Nemzet, 1888. március (7. évfolyam, 1978-2008. szám)
1888-03-01 / 1978. szám
SigfMSiOTŐSÉ©, fet Baenísk-tepe, Athenaeum-épület, tetaelit. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás. KIASÓ BIATAt,: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, főldiui Előfizetési díj . A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra .. .. .. ...................................... 2 firi 3 hónapra ........... .................................. 6 * 6 hónapra ......... ................................... 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felüdlfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 6 kr. vidéken 6 kr. 1978. (61.) szám. Budapest, 1888. Csütörtök, márczius 1. VII. évi folyam. Budapest, február 29. Oroszország mint már több ízben utaltunk reá — megtette azt a lépést, melyet Erópa által szeretett volna a portánál megtétetni, figyelmeztette a szultánt, hogy Coburg herczeg fejedelemsége törvénytelen. Az orosz nagykövet után, de külön-külön, hasonló értelemben szólaltak fel Németország és Francziaország nagykövetei is Konstantinápolyban. Tehát a diplomatiai actio megindult ugyan, de nem azon alakban és irányban, melyben Oroszország tervezte. Európa elmaradt abból. Bismarck beváltotta ígéretét, támogatta az orosz nagykövet fellépését, anélkül, hogy annak sikerét biztosíthatta volna és így — valószínűleg — csak a szótartás és Oroszország érzékenysége iránti figyelem lehetett az, mi reábízta Németországot arra, hogy Oroszország fellépését a szövetséges hatalmaktól elváltan és így külön is támogassa. A békeliga többi tagjai és Anglia épen a béke érdekében úgy látszik nem akartak olyan actióba belemenni, mely még Oroszország érzékenysége és méltósága szempontjából is (mert ezekre mi is tekintettel kell, hogy legyünk) csak akkor hasznos, ha sikeres ; márpedig erre csak úgy vezethet, ha az első lépést követő többi lépések épp úgy, mint a megoldás előreláthatók és minden tényező részéről elfogadhatók és biztosíthatók. Mert ha egy békés diplomatiai lépés eredménytelenségre vagy viszályra és bonyodalmakra vezet, akkor sem czéljának, sem kezdeményezőjének nem használ, ha ugyan ennek is czélja a méltányos és békés megoldás, minek ellenkezőjét most még Oroszország kormányáról sem tételezhetjük föl. Ha tehát monarchiánk, Olaszország és Anglia ezeket a dolgokat meggondolják és nem mennek be olyan actióba, melynek kimenetele és czélja iránt legalább felvilágosítva, illetőleg tájékozva nincsenek, akkor nemcsak a feladat komolyságára, hanem Oroszország érzékenységére és méltóságára is figyelemmel vannak és így semmiféle szemrehányásnak ki nem tehetik magukat. Mert csak Oroszországtól függ az, hogy a dolog gyakorlatibb és elfogadhatóbb alakot nyerjen. Fejtse ki nézeteit és azoknak következményeit jobban, körvonalazza azokat positívebb alakban, bizonyára meg fogja könnyíteni a kezdeményezést is, megoldást is, ha a berlini szerződés szelleme iránt is oly tisztelettel viseltetik, amilyent hirdet annak betűi iránt akkor, mikor azoknak megsértéséről és így helyreállításáról beszél. Ha azonban már három hatalom és köztük Oroszország, mint kezdeményező felhívta a porta figyelmét a bolgár trón betöltésének állítólagos törvénytelenségére, érdekes kérdés marad, levonja-e a török kormány e felhívásból azt a kötelességet és feladatot, melyre Oroszország céloz. Ez a kötelesség nem lehet más, mint a Coburg herczeg elleni közvetlen fellépés és — ha kell — a bolgár trón erőszakos megüresítése. Ez természetesen még nem lenne megoldás, sőt ami általa eléretnélt, nagyobb