Nemzet, 1888. szeptember (7. évfolyam, 2159-2186. szám)
1888-09-01 / 2159. szám
Sztonausercafo, Ferenc Biek tere, Athenaeum-épület, Simika A. lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bementetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. 2159. (242.) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1888. Szombat, szeptember 1. iklidtó-fiVVATAL, r.rencziek-tere, Athenaeum-épület, földsalak Előfizetési idij : ▲ reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .. .. .. ..................... ..... 8 Ért 3 hónapra .. ...................................... . . 1 » 6 hónapra .................................. .... 19 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám helyben 6 kr. vidéken 6 kr. VII. évi folyam. Budapest, augusztus 31. Nem ápoltunk kétséget egyetlen pillanatig sem abban az irányban, hogy a legfontosabb anyagi érdekeket oly közelről érintő regale megváltás kérdése nem fog a megoldás törvényhozási stádiumán a nélkül túljutni, hogy az a körül számba jövő tényezők közt — értve egyfelől az államkincstárt, mint amely a vevő, s a regale eddigi tulajdonosait, kik az eladó felet képviselik — komoly ellentét jelei ne mutatkozzanak, illetve, hogy a törvényhozási megoldás előkészítése közben meg ne kíséreltessék a természetes, bár csak látszólagos érdekellentét kiélesítése. Természetesnek mondtuk ez érdekellentétet, amely mindig fenforog, midőn két félnek valamely értékcsere iránt meg kell egyeznie, de ismételjük, hogy az ebben az esetben inkább látszólagos, mint bármikor ily transactiók eseteiben, mert ha el is tekintünk attól, hogy az új szeszadó minő rázkódtatást okozhat a regale jövedelmezőségi viszonyaiban, föltéve, hogy az az eddigi tulajdonosok kezén, eddigi alakjában megmarad, ha úgy tekintjük is e jogot, amint az az újabb — hatásában még eddig kiszámíthatatlan — fogyasztási adótörvény-reform kezdeményezése előtt volt: meggyőződésünk, hogy — alig számottevő kivétellel — a regale tulajdonosok egy pillanatig sem haboztak volna, ha nekik a most tervezett feltételek mellett való megváltás vagy a meg nem váltás közt döntő határozás joga adatik, a megváltás mellett nyilatkozni. Ennek daczára azonban, ismételjük, csak természetesnek tarthatjuk, hogy azon tényezők, melyek most — a megváltás tényének bizonyossága mellett, nem azzal a kérdéssel állnak szemben, megtörténjék-e a rájuk nézve minden elgondolható föltételek közt előnyös művelet, hanem szemben állnak azzal a kérdéssel, mily mértékig fokozhatók e többé el nem odázható művelet előnyei; természetesnek tartjuk, hogy most fölhangzik az érdekeltek részéről az elégedetlenség szava, az állam által,-mely ebben a kérdésben nem csupán a kincstárt mint vevő felet, hanem a nem-regale tulajdonos adózók millióit is épp úgy képviseli, mint a regale tulajdonosok sok ezreit, hogy felhangzik az elégedetlenség szava, ebben a transactióban kínált föltételekkel szemben. Tovább megyünk s azt állítjuk, hogy egészségtelen jelenségnek tartanók, ha a megváltás által mindenesetre nyújtott pillanatnyi előnyök után való kapkodás mohósága,nemzeti életünk azon rétegében,mely nagyban és egészben a regale eddigi tulajdonosa gyanánt szerepelt, akkora lenne, hogy teljesen elnyomná a nyújtott előny és a szenvedett veszteség természetes és ösztönszerű mérlegelését s az ebből — mind a viszonyok, mind az ítélet