Nemzeti Hirlap, 1904. április-augusztus (1. évfolyam, 1-124. szám)

1904-04-02 / 1. szám

­­V kivitelével.NEMZETI 1904. 1. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre................28 kor. — ATI. F­él évre 14 kor. — fill. 7 kor. — fill. 2 kor. 40 fill. — kor. 10 fill. stlagjelesik naponként, — ay ünnepele Kegyed, évre . . Egy hónapra . . Egyes szám ára Kolozsvár, szombat, április 2.­1. szám. Szerkesztőség: Farkas­ utcza 8. sz. — Telefon 49. sz. — Kiadóhivatal: Deák Ferencz-u. 4. sz. — Telefon 364. Hirdetések □ om.-ként ... 10 fillér. Nyilttér petit sora................40 fillér . „Nemzeti Hirlap.“ A „Nemzeti timlap“ programmját megadja a név, m­elyet homlokán visel. Részt akarunk venni a magyar nem­zeti állam kiépítésének nagy munkájában. Politikán­ és program­munk: 1807; irányunk: szabadelvű; czélünk : a nemzeti eszme diadala. E határjelzők közt minden irány­ban teljesen függetlenül mozgunk. A magyar érdek, az igazság és a tisz­tesség követelményein kívül egyéb korlá­­tot nem ismerünk. A magyar érdek ve­zérli összes törekvéseinket és ez érdek határain túl nincs számunkra éltető le­vegő. Az igazság irányítja bírálatunkat, személy- és tárgyválogatás nélkül. A tisz­tesség szabályozza hangunkat minden mun­kánkban, még a baret hevében is. Lelkiismeretesen be akarjuk tölteni a feladatokat, melyeket egy vidéki, egy erdélyrészi lap rendeltetése szab elénk. Különös gondot fordítunk tehát váro­­sunk és vidéke, valamint az erdélyi egész országrész érdekeinek min­den melléktekintetet kizáró pártat­lan szolgálatára. A „Nemzeti Hírlap“ létjogának egyik fő feltétele az, hogy ebben az irányban mily mértékben tud kötelességeket telje­síteni, szükséget pótolni. Ez elvekkel és törekvésekkel indulunk útnak. Utunkban megfigyelünk mindent, a­mit egy nap termel és fölvet. Közle­ményeink irodalmi színvonala, hírszolgá­latunk gyorsasága tekintetében kielégíteni igyekszünk minden jogos igényt. Kérjük törekvéseinkhez az erdélyrészi közönség támogatását. *■ A „Nemzeti Hírlap“ minden hétköz­napon délután 4 órakor jelenik meg. Előfizetési árak : A kiadóhivatal kéri az előfizetési díjak mielőbbi beküldését. Szerkesztőségi iroda: Farkas-utcza 8. sz. (Telefonszám 19.) — a­hol a lap szellemi részét illető közlemények fogad­tatnak el. Kiadóhivatal: Deák Ferencz-utcza 4 sz. (Telefonszám 364.) — a­hova az elő­fizetési dijak, hirdetések, nyílttéri közle­mények küldendők. Kolozsvár, 1904. április 2. A „Nemzeti Hírlap“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Beköszöntő. Kolozsvár, ápr. 2. Jer. m­osolygó Tavasz, üditsd föl lelkünket! Te vagy az örök ifjúság tündérvilága, a föltámadásba vetett hi­tünk élő bizonyítéka. Te nyújtasz vi­gaszt és reményt a hosszú télen elcsüg­gedt szegénynek, élvezetet a gazdag­nak, hitet a kétkedőnek. Első virágaid pompája, zöld pázsitjaid szőnyege, pa­tináid himnusza és a nap sugárözöne mind ilusvét ünnepélyességét emeli, mind lelkünk alkalmi hangulatát fo­kozza. Mert Husvét az Eszme hatalmát, az Ige örökkévalóságát jelenti. Miként a­ természet túléli a télnek minden för­getegét, úgy az igazság sem tiporható­­ semmi erőszakkal. Egy piczinyke ru£y daczol a velőkig ható fagyokkal; e­­y szemernyi mag áttöri a legkemé­­nyebb jégpánczélokat: egy gondolat r­eg, hogy a zsarnokság légióit lefegy­­­­erezze, e gondolatnak egyetlen vér­tanúja leveri a kaszamaták zárait, föl­dig rombolja a börtönök dohos falait s fehér galamb képében kiszabadítja az égig törő Eszmét. Ha nem hiszitek, nyissátok föl elő­ször mindenesetre a Bibliát, mert a harangok vallásos ájtatosságra figyel­meztetnek; de aztán nyúljatok a haza szent könyve, a nemzet történetéhez is, melynek minden lapján ott találjátok a „feszítsd meg!