Nemzet, 1888. március (7. évfolyam, 1978-2008. szám)

1888-03-01 / 1978. szám

SigfMSiOTŐSÉ©, fet Baen­ísk-tepe, Athenaeum-épület, t­etaelit. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás. KIASÓ BIATAt,: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, főldiu­­i Előfizetési díj . A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra .. .. .. ...................................... 2 firi 3 hónapra ........... .................................. 6 * 6 hónapra ......... ...................................­­ 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felüdl­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 6 kr. vidéken 6 kr. 1978. (61.) szám. Budapest, 1888. Csütörtök, márczius 1. VII. évi folyam. Budapest, február 29. Oroszország mint már több ízben utal­tunk reá — megtette azt a lépést, melyet Erópa által szeretett volna a portánál megté­tetni, figyelmeztette a szultánt, hogy Coburg herczeg fejedelemsége törvénytelen. Az orosz nagykövet után, de külön-külön, hasonló ér­telemben szólaltak fel Németország és Fran­­cziaország nagykövetei is Konstantinápoly­ban. Tehát a diplomatiai actio megindult ugyan, de nem azon alakban és irányban, melyben Oroszország tervezte. Európa elma­radt abból. Bismarck beváltotta ígéretét, tá­mogatta az orosz nagykövet fellépését, anél­kül, hogy annak sikerét biztosíthatta volna és így — valószínűleg — csak a szótartás és Oroszország érzékenysége iránti figyelem le­hetett az, mi reábízta Németországot arra, hogy Oroszország fellépését a szövetséges ha­talmaktól elváltan és így külön is támogassa. A békeliga többi tagjai és Anglia épen a béke érdekében úgy látszik nem akartak olyan actióba belemenni, mely még Orosz­ország érzékenysége és méltósága szempontjá­ból is (mert ezekre mi is tekintettel kell, hogy legyünk) csak akkor hasznos, ha sikeres ; már­pedig erre csak úgy vezethet, ha az első lé­pést követő többi lépések épp úgy, mint a megoldás előreláthatók és minden tényező ré­széről elfogadhatók és biztosíthatók. Mert ha egy békés diplomatiai lépés eredményte­lenségre vagy viszályra és bonyodalmakra vezet, akkor sem czéljának, sem kezdeménye­zőjének nem használ, ha ugyan ennek is czélja a méltányos és békés megoldás, minek ellenkezőjét most még Oroszország kormányá­ról sem tételezhetjük föl. Ha tehát monarchiánk, Olaszország és Anglia ezeket a dolgokat meggondolják és nem mennek be olyan actióba, melynek kime­netele és czélja iránt legalább felvilágosítva, illetőleg tájékozva nincsenek, akkor nemcsak a feladat komolyságára, hanem Oroszország érzékenységére és méltóságára is figyelemmel vannak és így semmiféle szemrehányásnak ki nem tehetik magukat. Mert csak Orosz­országtól függ az, hogy a dolog gyakorla­tibb és elfogadhatóbb alakot nyerjen. Fejtse ki nézeteit és azoknak következményeit job­ban, körvonalazza azokat positívebb alakban, bizonyára meg fogja könnyíteni a kezdemé­nyezést is, megoldást is, ha a berlini szerző­dés szelleme iránt is oly tisztelettel viseltetik, amilyent hirdet annak betűi iránt akkor, mikor azoknak megsértéséről és így helyre­állításáról beszél. Ha azonban már három hatalom és köz­tük Oroszország, mint kezdeményező felhívta a porta figyelmét a bolgár trón betöltésének állítólagos törvénytelenségére, érdekes kérdés marad, levonja-e a török kormány e felhívás­ból azt a kötelességet és feladatot, melyre Oroszország c­éloz. Ez a kötelesség nem lehet más, mint a Coburg herczeg elleni közvetlen fellépés és — ha kell — a bolgár trón erő­szakos megüresítése. Ez természetesen még nem lenne megoldás, sőt a­mi általa eléret­nélt, nagyobb