Nemzeti Hirlap, 1904. április-augusztus (1. évfolyam, 1-124. szám)
1904-04-02 / 1. szám
V kivitelével.NEMZETI 1904. 1. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre................28 kor. — ATI. Fél évre 14 kor. — fill. 7 kor. — fill. 2 kor. 40 fill. — kor. 10 fill. stlagjelesik naponként, — ay ünnepele Kegyed, évre . . Egy hónapra . . Egyes szám ára Kolozsvár, szombat, április 2.1. szám. Szerkesztőség: Farkas utcza 8. sz. — Telefon 49. sz. — Kiadóhivatal: Deák Ferencz-u. 4. sz. — Telefon 364. Hirdetések □ om.-ként ... 10 fillér. Nyilttér petit sora................40 fillér . „Nemzeti Hirlap.“ A „Nemzeti timlap“ programmját megadja a név, melyet homlokán visel. Részt akarunk venni a magyar nemzeti állam kiépítésének nagy munkájában. Politikán és programmunk: 1807; irányunk: szabadelvű; czélünk : a nemzeti eszme diadala. E határjelzők közt minden irányban teljesen függetlenül mozgunk. A magyar érdek, az igazság és a tisztesség követelményein kívül egyéb korlátot nem ismerünk. A magyar érdek vezérli összes törekvéseinket és ez érdek határain túl nincs számunkra éltető levegő. Az igazság irányítja bírálatunkat, személy- és tárgyválogatás nélkül. A tisztesség szabályozza hangunkat minden munkánkban, még a baret hevében is. Lelkiismeretesen be akarjuk tölteni a feladatokat, melyeket egy vidéki, egy erdélyrészi lap rendeltetése szab elénk. Különös gondot fordítunk tehát városunk és vidéke, valamint az erdélyi egész országrész érdekeinek minden melléktekintetet kizáró pártatlan szolgálatára. A „Nemzeti Hírlap“ létjogának egyik fő feltétele az, hogy ebben az irányban mily mértékben tud kötelességeket teljesíteni, szükséget pótolni. Ez elvekkel és törekvésekkel indulunk útnak. Utunkban megfigyelünk mindent, amit egy nap termel és fölvet. Közleményeink irodalmi színvonala, hírszolgálatunk gyorsasága tekintetében kielégíteni igyekszünk minden jogos igényt. Kérjük törekvéseinkhez az erdélyrészi közönség támogatását. *■ A „Nemzeti Hírlap“ minden hétköznapon délután 4 órakor jelenik meg. Előfizetési árak : A kiadóhivatal kéri az előfizetési díjak mielőbbi beküldését. Szerkesztőségi iroda: Farkas-utcza 8. sz. (Telefonszám 19.) — ahol a lap szellemi részét illető közlemények fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Deák Ferencz-utcza 4 sz. (Telefonszám 364.) — ahova az előfizetési dijak, hirdetések, nyílttéri közlemények küldendők. Kolozsvár, 1904. április 2. A „Nemzeti Hírlap“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Beköszöntő. Kolozsvár, ápr. 2. Jer. mosolygó Tavasz, üditsd föl lelkünket! Te vagy az örök ifjúság tündérvilága, a föltámadásba vetett hitünk élő bizonyítéka. Te nyújtasz vigaszt és reményt a hosszú télen elcsüggedt szegénynek, élvezetet a gazdagnak, hitet a kétkedőnek. Első virágaid pompája, zöld pázsitjaid szőnyege, patináid himnusza és a nap sugárözöne mind ilusvét ünnepélyességét emeli, mind lelkünk alkalmi hangulatát fokozza. Mert Husvét az Eszme hatalmát, az Ige örökkévalóságát jelenti. Miként a természet túléli a télnek minden förgetegét, úgy az igazság sem tiporható semmi erőszakkal. Egy piczinyke ru£y daczol a velőkig ható fagyokkal; ey szemernyi mag áttöri a legkeményebb jégpánczélokat: egy gondolat reg, hogy a zsarnokság légióit lefegyerezze, e gondolatnak egyetlen vértanúja leveri a kaszamaták zárait, földig rombolja a börtönök dohos falait s fehér galamb képében kiszabadítja az égig törő Eszmét. Ha nem hiszitek, nyissátok föl először mindenesetre a Bibliát, mert a harangok vallásos ájtatosságra figyelmeztetnek; de aztán nyúljatok a haza szent könyve, a nemzet történetéhez is, melynek minden lapján ott találjátok a „feszítsd meg!