Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-01-16 / 5. szám

лек tetszők , szokott poharakból inni a’ nemes bort. Szülei­hez évenként rendesen egyszer ment szabadsággal ’s ott alkalma volt vadászatban részt venni. Magában értetik, hogy illyenkor a’ vadakat meg nem ritkitá, mert ha beszélt is általa lőtt nyulak, rókák ’s őzbakokról, vadászságának mégis szerencsésen nyomára jövőnk, elbeszélvén nekünk , hogy a­ rókát gyenge lóherben találá, vagy az őzbak, mely­­lyet lőtt, fövenyodvából épen akkor gondosan jőve ki. Az magában véve nem fogott volna semmi rész lenni, de in­­gerkedésink nimródiádival azon eszmére vezeték át, mi­szerint valamelly, az emberiségnek igen hasznos munká­ból megtanulja a­ vadásznyelvet’s midőn az abban előfor­duló legtöbb kifejezést magáéivá tette , azoktól beszélge­tésünk közben többé sehogysem szabadulhatunk. Ő sokszor volt az igazán kétségbeejtő , nem mintha e’ kifejezéseket csupán ott használta volna , hova illenek, nem, sőt inkább fölötte csinosnak látszék neki minden beszélgetésébe szőni azokat. Ő utezagyerkóczék közti verekedésről nem beszél­­hete a’ nélkül, miszerint állítaná,hogy egyiknek iszonyúan vérzett a’ szőre. A’ lovaknak szerinte csöveik valának ’s min­den szőrt kivétel nélkül gyapjúnak nevezett. —Mi szivét il­leti , azon korig, mellyröl most beszélendek, szűzi vár volt még ’s minden ostromot győztesen viszszavert. Nem mintha érzéketlen let volna női szépség iránt , még ke­­vesbbé , mintha a’ másik nem alig tüntette volna ki őt , sőt ellenkezőleg , mivel Schmidle meglehetősen csinos vagyon­kát bírt ’s mondaték róla, hogy nem sokára saját gyógy­szertárt veend , némelly szép szempár tekintete, melly sok másra jéghidegen néze, nyájasan fordult Schmidle felé, kö­zelítésre világosan szólítván őt fel. Azonban jelleme árnya itt is útjában állott, mert jól szabályozott polgári szerelem nem látszék neki eléggé nobel és elegantnak ’s erősen fel­tevő magában, hogy leendő hitvese társas jelességü, ele­gant és lovagias módja által érezze magát iránta vonzatni: szóval, borzasztónak látszott neki, hogy mint gyógysze­rész tudja magát’s hinnie kelljen, miszerint neje szerelme az ő vagyonán alapul. Egy reggel, midőn néhány keveset ígérő ujoncznak elemi oktatást szándékozom adni a’ nemes lovaglásban — szombaton reggel volt—Sch­midlétól levélkét aptam, melly­­ben hrán ,Barátsziv ! Sok dolgom levén , fájdalom, ma reg­gel, légy szives , mihelyt lehet, hozzám jöni/ A’ lovag­lás óráját lehetőleg megröviditém, az Oroszlán gyógyszer­­tárba mentem ’s barátomat valami italka- készítéssel foglal- Ikodva lelém­. Beléptemkor e­ munkát a’ második legénynek adta át ’s engem legott a’ gyógyszertár mögötti szobács­kába vezetett, hol székkel ünnepélyesen megkínált, maga pedig elembe ült. Kis szünet múlva, melly alatt figyel­mesen nézett rám , mintegy kikémlendő , hogy sejtem , a’ nagy eseményt, miért magához hitt , elnyomott sóhajjal szóla : ,Ah , én iszonyan szerelmes vagyok !‘ E’ nyilatko­zaton nem kissé bámultam , de ő nem engedő szóhoz jutnom ’s folytató: ,Ah , mintegy négy napja lehet, midőn egy utazó Faber és társa házából — tudod , kiktől annyi matériájét és olajat veszünk — meglátogatott , mire én szokásom szerint az angol udvarban ebédeltem vele. Ó istenem , irányunk­ban két üres teríték vala ’s leves után , marhahúskor , két hölgy érkezék oda, két hölgy , kiknek szépségéről egy lovas pattantyús szive nem képes magának fogalmat csinál­ni, Én jó kedvemben voltam ’s az asztalnál olly szeretetre­­méltóságot fejték ki, hogy magam is bámultam rajtad — ,,A’ champagnei dugaszt természetesen padlás felé röpitéd“ közbeszólék , ,,’s a’ nagy vadászatról beszéltél, mikor ró­kát lőttél lóherésben/* — ,Nem úgy* viszonzá Schmidle. ,Csakugyan igen szeretetreméltónak kelle lennem , mert a’ hölgyek is azok valának ’s ismeretségünk már első nap olly bensővé lön, hogy velők kávéztunk’s ebéd után jó egy óráig velünk mulattak. Ram kivált az egyik, kinek fekete haja ’s fejében egypár csillaga,­­ isten, egypár csillaga volt j­elenvészhellen benyomást tán. Azon este színházba men­tem, a hölgyek az idegenek páholyában ültek , azóta na­ponként ott ebédelek ’s meg kell vallanom, miszerint csak­nem hiszem , hogy némi benyomást tettem az ifjabb barna szivére­ — »Ugy*‘ viszonzám, „csak az egyik fiatal, a’ másik hat öreg?