zavar és bizonytalanság lenne, mint a mostani helyzet. Némi elégté­telt képezhetne az Oroszország érzékeny­ségének, hogy ne mondjuk hiúságának, a helyzetet azonban miben sem tisztázná és javítná. De már az eddigi hírek erős kételyeket fejeznek ki az iránt, hogy a por­tának kedve lenne eleget tenni ez óhaj­tásnak. Valószínű, hogy az orosz diplomat­a ezt előre látta, sőt talán erre számított is, mint olyan mozzanatra, mely fogantyút ad neki más irányú fellépésre. Mert ha a törvényes souzerain vagy nem akarja, vagy nem képes hűbérországát megfékezni állítólagos sértéseit a nemzetközi jog ellenében jóvátenni, ak­kor talán akadhat olyan őre és végrehaj­tója ennek az állítólagosan megsértett nem­zetközi jognak, ki ezt a kötelességet tel­jesíteni akarja is, képes is. Igaz, hogy ez csak egy külhatalom lehet, egy oly nem­zetközi szerződéssel szemben, melynek ha­tározataihoz és ellenőrzéséhez, valamint végrehajtásához az aláíró hatalmak együt­tes beleegyezése szükséges, tehát egyi­kük sem vállalkozhatik külön, annak sem magyarázatára, sem a magyarázat köve­telménye szerinti eljárásra, hacsak a töb­bitől erre utasítást nem kap. A fentebb vázolt okoskodás révén azonban lehet ürü­gyet teremteni, vagy ennek a megbízásnak kérésére vagy megbízás nélküli fellépésre is. De ezt csak az teheti ki fegyverrel akar be­avatkozni a Balkán-félsziget dolgaiba. Majd megválik később, hogy lesz-e ilyen nagy ha­talom? Oroszország most is azt hirdeti, hogy ő nem akar fegyveres beavatkozást. De hogy mily megoldásra gondol, ha ez nincs szándé­kában, azt a hatalmak sürgetései daczára sem árulta még el, s ez a helyzet állandó bizony­talanságának fő fő tényezője. A catholicus egyetemről. — Levél a »Nemzet« szerkesztőjéhez. — Kalocsa buzgó, szellemdús s fölvilágo­­sult érsekének váltig finomnál finomabb illó kénetekkel utánozhatlanul vegyített modorát utánoznom annyi volna, mint a nemes gróf Zichy Nándorral versenyeznem. A hirlap nem salon, hanem forum publicum ? Azért beszél­jünk a nagy közönséghez, beszéljünk érthe­tően, a­mennyire az Isten tehetséget adott rá. A budapesti tudományos egyetem évi költségei (kerek számokban beszélve) mint­egy 600.000 forintra rúgnak. Ebből 200.000 frt-nyit tesznek a régi alapítványok ; 400.000 forintot az országos jövedelmekből állít ki az ország. S ebből erednek évenkint a felszólalá­sok, a catholicusokon, az egyetemi alapok jö­vedelmének az állami költségvetésbe való fel­vétele által elkövetett jogsérelem miatt! Ha én volnék a közoktatási miniszter — mitől távol vagyok, távol leszek s legyen is távol tőlem — azt felelném: »Jól van! Pakoljon el« a clerus az ő 200.000 forintjával. Még ezenkívül a múltakért kárpótlást is adunk neki. Vigye magával a most csupán catholi­cus theologiát az ő papi tanáraival és cleri­­cusaival együtt. Ámbár a régi alapitványok, ha catholi­cus hitűek tették is, nem a vallástanra, ha­nem az összes tudományok érdekében tették, s azért a követelődzés nem jogos;­­ mind­az által az állam a catholcus clerusnak nem akar ürügyet adni arra, hogy a haza polgárai közt a vizet zavarja. De egy feltétel alatt te­szem a concessiót. Tessék nyilatkoznia vilá­gosan s részletesen a catholicus clerusnak — mert a többi catholicusnak, ha mindjárt egy lángi Zichy gróf volna is, a szava nem jár — tessék megmondani, mit fognak csinálni az­zal a több mint 200.000 forintnyi évi jövede­lemmel ? Ha tetszik Pesten egy párhuzamos, ha tetszik, Pozsonyban egy harmadik magyar egyetemet kell felállítaniuk. De akár itt, akár ott az állam nem tűrheti, hogy az alapítvá­nyok a czéljuktól eltérő módon használtas­sanak. A