különbözőségénél fogva — elkerülhetetlenül következő nézeteltéréseket. Nem lenne örvendetes az ily mohón való belenyugvás az állam által kivált megváltási módozatokba, mert három eshetőség közül egynek — amelyek közül pedig mindhárom elszomorító lenne — szolgálna bizonyítékául az. Vagy azt bizonyítná, hogy amit az állam ajánl, az túl van a méltányosság határain ; messze és minden esetben többet nyújt, mint amit várhattak az illetők, s ami az általuk átadott értéknek és jognak megfelel; vagy pedig azt bizonyítná, hogy a társadalmi tényezők, melyekkel az állam eransactiora készül, híján vannak saját jogos érdekeik fölérzésének, s vagy anyagi helyzetük szorultsága utalja rá őket, hogy kapva kapjanak mindenen, a mi némi tőkéhez juttatja őket, vagy sokszor emlegetett s nemzeti fogyatkozásunk gyanánt hirlelt könnyűvérűségük akadályozná őket abban, hogy komolyan utána lássanak a vett és adott értékek lelkiismeretes mérlegelésének. Mikor ezt hangsúlyozzuk, elismertük teljes jogosultságát annak, hogy a regale megváltásának nagy műveletében érdekelt tényezők iparkodjanak a saját maguk jogait megvédeni, s elismertük az állam kötelezettségét, hogy a nyújtott előnyökben és viszontszolgáltatásban elmenjen a végső határig, és sem a fiskális szempont kizárólagossága, sem a kezében levő hatalom korlátlansága által ne ragadtassa magát igazságtalanságra azon érdekek iránt, melyek mellett, azonkívül, hogy a tulajdonjog szentsége szól, nem szabad elfeledni azt sem, hogy a mai gazdasági helyzetben sújtani akarni a birtokos osztályt annyi lenne, mint oktalanul, hazafiatlanul és embertelenül járni el oly tényezők irányában, kik a magyar államiság legerősebb oszlopai. A conferentia, melyet Erdélyben az érdekeltek holnap tartanak, ezek alatt a jelszavak alatt hivatott össze, s mi nem veszszük zokon, ha az izgatás hevében, mely arra czélzott, hogy az érdeklődést fölkeltse, egy egy kemény szó is hangzott, kemény szó, amely nem csak azért volt helytelen, mert kemény volt, hanem azért is, mert igazságtalan volt. Még azon sem ütközünk meg, hogy ez ügyet, melytől ugyancsak távol esik minden párt-SzenVOríoig. majdt így blzom ell vonni a pártérdek, s ugyanakkor, mikor a kormányt s az országgyűlés többségét igyekszik megnyerni bizonyos, méltányosoknak hirdetett érdekek kielégítésének, a legdurvább s legméltatlanabb támadásokkal halmozza el e kormányt és e többséget. Mi nem ütközünk meg ezen, sőt egész nyíltan hirdetjük, hogy kormánynak és többségnek, e támadások célzatossága s könnyen érthető s fölismerhető politikai háttere daczára, kötelessége azzal a tárgyilagossággal, sőt jóakarattal fogadni minden, e részben fölmerülő jogosult kívánalmat, mintha nem lenne azokhoz hozzáfűzve a rosszakaratú politikai czélzat, mely nem a jogosult érdekek kielégítését, hanem pusztán és kizárólag az elégedetlenség fölkeltését tartja szem előtt. Meg vagyunk róla győződve, hogy a kormány is, törvényhozás is így fog eljárni. Figyelemmel, jó indulattal, rokonszenvvel fogja méltányolni a fölmerülő kívánalmakat, s azok teljesítésében elmegy azon határig, a meddig a közügy sérelme nélkül elmehet. De tovább nem megy egyetlen vonalnyival sem. S minden kísérlet, mely netalán arra czélozna, hogy a magyar államhatalom a közérdek rovására, az igazság és jogosság határain túl elégítse ki egyesek érdekeit, tapasztalni fogja, hogy