zavar és bizonytalanság lenne, mint a mostani helyzet. Némi elégtételt képezhetne az Oroszország érzékenységének, hogy ne mondjuk hiúságának, a helyzetet azonban miben sem tisztázná és javítná. De már az eddigi hírek erős kételyeket fejeznek ki az iránt, hogy a portának kedve lenne eleget tenni ez óhajtásnak. Valószínű, hogy az orosz diplomata ezt előre látta, sőt talán erre számított is, mint olyan mozzanatra, mely fogantyút ad neki más irányú fellépésre. Mert ha a törvényes souzerain vagy nem akarja, vagy nem képes hűbérországát megfékezni állítólagos sértéseit a nemzetközi jog ellenében jóvátenni, akkor talán akadhat olyan őre és végrehajtója ennek az állítólagosan megsértett nemzetközi jognak, ki ezt a kötelességet teljesíteni akarja is, képes is. Igaz, hogy ez csak egy külhatalom lehet, egy oly nemzetközi szerződéssel szemben, melynek határozataihoz és ellenőrzéséhez, valamint végrehajtásához az aláíró hatalmak együttes beleegyezése szükséges, tehát egyikük sem vállalkozhatik külön, annak sem magyarázatára, sem a magyarázat követelménye szerinti eljárásra, hacsak a többitől erre utasítást nem kap. A fentebb vázolt okoskodás révén azonban lehet ürügyet teremteni, vagy ennek a megbízásnak kérésére vagy megbízás nélküli fellépésre is. De ezt csak az teheti ki fegyverrel akar beavatkozni a Balkán-félsziget dolgaiba. Majd megválik később, hogy lesz-e ilyen nagy hatalom? Oroszország most is azt hirdeti, hogy ő nem akar fegyveres beavatkozást. De hogy mily megoldásra gondol, ha ez nincs szándékában, azt a hatalmak sürgetései daczára sem árulta még el, s ez a helyzet állandó bizonytalanságának fő fő tényezője. A catholicus egyetemről. — Levél a »Nemzet« szerkesztőjéhez. — Kalocsa buzgó, szellemdús s fölvilágosult érsekének váltig finomnál finomabb illó kénetekkel utánozhatlanul vegyített modorát utánoznom annyi volna, mint a nemes gróf Zichy Nándorral versenyeznem. A hirlap nem salon, hanem forum publicum ? Azért beszéljünk a nagy közönséghez, beszéljünk érthetően, amennyire az Isten tehetséget adott rá. A budapesti tudományos egyetem évi költségei (kerek számokban beszélve) mintegy 600.000 forintra rúgnak. Ebből 200.000 frt-nyit tesznek a régi alapítványok ; 400.000 forintot az országos jövedelmekből állít ki az ország. S ebből erednek évenkint a felszólalások, a catholicusokon, az egyetemi alapok jövedelmének az állami költségvetésbe való felvétele által elkövetett jogsérelem miatt! Ha én volnék a közoktatási miniszter — mitől távol vagyok, távol leszek s legyen is távol tőlem — azt felelném: »Jól van! Pakoljon el« a clerus az ő 200.000 forintjával. Még ezenkívül a múltakért kárpótlást is adunk neki. Vigye magával a most csupán catholicus theologiát az ő papi tanáraival és clericusaival együtt. Ámbár a régi alapitványok, ha catholicus hitűek tették is, nem a vallástanra, hanem az összes tudományok érdekében tették, s azért a követelődzés nem jogos; mindaz által az állam a catholcus clerusnak nem akar ürügyet adni arra, hogy a haza polgárai közt a vizet zavarja. De egy feltétel alatt teszem a concessiót. Tessék nyilatkoznia világosan s részletesen a catholicus clerusnak — mert a többi catholicusnak, ha mindjárt egy lángi Zichy gróf volna is, a szava nem jár — tessék megmondani, mit fognak csinálni azzal a több mint 200.000 forintnyi évi jövedelemmel ? Ha tetszik Pesten egy párhuzamos, ha tetszik, Pozsonyban egy harmadik magyar egyetemet kell felállítaniuk. De akár itt, akár ott az állam nem tűrheti, hogy az alapítványok a czéljuktól eltérő módon használtassanak. A tudománybeli