Nemzet, 1888. augusztus (7. évfolyam, 2129-2158. szám)
1888-08-01 / 2129. szám
SMMM&m’CS<, FsrsQOBiektere, Athenaeum-épület, Leinillés. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr. vidéken 6 kr. 2129. (212.) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1888. Szerda, augusztus 1. y.r>noil.k»tereF^BfefftfATA£j_ >1(J Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vegy Budapesten kétszer házhoz hordva: l hónapra ........... -....................- - - ^ 3 hónapra ........................ ® * 6 hónapra .. _ ................. 1® * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 5 kr. vidéken 6 kr. VII. évi folyam. Budapest, július 31. Az olasz kormány két jegyzéke Massova ügyében, melyeket a lapunk hétfő reggeli kiadásában ismertetett egy római távirat, európaszerte föltünést kelt. A diplomatiai érintkezésben ritkán szokásos az az éles hang, amely az említett jegyzékeket jellemzi és a franczia kormány csak hosszas kellemetlenségek és akadékoskodások árán szerezhette nw‘'‚ FrpyK'^ír»országr.';kí»SK-ka't a könnv osseinrehányásokat,, amelyekkel most éppen az a Crispi lép föl a párisi kormány ellen, akiről Francziaországban még nem rég azt hitték, hogy a tout prix franczia barátot jogosan látnak benne. A »Norddeutsche Allgemeine Zeitung«, lapunk mai esti kiadásában ismertetett czikkében, egész ridegen utal a francziaolasz viszonyok emez ellenséges fejlődésére és kiemeli, hogy az európai helyzet egyik kedvezőtlen jelenségét épen abban a makacs féltékenykedésben kell keresnünk, amelylyel Francziaország mindig akadályokat gördíteni igyekezik Olaszország útjába. Valóban, a franczia kormányférfiak szándékosan sem tehetnének rosszabb szolgálatot hazájuknak, mint mikor az Olaszország irányában tanúsított maguk tartásával lépten-nyomon bizonyságot tesznek afelől, hogy Francziaország a nyugtalanság elemét képviseli Európában. Németországgal szemben a revanche-eszmével, Olaszországgal szemben a Középtenger miatt való kvalitással fenyegeti Európa békéjét, éppen akkor, midőn odahaza is egyre újabb és újabb gyarapodását észlelhetjük a tényezőknek, amelyek bizonytalanná teszik Francziaország belső helyzetét és igazolják fényesen azokat, akik azt állítják, hogy Francziaországban s Párisban minduntalan keletkezhetnek olyan mozgalmak, amelyekről soha senki nem tudja megmondani, hova vezetnek, mert az egyik éppen úgy, mint a másik, máról-holnapra, magával ránthatja a kormányt. Ilyen viszonyok között azok, akik szeretnek bízni Francziaország jövőjében s viszonyainak consolidálódásában — és ezek közé tartozunk mi is — kellemetlen meglepetéssel látják, hogy Francziaország újabb és újabb nehézségek felidézésével fokozza az irányában sokfelé egészen indokoltan uralkodó bizalmatlanságot. Az olasz-franczia kereskedelmi szerződésre vonatkozó tárgyalások menete bizonyára emlékezetében él még mindenkinek, s hogy azok kedvező eredményre nem vezettek, azt alig lehet másnak betudni, mint Francziaország ellenséges magatartásának. A franczia kormányférfiak, a tárgyalásoknak elnyújtásával, végül meghiúsításával — mert azt az érintkezést, amely ebben az ügyben még folyik Páris és Róma között, eredményre kilátást nyújtó tárgyalásnak alig fogja bárki is tekinteni, — továbbá azokkal az apró kelletlenkedésekkel, melyek franczia részről egymást érték a tárgyalások folyamán, csak rossz kedvüknek akartak kifejezést adni Olaszország iránt, amiért ez szorosan a közép-európai szövetséggel tart, és így abban a