a magyar alkotmányosság elég erős s eléggé öntudatos, hogy az ily kísérleteket visszautasítsa S meg vagyunk győződve, hogy bármennyire kínálkozzék is népszerűnek az esetleges ilynemű aspiratiók dédelgetése, még az ellenzék komoly tényezői is be fogják látni, hogy a kormányt nem akkor illetheti vád és szemrehányás, ha azokkal szembeszáll, hanem megilletné akkor, ha azoknak, bármi szempontból, hódolna. Mi hiszszük, hogy erre az alternatívára nem fog rá kerülni a sor. Hiszszük, s a magyar nemzet traditiói jogosultságot adnak e hitünknek, hogy a mozgalom, amely e kérdésben megindult, minden nyilatkozatában s minden kívánságában azon határok közt marad, amelyek közt az egyesek jogainak teljes kielégítése nem sérti sem az állam, sem a polgárok nagy rétegeinek érdekét. De ha a mozgalom túlmenne ezeken a határokon, akkor sem aggódnánk. E mozgalom akkor esetleg meg fogná hiúsíthatni egy s más jogos óhaj teljesülését, ami magában sajnálatos lenne; de azt, hogy a magyar államhatalom s a magyar törvényhozás ily nagy érdekeket érintő kérdésben letérjen az igazságosság, a méltányosság, a jogtisztelet ösvényéről, hogy akár egyik, akár másik irányban sérelmet kövessen el azon érdekek ellen, melyek előtte egyaránt drágák, azt ez a mozgalom nem fogja elérni. Ezt jó lesz szem előtt tartani a tanácskozásokban, melyek holnap Kolozsvárt megindulnak, és ha ennek szem előtt tartása a helyes, méltányos, igazságos határok közt tartja a fölmerülő kívánalmakat, a mozgalom még üdvös eredményekre is vezethet. Ellenkező esetben csak az adhat megnyugtatást minden — a közérdeket szeme előtt tartó — hazafinak, hogy kárt okozni semmi esetre sem fog az. A NEMZET TÁRCZÁJA. Augusztus 31. Párisi alakok. (Amit az idegen nem lát meg. — A rongyszedők. — Categoriáik. — Titkaik. — A »camelot.« — Fogásaik. — »Chanda d’habits«. — Errare humanum est.) Párist ma már nem szükséges felfedezni: a villámvonat még Bécsből is annyi idő alatt röpíti oda a touristát, mialatt a föld egyet fordul a tengelyén; írni meg annyit írtak róla, mint a világ egy városáról sem. És mégis! Párisban több a felfedezni való, mint a világ bármely nagy városában. Az idegen, kivált a tourista, megismeri a nagy boulevardokat, melyeknek zaja elkábitja; megnézi a középületeket, a »látni valókat«, az operát s a többi színházat; eszik és lakik, erszénye szerint, nagyon jól vagy nagyon rosszul s végre, bármennyi ideig tartózkodott is ott, csak a felszínét ismerte meg Páris egy bizonyos részének. Amit az idegen nem lát meg s a született párisi is csak úgy, ha nézni tud, az éppen az, ami Páris sajátságait képezi: azok a távoleső városrészek, ahová idegen soha sem teszi a lábát; azok a gyanús »hotelek,« a hová a párisi élet tanulmányozója is csak valamely rendőrbiztos és emberei szives fedezete alatt mer ellátogatni; azok az »emberirtók,« melyekről Zola kétségbe nem vonható élethűséggel, de annál kevesebb ízléssel irt; azok az ismeretlen »színházak« és »café concert«-ek, melyek a művészet világvárosában valóságos paródiáknak látszanak. . . Páris sajátságai közé tartoznak azok az alakok is, kiket az idegen is lát, mert ott hemzsegnek a párisi kövezeten, de akiket még a párisiak sem ismernek teljesen. Nem mernék őket catilinaris existenciáknak nevezni, mert mindegyiküknek meg van a maga foglalkozása, keresetforrása. Hanem azért bourgeoisenak, polgároknak