lopással, becstelenséggel vádol­nak s ifjú szép lánya rémülten, eliszonyodva lő a kép­viselőházba, sirva, vijogva, könyörögve, hogy ne bánt­sák az atyja becsületét. S ezt a szerepet játszsza —­­Pulszky Károlyné Márkus Emilia. Vannak az életnek néha ilyen megdöbbentő vé­letlenei. a. s. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. BELFÖLD, Budapest, nov. 30. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, deczember hó 1-én, csütörtökön, d. e. 10 órakor ülést tart. Napi­rend: Az indemnity-j­avaslat és a dohányjövedéki tör­vények és törvényesített szabályok némely intézke­déseinek módosításáról szóló törvényjavaslat tárgya­lásának folytatása. Budapest, nov. 30. (Pártértekezlet.) A mérsékelt ellenzék decz. hó 1-én, csütörtökön d. u. 5­­ órakor értekezletet tart. Budapest, nov. 30. (A közlekedési költ­ségvetés a pénzügyi bizottságban.) A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésén letár­gyalta a közlekedési minisztérium költségvetését s Baross Gábor miniszter felvilágosításai után minden nagyobb vita nélkül hozzájárult a kormány előirány­zatához. A költségvetés benyújtása idején volt alkal­munk részletesen méltatni a közlekedési miniszter költségvetésének mind kiadási, mind bevételi ré­szeit , s azért most nem foglalkozunk azokkal, csak constatáljuk, hogy a pénzügyi bizottságban általános volt az elismerés az e tárc­a kezelé­sében elért eredmények iránt,­­ többen azok közül, kik két év előtt az akkor megkezdett vasúti reform iránt bizalmatlanok voltak, az államvasutak kezelésé­ben mutatkozó előnyös s pénzügyi tekintetben különö­sen számot­tevő eredményeket most örömmel üdvö­zölték. A miniszter ez alkalommal nyilatkozott azon vádakra nézve is, melyek az utóbbi időben merültek fel a magyar államvasutak ellen. Felszólalása hatá­rozott és megnyugtató volt minden irányban. Úgy a kocsihiány, mint az állítólag téves tarifaintézkedések tekintetében beható felvilágosításokat adott s meg­győzőn igazolta azon vád alaptalanságát is, mintha a pénzügyi eredmények a pályafenntartás rovására érettek volna el. A posta tekintetében több, a gya­korlati élet szükségeit kielégítő reform létesítését ígérte meg a miniszter s a bizottság a tárc­a összes tételeit változatlanul megszavazta. Budapest, nov. 30. (A képviselőház zár­­számadási bizottságából.) A képviselőház zárszámadási bizottsága érdemleges tárgyalási határ­idejének megállapításával foglalkozott. W­odianer Béla az érdemleges üléseket 10 nap múlva véli meg­­kezdhetőknek, míg Molnár Viktor azt indítványoz­za, hogy tekintettel a közbeeső karácsonyi szünetekre s a bizottságnak azon tagjaira, kik e szüneteket vidé­ken töltik, a bizottság az érdemleges tanácskozásokat csak január közepén kezdje meg. — Smialovszky Valér ez utóbbi indítványhoz járul annál inkább, mert most még a pénzügyi bizottság is működik, s a kor­mány és közegei ott is el vannak foglalva. — F­ö­l­d­­váry Miklós, Ám­on Ede s mások felszólalásai után a bizottság Molnár Viktor indítványát fo­gadta el s e szerint érdemleges tanácskozásait január hó közepén fogja megkezdeni. Budapest, nov.30. (A gazdasági előadók utasítása.) A földmivelés-, ipar- és kereskede­lemügyi minisztériumban — mint lapunk értesül — a gazdasági előadók részére az ezen intézmény életbe léptetése alkalmával kiadott utasításnak az eddigi ta­pasztalatok figyelembe vételével beható átdolgozása most folyamatban van. Az ekként megállapított új utasítás még ennek az évnek a vége előtt ki fog adatni. Budapest, nov. 30. (A kép­viselő­ház pénzügyi bizottságából.) A képviselőház pénzügyi bizottsága Zsigmondy Vilmos elnöklete alatt tartott mai ülésében folytatta a közlekedési tárc­a költségvetésének tárgyalását. A postatakarék-pénztárnál Hege­dűs felvilágosítást