helyzetben van, hogy középtengeri érdekeit, ahelyett hogy alárendelje a franczia érdekeknek, Francziaországtól egészen függetlenül megvédelmezheti s érvényesítheti. A massovai kérdésben pedig — amint Crispi, említett jegyzékében hímezéshámozás nélkül kimondja — Francziaország bizgatta föl a görögöket, hogy formálisan megtagadják a massovai olasz parancsnok, Baldissera tábornok által kivetett községi adó megfizetését. Francziaország afrikai képviselői úgy is az egész masszovai actio alatt igen kétes szerepet játszottak, és sok jelenség támogatta azt a gyanút, hogy épen a franczia consulok uszították legbuzgóbban az abyssiniai királyit Olaszország ellen. Most pedig Görögországnak alig jutott volna eszébe egy comicus görög-olaszonflictust viscenirozni, ha csak a franczia cselszövények abba bele nem sodorják. A francziák, mikor a massovai puska is csütörtököt mondott, azzal a gyanúsítással akarnak Európaszerte bizalmatlanságot kelteni Olaszország ellen, mintha ez Tripolis elfoglalására készülne. Épen akkor, midőn különböző forrásból eredő tudósítások szerint, Francziaország csapatokat gyűjt a tunis-tripolisi határon és hadihajói feltűnő számmal cirkálnak a tripolisi vizeken. A francziák mindezen erőlködései, hogy boszút vegyenek a hálátlan olaszokon, többet ártanak magának Francziaországnak, mint Olaszországnak. A franczia-olasz kereskedelmi szerződés meghiúsításának kedvezőtlen anyagi hatását máris érzik Francziaországban. A tripolisi kalandot Tunis után mindenki hajlandóbb lesz Francziaországnak, mint Massova után Olaszországnak imputálni. A massovai affaire pedig tényleg — mint már múltkor valószínűnek mondottuk — arra vezetett, hogy Olaszország a berlini Congoconferentia határozmányainak megfelelőleg, forma szerint bejelenti a hatalmaknál Massova occupálását, és így ezentúl Massova a nemzetközi jog értelmében is Olaszország tulajdonát fogja képezni. Mindezekből az akadékoskodásokból tehát Francziaországnak semmi haszna. És ha Massova elfoglalásának notificálására talán Tripolis megszállásával akarna felelni a franczia kormány, úgy ezzel sem érne el egyebet, mint hogy ismét mi megszaporítaná egy igen jelentékenynyel azokat a nehézségeket, amelyek különben is fölös számmal akadályozzák Francziaország kibontakozását, kuszáit helyzetéből. Az általános benyomás, amelyet ez a folytonos olaszellenes politika kelt, szintén nem kedvezőbb Francziaországra nézve. Senki, bizonyosan Olaszország sem fenyegeti Francziaország érdekeit a földközi tengeren. Egyptomot mikor megszállani készült Angolország, cooperálásra szólította föl Francziaországot, és a francziák voltak azok, akik a föladat nehézségeitől visszaidódva, azt visszautasították. — Tunist minden baj nélkül occupálhatta Francziaország. Algír régóta háborútlan birtokát képezi. Mindez nem bizonyítja-e, hogy az európai hatalmak teljes készséggel méltányolják Francziaország középtengeri érdekeinek jogosságát, és így panaszra oka nem lehet. De ha Francziaország mindezzel meg nem elégszik, érdekei jogosságának méltánylásából privilégiumot akar csinálni, és irigy versenyzéssel kellemetlenségeket hoz Olaszországnak nyakára, úgy ily módon csak azt érheti el, hogy a conservatív hatalmak mindig fokozódó bizalmatlansággal fognak tekinteni a franczia köztársaságra, amely mindenütt, mint a nyugtalanság elemét mutatja be magát. BELFÖLD, Budapest, juli 31. (Vilmos főherczeg jubilaeuma.) A múlt napokban közöltük a meleg hangú legfelsőbb kéziratot, melyet