s nem a felekezeti szempontnak kell uralkodnia. A szabad tanítás és szabad tanulás, nem pedig a csupa tekintély s gondolatszolgaság hajléka kell hogy legyen egy universitas. A XIX. század második felében s a felelős magyar kormányzat idejében nem lehet tűrni azt az állapotot sem a hazai egyetemeken, melyet még ezen század első felében is, a nagyméltóságu helytartótanács nemcsak tűrt, hanem ápolt és táplált is, mely szerint kezdve a rector magnificuson, a legifjabb tanárig, a kinevezésben a valódi tudományos képzettség mellékes kérdés volt, hanem a felekezeti szempont uralkodott. Csak magoló képessége s tűrhető svádája legyen, — de egyszersmind hitbeli türelmetlenség által tűnjék ki, megvolt a tanár qualificatioja. Teljességgel nem volt elég, hogy valaki catholicus s hi catholicus legyem , részben szolgaiságot követeltek. Oly számos ember közt akadt ugyan egyegy jeles is, de generatiokon keresztül a magyar tudomány igen csekély haladást tett az egyetem tanárai által. Csudálkozni lehetne rajta, ha máskép lett volna, mert maga a helytartó tanács is — tisztelet egyes kivételeknek! — ilyen elvek szerint volt összeállítva. Szóval Haynald érsek és Zichy N. gr. felszólalásában a helytartó tanács korszaka visszaidézésének jámbor óhajtása zendült meg, igaz csak seraphi hurok alig kivehető döngicsélésével. De ezen idők elmúltak. Egy parlamentáris kormány soha sem fogja megengedhetni, hogy midőn ő felsége egyetemi tanárt nevez ki, azt a közoktatási miniszter helyett az esztergomi vagy kalocsai érsek írja alá. Tetszik e eminentiátoknak és nagyméltóságtoknak ez a megoldás?« Ily cathegoricus ajánlatnak, ha egyéb nem, az az eredménye meg volna, hogy a helytartótanács korszakát a tudományokban is visszahajtó némely főfőrendeink valahára mégis előállanának rejtett czélzataikkal, s mézes-mázos szavakba burkolt óvások helyett nyíltan, mint parlamentáris emberhez illik, megmondanák, mi volna további kívánságuk vagy tervük, ha jogilag neki adnának igazat. De egészen úgy járnak el, mint most a nagyhatalmú czár. Ezúttal csak azt a csekélységet kívánja ellenfelétől (Európától), hogy mondja ki a mostani bolgár fejedelem bitorló voltát. Azonban még ily nagyhatalmasságtól is, vannak akik bátrak megkérdezni, hát aztán? Az egyetem országos voltának különb jogalapjai vannak, mint Coburg Ferdinand uralmának és Haynaldnál és gr. Zichynél mégis nagyobb ar a czár. Annyival inkább kérdhetjük: ha elismernők, a mit kívántok: mitevők lesztek azután? Historicus. A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 29. A LÉLEKIDOMÁR. IsirEGKÉ a szx- öt kötetben. IRTA : JÓKAI MÓR. MÁSODIK KÖTET. MÁSODIK FEJEZET. (Folytatás.) 46 /És még is éppen Lyonéit kellett megrontani Monte- Rossonak ? — kérdé Lándory. — Meglehet, hogy csak »zálogot« akart a kezébe kapni, amely a barátságot biztosítja. Tudja ön »Heincz« királyfi sem akar ráismerni többé a maga Falstaffjára, amint princzből uralkodóvá lesz. De én nem megyek ilyen nagyon mélyen a lélektani kutatásba. Monte Rosso egy közönséges tolvajfőnök volt. És még azon »túl« is valami. Majd elmondom azt is, hogy »mi ?« — ön odáig értesült a gróf felvilágosításaiból, hogy a grófnő felolvasó hölgye átköltözött hozzá s igyekezett a házi lelkész által a gróf kedélyére hatni, a fia iránt engesztelőleg. Ugyan ez irányban fáradozott Sidonia grófnő, Lyonéi megszelídítésében. A mint a grófnak a föltételét megértette, elővette az urfit: »legyen eszed !« — Ennek meg kell történni. — Hiszen nem vesztesz vele semmit. — Most csak húsz esztendős vagy. — Hát mi az az egy esztendő ? — Gondold, mintha egy földkörülhajózást tennél. — Ha zarándok fogadást kellene tenned, a czél azt is megérdemelné.