“ ítéletet, a keresztet, Golgothát, mert hiszen a mi Passzió­hetünk ezeréves, de mindezekkel szem­ben ott találjátok a félretolt kripta­ajtókat is, előttük Hungária mentőjének kijelentésével: „Ő nincs itt, föltámadt !“ így támadott föl Magyarország is nem egyszer, majdnem félszázad előtt remélhetőleg utoljára. Akkor is verő­fényes Husvét ünnepére készültünk, de az reánk nézve korszakalkotó lett a „húsvéti czikk“ miatt, melyben a haza bölcse nyilatkoztatta ki nemzetünk elévü­l­­hetlen és kiirthatlan jogait. E kinyilat­koztatás vetette meg a későbbi kiegye­zés alapját, mely az uralkodóházzal és Ausztriával való viszonyainkat rendezte és békés fejlődésünket biztosította. Ezért reánk nézve Húsvét nemcsak egyházi, hanem emlékezetes nemzeti ünnep is. Szerencsés ómennek veszszük, hogy lapunk ugyanez alapon és ez emléke­zetes alkalommal sorakozik a közélet sorompói közé, a szabadelvű párt zász­lója alá. A rügyfakasztó tavasz ad éle­tet a magyar hírlapirodalom terebélyes fáján e legújabb hajtásnak, melyet az 1867-iki kiegyezés talajába akarunk beoltani, hogy gyümölcseivel politikai téren a Deák örökét ápoló közjogi és szabadelvű iránynak tegyen szolgálatot, társadalmi téren pedig tápláljon minden jogos, méltányos és törvényes törekvést, mely a különböző tényezőket egyesíti, a széthúzó erőket tömöríti, az ellenté­teseknek föltüntetett érdekeket egy nagy öszhangba hozza s erkölcsi és anyagi erőink fejlesztése által az egységes ma­gyar nemzeti állam megszilárdulását biz­tosítja. Mert ez a végczél: a pragmatica sanctió megszabott korlátai között teljes függetlenségét élvező magyar nemzeti állam, melyben a különböző irányokból összefolyó és ma még különböző jelle­güket őrző színek nemzeti színeinkben mind egyesüljenek. Nem értjük ezalatt sem a nemzetiségek faji jellegét, mely kulturális téren szabadon fejlődhetik; sem a felekezetek önkormányzatát, mely a hazafiság határain belül szabadon mo­zoghat. Hanem értjük azt, hogy idegen ajkú polgártársaink politikai téren forr­janak össze velünk a hazaszeretetben ; a társadalmi tagozatok, széthúzódó ér­dek- és termelőcsoportok pedig tudja­nak fölemelkedni az összérdek fölér­­zéséig és annak tudatáig, hogy csak a közművelődés terjesztése, a jogok ki­­terjesztése, a munkakedv és képesség fokozása és a takarékosság meghono­­sítása teremt erős és független társa­dalmat, mely nélkül viszont erős és füg­getlen nemzet és állam nem képzelhető. Az alap, melyre e szemünk előtt lebegő épületet tervezzük: a 67-es ki­egyezési törvény, a stylus, a­melyben építünk, a hagyományos szabadelvűség. Mindkettő ép most állta ki diadalmasan a tű­zpróbát, megc­áfolva mindazokat, a­kik az alap kereteit szűkeknek, a stylust elavultnak hirdették. Az orszá­gos ujjongás, mely a meddő közjogi viták megszakítását s a munkára és alkotásokra való áttérést fogadta, elég érthetően hirdeti mindazoknak, akik ér­teni akarnak, hogy a nemzet kulturális és gazdasági oldalon akarja fejlődésé­nek, izmosodásának és szerencséjének kerekét megragadni, mert csak az így fölszerelt vonattal roboghat be a köz­jog óhajtott területeire. A nemzet bizalommal és remény­nyel fordul tetterős, fiatal vezére felé, a­ki előtte a haladás útját megnyitotta. Mert most már a kétkedők előtt is tisztán áll, hogy fejlődésünket és ter­jeszkedésünket nem az agyonrágalma­zott közjogi alap, hanem a meddő köz­jogi küzdelem gátolta. Mihelyt e ránk kényszeritett kapcsokból kiszabadulha­tunk, azonnal munkára feszülnek izmaink s megmozdul bennünk is az életnedv, mint a nagy természetben, melyről