ők sem tartják magukat. Ellenkezőleg ! Esküdt ellenségei a bourgeoisienak. Mikor valamely politikai vihar fölkorbácsolja azt a tengert, amit Párisnak hívnak, ezek az alakok legelőbb verődnek fel a fölszínre, támogatva azokat, kik a fennálló rend ellen tüntetnek. Az utóbbi strike-tüntetésekben is nagy részük volt ez alakoknak s a szomorú csak az a dologban, hogy nagyobbára nem ők, hanem ártatlanok lakóinak, amennyiben nekik nincs veszteni valójuk. Időszerű is, érdekes is lesz tehát ez alakokat szemügyre vennünk, részint saját tapasztalataink, részint Páris egy kiváló ismerőjének, Coffignon-nak nem rég megjelent könyve alapján.*) Kezdjük a rongyszedőkön, kikről kivált a régibb keletű rémregényekben sok felszínes ismertetés volt olvasható. A rongyszedés épp oly mesterség, mint egyéb s hogy nemzetgazdasági jelentősége is van, azt legjobban bizonyítja az, hogy Párisban 41.000 embernek ad »mindennapi kenyeret.« Csakhogy ez a negyvenezer ember sem egyformán keresi a kenyerét, mert köztük is vannak categóriák. A mesterség legalsó fokán a »ramasseur de nuit« áll, aki, nem ismervén még az áruk természetét, mindent összeszed a puttonyában, keveset keresve, de tapasztalást szerezve. Ezek nagyobbára munkát nem talált kézművesek, kiknek egy része csak ideiglenesen foglalkozik a »métier«-vel, más része azonban megtelepedik a rongyszedők negyedében, melyet büszkén »cité«-nek neveznek s a honnét puttonyval, kis lámpával és szöges bottal mint »coureur« indul útjára. A »coureur« szabad ember, ott és akkor dolgozik, ahol s a mikor neki tetszik, a »placier«-nek azonban meghatározott helye van, vagy egy kisebb utczája, vagy egy nagyobb utczában 10—20 háza. A »placier« bért fizet a helyéért; 40—120 francot egy évre; ilyen mintegy tizenötezer van Párisban; a többi az előbb említett categoriákhoz tartozik. A rongyszedők — mind a három categoria — egy-egy nap 1.190,000 kilogr. »árut« szednek össze, ami nem kevesebb, mint 71,400 francot képvisel, azaz egy évben huszonhat millió hatvanegyezer francot. Ekkora összeg rongyokból ? — Rongyokból *) A. Goffignon: »Le pav* Párisién, Parié. Lihrairie illurtrie,« és egyébből. Lebbentsük csak le a fátyolt a rongyszedők titkairól, előre megjegyezvén, hogy ez »áruknak« épúgy megvannak a meghatározott áraik, mint egyéb iparczikkeknek. Hogy a természetben semmi sem megy kárba, leginkább látható Párisban , ott mindent értékesítenek, mindennek akad vevője. A rongyszedő puttonyából kikerülő fehér rongy métermázsája 30 franc; a papír mázsája 8 franc; a sárga- és vörösréz 60 franc; az ón és ólom 18 franc; a selyemrongyok, melyeknek nagyobb darabjából a bábuk toilette-je készül, 3 franc; az emberi hajat 200 franccal fizetik; a csontot, melyből a késnyelek készülnek, 30 franccal; a halcsontot, melyeket a játékgyárosok vesznek meg, 60 franccal .... Már ebből is látható, hogy sok minden kikerül a rongyszedő puttonyából s az a körülmény, hogy minden uj földolgozásra talál, nagyobb fontosságúvá teszi a rongyszedés mesterségét, mint első látszatra képzelnek. Az összeszedett tárgyakat külön kereskedők veszik meg, kiknek száma mintegy háromszázra tehető. Ezek is nagy személyzetet foglalkoztatnak, úgy hogy e mesterséggel foglalkozók számát egy hivatalos jelentés 80 ezerre teszi. De nagy volt is ám a forrongás ebben a népes osztályban, mikor Pondelle, Szajna megye