« — Lyonéit utoljára is rábírták, hogy egy időre tagadja meg magát. Elhagyta a rosz társaságokat, összefoglalva high lifeot és low lifeot. Elutazott Angliába. Innen aztán rövid időn Astbon lordnak sajátkezű levele értesíté Lis Blanc grófot, miszerint a két család leghőbb óhajtása beteljesült: Lyonei gróf eljegyezte myladi Elvirát. Lis Blanc gróf sietett még aznap válaszolni Asthon lordnak, atyai beleegyezését küldve e boldog frigyhez. Egy hónap múlva aztán megkapta a meghívót az esküvőre. Erre udvariasan azt felelte, hogy nem mehet, mert a köszvénye nem ereszti. Nem sokára azután megküldték neki az »Illustrated News« számát, melyben a végbement esküvő le volt írva és rajzban megörökítve. Lady Elvira nehéz fehér selyem brokát mennyasszonyi ruhát viselt, mely Worth mesternél készült; az uszálya hímzésén hat mamsell dolgozott három hétig, csak a csipke díszítés negyvenezer frank értékű volt rajta. Tizenkét nyoszolyó leány kisérte, mind rózsaszín ruhában; a legidősebb közöttük volt hat esztendős . Hanem ez mind nem volt elég Lis Blanc grófnak. Hiszen mehetett volna ő arra az esküvőre a lába miatt, de szent fogadása tarta, hogy eretnek templomba be nem lép, s az első esketés anglikán szertartás mellett ment végbe. — Azt tehát követni kellett a másodiknak: otthon Francziaországban, a vőlegény hitvallásának ceremóniáival a franczia ős aristocratia kedvelt Saint Germain F Auxeroies templomában. Ide már nem fájt a lába elmenni Lis Blanc grófnak. Ez ünnepélyes alkalommal aztán »a világ szemeiért« kibékült Sidonie grófnéval. De még ez sem volt elég. Francziaországban csak a polgári házasságot ismerik el törvényesnek. Tehát még a Seigniersi souspréset, a közjegyző s hiteles tanuk jelenlétében is végbe kellett menni az esküvőnek, s a szerződő felek által névaláírásukkal megerősittetni. — No már az ilyen háromszor megesküdött, megáldott, meghitelesitett házasságnak csak tartósnak kellett lenni! — Szólt közbe Sándory. — Magam is azon véleményben vagyok. Sajnos, hogy az öreg Lis Blanc gróf nem volt olyan optimista, mint mi ketten, ő, mikor az új pár, a hivatalos szertartás után, a mairieből átment a kastélyba, a pompás luncheont, s az atyai áldást elfogadni, igy szólt a fiához, bevezetve őt menyével együtt a háló szobájába s ott felnyitva előttük a hirhedett vasszekrényt. — Tekints ide fiam. Itt vannak a Lis Blanc családnak az ősi kincsei, a miknek némelyike szent Chlodwig idejéből származik. Ez mind a tied lesz, s nagy ünnepélyeken nőd testét fogja ékesíteni. Ez a tizpecsétes levél a végrendeletem, melyben téged teszlek általános örökösömmé. Sohá nem viszem már. Az orvosaim biztosítottak, hogy egészen jól vagyok, aminél fogva azt hiszem, hogy a végét járom. Eddig szigorúan tiltották a homardot és a champignont, most már megengedték. Tehát egy évig még fogok enni tengeri rákot és csiperke gombát. Kérlek igen szépen, hogy addig, amíg én élek, ezzel a derék hölgygyel, akit a sors a kezedre bízott, jól bánj. Mert ha rosszul bánnál vele, vagy hűtlenül elhagynád, az én nekem olyan rosszul esnék, hogy igen gyorsan belehalnék, de mégsem olyan gyorsan, hogy előbb a teszékedet az ajtón kívül ne helyezzem. Tehát egy év múlva jöjjetek vissza ide feleségestől együtt, vagy engemet találtok itt, az áldásommal együtt, vagy az áldásomat nálam nélkül. Azzal egy jó csomó pénzt átadott Lyonelnek, s elbocsátá a boldog párt a nászútra. Lyonéi csakugyan példásan adta az új férjet — egész Svájczon