tudománybeli s nem a felekezeti szem­pontnak kell uralkodnia. A szabad tanítás és szabad tanulás, nem pedig a csupa tekintély s gondolatszolgaság hajléka kell hogy legyen egy universitas. A XIX. század második felé­ben s a felelős magyar kormányzat idejében nem lehet tűrni azt az állapotot sem a hazai egyetemeken, melyet még ezen század első felében is, a nagyméltóságu helytartótanács nemcsak tűrt, hanem ápolt és táplált is, mely szerint kezdve a rector magnificuson, a legif­jabb tanárig, a kinevezésben a valódi tudo­mányos képzettség mellékes kérdés volt,­­ hanem a felekezeti szempont uralkodott. Csak magoló képessége s tűrhető svádája legyen, — de egyszersmind hitbeli türelmetlenség ál­tal tűnjék ki, megvolt a tanár qualificatioja. Teljességgel nem volt elég, hogy valaki ca­tholicus s hi catholicus legyem , részben szolgaiságot követeltek. Oly számos ember közt akadt ugyan egyegy jeles is, de genera­­tiokon keresztül a magyar tudomány igen csekély haladást tett az egyetem tanárai által. Csudálkozni lehetne rajta, ha máskép lett volna, mert maga a helytartó tanács is — tisztelet egyes kivételeknek! — ilyen el­vek szerint volt összeállítva. Szóval Haynald érsek és Zichy N. gr. felszólalásában a hely­tartó tanács korszaka visszaidézésének jám­bor óhajtása zendült meg, igaz csak seraphi hurok alig kivehető döngicsélésével.­­ De ezen idők elmúltak. Egy parlamentáris kor­mány soha sem fogja megengedhetni, hogy midőn ő felsége egyetemi tanárt nevez ki, azt a közoktatási miniszter helyett az esztergomi vagy kalocsai érsek írja alá. Tetszik e eminentiátoknak és nagymél­­tóságtoknak ez a megoldás?« Ily cathegoricus ajánlatnak, ha egyéb nem, az az eredménye meg volna, hogy a helytartótanács korszakát a tudományokban is vissza­hajtó némely főfőrendeink valahára mégis előállanának rejtett czélzataikkal, s mé­­zes-mázos szavakba burkolt óvások helyett nyíltan, mint parlamentáris emberhez illik, megmondanák, mi volna további kívánságuk vagy tervük, ha jogilag neki adnának iga­zat. De egészen úgy járnak el, mint most a nagyhatalmú czár. Ezúttal csak azt a cse­kélységet kívánja ellenfelétől (Európától), hogy mondja ki a mostani bolgár fejedelem bitorló voltát. Azonban még ily nagyhatal­masságtól is, vannak a­kik bátrak megkér­dezni, hát aztán? Az egyetem országos voltának különb jogalapjai vannak, mint Coburg Ferdinand uralmának é­s Haynald­­nál és gr. Zichynél mégis nagyobb ar a czár. Annyival inkább kérdhetjük: ha elismernők, a mit kívántok: mitevők lesztek azután? Historicus. A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 2­9. A LÉLEKIDOMÁR. IsirEGKÉ a szx- öt kötetben­. IRTA : JÓKAI MÓR. MÁSODIK KÖTET. MÁSODIK FEJEZET. (Folytatás.) 46 /És még is éppen Lyonéit kellett megrontani Monte- Rossonak ? — kérdé Lándory. — Meglehet, hogy csak »zálogot« akart a ke­zébe kapni, a­mely a barátságot biztosítja. Tudja ön »Heincz« királyfi sem akar ráismerni többé a maga Falstaffjára, a­mint princzből uralkodóvá lesz. De én nem megyek ilyen nagyon mélyen a lélektani kuta­tásba. Monte Rosso egy közönséges tolvajfőnök volt. És még azon »túl« is valami. Majd elmondom azt is, hogy »mi ?« — ön odáig értesült a gróf felvilágosítá­saiból, hogy a grófnő felolvasó hölgye átköltözött hozzá s igyekezett a házi lelkész által a gróf kedé­lyére hatni, a fia iránt engesztelőleg. Ugyan ez irány­ban fáradozott Sidonia grófnő, Lyonéi megszelídíté­sében. A mint a grófnak a föltételét megértette, elő­vette az urfit: »legyen eszed !