főnöke — »purificálni« akarván Párist — elrendelte azokat a zárt szemétszelenczéket, melyek lassan kint teljesen véget vetettek volna a rongyszedők mesterségének. A szemétszelenczék eltűntek ugyan, de Pondelle elérte azt, hogy a rongyszedők nagy számban a Páris melletti falvakba költöztek ki. A »camelot« ... most veszem észre, hogy franczia nevüket használtam, de hát e szó magyar fordítását hiába keresnők. Larousse szótára szerint »camelot« elnevezés alatt kis kereskedőt kell értenünk, ki csekély értékű tárgyak eladásával foglalkozik. Igaz, csakhogy ezek a kis kereskedők is több categóriára oszlanak, áruik és azon ügyesség szerint amint dolgoznak. Az első a hierarchiában a »postilater« ki az utczán ügyes allocutiókkal, vagy fogásokkal a maga köré gyűjti az arra menőket a végből, hogy valamely árut látszólag olcsó, de voltaképpen jól megfizetett áron adjon el nekik. A »postilateur« első föltétele, hogy jó »svádája« legyen, hogy semmi zavarba ne hozza — még a gúnyos közbeszólások sem! — s hogy hangja daczoljon az idő viszontagságaival. Ha a járókelők kevés hajlandóságot mutatnak a megállásra — vagy mivel sietős a dolguk, vagy mivel csipős a hidség, fogáshoz folyamodik. Krétával nagy kört húz az aspfialtra, a közepébe két-három öt francos darabot tesz le, ráborítja zsebkendőjét, körülírja cabbalisticus szavakkal vagy jelekkel s mikor már elég járókelő állta körül, elkiáltja magát: »Isten neki, ha tönkremegyek is! Ma vagy holnap, mindegy, élni csak kellnemde?« És folytatja: »íme, uraim és hölgyeim, a zsebkendőm alatt, ennek a körnek a kellő közepén három darab öt fríncos látható, most lefödöm ismét zsebkendőmmel s aztán 25 centiméter magasságra megtánczoltatom mind a három ezüst tallért az érdemes társaság kegyes színe előtt. De hogy ezt megtehessem, egy csodás porra van szükségem, ami egyedül az én titkom s a miért már elküldtem. Addig is, mig elhozzák, engedjék meg hölgyeim és uraim, hogy egy érdekes iparczikkre hívjam föl szfszes figyelmüket. Gyönyörű óraláncz ez, melyet minden kiállításon éremmel tüntettek ki s melyet mindenütt 25 francért árulnak. Én, hogy e czikknek itt, a nyílt utczán reclámot csináljak, még öt francot sem kér-’ek érte, de még hármat sem, sőt a kettőből is engedek egyet s igy egy potom francért bárki szerezhet magának egy gyönyörű, elegáns, tartós óralánczot.« Vannak köztük, a kik emelvényen »dolgoznak« ; vannak, akik üresen álló boltokat bérelnek ki, egy- két hétre. Az előbbieknek sokszor gyűl meg a bajuk a rendőrséggel, mert a körülük sereglő bámészok , gyakran zavarják a közlekedést. Az utóbbiak élnek leginkább azzal a fogással, hogy az eladást veszteséggel kezdik, oly módon, hogy például 80 centime értékű harisnyákat 15 centiméért adnak el, de soha sem többet három párnál. Mikor aztán még vagy buszán is vennének a hallatlan olcsóságú harisnyákból, vagy harisnyakötőkből, a »camelot« nyugodtan így szól: »Ez a czikkem már teljesen elfogyott, menjünk át egy másikra«... S ez a »másik« voltaképpen az a czikk, melyet értékesíteni kíván. A »camelot« mindennel foglalkozik, ami csak elképzelhető, még fáczánfejek eladásával is. — Fáczánfejek eladásával ? Azzal. A rongyszedőktől veszi darabonkint három sorlért, aztán megtisztítja, rendbehozza, nyélbe üti s 30 souért adja el a henteseknek, kik mint díszt tűzik föl pástétomaikra. Nálunk is ismert alakok a ruhakereskedők s Párisban is oly népszerű a »hands d’habits«, mint a mi fővárosunkban hajdan a »bandlé«-kiáltás. Azért mondom, hogy »hajdan«, mert azt hiszem, hogy már a »bandióink« is megmagyarosodtak. Az ócskaruha-kereskedés nagyobb fontossággal bír, mint képzelnők. A Temple külváros a »hands d’habits« Mekkája: odaviszik este felé, amit egész nap 15—20 francért összevásároltak s amit 20 — 25 francért adnak el a »specialistáknak.