“ ítéletet, a keresztet, Golgothát, mert hiszen a mi Passzióhetünk ezeréves, de mindezekkel szemben ott találjátok a félretolt kriptaajtókat is, előttük Hungária mentőjének kijelentésével: „Ő nincs itt, föltámadt !“ így támadott föl Magyarország is nem egyszer, majdnem félszázad előtt remélhetőleg utoljára. Akkor is verőfényes Husvét ünnepére készültünk, de az reánk nézve korszakalkotó lett a „húsvéti czikk“ miatt, melyben a haza bölcse nyilatkoztatta ki nemzetünk elévülhetlen és kiirthatlan jogait. E kinyilatkoztatás vetette meg a későbbi kiegyezés alapját, mely az uralkodóházzal és Ausztriával való viszonyainkat rendezte és békés fejlődésünket biztosította. Ezért reánk nézve Húsvét nemcsak egyházi, hanem emlékezetes nemzeti ünnep is. Szerencsés ómennek veszszük, hogy lapunk ugyanez alapon és ez emlékezetes alkalommal sorakozik a közélet sorompói közé, a szabadelvű párt zászlója alá. A rügyfakasztó tavasz ad életet a magyar hírlapirodalom terebélyes fáján e legújabb hajtásnak, melyet az 1867-iki kiegyezés talajába akarunk beoltani, hogy gyümölcseivel politikai téren a Deák örökét ápoló közjogi és szabadelvű iránynak tegyen szolgálatot, társadalmi téren pedig tápláljon minden jogos, méltányos és törvényes törekvést, mely a különböző tényezőket egyesíti, a széthúzó erőket tömöríti, az ellentéteseknek föltüntetett érdekeket egy nagy öszhangba hozza s erkölcsi és anyagi erőink fejlesztése által az egységes magyar nemzeti állam megszilárdulását biztosítja. Mert ez a végczél: a pragmatica sanctió megszabott korlátai között teljes függetlenségét élvező magyar nemzeti állam, melyben a különböző irányokból összefolyó és ma még különböző jellegüket őrző színek nemzeti színeinkben mind egyesüljenek. Nem értjük ezalatt sem a nemzetiségek faji jellegét, mely kulturális téren szabadon fejlődhetik; sem a felekezetek önkormányzatát, mely a hazafiság határain belül szabadon mozoghat. Hanem értjük azt, hogy idegen ajkú polgártársaink politikai téren forrjanak össze velünk a hazaszeretetben ; a társadalmi tagozatok, széthúzódó érdek- és termelőcsoportok pedig tudjanak fölemelkedni az összérdek fölérzéséig és annak tudatáig, hogy csak a közművelődés terjesztése, a jogok kiterjesztése, a munkakedv és képesség fokozása és a takarékosság meghonosítása teremt erős és független társadalmat, mely nélkül viszont erős és független nemzet és állam nem képzelhető. Az alap, melyre e szemünk előtt lebegő épületet tervezzük: a 67-es kiegyezési törvény, a stylus, amelyben építünk, a hagyományos szabadelvűség. Mindkettő ép most állta ki diadalmasan a tűzpróbát, megcáfolva mindazokat, akik az alap kereteit szűkeknek, a stylust elavultnak hirdették. Az országos ujjongás, mely a meddő közjogi viták megszakítását s a munkára és alkotásokra való áttérést fogadta, elég érthetően hirdeti mindazoknak, akik érteni akarnak, hogy a nemzet kulturális és gazdasági oldalon akarja fejlődésének, izmosodásának és szerencséjének kerekét megragadni, mert csak az így fölszerelt vonattal roboghat be a közjog óhajtott területeire. A nemzet bizalommal és reménynyel fordul tetterős, fiatal vezére felé, aki előtte a haladás útját megnyitotta. Mert most már a kétkedők előtt is tisztán áll, hogy fejlődésünket és terjeszkedésünket nem az agyonrágalmazott közjogi alap, hanem a meddő közjogi küzdelem gátolta. Mihelyt e ránk kényszeritett kapcsokból kiszabadulhatunk, azonnal munkára feszülnek izmaink s megmozdul bennünk is az életnedv, mint a