ő felsége legközelebb, 50 éves katonai szolgálata alkalmából, Vilmos főherczeghez intézett. A jubilaeum holnap lesz s ez alkalomból a fenséges főherczeget, aki a hadsereg élén oly fontos állást tölt be, általános szeretet, elismerés és hódolat környezi. Közöljük ez alkalomból aPester Lloydsnak a főherczegről irt következő meleg sorait: Vilmos főherczeg ő csász és királyi fensége, táborszernagy, a tüzérség főfelügyelője, holnap, teljes testi épségben és szellemi frisseségben, ünnepli ötven éves katona szolgálati jubilaeumát. A nagy érdemeket, melyeket a fenséges ünnepelt, különösen mint a tüzérség főfelügyelője a hadsereg körül, úgy békében, mint harczban szerzett, ő felsége, a király, már ismételten elismerte és méltányolta megtisztelő kitüntetésekkel, melyek a fenséges főherczeg mellét hiszitik s legutóbb is felette kegy teljes kézirata által. A lakosság azonban, mely oly élénk figyelemmel kíséri véderőnk fejlődését, hálásan emlékszik meg ezen ünnepélyes alkalommal arról, hogy tüzérségi felszerelésünk elsősorban Vilmos főherczeg irányadó befolyásának köszönheti, ha ma domináló magas fokot ért el. A császári és királyi főherczeg 1864. febr. 19-e óta tölti be magas állását és a tüzérség szerves alkotása, a tisztek tudományos, katonai és műszaki képzettsége, valamint a tüzérségi anyagok kitűnő minősége bizonyítékot szolgáltatnak azon sikerről, amely a főherczeg oly számos évre terjedő tevékenységét kísérte. A nép és hadsereg ezért a főherczegben legelső, legkiválóbb tüzérünket tiszteli, ki mindenkor hódolt a haladásnak, ki alantasai, Actatius és Bylandt-Rheidt érdemeit örömmel ismerte el és törekvéseiket hathatósan előmozdította. Adja az ég, hogy Vilmos főherczeg táborszernagy, ki a háborúban nyújtandó önkéntes betegápolásnak szervezésében is oly nagy eredményt ért el, még számos éven át működhessék a tüzérség főfelügyelőjeként. Budapest, júl. 31. Véget ér-e már valaha az a kicsinyes torzsalkodás, melyet a főváros törvényhatósága nevében, egyes hatósági közegek jónak látnak a közmunka- és közlekedési miniszter ellen folytatni ? Alapjára s érdemére a kérdésnek, mely a fővárosnál még most is folytatott háborúskodásra okot szolgáltatott, nem térünk ki ezúttal, mert ezelőtt közel másfél éve, amidőn azon ügy először elmérgesedett, bőven s megdönthetlenül kifejtettük, hogy a fővárosnak sem joga nincs rá, sem érdeke nem hozza magával, hogy ragaszkodjék az állásponthoz, melyet a tanács, s vele a közgyűlés akkor elfoglalt. A vasutak engedélyezési joga körül kifejlődött ama vitában, melyben a főváros belement a közlekedéspolitikailag teljesen tarthatatlan álláspont védelmébe, hogy míg a vasutak engedélyezési joga az egész ország területén a törvényhozást, illetve a közlekedési minisztert illeti meg, a főváros területén,ahol egy elhibázott, vagy az ország közlekedési politikájával ellenkező intézkedés évtizedek öntudatos munkáját hiúsíthatja meg, — hogy a fővárosban a vasutak engedélyezési joga kiszolgáltattassék a helyhatóságnak, — ebben a kérdésben, mondjuk, az illetékes minisztériumok s a minisztertanács megegyezésével létesített szabályrendelet kimondta az elvet, mely természetszerűleg igazat szolgáltatott a közmunka-miniszter álláspontjának, s a főváros területén a gőz- vagy egyátalán géperővel hajtott vasutak engedélyezési joga, amennyiben törvényhozási intézkedést nem igényel, a közlekedési miniszternek tartatott fenn. A főváros közgyűlése, melyet annyi stádiumon keresztül ragaszkodásra