« Ez utóbbiak azután földolgozzák a »nyers árut« a nadrágokat mindenekelőtt, egészségi okokból, kimossák, majd a foltokat alkálival kiveszik belőlük, uj gombokat varrnak rájuk, ha kell, uj zsebeket is s aztán »megfestik.« Ez a »passage en couleur« a mesterség nagy titka, mely sokszor oly bámulatos eredményt hoz létre, hogy az így »újjáalkotott« ruhadarab előbbi tulajdonosa sem képes volt tulajdonára ismerni. A munkásosztályokra nézve nagy szerencse ez az ócska ruhakereskedés, de sőt a kis hivatalnokok sem vetik meg a »vieux frasque«-ot. Párisban 9 francért elég tisztességesen föl lehet öltözködni s a ki még felöltőt is óhajt, az 12 francért vehet olyat, mely »hajdan« 80— 100 francba került a szabónál s melyet egy évig egészen jól és »tisztességben« el lehet hordani. Az ócskaruha-kereskedők szintén fordulnak fogásokhoz Egyikök egy csomó ócska pénztárczát vásárolt össze s a vásárra vitt nadrágok vagy felöltők zsebébe becsempészett egyet-egyet. A vevő megtapogatva a ruhadarabot, észrevette a benne feledett pénztárczát, mely bizonynyal tele van louis d’orokkal!... megvette a ruhadarabot és — csalatkozott, nem maradván egyéb vigasztalása, mint a megvett ruhadarab s az a latin közmondás, hogy — »errare humanum est« (Befejező Utal. következik.) ÚJVÁRI BÉLA, BELFÖLD, Budapest, aug. 31. (A miniszteri felelősség.) A »Pesti Napló« folytatja ma a vitát, amelyet az »O. É.«-nek a cultusminisztérium ideiglenes vezetésére vonatkozó közleménye egy, a »Pesti Napló” által rosszul értett szavába kapaszkodva, kezdett. Már tegnap megmagyaráztuk e szó valódi értelmét, a magyarázatunk teljes összhangban állt a tényekkel és a miniszteri felelősség követelményeivel, amint bizonnyal nekünk van legkevésbbé szándékunkban a miniszteri felelősség elvének bármi csonkítása vagy csak érintése is. A »Pesti Napló« úgy tesz, mintha magyarázatunkat nem értené s össze-vissza forgatja a legtermészetesebb dolgokat, csakhogy valami különöset süssön ki belőlük. Terjék öröme ebben. Az a tényeken mit sem változtat, s a miniszteri felelősség princípiuma elég erős princípium arra, hogy — egyebek között — még a »Pesti Napló« védelmét is baj nélkül kiállja. AUSZTRIA Budapest, aug. 31. (Clericális képviselő az antisemitismus ellen.) Dr. Kathrein osztrák képviselő folyó hó 26-ikán Toblachban választói előtt beszédet tartott, melyben az antisemita mozgalmakat is érintette, és a tiroli clericális párt magatartását azzal szemben a következőkben jellemezte : »Egy bizonyos oldalról ismételten tettek kísérletet arra nézve, hogy völgyeinkbe az antisemitismust becsempészszék és különösen a paraszt lakosságot akarták e terméketlen és morálellenes mozgalmakba — mert az a fajgyűlölségből indul ki — bevonni. Népünknek a szigorú catholicus alapelvekhez ragaszkodó egészséges felfogásáról ad bizonyságot az a körülmény, hogy ez agitatiótól teljesen távol tartotta magát.