nagy természetben, melyről a termékeny tavasz leolvasztotta a tél burkait. Újult hittel, fokozott erővel és független meggyőződéssel állunk ez irány szolgálatába. Nem egyes kormányok fönnállásáért, hanem a haza felvirágzásáért küzdünk s e fő czél érdekében csatlakozunk a szabadelvű párthoz, mint amely meggyőződésünk szerint, leghelyesebb után halad e czél felé , és nem tartjuk okvetlen feladatunknak szembeszállani egy kormánynyal csak azért, mert hatalomban van, ha egyébként intézkedései üdvösek és sikerei elvitathatlanok. Most azonban számolunk az alkalommal s munkatervekkel nem zavarjuk tovább a hangulatot. Legyen e pár nap a pihenése és vallásos áhítaté, azon túl majd munkával folytatjuk az imádságot. Szorítkozunk tehát arra, hogy olvasóinknak tisztelettel bemutatkozunk és boldog ünnepet kívánunk! Szélcsendben. Budapest, ápr. 2. A parlamenti békét ünnepi hangulat követi és e kettős hatás alatt mindenki tárgyilagosabb lesz. Meglátszik ez még azokon is, kik még iilost is nehezen tojhatják el boszúságukat a felett, hogy nem dúl közöttünk a viszály. És ezek közt most is legkeserűbbek a néppárt orgánumai: írók és lapkiadók, nyilvános és magán megnyilvánulásaikban. Szörnyűségesen panaszkodnak árulásról, cselszövényről azok, kik ártatlan képpel elitélni látszottak az obstrukcziót és keresik, tanácsolják az ürügyeket, alkalmakat annak megújítására Ez a megfoghatatlan hangulat és állapot — úgy" látszik — igazolja azok vádját, kik az obstrukczió fentartójának a néppártot tartották és hirdették. Pedig beszédben és nyomtatásban ugyancsak tiltakoztak ezen gyanú ellen. Ha bántja e gyanú, miért kesereg az obstrukczió elülése felett (egyéb nem történt) és miért nem örül az országgal együtt a parlamenti rendnek és munkaképességnek ? Erre a „viharfészekre“ vigyázzon jól a közvélemény, mert még lesz vele baj. Ha ugyan ebben is nem kerül felül a tisztultabb felfogás és tárgyilagosabb ítélet. Éhez pedig nem kell egyéb, mint a felekezetiességnek a politikai helyzet és emberek megítéléséből való kizárása és a tehetségnek, munkaképességnek érvényesülni hagyása. A másik viharfészek kisebb, de abban azt izzó láva ég. Ez a szélsőbalnak váratlan és nem épen az érdemekhez, tehetséghez arányban álló szerephez jutott exaltado csoportja. Nem szükséges önző érdekekkel őket vádolni. Lelkesedésből, hazafiságból is lehet oktalanságot elkövetni. Ezeknek az a rögeszméjük, hogy aki nem erőszakoskodik, az nem ellenzéki; aki a padot nem üti és lábbal nem toporzékol, aki a napirendet meg nem akasztja , az nem akcióképes, az nem „dolgozik“ a nemzetért és így nem ér semmit. Származik pedig (tegyük fel a legnemesebbet, mert ellenkezőre nincs jogunk) ez abból a csalhatatlan hitből, hogy csak ők képviselik a nemzeti politikát. Pedig ha így is lenne (aminthogy nincs igy) akkor is, mindaddig, míg maguk is tisztelni és megtartani akarják a parlamenti formát (ezt talán ők is nemzeti érdeknek fogják elismerni) mindaddig a törpe minoritás előbb a választóktól kell hogy erősítést nyerjen, nem pedig e czélból a parlament munkáját feltartóztatnia. ■ i M (Jr. ~ “lö . * r ooDECJ ■ r H Minthogy pedig úgy ezen parlament általános választása, mint az időközi választások, (ha kell, a Tisza kormányzása alatti számos választás is) még az ő részükről is alig esett kifogás alá, — alig említettek fel visszaélést, vagy erőszakoskodást kormánypárti részről , de volt erőszak ellenzéki részről elég, el kell fogadni a választás eredményét és ha ezzel az ő szempontjukból nincsenek megelégedve, tovább kell dolgozni a választóknál és nem erőszakoskodni