Nemzeti Kalendáriom 1855 (41. évfolyam)

Emlékeztető kérelem N­emzeti Kalendário­m­unknak 41-ik évi folyamatját adjuk a’ tiszt. Olvasó-Közönségnek az 1855-dik esztendőre, — reménylvén, hogy az eddigi pártolást jövendőben is fentartandja. A' Tiszt-Kalendáriumnak azon részére nézve, melly a’ Hatóságok, úgy mint a megyei főnöksé­gek, városok,mezőtúrosok'­ rendes tanácsosai ellátott helységeknek tisztviselőjit foglalja magában,megujjitva az elöbbeni években nyilvánított óhajtásunkat, arra kérjük a* tiszt. Hatóságok Főnökit, hogy a’ Tisztvi­selőknek neveit, lakásait, a’ szükséges beigtatás végett, (a’ ne talán időközben történendő változások­kal egygyütt) a’ Pesti Medárdi Vásárra béküldeni ne terheltessenek, hogy Tiszti lajstromunk a’ legújabb változások elsorolásával kitüntethesse magát — ’s a’ Közönségnek, valamint eddig, úgy ezután is, biztos Útmutatóul szolgálhasson­ Egy tökélletes Vásári Lajstromnak elkészítésével csak úgy boldogulhatunk , hahogy az illetők’ megtekintvén országos vásárjaik napjait — ’s ha azokat hibásoknak találják — az iránt bennünket eleve figyelmeztetnek — a­ szükséges kiigazításokat azonnal megteszszük. Trattner és Károlyi, könyvnyomtatók Pesten úri és gránátos utcza 453.­­4 sz. Könyvek, mellyek Trattner és Károlyi Könyvnyomó­ Intézetében áruitatnak. (szült prixsn.) Magyar Hadi Nyelvtan a’ cs. kir. Osztrák hadsereg tisztjei számára, magyar-német és német-magyar szótárral kötve .................................................................2 fr. 20 kr. Trattner és Károlyi új kis képes Kalendárioma 1855-dik évre 8-rét. (100-ra) •• 9 fr. — kr. Magyar és Német LEVELEZŐ-KÖNYV. — ttnaarifcr)(®cutfcfict «Br­ieffteries. 1 fr. 20 kr Vasváry, új SZAKÁCSKÖNYV. .. ....................................................................... 1 fr. 50 kr. Marc. Aurel. Antoninus ELMÉLKEDÉSEI. XII Könyvben. Görögből fordította Perlaky Sándor.......................................................................................................... •• •• 1 fr. A’ political Ellenhatások ....................................................................... .....................................20 kr. A’ Fejedelem. Irta Machiavelli Miklós, ford. Perlaky Sándor ......................................................50 kr. Zrínyi Miklós’ flankál velin papiroson ........................................................................... * fr. HÁRMAS KIS TÜKÖR kötve.............................. ...........................................................................36 kr. A­ tapasztalt Dinnyetermesztő, irta Vörös József. ............................ ................... 20 kr. 1836dik évi Törvényczikkelyek............................ ............................................. •• *“• 1840dik ,, ,, ,, ,, „ •• •• •• •• •• •* •• •• ** ** I bf. " 1844dik „ „ „ „ „ .................................................................................. kr. 1808dik „ „ „ „ ,, ........................................................................................ *. kr. Az 1844/8. pozsonyi Országgyűlési Törvényczikkelyek ....................................................... kr. Deák - Magyar - Saódomyr............................................................... •• •• •• ................... 2 fr. Fényes Elek Magyarország Statistikája (azaz: magyar hazánk’ alap-erejének, polgár­­szerkezetének és kormányzásának R­aj­z­o­l­a­ta.) Velin papiroson, I. II. III. kötet •• •• 6 sor. A’ keresztény vitéznek Paizsa Tábori Imádságos Könyv.................................« •• ...................10 kr Perlaki Dávid: Régi és újabb Egyh- Beszédek 54 kr­ Bogyó M­i­h­ál Halotti Predikácziók „Feltámadás Katona Dienes-Gyümölcsfák nemesítése irtó- és Viszontlátás“ czim alatt •• •• •• 54 kr. gatással, és Dinnyeterm. . 12 kr. Illés (Edvi) Pál Elszórt költészetei . . 50 kr. „ „ Növény-Honositás . . . . 30 kr. Illés [Edvi] Pál Egy egész esztendőre szolgáló Fényes’ Magyarorsz. GEOGRAPHIÁJA eredeti közérthető keresztyén Predikácziok. Négy (Földleírása) 6 kötet egy egy kötet . . 2 for. füzet, egy egy füzet •• •* •• •* 54 kr. Vezerle Ignácz: a’nyilvános isteni tisztelet 1 for. Edvi Illés Pál Téli és Nyári Postilla, vagy Ke- Barkóczy László /báró) Székesfejérvári resztyén erkölcsi Prédikátziók, 2.kötet 2. for. megyés püspök „NŐNEVELÉS“ . . . 30 kr.,Kis Ádám, Egyházi Beszédek, I. II. HL IV darab Balásházy­­, OKOS GAZDA . . . , . 16 kr.l egy egy kötet •• •• 54 kr.

Next