kilt eredeti álláspontjához a tanács, elég tapintatos volt, hogy a megtörtént szabályozás ellen nem fordult az országgyűléshez, de azok, akik e részben a főváros közigazgatását intézik, ahelyett, hogy az ekként jogerejűvé vált szabályrendelet érvényét s következményeit re nedüták volna — felmerülő alkalommal keresték az ellentéteket. így történt legutóbb is a szentendrei vicinális vasútnak a fővárosi közúti vaspályahálózattal való összeköttetése tárgyában s mikor a miniszter ez akadékoskodás ellen leírt a városhoz, most a főügyészi jelentés s annak alapján a tanács jelentése, egy oly fejtegetés alapján javasolja a belenyugvást a miniszter álláspontjába, mintha a főváros ez ügyekben valami irtózatos erőszakosság áldozata lenne. »A hatalom szólott s azzal szemben az érveknek el kell némulniuk«, mondja a főügyész, mondja a tanács s félő, hogy utána mondja holnap a főváros is. De hát igy van-e valóban ? Nincs-e a hatalmi szón kívül minden józan érdek is a mellett, hogy a főváros ne keressen conflictusokat s ne igényeljen oly jogokat, melyek meg nem illetik. Baross Gábor hatalmi szóval elnyomja a fővárost, megsemmisíti jogkörét a vasutak tekintetében: ezt hirdetik a városházáról. S várjon mit mondanak a városban ? A Ferenczvárosban azt mondják, hogy a miniszter, kit a főváros valóságos vasúti pusztító szellemének hirdet Toldy főügyész úr és Kun Gyula tanácsos úr bölcsesége, lehetővé tette a szentlőrinczi és a soroksári vasutat, mely a városi huzavona mellett, mint sok év példája bizonyítja, még évtizedig ki nem épült volna. A VIII. kerületben a czinkotai vasút kiépítésének lehetővé tételéért s a statio-utczai vasút engedélyezéséért viseltetnek elismeréssel iránta. A VII. kerületben a Podmaniczky-utczai vasút létesítését köszönik neki. A budai részek egy egész nagy vidéke a kúsvölgyi vasút engedélyezésének, a városnál szintén megfeneklett, ügye sürgetéséért viseltetik elismeréssel. S az egész főváros ipara és kereskedelme csak a legteljesb rokonszenvvel gondolhat a tevékenységre, mely a budapesti körvasutat, nagy áldozatokkal, oly időben megteremteni készül, midőn vasutvállalatokra az országnak egyebütt nem milliói, hanem ezrei sem kerülnek. S mikor ezenfölül, attól, hogy a főváros a kormány intenziái ellen ne csináljon minden áron nehézségeket, függ még egy egész csomó más vasúti terv mielőbbi sikere is; midőn hogy egyebet ne említsünk, a köztemetői vasút, a nagykörúti vasút, esetleg a dunaparti villamos vasút gyors létesítése, amelyek mindegyike a főváros nagy érdekeit mozdítaná elő, egyenesen attól van föltételezve, hogy az itt kérdésbe jövő tényezők közt ne csak ellenségeskedés ne álljon fenn, hanem inkább teljes bizalom s a mutatott jóakarat és eredmények teljes elismerése és méltánylása érvényesüljön , akkor előáll a főváros és úgy beszél a miniszterrel, mint nem beszélt, mert nem mert beszélni, akár, mikor igazán fenyegették s el is vették jogait. Mi úgy tudjuk, hogy ez idő szerint nem fenyegeti a főváros jogait senki. Úgy tudjuk, hogy a szabályrendelet, amely a vasutak engedélyezése ügyében érvényben van, a legteljesb mértékben számol a főváros jogaival, érdekeivel s bár az engedély kiadását — átalános közlekedéspolitikai érdekekből — a közlekedési miniszternek tartja fenn, a városi érdekek érvényesítésére az utcza és út használatára szóló szerződések megkötése körül teljes szabad kezet ad. Csak e jogkört teljesítse a főváros mindig tapintattal, gyorsan, a polgárság érdekében —s lesz módja használni a közügynek. De akik nem igy vélekednek, azoknak is megvan módjuk az egyedül lehetséges megoldást sürgetni. Van módjuk indítványozni, s a városi közgyűlésnek van módja keresztülvinni, hogy a főváros az országgyűléshez forduljon s állítólag sértett jogai helyreállítását kérje. Ha azt hiszik, hogy igazuk van, ezt kellene tenniük. Mi hibásnak, szerencsétlennek tartanék ezt a lépést, mert bizonyosan tudjuk, hogy az országgyűlés — talán igen csekély, talán semmi ellenmondással — igazat adna a miniszternek, s a vasúti huzavona csak egy felvonással hosszabb lenne s a főváros története egy blamage-zsal gazdagabb. S azért azt tartjuk, hogy igen jól s igen helyesen teszik, hogy ettől magukat is, a fővárost is megkímélik. De ha így van, akkor ne beszéljenek »hatalmi szó «-ról ez ügyben. Hatalmi szó az oly beszéd, amely mögött nem áll a jog. S kit illet meg a jog Magyarországon, hogy vitás ügyekben, amennyiben azok nem bírói ügyek, döntsön ? A közigazgatás legfőbb orgánuma a kormány. Annak törvénymagyarázatával szemben, alkotmányos fölebbezés nálunk csak az országgyűléshez lehetséges. Ha a város eleve tudja, s úgy látszik, tudja, hogy az országgyűlés nem neki adna igazat, nem a saját felfogásának arrogál-e oly kiváltságos csalhatatlanságot, mely felette áll a kormány, felette a minisztertanács, felette — esetleg — az országgyűlés által constituált jog kötelező erejének? S még ezek a városi hatalmasságok mernek mások, az ország első hatóságai túlkapásairól beszélni ! Nem tudjuk, hozzájárul-e a fővárosi közgyűlés a főügyész s a tanács indokolásához ez ügyben. A közérdek nem veszt vele, mert ez az indokolás is a belenyugvást javasolja a miniszter álláspontjába. De állítjuk, hogy jobb, férfiasabb, a főváros érdekeire, méltóságára, számbavehetőségére megfelelőbb lenne, ha a gyermekes makranczosság eme a hatalmi szó meghajlásá féli indokolásait, mellőzve, esetszerűen mondaná ki, hogy megteszi, amit a miniszter kíván, mert — törvény és igazság szerint — a közérdek kielégíthetése kedvéért köteles megtenni, s mert Magyarországon oda még nem jutottunk, hogy az ország alkotmányos kormánya törvényes rendelkezéseinek respectálása szégyen lenne, amely miatt mentegetőzni kell, vagy a »hatalmi szó előtt való meghajlás« nagy, de ebben az esetben egyszerűen nevetséges mondásával tüntetni szabad. Memor. Schvarcz Gyula a zurányi kerület választóihoz. Schvarcz Gyula országgyűlési képviselő, nagyérdekű, hosszabb nyílt levelet intézett a zurányi kerület választóihoz. Mindenekelőtt elmondja, hogy a múlt évi választás óta a törvényhozás és kormány oly munkát végeztek, amelynek hordereje határozottan a helyzet javulását jelzi. Emberfeletti dolgok nem végeztettek ugyan, de senki nem lett volna képes többet és jobbat alkotni ez idő alatt, mint a szabadelvű párt kormánya. Őszinte elismeréssel viseltetem, írja, az ellenzéki pártok t. vezérférfiainak úgy tehetsége, mint nemes tettvágya iránt, de azok után, amiket úgy a pénzügyi s közgazdasági mint a nemzetközi kérdésekben tőlük a képviselőház is lefolyt ülésszaka alatt hallottunk, egyáltalán nem vagyok képes elképzelni, hogy a fönforgó, mondhatni Európa-szerte megállandósult viszonyokkal szemben, solid alapokon, a nép újabb, igen súlyos direct megterheltetése nélkül, közelebb leett volna már jutni egy ellenzéki férfiakból alakítandott kormány az államháztartási egyensúly helyreállításához és egy valóban korszerű közgazdasági regenerátióhoz , mint