a parlamentben. És ha a választóknál nem boldogulnak, akkor ezek ellen forduljanak, ne a parlament alapja és munkaképessége ellen, mert ezzel azon épületet rombolják, melyben maguk is élnek és élveznek olyan jogokat, olyan szerepet, amire való elhivatásuk iránt alapos kritikát lehetne gyakorolni. Azzal pedig épen ne álljanak elő, hogy ők a hazafiak és a nemzet hivatott képviselői és mindenki más gyáva vagy áruló, mert amíg ezzel csak a többséget tisztelték meg, még az elvkülönbség fedte őket. De mióta az ellenzék túlnyomó nagy részét, saját elvbarátaikat is így gyanúsítják, csak azért, mert nem rombolnak úgy, mint ők, azóta láthatja mindenki, hogy alapnélküli szenvedély szól belőlük, amire nem jogosították fel őket sem a külső tényezők és körülmények, sem belső jogosultságuk. Jobb ha magukba szállnak és a komoly munkában iparkodnak kitűnni. H. S. Egész évre............................28 kor. — fill. Fél évre.....................................14 „ — ,, Negyed évre.................. 7 ,, — „ Egy hóra........................... 2 „ 40 „ Egy szám ára.................. — ,, 10 ,, fi/ „Túl a Királyhágón.“ Irta Dózsa Endre. I. A napokban hazánk egyik legelőkelőbb főuránál hivatalomból kifolyólag egy szűk családi körben megtartott főúri lakodalmon vettem részt. Az ősi várkastélynak mindenütt a régi történelmi idők patinájával bevont nagy éttermében az étkezés alatt Csikay zenekara a Rákóczikor busongó nótáit sírta, keseregte. A sok ágyúgolyót kiállott vastag kőfalak visszasírták az ismert hangokat, a falakon Belkén Gábor, Báthory István, Apaffy Mihály fejedelmek, a tragikus véget ért Bánffy Dénes és Erdély előkelőségeinek egész sorozata, a feltörő márcziusi nap sugaraitól, avagy a busongó kurucz-dalok emlékezetétől mintegy égni látszottak. És amint a csillogó gyöngyöző erdélyi bakator, a ház urának büszkesége, a napsugarat ezer apró szilánkra törte szét, e sugarak egyike lelkemre csapott, felemeltem a telt poharat és a telt pohár és a környezet — úgy éreztem — nekem, az idegennek kiváltotta lelkemből azt a gondolatot, ami a fényes rokonság lelkét azon pillanatban uralhatta. Valami ilyesmit mondottam el. A busongó tárogató, ezek a fejedelmi alakok itt köröskörül a falakon, visszaviszik lelkeiél azokba a történelmi időkbe, amikor talán épen ezen asztal körül arany-ezüst bilikomokból talán ugyanezen bakatorral e rég elköltözött történelmi alakok egyike-másika nászünnepélyét, talán épen e díszes termekben ünnepelte. Ez is egyike volt azon nagy házaknak, hol a múltakat emlegetve, sokszor megsiratva, de soha nem feledve, készítenék elő a jövőt. Nekem, aki hajlamaimtól vezetve sokszor elborongok a múltakon, de hivatásomból kifolyólag a közbizalom által reám ruházott hatáskörben mégis a jövő szolgálatára vagyok elhivatva, kétszeresen ünneppé válnak az ilyen napok, mert a családi összeköttetések áldást hozó édes érzésein felül a most összekapcsolt családok történelmi múltjából leöröklött jellegzetes vonások összesimulásában fejlődő nemzeti erőt és nemzeti fejlődésünket biztosító irányzatot látok. Pártlan Péter mondása volt, hogy nem az elzárt levegőben, nem a gondos kérész keze alatt nevelt fák, hanem azok fák vernek mély gyökeret, melyek látúlélte a szabadba, vesznek, viharnak jítékai. Az egyik család a nép zöméből emelkedett, azzal állandó kontaktusban, tüzködve vészszel, viharral, érezve fényt, élezve árnyat, mint elsője az egyenlőknek, az erdélyi fejedelmi trón bíboráig feljutott, de a néppel való közérzését soha pillanatra sem vesztette el. Gyökere ott volt és van a nép lelkében