« — Ennek meg kell történni. — Hiszen nem vesztesz vele semmit. — Most csak húsz esztendős vagy. — Hát mi az az egy esztendő ? — Gondold, mintha egy földkörülhajózást tennél. — Ha zarándok fogadást kellene tenned, a czél azt is megérdemelné.« — Lyonéit utoljára is rá­bírták, hogy egy időre tagadja meg magát. El­hagyta a rosz társaságokat, összefoglalva high lifeot és low lifeot. Elutazott Angliába. Innen aztán rövid időn Astbon lordnak sajátkezű levele értesíté Lis Blanc grófot, miszerint a két család leghőbb óhaj­tása beteljesült: Lyonei gróf eljegyezte myladi Elvi­rát. Lis Blanc gróf sietett még az­nap válaszolni Asthon lordnak, atyai beleegyezését küldve e boldog frigyhez. Egy hónap múlva aztán megkapta a meg­hívót az esküvőre. Erre udvariasan azt felelte, hogy nem mehet, mert a kösz­vénye nem ereszti. Nem so­kára azután megküldték neki az »Illustrated News« számát, melyben a végbement esküvő le volt írva és rajzban megörökítve. Lady Elvira nehéz fehér selyem brokát mennyasszonyi ruhát viselt, mely Worth mesternél készült; az uszálya hímzésén hat mamsell dolgozott három hétig, csak a csipke díszí­tés negyvenezer frank értékű volt rajta. Tizenkét nyo­­szolyó leány kisérte, mind rózsaszín ruhában; a leg­idősebb közöttük volt hat esztendős . Hanem ez mind nem volt elég Lis Blanc grófnak. Hiszen mehe­tett volna ő arra az esküvőre a lába miatt, de szent fogadása tarta, hogy eretnek templomba be nem­ lép, s az első esketés anglikán szertartás mellett ment végbe. — Azt tehát követni kellett a másodiknak: otthon Francziaországban, a vőlegény hitvallásának ceremóniáival a franczia ős aristocratia kedvelt Saint Germain F Auxeroies templomában. Ide már nem fájt a lába elmenni Lis Blanc grófnak. Ez ünnepé­lyes alkalommal aztán »a világ szemeiért« kibékült Sidonie grófnéval. De még ez sem volt elég. Franczia­országban csak a polgári házasságot ismerik el tör­vényesnek. Tehát még a Seigniersi souspréset, a köz­jegyző s hiteles tanuk jelenlétében is végbe kellett menni az esküvőnek, s a szerződő felek által névalá­írásukkal megerősittetni. — No már az ilyen háromszor megesküdött, megáldott, meghitelesitett házasságnak csak tartós­nak kellett lenni! — Szólt közbe Sándory. — Magam is azon véleményben vagyok. Sajnos, hogy az öreg Lis Blanc gróf nem volt olyan optimista, mint mi ketten, ő, mikor az új pár, a hivatalos szer­tartás után, a mairieből átment a kastélyba, a pom­pás luncheont, s az atyai áldást elfogadni, igy szólt a fiához, bevezetve őt menyével együtt a háló szobájába s ott felnyitva előttük a hirhedett vasszekrényt. — Tekints ide fiam. Itt vannak a Lis Blanc családnak az ősi kincsei, a miknek némelyike szent Chlodwig idejéből származik. Ez mind a tied lesz, s nagy ünnepélyeken nőd testét fogja ékesíteni. Ez a tizpecsétes levél a végrendeletem, melyben téged tesz­lek általános örökösömmé. Sohá nem viszem már. Az orvosaim biztosítottak, hogy egészen jól vagyok, a­minél fogva azt hiszem, hogy a végét járom. Eddig szigorúan tiltották a homardot és a champignont, most már megengedték. Tehát egy évig még fogok enni tengeri rákot és csiperke gombát. Kérlek igen szépen, hogy addig, a­míg én élek, ezzel a derék hölgygyel, a­kit a sors a kezedre bízott, jól bánj. Mert ha rosszul bánnál vele, vagy hűtlenül elhagy­nád, az én nekem olyan rosszul esnék, hogy igen gyorsan belehalnék, de még­sem olyan gyorsan, hogy előbb a te­székedet az ajtón kívül ne helyezzem. Te­hát egy év múlva jöjjetek vissza ide feleségestől együtt, vagy engemet találtok itt, az áldásommal együtt, vagy az áldásomat nálam nélkül. Azzal egy jó csomó pénzt átadott Lyonelnek, s elbocsátá a boldog párt a nászútra. Lyonéi csakugyan példásan adta az új férjet — egész Svájczon