amennyire máris tényleg elért a Tisza Kálmán kormánya. Ha örvendetesnek lehet mondani a mienkhez hasonló helyzetben minden oly fordulatot, amely anélkül, hogy megvonná akár az állam, akár a társadalom korszerű fejlődhetésének nélkülözhetlen segédeszközeit, habár csak fokozatos, de mégis tagadhatatlanul pozitív módon helyezi kilátásba az államháztartásbani egyensúly helyreállítását, úgy meg lehetnek önök, uraim, velem együtt nyugodva, mert ezen örvendetes fordulat máris beállott,minthogy megérthetik ezt a miniszterelnöknek, mint pénzügyminiszternek azon, a képviselőház nyílt ülésében tett határozott nyilatkozatából, miszerint, ha időközben rendkívüli, már t. i. háborús események újabb nagy mérvű áldozatokat igénybe nem vesznek, úgy néhány év alatt, lehetőleg 1891—2-ig helyre leen, állítva máris államháztartásunkban az egyensúly. S ez eredményt a kormány a nélkül reméli elérhetni, hogy a direct adót emelnie kelljen, vagy hogy a nemzet életérdekeitől a szükséges költségeket elvonja. A megtakarításokban a kormány elment a helyes pontig, s az ellenzék támadásai e részben csak egyes nem jelentékeny dolgokra (országház, opera, Lloyd-szerződés) szorítkoznak. Meg vagyok győződve, — folytatja, — hogy idővel még egyéb jelentékeny megtakarításokat is fog még eszközölhetni a kormány, állami szervezetünk egyes korhadt ágainak korszerű reformja által; igen, de ennek keresztülvitelére idő kell; egyelőre érjük be azzal, hogy Tisza Kálmán, mint pénzügyminiszter máris kilátásba helyezte a pénzügyi szervezet átalakítását, amely eszméjét ha keresztülviszi, bizonyára könnyebbülésére fog válni annak megifjúkodott működése az adózó közönségnek és nem csekély mérvben fog egyengetőleg hatni öröklött közgazdasági bonyodalmaink megszüntetésére. De tett lépéseket a kormány állami bevételeink fokozásának czéljából is és a képviselőház a lefolyt ülésszak legnagyobb részét — leszámítva a szervezkedést, a felirati és a budgetvitát — tüzetesen azon adójavaslatok tárgyalásában töltötte el, amelyektől a kormány nagymérvű fokozását reméli az állami bevételeknek. Ilyenek a dohány-, a hús-, a bor-, sör- és czukor-adójavaslatok és ami a képviselőházban az osztrák kormánynyali alkudozások rendkívül hosszúra nyúlta miatt csak e nyár elején tárgyaltathatott, a szeszadó-javaslat. Elvben én sem helyeslem az élelmiszerekre vetett adó terhének súlyosbítását, ámde egész készséggel szavaztam meg mégis mind e javaslatokat nemcsak azért, mert a kormány szerencsésen eltalálta azon alapgondolatot, amelynek keresztülvitele sem a húsfogyasztást, sem a bor- és sörfogyasztást nem fogja érezhetőleg terhessé tenni a szegényebb néposztályokra, sem pedig károssá tenni e törvények végrehajtását akár mezőgazdaságunkra, akár az illető iparágakra nézve — de még azért is, mert e törvények végrehajtásától a kormány teljesen higgadt számítás alapján valóban nagyszerű bevételfokozást remél, oly nagyot, mely — előreláthatlan kedvezőtlen körülményektől természetesen eltekintve, hasonló szolgálatot fogott tehetni a magyar állam háztartásának, mint aminőt tett a malomadó Olaszország pénzügyei rendezésének. Csak a szeszadóból 15.000. 000-val nagyobb bevételt vár a kormány az eddiginél, a bor-, sör- és húsfogyasztási adóból körülbelül 4.000. 