Nemzeti Jövőnk, 1934 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1934-01-04 / 1. szám
Az álhumanizmus jegyében Elismeréssel állapítjuk meg, hogy az eddigi szokással ellentétben a fővárosi napilapok csak rövid kis szürke hírecskében számolnak be arról, hogy Dunavecsén egy 14 esztendős fiú — okulva a közelmúlt legbecstelenebb bűntettén és annak viszonylagosan enyhe következményein — szintén baltát ragadott édesanyjára és rajta oly súlyos sérüléseket okozott, hogy az anya néhány napos szenvedés után meghalt. A fiú kihallgatása során azt vallotta, hogy újságot ugyan nem olvas, de ismeri a Zemplén féle ügyet és tudja, hogy az anyagyilkosságért csak néhány évet kaphat — így hát ő is megpróbálta. Ne tessék, Kolléga Urak! Mit szólnak hozzá? Ugye, hogy a Nemzeti Jövőnknek, ennek a kis vidéki újságnak volt igaza, amikor az anyagyilkos diákban nem azt az áldozati báránykát látta, amelynek a hatalmas és propagatív erejű fővárosi lapok feltüntetni iparkodtak. Nem azt a kíméletet és megbocsájtó javítást igénylő serdületlen kisfiút, akitől kedveskedve kellene kérdezni : Mit szeretnél enni, Déneske? Jól aludtál, Déneske? Mit fogsz csinálni, Déneske, ha kiszabadulsz a fogházból? Mi ebben a fiatalkorú gonosztevőben csak a rosszaságot láttuk és a mellékkörülményeknek csak felületes figyelmet szánva, hangosan és erélyesen követeltük a legszigorúbb büntetést nemcsak azért, hogy a társadalmat a romlottság prototípusából megszabadítsuk, hanem, hogy elrettentő példa is legyen mindenki számára. De az ilyen gaztettre fel nem készült büntetőtörvény enyhe és a fiatalkorú bíróság elnöke még jó belátás esetén sem alkalmazhatott szigorúbb rendszabályt, mint amelyet az előír. Tehát meg kell változtatni a törvényt ! Anyagyilkosokra nincs szüksége a társadalomnak! Úgy kell őket elbírálni, mint gyógyíthatatlan betegeket és ha az álhumanizmus felett diadalmaskodni fog az élet —az erkölcs — az ehhez hasonló fekélyt a legradikálisabban kell kiirtani a társadalom amúgy is beteges testéből. De nem elégséges magát a tettest elítélni, meg kell rendszabályozni az irányban a sajtót is, hogy szen 1 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYE NEMZETPOLITIKAI LAPJA. ■ü1 .■ ....-w..... 1 *.... MtLL'.ff-im.fgaaegBBggag Megjelenik minden szerdán és szombaton este Előfizetési árak: Egész évre . . 10'— P Félévre . . 5'— P Negyedévre . 2'50 P Postatakarékpénztári csekkszámla száma: 49.127. FŐSZERKESZTŐ: vitéz Szolnoki SCHEFTLIK fIYORS Csütörtök, Szolnok, 1934. január 4.I Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, Gorove-utca 8 sz. Telefon: 142., Nyomda: Roth Dezső könyvnyomdája, Szolnok, Gorove-utca 15. Telefon: 113. III. évfolyam 1. szám. zációéhségében — akarva nem akarva — propagatív munkát fejthessen ki a bűnesetek tízoldalakra kiterjedő színes leírásával, mint ahogy ezt a Zemplén-féle anyagyilkossági- és az alagi hitvesgyilkossági ügyben is tették. Szigorú rendszabályt! Szigorú törvényt és kíméletlen végrehajtást követelünk az emberi élet rovására elkövetett mindennemű bűnök tetteseire. Erkölcsöt az életbe és a magyar sajtóba! Az új év küszöbén írta: vitéz Marton Béla országgyűlési képviselő Az elmúlt évet annak emlékére, hogy 1900 esztendő múlt el a Megváltás művének befejezése óta, a pápa Szentévnek deklarálta. És valóban, mintha ez a Szentév, a húsz év óta vergődő emberiség életében, fordulópontot és a magyar éjszakában a derengő hajnal első sugarait jelentené! 1913—1933-ig oly megrázkódtatásoknak voltunk tanúi, amilyenek kevés nemzedéknek jutottak osztályrészül. A két évtizede tartó forrongás minden mozzanata joggal arra engedett következtetni, hogy a XVIII. század végén kialakult társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedések bomlásnak indultak. A liberalizmust is elérte a nagy eszmeáramlatok végzete, hogy ti. minden vonalon való győzelmükkel egyszersmind idejüket is múlják akkor, amikor kártékony kinövéseikkel szemben, az ezek által kiválasztott ellenhatások jelentkezni kezdenek Minthogy eszmék sem halnak meg szívesen vagy önként, lépten-nyomon harcnak kellett keletkeznie az elavult életformák és az új erők törekvései között. Szerte a világon a feltörő nemzeti mozgalmak, az egyén korlátlan érvényesülésének dogmájával szemben, az egyén felelősségérzetének kiváltását tették erkölcsi programmjuk alapjává s ez az a pont, melyen kemény küzdelmet kell vívniok a helyüket csak lassan és védekezve átadó gazdasági és politikai berendezkedésekkel. A jövő áldást hozó kialakulását abban látom, hogy ezt az erkölcsi elvet téve meg a jövőben követendő politika fundamentumává, azok a