keresztül. Lady Elvira kitűnő hegy­mászó. Lyonéi mindenüvé mászott vele. Többször kí­nálkozott rá neki az alkalom, hogy a feleségét vala­melyik Gletscher hasadékába letaszítsa. Egyszer sem tette meg. Nagy önuralkodás ! Genf­ben vett neki egy kis selyempincset. A göngédség netovábbja. Azután Nizzába mentek, ott a világünnepen meglátott Lyo­néi egy világhírű szép tánczosnőt, abba beleszeretett. A tánczosnőnek mennie kellett Madridba, a­hol szer­ződése volt. Lyones utána szökött, s ott hagyta a fia­tal feleségét, épen tizennégy napos házas korában. A tánczosnőt úgy hitták, hogy »Scilla.« És így beteljesült, hogy »incidit in Scyllam, qui vult evitare Charybdim.« Kérem, uram, ne üssön agyon, hogy ilyen rossz szójátékokat csinálok, de szeretek vele dicsekedni, hogy iskolába jártam. És akkor az a páratlan hölgy, a hátrahagyott feleség, a­kinek nemeslelkű tettéhez hasonlót nem jegyeznek fel a világ krónikái, tudja ön, hogy mit tett? Folytatta a kitűzött nászutazást — egyedül: — nem, a kis kutyájával. Szépen: Velenczébe, Turinba, Veronába, Florenczbe, Rómába, Nápolyba. És aztán minden városból irt leveleket haza Asthon lordnak és Lis Blanc grófnak. A levelek a legnagyobb meg­elégedésről szóltak. Lyonés ott van mellette hűsége­sen és jól találja magát. Szeretik egymást. Együtt élvezik a természet szépségeit. Együtt tanulmányoz­zák a mesterek remekeit. Kegyes csalással hitegeté a két öreget, eltitkolva előttük szégyenét, szerencsét­lenségét. S az a jámbor csel talán azoknak a holtáig is sikerült volna, mert a derék nő úgy félre tudta magát húzni Capri sziget valamelyik villájába, hogy még talán ön sem találkozott vele, a­ki ugyanakkor ott lakott. Hanem a futó bolond Lyonéi elrontotta az egész dolgot. Scilla kisasszony Londonba is meg­hívást kapott s azt természetesen elfogadta. Lyonéi természetesen oda is utána pirouettirozott s minde­nütt a czipő szalagját kergette. Azonban a derék Asthon lord is nagy kedve­lője lévén a plasticai szépségeknek; egy szép este a tánczosnő színpadi öltöző szobájának ajtaja előtt éppen csakhogy egymásba ütötték az orraikat: az ipa és vő. És Asthon lord éppen akkor kapott levelet lady Elvirától, melyben leírja előtte a gyönyörű hold­­világos estéket, melyeket Lyonellel együtt töltenek Torre del Gregoban, várva a Vezúv közelgő kitörését. No­iszen a mylord nem várt a Vezúvra a tűz­­okádással, elkezdte azt maga. Nagy scéna lett a szín­falak között. A botrány miatt Scilla kisasszonynak rögtön el kellett hagynia Albiont, ingyenesen Párába utazott. Előbb azonban Lyonel urnak perempterje kiadta a parancsot, hogy tőle végkép elmaradjon. Már hiszen maga Páris is elég tilalom volt Lyonesre nézve, mert ha oda is elmegy Scilla után, semmiképen ki nem kerüli, hogy a neve a hírlapokba bele­kerüljön, s azokból azután az atyja is meg fogja tudni, hogy elhagyta a feleségét. Erről ugyan a nászúra is valószínüleg értesítette az öreg grófot, csakhogy a seigniersi udvar olyan jól volt berendezve hogy az érkező leveleket előbb átvizsgálták, s a gyanúsaknak találtakat eltették szem elől. Lis Blanc gróf nem kapott a fia felől máshonnan értesítést, mint lady Elvirától. Sajnos, hogy a hírla­pkban nem lehe­tett feketével befesteni a nem elolvasandó híreket, mint más jól rendezett államban szokás. Én nem szeretek senkit gyanúsítani, de feltűnő­nek találom, hogy az Astlon lord és Lyones közötti kellemetlen találkozás, azután a Lis Blanc gróf hir­telen halála, s nyomban rá e nap éjjelén a szekrény elraboltatása alig három napi időközre esnek. Idáig a történteket Monte Rosso közvetlen tapasztalatai nyo­mán tudtam meg. A