a termékeny tavasz leolvasztotta a tél burkait. Újult hittel, fokozott erővel és füg­getlen meggyőződéssel állunk ez irány szolgálatába. Nem egyes kormányok fönnállásáért, hanem a haza felvirágzá­sáért küzdünk s e fő czél érdekében csatlakozunk a szabadelvű párthoz, mint a­mely meggyőződésünk szerint, leg­helyesebb után halad e czél felé , és nem tartjuk okvetlen feladatunknak szembe­­szállani egy kormánynyal csak azért, mert hatalomban van, ha e­gyébként intézke­dései üdvösek és sikerei elvitathatlanok. Most azonban számolunk az alka­lommal s munkatervekkel nem zavarjuk tovább a hangulatot. Legyen e pár nap a pihenése és vallásos áhítaté, azon túl majd munkával folytatjuk az imádságot. Szorítkozunk tehát arra, hogy ol­vasóinknak tisztelettel bemutatkozunk és boldog ünnepet kívánunk! Szélcsendben. Budapest, ápr. 2. A parlamenti békét ünnepi hangu­lat követi és e kettős hatás alatt min­denki tárgyilagosabb lesz. Meglátszik ez még azokon is, kik még iilost is nehezen tojhatják el boszúságukat a felett, hogy nem dúl közöttünk a vi­szály. És ezek közt most is legkese­­rűbbek a néppárt orgánumai: írók és lapkiadók, nyilvános és magán meg­nyilvánulásaikban. Szörnyűségesen pa­naszkodnak árulásról, cselszövényről azok, kik ártatlan képpel elitélni látszot­tak az obstrukcziót és keresik, taná­csolják az ürügyeket, alkalmakat annak megújítására Ez a megfoghatatlan han­gulat és állapot — úgy­" látszik — iga­zolja azok vádját, kik az obstrukczió fentartójának a néppártot tartották és hirdették. Pedig beszédben és nyomta­tásban ugyancsak tiltakoztak ezen gyanú ellen. Ha bántja e gyanú, miért kesereg az obstrukczió elülése felett (egyéb nem történt) és miért nem örül az or­szággal együtt a parlamenti rendnek és munkaképességnek ? Erre a „vihar­fészekre“ vigyázzon jól a közvélemény, mert még lesz vele baj. Ha ugyan ebben is nem kerül felül a tisztultabb felfogás és tárgyila­gosabb ítélet. Éhez pedig nem kell egyéb, mint a felekezetiességnek a po­litikai helyzet és emberek megítélésé­ből való kizárása és a tehetségnek, munkaképességnek érvényesülni hagyása. A másik viharfészek kisebb, de abban azt izzó láva ég. Ez a szélsőbal­nak váratlan és nem épen az érdemek­hez, tehetséghez arányban álló szerep­hez jutott exaltado csoportja. Nem szükséges önző érdekekkel őket vádolni. Lelkesedésből, hazafiságból is lehet ok­talanságot elkövetni. Ezeknek az a rög­eszméjük, hogy a­ki nem erőszakosko­dik, az nem ellenzéki; a­ki a padot nem üti és lábbal nem toporzékol, a­ki a napirendet meg nem akasztja , az nem akc­ióképes, az nem „dolgo­zik“ a nemzetért és így nem ér semmit. Származik pedig (tegyük fel a leg­nemesebbet, mert ellenkezőre nincs jo­gunk) ez abból a csalhatatlan hitből, hogy csak ők képviselik a nemzeti po­litikát. Pedig ha így is lenne (a­mint­hogy nincs igy) akkor is, mindaddig, míg maguk is tisztelni és megtartani akarják a parlamenti formát (ezt talán ők is nemzeti érdeknek fogják elis­­merni) mindaddig a törpe minoritás előbb a választóktól kell hogy erősítést nyerjen, nem pedig e czélból a parla­ment munkáját fel­tartóztatnia. ■ i M (Jr. ~ “lö . * r ooDECJ ■ r H Minthogy pedig úgy ezen parlament általános választása, mint az időközi vá­lasztások, (ha kell, a Tisza kormány­zása alatti számos választás is) még az ő részükről is alig esett kifogás alá, — alig említettek fel visszaélést, vagy erőszakoskodást kormánypárti rész­ről , de volt erőszak ellenzéki rész­ről elég,­­ el kell fogadni a válasz­tás eredményét és ha ezzel az ő szem­pontjukból nincsenek megelégedve, to­vább kell dolgozni a választóknál és nem erőszakoskodni a parlamentben. És