000-val többet az eddigi hasonforrású bevételnél, hogy a dohányadó-törvény kilátásba helyezett eredményeit ne is említsem. A czukoradótól nem remélhetünk ugyan egész biztosan bevételfokozást, de az elfogulatlanul gondolkodó állampolgár nem fogja e rendszabályt sem sérelmesnek tekinteni, ha megtudja, hogy a czukoradónak jelen alakjában elfogadása tette lehetővé a magyar kormány álláspontjának sikerteljes megóvását a ránk nézve sokkal fontosabb szeszadó kérdésében, szemben az osztrák kormánynak oly sok ideig merev álláspontjával. A szeszadó hosszas viták tárgyát képezte, amelyek több oldalról beható közgazdasági tanulmányok eredményeit hozták fölszínre. A kormány nemcsak elismerésre méltó kitartást tanúsított a galicziai érdekek miatt merev álláspontra helyezkedett osztrák kormány magatartásával szemben e fontos kérdésben, de egyúttal meg is tudta óvni ez alkalommal a magyar állam pénzügyi, s a magyar társadalom közgazdasági érdekeit. A határvonalak, melyek közé e törvény által a szesztermelés mennyisége szorítva jön, legkevésbbé sem lehetnek sérelmesek a szesztermelőkre nézve, és a bonificatió, melyet e törvény a mezőgazdasági főzdék adójának mérséklése czéljából szaklagosan beigazolható feltételek mellett kilátásba helyez, bizonyára nem leend káros visszahatással hazai szesziparunkra nézve, daczára annak, hogy e bonifícatió kérdésének megoldásánál lelen volt •» ■—pj--* Ktmn&ny a galicziai érdekek iránti tekintetből még az utolsó pillanatban is némi engedményeket tenni, csakhogy a szeszadótörvény megalkotását, amely a magyar közgazdaságnak és a magyar állam pénzügyi helyzetének még így is mindent egybevetve, oly nevezetes előnyöket ígér, de amelyet már-már meghiúsulással fenyegettek a majd egy, majd más ponton fölmerülő nehézségek, végre valahára csakugyan lehetővé tehesse. Elkárhoztatja ez után az ellenzék azon tacticáját, hogy túl sötét színekkel jellemzi pénzügyi helyzetünket s ez után áttér az államélet egyéb ágazataiban történtekre. Mert nem kizárólag az államháztartás egyensúlya helyreállításának kérdése foglalkoztatta a képviselőházat a lefolyt ülésszakban, eltekintve a külhatalmakkal kötött kereskedelmi és egyéb tárgyú nemzetközi szerződésektől , mely utóbbiak közt kiváló figyelmet érdemel a Romániával a határrendezés ügyében kötött szerződést alkottattak törvények is, amelyek részint a jogszolgáltatás, részint közlekedésügyi és közgazdasági állapotaink javítására irányozzák. Ezek között, uraim, elsősorban kell, hogy érdekelje önöket az állategészségügy megszervezésének érdekében alkotott törvény, amelynek jótéteményeit éppen az okszerű mezőgazdák fogják méltányolhatni legjobban. Hogy sem a közigazgatás, sem a közoktatásügy terén nem történhettek ez idő szerint a nagyobb mérvű alkotások, ennek oka csakis abban keresendő, miszerint ez idő szerint a törvényhozás legfőbb gondját a kormányzat összes ágaiban elkerülhetlen, imminens követelmények kellő szemmeltartása és lehetőlegesen harmonikus kielégítése mellett majd kizárólag a legfenyegetőbb bajnak elhárítása, a hosszú évek során, a jelen kormány hibáján kívül annyira fölhalmozódott deficit megszüntetése képezte; hasonló áll az igazságügyről is, melynek jeles avatottságú vezetője szintén erngedetlenül működött ugyan a maga körében, és ha a jogéletre nézve kétségbevonhatlanul jelentőségteljes törvényjavaslatait csak bizonyos sorrendben hozhatja a képviselőház elé, úgy ennek nem az az oka, mintha hiányzanék igazságügyi miniszterünkben a kellő érzék annyi viszontagságot átélt s most már végre valahára csakugyan korszerűleg regenerálandó igazságügyünk összes életbevágó követelményeinek harmonikus törvényhozási conceptiója iránt, de így hozta magával