sikerült rablás volt az utolsó ad­us. A­mik ezután következnek, azokról már mind a börtönben értesültem. A fegyenczek nagyon élénk levelezésben állnak a külvilággal (ha van pénzük.) A levelezés százféle módjából ön is bizonyosan ismer egynéhányat. Én többet. De becsület szavamat adtam nekik, hogy el nem árulom. Lyonei gróf egyszerre kaphatta meg a táv­iratot az öreg úr haláláról s a végrendelet eltűnésé­ről. Mire Francziaországba visszatért, már akkor ott találta Afréd nagybátyját a seigniersi kastélyban be­helyezve. S ha még csak a Lis Blanc örökségbe in­stallálta volna magát, de a gonosz atyafi még Scilla kisasszonynak a hotelében is elfoglalta Lyonel urfi helyét. Ez nagyon természetes. »Ha a köpönyeg leesik, a herczeg is utána esik.« mondja Schiller. Pardon, gráczia! Már megint! E sorscsapások annyira elkeserítették Lyonéit, hogy búsulásában elment Afrikába, oroszlánt va­dászni. Onnan írogatott haza a mostohájának gerjedező leveleket. Medea iránti szenvedélye jobban lángolt, mint valaha. A közben történteket ön, uram, jobban tudja, mint én. A boldogtalan Monte Rossot balcsillagzata ide­vezette az ön légkörébe, a­hol megkapta, a­mit min­denütt kikerült, a lábvasakat. Több nála talált érték­papír, meg a­miket Traumhold bankárhoz elküldött, kétségtelenné tették, hogy ő követte el a Seigniersi kastély­rablást. Tehát az ellopott végrendeletnek is nála kell lenni. (Folyt. köv.) Mai számunkhoz fél­ig melléklet van csatolva. B­ELFÖLD, Budapest, febr. 29. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, márczius hó­­ én, csütörtökön, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: »Az osztrák-magyar monarchia és Románia közt fenn­forgott határvillongások kiegyenlítése végett, a ha­tárvonal újabb megállapítása, s azzal kapcsolatos kér­dések szabályozása tárgyában Romániával kötött s Bukarestben 1887. évi november hó 25-én és decz. hó 7-én aláírt nemzetközi» egyezmény beczikkelyezé­­séről« szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása és ez ügyben a szavazás. Budapest, febr. 29. (A magyar bíróságok és a horvát hatóságok.) A horvát-szlavón já­rásbíróságok és községi elöljáróságok ellen, mint an­nak idején megírtuk, a budapesti törvényszék elnök­sége azt a panaszt emelte, hogy a magyar bíróságok bűnügyi megkeresésének nemcsak hogy nem tesznek eleget, de egészen felelet nélkül is hagyják, vagy a legjobb esetben csak ismételt sürgetések után vála­szolnak azokra. Ennek következtében az igazságszol­gáltatás minduntalan akadályokkal küzd. Mint zág­rábi levelezőnk távírja, az illető horvát hatóságok kormányuktól utasítást kaptak, a­mely tudtukra adja, hogy azt a kölcsönös kötelezettségnek meg nem felelő eljárást tovább nem fogják tűrni. A legszigo­rúbban utasítja tehát e hatóságokat, hogy a magyar bíróságok megkeresésének föltétlenül, a lehető legna­gyobb gyorsasággal tegyenek eleget, annyival is in­kább, mert ellenkező esetben szigorú eljárást vonnak magukra. Budapest, február 29. (A képviselőház igazságügyi bizottságából.) A képviselő­­ház igazságügyi bizottsága Körösi Sándor elnök­lete alatt tartott mai ülésében folytatta az örök­lési jogról szóló törvényjavaslat rész­letes tárgyalását, a köteles rész iránti álta­lános határozatokat tartalmazó fejezetnél. (65 — 85. §§.) A 65. §-nál, mely szerint »az örökhagyónak le­­származóit, atyját, anyját és házastársát, ha törvényes örökösödésre lennének hivatva, köteles rész illeti, melyet a törvényben megállapított kitagadás esetein kívül az örökhagyó se el nem vonhat, se meg nem csonkíthat.