ha a választóknál nem boldogulnak, akkor ezek ellen forduljanak, ne a par­lament alapja és munkaképessége el­len, mert ezzel azon épületet rombol­ják, melyben maguk is élnek és élvez­nek olyan jogokat, olyan szerepet, a­mire való elhivatásuk iránt alapos kritikát le­hetne gyakorolni. Azzal pedig épen ne álljanak elő, hogy ők a hazafiak és a nemzet hiva­tott képviselői és mindenki más gyáva vagy áruló, mert a­míg ezzel csak a többséget tisztelték meg, még az elv­különbség fedte őket. De mióta az el­lenzék túlnyomó nagy részét, saját elv­barátaikat is így gyanúsítják, csak azért, mert nem rombolnak úgy, mint ők, azóta láthatja mindenki, hogy alapnél­küli szenvedély szól belőlük, a­mire nem jogosították fel őket sem a külső té­nyezők és körülmények, sem belső jo­gosultságuk. Jobb ha magukba szállnak és a ko­moly munkában iparkodnak kitűnni. H. S. Egész évre............................28 kor. — fill. Fél évre.....................................14 „ — ,, Negyed évre.................. 7 ,, — „ Egy hóra........................... 2 „ 40 „ Egy szám ára.................. — ,, 10 ,, fi/ „Túl a Királyhágón.“ Irta Dózsa Endre. I. A napokban hazánk egyik legelőke­lőbb főuránál hivatalomból kifolyólag egy szűk családi körben megtartott főúri la­kodalmon vettem részt. Az ősi várkas­télynak mindenütt a régi történelmi idők patinájával bevont nagy éttermében az étkezés alatt Csikay zenekara a Rákóczi­kor busongó nótáit sírta, keseregte. A sok ágyúgolyót kiállott vastag kőfalak vissza­sírták az ismert hangokat, a falakon Belk­­én Gábor, Báthory István, Apaffy Mihály fejedelmek, a tragikus véget ért Bánffy Dénes és Erdély előkelőségeinek egész sorozata, a feltörő márcziusi nap sugaraitól, avagy a busongó kurucz-dalok emlékezetétől mintegy égni látszottak. És a­mint a csillogó gyöngyöző erdélyi ba­kator, a ház urának büszkesége, a napsu­garat ezer apró szilánkra törte szét, e sugarak egyike lelkemre csapott, felemel­tem a telt poharat és a telt pohár és a környezet — úgy éreztem — nekem, az idegennek kiváltotta lelkemből azt a gon­dolatot, a­mi a fényes rokonság lelkét azon pillanatban uralhatta. Valami ilyesmit mondottam el. A busongó tárogató, ezek a fejedelmi alakok itt köröskörül a fala­kon, visszaviszik lelkei­él azokba a tör­ténelmi időkbe, a­mikor talán épen ezen asztal körül arany-ezüst bilikom­okból talán ugyanezen bakatorral e rég elköl­tözött történelmi alakok egyike-másika nászünnepélyét, talán épen e díszes ter­mekben ünnepelte. Ez is egyike volt azon nagy házaknak, hol a múltakat emlegetve, sokszor megsiratva, de soha nem feledve, készítenék elő a jövőt. Nekem, a­ki haj­lamaimtól vezetve sokszor elborongok a múltakon, de hivatásomból kifolyólag a közbizalom által reám ruházott hatáskör­ben mégis a jövő szolgálatára vagyok elhivatva, kétszeresen ünneppé válnak az ilyen napok, mert a családi összekötteté­sek áldást hozó édes érzésein felül a most összekapcsolt családok történelmi múltjá­ból leöröklött jellegzetes vonások össze­­simulásában fejlődő nemzeti erőt és nem­zeti fejlődés­ünket biztosító irányzatot lá­tok. Pá­rtlan Péter mondása volt, hogy nem az elzárt levegőben, nem a gondos kérész keze alatt nevelt fák, hanem azok fák vernek mély gyökeret, melyek lá­túlélte a szabadba, vesznek, viharnak jítékai. Az egyik család a nép zöméből emelkedett, azzal állandó kontaktusban, tüzködve vészszel, viharral, érezve fényt, élezve árnyat, mint elsője az egyenlők­nek, az erdélyi fejedelmi trón bíboráig feljutott, de a néppel való közérzését soha pillanatra sem vesztette el. Gyökere ott volt és van a nép lelkében