keresztül. Lady Elvira kitűnő hegymászó. Lyonéi mindenüvé mászott vele. Többször kínálkozott rá neki az alkalom, hogy a feleségét valamelyik Gletscher hasadékába letaszítsa. Egyszer sem tette meg. Nagy önuralkodás ! Genfben vett neki egy kis selyempincset. A göngédség netovábbja. Azután Nizzába mentek, ott a világünnepen meglátott Lyonéi egy világhírű szép tánczosnőt, abba beleszeretett. A tánczosnőnek mennie kellett Madridba, ahol szerződése volt. Lyones utána szökött, s ott hagyta a fiatal feleségét, épen tizennégy napos házas korában. A tánczosnőt úgy hitták, hogy »Scilla.« És így beteljesült, hogy »incidit in Scyllam, qui vult evitare Charybdim.« Kérem, uram, ne üssön agyon, hogy ilyen rossz szójátékokat csinálok, de szeretek vele dicsekedni, hogy iskolába jártam. És akkor az a páratlan hölgy, a hátrahagyott feleség, akinek nemeslelkű tettéhez hasonlót nem jegyeznek fel a világ krónikái, tudja ön, hogy mit tett? Folytatta a kitűzött nászutazást — egyedül: — nem, a kis kutyájával. Szépen: Velenczébe, Turinba, Veronába, Florenczbe, Rómába, Nápolyba. És aztán minden városból irt leveleket haza Asthon lordnak és Lis Blanc grófnak. A levelek a legnagyobb megelégedésről szóltak. Lyonés ott van mellette hűségesen és jól találja magát. Szeretik egymást. Együtt élvezik a természet szépségeit. Együtt tanulmányozzák a mesterek remekeit. Kegyes csalással hitegeté a két öreget, eltitkolva előttük szégyenét, szerencsétlenségét. S az a jámbor csel talán azoknak a holtáig is sikerült volna, mert a derék nő úgy félre tudta magát húzni Capri sziget valamelyik villájába, hogy még talán ön sem találkozott vele, aki ugyanakkor ott lakott. Hanem a futó bolond Lyonéi elrontotta az egész dolgot. Scilla kisasszony Londonba is meghívást kapott s azt természetesen elfogadta. Lyonéi természetesen oda is utána pirouettirozott s mindenütt a czipő szalagját kergette. Azonban a derék Asthon lord is nagy kedvelője lévén a plasticai szépségeknek; egy szép este a tánczosnő színpadi öltöző szobájának ajtaja előtt éppen csakhogy egymásba ütötték az orraikat: az ipa és vő. És Asthon lord éppen akkor kapott levelet lady Elvirától, melyben leírja előtte a gyönyörű holdvilágos estéket, melyeket Lyonellel együtt töltenek Torre del Gregoban, várva a Vezúv közelgő kitörését. Noiszen a mylord nem várt a Vezúvra a tűzokádással, elkezdte azt maga. Nagy scéna lett a színfalak között. A botrány miatt Scilla kisasszonynak rögtön el kellett hagynia Albiont, ingyenesen Párába utazott. Előbb azonban Lyonel urnak perempterje kiadta a parancsot, hogy tőle végkép elmaradjon. Már hiszen maga Páris is elég tilalom volt Lyonesre nézve, mert ha oda is elmegy Scilla után, semmiképen ki nem kerüli, hogy a neve a hírlapokba belekerüljön, s azokból azután az atyja is meg fogja tudni, hogy elhagyta a feleségét. Erről ugyan a nászúra is valószínüleg értesítette az öreg grófot, csakhogy a seigniersi udvar olyan jól volt berendezve hogy az érkező leveleket előbb átvizsgálták, s a gyanúsaknak találtakat eltették szem elől. Lis Blanc gróf nem kapott a fia felől máshonnan értesítést, mint lady Elvirától. Sajnos, hogy a hírlapkban nem lehetett feketével befesteni a nem elolvasandó híreket, mint más jól rendezett államban szokás. Én nem szeretek senkit gyanúsítani, de feltűnőnek találom, hogy az Astlon lord és Lyones közötti kellemetlen találkozás, azután a Lis Blanc gróf hirtelen halála, s nyomban rá e nap éjjelén a szekrény elraboltatása alig három napi időközre esnek. Idáig a történteket Monte Rosso közvetlen tapasztalatai nyomán