kérdések is megoldhatók lesznek, melyeket gyűjtő néven, gazdasági válság problémáinak neveznek és amelyekről azt tartom, hogy nem oldhatók meg mindaddig, amíg a válságot előidéző mélyebben fekvő okok nem orvosoltatnak. Ezek, mint mindig, most is rejtve maradtak. Ha megfelelne a valóságnak, hogy az államok és nemzetek sorsát kizárólag gazdasági kérdések mozgatják, akkor a tudomány és az emberi agyvelő teljesítőképességének mai foka és kifinomultsága mellett hihetetlen volna, hogy a szinte matematikai alaptörvények világosságára egyszerűsíthető gazdasági kérdéseket, a termelésfogyasztás, a tőkemunka összehangolását csak a túltengő feleslegek és a sok helyen éhhalálig fokozódó hiány vonalán haladva próbálják „megoldani“. Az elmúlt évben tartott világgazdasági konferencia csődje csakúgy, mint az elmúlt évtized minden balsikerű ilyen kísérlete, annak a megállapításnak leszögezésére készteti a tárgyilagos szemlélőt, hogy a gazdasági válság gyökeréhez csak akkor hatolhatunk le, ha az anyagelvű történetszemlélet tévedésein okulva, felismerjük azt, hogy a szellemi erők azok, melyek a történelemben a vezérszerepet játszák. Ha ma Oroszországban millióknak kell éhenveszniök, mia att a földgömb másik oldalán kávéval sűtik a mozdonyokat, búzával rekesztik a tenger árját és — mint ezt legutóbb olvashattuk — egyetlen napon háromnegyed millió darab állatot pusztítottak el csak azért, hogy a mai gazdálkodás kizárólagos végcéljának, a haszonnak, a profitnak eleget tegyenek, akkor meg kell állapítanunk, hogy nem anyagi, hanem végeredményben az anyagot formálni hivatott szellemi krízisről van szó és ez a krízis az, melyből az emberiséget a nagy nemzeti mozgalmak hivatottak kivezetni. A politikában ugyanez a helyzet. Az elmúlt esztendő kedvenc témája volt a paramentarizmus válsága. Ez a válság tényleg fenn is áll, de ennek a rugói is mélyebben fekszenek. Vannak berendezkedések, vannak intézmények, melyek elég rugalmasak ahhoz, hogy kellő időben véve revízió alá működésüket, értéket jelentsenek a nemzet számára a jövő évben és a jövő évtizedekben is. Az intézmények válságban vannak, mert az ember van válságban és épen ezért egyik legfőbb kérdése a közeljövőnek az egyénnek a közösséghez, a nemzethez való viszonyának a rendezése. Csökkent értékű teljesítményekre, elhomályosodott felelősségérzetre beállított politikusokkal szemben oly teljesértékű állampolgárok kitermelésére van szükségünk, akik a politikában nemcsak művészetet és taktikát, hanem munkát és önfeláldozást látnak. Világviszonylatban a nemzetközi konferenciák folyománya volt, hogy az egyes ember egyéni tényállása « harmadrendű tényezővé sülyedt. — Sajnos, meg kell állapítani, hogy a Népszövetség alkotmánya, például, átvette a régi lengyel országgyűlés egyes tagjainak vétójogát és ezzel lehetetlenné tett minden olyan megoldást, mely az elnyomott népeken segíthetett s ezáltal a tényleges békeállapotot megteremthette volna. E képtelen helyzetnek felismerése kényszerítette a német kancellárt arra, hogy az egységes német nemzet bizalmának teljes birtokában, a Népszövetségből való kilépésre határozza el magát, ami mindenesetre, a legnagyobb horderejű politikai eseménye volt az elmúlt esztendőnek. Egységes nemzet! Mennyivel inkább van szükségünk nekünk maradék magyaroknak erre! Az új idők új kérdések elé állították nemzetünket, melyeket csak új módszerekkel oldhatunk meg belpolitikai és külpolitikai téren egyaránt. Számunkra két nagy eseményt hozott az elmúlt esztendő. Az egyik, hogy a Nemzeti Egység megteremtésének parancsoló szükségességéről ma már elsősorban a magyar nép van meggyőződve, az a nép, amely soha sem állat és soha sem téveszt meg senkit, csak azt, aki idejében nem érti meg a kor intő szavát és a nemzet lelkének mélyén rejtőző eszmeformáló erőket. Gömbös Gyulát az emeli a Nemzeti Egység mozgalma Vezérévé, hogy a népnek ezt az ösztönös akaratnyilvánulását minden más politikai erőtényező fölé helyezte. A másik esemény, hogy a trianoni békeszerződés revíziója oly nagy lépéssel jutott az európai politika homlokterébe, mint soha még az előző években. Gömbös Gyula Nemzeti Munkatervének harmadik pontja hivatalos kormányprogrammá avatta a trianoni békeszerződés revízióját. Ez tette lehetővé, hogy ebben az évben már külképviseleteink is kivehették részüket a felvilágosító és propagatív munkából, ami eddig nem állott módjukban. Ugyanekkor a nehéz kérdéseket jól ismerő hazánkfiai oly sikeresen támogatták ezt a munkát, hogy az angol parlament tagjai ismét nagyszámban csatlakoztak az ott már régebben megindult revíziós mozgalomhoz. Ára 10 fillér.