elmozditha­­tatlanul, kiír­­hatatlanul és e gyökér meg­adta az erőt, hogy megmaradhatott min­den időben önállónak, függetlennek és magyarnak. A másik család nagy vagyonnak, sok­szor nagy idegen méltóságoknak ura, a mi nemzeti sajátosságainknak, a mi nem­zeti érzéseinknek nemzedékeken át igaz és h­ű szolgája volt Szót emeltek ott, hol minket nem értettek, vagy félre­értettek, hova a mi sokszor durczás, sokszor pa­naszos hangunk fel nem hatolt: a legna­gyobb urak, a legnagyobb hatalmasságok között, mint egyike az egyenlőknek. Gyö­kere ott volt és ott van az uralkodó csa­lád érzelmi világában, szivében. E gyö­kérnek olyan ereje volt, olyan ereje van, hogy megmaradhatott önállónak, függet­lennek és magyarnak. Ez az irányzat a két családi hagyo­mány, a két családi jelleg egybeolvadása majd egy eljövendő nemzedékben a ki­rály bizalmát és a nép ragaszkodását egy­­behozni hivatott. Hivatott visszaállítani a tekintélyek gyökerét a nemzet minden rétegében és a nemzeti tekintély gyöke­rét megerősíteni az uralkodó család ér­zelmi világában. Ezen hivatottság azon boldogabb nemzedék kezében bizonynyal elhivatás leszen. A minapokban egy másik esküvőn voltam. Tornáczos Niemesi kúriában, mely­nek azonban fedelét nem verte le az idő, udvarát nem verte fel a gyom, a­hol nem lézengtek sóhajtozó kopottas öreg szol­gák, siratva a múlt időket. A szérüs kert­ben nagy épület­asztagok nyújtózkodtak, frissen léc­ezett kő kasokban még feh­án­­tatlanul állott a kukoric­a, az istállókban jól kitartott barmok kérődztek, erőteljes lovak tomboltak. A felgyülemlő násznép, az erdélyi középosztály megannyi virága, egymásután törtető saját nevelésű négyes fogatokkal, a munkában megedzett erő­teljes férfi alakok, csillogó asszony és leány­­arczek, sugározva az örömtől az egymás iránti kölcsönös szeretetheti. A jóllét öntu­data, az eredményes munka önérzete, a biz­tosított jövő reménysége, mintha valami glóriát vonna az arczok körül, mintha mindnyájan tudnák, mindnyájan érez­nék, hogy az általános pusztulásból megmentett jóllétet azokon az oázisokon, hol lábaik alatt forrás fakadt, fa termelt, Istenen kívül csak maguknak köszönhe­tik ! És én számítottam, hogy azokban az 1000 meg 1000 hold bérelt és saját bir­tokokban, melyet ez a társaság a m­unka verejtékével nap-nap után öntözget, talán minden kis csillogó rög érzi a törekvő erős akaratot, hogy ez a törekvő erős akarat mind nagyobb tömegét szerzi meg és hatja át a rögnek és az a rög, mint en­nek a társaságnak közszelleme, lelke, meg­áldott lesz. Megálldott lesz, olyan, hogy megdobban ott alatt a magyar föld szíve és termel egy új nemzedéket, melynek mindnyájának hivatása lesz kiépíteni így a most még düledező rom nemesi kúriá­kat, letaposni, kiirtani a gyomot az udva­rokon, benépesíteni viruló arczokkal az elhagyatott ambitusokat. A munkában, a jövő munkájában, az egyesek megaczélo­­zott akaratából, erejéből megteremteni a nemzeti erőt, nemzeti akaratot Akkor ezen hivatás is bizonynyal elhivatássá válik. Pár hó előtt ott voltam egy harmadik esketésnél. Egy ősi udvarházból suth. templommá és papilakká átalakított köz­épületből hozta a falu pennája a kör­jegyző menyasszonyát egy új középületbe, a körjegyzői lakba. Elkísérte a rokonság, a falu szász és román népe. Azután asz­talhoz ültünk, fehér sávolyos abroszos, virágokkal diszitett rendes tiszta asztal­­hoz. Körülöttem tisztességtudó öreg ro­mán pornép, a vőlegény és szász pornép a menyasszony rokonsága. Az első fogás u­tán, mikor hivatalos köszöntőmet bevé­geztem, az időközben belopozkodott czi­­gánybanda rázendítette az „Isten áldd meg a magyart“. Mindnyájan felállottunk

Next