“ — ,Öregecske nagynéne unokahúgával, másként nem is illenék* válaszolt Schmidle­r ,két fiatal hölgy egyedül? Tudod, hogy illyesmire én hajtok/—„Bemondd meg nekem“ viszonzám, mi czélod tulajdonkép az e­­gész históriával ? Szándékaid vannak a’ lyányra nézve vagy csupán elérhetlen szeretetreméltó személyeddel szerencsét­lenné akarod őt tenni ? Halljad , Schmidle, te iszonyú bo­­hó vagy!“ — Schmidle szint azt látszék érezni, mert sze­meit lesütvén válaszola : ,Régi barátom , viszonyimat is­mered , tudod, hogy korom házasodni nógat, hogy fen­­tartsam régi családom törzsét. de előbb —* „Előbb átko­zott ficzkó akarsz lenni, mint Weinberl tréfásan mondja ?“ — ,Az nem* felelt barátom, ,de előbb szeretném tudni, sze­mélyes tulajdonaim képesek e női szivet, ahol még felsőbb rangút lebilincselni. Tegnap, folytató, boltunk mellett men­tek el, én épen ablaknál állok ’s képzelheted , hogy ugrom el. Szerencsére még nem ismertek, mert gondolhatod, hogy minden délben fiatal gazdag független particukterként jele­nem meg az angol udvarban/­­— „Helyesen“ viszonzom , ,,én is annak ismerlek. de mit tehetek én az egész histó­riánál ? Különben tudod , hogy szolgálatodra kész vagyok/* — ,igen* válaszolt Schmidle melegen megszorítva kezemet. ,Azt tudom, ’s azért írtam hozzád. Nagy szívességet kell irántam mutatnod. Mondom már, úgy tartom, miszerint gon­dolom , hogy némi benyomást tettem a’ kis barna szivére , de eddig nem volt alkalmam előtte nyilatkoznom és szerel­memet neki megvallanom. ’S a’ mi legborzasztóbb : holnap elutaznak. Itt kocsit fogadnak és szép vidékünknek­­.. . vá­roskáig egy egész napot akarnak áldozni, útközben a’királyi mulatóvárat dicső kertéivel megnézendök. Képzeld csak, a’ szabad természetben , árnyas ösvényeken találkozandunk. Te az öreggel foglalkodandol, a’ kis tóhoz vezetended át ’s megmutatod neki a’ h­úskomolyan lecsüggö gyászfüzeket. Én pedig az unokahúggal a’ kis dombra vetődöm, hol A-­mor áll ’s ott valami központot majd találok. Ha nem Schmid­le barátom volt volna, ki ezen idyllt festő, hangosan föl kel­lende kaczagnom. de így ismerem emberemet ’s röviden min­denbe beleegyeztem. Ő kifogásimtól félt ’s készségem által elbájoltatva örömmel folytató , ,Ugy velem elejénte, hogy mi is kocsit fogadnánk, ekkor azonban mindig egymás után kel­lene mennünk, ’s azonkül, nyíltan megvallom , az asztalnál lovak ’s lovaglásról sokat beszéltem ’s épen azért úgy vélem , sokkal jobb volna, ha az utat lovon tennék meg/— „*** vi­szonzám meglehetősen meglepetve, „lovon ! Be tudsz é lo­vagolni?** — .Nemigen, öreg ficzkó , de lám itt is rád van szükségem. délután befutkározod a’ várost és számomra jó kinézésű, szelíd állatot keressz , mellyre személyem, remé­nytül és szerelmemet bizhatom. Az angol udvarban szobát már béreltem ki, hol ez éjjel alvandunk. Te természetesen egyenruhában jósz , barátom, leendő tiszt egy szomszéd vár­őrségnél lesz esz ’s reggel, nem sokára a’ hölgyek elutazta után , felülünk és útónok megyünk.* — „Jól van !** mondám. „Én most minden szükségesről gondoskodom’s hol találko­zunk?** — ,Nyolcz óra tájban az angol udvarban* jön a’ vá­lasz , ,mert tudod* halkan téve hozzá, ,hogy előbb a’ vá­ros valamennyi szobalyányát hajkenőcscsel kell ellátnom/— „úgy inkább ide jövök és neked segítek** mondám. —,Nem, nem*, mondó Schmidle,­­jobb ha engem nyolcz órakor be­vársz az angol udvarban. Adieu!*—„Adieu!** (Vége következik.) Szerkeszti: Helmnczy Mihály. — Nyomtatja: Trattner­ K­áro­lyi uri-utcza 453

Next