« KITLIFÖLJD Budapest, aug. 31. (Külföldi krónika.) Felette érdekes jelenségek merülnek fel a német belügyi politika terén, amelyek mind arról tesznek tanúságot, hogy úgy Bismarck herczeg, mint II. Vilmos császár helyénvalónak látják határozottan és ideje korán a »Kreuzzeitung« reactionáriusait kiábrándítani elbizakodott reménykedéseikből, mintha az ifjú császárt úttörőül használhatnák fel szándékaik kivitelére. Benningsen kinevezése Hannover tartomány főnökévé, ily értelmezést nyer a német sajtó által, így a szabad-conservativ »Post« a következőket mondja: »Benningsen kinevezése félremagyarázhatatlan bizonyságot szolgáltat arra nézve, hogy a belügyi politika ezentúl is oly utakon fog haladni, amelyen biztos lehet a mérsékelt szabadelvűek támogatásáról és hogy a kormány e pártra is támaszkodni akar. Ha erről nem lenne bizonyos a nemzeti szabadelvű párt vezérférfia, akkor a neki felajánlott állást nem fogadta volna el. Hogy e mellett e kinevezésnek éle az e-conservativek azon kísérlete ellen is irányul, hogy Hannoveréből a nemzeti szabadelvűeket kiszorítsák, nyilvánvaló.« A sugalmazott »Post« egy másik czikkében a »Kreuzzeitung« junker-politikája ellenében még erőteljesebben foglal állást. A »Kreuzzeitung« II. Vilmos császárnak a Johannita-rend ünnepélyén mondott szavai kapcsán a nemességnek kizárólagos érdemeket és előnyöket vindiált; erre vonatkozólag mondja a »Post«: »Manap a haza és a királyság szerencsére, szé. ívovvi/ uiw^wu «Q. a uiun út csak a nemesség, a porosz nép összességére, annak minden rétegére és tagjára egyaránt támaszkodhatik. Másrészt az államszolgálat azon ágaiban, amelyek ennekelőtte kizárólagosan a nemesség kezeiben voltak, úgy a hadseregben és a városokon kívüli tiszteletbeli állásokban is a művelt polgárság már régóta egyenjogosultan versenyre kel velük, míg másrészt a nemesség mindinkább magáévá teszi a polgárság gazdasági erényeit. Minden oly kísérlet, mely a nemességnek különleges állást akar szerezni, akár kedvező, akár kedvezőtlen irányban, elhibázott lépés, ellentétben áll hazánk tényleges és jogi fejlődésével és csak viszályt és bizalmatlanságot kelthet, mikor valóban oly nagy szükségünk van az összetartásra. Francziaországban a monarchista tüntetések egymást érik. A calvadosi royalisták egy része Bocher senatornak,az Orleans ház bizalmas emberének tiszteletére Pont-l’Évêqueben lakomát adott, melyen mintegy 150 ember vett részt. A lakomán Witt képviselő élteté Bochert, ki hosszabb beszéddel felelt. »A törvényhozó hatalom 1885 óta — mondá — valóban szomorú látványt nyújt. Negyedfél millió választó kifejezte óhaját, hogy a vallási békét helyre akarja állítani s a rendet a pénzügyekben és a hadseregben biztosítani. Az új kamara kimerült a miniszteri válságokban. Nem alkotott mást, mint a számüzetési törvényt és az istentelen iskolatörvényt. Megszavazta a katonai szervezetet s a pénzügyekben a deficitet folytonosan növekedni látjuk. Az ország azért kívánja a felmentést, anélkül, hogy ezt a kamara önzetlenségétül megvárhatná. De a kamara napjai azért meg vannak számlálva. A tehetetlenségben s a teljes hitelvesztettségben semmisül meg. E végzetteljes helyzet nemcsak az emberektől ered, főleg a köztársasági elv okozza ezt. A köztársasági kormány alatt semmi sem állandó; minden változik a többségekkel. Tíz esztendő alatt nyolc hadügyminiszterünk volt. Tekintsenek csak a