elmozdithatatlanul, kiírhatatlanul és e gyökér megadta az erőt, hogy megmaradhatott minden időben önállónak, függetlennek és magyarnak. A másik család nagy vagyonnak, sokszor nagy idegen méltóságoknak ura, a mi nemzeti sajátosságainknak, a mi nemzeti érzéseinknek nemzedékeken át igaz és hű szolgája volt Szót emeltek ott, hol minket nem értettek, vagy félreértettek, hova a mi sokszor durczás, sokszor panaszos hangunk fel nem hatolt: a legnagyobb urak, a legnagyobb hatalmasságok között, mint egyike az egyenlőknek. Gyökere ott volt és ott van az uralkodó család érzelmi világában, szivében. E gyökérnek olyan ereje volt, olyan ereje van, hogy megmaradhatott önállónak, függetlennek és magyarnak. Ez az irányzat a két családi hagyomány, a két családi jelleg egybeolvadása majd egy eljövendő nemzedékben a király bizalmát és a nép ragaszkodását egybehozni hivatott. Hivatott visszaállítani a tekintélyek gyökerét a nemzet minden rétegében és a nemzeti tekintély gyökerét megerősíteni az uralkodó család érzelmi világában. Ezen hivatottság azon boldogabb nemzedék kezében bizonynyal elhivatás leszen. A minapokban egy másik esküvőn voltam. Tornáczos Niemesi kúriában, melynek azonban fedelét nem verte le az idő, udvarát nem verte fel a gyom, ahol nem lézengtek sóhajtozó kopottas öreg szolgák, siratva a múlt időket. A szérüs kertben nagy épületasztagok nyújtózkodtak, frissen lécezett kő kasokban még fehántatlanul állott a kukorica, az istállókban jól kitartott barmok kérődztek, erőteljes lovak tomboltak. A felgyülemlő násznép, az erdélyi középosztály megannyi virága, egymásután törtető saját nevelésű négyes fogatokkal, a munkában megedzett erőteljes férfi alakok, csillogó asszony és leányarczek, sugározva az örömtől az egymás iránti kölcsönös szeretetheti. A jóllét öntudata, az eredményes munka önérzete, a biztosított jövő reménysége, mintha valami glóriát vonna az arczok körül, mintha mindnyájan tudnák, mindnyájan éreznék, hogy az általános pusztulásból megmentett jóllétet azokon az oázisokon, hol lábaik alatt forrás fakadt, fa termelt, Istenen kívül csak maguknak köszönhetik ! És én számítottam, hogy azokban az 1000 meg 1000 hold bérelt és saját birtokokban, melyet ez a társaság a munka verejtékével nap-nap után öntözget, talán minden kis csillogó rög érzi a törekvő erős akaratot, hogy ez a törekvő erős akarat mind nagyobb tömegét szerzi meg és hatja át a rögnek és az a rög, mint ennek a társaságnak közszelleme, lelke, megáldott lesz. Megálldott lesz, olyan, hogy megdobban ott alatt a magyar föld szíve és termel egy új nemzedéket, melynek mindnyájának hivatása lesz kiépíteni így a most még düledező rom nemesi kúriákat, letaposni, kiirtani a gyomot az udvarokon, benépesíteni viruló arczokkal az elhagyatott ambitusokat. A munkában, a jövő munkájában, az egyesek megaczélozott akaratából, erejéből megteremteni a nemzeti erőt, nemzeti akaratot Akkor ezen hivatás is bizonynyal elhivatássá válik. Pár hó előtt ott voltam egy harmadik esketésnél. Egy ősi udvarházból suth. templommá és papilakká átalakított középületből hozta a falu pennája a körjegyző menyasszonyát egy új középületbe, a körjegyzői lakba. Elkísérte a rokonság, a falu szász és román népe. Azután asztalhoz ültünk, fehér sávolyos abroszos, virágokkal diszitett rendes tiszta asztalhoz. Körülöttem tisztességtudó öreg román pornép, a vőlegény és szász pornép a menyasszony rokonsága. Az első fogás után, mikor hivatalos köszöntőmet bevégeztem, az időközben belopozkodott czigánybanda rázendítette az „Isten áldd meg a magyart“. Mindnyájan felállottunk