kér a postatakarék-pénztárak ed­digi eredményéről s kérdi, nem tartja-e a miniszter már elérkezettnek az időt arra, hogy az incasso és a­­ checque üzlet nálunk is életbeléptettessék, kérdi to­vábbá, hogy a letétek elhelyezése mily értékpapírok­ban történik ? Boross miniszter azt válaszolja, hogy az adott viszonyokra való tekintettel a postatakarékpénztár eredményét valóban kielégítőnek tartja. Jelenleg 3000 postahivatal van a közvetítő teendőkkel ellátva, és ámbár a betétek elég kedvezőek, szóló mégsem tartja még elégségesnek az eredményt. Maga is ter­vezi a működéskor kiterjesztését, de azt tartja, jobb, ha lassan és biztosan haladunk; mihelyt elérkezik az ideje, meg fogja tenni szóló az előterjesztést a checque üzlet életbeléptetése iránt. Az elhelyezésre most a papírjáradék használtaik. A bizottság megszavazza az előirányzatot és pedig Sarínyi előadó javas­lata szerint a személyi, a dologi és a takarékpénztári tanács költségeit külön-külön egy-egy összegben. Az államépítészeti hivataloknál Hegedűs megjegyzi, hogy az ellenőrzés a dolog természeti szempontjából helyesen történt, az útmeste­­rek fizetése ide helyeztetett át, de akkor az átkaparók fizetése is ide tartoznának. Baross miniszter vála­szolja, hogy az útkaparók nem esnek voltaképen az állandó alkalmazás kategóriájába s fizetésük tisztán a kezelés számlájára könyvelendő el. Az előirányzat megszavaztatott. A kőutaknál Darányi előadó konstatálja hogy a kiadások a múlt évinél 92000 írttal keve­sebbre vannak előirányozva. B­a­ross miniszter előad­ja, hogy főleg az állampénztári hivatalok kellő ellenőr­zés szempontjából 13 főmérnököt azok személyzetéből kerületi felügyelői teendőkkel ruházott fel s e czélból 20.000 irtot átalánykényt előirányzott, a­mely összeg azonban más megtakarításokkal kellően ellensúlyozva van. H i­e r o n­y m i helyesli a czélt, de azt tartja, hogy ezen összeg az államépítészeti hivatalokhoz lenne átteendő. Baross miniszter megjegyzi, hogy ez a kőutak kezelésének körébe tartozik s ott számolandó el. Ezzel reméli szóló, hogy a szo­kásos túlkiadás a napidíjak s útiköltségek ro­vatánál meg fog szűnni. A kerületi felügyelők min­­denike számára szóló irodai átalányt akar adni a kér­déses összegből. A gyakorlat fogja megmutatni, meny­nyi lesz a 20,000 írtból megtakarítható , azontúl szóló semmiesetre sem megy. Hegedűs megjegyezvén, hogy az útfentartásra kilométerenként 8 írttal ke­vesebb irányoztatott elő, kérdi, vájjon nem fogja-e ezt megsínyleni az utak állapota. Baross miniszter e leszállítás magyarázatául előadja, hogy sikerült a kavicsszállításokat az eddiginél jóval olcsóbban biz­tosítania. Horánszky a kerületi felügyelők áta­lányául a 20,000 frtot igen soknak tartja. H­e­g­e­­düs azt javasolja, hogy a tételből 5000 frt töröltes­sék. Dániel Ernő megjegyzi, hogy az összeg meg­felel a zárszámadási eredményeknek. H­e­­­f­y pártolja a törlési indítványt. Hieronymi az egész összeg megszavazása mellett nyilatkozik azon megjegyzés­sel, hogy az államépítészeti hivatalok czíméhez vi­tessék át. A bizottság változatlanul megszavazza a tételt. A posta és táviró tételeinél Darányi előadó constatálja, hogy a posta és a táviró egyesí­tése következtében a bevételi előirányzat az 1887-iki­­vel szemben 710,000 frt többletet mutat fel. — Ho­ránszky túl magasnak tartja a zárszámadási ered­ményekhez képest a bevételi előirányzatot. Megjegyzi, hogy magánsorsjegyekre vonatkozó hirdetmények közzététele nálunk tiltva van, mig Ausztriában az meg van engedve, s az ily hirdetményeket tartalmazó lapok szabadon jönnek be az országba, a mi nemcsak nem igazságos, de a mi hírlapirodalmunknak kárára is van. — D­á r­d a­y felhozza, hogy nálunk az­­ Ausztriában megjelenő lapok után nem szednek