határokon át. Az egyik oldalon az állandóság, a másikon egy kérdéses hatalom. Vájjon Francziaország azt hiszi, hogy még nemelég elhagyatott kifelé, nem elég zavarodott benn ? Öröksége még nincs eléggé eltékozolva ? A monarchia még egykor hazánk védnöke lesz. Még hozzá akarom tenni, hogy bizalmam arra támaszkodik, hogy személyesen ismerem azt, kit a gondviselés a haza újjáalkotójának szerepére kiszemelni látszott, a párisi grófot, kinek emléke még oly élénk az országban. Őt száműzhették, leveleit feltörhették, de eszméit nem tartóztathatták fel. Én tudom, hogy mit várhatni ez egyenes, szilárd, nagy szivü szellemtől!« Az izlandi kormány szigorúan alkalmazza a kényszertörvényt. A nemzeti liga néhány fiókjának elnyomatását Izland különböző részeiben, augusztus 27-dikén Redmond János és Vilmos ir képviselők elfogatása követé. Az elfogottak arról vádoltatnak, hogy összeesküvésben vettek részt, mely Walker Tamás kapitányt arra akarja kényszeríteni, hogy ne adjon bérbe bizonyos majorságokat, melyekből a korábbi bérlők elűzettek. A kényszertörvény elleni e vétség jul. 22-én követtetett el. A vádlottak, rövid vallatás után, magas kezességi összegek mellett, szabadon bocsájtattak. Wexfordban elfogatott az ott megjelenő »People« lap szerkesztője és tulajdonosa, Walsh, s Melinben, Cork grófságban, a négy hónapi fogságra elítélt Pater Kennedy. Az elsőt arral vádolják, hogy oly czikkeket közlött, melyek a bérlőket a kiűzetés elleni ellenállásra izgatják, a másik, hogy megtartotta a nemzeti liga betiltott gyűlését Duhallowban. Kennedy Corkba szállíttatott, hol fogságát ki fogja tölteni. Spanyolországból jelentik, hogy míg a spanyol kormánynak a hadsereg belszervezete s az általános védelmi kötelezettség terén nem lényegtelen nehézségekkel kell küzdenie, az ország védelmi erődítésében, és pedig különösen a spanyol pyrenai határon, sikerrel halad elő. Már az elhunyt XII. Alfonz király ez ügynek élénk érdeklődést szentelt s e közben fokonként mintegy nyolczvan millió forint fordittatott a pyrenai határhoz közel eső vidékeken erőditvényekre, igy Catalonia, Aragon, Navarra és a ProToteronyektr * vagy tik el; továbbá számos helyen tágas citadellák építtetnek, mert a régiek nem voltak képesek a mai tüzérség robbanólövegeinek ellenállani. Ez erődítvények védelmében s támaszkodva a vasutakra, Spanyolország a pyrenai határon 150,000 embernyi haderőt vonhat össze, mely háború esetében jelentékeny szerepet játszhatik. A régenskirályné nem rég részt vett a lobogó kitűzésében az első kész erődítvényen. Ez a sz. Márk hegyen fekszik, San Sebastian és a franczia határ között. A canadai parlament valószínűleg rendkívüli ülésszakra hivattatik össze az amerikai fenyegetések miatt. A brit kormányhoz kérvényt készítenek elő, hogy vessen ki beviteli vámot az amerikai gabonának Angliába való behozatalára. Az afghanistáni kérdés időnként s így most is, igénybe veszi az európai politikai világ figyelmét. Említettük a hírt, hogy Izsák khán, a turkestáni helytartó, az emir unokaöcscse fellázadt. Az emir őt Cabulba hívta, Izsák khán azonban megtagadta az engedelmességet. Izsák khán, mint turkestáni helytartó, bizonyos önállóságot élvezett. Ő Sir-Ali idejében elkísérte unokatestvérét, Abdurrhamant, a száműzetésbe az oroszokhoz és hűsége jeléül kapta a helytartóságot. Az emir azonban meg akarta szüntetni az ő ki-