tudtam meg. A sikerült rablás volt az utolsó adus. Amik ezután következnek, azokról már mind a börtönben értesültem. A fegyenczek nagyon élénk levelezésben állnak a külvilággal (ha van pénzük.) A levelezés százféle módjából ön is bizonyosan ismer egynéhányat. Én többet. De becsület szavamat adtam nekik, hogy el nem árulom. Lyonei gróf egyszerre kaphatta meg a táviratot az öreg úr haláláról s a végrendelet eltűnéséről. Mire Francziaországba visszatért, már akkor ott találta Afréd nagybátyját a seigniersi kastélyban behelyezve. S ha még csak a Lis Blanc örökségbe installálta volna magát, de a gonosz atyafi még Scilla kisasszonynak a hotelében is elfoglalta Lyonel urfi helyét. Ez nagyon természetes. »Ha a köpönyeg leesik, a herczeg is utána esik.« mondja Schiller. Pardon, gráczia! Már megint! E sorscsapások annyira elkeserítették Lyonéit, hogy búsulásában elment Afrikába, oroszlánt vadászni. Onnan írogatott haza a mostohájának gerjedező leveleket. Medea iránti szenvedélye jobban lángolt, mint valaha. A közben történteket ön, uram, jobban tudja, mint én. A boldogtalan Monte Rossot balcsillagzata idevezette az ön légkörébe, ahol megkapta, amit mindenütt kikerült, a lábvasakat. Több nála talált értékpapír, meg amiket Traumhold bankárhoz elküldött, kétségtelenné tették, hogy ő követte el a Seigniersi kastélyrablást. Tehát az ellopott végrendeletnek is nála kell lenni. (Folyt. köv.) Mai számunkhoz félig melléklet van csatolva. BELFÖLD, Budapest, febr. 29. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, márczius hó én, csütörtökön, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: »Az osztrák-magyar monarchia és Románia közt fennforgott határvillongások kiegyenlítése végett, a határvonal újabb megállapítása, s azzal kapcsolatos kérdések szabályozása tárgyában Romániával kötött s Bukarestben 1887. évi november hó 25-én és decz. hó 7-én aláírt nemzetközi» egyezmény beczikkelyezéséről« szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása és ez ügyben a szavazás. Budapest, febr. 29. (A magyar bíróságok és a horvát hatóságok.) A horvát-szlavón járásbíróságok és községi elöljáróságok ellen, mint annak idején megírtuk, a budapesti törvényszék elnöksége azt a panaszt emelte, hogy a magyar bíróságok bűnügyi megkeresésének nemcsak hogy nem tesznek eleget, de egészen felelet nélkül is hagyják, vagy a legjobb esetben csak ismételt sürgetések után válaszolnak azokra. Ennek következtében az igazságszolgáltatás minduntalan akadályokkal küzd. Mint zágrábi levelezőnk távírja, az illető horvát hatóságok kormányuktól utasítást kaptak, amely tudtukra adja, hogy azt a kölcsönös kötelezettségnek meg nem felelő eljárást tovább nem fogják tűrni. A legszigorúbban utasítja tehát e hatóságokat, hogy a magyar bíróságok megkeresésének föltétlenül, a lehető legnagyobb gyorsasággal tegyenek eleget, annyival is inkább, mert ellenkező esetben szigorú eljárást vonnak magukra. Budapest, február 29. (A képviselőház igazságügyi bizottságából.) A képviselőház igazságügyi bizottsága Körösi Sándor elnöklete alatt tartott mai ülésében folytatta az öröklési jogról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását, a köteles rész iránti általános határozatokat tartalmazó fejezetnél. (65 — 85. §§.) A 65. §-nál, mely szerint »az örökhagyónak leszármazóit, atyját, anyját és házastársát, ha törvényes örökösödésre lennének hivatva, köteles rész illeti, melyet a törvényben megállapított kitagadás esetein kívül az örökhagyó se el nem vonhat, se meg nem csonkíthat.