bé­­­lyegilletéket, míg Ausztriában a mi lapjaink után kérlelhetlenül beszedik azt. Szóló e tekintetben a viszonosság elvének megfelelő intézkedést óhaj­tana. — Helly csatlakozik mindkét felszólaláshoz, s kérdi, honnan van az, hogy oly külföldi lapok, me­lyek nálunk nincsenek eltiltva, csak Ausztriában, itt nem kaphatók, így pl. az Olaszországból jövő, Ma­gyarországba czímzett s Ausztriából kitiltott lapok Triesztben lefoglaltatnak, a­mihez Ausztriának nincs joga. — Tisza miniszterelnök azt válaszolja, hogy a postaszállítást minden államnak joga van valamely laptól megtiltani Az osztrák és magyar kormány ez intézkedéseiket köztili egymással és ha a másik kor­mány is hozzájárul, a határállomáson nem ereszti az illető lapot tovább, ha nem járul hozzá, szabadon be­­bocsátjái­­ a Iftpot, tekintetben tehát meg van a teljes reciprocitás. — Helfy azt tartja, hogy ily esetekben legalább az illető előfizetők a posta által értesitendők lennének. — Baross miniszter azt válaszolja, hogy a letiltások a lapokban közzététetnek, de a posta minden egyes előfizetőt nem értesíthet, mert a legtöbbről tudomása sincs. Annak a megítélése, hogy valamely osztrák laptól a postaszállítás­ megvonassék-e, nem tartozik szólóra, ha ez irányban az illetékes hatóságok ren­delkeznek, szóló kész megfelelni e rendelkezéseknek. Az osztrák lapok bélyegilletékének kérdését szóló ta­nulmányozni fogja, hogy e tekintetben is a kölcsönös­ség nyerjen alkalmazást. Arra nézve, hogy a beviteli előirányzatnak megfeleljenek az eredmények, a­mi fő­leg a közgazdasági viszonyoktól függ, szóló mindent el fog követni. — Horánszky megjegyzi, hogy az általa említett hirdetéseket közlő lapok ellen bírói és más hatóságok nem járhatnak el, mert azok ki­adói és szerkesztői nem laknak itt. E tekintet­ben csakis kormányzati intézkedés segíthet. — Darányi előadó kérdi, hogy a megszünteten­dőknek tervezett postahivatalok egy részét nem le­hetne-e az érdekeltek bevonásával megtartani.­­ Baross miniszter megjegyzi, hogy oly helyeken, a­hol a forgalmi adatok szerint nincs rá szükség, meg szándékozik szüntetni a kincstárt nagyon terhelő pos­tahivatalokat és e rendszabálytól tetemes megtakarí­tást vár. A­hol azonban magasabb érdekek kivánják, áldozattal is fentartja szóló a postahivatalokat. — Horánszky helyesli ezt az irányt. — Helly a megszüntetés előtt felszólítandónak véli megfelelő hozzájárulásra az illető közegeket. — Baross mi­niszter azt válaszolja, hogy ez elől nem fog elzárkóz­ni. — Hieronymi felemlíti, hogy a budapesti ke­reskedők a reggeli postát igen későn kapják meg, a­mi nagy hátrányukra szolgál. — Baross miniszter azt válaszolja, hogy az erre nézve felmerült panaszok folytán intézkedett már a kézbesítési személyzet tete­mes szaporításával s újabban semmi panasz nem fordult elő.— V­­­s­­ a Bécsen át Magyarországba érkező lapok expeditiojának gyorsítása iránt kér intézkedést.. — Baross miniszter azt válaszolja, hogy figyelemmel lesz e kérdésre.— Helly azt tartja, hogy magán­vállalkozó a kormány támogatásával Budapest és Bécs közt pneumaticus postát létesíthetne. A bizott­ság megszavazza az előirányzatot.­­ Hegedűs a budapesti telephon hálózatra nézve kötött szerződést helyesli ugyan, de azt tartja, hogy előzetesen a törvényhozásnak be lett volna jelentendő. Most már azt tartja szóló, hogy ennek tudomásul vétele a háznak határozati javaslat útján be lenne jelentendő. — Baross miniszter azt válaszolja, hogy az állam ez ügyben semmiféle sza­vatosságot nem vállalt. Ha történt volna bárminő kötelezettség elvállalása, szóló nem mulasztotta volna el a bejelentést. A telepbűnügy szabályozása iránt különben a kormány legközelebb törvényjavas­latot fog az országgyűlés elé terjeszteni. — A bi-

Next