« — S­z­­­v­ák előadó utalva azon mélyre­ható fejtegetésre, melyben a köteles rész kérdése az átalános vita alkalmával részesült, s arra, hogy ná­lunk csakis elszórva emelkedtek hangok a köteles rész ellen, elfogadja egészben véve a javaslatnak az eddigi jogfejlődéssel benső kapcsolatban levő állás­pontját. Csak azzal az újítással szemben, mely a házas­társat is bevonja a köteles részbe, vannak aggodalmai. Egészséges házasságnál az elhunyt házastárs talál módot arra, hogy a túlélő házastársról gondoskodjék, s hol ez nem történt, kérdés, van-e szükség arra, hogy a törvény imperative közbelépjen ? Az eltartási köte­lezettség minden esetre fennmarad az özvegy nőre nézve, s csakis özvegységének tartamára s a köteles rész ezt substituálja, de az életben maradt férj tör­lendő lenne a köteles részre jogosítottak sorából. — Teleszky államtitkár e fejezetet tartja azon tér­nek, hol szükség nélkül újításokat tenni egyáltalán nem látszott indokoltnak. Út a házastársak köteles része az özvegy férjre nézve, mert a nőnél az özvegyi jog voltaképen köteles rész volt. A javaslat a kölcsö­nösség alapján áll; ettől a bizottság a házastársak törvényes örökösödésénél elállott s szóló kijelenti, hogy itt nem ragaszkodik ahhoz mereven, sőt elismeri, hogy a már elfogadott örökösödési rendből mintegy kö­vetkezik,hogy a túlélő férj és nő köztkülönbségté tessék. Horváth Lajos, G­y­ő­r­y Elek, Körösi Sándor, Bokros Elek, Unger Lajos, C­h­o­r­i­n Ferencz és P­o­p­o­v­i­c­s fölszólalása után a bizottság érdemleges módosítás nélkül fentartja a §-t. — A 66—69. §§-ok, melyek meghatározzák, mily alapon alapítandó meg a köteles rész, elfogadtattak. Abban a szakaszban, mely intézkedik, hogy miképp elégítendő ki a köteles rész azon rendelkezésben, mely szerint »az örökhagyó által vagyona átlagának sérelme nélkül tett alkalmi aján­dékok a köteles rész kiszabásánál a hagyatéki vagyon értékéhez hozzá nem számíttatnak«, a vagyon átlagá­nak sérelme nélkül tett alkalmi ajándék kifejezés, »vagyoni viszonyaival arányban álló alkalmi ajándék­kal« cseréltetett fel. Ezzel a tárgyalás folytatása szom­baton délután 5 órára halasztatván, az ülés vé­get ért. Budapest, febr. 29. (A nemzetközi szer­ződések közjogi kifejezései.) Azt a saját­ságos gravaminalis tacticát, melyet az ellenzék a Romániával kötött határrendezési szerződés tárgya­lása alkalmából követ, a legtöbb ellenzéki szónok az­zal indokolja, hogy a magyar kormány, valamint a közös külügyminisztérium a nemzetközi szerződések megkötésénél szándékosan nem fordítanak kellő figyel­met Magyarország közjogi állására. Ezzel szemben a »Bud. Corr.« csak arra a tényre utal, hogy az Olasz­országgal rövid idő előtt kötött s már meg is szava­zott kereskedelmi szerződésben több helyen, többek közt, a­hol a határforgalomról és a tengeri halászat­ról van szó, határozottan az osztrák határ, magyar határ, osztrák állampolgárok, magyar állampolgárok, osztrák származás, magyar származás kifejezések használják, s ennélfogva a monarchia két államának közjogi állása teljesen figyelembe van véve és a Ro­mániával kötött szerződésben előforduló incorrect ki­fejezések csupán csak tévedésen alapulhatnak. Budapest, febr. 29. (A du­na­szerdahelyi választáshoz.) A képviselőház mai ülésén a dunaszerdahelyi választásra vonatkozólag szóbahozot­­takkal kapcsolatban áll az a nyilatkozat, melyet Marczell János, Bognár Sándor, Vajda János, Mar­­czell Zoltán, ifj. Németh Vincze, Spalier Ignácz, Csiba Lázár dunaszerdahelyi választók f. hó 28-ki kelettel az »O. É.« útján közölnek. Az említett vá­lasztók mindenekelőtt tiltakoznak ellene, mintha a választás Dunaszerdahelyen megvesztegetésekkel járt

Next