« — Szvák előadó utalva azon mélyreható fejtegetésre, melyben a köteles rész kérdése az átalános vita alkalmával részesült, s arra, hogy nálunk csakis elszórva emelkedtek hangok a köteles rész ellen, elfogadja egészben véve a javaslatnak az eddigi jogfejlődéssel benső kapcsolatban levő álláspontját. Csak azzal az újítással szemben, mely a házastársat is bevonja a köteles részbe, vannak aggodalmai. Egészséges házasságnál az elhunyt házastárs talál módot arra, hogy a túlélő házastársról gondoskodjék, s hol ez nem történt, kérdés, van-e szükség arra, hogy a törvény imperative közbelépjen ? Az eltartási kötelezettség minden esetre fennmarad az özvegy nőre nézve, s csakis özvegységének tartamára s a köteles rész ezt substituálja, de az életben maradt férj törlendő lenne a köteles részre jogosítottak sorából. — Teleszky államtitkár e fejezetet tartja azon térnek, hol szükség nélkül újításokat tenni egyáltalán nem látszott indokoltnak. Út a házastársak köteles része az özvegy férjre nézve, mert a nőnél az özvegyi jog voltaképen köteles rész volt. A javaslat a kölcsönösség alapján áll; ettől a bizottság a házastársak törvényes örökösödésénél elállott s szóló kijelenti, hogy itt nem ragaszkodik ahhoz mereven, sőt elismeri, hogy a már elfogadott örökösödési rendből mintegy következik,hogy a túlélő férj és nő köztkülönbségté tessék. Horváth Lajos, Győry Elek, Körösi Sándor, Bokros Elek, Unger Lajos, Chorin Ferencz és Popovics fölszólalása után a bizottság érdemleges módosítás nélkül fentartja a §-t. — A 66—69. §§-ok, melyek meghatározzák, mily alapon alapítandó meg a köteles rész, elfogadtattak. Abban a szakaszban, mely intézkedik, hogy miképp elégítendő ki a köteles rész azon rendelkezésben, mely szerint »az örökhagyó által vagyona átlagának sérelme nélkül tett alkalmi ajándékok a köteles rész kiszabásánál a hagyatéki vagyon értékéhez hozzá nem számíttatnak«, a vagyon átlagának sérelme nélkül tett alkalmi ajándék kifejezés, »vagyoni viszonyaival arányban álló alkalmi ajándékkal« cseréltetett fel. Ezzel a tárgyalás folytatása szombaton délután 5 órára halasztatván, az ülés véget ért. Budapest, febr. 29. (A nemzetközi szerződések közjogi kifejezései.) Azt a sajátságos gravaminalis tacticát, melyet az ellenzék a Romániával kötött határrendezési szerződés tárgyalása alkalmából követ, a legtöbb ellenzéki szónok azzal indokolja, hogy a magyar kormány, valamint a közös külügyminisztérium a nemzetközi szerződések megkötésénél szándékosan nem fordítanak kellő figyelmet Magyarország közjogi állására. Ezzel szemben a »Bud. Corr.« csak arra a tényre utal, hogy az Olaszországgal rövid idő előtt kötött s már meg is szavazott kereskedelmi szerződésben több helyen, többek közt, ahol a határforgalomról és a tengeri halászatról van szó, határozottan az osztrák határ, magyar határ, osztrák állampolgárok, magyar állampolgárok, osztrák származás, magyar származás kifejezések használják, s ennélfogva a monarchia két államának közjogi állása teljesen figyelembe van véve és a Romániával kötött szerződésben előforduló incorrect kifejezések csupán csak tévedésen alapulhatnak. Budapest, febr. 29. (A dunaszerdahelyi választáshoz.) A képviselőház mai ülésén a dunaszerdahelyi választásra vonatkozólag szóbahozottakkal kapcsolatban áll az a nyilatkozat, melyet Marczell János, Bognár Sándor, Vajda János, Marczell Zoltán, ifj. Németh Vincze, Spalier Ignácz, Csiba Lázár dunaszerdahelyi választók f. hó 28-ki kelettel az »O. É.« útján közölnek. Az említett választók mindenekelőtt tiltakoznak ellene, mintha a választás Dunaszerdahelyen megvesztegetésekkel járt