ezt a némelyek által nem eléggé gyorsnak tekintett sorrendet, egyfelől a korábbi kabinetek alatt hagyományos jogi intézményeink átalakítására esetről-esetre tett törvényhozási intézkedések disintegráló természete, másfelől meg ugyancsak az államháztartási egyensúly mentős hamarább helyreállíthatása iránti tekintet, mely nem engedte, hogy mindazon reformok együttleg létesittethessenek és ugyan a gyökeres reform szellemében létesittethessenek, amelyeknek égető szükségét oly rég hangoztatják úgy a jogászvilágnak kitűnőségei, mint maga a jogkereső közönség. Egyébként igazságügyminiszterünk jelentékeny szolgálatot tett a magyar államnak és társadalomnak, midőn az öröklési jogról szóló törvényjavaslatot benyújtotta; a ház jogügyi bizottsága hónapokon át beható buzgalommal és avatottsággal tárgyalta is már e javaslatot és remélhető, hogy a tél folyamában már a képviselőház is tárgyalni fogja. Ha majd néhány év múlva az egyensúly államháztartásunkban csakugyan helyre leend állítva, csakis ekkor fog majd módjában állani a törvényhozásnak és kormánynak megtenni mindazon nagyobb mérvű alkotásokat, amelyekre a közigazgatás, igazságügy és közgazdasági politika terén a magyar államnak és társadalomnak szüksége vagyon és csakis ekkor foghatunk majd hozzá közoktatásügyünk valóban korszerű gondozásához, úgy, amint ezt a haladásnak bensőségteljes barátai közt, maga fáradhatatlan buzgalmú közoktatásügyi miniszterünk óhajtja elsősorban. Igen, mert csak ekkor fog rendelkezésünkre állhatni majd a kellő pénzerő, amelynek hiányában lehet ugyan a közoktatásügy korszerű reformját, nagyobb mérvű gondozását ékes szavakban az ország színe előtt már ma is követelni, de megfelelő sikert solid alapon biztosítani az e téren nagyobb mérvű kezdeményezéseknek, semmiféle kormány nem bírhatna. Valóban egy új korszak, egy jobb jövő kiindulási pontját fogja képezhetni Magyarországra nézve majd a pillanat, amelyben államháztartásunkban az egyensúly helyreállítva leendett. hogy be fog-e ez csakugyan néhány év múlva következni, ki tudná ezt egész határozottan állítani ? A miniszterelnök is csak annyit mondhatott, hogy be fog következni, ha a nemzetközi bonyodalmak nem fognak folyton súlyosabb terheket róni hazánkra. Végzetterhes lenne nemzetünkre nézve, ha kitörne a háború, mert azon terhek súlya alatt, amelyek még egy szerencsés hadjárat folytán is okvetlenül ránk hárulnának, ismét hosszú időre el fogna esni a magyar állam annak lehetőségétől, hogy a béke műveiben a magyar társadalom összes erőinek korszerű kifejtését előmozdíthassa. Ámde ne feledjük, hogy a magyar állam jövője, az európai viszonyok sajátszerű voltánál fogva, csak úgy lehet biztos, ha szemben a monarchia életérdekeinek megtámadóival, egy pillanatra sem jut oly helyzetbe, amely arra kényszeríthetné, hogy a létérti küzdelemben bármely irányban is esélyeket kockáztasson. Magyarországnak minden erejét meg kell feszítenie, hogy bármely pillanatban helyt állhasson azon monarchiáért, amelynek keretében, mint alkotmányos, szabad állam, felséges királyunk bölcs uralkodása alatt, úgy a modern fejlődésnek, mint a nemzetközi tekintélynek már is ennyire tiszteletet gerjesztő fokára emelkedhetett. Méltó megnyugvással is fogadhatja minden állampolgár azon buzgalomteljes egyhangúságát, amelylyel a monarchia közös véderejének tökélyesbítésére irányuló javaslatokat, pénzáldozatokat úgy a delegáció, mint a képviselőház és főrendiház pártkülönbség nélkül megszavazta, vala-